Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-16 / 164. szám

Kedd, 1057. július 16. SOMOGYI NÉPLAP 3 A fásítás dzsungele Beszélgetni as emberekkel a jelenről és a jövőről Ezerkilencszázötvenkettőt írtak, amikor Horváth János elvtárs a nagybajomi tanácshoz került elnök- helyettesnek. Furcsa és nehéz volt az új munka, de segített a megsze­rettetésben a község lakóinak bizal­ma és támogatása. Hiszen ismerte a községben mindenki Horváth elv­társat. Munkáját hamar megszokta, megszerette és szívesen csinálta, mert látta, érezte választói őszinte rokonszenvét. De múltak az évek, s ez a bizalom megváltozott, eltűnt. Eltűnt a szeretet is. Hogyan történt, azt maga Horváth elvtárs így mesé­li el: Mi okozta a bizalmatlanságot? — Amikor 1952. januárjában a ta­nácshoz kerültem, láttam, hogy a község lakói sokat várnak a tanács­tól, sokat várnak tőlem. Igyekeztünk is 'valamennyien. A község gazdáival, ha találkoztam, soha nem tudtam megelőzni őket a köszönésben. Aztán jöttek a beszolgáltatások, amikor egy-egy dolgozó parasztnak a padlá­sát lesöpörtük, s jött a tsz-szervezési módszer. Ez egyik sem segített a ta­nács tekintélyének növelésében. Meg­változtak az emberek. Ha most ta­lálkoztam valakivel, elfordította a fejét, még a köszönésemet sem akar­ta elfogadni. Igen, a begyűjtési politika, a ter­melőszövetkezetek erőszakos fejlesz­tése a tanács vezetői és választói kö­zé szakadékot teremtettek. S az eltá­volodás bizalmatlanságot váltott ki a község lakóiból a tanács vezetői iránt. Aztán jött az ellenforradalom ... Uszító, hazug, álhazafias jelszavak, támadások a nép állama, az állam- hatalom vezetői ellen. Horváth Já­nos elvtársat is eltávolították állásá­ból, leváltották mint olyant, aki nem élvezi a nép bizalmát. Pedig Horváth elvtárs nem is volt párttag. Novem­ber 4. után újra elfoglalhatta mun­kahelyét. Ez a munka, ha lassan is, de napról napra megváltozott körül­mények között folyt. Közelebb kerültek egymáshoz Az ellenforradalom óta eltelt né­Motárvezetái Szombat délután Fonyódon. A vas­útállomás előtti téren egy fiatalem­ber elindítja a szép, piros Pannóniát. Kapcsol, több gázt ad és a motor rá­gurul a balatoni műútra. Hirtelen egy kéz lendül a magasba, a közel­ben lévő közlekedési rendőr paran­csol megálljt. Udvarias köszöntés után a szakasz­vezető kezébe kerül az XF—483. rendszámú motor vezetőjének jogo­sítványa Gondos vizsgálat, aztán fel­hangzik a kérdés: — Miért nem állt meg ön, mi­előtt a magasabbrendű főútvonalra ráhajtott? A zavart válasz nem győzi meg a rendőrt arról, hogy nincs igaza. Kár is lenne ilyennel kísérletezni. Jó szeme van, látott mindent. Most már azonban kíváncsi. Ismeri-e a moto­ros a KRESZ előírásait? Újra kér­dez­— Mit kell olyankor tenni, ami­kor ... A felelet nem kielégítő. Még két próba következik, Ez sem sikerül. A vezetői igazolvány a mo­torvezető zsebe helyett a rendőrébe vándorol: — Mivel szabálytalanul közleke­dett és három KRESZ kérdésre nem tudott felelni, vezetői igazolványát bevonom... Ekkor lép oda a rendőr parancs­noka. Mikor megtudja, miről van szó, ő is feltesz egy kérdést. A motoros izzad: — Elvtársak, ne haragudjanak olyan ideges lettem ... Megkínálják egy cigarettával. Rá­gyújt, nagyot szippant, de mégsem jut eszébe semmi. A rendőrök segítenek. Megadják a kérdezett szabályra a választ. Aztán a másodikra is. Hiába. Az igazolványt mégsem lehet visszaadni azért, mert a közlekedés őrei jól felelnek saját kérdéseikre... Az ember kétségbeesik: —i Elvtársak, ne tegyék ezt velem, ne vegyék el a jogosítványomat... Nem létezik, hogy mindent elfelej­tettem volna, hiszen alig egy hó­napja