Somogyi Néplap, 1957. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-09 / 236. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam, 236. szám. AKA 50 FILLÉR Szerda, 1951. október 9. A KÜZDÉST VÁLASZTJUK FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETEINK ÉLETÉBŐL SCSERBACSOV: DOHÁNYON VETT KAPITÁNY LELKETLENKEDÜNK ? ŐSZI JELENTÉS A SZÁNTÓFÖLDEKRŐL ökörnyálak úszkálnak a levegőben, ma már nem elégszik meg akármilyen vetőmaggal. Bár igaz, hogy sokan vannak még a maradiak, akik félnek minden újtól, akik azt mondják a legsilányabb tenyészértékű vetőmagra is, hogy az jó, mert az régi s az az övék, ám Somogybán ma nincs annyi nemesített vetőmag, amennyit ki ne cserélnének, őszi árpából az egész rendelkezésre álló nemesített vetőmag gazdákra lelt. A rozsvetőmag-csere a héten befejeződik. Eddig nem tapasztalt nagy kereslet mutatkozik búzára. Az eredetileg a megye számára bocsátott 285 vagonhoz még újabb nyolc vagont; kértek, s kaptak a megyei szervek. Az általános vetőmagcserére kijelölt marcali, siófoki járásokon kívül másutt is igénylik a nemesített Bánkúti búzavetőmagot. Göllébén, Bárdudvarnokon például 600—600 mázsa búzavetőmagot cseréltek. Kaposmérő- be négy és fél vagonnal kértek. Jó- néhány öreglaki, inkei gazda meg minden esztendőben kicseréli vetőmagját. A legjobb propaganda ezeknél a földművelőknél a kézenfekvő eredmény, az erősebb időjárási szeszélyeket jobban bíró növényzet, s a bővebb termés. A jövő hét végéig kicserélődik az utolsó mázsányi búzavetőmag is a megyében. Kísérleti parcellák A somogyjádi Augusztus 20 Tsz gabonatábláján hasznos kísérletet indítanak el az idei őszön. A kísérletezés célja: megtudni, milyen termésnövelő hatással vannak a különböző műtrágyaféleségetti a gabonára. Négy 3—3 holdas parcella szolgálja majd a kísérleti célokat. Az első parcella műtrágya adagja 100 kg szuperfoszfát. A másodiké 250 kiló szupsríosz- fát lesz, a harmadiké 250 kg szuperfoszfát és 200 kg kálisó, míg a negyedik parcellára az előbbi műtrágyákon kívül még 60 kiló, tavasszal kiszórandó pétisó is kerül. A kísérlet tehát elindul útiára s a jövő nyáron majd kitűnik, melyik parcella terem legtöbbet. Reggelenként fehér köntöst ölt magára a mező, a sárga kukoricaszárak, barnálló szántások mellett immár zöldellő, parcellákat, táblákat is lát a határ járó ember. Itt az ősz, ezt jelzi a hulló falevél, a hűvöses szellő, a kora esti alkonyat. A falusi emberek egyik kezüket a javaik csűrbe, padlásra, verembe gyűjtésén, másikat meg a jövő esztendei aratás alapjainak lerakásán tartják. A gazdák legfőbb parancsolója rhost is az a törekvés, amely szinte vérébe ivódott a falusi embernek, s nem hagyja nyugton, amíg végezetlen dolog van a mezőn. Ám mi vagyunk a tanúi, hogy valami más parancsoló is szegődött a földművelők mellé: a tudományos tapasztalás, a jobbnak a felismerése. Az idei szeptemberben jóformán senki sem sarkallta a parasztokat, hogy vessenek, használják ki az időt, s örömmel tapasztalhatjuk, hogy sokhelyütt már erős ősziárpa-, másutt meg rozsvetéseket hajlítgat a szél. A szeptemberi búzavetés sem volt azelőtt valami nagy divat, az idén százszámra lehetett ilyet látni. A zamárdi Alkotmány Tsz-ben például az előirányzott 70 hold búzavetési területnek majdnem egyhar- madán a földben érte Október első napja a magot. Az eső után már talán ki is dugta apró csíráit a búza- növényke. A 33 holdon elkészített magágy is bizonyára befogadta »-hálóit«, s éppen ottjártunkkor azon rágódott a közgyűlés, hogy a többi 17 holdról is a leggyorsabban lekerüljön az elővetemény: a kukorica, s lehessen vetni a búzát. Az Alkotmánynak már van gabonatermesztési tapasztalata. A tavaly is idejében vetett 72 holdnyi búzájukból átlagosan 13,50 mázsás termést aratták. 