Somogyi Néplap, 1957. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-01 / 229. szám
Kedd, 1957. október 1. SOMOGYI NÉPLAP 3 V i t orl á Őszi szél fodrozta a Balaton fürdőzőktől elhagyott kékeszöld vizét. Mintha az időjárás is kedvezni akart volna a balatoni hetek záróünnepélyének, s annak a tucatnyi lelkes vitorlázónak, akik ezen a napon mérték össze erejüket. Kedvező szélben húzták vitorláikat az árbocokra, s •hajóik oly sebesen siklottak, himbálóztak a vizen, mintha motor hajtaná őket. Szokatlan, s az ed- dági versenyektől eltérő módon rendezték meg a küzdelmeket. A siófoki vitorlás klubok közösen hat csapatot indítottak, egy Csillaghajó, egv Kalóz, egy O yollé és egy M yollé osztályú hajóval. A verseny staféta jellegű volt, s izgalma, változatossága bizton felért egy jól sikerüli, s i ma még nagyobb ' népszerűségnek örvendő futballmeccsével. Megindult a Stárok mezőnye, s az élre- törő hajó óriási előnnyel száguldott az újhelyi móló előtti háromszög pályán, amelynek fordulóit bólyák jelezték. A parton az idény Oly tó snap S vége ellenére is, szépszámú közönség élvezte végig a küzdelmet, s ki hangcsövön, ki tenyeréből tölcsért formálva buzdította a klubok tagjait. A kalózok már nyílt vizen várták a stafétát j>alző lobogók átadását. Versenyüket megnehezítette, hogy leszerelt vitorlákkal, Lehorgonyozva kellett átven- niök a zászlót, s csak azután >— gyors és ügyes szerelés nyomán indulhattak útnak. Az O yollék helyzeté , sokkal előnyösebb, ők menet közben vették át a zászlót, s pályájuk lefutása után az öbölbe hajóztak. Itt ugyancsak háromszögű pályán került iscr az M yollék küzdelmeire, s egyben a staféta utolsó szakaszára. Az utolsó váltás izgalma felpaprikázta a hangulatot. Most már hangos,bemondón is biztatták az ifjú hajósokat, s a közönség szinte segíteni akart a szélnek, hogy kedvenceik előbb érjenek a célhoz. Végül is a 6-os csapat tagjai: Kováts Pál, Magyar György, Takács István, Terényi Zoltán i ó f o k o n és a Halászati Vállalat két »ismeretlen nevű-« hajósa húzhatta elsőként zászlaját a győzelmi árbocra. Nyomukban ott volt a 4-es és 2-es csapat, a staféta második és harmadik helyezettje. Evezősverseny, majd vitorlás ügyességi bemutató következett az öböl vízén, s az óriás vitorlák búcsút intettek a szép Balatonnak. A délelőtt megható ünnepsége soká emlékezetes lesz. A versenyek végeztével díjki- oszítás után felsorakoztak a hajók, vitorláikat kacéran csapkodta a szél, de horgonyuk mozdulatlanságra kárhoztatta őket. Eldördült a viharágyú, s a himnusz fenséges akkordjai közepette lassan, méltóságteljesen aláhulltak a hófehér vitorlák. Vége az idénynek, a vitorlás örömöknek. s egyúttal a balatan|ij (hetek ünnepségei is lezárultak. A hajókról »•viszontlátást-« intettek ügyes hajósaink a szép Balatonnak, búcsút és viszontlátást a következő évadra... — T'i — • Oly távol, messze van hazám ...« Az ilyen slágerekre mondják az emberek, hogy yenki dal, s könyökükre mutatnak, hogy már ott »jen ki«. Pedig amikor először hallottuk, szívünkhöz szólt, hiszen olyan idők jártak, hogy érzékeink felfogóképessége legalább kétszeresére fokozódott. Azóta sok-sok víz Befolytt a Dunán, Tiszán, a mellékfolyókon s "fez a dalocska bizony megkopott. Szerethetnénk, de már nem lehet. S főleg akkor nem, ha ráadásul igyekeznek róla leszoktatni bennünket. Például a két kaposvári moziban: a Vörös Csillagban és a Szabad Ifjúságban. A híradó után cérnavékony, elcsukló, reszelő női hangon — kísértetiesen hasonlít Kiss Manyi messze van... gyermekdal utánzataihoz, csakhogy fülsértőbb — hangzik fel a dal, s brummogó medve, meg kányakórus donogja rá a refrént. Mondjam azt, hogy szörnyű hallgatni? Bizony mondom: szörnyűséges. Úgyis szerencsétlen néha ez a műsorközi zene. Aida előtt »Bolyongok a város peremén«-t játszatnak a gramofonon. De még ezt is megbocsátanánk, ha egyszer, véletlenül, örökre elhallgattatnák az »Oly távol, messze van hazám .. .