Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-02 / 152. szám
SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1957. júlhis g. ELFELEJTETT KÖNYVEK VÉDELMÉBEN Olvasóterem. A barna asztalok között csend, az elmélyültebb tanulás nélkülözhetetlen légköre. A polcokon újságok, folyóiratok. És könyvek — melyeket hosszú idők óta nem keres senki. — Csak elvétve akad egy-két ember, aki megnéz valamilyen művészeti, vagy tudományos munkát — mondja a Megyei Könyvtár munkatársa. Nézzük meg, milyen könyveket ítélt hűsölésre a közöny, vagy esetleg a tájékozatlanság? Kiállítás szoronkodik itt nagy mesterekről szóló albumokban, melyekben nemcsak a világhírű külföldi festők képeinek reprodukciói, hanem magyar mesterek alkotásai is várakoznak a felfedező olvasóra. Mondjuk, kevesen ismerik a párizsi Louvre holland képanyagát, még könyvből is, érthető, hogy így sem keresik. De az, hogy Rippl-Rónai színei iránt nem érdeklődik senki, és Vaszary János, a másik nagy, Kaposvárról útnak indult mester képeinek reprodukciójára nincs az egész városban kíváncsi lélek — kicsit furcsán hat. Annál is inkább, mert mindkét festő nevével aránylag sokszor találkozik a kaposvári ember. A művészetével viszont nem találkozhat minduntalan. Kertész utcában lévő egyszobás, félkész házamat eladnám, lakáscserével. 61na: Kertész u. 44. _______________(26914') K ét rézsodrony ágybetét eladó. Dózsa György u. Í4. Aratóéknál. (26915) Különböző motorkerékpárok, villany- motorok eladók. Használt műszaki árukat és mezőgazdasági kisgépeket adok- vesizek, illetve bizományba elfogadok. Halas kiskereskedő. Május 1 u. 41. (26916) Gyakorlattal rendelkező PÉNZÜGYI ELŐADÓT KERES az Áramszolgáltató Vállalat, Kaposvár. Mintásán áttört és sima vasbetonkei ítés, kerítésoszlopok, különböző méretben rendelhetők. Czermann, Bp. XI., Kelenföldi út 17. (4378) S ha már a festőknél vagyunk, említsük meg azokat a külföldi mestereket, akiknek neve egy-egy új irányzat kiindulásával, vagy térhódításával kapcsolatos: C. Monet impresszionista tájképei, vagy Cézanne figurái, a futurista Picasso képeinek ismerete — ha csak reprodukciókban is —, de bizonyos mértékig hozzátartozik a kultúrélethez. Mint ahogy az általános műveltség kívánja meg, hogy az elmúlt korok művészeiről, pl. Raffaelról, Leonardo da Vinciről, Rembrandtról is legyen valami fogalma a XX. század emberének. Ezzel szemben a Megyei Könyvtárban az elmúlt öt hónapban senki sem kért művészettörténeti könyvet. Sajnos, semmivel sincs jobb helyzetben a zeneművészet sem. »-A magyar népzene tára« három vaskos kötetének a belsejére még senki sem volt kíváncsi, de nem akadt olyan ember sem a városban, aki a sok nagy zeneszerző közül bármelyiknek az életére és művészetére kíváncsi lett volna. De még ennél is érthetetlenebb, hogy az ezreket megmozgató és lázba hozó sport sem bírt rá legVilágos keményfa hálószobabútar eladó. 48-os Ifjúság u. 12. (475) A Csurgói Mezőgazdasági Ktsz-nél ELADÓ 1 DB GÖZGÉP- MEGHAJTÁSŰ HORIZONTAL GATTER. Í Érdeklődni lehet a Csurgói Mező- gazdasági Ktsz-nél. Telefon: 48. Balatonparttól 6 km-re kétszobás, konyhás, speiz, előszoba, verandás családi ház 900 négyszögöl telken, gyümölcsössel, mellékhelyiségekkel eladó. Ugyanitt 40 méhcsalád Hunor kaptá- rakban. teljes felszereléssel külön is eladó. Cím a Kiadóban. ______________(478) K ét férfi részére bútorozott szoba ki- adó, Sztálin u. 28. sz. (480) Kettő db 60 kg-os süldő eladó. Marx Károly u. 37.________________ (26905) H ázizsír, szalonna, sonka eladó. Cím: Béke u. 73. és 91. szám alatt. (26911) alább néhány embert arra, hogy akár az újkori, akár az ókori olimpiák történetébe belelapozzon. Mert pl. dr. Mező Ferenc remek könyvét, Az olimpiai játékok történetét ezideig még Kaposváron nem fedezték fel. De el lehetne ezt mondani szinte minden művészettel kapcsolatban, mert valóban, a lényeget, a művész és műve közti rendkívül sok mondanivalót, amelyeket könyvekbe összeírtak tudós elmék, nem lapozza sem az átlagolvasó, sem, aki intellektüellnek számítja magát. A Rippl-Rónai Múzeumban lévő fotókiállítás emlékkönyvében ajánlotta valaki a somogyi fotósoknak, hogy az esztétikai fejlődés végett lapozgassák a Fotó című folyóirat számait. A gyakorlat: az egybekötött Fotó évfolyamot senki, az egy rekesznyi szakkönyvből pedig egyet sem kértek. S ez így van az építészetnél, a szobrászatnál és a régészetnél is. Vagy talán nem tudnának róluk? Biztonság kedvéért ide írom a címet, ahol megtalálhatók: Megyei Könyvtár, olvasóterem. Dózsa György utca 18. K. E. Vörös Csillag: Dankó Pista. 5, 7 és J órakor. Szabad Ifjúság: Tanár úr kérem. 5, 7 és 9 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Fotókiállítás. Nyitva 15—19 óráig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11-ig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11-ig és 13—18 óráig. Vennék jókarban lévő 4 db kárpitozott széket, bordó huzattal. Cím a Hirdetőben. (26901) Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat állandó munkára PERFEKT ÜVEGEST FELVESZ I Jelentkezés: Május 1 u. 57., munkaügyi osztály. 1. A Somogy megyei Tatarozó és Építő Vállalat asztalos és szegező lakatos szakmunkásokat vesz fel. Bővebb felvilágosítást* Boór István förészlegvezető ad naponta 8—17 óráig, szombat és vasárnap kivételével, Kaposvár, Május 1 u. 52. sz. alatt. 2. A Somogy megyei Tatarozó és Építő Vállalat marcali asztalos üzeme asztalos szakmunkásokat vesz fel. Bővebbet Varga István brigádvezetőnél, Mar- cali, Széchenyi u. 19. ____________(26941) B eköltözhető 2 szobás, 2 konyhás házamat, villannyal, 350 négyszögöl gyümölcsösben, Óbudától autóbusszal 20 percre, elcserélném balatonpartira. Budapest1, Dembinszky u. 52. Durayné. _____________ (4704) N éqy fisz-gyűrűs ES-klarinét, príma állapotban eladó. Sinay Sándor, . So mogyszil. Dózsa u, 205. sz.________(476) K aposvári fehérnemű és Felsőruha Ksz felsőruha konfekcióban jártlas szabónőt azonnali belépésre tagnak felvesz. Jelentkezés: Április 4 u. 1. ___________________________________ (26912) V idéki, 65 éves, magányos férfi 60— 65 éves magányos nőt keres élettársul, aki a háztartás mellett mezei munkában is segítene. Lakás biztosítva. Cím a Kiadóban. Somogyi Néplap Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Az MSZMP Megyei Intéző Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14 sz. Telefon; 15-10. 15-11. Kiadóhivatal: Latinka Sándor u. 4. Telefon: 15-18. Somogy megye. Nyomdaipari Vállalat Nvnmdáért felel: László Tiber. A Somogy megyei Állatforgalmi Vállalat 1957. július 1-től kezdődően sertéshizlalási, bika-tinóhízlalási és üszőhízlalási szerződéseket köt Az egyéni termelők sertéshizlalási akcióban állatdarabonként 400 forint, mezőgazdasági termelőszövetkezetek 600 forint, bikahízlalási és üszőhízlalási akcióban egyöntetűen állatdarabonként 300 forint kamatmentes előleget kapnak. A sertéshizlalási akció árai az alábbiak: 90—125 kg súlyú hús- és húsjcllegű sertésért 15,— Ft/kg 126—145 kg súlyú hízott sertésért 16,— Ft/kg 146—165 kg súlyú hízott sertésért 17,— Ft/kg 165 kg feletti súlyú hízott sertésért 18,— Ft/kg 170 kg-on felüli súlyú tenyésztésbe fogott koca, kan, kanlott sertésért 17,— Ft/kg 98—105 kg súlyú — szabvány szerinti minőségnek megfelelő — bacon sertésért 16,— Ft/kg A fenti árakon felül az egy gazdaságban, egy tételben hizlalt, egyöntetű, azonos súlykategóriába tartozó falkásított sertéseknek egyidő- ben történő átadása esetén a szerződő részére az alábbi mennyiségi felárat fizeti a vállalat: Egyéni termelőnek 5—25 db sertés után 26—50 s. után 50 db-on felüli sertés után 0.50 Ft/kg. 0,50 0.50 Egyszerű társ. formában tömörül- teknek, vagy I—II. tip. tszcs. 0,50 Ft/kg. 1.00 1.50 Mezőgazdasági tsz 0.50 Ft/kg. 1.50 2.00 1958. évi bika és tinóhízialási akció: Az akció keretében 1957. július 1-től 1958. június 30-ig szerződés köthető minden jó csontozató, 70—300 kg súlyú, legfeljebb 18 hónapos korú bikára vagy tinóra. Bika- és tinóhízialási akció árai: Extrém I. o. II. o. bika tinó bika tinó bika tinó 400—450 kg. súlyúért 13-— 14 — 11-50 12-50 10 — 11 — Ft/kg 451—500 kg. s. 14 — 15 — 12-50 13-50 11-— 12"— 501—550 kg. s. 15-— 16 — 13-50 14-50 12"— 13"— W 550 kg-on felüli 16:— 17 — 14-50 15-50 13"— 14"— 9? I-I. osztályzatúnál gyengébb minőségű, vagy 400 kg súly alatti hízott bikáért vagy tinóért csak az érvényben lévő állami szabad vágóállat árat fizeti a vállalat. 1958. évi üszőhízlalási akció: Az akció keretében 1957. július 1-től 1958. június 30-ig leköthető 50— 280 kg súlyú, legfeljebb 18 hónapos korú, bármilyen fajtájú, hizlalásra alkalmas üszőborjú. A lekötött üszőt a termelő a szerződéskötéstől számított 4—18 hónapon helül, nem vemhes állapotban, legalább 350 kg élősúlyban és II. o. minőségben adhatja át. Áz akció árai az alábbiak : Extrém I. o. II.o. 350—400 kg. súlyú 12.— 10.50 9 — 401—450 13.— 11.50 10, 451 kg-on felüli 14.— 12.50 11 — Szerződést lehet kötni az Állatforgalmi Vállalat községi körzeti állatfelvásárlóival. Bővebb felvilágosítást a járási kirendeltségeken kaphatnak a termelők. SOMOGY MEGYEI ÄLLATFORGALMI V. Kaposvár Kitűnően rajtoltak a magyar csapatok a KK-ban Az MTK Becsben döntetlenül mérkőzött a Rapiddal — A Vasas biztosan győzte le a Wiennát Megkezdődtek a Közép-Európa Kupa küzdelmek a labdarúgásban. A magyar csapatok pompás rajtöt vettek. Alig mertük volna remélni, hogy az MTK Bécs- ben megússza egy döntetlennel a Rapid ellen. Arra is kevesen gondoltak, hogy az utóbbi időben gyengébben szereplő Vasas, méltóan a KK védőjéhez, biztosan teríti kétvállra a Wlenna csapatát. Pedig így törtJént. A szombat-vasárnap mutatott játék alapján bizakodással tekinthetünk a KK második fordulója elé. MTK —RAPID 1:1 (1:0) Bécsben 50 000 néző előtt játszott szombaton este a két csapat. Az MTK »gólt nem kapni« jelszóval lépett a pályára és a számára elég szokatlan, villanyfénye« mérkőzésen is teljesen valós körülmények között szerezte meg a továbbjutás szempontjából oly fontos egy pontot. A magyar csapat a 18. percben Bödör révén vezetéshez jutott. A Rapid a 62. percben Halla góljával egyenlített. A bécsi döntetlen minden bizonnyal elég lesz ahhoz, hogy a Népstadionban az MTK kiharcolja a továbbjutást a KK- ban. VASAS-WIENNA 3:0 (1:0) A rekkenő hőségben alig 30 000 ember volt kíváncsi a Népstadionban sorra- kerülő mérkőzésre. Pedig, ha tudták volna a szurkolók, hogy a Vasas Ilyen pompás játékkal rukkol ki, akkor nyílván nagyobb lett volna a nézőszám. Az állandó Vasas-fölény a 23. percben érett góllá, amikor Szilágyi I. lőtt a hálóba. A 62. percben ,a ragyogóan játszó Lelenka. majd a 84. percben Bundasák talált a hálóba. A 3:0-ás vezetés bizonyára Bécsben is elég lesz ahhoz, hegy a Vasas továbbjusson. Nagyatádi Kinizsi—K. Petőfi Dózsa 3:2 (0:1) Nagyatád, 700 néző. Vezette: Hent. Nagyatád: Horváth — Vucskics (Papp), Dénes. Tátrai — Szabó II., Simon — Keszi, Selmeczi, Németh (Kanizsai), Jakoda, Posta. K. Petőfi: Molnár II. — Csima. Illés, Deák — Kutasi, Silt — Németh, Nagy, Kiss, Veverán, Suszter. Kezdés után rögtön a nagy kedvvel játszó vendégek léptek fel támadólag, s a 4. percben Suszter, majd a 9. percben Veverán hibázott jó helyzetben. A hazaiak csak negyedóra után kaptak lábra, de az atádi támadósor nem tudott kibontakozni. Elég élénk volt a nagy meleg ellenére is az iram, feltűnt viszont, hogy mindkét oldalon a csatárok igen sok hibával játszanak. Az első gól a 30. percben született meg, mégpedig úgy, hogy Dénes lyukat rúgott, ott termett a szemfüles Kiss és a hálóba lőtt. 0:1. A gól után még élénkebb lett a játék, fokozódott az Iram s az atádi csapat főként Jakoda—Posta balszárnyával igen sok és veszélyes támadást vezetett. Hiába alakultak ki azonban a jobbnál-jobb helyzetek, főként a belső csatárok mindent elhibáztak. A másik oldalon viszont Nagy Tibor hagyott ki — mint mondani szokás — ordító gólhelyzetet. Szünet után rögtön a hazaiak léptek fel támadólag, s már a 3. percben megszületett az egyenlítés. Selmeczi pompás labdát adott Jakodénak, s az atádiak új csatára védhe- tetlenül lőtt a hálóba. 1:1. Az egyenlítő gól szárnyakat adott a hazaiaknak. akik a játéknak eme időszakában igen szépein, ötletesen és jót is játszottak. A 10. percben már vezetést is szerzett a Kinizsi. Egy pompás Jakoda — Posta támadás után a szélső Selmeczi elé játszott, aki a 16-osról bombagólt lőtt. 2:1. De nem adták fel a vendégek sem. Ve- veránn-ak nem sokkal később alkalma nyílt volna az egyenlítésre is, a fiatal csatár azonban hibázott. A 35. percben újabb gólt ért el a Nagyatádi Kinizsi. Posta és Csima csatáztak a labdáért. Csima menteni akart, a labda azonban nem az alapvonalon hagyta el a játékteret, mint azt a hátvéd akarta, hanem a 16-osról küldött nagyerejű lövés utat talált Molnár II. hálójába. 3:1. A 40. percben még egy gól született, ez alkalommal Németh futott el a Jobbszélen, beadása Veverán elé szállt, s a fiatal csatár fejjel védhetetlenül továbbította a hálóba a labdát. 3:2. A továbbiakban az eredmény már nem változott. A jóiramú, mindvégig változatos és érdekes mérkőzésen a hazaiak rászolgáltak a győzelemre. De nem keltett csalódást a Petőfl-Dózsa csapata sem, amely ha eggyékovácsolódik, igen jő játékerőt fog képviselni. Egyénileg a nagyatádi csapatból Horváth, Jakoda és Posta játszott kiemelkedően. A Petőfi legjobbjai: Kutasi, Veverán és Csima voltak. Ez utóbbi a mezőny legjobb játékát nyújtotta. K. Dózsa—Bp. Vasas Dinamó 22:6 Kaposvár, 500 néző. Vezette: Gebhardt. A Dózsa-sporttelepen. szabadtéren került sor a jelenleg egyik legjobb fővárosi együttes és a K. Dózsa ifjúsági és felnőtt öklözőiböl álló vegyescsapatainak találkozójára. A kaposvári fiúk fölényes győzelmet arattak — megérdemelten. Aki a CsB-küzdelmek óta nem kísérte figyelemmel a Dózsa-öklözők munkáját, az meglepetéssel tapasztalta, hogy szinte a földből nőttek ki új, tehetséges fiatalok, akiknek csak egy- része mutatkozott be vasárnap. Bizony, a szoritöból lelépő »öregek« mellett úi generáció bontott szárnyat. Friss erők, lelkes fiatalok, akiknek indulását örömmel figyeli minden kaposvári ökölvívó-szurkoló és akik hivatva vannak az egyik legerősebb vidéki fellegvár regi dicsőségét megőrizni. A K. Dózsa utánpótlása — a pesti csapat vezetői szerint is — országos viszonylatban a legjobbak közé tartozik, így item alaptalan az a reménykedés, hogy a sok sikert aratott kaposvári öklözök szereplését méltóképpen fogják folytatni a most fejlődő, nevelődő fiatalok. A rekkenő hőségre való tekintettel a vezetők megállapodtak abban, hogy egy-egy menet csak két percig tart. Az egyes mérkőzések eredményei a következők (elöl a kaposvári versenyzők): Makk veszt Jezerniczky ellen. Makk elíogódottan kezdett az országos ifi bajnok ellen, akinek technikás, harcos szellemű öklözését nagy tapssal jutal- maz.ta a közönség. 0:2. Illés győz Morvái ellen. Jóiramú küzdelemben Illés már vezetett, amikor a második menetben Morvái szája felre- peúl és a mérkőzést feladta. 2:2. Horváth győz Kakuk ellen. Csapkodó első menet után a szívósabb Horváth kétszer is földre küldte ellenfelét, aki a harmadik menetben egy újabb sorozás után feladta a küzdelmet. 4:2. Tamáscvics veszt Baranyai ellen. Az igen kemény Baranyai horgától a kaposvári fiú a második menetben megrogy- gygn, utána edzője bedobja a törülközőt. 4:4. Trimmel győz Purger ellen. A rutinos Trimmel mindhárom menetben jobb volt és fölényesen győzött. 6:4. Fehér veszt Boldizsár ellen. A két egyforma testalkatú fiú nagy harcot vívóit. amikor Fehér szemöldöke felrepedt és edzője a mérkőzést feladta. 6:6. Tobi győz Szentkirályi ellen. A keményebb Tobi nehezen bírt a »ragadós« stílusú pesti fiúval, győzelme nem volt meggyőző. Tobinak technikailag meg sokat kell fejlődnie, hogy ütőerejét sikeresen használhassa. 8:6 Papp győz Csőre ellen. Tulajdonképpen ez volt az országos ifi döntő, mert akkor a Budapest-bajnok Csőre betegsége miatt nem tudott kiállni Papp ellen. FVtpp most újra bebizonyította, hogy nem érdemtelenül lett országos ifi bajnok, mert ragyogóan öklözve, biztosan verte Csőrét, aki a második menetben roggyant lett és feladta. 10:6. , Bereczki győz N. Szabó ellen. Nagy verekedést rendezett a két versenyző, a gyorsabb Bereczki sokat sorozott' és ezzel győzött. 12:6. Dunajecz győz Ferencz ellen. A keménykötésű Dunajecz ellen nem sokáig bírta a pesti fiú, már az első menet végén bedobta edzője a törülközőt. 14:6. Füzesi győz Földi ellen. Tapogatózó első menet után nagy ütésváltások következtek. Földinek előbb a bal szeme dagadt be, majd egy jobbhorogtól megroggyant és feladta. 16:6. Hergert győz Molnár ellen. A pesti fiú itt bizony elkapta a kellő edzés nélkül kiálló Hergertet. A gyors és kemény Molnár qz első két menetben jobb volt Hergert egyszer 8-ig roggyant is volt A harmadik menetben feljavult, de hátrányát — szerintünk — nem tudta ledolgozni. A közönség nemtetszését fejezte ki e pontozóbírák döntése miatt. 18:6. Dőri győz Németh ellen. Dőri körbekerítette ellenfelét1 a szorítóban, aki először az állára, majd a gyomrára, kapott horogtól íoggyent lett és feladta a mérkőzést. 20:6. Miklai győz Edőcs ellen. Miklai is egyik sckatlgérö tehetsége a kaposvári ökölvívásnak. Nyugodt, kemény öklözé- sével mindhárom menetben jobbnak bizonyult országos ifi bajnok ellenfelénél. 22:6. Mayer Géza RÖPLABDA K. Dózsa—Győri ETO 3:1 A K. Dózsa NB Il-es röplabda csapata utolsó mérkőzésére az alábbi összeállításban lépett pályára: Jezeri, Gyöngyösi, Gacíanecz, Gyimesi. Molnár. Szűcs, Szabó, Payer. A kaposvári fiúk nagyszerű, izgalmas mérkőzésen biztosítottak 4. helyüket. Az első szettet fej-fej melletti küzdelemben 15:17 arányban elvesztették, azutá* rákapcsoltak és megfordították az eredményt. Jó: Jezeri, Gadanecz, Mólnál-. — A totó 12 találatos szelvénye: 1 1 x 1 2 törölve 12 12 törölve törölve 2 1 1. A szelvények értékelése lapzártakor még folyik. ______ R ÖVIDEN Papp László harmadik profi mérkőzésén is biztosan győzött s ■> úka’.omtnal Gerhard Moll volt az ellenfele, s a hat- menetes küzdelemben Papp László tel-' jesen megérdemelten szerezte meg a győzelmet jónevű német ellenfele ellen. A Szolnoki Dózsa pentveszteség nélkül nyerte az egyfordulós vízilabda bajnokságot. A Szovjetunió csapata győzött a szófiai kosát labda Európa-bajnoki torntm. Második Bulgária, harmadik Csehszlovákia, negyedik Magyarország. lus 5—6—7-én rendezik a magyar Ivó egyént bajnokságot. Tíz súly- írtban 80 öklöző léphet kötelek kó- . kaposvári versenyzők közül Dóri tósúlyban indul majd s igen nagy tlődós kíséri Sebők Il-vel való «-