Somogyi Néplap, 1957. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-11 / 238. szám

Péntek, 1057. október 11. SOMOGYI NÉPLAP AMÍG elek... igarettafüst bodorjai ívelnek szürke köröket az iroda levegőjében. A Fél hajlong, tipeg- topog, kedves-szelíden, udvariasan keres gyógyírt pa­naszára. A másik asztalnál ugyancsak hajlottkarú öregecs- ke köihécsel száradtan-öregesen. — Ne csúfolódj, Testvér — szól incselkedve hoz­zá a Fél, s remeg a keze, remeg a teste a hetven esz­tendő terhétől, csak a lelke erős, megingathatatlan. — Testvérek, lássátok, én nem tudok eligazodni már a papírokon, de valahogy érzem, olyat követelnek tőlem, ami nem jogos. Orvosoljatok s egész esztendőre törlesztek. Ez volt az első találkozás Véle. Meghívott a lakására, szeretne beszélgetni magá­ról, a sztrájkokról, forradalmakról. Része volt bennük már 1905-ben. Le is ültették érte negyven napra. Ti­zenkilencben, a bukás után, meg éppen csakhogy meg­menekült a borzadályos kínhaláltól. A marcali börtön­ben végig kellett néznie sok harcostársának megkínzá- sát. Erről mindről beszélni akart. A legközelebbi vasárnap délelőttön hiába kerestem otthdh, csurgói lakásán. Két szomszéddal odébb, fia há­zánál találtam meg. A tetőn cserepezett. Öreg kezében remegett a malteros veder, meg-meginogtak lábai. Nem bír elszakadni a kőműveskanáltól, a mesterségtől. Nem akartam kedvét venni, majd estére ismét eljövök, vál­tam el tőle. — Úgy is van, elvtársam, a pártban is el­eiéjszakázok, ez is megéri. Este otthon .találtam. Éppen az imént tért haza, már a mezőt is megjárta köziben. A szobába tessékel, hellyel kínál. Az egyik heverő feletti falrészen Kim ír Szén fényképét látom. (Az öreg harcos iránti tisztelet­ből nem mertem megkérdezni, miért éppen ezt a képet választotta szobája díszítésére.) — Gyújts rá, Testvér! Ne haragudj, hogy tegezlek, tudod, úgy gondolom, nálunk kommunistáknál nincs kend, meg uram, tisztán, szépen cseng a szó. Annyi sok fiatal tegez engem is. Te meg unokám is lehetnél akár. Az orosz testvérekkel is tegeztük egymást, pedig ugyancsak szép időt töltöttem közöttük. Hej, de rég volt. Negyven esztendejénél is több. Tizennégy novem­berében a frontra vittek bennünket. A következő év májusában meg már foglyuk is lettem. Útvonalunk: Kijev, Cáricin, aztán meg Taharov. Egy vasgyárba kerültünk. Itt ért a forradalom. Tudod mi volt ez, Testvér — kutyavilág az urakra, burzsujokra. Lenin azt mondta a fronton harcoló katonáknak: nem az az ellenséged, aki veled szemben áll, az is olyan proletár, mint te magad, az igazi ellenség a bur- zsuj, a hátad mögött van. Fordítsátok meg a fegyve­reket, irtsátok a burzsujokat. De szép igazságot mon­dott Lenin. A gyárat, ahol mi foglyok voltunk, lőttéle a burzsujok, a vörösök még nem érkeztek hozzánk. De a bolsevikok dolgoztak, s a gyáron bdlül a kezükben volt már a hatalom. Mintha tegnap történt volna, úgy emlékszem, mi­ként csonkították meg a gyárból az urakhoz menesz­tett háromtagú küldöttséget, hogy hagyják abba az esztelen lövöldözést. Mindhárom munkásnak levágták a kezefejét, s papírra írt üzenettel eresztették vissza őket. Bezzeg, lett is erre olyan hatalmas feldühö—s a gyáriak között, hogy