vizsgáztam. Hozzá még jele­sen. Tegyenek fel újabb kérdéseket, vizsgáztassanak le maguk is ... A rendőrök kapnak a szón: — Rendben van. Holnap, vasárnap délután 5 órakor itt találkozunk. Ha meg tud felelni kérdéseinkre, visz- • szakapja az igazolványát... ... Másnap délután sor került a hány hónap eredményét az fejezi ki igazán, hogy a tanács vezetői iránt megnövekedett a bizalom. Nagyba­jom lakói nem fordulnak most már el, ha a tanács vezetőivel találkoz­nak, szeretettel köszöntik őket, s bi­zalommal felkeresik ügyes-bajos dol­gaikkal a tanácsot. Ez a bizalom a kormány intézke­dései nyomán éledt fel. A begyűjtés megszüntetése, a termelőszövetkeze­tek fejlesztésében elkövetett hibák megszüntetése mind azt bizonyítot­ták a község előtt, hogy államunk vezetői nem akarják megismételni a régi hibákat. S ez az, ami közelebb hozta ismét a választókat a választottakhoz. Hogy mennyire megváltozott a köz­ség lakóinak ' viszonya az állam ügyeihez, azt mi sem bizonyítja job­ban, minthogy adófizetési tervüket mindkét negyedévben száz százalé­kon felül teljesítették. A bizalom mellett megnövekedett a község pa­rasztjainak termelési kedve is. Az előző évekhez képest — amikor 180 hold parlagterület volt — ma már alig van a községben megműveletlen terület. Megerősíteni a tanácsot A községben szeptember óta nincs tanácselnök. A tanács apparátusá­ban mindössze egyetlen párttag van. Sem az elnökhelyettes, sem pedig a tanács titkára nem tagja az MSZMP- nek. A titkárral még egyéb problé­máik is vannak. Tagja volt az ellen­forradalom alatt a nemzeti bizottság­nak és ezért az elnökhelyettes és köz­te nem tud megfelelő együttműködés kialakulni. Horváth elvtárs, akit az ellenforradalmárok eltávolítottak ál­lásából, úgy érzi, hogy ebben a tit­kárnak is szerepe volt. Most nem akarunk azzal foglalkoz­ni, milyen hibát követtek el a ragy- bajomi kommunisták, amikor nem törődtek azzal, hogy icommunistá.-íkal erősítsék rneg a községi tanácsot. Ér­zik ők maguk is, de most már legye­nek azon, hogy ezt minél előbb ki­javítsák. Ugyanakkor, amikor meg­nézik azt, hogy a tanács dolgozói kö­zül kik alkalmasak a oarttagsagra, azt is nézzék meg, kit tudnának a tanács élére állítani. Megoldási lehetőség van. Horváth elvtárs becsületesen helytállt az el­vizsgára ... Röpködtek a nehéz és könnyű kérdések, pontosak, szabato­sak voltak a feleletek... Az úton megrendezett kérdés-válasz csata jól sikerült. A motoros visszakapta jogo­sítványát ... A ’•►'hivatalos« rész befejezése után érdeklődés következett: — Sokat tanult az egy nap alatt?... — Még éjszaka három órakor is a tilalmi jelzőtáblákat rajzoltam ... — De most már tudja, hogy szük­lenforradalom alatt és után is. Igen bátran és határozottan végezte el feladatait, ö mint elnökhelyettes, megfelelő tapasztalatokat szerzett a község irányításában. Nála a község­ben nem találnak megfelelőbb em­bert, aki az elnöki feladatokat " el tudná látni. Helyesnek tartanánk, ha a járás vezetői minél rövidebb idő alatt megbíznák az elnöki feladatok ellátásával Horváth elvtársat. Beszélgetni az emberekkel Megnövekedett a bizalom, ismét jó kapcsolat teremtődött meg a köz­ség lakói és a tanács vezetői között. Ezzel azonban nem lehet megeléged­ni. Ezt bizonyítja az is, hogy leg­utóbb két esetben is hirdettek ta­nácsülést, de mindkettő elmaradt, mert a tanácstagság nem jött össze. Pedig fontos kérdésekről, az aratási munkákról és a felvásárlásról lett volna szó. Az elmaradt két tanács­ülés figyelmeztetés kell legyen a nagybajomi kommunisták számára. Figyelmeztetés, hogy még nagyobb segítséget nyújtsanak a tanács mun­kájához. A pártszervezet vezetőségéből egy elvtárs tagja a tanács végrehajtó bi­zottságának és ott javaslataival segí­ti a munkát. Ez azonban nem elegen­dő. A község kommunistái beszélges­senek a tanácstagokkal, de a község valamennyi lakójával. Beszélgesse­nek a jelenről, s a jövőről is. Arról, hogy a község lakóinak is van fel­adatuk, kötelességük az állam iránt, arról, hogy a kommunisták a nagy­bajomi parasztság számára is építik a jövőt, s ebből a munkából Nagy­bajom lakóinak is ki kell venniük részüket. Mégpedig /úgy, hogy tehet­ségükhöz mérten segítsék az államot. Az adófizetés pontos teljesítése mel­lett ne felejtkezzenek el felesleges gabonáik átadásáról sem. Ezeket a gondolatokat juttassák el a nagybajomi kommunisták a község lakóihoz. Ez most a legnagyobb fel­adatuk. Megerősíteni a tanácsot, s beszélgetni a község lakóival a jelen­ről, s arról a jövőről, amit közös erő­vel építünk. sz—l ség van a szabályok ismeretére ... saját érdekében ... — Tudom és nem is felejtek el egyet sem soha..; Búcsúzóul egy vizsgán kívüli kér­dést tesz fel a rendőr: — Mikor nem kell bekanyaródás- nál irányt jelezni? — Hát... hát... — Na látja, ezt mégsem tanulta meg ... Amikor gyalog megy az ut­cán ... — ger — — Segítsenek rajtunk az elvtár­saik. Falunkból húsz—huszonöt em­ber vett 'részt a fásításban. A Dél­somogyi Erdőgazdaság azonban két hónap óta nem fizette ki bérüket. Valamilyen módon pénzhez juttat­nánk ezeket a jogosan követelőző embereinket, de a bérjegyzéket sem .kaptuk meg — hallatszott a minap a telefonban a kőkúti tanácstitkár s’egélykérő hangja. Azonnal hívtuk Nagyatádot. Az erdőgazdaság igazgatója, Puska elv- társ kérdésünkre így válaszolt: Kő- kúton külterületi fásítást végzünk. Azt a Megyei Tanács fizeti. Újabb telefonálgatások útján meg­tudtuk a megyétől, hogy itt nem is olyan egyszerű dologról van szó. Személyes eszmecserékre szántuk rá magunkat. Jártunk Kaposvárott a Középsomogyi Erdőgazdaságnál, meg a Megyei Tanács ebben az ügyben illetékes osztályainál. És csaknem el­tévedtünk a fásítás dzsungelében. Mert lássuk csak, hány kézen megy keresztül az akta, mire az ültetésre váró fa­csemete a számára kijelölt föld­be gyökeret ereszthet? Az erdőgazdaságok üzemi fásítása karikacsapásként megy. Megvan a csemetéjük, itt összpontosul a szak­értelem, munkásokat szerződtetnek, pontosan elkészített terv szerint dol­goztatnak és a végzett munka díját rövid úton kifizetik. Itt tehát nincs semmiféle bonyodalom. Nem így azonban a külterületi fásításoknál. Ide tartozik minden olyan terület fá­val való beültetése, amely nem az erdőgazdaságok tulajdonában van, tehát a községi tanácsoké és legel­tetési bizottságoké is. Minden községben van fásítási felelős, aki az erdőgazdaság fá­sítási előadójával közösen elké­szíti az ültetés tervét, valamint a bérkalkulációt. A megye három erdőgazdasága — az észak-, dél- és középsomogyi, va­gyis a zamárdi, nagyatádi és kapos­vári — külön-külön összesíti a hoz­zá tartozó községek terveit, amelye­ket a helyi tanács elnöke is aláírt és lébélyegzett. Az összesített tervek a Megyei Tanács egyetlen erdészeti és va­dászati előadójához, Szöllősi Jó­zsefhez kerülnek. Neki csaknem egy évi munkájába telne, ha e tervek valódiságát a helyszínen ellenőrizni akarná — egy-egy községre csupán egy napot számolva. Az vesse az első követ Szöllősi elvtársra, aki az ő helyében vállalkozna erre a lehetetlenség ha­tárait súroló feladatra. Néhány köz­ség tervét nézheti meg csupán, saját lelkiismerete megnyugtatása céljá­ból. így hát a tervezetet — bízva a helyi tanácsok és az erdőgazdaságok becsületességében — aláíratja a megyei mezőgazda- sági osztály vezetőjével, Sási Jánossal Azt hisszük, hogy velünk együtt minden újságolvasónk felmenti Sási elvtársat az alól a képtelen kötele- zetttség alól, hogy ő is minden beirt adatot a helyszínen egyeztessen a valósággal. Az aláírással, pecséttel szente­sített megyei terv feljut az Or­szágos Erdészeti Főigazgatóság­hoz. (OEF) Ez a szerv vagy változatlanul jóvá­hagyja azt, vagy módosít rajta. Eb­béli döntését közli a megyével és az érdekelt országos fórumokkal. Itt az érthetőség veszélyeztetése nélkül megszakítjuk a láncot. Köz- bevetőleg elmondjuk, hogyan zajlott le a külterületi fásítás az idén, s mi okozta a pénzzavart. Az 57-es naptári évre szóló terv tavaly elké­szült, de az ellenforradalom közbe­jötté miatt elmaradt az őszi fásítás egy része. Február 12—14-e között az OEF az erdőgazdasági szakelő­adókat — állítólag — arra ösztönöz­te, hogy pótolják ez év tavaszán az őszi mulasztást is. Ök szót fogadtak. Beterveztek 1 343 000 forint értékű munkát. Tervüket Sási elvtárs jóvá­hagyta. Április 25-ig a tervbevett mintegy kétmillió nyolcszázezer ki­csinyke fa legtöbbjét elültették, ami egymillió huszonötezer forintba ke­rült. Ekkor közölte a Megyei Ta­náccsal az OEF, hogy az idei fásí­tásra egymillió húszezer forintot for­díthat. Ez az ötezer forint nem is oszt, nem is szoroz, gondolták a megyénél. Ám a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága ekkor mondta ki az íté­letet: csökkenteni kell a beruházá­sokat, s a fásításra csak hatszázez­ret tud adni. Egyébként a megyei tervosztály — ezzel a rossz kifeje­zéssel élve — globális beruházási keretet kap, s az az ő dolga, hogy mire, milyen arányban osztja szét. A tervosztály képviselője, László György és Szöllősi József, addig töp­rengtek a VB-ülés után, míg végül is valami módon 960 ezer forintot juttattak az egész évi fásításra. Ed­dig azonban már befejeződött 1 025 000 forint értékű munka, amelyről beküldték az elszámolást az erdőgazdaságok. A nagyatádiak pl. 340 ezer forintnyi költségbe ver­ték magukat, de csak 200 ezret kap­tak kézhez. Ezért húzódott hónapo­kon keresztül a dolgozók kifizetése, mert közben a megyének póthitelt kellett kiverekednie. A napokban meg is kaptak 200 ezret, amit szét­oszthatnak az erdőgazdaságok kö­zött. így valószínűleg néhány nap múlva megszűnik a jogos elégedet­lenség Kőkúton is. De ez a pénztakaró is rövidebb az elvégzett fásítás lábánál. Meg a kiültetett csemeték gondozása is újabb összeget követelne. Kezdődhet megint a kilincselés, irogatás, tele­fonálgatás, hogy kapjon pénzt a me­gye. Az 1957 őszi fásítási terv vi­szont nem lesz több írott málasztnáí. (Lám, mennyire érezteti kedvezőtlen hatását az ellenforradalom gazdál­kodásunknak ezen a területén is!) Hogyan fizetik ki a munkadíjat? A község fásítási felelőse bekül­di a számfejtett, a községi ta­náccsal aláíratott bérjegyzéket az erdőgazdasághoz, ahol azt fe­lülvizsgálják. (Tőlük sem kíván­hatja senki, hogy tételesen ellen­őrizzék annak igazságát.) Ezt a papírt az erdőgazdaság pénztá­rosa beadja a Beruházási Bank­nak, amely a megyei mezőgaz­dasági-, illetve tervosztály buzdí­tó szavára — a keret határain beiül — folyósítja a dolgozók bérét a községi tanácsoknak. A bér felvételét igazoló, nyugtaként szereplő, a dolgozók által aláírt bér­jegyzék a községből visszajön az er­dőgazdasághoz. ök ezt a dokumen­tumot megőrzik, mert ezzel tudnak elszámolni a bankkal. Szóival min­denütt szaporodik az akta-halmaz, gyorsabban, mint ahogy a kis fáes- kák növekszenek. Ember legyen a talpán, aki — nem a fáktól, hanem az iratren­getegtől meglátja a kiültetett csemetéket. Biztosan velünk együtt kérdi az olvasó: végtére is ki a gazdája a 'kül­területi fásításnak? A tanács erre tiltakozóan mondja: ►►Én nem, mert csak a pénzt szerzem hozzá, hosz- szas utánjárássál.« Az erdőgazdaság meg így vélekedik: »Nem az én föl­dembe kerül a fa, én csupán cseme­tét, meg a szakirányítást adom«. Egyikük sem vállalhat tehát ezért a munkáért teljes felelősséget. Végezetül még valamit idézünk a nagyatádi erdőigazgató szavaiból: ►►Ha erdőtelepítésben — tehát nem külterületi fásításban — vettek vol­na részt a kőfcútiak, minden hónap­ban rendesen megfizettük volna fá­radozásukat«. Úgy lehetne tehát ezt a dzsun­gelt áttekinthetővé tenni, ha az erdőgazdaságok kapnák kezükbe az erdőn kívüli fásítást js. C A felügyeletet továbbra is a Megyei Tanács gyakorolná, de a pénzügyek intézéséről — úgy véljük, örömmel lemondana. Hiszen az erdőgazdasá­gok és az OEF közé ékelődése — amint a kőkúti panasz oka is tanú­sítja — csak nehézkesebbé teszi a munkabérek kifizetését. Végtére is az erdőn kívüli fásítás minden költ­ségét az állam fedezi éppúgy, mint az erdősítését. Egy kalap alá és egy kézbe kívánkozik tehát minden fa­ültetés sorsának finanszírozása. A JUHÁSZ KUTYÁJA A balatonboglári gyógyszertár mellett lévő park közepén kis talapzaton egy öreg, nagykalapos, cifraszű­rös juhász szobra áll. Az idős emberalak elő­rehajolva, egyik kezé­vel hosszú botját mar­kolva, másik kezét a tűző nap elleni védeke­zésül szeme fölé tart­va, merően néz a Ka­posvár felé vezető út irányába. Mellette hű­ségesen áll kis fekete kutyája. Mintha gazdá­ja parancsszavát vár­ná, úgy les okos sze­meivel a nála jóval magasabb ember for­mára ... Az üdülőhelyet át­szelő balatoni műút szélén egy rendőr áll. Alig fél órája tartóz­kodik itt, aztán néhány óra múlva tovább­megy, arra, ahová a kötelesség szólítja, nem idevalósi. Ha van néhány sza­bad pillanata, ránéz a kis szoborra. Tetszik neki. Ahogy ott áll az öreg juhász, meg a ku­tyája ... Aztán végzi tovább teendőit... Alkonyat tájban megint van egy szabad perce, mozdul, hogy hátrafordul, még egy­szer látni akarja vilá­gosban a tér kis díszét. Már előre mosolyog lá­tásán. Olyan szép mind a két alak, úgy oda­illik a zöld fű, a virá­gok közepébe. Arra- néz és az ajkán meg­merevedik a mosoly. A kutyát nem látja. Nincs sehol. Nem, nem a szeme csalja meg, va­lóban üres a helye ... Ellopták! — villant fel a gondolata. Ki tehet­te? Ki lehet az a gaz­ember, aki meg merte cselekedni?... Ilyen még nem for­dult elő soha vele ... Hogy fényes nappal, néhány lépésre tőle va­laki lopni merészel­jen ... Már a jelentést fogalmazgatta, hogy: ►>Parancsnok elvtárs, jelentem ... feladatom végzése közben ... egé­szen közel hozzám, is­meretlen tettes ellopta a parki juhászszobor­hoz tartozó kutyaala­kot ... Úgy, hogy nem vettem észre« ... — Nézd csak, szívem, már bevitték a juhász kutyáját — szólt valaki a közelében. — Bevitték? Ki vitte be kérem? — pattant azonnal a rendőr a párjával sétálgató fér­fi elé. — Ki vitte be? Hát aki gondozza a parkot — válaszolt egy kis meglepetéssel a kérde­zett. Aztán egy idő múlva hozzátette: — A kiskutyát minden éj­szakára beviszik, ne­hogy valaki ellopja. — Értem ... Köszö­nöm szépen... — a rendőr lassan elfordult. Mikor a két ember to­vábbment, nagyot só­hajtott. Megnyugodott. Igen, ez helyes, ez így jó. Óvni kell a juhász kutyáját, nehogy ellop­ják ... Jól van. Jelen­teni sem kell semmit a parancsnoknak, hiszen holnap reggel újra itt áll majd a kis fekete jószág, gazdája, a cif­raszűrös juhász mel­lett ... — rl — vizsga vasárnap délután az után

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents