Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-22 / 195. szám

Csütörtök, 1957. augusztus 22. SOMOGYI NÉPLAP s Kádár «fáisos elvtárs toki» mint százezer emlter előtt beszélt az alkotmány ünnepen, VCisájszálláson Ezen az ünnepnapon megmozdult az Alföld. A Kisújszállás felé vezető utak már kora reggel ben épesedtek. Feldíszített szekerek, teherautók hosszú sora vitte a kunság ünneplő népét Kisújszállásra, az alkotmány-napi nagygyűlés színhelyére. A város, mint valami hatalmas mágnespatkó, ezreket és tízezreket vonz. Az ország legtávo­labbi vidékeiről, Zalából, Baranyából és a többi megyékből érkez­nek munkás- és parasztküldötts égek. A kisújszállási sportpálya — fennállása óta talán először — szűk­nek bizonyult. A fehérrel bevont, nemzeti színű, vörös és kék zász­lókkal díszített nagytribün előtt mintegy százezer ember sorakozik fel, az érdeklődőkből még a szomszédos ligetbe, utcákra is jut. Ten­gernyi ember veszi körül a pályát. A nagytribim mellett felállított kisebb emelvényen a sajtó munkatársai foglalnak helyet. Itt van sok külföldi — közöttük több nyugati — újságíró is. Néhány perc­cel tíz óra előtt a pálya bejárató nál felzúg a taps, majd átveszi az egész ünneplő tömeg: a fővárosból indított különvonaton megérkez­tek a nagygyűlés szónokai: Kádár János és Dobi István elvtársak. Az éljenzés, hurrázás hatalmas orkánná erősödik, amikor a nagy­gyűlés elnöksége elfoglalja helyét a díszemelvényen. Ott van Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára, és Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bi­zottságának póttagja. Az emelvényen foglalnak helyet a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, az ötszáz tagú budapesti munkás­küldöttség és a magyar falvak képviselői. Jelen voltak a nagygyűlésen a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja, valamint a hazánkban tartózkodó szovjet mezőgazdasági küldöttség tagjai. A himnusz hangjai után dr. Borók Imre, a kisújszállási Népfront Bizottság elnöke üdvözölte a megjelenteket. Szavai közben galam­bok százai röppentek a magasba, jelképül népünk törhetetlen béke- akaratának. Ezután Nánási László, Szolnok megye országgyűlési képviselője, az Országos Béketanács alelnöke üdvözölte a munkás-paraszt találko­zó részvevőit. A budapesti dolgozók üdvözletét Antal István, a Vörös Csillag Traktorgyár művezetője tolmácsolta a nagygyűlésnek. Varga B. Andrásáé hélgyerme kés karcagi asszony, Szolnok me­gye paraszti lakosságának a névé ben szólalt fel. Ezután Dobi István emelkedett szólásra. Dobi István beszéde után a nagygyűlés részvevőinek hatalmas tapsa és ütemes »Éljen a párt!« felkiáltásai közben Kádár János, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára lépett a szónoki emelvényre. Dobi István elvtárs beszéde Dobi István beszéde elején a Nagykun Napok jelentőségéről, a népgyűlés jelentőségéről emlékezett meg. Majd így folytatta: Október végén, november elején kevesen látták olyan világosan a helyzetet és a feladatokat, mint a Szolnok megyei dolgozó parasztok. ■Jehéz volt a helyzet Budapesten, le idékint sem könnyebb, hiszen lágy Imrét a földosztó miniszter­nek, a népszerű, 1953-as politika galkotójának és képviselőjének hírneve övezte. Nem az én feladatom, hogy Nagy Imre elméleti tévelygéseit vizsgál­jam. végezzék el az ideológusok. De a gyakorlati politikában tizenegy esztendeig közvetlenül közelről lát­tam Nagy Imrét és tudok felelni, vajon megi.llették-e őt azok a dicsé­retek, amivel körülvették. 