« című mozibeli hanglemezt, vagy mághetofon felvételt, mely minden szépségtől, ízléstől, jóhangzástól oly távol, messze van! — li — A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig Sokat, mondhatni többet vártunk ettől a filmtől. És most, a kaposvári bemutatkozás után, kis csalódással kell megállapítanunk, hogy a Dunáról nyolc nép nyelvén szóló költemény gyengén sikerült. Nagy volt és arányaiban lebilincselő az a felkészülés, ami a film elkészítését megelőzte, s e magával ragadó előkészületek láza volt az, ami igényeinket valami eljövendő nagyszerűre fokozta. Nos, a felkészülésben nem is hiányzott a nyolc ország filmeseinek összhangja, azonban a gyakorlatból — mint ezt a film bizonyítja — hiányzik. Az alkotók adósak maradtak a műalkotás nagyszerű egységével. Bár vitathatatlan, hogy nyolc ország szövetkezése ilyen film elkészítésére már önmagában is eredményes. Csali örülhetünk az ilyen film-kooperációnak. Egyedül az alkotás elütő módszereiben keresendő a hiba, hogy gyengére sikerült a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig című film. Az egységesség hiányát emlegetve, nem határozott vonalú szerkezetet reklamálunk, hiszen a főtéma — a Duna — összefogja az egészet. A főhiba az, hogy nem sokoldalú, színekben dús a film. Jóllehet. nyolc ország legjobb filmeseinek film- művészeti felfogásából, ízlésének különbözőségéből tellett volna ízeiben és színeiben gazdagabb alkotásra is. Láttunk szép tájakat, láttunk a tájon uralkodó embert, városokat, olyanokat, melyeit büszkén nézik magukat a Duna tükrében. De mit sem láttunk a Duna történelmi szerepéről, nem hallottunk a dunamen- ti népeik zenéjéből, költészetéből. Sőt, még a természeti sajátságokból is mintha kevesebben adtak volna a filmesek. A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig című film pompás állóképekből összeállított képeskönyv, melyből hiányzik az életszerűség, a mozgás. Még a magyar filmesek munkája sem teljes ért =kű. Hildebrandt István, aki az osztrák, és magyar Dunát fényképezte, a magyar részletek felvételeit indokolatlanul mostohábban kezelte. Rendezésben és ötletben is szegényesek ezek a képek. Nem ezt vártuk. És mégis azt kell mondanunk, hogy nem volt sem felesleges — még a hibák ellenére sem —, hiábavaló a Fekete erdőtől a Fekete-tengerig című film életrehí- vása, mert bár nem vonul rajta végig nyíltan eszmei és politikai vonal, a béke és barátság mellett szól. László Ibolya — Állat- és kirakodóvásár lesz ma, 1-én, kedden Balatonszabadi községben. — Keszeg, süllő, élőponty, harcsa, csuka frissen kapható minden nap, a rossz időjárás ellenére is, a Halértékesítő Vállalat üzletében. — Őszi vetőmagok: szöszösbük- köny, lóhere, lucerna, szarvaskerep, fehérhere és mindenféle aprómagvak: kaphatók a vetőmagnboltban. Bárki, bármilyen mennyiségiben vásárolhat. Egyedül dughagymából van hiány. — 280—300 ruhát készít el havonta a kaposvári mértékutáni szabóság. Különféle őszi anyagokból, külföldi <ás magyar szövetekből válogathatnak a megrendelők. A cipőkészítő részleg havonta több mint 200 pár cipőt készít el. — Újra kapható a hét végére az alumínium ételhordó. Kályhák, tűzhelyek vannak. Kézi-hajtású mosógép kapható. Mezőgazdasági kisgépek prések úgyszintén. Edényáru nem minden méretben. — Október 1-én a Magyar Nép- köztársaság új címerét ábrázoló 60 filléres és 1 forintos névértékű bé- lyegsornzatot bocsát forgalomba a Magyar Posta. A bélyegek október 1-től 1050 december 31-ig használhatók fel. — A Csiky Gergely Színház pénteken, 4-én tartja második bemutató előadását, melyen Scserbakov: Dohányon vett kapitány című nagyoperettje kerül bemutatásra. — Több kenyérgyár építését kezdték -meg a tavalyi évben. Az ország gazdasági helyzete az idén korlátozta a beruházásokat, s ezért a hét kenyérgyár, köztük a siófoki, építése is lassú ütemben folyt. A hároméves terv első évében, 1958-ban mind a hét kenyérgyár megkezdi működését. Csiky Gergely Színház: Lehár: Mosoly onszága. Este 7 órakor. Vörös Csillag: Koldusdiák. 5, 7 és 9 órakor. Szabad Ifjúság: Boszorkány. 5, 7 és 9 órakor. Dózsa Kertmozi: özönvíz előtt. (13 éven felülieknek.) Fél 7-kor. Hippi-Rónai Múzeum: Ösrégészeti, várostörténeti, néprajzi, természet- tudományi kiállítások és a győri képzőművészek tárlata. Nyitva: 15—-19 óráig. Megyei Könyvtár: Könyv kölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11 ! óráig. A rendőrségen hallottuk... ... hogy Lajosházám három méteres rönköt loptak el Regál Sándor- nétól, 500 forint értékben; ... hogy Esküdt József, augusztus 18-án tettleg 'bántalmazta Erdélyi Józsefet, úgyhogy Erdélyi nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett; ... hogy Kenyeres Nagy Józsefet 23-án este botrányos viselkedése miatt az egyik kaposvári járőr bekísérte. Kenyeres a járőrt fennszó- val sértegette, sőt meg is ütötte; ... -hogy cséplési brigádvezető volt augusztusban Porrogon Horváth Sándor, aki úgy jutott többlet-keresethez, hogy a munkások részénél több búzát mért ki. Bűnvádi eljárás indult ellene; ... hogy öt mázsa széna égett el, de a szigetvári tűzoltók a tűz tovaterjedését megakadályozták- István- diban, ahol Kánya Ferenc hét éves kislánya a szénaboglyát játékból felgyújtotta; ... hogy társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás, okirat- hamisítás miatt bűnvádi eljárást indítottak Darabon Gyula kapolyi és Lukács Sándor somogymeggyesi tejkezelők ellen, akik mintegy tizennyolcezer forint haszonhoz jutottak olymódon, hogy a felesleges tejet nemlétező személyek nevére kiszállították és az érte járó pénzt felvették ; ... hogy a pusztakovácsi szecsei tanya italboltja előtt Horváth István 22-én este rátámadt Sutyor János rendőrtizedesre. Horváth Istvánt őrizetbe vették. Ahol a kevésbé értékes faanyagokból is MEGYÉNK TÖBB MINT KÉTSZÁZEZER HOLD- NYI ERDEJÉNEK fiatalabb és idősebb állományaiból a felszabadulás előtti időkben ipari fának csak kimondottam egészséges, szépnövésű törzseket használtak fel, túlnyomó része tűzifának lett feldolgozva. Ez fában szegény hazánkat arra késztette és még most is, hogy külföldről, drága valutáért szerezzük be a szükséges faanyagokat. Mostanában azonban már nagy változáson ment keresztül az erdőgazdaságok technikája, rohamosan fejlődik, s lehetőség nyílik arra, hogy csúnyanövésű, a nagy fűrészüzemek részére alkalmatlan fából is értékes árukat állíthassunk elő, sőt exportra is termelhessünk. Ezért ma már bátran elmondhatjuk, hogy ha kevés is a szép, sudámövésű fa, egyre kevesebb kerül a tűzrevaló rakásokba, egyre több hasznos félkész vagy készáru lesz belőlük anélkül, hogy a lakosság tüzelőszükségletének ellátásában nagyobb zökkenők keletkeznének. A Középsomogyi Erdőgazdaság íagyártmányter- melő kis üzeme is ezt a célt szolgálja a kaposvári vasútállomás közelében, ahol gondosan összerakott, különböző méretekre szabdalt lécszerű farakásokat lehet látni. Az itt felhalmozott csúnya, girbe-görbe növésű törzsek rövid idő alatt változnak át parkettává, széldeszkává, szőlőkaróvá és egyebekké. Ez nagy érdeme Horváth Ferenc üzemvezetőnek és az itt dolgozó majdnem harminc főnyi munkásnak, akik a szalagfűrészeken varázsolják szebbé és hasznosabbá a gömbfákat. 1955 nyarán rakták le az alapköveit ennek az egyre fejlődő és fontosabbá váló kis üzemnek. Cseh Gyula, az erdőgazdaság igazgatója, valamint Radics László fatermelési előadó és az üzem vezetője, Horváth Ferenc, fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy ez a kis üzem minél előbb megkezdhesse működését és az addig veszendőbe ment faanyagokból egy’ kis ötletességgel hasznos árukat gyárthassanak. A kezdeti nehézségek leküzdése után rájöttek, hogy a dangatermelés- nél igen sok oldalanyagot nyernek, gmit érdemes még más hasznos dolgokra is felhasználni. Ehhez persze újabb gépek kellettek és saját maguk készítettek egy horizontál fűrészt, majd három szalagfűrésszel bővültek és az erdőgazdaság a tökéletesebb munka végzése érdekében egy keretfűrészt is beállított. Ma már négy szalag, két kör és egy horizontál gat tér működik és az épület homlokzatán ott büszkélkedik a felírás: Középsomogyi Erdőgazdaság fagyártmányterme- lő üzeme. A gömbfák feldolgozása közben rengeteg széldeszkát nyernek, amit a bányászatban használnak fel, exfuuttápiLt kh zaenek megkönnyítik a gyárak, üzemek géprengetegeit mozgató erő, a szén fejtését és óvják a bányászokat a leomlástól. Ez egyes fák formálása közben a bánya- széldeszkán kívül ezrével készítik a nyers-parkettát, sőt ezekből még exportra is szállítanak. A gyümölcs- szállítmányokhoz szükséges bulgár-láda alkatrészek előállítása a gyümölcsexport-szállítást gyorsítja meg. Az állami gazdaságok részére kerékagy, keréktalp, a szőlőtermelő gazdaságok, termelőszövetkezetek és egyéni gazdák részére pedig sok ezer szőlőkaró készül. A gépállomások is több ízben felkeresik az üzemet cséplőgép-ékek miatt, amellyel a gépeket rögzítik le. A Villanyvezetékszerelő Ktsz. tipliket rendel, amelyet a lakásokban a villanykapcsolók, konektorok helyére raknak a falba. Több termelőszövetkezet, köztük a répáspusztai Első ötéves Terv például kertészetéhez paradicsomkarókal is kap. A kertészetekben igen jól használható kis veteményjelző táblákat, a vasúti szállítmányokhoz szükséges címke-lapokat is gyártanak. A sok-sok hasznos anyagon felül megmaradó hulladék és fűrészpor pedig a lakosság tüzelőellátását segíti. Havonta 400 mázsa hulladék, 120 mázsa íűrészpor kerül a dolgozókhoz. Az üzemben havonta mintegy kétszáz köbméter gömbfát dolgoznak fel, több mint 50 százalékos hasznos kihozatallal és ezzel az értéktöbblet növekedésében is jelentős eredményt könyvelhetünk el: gömb- köbméterenként mintegy százötven forintot, ami évente 300 ezer forint tiszta hasznot hoz az erdőgazdaságnak. Az itt dolgozó munkások közül igen szép eredményt ér el Shlusz József, aki két évvel ezelőtt még erdei talpfa faraaó munkás volt, ma már remekül kezeli a villanyfűrészt. A kaposvári fagyártmánytermelő üzemnek mesz- szire eljutott már a híre. A tamási erdőgazdaságtól nemrégen jártak itt, hogy megtanulják a szőlőkaró és a parketta készítését, de újabb látogatók és tanulók is érkeznek majd. MINDEZEK MELLETT EGY PANASZA IS VAN az üzemvezetőnek. Szeretné növelni a termelést, amihez meg is volna a lehetőség, ha a meglévő benzinmotorok helyett villanymotorokat állíthatna be, de ehhez áramra volna szükség. Két műszakot lehetne megvalósítani, ami jelentősen megnövelné az eddigi termelést. Érdemes volna ezen elgondolkozni az illetékeseknek, hogy minél előbb megtalál ják a megoldást, A gazdaság nem feledkezik meg a dolgozókról sem. Az idén tervbe vették például a zuhanyozó, fürdő építését, hogy a sok fűrészportól munka után megszabadulhassanak. Káplár Szentjakabi várdombon szőlő épülettel, felszereléssel elfdó. Dimitrov utca 48. 1607 Az Alsóbogát! AG (u. p. Somogyiad) jogosítvánnyal és legalább kétéves gyakorlattal rendelkező VONTATÓVEZETŐT KERES. Jelentkezni lehet a gazdaság központjában. Alsóboqáti ÁG Alkalmi vétel! Bái-áuybunda, őszi, téli kabát, ruhanemű. Cím: a hirdetőben. 1608. Szellemi munkát végző harmincnyolc éves középtermetű férfi hozzáillő, kissé mo’ett nő ismeretségét keresi háziasság céljából. Varrónők előnyben. bakás van. Gyöngyvirág jeligére a Magyar Hirdetőbe. 1610 Képesített könyvelő nagy gyakorlattal elhelyezkedne, esetleg pénzügyi vonalira is. Cím a Kiadóban. (873) Fehér mély gyermekkocsi eladó.. Damjanich u. 20. Balogh. 1612 Hohner Werdi III. 120 bőgős tangó- harmonika eladó. Kaposvár, Pf. 72-03, s z e i *k es z t ő sé g. 1613 Kaposvári Te.xtllptu vek szakmai gyakorlattal rendelkező, szakképzett maróst felvesz. Jelentkezni lehet: Kaposvári Textilművek, Kaposvár, Jutat ót. (429101 Beköltözhető Csalogányköz -1. számú ház sürgősen eladó. Érdeklődni ugyanott 1614 Elcserélném budapesti egyszgba, konyhás és mellékhelyiségből álló lakásomat, hasonló kaposvári lakásért, Érdeklődni lehet: Gépállomások Igazgatósága, Kaposvár, telefon 11-49. (42975) Elsőrendű szőlő, gyümölcsös telepítésre alkalmas 4 kát. hold föld egy kis villaszerű épülettel Balatonmárián a műút mellett állomáshoz, strandfürdőhöz közel, kiparceUílzásra kerül, esetleg egyben is eladó. Érdeklődni lehet Németh József né, Zalaegerszeg, Kossuth bajos u. 52. 674 Méhészek! Mézet előnyös feltételek között vásárolunk. Beleleléshez cukor biztosítva. Méhészbolt. Kaposvár. Í42938> Eiadó házhely négyszögölenként 20,— Ft. Nett cipésznél Beloiannisz u. 58. 875 CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Kaposvár—Somogy megye Október 1-én, kedden és 2-án, szerdán este 7 órakor LEHÁR: A mosoly országa Romantikus operett 3 felvonásban. Szu-Csong: Kenderessy Zoltán Kiszely Lajos Liza: Olgyai Magda Soltész Mária ÜJ SZEREPLŐKKEL! 1-es szelvényhérlet beváltható 125-ös lemezvillás Csepel príma állapotban 7200-é.rt eladó. Cím Szelekman Somogygeszti. Szabadság u. 1. Levélértesítésre házhoz megyek. 878 Füredi utca 108. sz. ház beköltözhe- tőséggel sürgősen, ugyanott házhely eladó. 879 Kertész u. 44. sz. házhely szabadkézből azonnal eladó. Érdeklődni Csurgó II. 35. hsz. özv. Dominkovics Istvánné. 880 Jó állapotban tévő Danuvia eladó. Becker János, Ráksi, Rákóczi u. 22. (42986) Varrógépek javítását vállalja garanciával Szabó műszerészmester. Kaoos- vár. Berzsenyi u. 30. (844) ! 4 KAR \ J OLCSÓN ÉS GYORSAN ! ÉPÍTKEZNI? \ r Vörös cyklop és falazókő ^ árainkat leszállítottuk. Ab £ ^ Révfülöp vasútállomáson ^ vagonbarakva 12 m3 vörös J f cyklopkö ára 1800 Ft, 12 f f m3 falazókő ára 1350 Ft. Á / Cím: KOSSUTH TERMELÖSZÖ- { í VETKEZET RÉVFÜLÖP. Tel: 5. ) Bemutató előadás! Október 4-én, pénteken este 7 órakor SCSERBACSOV: Dohányon vett kapitány Nagyoperett 3 felvonásban. Figyelem! 2-es szelvénybérlet érvényes Jegyek előre válthatók. Színházi jegyirodában, Május 1 utca 23. Telefon: 11—03. _____