Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-09 / 158. szám
Kedd, 1957. július 9. SOMOGYI NÉPLAP « AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK — vigyázzunk jobban a tűzre Feléled a betyárvilág? Néhány nappal ezelőtt elgondolkozva sétáltam a kaposvári parkban és észre sem vettem, hogy eh dobtam kezemből a végigégett cigarettát. Tovább ballagtam, a kis csikk pedig ottmaradt a földön. Egyik vége közel parázslóit a nagy meleg miatt kiszáradófélben lévő fűhöz. Hirtelen kisgyermek-hangra lettem figyelmes. Mintha nekem szólt volna: — Az ördög nem alszik ... Hátranéztem és két általánosiskolás diákot vettem észre. Az egyik éppen az én cigarettavégemet taposta el és társához beszélt: — A bácsinál azonban úgylátszik alszik... őszintén szólva, nagyon elszé- gyeltem magam a váratlan rendreutasítás miatt és megfogadtam, ezentúl gondosabb leszek ... A barcsi és tabi járásbíróság jelentéseit olvasva jutott eszembe ez a kis eset. Legfőképpen azért, mert a napokban sorraikerülő tárgyalások között két gondatlanságból okozott tűzesetről szóló hír is szerepel. Az egyik tűz 18 514 forintos kárt okozott. Egy szalmaikazal lett először a lángok martaléka, s erről a szomszédba is átcsapott a pusztító vész, ahol két pajta, egy istálló, egy disznóól, egy kukoricagóré és egy szalmakazal égett le. Mindennek oka az, hogy Fehér Huszonnégy órával azután, hogy Balatonszentgyörgyön vonatra ültem, Velence nagy, korszerű pályaudvarán szálltam ki a kocsiból, s azonnal el is indultam megtekinteni a várost, a Szent Márk téri galambokat. Nem követtem a többi külföldit és gondola helyett gyalog indultam »felfedező« utamra. Igaz, ez azt eredményezte, hogy néhányszor el is tévesztettem az irányt a szűk, szeszélyesen kanyargó sikátorok útvesztőjében, de végülis elém tárult a kép: a Szent Márk téri bazilika, az előtte lévő betonon, sokezer galambbal. A szelíd állatokat rajtam kívül sok külföldi kereste fel, s számosán vásároltak egy árusnál részükre elesé- get. A madarak nagyon megszokták már az őket látogató embereket. Erre jellemző az is, hogy elég az ele- séges zacskó megrázása, s azonnal tucatjával lepik el a jószívű adakozó, vállait, fejét, karjait, hogy minél hamarabb megkaphassák s biztosíthassák a zacskó tartalmából részüket. Rózsa barcsi lakos, kerttisztogatás közben meggyújtotta az összegyűlt szemetet, s utána megfeledkezett az égő hulladékokról. Amikor észrevette, hogy a kis tűz- ből nagy lett, már késő volt. A másik ember, aki gondatlanságával tüzet, s ezáltal nagy anyagi veszteséget okozott, kányái lakos, Vajda Lajos. Egy alkalommal a bábonymegyeri határban járva, megéhezett. Letelepedett hát a tabi földművesszövetkezet tulajdonát képező nagy szalmakazal mellé és tüzet rakott a szalonnasütéshez. Minden kötelező gondosságot elfelejtett, s hanyagsága következtében meggyulladt és elégett 938 mázsa szalma, 39 000 forintos kárt okozva a tulajdonosnak, ez esetben a földművesszövetkezeti tagoknak. Csak egy kis figyelmesség' kellett volna, Fehér Rózsa és Vajda Lajos részéről és a megye két helyén nem pusztultak volna el tízezer forintokat érő berendezések, termények. Megkímélte volna nemcsak a károsultakat az izgalmaktól, kiadásoktól, az újjáépítéssel járó fáradalmaktól, hanem magukat is a megérdemelt büntetéstől. »Az ördög nem alszik«, — jó lenne, ha a végig égett cigarettám tűzét eltaposó kisdiák mindenkit figyelmeztethetne erre. De még jobb lenne, ha felhívás nélkül is jobban vigyázna mindenki a tűzre. —ger. Ezt a sok galambot szinte kizárólag a külföldi vendégek táplálják. A város lakói nem is nagyon gondoskodnak róluk. Oly szép, kedves képet mutatott így a tér, a bazilika, a sok galamb. Am ebbe a hangulatos látványba egyszerre belerikítottak a jazz-zene- kar saxofonjai, pistonjai. Akkor vettem észre, hogy nemcsak »régi« dolgok láthatók itt, hanem a feketekávézók számára kis asztalok, a táncolni kívánók részére pedig egy modem zenekar. Mennyire nem illik ez bele a környezetbe, mennyire elcsúfítja a teret! i'ovább is sétáltam azzal a szándékkal. hogy megcsodálom a többi szép épületet, a nevezetes helyek egész sorát. S lám, rá kellett ébrednem, hogy Velence nemcsak a Szent Márk téren modernizálódik. A gyönyörű paloták sorai között. — amelyek közül soknak csak a víz felé van kapuja, s így csak erről közelíthető meg, — a kanálisok piszkos hullámain, a gondolák mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a motorrá GÓLYAFÉSZEK a kéményen kétszeres fűtést kap. Hevíti az ebédfőző tűz meleg füstje, amelyen túltesz a nagy természeti hőforrás, a nap 30—35 fokos sugara. Szegény gólyafiókák sokat szenvednek >emiatt Balatonújlakon is. Tán nem tudnak még kirepülni családi otthonukból, ezért szüleik gondoskodására vannak hagyatva. És milyen hallatlani áldozatra serkent az anyai szív! A mama-gólya a déli órákban hosszan, mozdulatlanul áll fészkén, vagy időnként a nap után fordul, s védőn széttárja szárnyait, hogy árnyékos menhelyet teremtsen kicsinyeinek. k3ic£<^egcK§egc£cgcgcK9<3gcs<§oscí<á SZÉGYEN Rekkenő hőség van már kora reggel. Vasárnap lévén, sorba álinak az emberek a Május 1 utcai tejbolt előtt. Fiatalasszony közeledik lassú léptekkel. Látszik, már nehezére esik a járás. Kezében tejeskanna, arcán foltok, s kezét kicsit szégyellősen tartja a magában hordozott élet előtt... — Szabad — mondja bátortalan, fátyolos hangon. Utat kér, de hiába. Néhányan felhördülnek: — Álljon a sorba! Mit gondol? Maga se különb a többinél. Csak nem gondolja, hogy beengedem magam előtt... — harsogja egy alacsony, ötvenes férfi. Mások is felzúgnak. De csak a férfiak. A fiatalasszony megtorpan, s a szónokló férfi szemébe néz. Rendreutasítás és kérés van a tekintetében, s némi megértést remélő fény. A férfi tovább zengi embertelen dalát: — Álljon csak a sor végére. Ha én ráérek, maga is ráér várni... Egy asszony oldalbaböki, s figyelmeztetően súgja oda: — Hallgasson! Nem látja, hogy terhes?... — Na és? Én meg gondterhes vagyok és kész. — Álljon félre, maga vén... — mondja egy asszony, s a többiek mind a fiatalasszony pártjára állnak. Ö meg csak áll, lesütött szemmel, s arcán piros tüzek gyúlnak. Szégyelli magát. Óh, miért is jött ide, miért is kell ilyen megaláztatást elszenvednie... A férfi áll. Arca sápadt. Makacsul néz rá, s gonosz, fölényes mosollyal. Ö nem pirul, pedig neki kéne szégyenkeznie. S ha szive van, ha egy kicsit is gondolkodik, az asz- szonyok pörlekedése közben eltűnik onnét szégyenében. Nem tette, de kiperdíthették volna a sorból, mert az ilyen ember megérdemli... A sor széthúzódott, s a fiatalasz- szony az eladó hívására mégis bejutott az üzletbe. Jó lenne megtanítani néhány embert, hogyan kell megbecsülni az édesanyákat... — ri — csónakok, sőt a szélesebb viziutakon a szerhélyszállító gőzhajók is, amelyek a villamost, autóbuszt helyettesítik. Egyszerre ismét feltűntek az otromba amerikai ízű hirdetések is, amelyeket már Velencében érkezésem előtt sokszor láttam az utak mentén. Legtöbbjük egy fekete macskát ábrázol, valamelyik olajtársaság, — mely ezt választotta cégérül. — gyártmányainak népszerűsítésére. Ott, az utak mentén is visszataszí- tóak voltak ezek az ízléstelen táblák, de Velencében a szép, stílusos épületek falait szinte teljesen eltakaró nagyságukkal, rikító színeikkel, még rosszabb érzést váltottak ki az idegen látogatóból. Éhes »indiánok« között A hosszú sétától elfáradva végre megpihentem egy kis tér egyik padján. Táskámból előszedtem a még itthon vásárolt kenyeret, sajtot, s enni kezdtem. Nem akartam vendéglőbe menni, részint azért, mert hátha olyan ételt tettek volna elém, amit nem ismerek, s ha történetesen csiga lett volna benne, meg sem tudtam volna enni, részint amiatt, mert minden lírámmal takarékosan kellett bánni, hogy tervemet valóra válthassam, meglátogathassak néhány szép, híres helyet, vásárolni tudjak egy-két ajándékot. Míg a pádon ültem, közelemben kisgyermekek játszottak. Csatakiáltásaikból, harcias mozdulataikból, no meg »fegyverzetükből« könnyű volt megállapítani, hogy indiánoknak képzelik magukat. Abbahagytam az evést és előszedtem fényképezőgépemet, hogy megörökítsem a kis olasz- indiánokat. Utamon egyébként sok fényképet szándékoztam készíteni, hiszen ezek is mind kedves emlékek. Most, utólag már bánom, amiért nem tudtam rászánni magam a naplóírásra is, mert az emlékezet hamar megkopik, az ember pedig általában úgy van. hogy csak hosszabb idő elmúltával 1S57. július 3-án Nagybajomban Srajmer Gyula, a Kutasi Állami Gazdaság növénytermesztési brigádvezetőjének lovát fényes nappal elkötötték ... A ló elkötését magam is láttam. A lókötő, egy apró, mezítlábas gyerek, ügyesen pattant fel a ló hátára és biztatta igyekvésre a »Csillagot«. Furcsa egy lókötés volt. Akik látták, nem szaladtak, hogy megakadályozzák a tolvaj lást, hanem nevetve biztatták a gyereket tettének elkövetésére. Az nem is sokat tétovázott, s rövidesen már messze porzott frissen szerzett lovával. A ló gazdája azonban erről mit sem tudott. Rekkenő hőség volt ezen a napon is. A Kutasi Állami Gazdaság növénytermesztő brigádja szokás szerint ezen a napon is rendesen megkezdte munkáját. A brigádvezető, Srajmer Gyula is megjelent »Csillag« nevű lován. Nemsokáig bírta a meleget, mert rövidesen a nagybajomi földművesszövetkezet vendéglőjében kötött ki. Sokan tartózkodtak ebben az időben a vendéglőben, mert ráérő emberek — Srajmer Gyulához hasonlóan — még a legnagyobb dologidőben is akadnak ... Rövidesen ismerősök is kerültek. Amikor mi a vendéglőbe betértünk, Gyula bácsit már egy csinos, fehérruhás asszony, egy félmeztelen, meg egy őszülő, idősebb férfi társaságában találtuk. Egymás után ürültek a poharak és Gyula bácsi elfelejtkezett mindenről. Elfelejtkezett brigádjáról, amely a nagy melegben is szorgalmasan dolgozott, s elfelejtkezett lováról is, amely szomorúan lógatta fejét a vendéglő előtt a nagy melegben. Ehelyett újabb és újabb nóták jutottak az eszébe, amelyeket aztán mindjárt el is énekelt. Zengett a vendéglő az énektől, aki betért, s aki a vendéglő előtt elhaladt, mindenki hallhatta, hogyan mulat »órabérben« Srajmer Gyula növény- termesztő brigádvezető. döbben rá, milyen sok szép helyen járt már. így voltam akkor is, mikor mint medikus egy ideig Berlinben éltem. Egy alkalommal össze tudtam rakni annyi pénzt, hogy kirándulásképpen átmehettem Dániába. HáLsinggőr öreg várában éppen Shakespeare »Hamlet«-jét játszották angol nyelvű előadásban s én végignéztem a darabot. Utána visszatértem Berlinbe, s csak hosszabb idő múltán kezdtem gondolkozni azon, mit is láttam én Dániában és hol. A hálsingőri várfalak között láttam lejátszódni a dán királyfi tragédiáját, annak a várnak udvarán, melyben Hamlet valóban élt! Ezért lett volna jó többek között most is a naplóvezetés, hogy rögzítettem volna benyomásaimat, s ezáltal maradandóbbá tettem volna emlékeimet. így azonban csak fényképezőgépemmel örökítettem meg az érdekesebb épületeket, eseményeket, többek között a harcias kisfiúkat is. Amikor ezek meglátták, mi, a szándékom, azonnal támadóállásba Már a vendégek is sokallták a brigádvezető mulatását, meg sajnálták is a nagy melegben álldogáló lovat. Valaki felbiztatta az egyik ott lézengő gyereket, hogy üljön fel a ló hátára, s vigye be az állami gazdaság istállójába. A gyerek ezt végre is hajtotta. így történt a lókötés Dél felé Gyula bácsi megunta a mulatozást, fizetett, s indult folytatni, vagy megkezdeni munkáját. Kilép a vendéglőből, s megdöbbenve látja, hogy lova nincs a helyén. Bor- gőzös agyában az a felismerés villant, hogy talán betyárok jártak erre, s azok vitték el Csillagot. — Elkötötték a lovamat! — kiáltotta. — Velem merték ezt tenni, akit mindenki ismer, akit mindenki szeret... Nekem is elmesélte panaszát. — Most mehetek gyalog a dolgom után, pedig ma még ezer dolgom van — panaszkodott. De aztán elfelejtkezett ezer dolgáról, s arra invitált, hogy menjek vele Sörösékhez egy kicsit inni. Amit megiszunk — ígérte —, azt majd ő fizeti. Beszélt, talán már azt sem tudta, hogy mit, az elfogyasztott sok fröccs hatására. Hogy mikor és hogyan ment el a vendéglőből, mikor ért ki munkahelyére, azt már nem tudom. Talán a Kutasi Állami Gazdaság vezetői jobban tudják... A kedves olvasótól bocsánatot kell kérnem, amiért félrevezettem. Néha a betyárvilág éledt fel, csupán jószándékú emberek kötötték el a nagybajomi vendéglő elől Srajmer Gyula lovát, s vezették a Kutasi Állami Gazdaság istállójába. De ha már a betyárvilág nem is éledt fel, áz mégis csak betyárság, hogy Sráj- mer Gyula egész délelőtt iszik. Remélem, hogy feléled Srajmer Gyula becsülete is és a legnagyobb dologidőben ezután nem a kocsmában, hanem brigádjánál, munkahelyén fog tartózkodni. Sz. L. Horváth Pálné helyezkedtek, mintegy beállítva magukat a felvételhez. Kattant a fényképezőgép exponáló szerkezete, s a fiúk egyszerre körülvettek. Hangos kiabálásukból rövidesen megértettem, hogy enni kérnek, mert éhesek. Akkor gondolkoztam el először azon: vajon milyen körülmények között élhetnek ezek az éppen most fejlődőben lévő emberpalánták, ha még arra is ráviszi őket gyomruk üressége, hogy idegenektől kérjenek táplálékot. A kis éhes indiánokkal történt kalandom után nemsokkal ismét vonatra ültem, tovább utaztam végcélom, Torino felé. Torino Velencétől Torinóig nem sokat láthattam az olasz tájból, lévén elég sötét éjszaka, de hajnal felé azért szép és érdekes képet nyújtott a Garda-tó, a környező hegyekkel, melyek olyan hatást keltettek, mintha egyenesen a vízből nőttek volna ki. Folytatjuk. (2) BÍRÓSÁGI HlREK Súlyos testi sértés miatt 500 forint pénzbüntetésre ítélte a Kaposvári Járásbíróság Takács István kubikost, aki ittas állapotban fejszével megtámadta Egres Józsefet, aki ennek következtében nyele napon túl gyógyuló sebeket szenvedett. * * * Ugyancsak a Kaposvári Járásbíróság mondotta ki az ítéletet Szvisz- tuni László húsüzemi sertéstelepvezető sikkasztási ügyében. A vádlott, Rajháti Imrével együtt, több gazdaság részére prémiumként 31 500 forintot vett fel a Kaposvári Cukorgyártól. A pénzt azonban — szétosztása helyett — Rajháti is, Szvisztuni is saját céljukra használták fel. A bíróság Szvisztuni Lászlót egyévi börtönbüntetéssel és az általa okozott 7000 forintos kár megtérítésével sújtotta. * * * Megtámadta az utcán és verni kezdte a községi adóügyi megbízottat Rackó György babócsai lakos. A Barcsi Járásbíróság hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte Rackó Györgyöt. Az elmúlt napokban tárgyalta a Nagyatádi Járásbíróság Spingár György sikkasztó begyűjtési megbízott ügyét. Spingár, mint Szabás és Nagykorpád begyűjtési ügyeinek intézője, 1956-ban folyamatosan különböző összegeket vett fel a begyűjtésre kötelezett gazdáktól sertéstársítás ürügyén, de a kapott pénzt nem erre fordította. Több termelőtől sertést is vett át ugyanilyen indokkal, de a beadási és szabad ár közötti különbséget nem fizette ki, hanem saját céljaira, részben ruházkodásra, részben italra költötte. Az államnak ezzel 1700, a gazdáknak ped'ig mintegy 10 000 forint kárt okozott. A bíróság 1 évi és 6 hónapi börtönbüntetéssel sújtotta a sikkasztó begyűjtési megbízottat. * * * Addig kerülgette Pártái József bábonymegyeri lakos .lovaskocsijával Sándor Gyula fogatát, amíg teljesen leszorította az útról egy híd melletti árokba, úgyhogy Sándor kocsija felborult és lova a lábát törte. A Tabi Járásbíróság a gazdatársának kárt okozó Pártáit 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte. Levelesünk írja: LEGYEN ORVOS-NAP IS Lassan szinte valamennyi foglalkozási ágról neveznek el egy-egy napot. Bár nem szünnapról van ilyenkor szó, a közvélemény érdeklődése mégis fokozottabban fordul az illető szakma, vagy foglalkozás dolgozói felé és tisztelettel emlékezik meg a munkáról, az áldozatról, a törekvésről. Mindezt igen helyesnek találom. Valami szépséghibája azonban mégis van ennek az akciónak, mert úgy tűnik, mintha egy kicsit különbséget tennénk az egyes foglalkozási ágak között. Egyesekről évenként megemlékezünk, másokról egészen elfeledkezünk. Nem vonom kétségbe, hogy az építők, traktorosok, pedagógusok komoly áldozatot hoznak a közért és az országépítésért. De azt hiszem, nem követek el túlkapást, ha ugyanezt az orvosok munkájáról is elmondom. Szívesen szentelnénk hát egy napot az ő munkájukról való megemlékezésnek.