1945-ben Nagy Imre földművelés- ügyi miniszter volt a debreceni ide­iglenes kormányban. Úgy lett föld­osztó miniszter, hogy március 14-én Vorosilov marsall magához kérette az egymással már kezdetben is tor- zsalkodó, államvezetésben járatlan koalíciós politikusokat és tanácsolta nekik, mint tapasztalt, öreg forra­dalmár, hogy sürgősen csinálják meg a földbirtckreíormot, mert amíg Magyarországon nagybirtokrendszer van, mindig fennmarad az elnyo­más és a fasizmus visszatérésének veszélye. A Magyar Kommunista Párt magához ragadta a kezdemé­nyezést, mint ezután is a nép érdé- i kében való sok-sok nagy kérdés el- j intézésében. Megvitatták a földkér­dést a többi párttal és a forradalmi időhöz méltó gyorsasággal kidolgoz­ták a földreformot. Végrehajtását természetesen a földművelésügyi miniszterre bízták, így lett Nagy Imre földosztó mi­niszter. Ezután, jellemezve Nagy Imre te­vékenységét, utalt arra, hogy 1953- ban az MDP Központi Vezetőségétől programot és teljes felhatalmazást kapott a mezőgazdasági politikában elkövetett hibák kiigazítására, az életszínvonal emelésére, a törvé­nyesség és a szocialista demokratiz­mus szellemének érvényesítésére a közéletben. Nemcsak Rákosi ellenál­lásán, hanem éppen annyira Nagy Imre tehetetlenségén is múlt, hogy ezt a programot nem hajtotta végre. De — folytatta — Nagy Imre nem­csak miniszterelnök, nemcsak föld­művelésügyi miniszter, hanem be­gyűjtési miniszter is volt. Mint a begyűjtés gazdája, itt a Nagykunsá­gon éppen úgy, mint a Dunántúl és a Duna—Tisza közén vagy az északi megyékben, könyörtelenül kiseper - tette a parasztok padlásait. A Mi­nisztertanácsban pedig olyan léhán, félvállról számolt be embertelen in­tézkedéseiről, hogy az embernek ökölbeszorult a keze. Az ellenforradalom .leküzdéséről szólva a következőket mondotta: Amint 1944—1945-ben szovjet ka­tonák vérezteik értünk, hogy az or­szág és a nép felszabaduljon, most megint szovjet katonák mentettek meg veszélyeztetett szabadságunkat. A Szovjetunió nem riadt vissza a nyugati rágalmaktól, a mocskolódás- tól, a fenyegetésektől, hanem vállal­ta értünk az áldozatokat. Mikor pe­dig véget ért a fegyveres felkelés és j itt álltunk kifosztott raktárakkal és • áruházakkal, — ezeket talán az an | gyalok rabolták ki, mert az ENSZ : ötösbizottsága azt mondja, hogy S mi ellenforradalmáraink semmihez 1 sem nyúltak... — nos, mikor itt áll­► tunk az éhinség, a nyomorúság, a f pénzromlás küszöbén, a Szovjetunió í ezervagonszámra küldte nekünk az > anyagi segítséget. És példája nyo- [ mán a Kínai Népköztársaság, s va­laimenjnyi népi demokrácia, mind í egyik a maga lehetősége szerint ; segítségünkre sietett. Mióta világ a t világ, ehhez hasonló segítségnyújtás : ról, jó barátok hasonló összefogá- ; sáról nem tud a történelem. Élünk és élni fogunk, tisztelt • nagygyűlés és ezért örök hála illeti ! a Szovjetuniót és népét, örök hála ; a baráti nemzeteket. Tisztelet és becsülés párttagoknak és pártonkívülieknek... Tisztelet és becsülés idehaza mind­azoknak, párttagoknak és pártonkí vülieknek, akiknek az ellenforrada lom nehéz heteiben helyén volt a szívük és az eszük. Ma már tudjuk, hogy nemcsak Budapesten, hanem kint az országban is ezrével és tíz­ezrével voltak névtelen kommunis­ták, akik korán felismerték a ve szedelmet és volt bátorságuk csele­kedni. Ha módjuk volt rá, fegyver­rel helytálltak, mások gyárakban, termelőszövetkezetekben, állami gaz­daságokban, városok és falvak ta­nácsházaiban, gyűléseken és megbe­széléseken becsülettel őrizték a szo­cializmus lángját, maguk köré gyűjtve a népi hatalomhoz hű em­bereket.' Sok ezer apró sejt alakult ki ily módon és miután a népi uralom helyreállt, ezek a sejtek karhatalmat állítottak, fegyveres erőt szerveztek és segítették a munkástanácsokból kiseperni az ellenforradalmárokat. Körülöttük kristályosodott ki az új rend és őtk lettek a szervezkedő Magyar Szocialista Munkáspárt fun­damentuma. Pártonkívüliekről is beszéltem, s nem ok nélkül. A parasztküldöttsé- gaket, amelyek novemberben, de­cemberben az ország különböző tá­jairól felkerestek, fegyvert és fél- adátot kérve, kommunisták vezették, de szépen együtt voltak bennük a legkülönbözőbb felfogású, felekezetű emberek, szövetkezetiek és egyéni­leg gazdálkodó parasztok. Falusi nép, közülük való vagyok és velük elbeszélgetve jól esett elgondolni, hogy ezek az emberek tulajdonkép­pen Tolnában, Békésben, Csongrád- ban, Borsodban és mit tudom még merre, a szükségben már megcsinál­ták a maguk népfrontját, talán erő­sebbet, mint amit Budapesten ki le­hetne gondolni. És hány ilyen lát­hatatlan és névtelen, de valójában működő népfront-szervezet lehet még az országban, amit különböző felfogású emberek októberben, no­vemberben azért hoztak létre, tud­va, vagy öntudatlanul, mert egy do­logban feltétlenül egyetértettek: akár fegyverrel is hajlandók voltak harcolni a szocializmusért. Ha pe­dig egyszer valaki harcolni hajlandó a szocializmusért — dolgozni bizto­san hajlandó érte. Dobi István beszéde befejező ré­szében részletesen foglalkozott a ma­gyar mezőgazdaság problémáival. Kádár János elvtárs beszéde i Ezután Kádár János mondott be­szédet. Tisztelt nagygyűlés, kedves hallga­tóim, elvtársak! Augusztus 20-a a Magyar Népköztársaság Alkotmá­nyának ünnepe — kezdte beszédét. — Hagyomány nálunk, hogy ezen a napon a munkások és a parasztok közvetlenül találkoznak. Ebből az alkalomból rendezték meg Szolnok megyei elvtársaink a régi történelmi hagyományokkal rendelkező Nagy­kun Napokat. így számunkra össze­Ezután összehasonlítva azokat a körülményeket, amelyek között a magyar nép büszkesége, az 1919-es forradalom lejátszódott, a mai kö­rülményekkel, megállapította, hogy azóta a nemzetközi erőviszonyok gyökeresen megváltoztak. A régi vi­lág urai támadhatnak — fognak is még támadni —, de győzni többé nem fognak. Aki a munkás-paraszt- hatalom híve, arra gondoljon, hogy a mi utunk nem lesz mindig lako­dalom és ünnepi poharazás, olyan találkozik egy országos nagy ünnep és a Kunság népének helyi ünnepe. Az a harc, amelyet a Kunság né­pe vívott, része az egész magyar nép, az isflász magyar parasztság harcának. Ebben a harcban az urak évszázadokon keresztül nagyon sok győzelmet arattak, de végül a nép kerekedett felül, a nép győzött és az a veréség, amelyet Magyarországon 1945-tel az urak elszenvedtek, halá­los csapás volt. lesz, mint az élet útja: dolgozni kell, harcolni kell, lesznek nehézségeink és örömeink, de ’ a jövő a munkás­paraszt hatalomé. Ez biztos. Kádár János emlékeztetett ezután arra, hogy az élet legfőbb kérdései­ben milyen változás történt Magyar- országon : Emlékezzenek vissza, a régi világ­ban itt Szolnok megyében a föld fele a nagybirtokosok és a falusi tőkések, a kulákok kezén volt. Itt Kisújszál­láson a föld 70 százaléka volt a ku­lákok kezén. A felszabadulás után 34 000 család kapott Szolnok megyé­ben földet. Ez .lényeges változás az életben. A régi világban, mondjuk 1934-ben, Szolnok megyében 34 000 munkanélküli volt. Most az emberek élnek és dolgoznak. Nem azt mon­dom, hogy lakodalomban vannak, de az a helyzet, hogy a mindennapi kenyérért reszketnie kelljen a dol­gozó népnek, ahogyan a Horthy- rendszerben kellett, Magyarországon megszűnt. De ez az új élet népi hatalom nél­kül nem jöhetett volna létre. Mert ha nincs népi hatalom, akkor a nép természetesen dolgozhatik — amikor dolgozhatók —, de amit megtermelt, az semmi szín alatt nem az övé. Ez a népi hatalom persze olyan, hogy bizonyos embereket megbüntet, más embereket korlátok között tart. Jelenleg a világ olyan, hogy kétféle hatalom van: Az egyik, ahol kevés kiváltságos tartja félelemben és ret­tegésben a népet és veti börtönbe a kommunistákat és a békeharcoso­kat. Ez a sokat dicsért nyugati hata­lom, még akkor is, ha demokráciá­ul jövő a munkás—paraszt hatalomé nak nevezik. És van egy másik ha­talom, ahol a grófok, a nagybirtoko­sok és a nagytőkések ágenseit csuk­ják be egy kicsit börtönbe, hogy ki­józanodjanak. Éneikül a hatalom nélkül nem lehet a dolgozó embe­reknek szabad' élete. Persze, hogy vannak olyanok, akiknek ez nem tet­szik. De hát mit csináljunk? Olyan rendszert, amely mindenkinek tet­szik, nem lehet csinálni. Mert hiába, ami tetszik Weiss Manfrédnak, az valószínűleg nem tetszik annak az elvtársunknak, aki most a csepeli gyárban dolgozik. És ha már válasz­tani kell, akkor mi azt mondjuk: inkább olyan rendszert védünk, tar­tunk és erősítünk, amely 5 millió felnőtt dolgozónak tetszik, mint ami 300 000 kizsákmányolónak és lakájai­nak tetszik. A becsületes értelmiségi dolgosó a néppel tart A mi állami rendünk alapja a munkás-paraszt szövetség, s mi úgy gondoljuk, hogy a becsületes és tisz­tességes érzésű értelmiségi dolgozó a néppel tart. Ha a munkások és parasztok millióinak nincs jó sora, nincs emberi élete, nincs szabadsága, nincs hatalma, akkor az értelmiség sorsa is a cseléd és a rabszolga sorsa. A mi alkotmányunk kimond'ja: Magyarország — Népköztársaság; a Magyar Népköztársaság a munkások és a parasztok állama s a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. Ez a dolog lényegi'. Amíg ez az alkotmány érvényben van, addig a népnek van jelene és jövője. Ha ez az alkotmány veszély­be kerül, akkor veszélybe kerül a nép élete és jövője is. A mi rendszerünket persze támad­ják. De miért támadják? Azért, mert népi rendszer. A nyugati imperialis­ták rádióikat, újságjaikat telekiabál­ják azzal, hogy a Kádár-kormány kegyetlen. Amikor mi találkozunk az elvtársakkal, mint például most is, mikor a vonattal jöttünk, s be­szélgettünk a munkásküldöttségok- kel, — akkor a mi munkásaink és parasztjaink azt mondják, hogy nem elég kegyetlen. De itt nem valami erkölcsi dologról van szó. Ha mi tör­ténetesen a tőkések kormánya len­nénk, biztosan azt követelnénk, hogy vérözönt csináljunk. Az idő­sebbek emlékezhetnek 1919-re. An­nak a vége az lett, hogy ezerszám­ra legyilkolták a nép legjobbjait, tízezerszámra elűzték őket. Mintegy kilencvenezer ember menekült ki az országból — nem szökött, mint a mostani disszidensek — 'hanem me­nekült. Horthyék — magával Hort- hyval az élen — gyilkolták és cson­kították a népet, mégsem volt szó semmiféle tiltakozásról. Mi nem va­gyunk kegyetlenek, de engedjék meg nekünk — birkák sem vagyunk. Nem tűrjük meg többé, hogy a nép ellen a kést fenegessók, hogy a kést a né­pi hatalom 'hátába döfjék. A mi rendszerünk ssásssorta jobb, mint as övék Van az imperialistáknak a mi rendszerünkkel másféle bajuk is. Azt mondják, nem jó ez a rendszer, hiszen náluk lehet az üzletekben ezt meg azt kapni, ami Magyarországon az üzletekben még nincs. Ez igaz. Nyugodtan kijelentem, hogy Auszt­riában több nylon kombiné kapható, mint Magyarországon. Az is valószí­nű, hogy jégszekrényből is többet árusítanak, s még van néhány fajta cikk, amelyből ők többet tudnak ad­ni. Ez baj. Nekünk dolgoznunk kell és fogunk is dolgozni, s nálunk még nylon kombiné is több lesz, mint ná­luk. Tudni kall azonban azt, hogy ugyanezekben az országokban több dobra vert és tönkrement paraszt van, több munkanélküli munkás van, több olyan mérnökember van, aki villamoskalauzi állásra pályázik, mint a mi rendszerünkben. És ha csak annyit is tudtunk elérni a ti­zenkét év alatt, mint amit elértünk, annyit, hogy a dolgozó ember létbi­zonytalansága megszűnt, hogy fedél van az emberek feje fölött, hogy ke­nyér van a gyermekek kezében, hogy ruha van az embereken és hogy Magyarországon minden dolgozó embernek nevezheti magát — akkor azt mondjuk: a mi rendszerünk százszor jobb, mint az övéké. Azt a jót, ami esetleg ott még van, nem fogjuk szégyellni átvenni tőlük. De ami nem jó, amitől annyi száz év kínja és gyötrelme után végleg meg­szabadult a magyar nép, azt mi soha többé vissza nem kívánjuk. Októberben, mint ismeretes, meg akarták semmisíteni a pártot, mini ennek a rendszernek politikai vezető erejét, likvidálni akarták az Elnöki Tanácsot, az Országgyűlést, a helyi tanácsokat, egyszóval a népi hatalom minden szervét, és helyettük be akarták vinni a hatalomba a bur- zsoá pártokat, s valamiféle burzsoá rendszert kiépíteni: visszaadni az uraknak azt, ami régen az övék volt. Mindssenty szeretett volna még többet ártani Az ellenforradalom Magyarorszá­gon nem győzött, de októberben, helyenként, néhány napig szabadon garázdálkodott. Ezalatt megmutatta igazi arcát, s azok az emberek, akik ezekben a napokban a parlamentben olyan javaslattal jelentkeztek, hogy a száz munkást foglalkoztató gyára­kat vissza kellene adni a régi tulaj­donosoknak, vagy az útrakelt Nagy Eerenc, aki az ötszáz holdas birtok­típus híve — még csak az első fecs­kék voltak. — Mindszenty már azt mondotta, hogy az egyháznak hala­déktalanul mindent vissza kell kap­nia. Persze, ha az ember mindenre gondol, akkor arra a több mint ki- lencszázezer hold földre is gondol, amelyen már tizenkét esztendeje nyugodt lelkiismerettel szántanak magyar parasztemberek, köztük hí­vő katolikusok is. És nem érzik, hogy ebben lelkiismereti hiba volna, mert úgy gondolják, hogy a föld az övék. Ez a Mindszenty, aki nagyon sokat ártott a magyar népnek, s A parasztságot Falun egyszerűbb volt. A csendőr, ha megvolt a régi ruhája, kirázta belőle a naftalint és felvette. A régi főjegyző meg a szolgabíró, akit talán 12 éve nem láttak, egy napon feltűnt és átvette a hatalmat. Ha ezekre a parasztember ránézett, rögtön meg­értette, hogy a csendőr semmi szín alatt sem a szocializmus hibáit akar­ja kijavítani. Ez is szerepet játszott abban, hogy az ellenforradalom le­verését megkönnyítette a magyar parasztság józan, politikus, helyes és a népi hatalom melletti magatar­tása. Ezért a parasztságot elismerés illeti. Ezután a kunsági termelőszövet­kezetek és egyéb paraszti dolgozók helytállásáról szólott, majd így foly­tatta: Lehet vitatni azt, hogy a régi tsz- fejlesztésben mennyi volt a helyes, meggyőző munka eredménye, a meggyőződés, és mennyi volt a nyo­másra született eredmény. Ezen le­szeretett volna még többet ártani, olyan ügyetlenségeket követett el, hogy akarata ellenére is segített ne­künk. Azokban a zavaros napok­ban. amikor Mindszenty megszólalt a rádióban, úgy hatottak szavai, mint egy kijózanító előadás. Amit ő magyarázott, abból tíz- és tízezer ember, aiki addig nem értette miről van szó, rögtön megértett mindent. Azokban a napokban sok zavar volt a közvéleményben, s a városok­ban nagyobb volt a zavar, mint a falun. De ez nem azért volt, mert a munkásosztály elmaradott, hanem azért, mert a városokban lakik, s gyülekezik a régi kizsákmányoló osztályok sok képviselője. Ezénkívül ■ a városokban rengeteg olyan ember lépett fel ellenforradalmi követelés­sel, alti azt hitette el magáról, hogy csak a hibák ellen harcol és nem a szocializmus ellen. S nem volt olyan egyszerű felismerni az ellen- forradalmárok igazi célját. elismerés illeti hét vitatkozni. De októberben, no­vemberben, decemberben — meg kell mondanom becsületesen — nem tudtunk olyan segítséget adni a ter­melőszövetkezeteknek, mint amilyet kellett volna, sem fegyveres véde­lemben, sem másféle tekintetben. S ha a termelőszövetkezetek helytáll­tak, a saját erejükkel álltak helyt. Mert nem volt nyomás, hogy »tarts ki a szövetkezet mellett«, de volt ellenkező nyomás, hogy »hagyd ott a szövetkezetét«. Semmiféle olyan adminisztráció nem működött, amit sokszor joggal bírálnak, viszont mű­ködött az ellenforradalmi presszió, s hogy ennek ellenére az elvtársak halyt álltak —ez mutatja, hogy a szocializmus gyökeret vert a magyar faluban, s hogy többé senki sem tudja kipusztítani. Október előtt, az egyénileg dolgozó paraszt sokszor látott a szö.vetkeze­(Folvtatás a követkéz» oldalon \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents