Somogyi Néplap, 1957. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-01 / 178. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EG Y ESÜLJ ET EK l ~T -O Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam, 178. szám. ARA 50 FILLER Csütörtök, 1957. augusztus 1. AMIRŐL BESZÉLNEK: OMAN IFJÚ FIGYELŐ EGY KISZ-SZERVEZET ÜTJA SZABADSÁGHARCOSOK MOTOROS KÖRÉBEN ÖTEZER TÉGLA ÓRÁNKÉNT — Eredményes munkaverseny alakult ki a megye téglagyárai között — Moszkva, a VIT városa Anélkül is bontakozhatik ki munkaverseny, hogy azt valaki külön kezdeményezné, felhívást intéznének, vagy egyéb módon deklarálnák a Verseny időpontját és feltételeit. A Somogy megyei Téglagyári Egyesülés gyáraiban is így történt. Hosszú évtizedeken át csak kézivetésű téglagyárak dolgoztak a megye lankáin. Az utóbbi években rohamosan tört előre a gépesítés olyannyira, hogy a megye üzemeinek kétharmad részében hódítottak tért rövid idő alatt a korszerű gépek, sok újdonságot hozva a munkamódszerekben. A kézivetés lassú üteméhez szokott munkások igen nehezen barátkoztak meg velük. Az első esztendők bizonytalankodása után azonban a gyártási eredmények egyre feljebb íveltek. A dolgozók megismerkedtek a gépekkel, kezelési módjukkal, s míg eleinte 48754 A Totó—Lottózóban nagy a tolongás. Mindenki a pénztár felé tekinget. S úgy látszik, van is ott néznivaló: Villányi Lajos, Kustos József és Zsunics Géza, a három, pa- tosfai jóbarát veszik éppen át lottónyereményüket, a 48 754 forintot. — Nem hárman nyertük ám — mondja Zsunics Géza — négyen, így lett a hatvanból negyvenhét- ezer. — De nem látszik az arcán semmi elkeseredés. Általános a jókedv, miközben a pénzt leszámolják a pékárnál. Hogyisne, hiszen egyenként 16 251 forintot visznek haza e lelkes lottózók, kik az első héttől kezdve a huszadikig együtt töltötték ki a szelvényeket. Persze a pénznek már bőven megvan a helye. — Én varrógépet veszek a lányomnak, a többit egyelőre a takarékba teszem — mondja Kustos József földműves. — A legjobbkor nyertem ezt a csupán 1500 darabot, addig ma óránként ötezer darab téglát is gyártanak egyetlen préssel. A szinte naponként új, szebb eredményt hozó gépi téglagyártás egyre nagyobb ambíciót támasztott az üzemek dolgozóiban. Senki sem akart alatta maradni az ötezer darabos óránkénti teljesítménynek. Ekkor már lobogott a nemes vetélkedés lángja és még a homokostalajú Szigetvári utcai téglagyárban is közel ötezer téglát gyártanak óránként, így a Téglagyári Egyesüléshez tartozó üzemeknek eddig már mintegy három millió téglával sikerült többet gyártaniuk, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Nemrég az egyesülés szakszervezeti bizottsága munkaverseny-felhí- vást bocsájtott ki. Sok tennivaló azonban már nem akadt. Csupán összefogni a dolgozók által kialakíforint pénzt — vallja Villányi Lajos, — most szerelem fel villamosgépekkel kis asztalosműhelyemet. Zsunics Géza pedig főként a családi házhoz való építkezési anyagokra fordítja a nyereményét. A pénz már az aktatáskába vándorolt, s a boldog nyertesek gyorsan lerójják az e heti adójukat is. Misem természetesebb: lottószelvényt vásárolnak, hármat, úgy ahogy eddig, s belerajzolják közösen az x-eket. Tessék, itt a recept: 6, 22, 49, 54, 68 18, 23, 27, 68, 72 1, 27, 37, 63, 88 Ez még nem a legbiztosabb, lehet, hogy elkerülték a nyerőszámokat, de ki lehet próbálni. Ha nekik ilyen szerencséjük volt, hátha másnak is sikerül! A három jóbarát pedig közben nekigyürkőzik a pénzt »elszortíroz- ni«. p. jutott munka versenyt, összefogni, értékelni és jutalmazni, ahogy az már a legjobbak kitüntetésénél lenni szokott. Kétségtelenül a téglagyáriak munkaversenye természetes éppen ezért eredményes is. Mint ők mondják, »nem parancsra csinálják«. Az síért sikerek tüzelik őket. A mindig többért, jobbért való küzdelem adja a verseny értelmét és célját. Megkezdődő tt az új búsa eladása a megyében Az esőzés megszűnése következtében a múlt héten újra teljes erővel megindult a cséplés megyénkben. Ez különösen a felvásárlásoknál érezteti hatását, mert a dolgozó parasztok közül ma már egyre többen ajánlják fel új gabonájukat megvételre a Terményforgalmi Vállalatnak. Homokszentgyörgyön 222, Barcson 695, Kaposváron 392, Tabon 406 mázsa terményt, zömmel most már búzát adtak el a gazdák. Szerződést is kötnek a dolgozó parasztok az állanji felvásárlókkal új gabona szállítására. A termelőszövetkezetek és az egyéni gazdák ösz- szesen 109 vagon új gabonát adnak el az államnak ennek keretén belül. A szállítási szerződéssel lekötött termények átvételét már megkezdte a Terményforgalmi Vállalat. A megyében az elmúlt héten új gabonából 22 700 mázsa került a Terményforgalmi Vállalat raktáraiba. Követésre méltó azoknak a gazdáknak a példája, akik megértették: az állam sokoldalú termelési segítségét azzal is viszonozhatják, ha gabonafeleslegüket eladják a Termény forgalmi Vállalatnak. Parkos tér a Novopescsanna-ja utca közelében. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA A puszta egyik szögletében találtuk meg. Éppen ott, ahol pöttömnyi kisgyerekek mutatták. — Disznókat őriz a Pista bácsi, ott a legelőn, a szalmakaza- loknál — mutogatták az irányt, hogy merre menjünk. Földszínű, fürge kutya szalad elénk, körülszaglász bennünket, aztán usgyí, be a nyáj közé, a gazdájához, mintha mondaná, magyarázná annak: vendégek jöttek, gazdám, alighanem téged keresnek. Se nem fiatal, se nem öreg — amolyan javakorabeli ember a falka őrizője. Hiányzik róla a pásztorokra valló jellegzetesség. Odaköszönünk néki, ő visz- sza, botját tartó jobbjával megemeli a kalapját. — A volt tsz-elnököt keressük — mondjuk és bemutatkozunk — Hallottuk, hogy erre őriz. — Én volnék az, fogadja a köszöntést, s kissé lágranyünak nagy, okos szemei, amikor megmondjuk, hogy Kaposvárról érkeztünk. , — Kaposvárról jöttek az elvtársak? ... A kérdés mögött érezni a pillanatnyi csodálkozást, a meglepetést. A kérdés mögött ott kavarog kimondatlanul is: hát hogyan tudtak bejönni ide, a világtól elzárt pusztába, azon az istrángszaggató, sártenger úton ide, ahova a madáron kívül senki sem jár, még a posta is csak alkalomadtán, van úgy, hogy hetenként egyszer jut el hozzánk. Bizony, nem mindennapi látvány megyei embereket látni itt a pusztán, ahol a járásiak is ritkán látott vendégek. Kissé félrehúzódunk a nyájtól, letelepedünk a zöldellő gyepre, a »segédpásztor«, a Madár kapja megbízatásul a legelésző jószág szemmeltartását, mi pedig beszélgetésbe kezdünk. Ugyan miről is beszélhetne másról, ha nem a szövetkezetről az olyan ember, aki nyolc évig volt egyhuzamban a szövetkezet elnöke, aki ott volt a legelső naptól az új életet, boldogulást kereső emberek között jóban és rosszban. Nyolc évig kormányozott társaival együtt egy hajót, amelyre 49-ben huszonhét család — három kivételével a puszta népe — szállt fel szegényen, alig egynéhány marhával, meg a rajtukvalóval és eveztek viharban és napsütésben. A hajó kormányosa, a volt tsz-elnök áll a legelőn, botjára támaszkodva, tanácstalanul. Szinte önmaga sem érti meg, miért történt, ami történt. Korlátlan lehetőségek birodalma volt ez a puszta. Dús- hajtású, disznónak, marhának egyaránt jó legelő a puszta közvetlen közelségében. Az épületek feleany- nyi sertésnek egy századnyi marhának nyújtanak egészséges szállást, éppen annyinak, amennyit a pusztához tartozó két és félszáz hold termőföldből el lehetne tartani. Kisvasút segítene a szállításban. Igazán mesebeli, belterjes nagyüzemi gazdálkodásra lett volna lehetőség. S ez mind-mind már csak szertei Í6 ,EGYKOR TSZ-ELNÖK VOLT... foszlott álom, október foszlatta szerte. A könnyelműség. Vajon ráébredtek-e már az egykori pusztai cselédemberek, hogy a boldogságot, a jólétet dobták el maguktól novemberben? Végzetes könnyelműség volt kimondani a iolecs- pusztai szövetkezet feloszlatását. Pár darab tehénnel kezdték a gazdálkodást, és 56 novemberében harminc- nyolcat osztottak széjjel, meg 14 lovat, háromszáz sertést. A szövetkezet másfélmilliós közös vagyonából csak 300 ezer forint volt az államé. Hosszúlejáratú hitelük egy fillémyi sem volt. Adósság nélkül, gazdagon, nagy vagyonnal mentek ki a szövetkezetből. Volt aki huszonhárom sertést vitt ki, a piacon huszonhárom ezer forintot kapott értük. Ugye, micsoda életerő, életképesség lakozott ebben a szövetkezetben. És mégis széjjelmentek. Miért? — Akinek esze, meg szíve van, az méltán sajnálhatja a szövetkezetünk feloszlatását. Hiszen majd csak most vergődtünk volna teljesen zöldágra. Már mindenünk megvolt. Most kezdhettünk volna igazán gazdálkodni. Pedig ezelőtt sem panaszkodhatott a szövetkezetre, aki dolgozni akart és dolgozott. Vehetett volna-e annyi család házat, ha nincs a szövetkezetben? Ki Rinyaszentkirá- lyon, ki Lábodon, Görgetegen, de volt olyan is, aki Kadarkúton, Hosszúfalun vett házat. Ma mindössze három család található a pusztán a huszonhétből, aki nem tudott házat vásárolni. De a föld az itt van a pusztán. A lakás meg négy-öt, meg tíz kilométerre távol. A tavalyi tagságból kilenc család még most is a pusztán lakik, a többség pedig a faluban, Rinya- szentkirályon él. Innen járnak ki a földekre dolgozni. November óta eltelt egy kis idő. Sokan mondják, hogy tavaly sem kapáltak annyit a tsz-ben, mint most, egyénileg. Fogy a (Szövetkezetből kivitt vagyon is. Idén még van a tavalyiból, de mi lesz jövőre? Valójában csak akkor értik meg, mennyire károsan, a maguk érdekei ellen cselekedtek. Hogyan oszolhatott fel ez a gazdag, erős tsz, ahol csak készpénzben 23 forintot tudtak osztani munkaegységenként, szinte megválaszolhatatlan marad a kérdés. Miért állt el a szövetkezettől az elnök is, Matán István elvtárs, aki együtt nevelkedett sorstársaival, ezekkel az egykori cselédemberekkel? Miért? Kezdetben a fülecsiek szilárdan tartották magukat. Négy vadászpuskával felváltva őrizték éjjel-nappal a tsz vagyonát. A jelszó az volt: együttmaradni! Később aztán jöttek a faluban lakó tizenkét tag közül egyes nagyhangúák, hogy »a faluban tüntettek a szövetkezet ellen, ki kell mondani a feloszlást«. Óh, hányán megtévedtek akkor! A széjjelosztandó vagyon nem volt rossz csalogató. S hányán estek a hazugság, a rágalom áldozataivá! Volt egy tag, Kovács Jánosnak hívták, aki ötvenöt karácsonyán valósággal sírva könyörögte be magát a tsz-be. A tsz-tagok maguk közé fogadták. ■Megengedték neki, hogy marháját eladhassa és az árát a család felruházására költse. Nem volt kenyere, hát kimértek neki előlegbe négy mázsa búzát, pénzt is adtak neki. S mit csinált ez az ember októberben!? Az egyik főhangadó volt a tsz ellen; Azt mondta: azóta ment tönkre, amióta belépett a tsz-be. Sárt dobált a közösségre, amely felemelte. Tudta, miért beszél. Az osztozkodásnál a munkaegységeire szerzett jövedelmen két lovat, szerszámot váltott meg a tsz vagyonából, potom pénzért. Konyhabútort vásárolt. A másik hitehagyott ember Fiegl Lajos volt. O szinte megrögzött tsz-kilépő. Ötven óta háromszor hagyta ott a szövetkezetei. Először 51-ben, majd ötvenháromban ismét, ötvenhárom után a tagok nem akarták visszafogadni, de addig ment a járási párt- bizottságra, ide-oda, visszakönyörögni magát, míg a járásiak szavára újból megbocsátottak neki. Ez az ember ötvenhat októberében azt kiabálta, hogy még cselédkorban is jobb volt, mint most. {Ezzel persze igazat mondott, mert neki mint uradalmi gazdának, tényleg jobban, sokkal jobban ment a sora, mint a cselédeknek.) Most ez az ember Rinyaszentkirály községi csordása. Miért nem állt ellen a szövetkezet szétzüllésének az elnök? Odaállt. Aztán megbántották és engedett. — Talán félsz, hogy nem bírsz megélni, minek akarsz szembe kerülni a faluval? — mondták neki a rágalmazók, s ez levette a lábáról. Hogy ő saját magát féltené? Hát elfeledték ezek az emberek, hogy ő sem grófi kastélyban látta meg a napvilágot, hogy szívét- lelkét adta a közösbe, és amit tett, nem magáért tette, hanem a közösségért, a harminchat családért. Hát ennyire nem értik meg? Őket félti, az ő jövőjükért aggódik, nem a magáért. Hány nyugtalan, álmatlan éjszakája volt azóta is. Ö nem érti meg, nem bírja megérteni, hogy ennek így kell lennie. Dolgozik, küzd egyénileg, ha kell éjjel-nappal, megmutatja, hogy ember a talpán így is, de azért a szíve, az esze másfelé húzza, vissza a közösbe. A puszta épületei, a legelő, a vízszivattyú csábítja s csak azt súgják felé: válassz, válasszatok emberek, ne dobjátok el magatoktól a kincset. Varga József