többé nem volt erő, amely visz- szatarthatta volna őket. Az arcátlanságra a munkások a gyárban őrzött, elfogott burzsujokat a tengerpartra vitték, s ott sortüzet ad'tiak rájuk. A városban a proletá­rok lettek az urak. Kihirdették, hogy akinél burzsujt találnak elrejtve, azok is a munkásokkal találják szemben magukat. Ezek a sírig őrzött emlékképek jutnak eszébe 3917-ről, az orosz nép szocialista forradalmáról. Csillog a szeme, amikor élményeiről beszél. S akkor is, amikor az első tűzkeresztségen való átesésé­ről, az 1905-ös aratósztrájkról mesél. rl''izennyolc esztendős volt akkor, leszegődött 1 rendes kaszásnak Halápi nevű böhönyei gazdag zsidóhoz. Egy kaszaerőben aratott az apjával. A gabona dőlt volt, lassan haladt az aratás. Este tízkor hagyták abba a munkát, s hajnali kettőkor már köte­let fontak. A zsellérek elégedetlenkedtek, s szervez­kedtek az egész országban a mezei munkások: Böhö- nye meg amúgy is fellegvára volt az összefogásnak, .sok volt az iparos, szervezett munkás. Az egyik hajnal­ban kötélcsinálásnál kimondták hát, addig egy tapod­tat sem aratnak az uraságnak, amíg a követelésüket nem teljesíti. A kívánság: tized helyett nyolcadrész és egy bid kukoricaföld követelése volt. | Jszi árpa aratásiban, napközben hagytuk abba ” a munkát. Sztrájkba léptünk mi, böhönyei arató zsellérek. Vállunkra fogtuk a kaszat, sarlót és kimentünk a Hársfás dűlőre. A nap érlelte a szemet, mi meg egykedvűen feküdtünk. Harc volt ez. Azután a sztrájkunk hírére jött az uraság négyesfogatú hin- tóval. Három csendőr ült mögötte. Odarugtatot.c hoz­zánk a fényes hintóval, s amúgy félvállról megkér­dezte: miért nem dolgoznak? »Aratunk mi, nagyságos úr (pedig kegyelmes volt. az anyja istenit), de nem tizedért és nem föld nélkül«. ö nem ad semmit, tizedről van szó a szerződés­ben, akár elmehetünk az istenhez panaszra — mondta pökhendin. Valamit súghatott a csendőröknek, mert azok le­kapták a fegyvert, és szuronyok néztek ránk. Mi sem voltunk restek, éreztük, itt már megalázkodásról nem lehet szó, felugrottunk valahányaij, s negyven ember kaszája meredt a csendőrök nyaka köré. »Lőj, az anyád...« — ordítottuk mindenre elszántan a három fegyveres felé... De bíz azoknak egycsapásra lelohadt a bátorságuk és menten vállra fektették a fegyvert. A negyven ember összefogása megrémítette őket. Elmentek. Másnap újra visszajöttek, harmadnap is kérleltek bennünket, de mi nem álltunk el követelé­sünktől. A harmadik napon Halápi uraság kötélnek állt, megadta amit kértünk. De csak szóban. Bár ne hallgattunk volna rá. Mezőfi Vilmost, az akkori szakszervezeti »munkás­vezért« megtették miniszternek, s elállt mellőlünk. Csúfosan elárulta harcunkat. A több keresmény helyett negyven napi fogházat sóztak valamennyiünkre. 1905 őszén vittek be bennünket a kaposvári börtönbe, ott töltöttük a hármas karácsonyt. Az urak kitanítottak bennünket. Enni csak alig adtak valamit a börtönben. Fáztunk. Azt mondtuk, ha még egyszer ide kerülünk, inkább kötelet adunk a nyakunkra. Testvér, igaza volt Leninnek, amikor a szegény nép oltalmára kelt. Nekünk nem jutott más az éhezésnél, a sztrájknál, a börtönnél. Sújtott a munkanélküliség, a háború, mert oda is minket küldtek az urak, löm az orosz proletárt, az orosz munkást. Becsaptak ben­nünket a hittel, »isten nevében« zavartak minket a hadaiba. Az orosz fronton odajött hozzánk egy katoli­kus pap, szép meséket szőtt, hogy aki hősi halált hal, az a mennyországba jut, idvezül. Meglátták a csopor­tosulást a front túlsó felén az oroszok, közibénk eresz­tettek pár golyót. Uramisten, ki volt az első megfuta­modó? Hát a mi papunk. Mint akit puskagolyóból lőttek ki, úgy hordta a fedezék felé az irháját. Kiabál­tunk is neki mérgünkben: »ne menjen el tisztelendő úr, maga csak másnak ajánlja a mennyországot?« Lenin azt mondotta, hogy meg kell teremteni a kommunizmust, akkor megszűnik a háborúzás, nem lesznek határok, béke, igazi boldogság lesz a munká­soknak. Hát ez az én hitem, ebben van minden igaz­ság. »Föl, föl, ti rabjai a földnek« — ez az igazság, ez a mi hangunk, akaratunk, harcunk, boldogságot az emberelmek az egész földkerekségen. S égnek, csillognak a szemei Vendel bátyánknak, a világ minden boldogságát, örömét érzi most. Aztán hirtelen észbe kap, észrevette, hogy kissé elkalandozott a jövő rejtelmes hónaiba, mert azt mond­ja: hohó, tulajdonképpen nem megy ám ez olyan köny- nyen. S példázódik: ma elvetjük a búzát, és mennyit kell várni, amíg az aratásra érik. így vagyunk a kom­munizmussal is. Amit vetünk, azt aratunk. Nálunk sok még az ellenség, veti közbe, pedig ha a tövisre nem vigyázunk, elnyomja a tiszta búzát. Az elmúlt években nem vigyáztunk eléggé, nem tanultunk eleget Lenintől, s lám, majd odaveszett a 12 esztendő gyö­nyörű termése. Hetven éves fejjel megint attól kellett félnem, hogy olyan sors vár rám, mint tizenkilencben. — De azért most is velünk együtt menetel ugye, Vendel bácsi? — kérdem. Úgy mosolyog, hogy szinte a szemei is nevetnek, mintha azt mondanák: ejnye gyerekem, hogy kérdez­hetsz ilyet, gyávának nézed a Vendel bátyádat? De a kérdésre szelíd feleletet kapok, a rendíthe­tetlen és verhetetlen harcos válaszát: »hogy párttag vagyok-e? Amíg élek, s le nem záródnak^ e pillák, nem is tudnék más lenni. Én már, Testvér, 1908-ban olvastam Marx könyveit. Szépirodalmi könyv gyanánt beloptuk ezeket is az olvasókörbe. Azóta vagyok híve a kommunizmusnak. Örökre, visszavonhatatlanul. A hűséget a párthoz, Leninhez, a kommuniz­mushoz tizenkilencben a proletárdiktatúra bukása után hatalomra jutó fehér terroristák sem tud­ták kiverni belőle. Pedig akkor közel állt a halálhoz. A proletárdik­tatúra idején ő volt a párt elnöke Böhönyén, Havlicsek József meg a titkára. Részt vett a tanácsoK 1919 jú­niusi országos gyűlésén, még jól emlékszik Kun Bélá­ra, a Tanácsköztársaság vezetőjére, a forradalom láng­lelkű vezérére. Aztán jött a bukás, jöttek értük a bur­zsujok. Tizenhármukat összeszedték és a marcali fog­házba szállították. — Egyszer megjött a pribék Prónay, fehér kato­nákkal és aratott köztünk a halál. Először 28 forra­dalmárt állított sorba az udvaron, s egyenként szólí­totta a neveket. Egyik élőiről, a másik hátulról »támo­gatta« puskatussal a szólíbottakat. Onnan a nagyterem­be vitték őket. Agyba-főbe verés, mezítelenre vetkőz- tetés következett. Négy különítményes jutott egy for­radalmárra. A hús cafatokba lógott róluk, a harmaiíK cséplésnél már jajgatni sem tudtak. Aki meghalt, azt bedobták a pincé be. Eszeveszett jajgatás, halálhör- gés hallatszott egész éjjel. A harctér játék volt ehhez. Éjfél után 2 órakor beállított az udvarra két urasági kocsi. Felállították a bitókat is. Aki élő volt az össze­vertek között, azt felakasztották, 28 közül hat volt ilyen. A holtakat mindjárt a kocsikra dobálták. Az ablakból néztem végig az egészet, mint halálra ítélt. Volt egy pap, Simonnak hívták, akit Szenyérről hoztak be, s amikor meglátta a bitófát, könyörgött: uraim, bocsássanak meg, ha vétettem, a kedves szüléimét néz­zék, hagyják meg az életemet. De bizony nem kegyel­meztek neki. Népe mellé állt, az pedig megbocsáthatat­lan bűnnek számított. Bitón végezte fiatal életét. A kocsik kigördültek a 28 holttesttel az urasági földekre, az előre megásott sírgödrökhöz. Ott földelték el őket. A pribékek azon az éjszakán belefáradtak a kegyetlenségbe. Legyen másnapra is halálkínzás. Le­feküdtek. app Vendel bácsinak és néhány böhönyei 1 társának sikerült ugyan a halál elől meg­menekülnie, de a börtönbüntetést nem úszta meg. Utána »kutyább idők következtek, mint amilyen Ferenc Jóska idejében volt«, de kommunistaságát, hitét nem vesztette el. Lenin hite, a kommunista esz­me tanította erre. Ma már öreg a teste, de a lelne fiatal, mert a forradalmárok sohasem halnak meg. Varga József Támadás Kora hajnalban riadózik az egység. A feltételezés szerint ellenséges egység elfoglalta és megszállva tartja Cseber­ig ki-puszta épületeit ós környékét. Épü- J leteket qyújtottak fel, robbantásokat * hajtottak végre és kegyetlenkednek a f lakossáqqal. é A Latinka Sándor munkásőrzászlóalj harc. A három szakasz minden ol ról támadást, indít. Megkezdődik a zérségi tűz. Puffancsok robbannak, s a védők ködgránáttal fedezik magukat öröm nézni az óvatos, de elszánt csa­pa tmozdul atot. öreg harcosok, fiatalok szőkeIInek előre, kúsznak, irtózatos tü­zet bocsátva az ellenségre. Aztán újabb tagjai katonákként hajtják végre a pa- < rancsot. Hosszú gépkocsisor indul út- ( nak a megjelölt hely felé; a harci láz ^ leírhatatlan. Motorosok száguldanak eőre, küldöncök, hírvivők viszik a pa­rancsot, s felderítők lépnek akcióba. Az rakéta, újabb rádióközlés, s a tárna ra »ok harsanv hajrá kiáltással rol mozzék az ellenség védelmi állásait. í pognak a puskák, robbannak a »grár tok«, s a harca zaj közepette egyre ji ban előre nyomulnak a támadók. I llenség befészkelte magát Cseber ki kör­nyékére . . . f Az első, nagyobbszabású gyakorlatot óhajtják v-gre munkásőreink. Az első Jszázad harcosai most az ellenség színét \ viselik. A második század támadásra f készül. A kijelölt erdőborította, dóm bős, lankás terepen — mely kitűnően j alkalmas védelemre, s megnehezíti a I ilyen katonáink... ellenséget súlyos vérveszteség éri, k tc-nái visszavonulnak, s tovább folyt, ódik a hajsza . . . Mintha nem is gyakorlat lenne, mir ha az embereket az ellenség elleni gy iöletv harci láz hajtaná, vinné elő; Akaratlanul is arra gondol az embe óh. ha egy évvel ezelőtt is lettek volt ^támadást — egy lélek sem látható. Vi Fhar előtti csend. A