Somogyi Néplap, 1957. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-05 / 155. szám

SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1957. júlins 5. Az SZKP Központi Bizottságának határozata (Folytatás az előző oldalról.) mitva, hogy levonják hibáikból a tanulságokat, nem fognak ragaszkod­ni azokhoz, és lépést tartanak a párt vezető kollektívájával. Ök azonban kitartottak helytelen, nem lenini álláspontjuk mellett. Malenkov, Kaganovics és Molotov elvtársaknak a párt irányvonalától eltérő állásfoglalása azon a körülmé­nyen alapult, hogy régi elképzelések és módszerek rabjaivá váltak, és ma­radtak, elszakadtak a párt és az or- szá« életétől, nem látják az új kö­rülményeket, az új helyzetet, kon­zervatívak, makacsul ragaszkodnak a túlhaladott, a kommunizmus felé tartó előrehaladás érdekeinek meg nem felelő munkaformákhoz, és munkamódszerekhez, elutasítják azt, ami az életből születik, és ami a szovjet társadalom fejlődésének ér­dekeiből, az egész szocialista tábor érdekeiből következik. Mind bel-, mind külpolitikai kér­désekben szektásak és dogmatikusak, beijrágó, élettelen módon értelmezik a marxizmus—leninizmust. Nem tud­ják megérteni, hogy a jelenlegi kö­rülmények között az élő, cselekvő marxizmus—leninizmus, a kommu­nizmusért vívott harc a XX. párt- kongresszus határozatainak végre­hajtásában, a békés egymás mellett éles politikájának állhatatos keresz­tülvitelében, a népek közötti barát­ságért kifejtett erőfeszítésben, a szo­cialista tábor általános erősítésének politikájában, az iparvezetés tökéle­tesítésében, a mezőgazdaság sokol­dalú fejlesztéséért, a termékbőségért, a nagyarányú lakásépítkezésért, a szövetségi köztársaságok jogkörének kibővítéséért, a nemzeti kultúrák fel­virágoztatásáért, a néptömegek kez­deményezőkészségének sokoldalú fejlesztéséért folytatott küzdelemben ölt testet. Amikor Molotov, Kaganovics, Ma­lenkov elvtársak meggyőződtek ar­ról, hogy helytelen fellépéseik és cselekedeteik állandó visszautasítás­ra találnak a központi bizottság el­nökségében, amely következetesen valóraváltja a XX. pártkongresszus irányvonalát, ráléptek a pártvezető­ség elleni csoportos harc útjára. Pártellenes alapon összebeszélve azt a célt tűztek maguk elé, hogy meg­változtatják a párt politikáját, visz- szatérítik a pártot azokhoz a helyte­len vezetési módszerekhez, amelye­ket a XX. pártkongresszus elítélt. Infrikus módszerekhez folyamodtak és titkos összeesküvést szőttek a köz­ponti bizottság ellen. A központ; bi­zottság ülésén napvilágra került té­nyek azt mutatják, hogy Malenkov, Kaganovics, Molotov elvtársak és a hozzájuk csatlakozó Sepilov elvtárs a frakciós harc útjára lépve, meg­szegték a nárt szervezeti szabályza­tát és a X. pártkongresszusnak »A pártegységről« című határozatát, amelyet Lenin dolgozott ki, és amelyben többek között ez áll: »Hogy a párton belül és az egész szovjet munkában a legszigorúbb fe­gyelmet valósítsuk meg és minden­nemű frakciózást kiküszöbölve, a legnagyobb egységet érjük el, a kon­gresszus felhatalmazza a KB-t arra, hogy fegyelemsértés vagy frakciózás újból jelentkezése, illetve megtörése esetén (eseteiben) alkalmazza a párt­büntetés minden formáját, beleértve a pártból való kizárást is, a KB tag­jaival szemben pedig a póttaggá való visszaminősítést, sőt, mint végső rendszabályt, a pártból való kizárást. Ez a végső rendszabály (a KB tagjai­val, póttagjaival és az Ellenőrző Bi­zottság tagjaival szemben) csak az­zal a feltétellel alkalmazható, ha egybehívják a KB teljes ülését, amelyre meg kell hívni a KB minden póttagját és az Ellenőrző Bizottság minden tagját. Ha a párt legfelelő- sebb vezetőinek ez az együttes ülé­se kétharmad szótöbbséggel a köz­ponti bizottsági tag póttaggá való visszaminősítése vagy a pártból va­ló kizárása mellett foglal állást, ez a rendszabály haladéktalanul foga­natosítandó.« A lenini határozat arra kötelezi a központi bizottságot és az összes pártszervezeteket, hogy fáradhatat­lanul erősítsék a párt egységét, ha­tározottan utasítsák vissza a frak­ciózás és a csoportosulás minden megnyilvánulását, biztosítsák a való­ban baráti, a munkásosztál« élcsapa­tának — a kommunista pártnak — akarati és cselekvési egységét való­ban megtestesítő munkát. A központi bizottság ülése nagy megelégedéssel állapítja meg a* SZKP Központi Bizottsága {összes tagjainak és póttagjainak, az SZKP Központi Revíziós Bizottsága tag­jainak szoros egységét és összefor- rottságát, amellyel egyöntetűen el­ítélték a pártellenes csoportot. A központi bizottság ülésének részvevői között egyetlen ember sem volt, aki támogatta volna ezt a csoportot. Amikor kitűnt, hogy a központi bizottság ülése egy emberként el­ítéli a csoport pártellenes tevékeny­ségét, amikor az ülésen jelenlevők egyöntetűen követelték a csoport tag­jainak kizárását a központi bizott­ságból és a pártból, ők beismerték az összeesküvést, pártcllenes tevé­kenységük káros voltát, vállalták, hogy alárendelik magukat a párt ha­tározatainak. Az SZKP Központi Bizottságának ülése a fent elmondottakból kiindul­va és a párt lenini egységének min­den eszközzel való erősítését szem előtt tartva, elhatározta: 1. Elítéli Malenkov, Kaganovics, Molotov és a hozzájuk csatlakozott Sepilov pártellenes csoportjának frakciós tevékenységét, mint amely összeegyeztethetetlen pártunk lenini elveivel. 2. Malenkov, Kaganovics és Molo­tov elvtársakat kizárja a központi bizottság elnökségéből és a központi bizottságból; Sepilov elvtársat le­váltja az SZKP Központi Bizottsága elnökségének póttagjai és a központi bizottság tagjai közül. * * * Az az egyöntetű elítélés, amelyben a párt központi bizottsága Malenkov, Kaganovics, Molotov elvtársak párt­ellenes csoportjának frakciós tevé­kenységét részesítette, lenini pártunk sorai egységének további szilárdítá­sát, vezetésének erősítését, a párt fő irányvonaláért vívott harc ügyét szolgálja. A párt központi bizottsága felhív minden kommunistát, tömörüljenek még szorosabban a marxizmus—leni­nizmus legyőzhetetlen zászlaja köré, összpontosítsák minden erejüket a kommunista építés feladatainak si­keres megoldására. (E határozatot 1957. június 29-én egyhangúlag elfogadta a központi bizottság valamennyi tagja és pót­tagja, a Központi Revíziós Bizottság valamennyi tagja. Molotov elvtárs egymaga tartózkodott a szavazástól. Eisenhower elnök szerdai sajtóértekezlete Washington (Reuter). Eisenhower elnök szerdai sajtóértekezletén kije­lentette, ha az Egyesült Államok újabb nukleáris kísérleteket végez, kérni fogja az országokat, hogy küld­jenek műszereket a robbantás rádió­aktív csapadékának ellenőrzésére. Szei’inte ilyen módon más nemze­tek meggyőződhetnek az amerikai tudósoknak arról az állításáról, hogy közeljárnak egy teljesen »tiszta« (csapadék nélküli) bomba előállításá­hoz. Eisenhower elnök vitatta azokat a véleményeket, amelyek szerint az Egyesült Államok nem őszintén tö­rekszik a leszerelés megvalósítására. Ä leszerelés kérdése — mondotta — nagyon nehéz és cseppfolyós, de az Egyesült Államok nem hamarkodja el a dolgot. Eisenhower elnök szerint az amerikai leszerelési politika az elmúlt években folytatott szakadat­lat tanulmányozás eredménye. Egy kérdésre, amely az Egyesült Államoknak a leszerelési tárgyalá­sok iránti őszinteségével kapcsolat­ban hangzott el, Eisenhower azt vá­laszolta, azért, mert a kérdés csepp­folyós, nem szabad azt gondolniuk, hogy az Egyesült Államok alattomo­san jár el. A kormányban három hosszú éven át mindenki ezen dol­gozott, hogy kialakítsák az Egyesült Államok politikáját. Most megpró­bálják megállapítani, hogy ez a poli­tika miként érintene más nemzete­ket. Nem akarnak a Szovjetuniónak, vagy bármely más nemzetnek olyan javaslatot tenni, amely érintene egy harmadik országot, anélkül, hogy az illető ország a javaslatot jóváhagyta Volna. Mivel azonban döntöttek a le­szerelési program kérdésében, felme­rült a probléma, hogy megvitassák a kérdést Németországgal, Francia- országgal, a NATO-val, Angliával, Kanadával és mindenki mással, akit a dolog érint. Magyar gyerekek érkeztek Moszkvába Moszkva (TASZSZ). A Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa meghívására szerdán magyar mun­kások és alkalmazottak gyermekei­nek egy csoportja érkezett Moszkvá­ba. A napokban még két csoport magyar gyermek érkezik. Vala­mennyien Moszkva környékén, a szakszervezetek úttörőtáborában fog­nak üdülni. Összesen körülbelül 500 magyar gyermek tölti a szünidőt a Moszkva környéki úttörőtáborokban. A TANJUG kommentárja az SZKP Központi Bizottságának határozatáról Belgrád (TANJUG). A legutóbbi moszkvai események és a Szovjet­unió Kommunista Pártja Központi Bizottságának határozata magára vonta az egész világközvélemény fi­gyelmét. Érthető tehát, hogy ezek az események nagy érdeklődést keltet­tek Jugoszláviában is. A különbség csak az, hogy a jugo­szláv közvélemény ezeket az esemé­nyeket nem tekinti szenzációnak, ha­nem logikus lépésnek a Szovjetunió és általában a szocializmus mai fej­lődésében. A bekövetkezett változások a bel­ső fejlődés szempontjából, a nem­zetközi viszonyok fejlődése néző­pontjából, nálunk, Jugoszláviában pedig a jugoszláv—szovjet viszony fejlődésének szemszögéből szemlél- hetők. Néha egy ország eseményei az ille­tő ország népének belső ügye, meg kell állapítanunk, hogy a Szovjet­unióban történt legutóbbi változá­sok hozzájárulnak majd a Szovjet­unió Kommunista Pártjára, a Szov­jetunió népeire és az egész nemzet­közi munkásmozgalomra nézve tör­ténelmi jelentőségű XX. kongresz­Kádár, Apró és Rónai elvtárs megkezdte szabadságát szus határozatainak következetesebb végrehajtásához. A bekövetkezett változások magyarázatot adnak an­nak az ingadozásnak az eredetére, amely az SZKP XX. kongresszusa irányvonalának és határozatainak tolmácsolásában és végrehajtásában hyilvánvaló volt. Az élet ismételten megmutatja, hogy nincsen haladás a teljesebb és a sokrétű fejlődés útjában álló akadályok elhárítása nélkül. Azoknak az embereknek eltávolí­tása a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetőségéből, akik elsza­kadtak az élettől, a tömegektől, a dogmatikusoknak az eltávolítása, akik nem voltak képesek meglátni a nép érdekeit, s akik a további szo­cialista fejlődés fékezőjévé váltak, csak megerősítheti a Szovjetunió Kommunista Pártját. Mi csak üd­vözölhetjük azt a tényt, hogy a Szov­jetunió szocialista erői legyőzték a fékezőket, s megnyitották a gyorsabb és harmonikusabb fejlődés útját. A nemzetközi viszonyok fejlődésé­nek szemszögéből nézve a legutóbbi változások azt jelentik, hogy a Szov­jetunió véglegesen a nemzetközi fe­szültség enyhítésének politikája, a békeharc politikája, a népek és álla­mok nemzetközi együttműködése és az aktív békés együttélés mellett tör lándzsát. Nem lehetetlen, hogy lesznek majd olyan irányzatok is, amelyek a legutóbbi változásokat a Szovjetunió gyengeségének magya­rázzák, s téves következtetéseket vonnak le az »erőpolitika« folytatá­sára. Ésszerűtlen lenne ezeket az eseményeket a Szovjetunió gyenge­ségének tekinteni, s ezen a feltétele­zésen építeni fel a jövő politikáját, mind a Szovjetunióval, mind pedig a jelenlegi nemzetközi problémákkal kapcsolatban. Ami pedig a jugoszláv—szovjet vi­szony további fejlődésének távlatait illeti, a legutóbbi események meg­szilárdították azt a meggyőződést, hogy a történt változások hatására gyorsabban megszűnnek a kölcsönös kapcsolatokban megnyilvánuló inga­dozások és negatív jelenségek, ame­lyek a Jugoszláviával kapcsolatos szovjet politikában különböző idő­szakokban és különböző formákban megnyilvánultak, nemcsak 1948 után, hanem a kölcsönös kapcsolatok ren­dezését követő időben is. (MTI) A Zsenminzsípao a kínai szocialista átalakulásokról Kádár János elvtárs, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal elvtárs, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhe­lyettese és Rónai Sándor elvtárs, az országgyűlés elnöke megkezdte ren­des évi szabadságát. A VIT nemzetközi előkészítő bizottságának sajtóértekezlete Moszkva (TASZSZ). A VI. Világ­ifjúsági Találkozó nemzetközi előké­szítő bizottsága szerdán Moszkvában sajtóértekezletet tartott a szovjet és a külföldi újságírók számára. A sajtóértekezlet valamennyi fel­szólalója hangsúlyozta, hogy a Világ­ifjúsági Találkozó eszméi — a béke és a barátság — élénk visszhangra találtak a világ ifjúságánál. A sajtóértekezleten jelen voltak a nemzetközi előkészítő bizottság tag­jai, valamint különböző országok if­júsági képviselői, akik válaszoltak a szovjet és külföldi újságírók kérdé­seire. 70 fillért fizetnek a földművé sszövetkezetek a nyers csalánlevél kilójáért Az Országos Gyógynövényforgal­mi Vállalat megbízásából a földmű­vesszövetkezetek országszerte meg­kezdték a csalánlevél gyűjtését. Az úgynevezett nagylevelű, csípős csa­lán főleg Hajdú, Pest és Győr megyé­ben fordul elő, de megtalálható az ország más részében is. A csalán le­veléből a gyógyászat vértisztító gyógyszereket készít, az pedig fes­tékanyagokat von ki belőle. A csalán kilójáért nyers állapotban 70 fillért fizetnek a földművesszövetkezetek. is lehet,ha játszik a LOTTÓN Peking (TASZSZ). A Zenminzsipao szerdai vezércikkében az országos népi gyűlés ülésszakával foglalko­zik. A kormány munkájáról, a költség- vetésről és a népgazdasági tervről szóló beszámolók — írja a lap — megvitatják az országban 1956-ban végbement szocialista átalakulásokat és a szocialista építés menetét, össze­gezik a tapasztalatokat, rámutatnak az elkövetett hibákra, megcáfolha­tatlan tények alapján utasítják visz- sza a népi demokrácia diktatúrája Sokszáz áldozata van és a szocializmus ellen állást foglaló jobboldali elemek érveit. A Zsenminzsípao összefoglalja az elmúlt évben a szocialista átalakí­tásban és a szocialista építésben elért sikereket, a mezőgazdasági termelő- szövetkezetek fejlődését, az ipari és mezőgazdasági termelés, valamint a kereskedelem eredményeit, majd hangsúlyozza, hogy ezek az eredmé­nyek biztosították a szocialista gaz­daság győzelmét, garantálják az első ötéves terv határidő előtti teljesíté­sét és túlteljesítését. az iráni földrengésnek Teherán (Reuter) Iráni lapok sze­rint a hétfőn éjszaka Teherántól északkeletre pusztított földrengés­nek legkevesebb 500 halálos áldoza­ta van és 3000 ember sorsa még mindig ismeretlen. Az egyik lap ar­ról ír, hogy eddig több mint 500 holttestet találtak meg, egy másik lapjelentés szerint tízezren megse­besültek és az eltűntek száma 3000. A hatóságok attól tartanak, hogy járványok ütik fel a fejüket, mert az utak és a vasutak pusztulása aka­dályozza az egészségügyi dolgozókat a földrengés sújtotta területek el­érésében és késlelteti a temetéseket. A földrengés által megmozgatott hegyek hatalmas sziklákat ontanak az utakra, a mezőkre és a paraszt­házakra. Teherántól mintegy 200 kilo­méterre északkeletre, valamint a Kaspi-tenger partján lévő városok­ban és falvakban szerdán egész nap tartott a földmozgás. Sahi városában a vasútállomás és a főbb kormány­épületek elpusztultak, illetve meg­rongálódtak. A teheráni rádió szerdán este fel­szólította az ország lakosságát, hogy siessen az áldozatok segítségére. Adenauer arra számít, hogy a leszerelési tárgyalások két évig is elhúzódnak München (DPA). A szövetségi kor­mány hajlandó minden lehetséges támogatást megadni az atom- és a hagyományos fegyverek ellenőrzött leszereléséhez — hangsúlyozta Aden­auer szövetségi kancellár szerdán a bajor rádióban mondott beszédében. A szövetségi kancellár ismételten rámutatott, arra számít, hogy a le­szerelési tárgyalások két évig is el­húzódnak. Kifejezte meggyőző'!»’» hogy »Szovjet Oroszország hajlandó ovid külföldi hirab PEKING (TASZSZ) A Zsenminzsípao kom­mentálja Dulles amerikai külügymi­niszter június 28-i beszédét, amely­ben becsmérelte Kína népi demokra­tikus rendszerét és magasztalta a kínai burzsoázia jobbszárnyának kommunistaellenes kirohanásait. A lap nevetségesnek mondja az ameri­kai külügyminiszternek azt a próbál­kozását, hogy a jobboldaliakat az egész kínai nép nevében szerepel­tesse. Dulles csak tátog - állapítja meg gúnyosan a szemleíró —, mint a szá­razra vetett hal, azt hiszi, hogy fel­vidíthatja a jobboldali elemeket. De tátogása nem segít rajta, becsmérlő nyilatkozataival nem tudja zavaros­sá tenni Kína szocialista tengerének tIRO MTI) A Reuter-iroda a követke- cben számol be a szerdán tartott nptomi választásról: Sgyiptom választói nagy számban incidensek nélkül szavaztak le rdán az első általános választá- í, amelyet 1952. óta, a parlament oszlatása óta tartottak. lesz a .leszerelésre, ha a NATO-ban tömörült nyugati népek zárt, szilárd és megrendíthetetlen arcvonalával találja magát szemben«. Adenauer azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak szövetségesei­vel összhangban tett javaslatai »rendkívül mélyrehatóak és alkal­masak arra, hogy általános, ellenőr­zött leszerelés révén végre visszaad­ják a világnak a nyugalmat«. A szövetségi kancellár arról be­szélt, hogy amennyiben éles össze­tűzésre kerülne sor az Egyesült Ál­lamok és Szovjet Oroszország között »akkor mi ezeknek az összetűzések­nek gyújtópontjába kerülnénk. Az ebből következő minden szörnyűsé­ges következménnyel együtt.« Adenauer véleménye szerint egy esetleges nagv háború nem kímélné meg a semleges, illetőleg semleges­nek mondott Németországot, ilyen háború azonban, amely a világ nagy területeit elpusztítaná és emberéle­tek megszámlálhatatlan millióit megsemmisítené, nem elkerülhetet­len. El lehet és el kell kerülni e há­borút — mondotta —, mécrpedig álta­lános, ellenőrzött leszerelés útján. FERTŐZÉSEK MEGELŐZÉSÉRE Septarain KIVÁLÓ FERTŐTLENÍTŐ SZER Kapható mindenütt

Next

/
Thumbnails
Contents