Somogyi Néplap, 1957. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-20 / 246. szám

Vasárnap, 1957. október 20. SOMOGYI NÉPLAP EGY ESTE B — Nézzétek, itt vannak már a szí­nészek — kiált be egy lódenkabátos fiatalember a kocsmába, s szavaira, aki csak bent ült vagy állt a helyi­ségben, kilódul az utcára. Kedves, szívesen látott vendégek itt a Csiky Gergely Színház művészei. Majd min­den hónapban el is látogatnak a falu kultúrotthonába, hogy néhány órára előadásukkal elszórakoztassák a szín­házat szerető embereket. A földművesszövetkezeti kocsmá­ból kilépők a kultúrotthon felé igyek­vőkhöz csatlakoznak. Nem akar sen­ki elkésni a Kérők előadásáról. Né­hány perc múlva már mindössze egy­két ember körvonala látszik a sötét estében. A kocsma dolgozóinak is lesz végre egy szusszanásnyi pihenő­idejük. Hirtelen olyan jól esne egy pohár bor, de hiába — nincs. — Sörrel, töményszesszel szolgál­hatunk — mondja az idős csapos —, de bort ne tessék kérni. Már három napja elfogyott, s még nem kaptunk újra... — Többször előfordul ez? — tesz- szűk fel a kérdést, s a válasz késik. A csapos, Szabó Gyuri bácsi meg­vonja a vállát. Valahogy úgy, hogy tudna ő beszélni, de nem akar ma­gának és másnak sem bajt okozni. Pedig nem ártana az sem, ha arról ugyancsak szólna néhány szót, miért •olyan minősíthetetlenül csúnya az itt készült friss péksütemény. Mind­egyik sápadt, lapos, sületlen. A zsem­le formáját meg sem közelíti. I — Nem tudom, miért van ez így — gondolkodik el Gyuri bácsi. — Mi szeretnénk mindenből a legszebbet, a legjobbat adni vendégeinknek. Annyi szakmai szeretettel mondja ezt, hogy meglepődünk. Van is ok mert néhány perc múlva kiderül Szabó Gyuri bácsi személyiben egy régi vendéglátóipari szakemberrel találkoztunk. Fiatal korában mint vasúti étkezőkocsi-pincér csaknem ■egész Európát összejárta. Először a Balkán Expresszen dolgozott, aztán az Internationale Waggons Lits szol­gálatában eljutott Németországba, s a franciákhoz. — Franciaországban le is teleped­tem egy időre: több mint hat évre — emlékezik vissza. — Milyen helyeiken dolgozott ez idő alatt? — Marseilleben kezdtem. — Matrózkocsmában? — csillant fel szemünk arra a gondolatra, hát­ha tud valamit mondani ezeknek a hosszú tengeri utakról végre kikötők­be hajózó embereknek szokásairól, életéről. Valami szépet, kicsit szen­zációsat. — Nem matrózkocsmában dolgoz­tam — hűti le lelkendezésünket —, hanem a Hotel Diderot-ban. De azért megismerkedtem a kisebb helyek vendégeivel is. A matrózék, hát igen, azok valóban olyanok, mint amilye­neknek már annyian leírták őket: amikor végre szárazföldet éreznek lábuk alatt, örömükben — vagy bá­natuk, egyedüllétük enyhítésére — elköltik minden pénzüket, s ettől egy kicsit ismét megnyugszanak ... — És maga, Gyuri bácsi, magának nem hiányzik az utazás, a sok él­mény, a külföld? Megelégedett? — Mint afféle öreg ember. 61 esz­tendős múltam, s 1937 óta, mióta megnősültem, nem utazom. így tele­pedtem le Babőcsán, s nem is kí­vánkozom el már sehová... — Szép lehetett azért az ilyen ese­ményekben gazdag fiatalság. — Igen. Szép visszagondolni a pá­rizsi Moulin Rouge-ban ledolgozott hónapokra, a »-guruló vendéglőkön« megtett kilométereikre, a sztrájkok­ra. .. — Azokban is volt része? — Hogyne. Franciaországban már akkor is sok volt a sztrájk, mert a munkaadók nemcsak most fukarkod­nak. Sokszor beszüntettük a munkát, s ami a legnagyobb öröm — teszi hozzá mosolyogva —, már akkor is mindig mi győztünk és nem az urak. Gyuri bácsi kiváló magyar iskolák­kal is dicsekedhet. Dolgozott Buda­pesten a Hotel Ritzben, a Bristolban, a Gellértben és ki tudja még hány helyen. Ha ilyen nagy, fővárosi helyeken és számos külországban megfordult, biztosan több idegen nyelvet is be­szél — gondoltuk — és máris kér­deztük: — Igen, több nyelven beszélek — mondja —, németül, franciául, ola­szul, szerbül... — Valamikor én is tanultam — sóhajt fel egyikünk. — Hol? — Schule — hangzik a kicsit di­csekvésnek is szánt felelet, de Gyuri bácsi máris' javít: — In der Shule az kérem... — szól oktatóan. Valahogy úgy, ahogy Var­ga Józsefet, a községből házasodott 'balatonfüredi pincért tanítgatja, ami­kor néha-néha hazatér. Elmondja a fiatalembernek, hogyan kell szépen, ízlésesen teríteni, tálalni, miként kell bánni a vendéggel. Mindenről szó esik, amit egy jó felszolgálónak tud­nia kell. Lám, az itt dolgozó fiatal pincér is milyen áhítattal hallgatja minden szavát. Nekidől a söntéspult- nak, s ez alkalommal megbocsátható az a bűn is, hogy a színházi előadás szünetében egy pohár sörért átsza­ladó vendéget nem veszd észre az el­ső pillanatban... Az új vendég nyomában többen is benyitnak a kocsmába. Gyuri bácsit ismét a korsók, poharaik foglalják le, így hát búcsúzunk, s lépteinket egy olyan ház felé vesszük, amelynek la­kói ezen -az estén nem mentek el a kultúrotthonba. A népfront-bizottság elnökének házából szűrődik ki világosság, néz­zünk hát be egy-két percre. A csaláji éppen vacsoránál ül. Bo­csánatot kérünk, hogy épp ilyenkor alkalmatlankodunk, de a házigazda, Bernáth László pedagógus nem is en­gedi befejezni az elkezdett monda­tot: székeket hoz, leültet bennünket. — Mi újság a népfront munká­ban? — tesszük fel az első kérdést. — Körülbelül május óta dolgozunk ismét — válaszol az elnö'k-házigaz- da. — Mi szerepel programjukban? — A fedett fürdő építése. Itt ugyanis a kutatások során 70 fokos melegvizet találtak, s ennek hasz­nosítására annak idején építettünk egy 25x10 méteres nyitott uszodát. A népfront-bizottság már ennél a munkánál is sokat segített. Társadal­mi munkásokat szerveztünk a föld kitermelésére, a fuvarosok pedig in­gyen szállították a betonozáshoz a kavicsot. Aid nem tudott eljönni dol­gozni, az forintjaival járult hozzá az építkezéshez. Igen ám, de ezt a me­dencét, mivel nyitott, csak nyáron használhatjuk, éppen ezért szüksé­günk volt egy fedett fürdőhelyiségre is. A költségek egy részét a tanács fedezi a rendelkezésére álló község­fejlesztési alapból. A Hazafias Nép­front pedig ismét társadalmi munka szervezésével segít, hogy amint ter­veztük — még a tél beállta előtt el is készüljünk új létesítményünkkel. — Mit terveznek a továbbiakban? Illusztráció egy új könyvből Az elnök ránk néz. Aztán kicsit akadozva elmondja, hogy most no­vember 7-re készülnek, közösen a párttal, tanáccsal, s elhallgat. Újabb kérdéssel igyekszünk segíteni, hátha eszébe jut valami önálló kezdeménye­zés, aminek az lenne a célja, hogy végrehajtása nyomán a község lakói jobban megismerjék, megszeressék a mozgalmat, s szívesebben vegyenek részt tevékenységében. Hiába. — Mi általában közösen végzünk mindent — mondja Ber- náth László. Ez helyes és örvende­tes. De nem jó, hogy a Hazafias Népfront csak a közös feladatok egy- egy részét vállalja magára, s nem kezdeményez. Milyen kár, hogy a fürdő építésén kívül a bizottságnak nincs egy önálló elképzelése, terve sem. Még az ezüstkalászos tanfo­lyamról is mindössze annyit tud az elnök, hogy akarnak ilyet szervezni Babócsán. De aztán hozzá is teszi: — Nem tudom, jelentkezett-e már valaki a tanfolyamra ... Amikor a kulturális programról érdeklődünk, kiderül, hogy ilyet tu­lajdonképpen nem is állítottak össze. — Miért készítsen ilyet a Hazafias Népfront, amikor úgyis az iskolával valósíttatná meg. Az meg enélkül is megteszi, amit kell, ha nincs is a mi programunkban — mondja az elnök. A gazdakör szervezésével sem áll­nak jobban. — Nem lehet itt azt létrehozni, mert 1954-ben sem sikerült — érvel Bernáth László. — Altkor még egy gyűlésre sem jött el senki a parasz­tok közül... Pedig kellene valamit tenni Ba­bócsán is, hogy végre jobban dol­gozzék a népfront, s többen megis­merkedjenek a munkájával. Segíte­ni kellene ezt a községet a járásnak vagy a megyének, mert nagyon ma- gára,hagyott. László I.—Weidinger L. (Folytatjuk.) Böngészés olvasók és könyvek között A megejtő könyvespolc Kevés szebb dísze van a szobának a könyvnél. Igen, dísze, mely nemcsak külső csinosságával hivalkodik, hanem sok mindent elárul a szoba lakója felől is. Egyéniségét, gondolatvilágát, egész világnézetét tükrözheti a könyvespolc. A vendég elül és szétnéz. A bútorok után könyvekre terelődik a tekintete s olvas. Címeket és a címekből egy embert. A polcon katonás rendben avagy művészi rendetlenséggel áll­nak a kötetek. Kockás Pierre mellett Rózsa Sándor lovát ugratja. Az­után egy Tarzan s nyomában az Aranys-korpió. Vajon mit jelent ez? Bi­zonyára a könyvek gazdája felületes olvasó (és ember), ponyvaregénye­ket olvas, de talán azt is csak akkor, ha végképp nincs már mit csinál­nia. S hogyan kerül könyvei közé egy Móricz? Kísért az egyetlen valószínűnek látszó magyarázat: azt hitte hogy jó könyv, amikor köl­csönkérte, s valahogy itt maradt, hogy még inkább felhívja a figyel­met könyvtársaira. Hát ez oizony nem valami megejtő könyvespolc. De vannak azért másmilyenek is, szerencsére többségben. Ahol Stendhal Vörös és feke­téje mellett Osztrovszkii Az acélt megedzik című könyve fekszik. S sorban a többi regények: néhány Mikszáth, Móricz. Solohov. Anatol France. Verseskötetek: Petőfi, Ady, József Attila s így tovább. Nem több az egész száz kötetnél, mégis vallja gazdája művelődési vágyát, ízlését, könyvszeretetét. Az egész szoba barátságos lesz könyvei által, otthonos lesz, kedvvel lekik benne. Ilyen a megejtő könyvespolc. Új könyvek a régiek mellett Említett barátunk az elmúlt hetekben — szokása szerint — ismét betért a könyvesboltba, s meg is lepődött egy kicsit. Babits Mihály válogatott verseiből talált egy nagy köteggel a pulton. Babits? — for­dult meg fejében —, hát már ezt is kiadták? De azért hazavitte a kö­tetet. Nem is bánta meg, mert olvasása közben valahogy leolvadt a költőről a köré helyezett »-fagy«, »ridegség«, s »fenség« jelzője. Néhol már meg is értette a költő-tudóst, a maga elszakított, magára hagyott és magára maradt egyéniségével. Hogy megszerette-e? Ez más lapra tarto­zik. De a megértéssel feltétlenül közelebb jutott sok régi dolog meg­értéséhez. Azután nekiült folytatni Maugham Színház című könyvének olvasását. Annál a résznél csapja be a könyvfedelet, amikor a sziporká­zó tollú író a színház belső levegőjét festette olvadó ecsettel. Mégis be­csukta a könyvfedelet. Elég volt harminc oldal egyszerre belőle. Érde­kes mű, nem is nehéz olvasmány, és mégis. Többet várt mindig egy-egy folytatástól, s ha meg is kapta a többletet, sohasem azt, amit éppen várt. Az ágyban, elalvás előtt most már áhhoz nyúlt, mely mindenen túl, -szórakoztatja is, melyet igazán nagy kedvvel lapozgatott. Pedig ez egy réges-régen megjelent regény volt, nem új, s nem is először olvas­sa: a Csendes Don. S a nagy epopeia mellett ringott el álomba. Talán vele egyidőben kattantotta le a villanyt, a ponyva-kedvelő is, eldobva magától koszos-rongyos könyvsalátáját. Az új -könyvek mellett a régiek is álomba merültek. (fehér) 0O0O000O00O000000GOOOO00O0000000000000000000000O0G00O0O000000000000000000Q ODA QOTTFRIED KELLERHEZ (Hazaszeretet és nemzetköziség) Kép Gvadányl József FZÍh" „Egy falusi nótárius budai utazásaT’-ból. Égett szívemben, hogy mint kicsi népnek a sarja Léptem a csendes svájci hegyekbe, a Te hazádba! Volt joga gyermeki szívemnek, — haj!... —elkeseredni. Népi kisebbség-sors éllel harsogta fülembe: Hogy mi vagyok, mely nép fia, népem sorsa a sorsom. És mégis mikor olvastam nevedet legelőször, Akkor... akkor csordult, s régi sebekre esett a Gyógyító balzsam. Ment hisz szavaid szere, száma Arra tanít ím: önhitt s korlátolt önimádat Nem viszi jóra a népek sorsát, hogyha a korlát Elfedi, »eldeszfcázza« hazánk s népünk vezetőit Más ország örömétől s balsorsának az értő Ismeretétől. — Mondád, úgy jár az ilyen ember, Hogyha hazáját érte a balsors és a világnak Népeivel kezd sorsát döntő eszmecserébe, Mint ko-tlós-tyúk: általa költött s vízrebocsátott Kiskacsa gyermekeit nem képes az úszva követni. Ámde te azt is mondád: az olyan, aki dicsekszik, Hogy neki nem szent a haza fénye, dicső fia s földje, Nem lehet éle, vezére a népnek. Téged idézlek: Mert a hazátlan olyan, mint lábak nélküli szárnyas Légi madár, a mesék repülője, csodája, ki szárnyal, És mint nyugtalan álom nem tud a földre leszáúni. Szent érzés a hazánk hű megbecsülése, szerelme. Ujjong szívünk, hogy szép drága hazánk üde földjén Élünk és eregetjük sok szebb Holnap elébe Folyvást újra törő vágyunk, akarásunk... Ámde szeretni hazánkat? ... s vaksi szak-ás letagadja: Népek százai élnek hőn szeretett »haza« földjén, Mely nekik ép olyan édes, jniht ez drága minékünk?... A nemzetköziség új és nagy célzata nélkül Népünk sírját ássa sovén korlát, önimádat! Hátha Petőfi szavát és nagy magyarok hagyományált Emberségről s patriotizmusról megidézzük: »... Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával...-« »A haza és haladás« nagy jelszava... most az atomkor Ránk köszönő pírjának a bíbor hajnali fényén ... Üj eszmék, riadalmak állnak a Holnap elébe! Senki se higgye el: etohós régi szekér viszi vasból, Ércből épült küllőkön guruló masinánkat? Üjabb erő löki, vonzza a szorgos népet előre. Még feketén meredeznek a gyűlölet árnyai — tudjuk —, Mégis az ég peremén a jövő kor lángjai égnek. Bellyei László Néhány szó szimfonikus zenekarunkról EZ A MAGASABBRENDŰ célok megvalósítására hivatott, szépmúltú együttes a felszabadulás óta állan­dóan, de csak hosszú időközökben mutogatja oroszlánkörmeit, tévén öntevékeny, azaz amatőr zenekar. Azzal a példátlanul kiváló teljesít­ménnyel, amellyel ez a zenelzar 1948-ban, a 48-as kultúrversenyek alkalmával közvetlenül a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar és a Ganz Szimfonikus Zenekar után — budapesti viszonylatban a harma­dik, vidéki viszonylatban pedig az első helyezést érte el, megelőzve a debreceni MÁV Filharmóniát és az ugyancsak nagymúltú budapesti Postás Zenekart is, már akkor kiér­demelte volna a legmesszebbmenő anyagi támogatást. Tudjuk, hogy az ország pénzügyi helyzete akkor ezt nem tette lehetővé. Azóta azonban olyan vidéki szimfonikus zenekarok, amelyek akkor még sehol sem vol­tak, sorra váltak hivatásosakká, vagy félhivatásúakká (Győr. Sze­ged, Miskolc, Pécs stb.). A mi szim­fonikus zenekarunk pedig megma­radt az amatőrség képesség-sorvasz- tó állapotában. Hála a tagok szor­galmának és hivatásszerű zenesze- retetének, a zenekar teljesítőképes­sége ma még örvendetesen magas és kényes feladatok megoldására is feltétlenül alkalmas. Ez az amatőr állapot azonban magában véve is lemaradást jelent a szocialista kul­túra mai fejlettségében. Ettől a ze­nekartól ma már annyi sok és sok­féle feladatot követel a haladó élet. hogy annak teljesítésére csak félhi­vatású állapotában lehet képes. Hogy milyen feladatok várnak a félhivatású szimfonikus zenekarra, azt az alábbiakban hozzávetőlegesen vázolt programban láthatjuk. Elsősorban élő zenét, közvetlen élményt kellene adnia a város és a megye dolgozóinak, helyben és vidé­ken havonta rendezendő hangverse­nyeivel, a zeneirodalom nagyé'-tékű alkotásaiból. Feltétlenül nívós produkcióival nemcsak a zene eddigi rajongóinak művészi érzését kellene fejlesztenie, hanem azét a nagyszámú fejlődés­képes közönségét is, amely ízlését eddig csak az operettzene sekélyes értékein volt kénytelen nevelni. A balatonpart kultúráját jelentő­sen kellene gazdagítania fesztivá­lok és egyéb alkalmak során. ízelí­tőt adva az ott megforduló külföl­dieknek is a magyarországi szocia­lista kultúrából. Fontos tényezője lenne ez annak is, hogy megyénk méltó birtokosa lehessen a balaton- partnak. A FÉLHIVATÁSÚ SZIMFONIKUS ZENEKAR kiváló és rendszeres fej­lődési lehetőséget nyújtana az egyéb­ként kitűnő színházi zenekarnak, de többi lelkes tagjának is, amely je­lenleg csak az operettzene sekélyein gyakorolja képességeit — odáig, hogy rövidesen operák előadására is könnyen képes legyen. Ugyancsak a félhivatású szimfoni­kus zenekar tenné majd lehetővé, hogy egyrészt a színházi zenekar, másrészt a zeneiskola tanári testü­letének magasabb tudású tagjai ne költözzenek máshova, ahol képes­ségeiket jobban érvényesíthetik. Sok kitűnő, azóta beérkezett ka­posvári muzsikust ismerünk, akik kénytelenek voltak városunkból el­költözni, mert az itteni lehetőségek nagyon keveset nyújtottak számuk­ra. Ilyenek a Gyulai-Gál fivérek, a Vidák-fivérek, a Zsolnay-fivérek stb., akik ma mind országosan is­mert és elismert kiváló muzsikusok — Pesten. Jól tudják ezt azok a vi­déki megyék és városok, amelyek már létrehozták — sokkal nehezeb­ben — félhivatású szimfonikus zene­karukat. Ezek és még más, itt fel nem sorolt feladatok és célok a félhi- vatá-sosság beálPával többé-kevésbé azonnal megvalósulnának. Mindezek azonban csak részletcélok, valójá­ban pádig eszközéi >eg\y mélyebb értelmű és átfogóbb erejű célnak: a szocialista kultúra magasabbren- dűségének szolgálatában. Tudjuk azt, hogy a szocialista állam a ze­nei nevelést mekkora költséggel, milyen erős alapokra helyezte. Ne­vezetesen a zeneiskolák államosítá­sával és azoknak bőkezű fejleszté­sével azelőtt soha nem álmodott le­hetőséget és nívót biztosított a leg­nagyobb létszámú zenei képzés szá­mára. Tette ezt pedig azért, mert a szocialista társadalom emberének magasabb kulturális színvonalon kell állnia, mint a kapitalista tár­sadalom emberének. Ezért az ama­tőr együttes sem felelhet meg többé a magasabbrendű szocialista kultú­ra célkitűzéseinek. Ezen tények ismeretében minden­ki számára érthető és világos lesz a minisztériumnak az az impozáns gesztusa, amellyel tekintélyes ösz- szeget ajánlott fel a félhivatású Ka­posvári Szimfonikus Zenekar min­den évi támogatására, azzal a' fel­tétellel, ha a megye a fenntartás költségeinek egyötödét biztosítja. Ha a megye ezt az összeget nem biztosítja, akkor sajnos a miniszté­rium sem adhat semmit. A zenekar eddigi támogatója, a Közalkalmazot­tak Szakszervezete továbbra is ko­moly összegigei kívánja biztosítani a zenekar működését. így tehát a megye csekély áldozattal jutna hozzá egy olyan nagyértékű létesít­ményhez, amelynek hiánya lénye­ges lemaradást jelent a többi vá­rosokhoz és megyékhez képest. A közelmúltban városunkban járt Fa- sang Árpád, a Művelődési Minisz­térium Zenei Főosztályának veze­tője. látta ezt a lemaradást, de tu­domást szerzett kiváló képességű szimfonikus zenekarunkról és ösz- szehozta ezt a soha többé vissza nem térő lehetőséget, amely az el­következő 15 évben nem fog meg­ismétlődni. MI ZENEKEDVELŐ HIVATÁ­SOS MUZSIKUSOK bízunk abban, hogy megyénk döntésre illetékes vezetői méltányolni fogják a mi­nisztérium nagy anyagi segítségét, az ügy rendkívüli fontosságát. Hisz- szük azt is, hogy pozitív döntésük­kel megyénkben a magasabbrendű szocialista kultúrának felelősségtel­jes építői lesznek. JACZKŐ GYULA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents