Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-03 / 180. szám
z T*~l SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1957. augusztus 3. Ho Si Minh elnök és a vietnami kormánydelegáció több tagja meglátogatta az Egyesült Izzót Az Imám az ázsiai és afrikai országok közbenjárását kérte az Oman elleni támadások megszüntetése érdekében Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke, a Vietnami Munkapárt főtitkára, Hoang Van Hoan, a Vietnami Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, Hoang Minh Gian kulturálisügyi miniszter pénteken délelőtt meglátogatta az Egyesült Izzót. A látogatásnál jelen volt Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Marosán György, Somogyi Miklós az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Csergő János kohó- és gépipari miniszter, Kristóf István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára. Bakonyi Sebestyén Endre a kohó- és gépipari miniszter első helyettese és Szarka Károly külügyminiszterhelyettes. Ott volt Hoang Van Hoi, a Vietnami Demokratikus Köztársaság ideiglenes budapesti ügyvivője. A vendégek 9 óra tájban érkeztek a gyár III. számú kapujához, ahol György Gyula, a gyár igazgatója, Szűcs Lajos, a gyár pártbizottságának titkára, Galambos József, az üzem szakszervezeti bizottságának elnöke és Ambrus János, a IV. kerületi pártbizottság első titkára köszöntötte őket, majd fiatal lányok hatalmas vörös rózsacsokrot nyújtottak Ho Si Minh elnöknek. A gyár kapuit és a különböző üzemrészeket kétnyelvű üdvözlő feliratok, vietnami és magyar zászlók, s Ho Si Minh elnök arcképei díszítették. A vietnami kormánydelegáció tagjai ellátogattak az izzólámpa, a fémcső, a katód és a rádiócső gyártó üzemrészekbe, s a szerszámműhelybe, ahol nagy figyelemmel tanulmányozták az ott dolgozók munkáját és számos kérdést tettek fel az őket kalauzoló Vaszili Györgynek, a gyár főmérnökének. Amerre jártak, integetve, tapsolva fogadták a gyár dolgozói népünk kedves vendégeit. Felkeresték az orvosi rendelőt is, majd a napközi otthonba látogattak el, ahol a gyermekek »jónapot kívánok«-kal kö- szötötték »Ho bácsit«, az elnök és kísérete barátságosan elbeszélgetett az apróságokkal. A gyár megtekintése után átadták Ho Si Minh elnöknek és a kormánydelegáció több tagjának a gyár dolgozóinak ajándékait. Ho Si Minh elnök egy hordozható filmvetítőgépet, a küldöttség tagjai pedig herendi porcellánból készült díszr tárgyakat kaptak emlékül. Ho Si Minh mosolyogva mondott köszönetét az ajándékokért, a küldöttség tagjai nevében is. Ezután a gyár dolgozói vendégül látták a vietnami nép küldötteit. Ho Si Minh elnök a legnagyobb elismerés hangján szólott a látottakról és több kérdést tett fel Csergő János miniszternek, aki részletesen tájékoztatta őt a gyár munkájáról és terveiről. Ho Si Minh elnök megkérte a gyár igazgatóját, György Gyulát, hogy tolmácsolja saját maga és a vietnami nép üdvözletét az üzem dolgozóinak. A gyár dolgozói éljenzéssel, lelkes tapssal búcsúztak a vietnami küldöttség tagjaitól. (MTI) Kairo (Reuter). Mohamed el Har- szi, az omani Imam kairói képviselője csütörtökön közölte, hogy az Imám felkéri az ázsiai és afrikai országokat: járjanak el az Oman elleni támadások megszüntetése érdekében. Moszkva. (MTI) Augusztus elsején új folyóirat jelenik meg a Szovjetunióban. »A dolgozók küldötteinek tanácsai« című folyóirat a helyi szovjetek munkáját segíti. A lap első számának bevezető cikkét K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke írta. Mint mondotta, távirati utasítást kapott: a bandungi értekezleten részt vett ázsiai és afrikai országoknál jelentse be »erőteljes tiltakozását Anglia eljárása ellen, — amelyről az Imam megállapította, hogy »nők és öregek, gyermekek tömeges gyilkolása«. (MTI) Vorosilov cikke végén annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy az új folyóirat sikeresen teljesíti majd feladatát, szakadatlanul küzd á XX. kongresszus történelmi jelentőségű határozatainak megvalósításáért, a tanácsmunka olyan magas színvonalra emeléséért, amelyet a kommunista építés jelenlegi szakasza megkövetel. (MTI) Vorosilov cikkével indult meg a Szovjetunió helyi tanácsainak lapja Az Októberi Forradalomtól — a hatalmas szocialista táborig írta: V. Mihejev Az Októberi Forradalom győzelmének évfordulójára a világ haladó emberisége, mint nagy nemzetközi ünnepre emlékezik. Ez természetes is, hiszen a Szocialista Forradalom jelentősége messze túlnőtt a Szovjetunió határain. A forradalom széttörte az imperializmus láncait, s lehetővé tette, hogy a kommunizmus eszméi elinduljanak világot hódító útjukra. Nem kevésbé jelentős e világtörténelmi esemény másik oldala sem. Hiszen az orosz forradalom nemcsak biztos támaszt nyújtott a nemzetközi munkásmozgalomnak a kapitalisták elleni harcában, hanem összegyűjtötte a szocialista építés tapasztalatait a fenti utat követő országok számára. Az Októberi Forradalom két részre osztotta a világot. A hatalmas kapitalista rendszer mellett, amely erejét a »gyarmati hátországból« merítette, lassan s nagy nehézségek árán, de fejlődni kezdett a szocialista rendszer is. Csaknem 30 év folyamán a szocializmus rendszere kizárólag a Szovjetunióban élt és fejlődött. A szovjet nép az ellenséges kapitalista országok környezetében kezdett hozzá az új élet építéséhez. Most, 40 év távlatából különösen világosan láthatjuk, mit tett az orosz forradalmi munkásosztály és parasztság az egész emberiség érdekében 1917 októberében. Az Októberi Forradalom után még két esemény rázta meg a kapitalista világot. Az első 1944—45 években történt, amikor nyolc európai országban a nép vette kezébe a hatalmat. A második alapvető megrázkódtatást 1949-ben szenvedték el a tőkések, amikor a Kínai Kommunista Párt győzelemre vezette népét. Kína hét és fél év alatt megkétszerezte ipari termelését, lerakta az ország iparosításának alapkövét s eltüntette az éhség és koldusnyomor veszélyét, amely addig oly vészesen lebegett a kínai nép feje fölött. Kína mellett harcol a szocializmus építéséért a Mongol Népköztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság népe is. Európában és Ázsiában egy eszme járja győzedelmesen útját' a marxizmus—leninizmus. Tizenkét országban győzött a szocialista forradalom, s így a szocializmus kilépett a Szovjetunió határain kívülre és egységes világrendszerré vált. A Csendes-óceántól Közép-Európáig terjedő hatalmas területen diadalra jutottak a szocialista eszmék. 1917-ben az új, szocialista rendszer csupán egy kis szigetet alkotott az ellenséges erők tengerében, és a föld lakosságának mindössze 7, területének pedig 15,9 százalékát foglalta magába. Mily sokat változott a világ! Ma már szocializmust épít az emberiségnek több mint egyhar- mada, amely a föld területének 26,6 százalékát lakja. A világ ipari termelésében 1939-ben csupán 7 százalékot tett ki a szocialista rendszer termelőmunkája, 1956-ra pedig ez a szám 30-ra emelkedett. A szocialista országokban az ipari termelés mintegy háromszor olyan gyorsan emelkedik, mint a kapitalista országokban. Az európai népi demokráciák jelenleg elektromos energiából háromszor, öntöttvasból 2,8-szor, acélból 2,2-szer, szénből és olajból 2-szer annyit állítanak elő, mint a háború előtt. E gyors gazdasági fejlődésben fontos szerepet játszik az országok közötti együttműködés is. 1917 októberében tehát az ellenséges erőktől körülvett Oroszországban győzedelmeskedett egy eszme. Marx és Engels szavai bejárták a világot és nyomukban új élet serkent. Uj élet, amely a szocializmus jövőjét hirdette, s a szocialista rendszer ma óriási erőt jelent. Az egész haladó emberiség szeretettel és megbecsüléssel tekint a szocialista országok táborára. 'O A lottó júliusi jutalomsorsolásából BELFÖLDI HÍREK A júliusi jutalomsorsoláson a 19. hét 1 718 353 szélvénykéje vett részt. Ez alkalommal ismét két öröklakás és a Wartburg személykocsi volt a legnagyobb nyeremény. 1 kétszobás összkomfortos öröklakás 1 915 293. Tíz táskarádió 620 120, 1 323 521, 1 425 508, 1 723 498, 2 064 009, 2 209^82, 2 348 197, 2 387 157, 2 608 741, 2 914 120. öt televízió antenna-felszereléssel 230 739, 1 146 273. 1 862 244. 2 352 794, 3 165 287. I garzon öröklakás 2 088 795. 1 Wartburg személygépkocsi 1*612 840. 5 Pannónia motorkerékpár 257 643, 2 573 762. 2 218 198, 2 233 057, 3 076 883. 5 férfi kerékpár 1 076 805, 1 472 994, 2 411 121, 342 670, 358 305. 5 női kerékpár 650 704. 765 727, 1 526-265, 2 359 422, 2 917 148. 5 Csepel kerékpár, Dongó motorral 209 373, 1 047 748, 2 104 308, 2,624 405, 2 815 988. Két Sirály csónakmotor 1 920 018, 2 423 391. Egy Pentacon fényképezőgép 2 992 173, Két Praktica fényképezőgép 410 251, 014 105. öt Mometla fényképezőgép 478 017, 1 063 246, 1 910 836, 2 067 229, 0 11 269. Egy Kiev fényképezőgép laborató- rimi felszereléssel 1 054 785. Egy Pontacon fényképezőgép laboratóriumi felszereléssel 894 144. öt csillár 339 537, 365 180, 2 011 596, 358 379, 007 326. Egy Herendi étkészlet (6 személyes) 1 976 906. Egy túracsónak 2 648 927. Egy motorcsónak 3 131 558. Két export hálószoba 1 216 388, l!858 063. Két stílbútor 2 998 506, 3 069 503. Egy konyhabútor 2 915 059. , Két kombinált szoba 334 255, 986 136. Két zongora 1 113 398, 2 704 148. Egy pianino tizennégyezer négyszáz fbrint értékben 861 410. Két pianino tizenötezer forint értékben 2 405 255, 386 173. Két tangóharmonika 2 124 262, 2 366 418. Két zenegép 719 698, 2 132 593. öt lemezjátszó 1 009 711, 1 337 975, 1 955 801. 2 897 817, 2 949 100. Húsz rádió 203 852, 546 207, 672 269, B23619, 953 338. 977 940, 1 513 332, 1 588 705, 1 733 083, 1 807 625, 1 921 877. 1 924 041 1 981 434, 2 224 406. 2 516 157, 2 607 221, 2 743 396, 3 022 262, 3 039 159, 3 080 655, ,, Tíz tűzhely 477 757, 949 553 1 354 566, 1 446 354, 1 672 357, 1 909 047. 2 024 977, 2 779 233, Egy villanytűzhely 2 153 107. Két mosógép 934 456, 1 311 257. Két padlókefélő gép 684 155, 017 805,, Két porszívó gép 887 663, 1 973 742. Három villany hűtőszekrény 278 000, 1 955 998, 2 148 412. öt varrógép 252 592, 642 449, 866 158, 1 940 278, 2 759 125. öt nagy perzsaszőnyeg 1 478 582, 1 843 319, 2 495 919, 2 671 493, 2 680 128. Tíz perzsa összekötő 033 910, 207 718, 265 527, 423 130, 494 568, 871 197, 1 134 029, 2 305 609. 2 613 140, 351 039. Tíz háztartási edények és felszerelések 580 517, 995 871, 1 250 381, 1 538 001, 2 300 140, 2 462 431, 2 737 424, 3 026 597, 310 743, 374 101., A fenti gyorslista közvetlenül a húzás után készült, esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A háztartás-vegyipari cikkek száma bővül, a Szuper Rapid és a Szuper Tisztaság nevű, kiváló hatású mosószerrel. A harmadik negyedévben 10—10 tonna készül az új mosószerekből. Az Elida gyár pedig a műszálból készült fehérne- műek tisztítására alkalmas nylonperion mosószerrel könnyíti meg a háziasszonyok munkáját. * * * A kereskedelem illetékes szervének tájékoztatása szerint a . következő hónapokban a jelenleginél lényegesen több mosógép lesz az üzletekben. Többek között a Hajdúsági Iparművek is megkezdte a másfélkilós háztartási gépek gyártását és ígéretük szerint még ebben az évben 30 000 mosógépet adnak át a kereskedelemnek. Ezenkívül a napokban már forgalomba kerülnek a holland gyártmányú gépek is, ezekhez külön centrifugát is lehet majd vásárolni. Az import gépeket két változatban vették meg az importálók, nagyobb- és kisebbfajta gépek érkeznek. (MTI) Időjárásjelentés A hőmérséklet alig változik. Európa nagy részén, Angliától a Don vonaláig anticiklon helyezkedik el. Ezeken a területeken derült, száraz az időjárás és az erősödő napsugárzás hatására fokozatosan növekszik a nappali felmelegedés. Skandináviában és az Ural-hegység közvetlen előterében azonban még továbbra is változékony az idő. Várható időjárás szombaton estig: nappali felhőképződés, több helyen, elsősorban északon és keleten záporeső. esetleg zivatar. Mérsékelt, időnként élénk északnyugati, nyugati szél. A hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 24—27 fok között. A francia külügyminiszter hazautazott Londonból London (MTI) Mint az AFP jelenti Chirstian Pineau, francia külügyminiszter csütörtökön este külön- repülőgépen hazautazott Londonból. Elutazása előtt nyilatkozott: »Londoni utam aLkalmával összefoglaltam a francia kormány álláspontját a leszerelés kérdésében. Teljes megállapodást akarunk az ellenőrzött leszerelésben, nem kívánunk megelégedni a propaganda szólamokkal. Mindamellett elfogadtuk, hogy az ENSZ keretében tanulmányozzuk egy részletes megállapodás lehetőségét. Hangsúlyozta azonban, hogy egy ilyen megállapo dúsnak nem szabad súlyosbítania s különböző hatalmak fegyverzete kö zött meglévő eltéréseket, egyik vágj másik biztonságának rovására. Re méljük — mondotta Pineau —, hogj javaslatainkat szovjet tárgyalófele ink megértéssel fogadják és ígj egy lépést tehetünk a leszerelés fe lé, amely után minden nép áhítozik.- (MTI) , Szetizáeiák a mlátykól NÉGYLÁBÚ CSIRKE A horvátországi Skupice egyik parasztházának udvarán két hét óta négy lábon ugrál egy kis csirke — igencsak megcsodálva a kotlós, kis kétlábú társai és az egész környék lakossága által. Minthogy különben normálisan fejlődik, valószínű, hogy még sok évig járja majd négylábon a világot. TITO ELNÖK KELENGYÉJE Tito jugoszláv államfő 1953-ban ezer fontot adományozott londoni hadiárvák megsegítésére. Az összeg utolsó részét a napokban használták fel. Az ezer fontból a többi között 63 hadiárvának vettek kelengyét. POSTAGALAMBOK ATOMHALÁLA New Yorkból a napokban 1700 postagalambot indítottak útba Chicago felé. A célhoz azonban csak 97 galamb érkezett, s úgyszintén 97 visszatért a kiinduló állomásra. A galambok különös viselkedésének, illetve eltűnésének okát hamarosan sikerült kideríteni: legtöbbjük erős rádióaktív övezeten haladt keresztül és elpusztult. KÜLÖNLEGES TELEFON VAKOK ÉS SÜKETEK SZAMARA New Yorkban bemutattak egy olyan különleges rendszerű telefont, amelyet vakok és süketek is kitűnően tudnak használni. A nagyjelentőségű találmányt két holland tudós dolgozta ki a következő megoldással: a közléseket a telefonközpont különleges írógépre veszi fel, s innen a telefonkábelen elektromos jelek formájában érkezik el a hívott állomáshoz, s ott ezeket a jeleket szintén különleges írógép Braille-féle jelekké alakítja át, percenként 100 szavas sebességgel. A hívott fél ujjaival letapogathatja az ilyenformán kapott üzenetet és arra rögtön szóban válaszolhat. New Yorkban csak 8 esztendősnél »fiatalabb« gépkocsik közlekedhetnek A New York-i rendőrség a polgármester rendelkezésére igyekszik kivonni a forgalomból mindazokat a gépkocsikat, amelyek kora meghaladta a 8 esztendőt. A lakosság körében ez az intézkedés érthető tiltakozást váltott ki. JUJ, DE HIDEG VAN... Juj, de hideg van, — ismételgette fogvacogva egy idősebb férfi a július 17-re virradó éjszaka a bécsi Mariahilí-köröndön. A járókelők nem is csodálkoztak azon, hogy fázik — ugyanis teljesen meztelen volt. Végre előkerült egy rendőr, aki a d'idergő embert egy őrszobára kísérte. Ott néhány takarqt kapott, majd megjött a mentőkocsi, amely a nyilvánvalóan zavarodott embert elmegyógyintézetbe vitte. HÁROM NEMZEDÉK AZ OLTÁR ELŐTT Az olaszországi Párma városánál egyik kerületében ritka hármas es küvőt tartottak. Iliano Vicini 25 éve férfi vezette oltárhoz menyasszonyál a 20 esztendős Liliana Rossit. Veiül együtt lépett az oltár elé a vőlegén; 50 esztendős apja és felesége, aki ezüstlakodalmukat tartották, ugyanúgy a vőlegény apai nagyapjí aki aranylakodalmát ünnepelte nagymamával. MÜFOGSOR GYÉMÁNTBÓL Abdullah Alzavir sejk ékszerész« nél gyémánt műfogsort rendelt mej Minden egyes fog több mint 200 00 lírába kerül. Ezenfelül a sejk mé 35, drágakövekkel díszített drág órára is megrendelést adott. Ezek« kegyencnőinek szándékozik ajánd« kozni. MENNYI KÁBÍTÓSZER VAN AZ egyesült Államokban? Az Egyesült Államokban a kábít« szer-termelés 1933 óta több mii megkétszereződött. A legújabb sü tisztikai adatok szerint annyi káb tószer van jelenleg az Egyesült A lamekban, amennyivel az egész 1: kosságot egyfolytában húsz észtéi deig el lehetne altatni. Nyugdíjat rendszeresítenek özvegy férjeknek Amerikában Az Egyesült Államok Minnesoi állama az első a világon, ame! nyugdíjat rendszeresít a dolgozó r özvegy férjének. Az erre vonatko: törvényt az állásban lévő assz« nyok kifejezett kívánságára szava ták meg. Ezzel Minnesota álla felülmúlta a legfejlettebb nyugdí rendszerre büszke Svédországot. TOKIÓ A VILÁG LEGNÉPESEB VAROSA A japán kormány szóvivője köze te, hogy Tokió lakosságának szán évenként 200 000-rel emelkedik már elérte a 8 417 167 főt. Ezek sz rint a japán főváros ma a világ le népesebb városa. Porcellánharangok jelzik a delet egy nyugatnémet városban A nyugatnémetországi Fürth v ros tanácsházának tornyában porc lánharangok szólalnak meg mind« délben. A harangok Franciaorszá ban készülnek és hangjukat han szórók továbbítják. A harangs három kilométer távolságra is < hallatszik. az Árban benne van a PAPA is Egy amerikai idegenforgalmi ii da a következő reklámmal igyek zett ügyfeleket szerezni egy óla: országi társasutazásra: »Utazás F mába! Nagyszerű napok az ör Városban! — Az árban bennfogl; tátik a látogatás a pápánál.«