293 vagon minőségi búza-vetőmag Jelentős számú somogyi termelő Folyamatonan szállítják a cukorrépát. A búsának többit mint egyharmada a földben van Interjú Szabados Dezsővel, a Cukorgyár! Célgazdaság f őagr onó musával A Kaposvári Cukorgyár Célgazdasága 4734 holdon folytat szántóföldi növénytermelést. A minap beszélgettünk Szabados Dezső főagronómussal az, őszi munkákról. — Mennyi répát termeltek az idén? — Gazdaságunk cukoripari célokat szolgál. Földjeink egyötödén répaféleségeket — cukorrépát, dug- ványrépát, répamagot —■ termelünk. Időben hozzáfogtunk a cukorrépa ■ felszedéséhez, s vontatóink pedig hordják a cukornak valót. Két hét alatt 207 vagonnyi cukorrépát szállítottunk be a gyárba. Folyamatosan szállítjuk a még, várható 150 vagonnyit is. — Hány holdon vetettek őszieket? — Eddig földbe tettük 302 holdon az őszi árpa, 52 holdon az őszi zab, 92 holdon az őszi takarmánykeverék és 450 holdon a búza vetőmagját. Október 25-ig befejezzük a búza vetését mind az 1212 holdon. — Milyen elővetemény után és milyen agrotechnikai eljárással előkészített földbe kerülnek az ősziek? — Veiésforgónk lehetővé teszi, hogy minden növényféleségnek megfelelő földet válasszunk ki. Az őszi kalászosokat például borsó, lóhere, lucerna, maghozó répa és cukorrépa után vetjük. 470 holdas borpóföldünk ekét nem látott, hanem négy-öt naponként, összesen mintegy tízszer megjárattuk kultivátorral, tárcsával, így porszerű, morzsalékos talajt kapunk, amelybe október hónapban — akár van eső, akár nincs — vethetjük a búzát. Száz kilogramm szuperfoszfátot munkáltunk be minden holdnyi földbe, ezenkívül csak a borsó és a pillangósok földje nem kapott 50—50 kiló pétisót, 200 hold kivételével készen van az őszi vetőágy, a visszalévő terület is csupán tárcsázásra vár. Időben elkészülünk vele. — Mennyi gabonát takarítottak be a nyáron? — Árpából 316 holdon átlagosan 18,38 mázsa termett. Búzát mintegy 1200 — pontosan: 1176 holdon termeltünk. A tervezett 11,20 mázsással szemben 13,30 mázsa volt a holdan- kénti átlag. Megemlítem, hogy egyes helyeken 17 mázsát adott a búza holdja, s 10 mázsánál kevesebb szemtermésünk egy-egy hold búzaföldön nem volt. összesen 156 vagonnyi búzáról adnak számot cséplési eredménylapjaink. Az ország kenyérellátásába mégsem szóltunk bele en- neik zömével: csaknem 110 000 mázsa minőségi búzavetőmagot adtunk át a TV-nek. Jövőre még több acélos búzát akarunk termelni, ezért emeltük meg 37 holddal a vetéstervet — mondta befejezésül Szabados Dezső. Készüljünk fel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának megünneplésére Negyven évvel ezelőtt, november 7-én a világ egy- harmadán győzött a munkásosztály, létrejött a dolgozók hatalma. E. győzelem során szabadult fel 1.945-ben a magyar dolgozó nép és jöttek létre a népi demokráciák. A dolgozók lerázták magukról a kapitalista elnyomást, az embertelen kizsákmányolást. A szocialista forradalom győzelme nyomán fellángolt a gyarmati elnyomottak szabadságharca. Ez az imperialista gyarmati rendszer szétesését, a haladás erőinek győzelmét jelenti. Ezért a világ dolgozói, közöttük a magyar munkások minden évben megünneplik a történelmi évfordulót. A magyar dolgozók 1945. óta minden évben szabadon ünnepelték meg november 7-ét. Az ellenforradalom a munkásosztály hatalmát, a proletárdiktatúrát, a szocialista vívmányokat akarta megsemmisíteni, amelyeknek kiindulópontja, alapja a Szovjetunió létrejötte, a munkásosztály, a dolgozó nép alkotó munkája. Az ellenforradalom időszakáiban a Szovjetunió által adott segítség igazolta, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom szülötte sohasem hagyja cserben más országok munkásosztályát. Nekünk, szervezett dolgozóknak úgy kell megünnepelnünk november 7-ét, hogy segítjük az ország gazdasági és politikai rendjének megerősítését, megszilárdítását. E történelmi eseményt megyénk szervezett dolgozói szocialista munkaversennyel ünnepük meg. A verseny-célkitűzések segítsék elő a vállalatok gazdaságos termelését, az évi tervek teljesítését, az anyagte- karékosságot, a selejt és az önköltség csökkentését, a minőség javítását. Az üzemi bizottságok világosítsák fel a dolgozókat az előttünk álló feladatokról. Ennek, érdekében fel kell használni a termelési tanácskoaá- sokat, biztosítani keli a vállalások teljesítésének feltételeit, gondoskodni kell a vállalások értékeléséről, a vállalásokat teljesítő dolgozók anyagi és erkölcsi jutalmazásáról. Helyeselnénk, ha a szakszervezetek a pártszervezetekkel közösen találkozásokat szerveznének azokkal a régi elvtársakkal, akik részt vettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban. Szakszervezeteink színvonalas kultúrműsorokkal, felolvasásokkal tegyék felejthetetlenné november 7-ének méltó megünneplését. Az orosz munkásosztály győzelme változást hozott egész dolgozó népünk anyagi és kulturális, szociális körülményeiben. Törvények védik a dolgozók érdekeit. Üzemekben, intézményekben mindenütt biztosítják a munka feltételeit, és életkörülményeit. Szervezett dolgozóink érezzék át azt, fyogy nincsenek kiszolgáltatva a munkáltatók önkényeinek, hogy ők a hatalom birtokosai. Fejezzék ki hálájukat, szere- tetüket, felszabadítónk, segítőnk, barátunk, a Szovjetunió — az egész nemzetközi proletariátus iránt. HEGYI JÓZSEF SZMT-litkár Felhívás Somogy megye pádagógusaiho Óvónők! Tanítók! Tanárok! Az idén ünnepeljük 40. évfordulóját annak, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 1917. november 7-én megteremtette a világ első proletár államát. Ez az évforduló mindig jelentős esemény volt a szocializmusért küzdő népek és társadalmi osztályok körében, mert ez jelentette a példát, amit követve megszűntethető a kizsákmányolás és megvalósítható az elnyomottak nagy álma: a kommunizmus. E példa a kizsákmányoltaknak erőt adott a jobb életért való küzdésben, a népi demokratikus országok dolgozóinak pedig nagyobb lendületet ahhoz, hogy mielőbb felépítsék új társadalmi rendjüket. Az idei évforduló számunkra még az eddigieknél is jelentősebb. A 40. évfordulónak a kerek számon kívül az ad különös jelentőséget, hogy nem kis mértékben a 40 év előtti forradalom példáján fellelkesülve győztünk az ellenforradalom erői felett; hogy az ellenforradalom maradványai ellen folyó gazdasági, politikai és ideológiai harc közepette ünnepeljük és nem csupán megemlékezünk a szocialista forradalomról, hanem egyúttal demonstrálni is akarjuk elszakíthatatlan baráti Kapcsolatainkat a Szovjetunióval. Az idei évfordulón meg akarjuk mutatni, hogy nem vagyunk hűtlenek a Nagy Októberi Szocialista Forradalomhoz, követjük példáját tűzön-vízen keresztül, s nem hagyjuk megsemmisíteni proletár államunkat. Az évforduló méltó megünnepléséhez nagy mértékben hozzá tudnak járulni a városi és falusi pedagógusok önzetlen, lelkes munkájukkal, amelynek nem egyszer tanúi voltunk. Ezért fordul most a Pedagógusok Szabad Szakszervezetének Somogy megyei Területi Bizottsága a megyében működő óvónőkhöz, tanítókhoz és tanárokhoz: ki-ki a maga lakóhelyén tevékenyen vegyen részt az előkészítő bizottságok munkájában, segítsen a rendező szerveknek színvonalas program kidolgozásában és megvalósításában. A szakszervezeti bizalmiak segítsenek a tanügyigazgatá- si és ifjúsági szerveknek az iskolai ünnepségek előkészítésében. PEDAGÓGUSOK!. A mi munkaterületünk az iskola, feladatunk szocialista világnézetű emberekké nevelni a ránk bízott gyermekeket. El kell érnünk, hogy az évfordulóról ne csak egy ünnepség keretein belül emlékezzünk meg, hanem már mostantól kezdve tartsuk ébren tanulóinkban az érdeklődést a nagy forradalom iránt, s november 7-e után is neveljünk állandóan a proletár haza szeretetére, a proletárforradalmak hagyományainak ápolására. Csak ígv nevelhetünk olyan nemzedéket, amely nemcsak örökli tőlünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme következtében létrejött proletár hazát, hanem meg is véch, ezt azok ellen, akik létére törnek. Mert ezt a tanulságot kell levonnunk a 40. évfordulón. Jórészt rajtunk múlik,hogy ez sikerül-e. Bizonysága lesz majd ennek a november 7-i ünnep is. Előre hát a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának méltó megünneplésére. Pedagógusok Szabad Szakszervezote Somogy megyei Területi Bizottsága jedésű községbe második italbolt is£_ szükségeltetik. Beruházásból eddig nem futotta, de ha a szuiokiak nagyon akarják és összefognak, mégis megépülhet a második italbolt. A részjegy-emelésre fizetett forintokat a földművesszövetkezet beruházd-^ sokra fordíthatja, tehát ha a szulo-n kjaknak az a kívánságuk, hogy fo-ű rintjai'kból italbolt legyen, akkor az^ eddigieknél fokozottabb mértékbenű támogassák újabb részjegyekkel afl szövetkezetét. m Terv a téglagyári kolóniák rossz lakásainak újjáépítésére A téglagyárak dolgozóinak legnagyobb része a gyári kolóniákon él. Az Építésügyi Minisztérium téglaipari igazgatóságához tartozó gyáraknak körülbelül 3500 kolonizált lakása van. 600—700 lakás még a tőkés világban épült, nagyrészt istállókból, színekből, raktárakból és egyéb mellékhelyiségeikből. Körülbelül 3000 lakás szoba-konyhás, több mint 400 pedig csupán egyetlen helyiségből áll. A téglaipari igazgatóság évi 3 millió forintot fordít a 3500 lakás karbantartására és felújítására. Az ösz- szegnek legnagyobb részét a tőkés időkből származó lakások emésztik fel, mégsincs látszatja, mert a javításokat évről évre meg kell ismételni. A tarthatatlan állapot megszünLesz-e Szilikon második italbolt? t § A kórház portása így igazított A nagy lélekszámú és nagy kitér-g útba:-------1+ i- ■ -Az Egészségügyi Szakiskola,. j obbra, a harmadik épületben található. öreg, egijameiletjes ház. Valamikor — úgy mondják több mint száz esztendővel ezelőtt — ez volt a kórház első és egyetlen épülete. Ma műemlék, s kívülről nagyon elhanyagolt. Belül azonban minden csillog, ragyog a tisztaságtól. A folyosó, a társalgó, az ebédlő, a hálószobák, s a tanterem, ahol ötvenöt férőhely van. Éppen annyi, ahány fiatal lány felvételt nyert a most meginduló gylermekápoló és gondozónői tanfolyamra. A kaposvári kórházban már 1947 óta — éppen tíz esztendeje — folyik szakoktatás, nővérképzés. Felnőtt betegek ápolására és egészséges gyermekek gondozására tanították itt a »’növendékeket«. — Ilyen tanfolyam, mint ez lesz, azonban még nem volt soha — mondja Bihari Lászióné, az iskola igazgatója. — Az egészséges gyermekek gondozásán kívül beteg csecsemő ápolásra is tanítjuk ettől az évtől kezdve e tanfolyamok hallgatóit. Igaz, egy esztendővel meghosszabbítja a tanfolyam idejét, de nagyobb tudást is nyújt. Ezelőtt az ilyen tanfolyam tanulói nevelést, ápolást, bölcsődei szervezést és élelmezéstant tanultak, most ehhez kór-, gyógyszer- tan, a beteg csecsemő általános gyógyítási tana, valamint belgyógyászati és sebészeti ismeretek is jönnek. ÖTVENÖT FIATAL LÁNY tetése érdekében elhatározták, hogy. a 3 millió forint ‘ésszerű felhaszná-^ lásával a jövőben a lakásokat gazdaságosan és korszerűen újítják felij Az életveszélyes és tartósan nem ja-i vítható épületeket lebontják. Az új-J jáépítésnél a lakásokat lehetőleg ki-: telepítik a gyár területéről. Az igazgatóság számítása szerint af felújítást saját munkaerővel lakásonként 40—50 ezer forintból el leheti végezni. Ez évente 70—75 lakás felújítását jelenti és így 6—7 év alatt? minden téglagyári rossz lakás újjá-J épülne. Amint a Pénzügjuniniszté- rium enegedélyezi a felújítási hitel í felhasználását újjáépítési célra,? nyomban hozáfognak a terv megva-| lósításához. A tanítás még nem kezdődött el. A lányok ismerkednek új környez tűkkel, a várossal, s mindegyikük alapos egészségügyi vizsgálaton esik át. Néhány nap múlva azonban indul a komoly munka. Egyelőre négy héten keresztül ápolástant tanulnak, próbababákon végzik el a kötelező gyakorlatokat, a pályázást, fürdetést. Ezután 8 hétig a kórtermekben gyakorlati munka következik, s csak akkor dől el végérvényesen: kit tartanak megfelelőnek a továbbtanulásra. 120-an jelentkeztek a Megyei Tanács felügyelete alatt működő szakiskolára. Közülük került ki ez az ötvenöt, többségében somogyi lány, akik már egész jól összeismerkedtek egymással, s rövidesen tanárjaikkal is. A szaktárgyakat orvosok tanítják, az ápolástant védőnőktől sajátítják el. Két szakmai óra után egy óra időt a visszakérdezésre szánnak az iskolában. Jó szakembereket akarnak itt nevelni a hallgatókból, hogy két esztendő után, a most tanulni kezdő lányok is olyan hasznos kórházi dolgozók legyenek, mint az eddig végzettek, akikről mindenütt csak a dicséret hangján szólnak. Ebben nem is lesz hiba. Az ötvenöt fiatal lány az ódon épületben tele van tudásvággyal, hisz közülük sokan már szakképzetlenül is dolgoztak bölcsődékben, foglalkoztak gyermekekkel, s így szívesen tanulnak, s szeretni fogják szakmájukat: a kis emberpalánták gon- dozását, ápolását. — ger —*