dombtető kopársá- igából csak egv tízcentis bokorféleség ÖG)GXDGXDOGXDOOOOGXDOOOOOOGXDG)0O0OGXiXí)OOOOOOOOOO0OOOOOOO(yv?)OOOOO 33COOGO0OOOOO0OQO© a domborodik ki. A gyakorlott szem látja Jugoszláv kulturális intézmények előkészületei az októberi évfordulóra^ Xhogy az ellensíg megfigyelője fekszik főtt, kémleli a helyzetet. Az érdőszeqé­A Jugoszláv Kommunistáik Szö­vetségének központi bizottsága <már az év elején külön bizottsá­gokat alakított az októberi ünnep­ségek előkészítésére. A bizottság keretében szerkesztőbizottság ala­kult az Októberi Forradalomnak szentelt emlékkönyv kiadására. Ez a könyv gazdag tartalommal jele­nik meg és többek között Lenin, OrdESoonikidze, Szylerlov, Frunze, Dimitrov, Mao Ce-tung, Klara Zetkin, J. B. Tito, Mosa Pijade, Filip Filipovics és Zsivko Jovano­vics írásait foglalja magában. Ezenkívül időrendi sorrendben be­számol majd az 1918-tól 1921-ig Jugoszláviában történt forradalmi la-lranényeikrcT, Újabb kiadásokkal készülnek az évfordulóra a jugoszláv könyvki­adó vállalatok. így például a belgrádi Kultúra Kiadóvállalat Le­nin »Októberről« szóló válogatott műveit jelenteti meg. A belgrádi Jugoszláv Drámai Színházban már folynak Vszevolod Ivanov »Páncélvonat« című dráma­lyen belül álcázott alakok kúsznak elő­re. Feszült a helyzet. A támadás min­den percben várható ... A gyümölcsfák alatti domboldalban halk. határozott járnak próbái. A belgrádi Nemzeti f parancsszavak hangzanak A támadó Ő . , • „ , . . , aegyseg parancsnoka terképen mutatia Színház műsoros estet szentel a? fa támadás irányát, cselhez folyamodik. Októberi IForradialCim évforduló- fAm közben megérkezik a kém, aki vá­lónak f gighallgatta az ellenség parancsnokai­1 . ' Inak megbeszélését. A támadás fő irá­A nepegyetemeken. iskolákban, atnya megváltozik... kultúrhézakban és más intázmé- \ — Hóvirág, Hóvirág. Itt Romboló, itt nyékben már megkezdődtÍ3k az J R°™bo10- Közlésem van, kapcsoljon vé­Októberi Forradalommal foglalko-í parancsnok P-20-as rádiókészülé- ZÓ el Óadás sorozatok. A bsjlgrádi }ke parancsot továbbít az éteren át sza- , .... , , . . . , J f kaszparancsnokainak. Aztán levegőbe egyetem es több más tammtezet iröppen a rakéta és megkezdődik a. pálya díjaikat tűzött ki az Októberi r Forradalommal foglalkozó legjobb \ művekre. Az ellenség utolsó vackát védi elke keseredetten. S a támadók nem túlerő vei, lelkesedésükkel, irtózatos hajrájuk kai kerekednek felül. Még néhány pus karopogás, a völgyben rnéq füstöl ködgránát, s aztán boldog üdvrivaigá hangzik; az igazság és béke, az ember ség és néphatalom hadserege győzedel meskedett .. . Vége a gyakorlatnak, rövid értéke­lés, s aztán megcserélődik a szerep. Most az első század támad, s a máso­dik védekezik. Megváltozik a haditerv, megváltoznak az utasítások, de a táma­dókat most is a cél, a nép szeretet© vi­szi előre . . . Késő délután van már. Porosán, iz­zadtam fáradtan Indulnak pihenőre a nagy csata harcosai. A csatazajt jó­kedvű ének váltja fel, amint végigvo­nulnak a város utcáin, s a parancsnok megelégedetten jegyzi meg: — így kell ez’ csinálni, így kellett volna október­ben is . . .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents