Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1957-06-16 / 139. szám
Cfiwkz тщ a OiaLatúíi iW mSm ШтШтШЖы tperke, a szomszéd megye egyik ■*■ általános iskolájának tanulója, néhány nappal ezelőtt nem tudta még, hogy kényes és sokszor elviselhetetlenné váló iskolaközösségi helyzete egyik óráról a másikra megváltozhat, hogy Balaton leéli hozzá és egy napsütéses délelőtt. Déhát a véletlenek kiszámíthatatlanok. Szóval Ferke osztálya ezen a napon a Balatonpart,ra érkezve sem. lett más, mint eddig. Még vetkőzni is alig kezdtek a fürdő előtt, máris Ferke bosszantásához láttak: »Nézzétek Ferkét! Na, mi lesz veled?!... Megfürdesz?! Be előbb eriggy haza, mondd meg az anyádnak, te lás gyagya ...« Ferke nem szólt. A nagy fa mellé állt, s szomorúan, lassan vetkőzni kezdett. Eddig csak kis patakokban tanulta az úszás tudományát, de most mégsem félt. A csúfolódás ellenére is vízbe szállt. Fél óra múlva rémült sikoly verte fel a Balatont, a diákok kétségbeesetten futottak kifelé, a lányok sírtak, kezüket tördelték. Bent a »mély vízen« Ferke viaskodott. Megfeszített erővel vonszolt kifelé egy élettelennek látszó gyereket. Egyik iskolafcársa volt. Megmentette. Ettől a pillanattól mintha minden megváltozott volna. Különösnek tűnt, hogy nem csúfolta sen-Ще-УЩГ&ж R ШЩжЩк ШШт€ЖЩ^11 *1:й$ штшшт Mm lti. Igaz, hogy ezért dicsérni társai elfelejtették, egyedül a tanító bácsi veregette meg egy kicsit a vállát. De mégis most valahogy nagyobb tisztelettel néztek rá. Hamar elfelejtették a nehéz pillanatokat és újra a vízbe futottak. A »gyáva«, a »gügye« Ferke a parton állt. Figyeltük, amint megtörölte gyöngyöző homlokát. A szemét is, mert nedvezett. Nézte a hullámokat, a sok jókedvű gyereket. És amint állt ott. egyszerre egy hang jött felé vízből,: á — Ferkeeee! Gyere fürdeni! Ját-J szunk! — Tímár Jóska, az utolsói pad tanulója volt. A JT'erke elmosolyodott,, eldobta) a kendőt, a partra futott és úszásra tárt két karjával megölelte a Balatont. A »gyávából« hős lett. És ezen a délelőttön »visszatért« egy gyermekember soha el nem veszített becsülete. Juj. de jó lenne három kislány előtt a vizen is legénykedni... Több édesanyát a Balatonra] Felnézett a könyvből és hasonfekve, a gondtalanok gesztusával merengett valahova a túlsó partra, ahol minden egyetlen nagy hegyvonulattá fclgdk össze. Megzavartam a merengést. A következő pillanatban Sándor Györgyivel, a Hunnia Filmgyár egyik technikai dolgozójával ismerkedtem meg. A Művészeti Dolgozók Szakszervezete siófoki üdülőjének egyik lakója ő. Budapest és a Balaton szerelmese, vígkedélyű, kreolbőrű bakfis, olyan, amilyet sokat láthatunk itt a Balatonon és másutt is. Györgyinek megoldották a nyelvét. Véleményét nem szokta véka alá rejteni. — Két hétre jöttem ide — fele már lejárt — mondta. Egyébként egyedül vagyok és mint a színemről is látszik, víz mellett élek... Barátnőm megfestette az arcképemet, azzal vigasztalom magam, hogy azért az nem lehet olyan tökéletes, mint a fénykép. Az ellátásról? Mit is mondhatnék róla? Remek. Hirtelen elszomorodott és ő szegezte nekem a kérdést: — Mondja, miért látni ennyire kevés egyszerű édesanyát itt a Balatonon? Váratlanul ért a kérdés. Mielőtt' valamit is szólhattam volna, folytatta : — Nézze itt nem láthat mást, mint többnyire önmagukat mutogató, nem is annyira a Balaton kedvéért idesereglett lányokat, csitriket. Megmutatják a legfrissebb divat szerinti fürdőruhájukat... Félnek az anyák, nem akarnak időt szakítani, szégyellik talán, hogy nincs legújabb divatú fürdőruhájuk. Hihetetlen számukra, hogy főzés nélkül is élhetnek két hétig ... —Megvetné-e őket, ha nem divatos fürdőruhában jelennének meg? Gyerroekörüm a kellemes vízben. Soha. Nemcsak én, de mások sem. Szeretettel fogadnánk őket és könnyebb lenne a lelkiismertünk. Szeretném ezt mindegyiknek megmondani ... Nos, Sándor Györgyi és a többi fiatal üzenetét most tolmácsoljuk az édesanyáknak. Üldözöm a Témát Kicsit szégyeltem a fürdőzök között cipőben, hosszúnadrágban, nyakkendősen csónakba szállni. De mit tehet az ember. Pillanatfelvételek a Balatonon: ez a cél. Nem érdemes e rövidke időre levetkőzni ... Gépkocsivezetőnk balatoni kalózzá vedlett, de az evező nehezebben forgott a kormánykeréknél. — Ott a Téma! — kiáltottam diadalmasan. Két csinos hölgy ült a csónakban. Üldözőbe vettük. Talán meghallották kiáltásomat, mert nagy vargabetűt írtak le a vízen. Hatalmas verítékcsöppök gyöngyöztek homlokunkon. Átvettem az evezőt, de lassabban haladtunk, mint eddig. Inaim megfeszültek, úgy éreztem, nem bírom tovább. A két hölgy szemmel láthatóan kacarászott (hogy enyhén fejezzem ki magam). Tíz méterre lehettünk tőlük, amikor végkimerüléstől elcsukló hangon így kiáltottam: — Hé! Azaz Önök! Szíveskedjenek megvárni! Néhány kérdésem lenne... — Ha utolérnek, megállunk — volt a szigorú válasz. Vtolsó erőfeszítések. A közben levett nyakkendőm, beleesett a vízbe, nadrágom vizes lett, tenyeremen vízhólyag, cigarettám elázott a víztől. Víz, víz, víz mindenütt... Megosztoztunk az evezőkön, de hiába. A Téma egyre távolodott. Csak az vigasztalt, hogy ők is erőlködnek. Az egyik hölgy egy vigyázatlan mozdulattal kiejtette kezéből az evezőt, s az békésen úszkált a vízen. Mondanom sem kell, hogy udvariasan kihalásztam, s — éppen az utolsó pillanatban — megfogtam a Téma, azaz inkább a csónak oldalát. — Újságíró vagyok — njutatkoztam be. — Egy ritka, rendkívül fontos kérdésem lenne: hpgy érzik magukat a Balatonon? — Válasz helyett nevettek. — Azt mindenki mondhatja, hogy újságíró — szólt a}z egyik. Kabátomba nyúltam — volna, de észrevettem, hogy igazolvánnyal együtt kinthagytam a paiton. Utitársam átszállt egy másik csónakba, s elkeseredetten evezett az igazolványért. Közben beszélgettem a Témával. Helyesebben mindkettőjükkel. Igaz, csak én beszéltem, ők pedig néztek és nagyokat nevettek. (Igen jókedvű hölgyek voltak.) Barátom végre megérkezett, és én örömmel nyújtottam át az igazolványt. Elvették, alaposan átvizsgálták, s azután ezt mondták: — Igaza volt. Hát akkor viszontlátásra — De kérem, a riport... — nyökögtem kétségbeesve. — Majd máskor — szóltak, s fakénnél hagytak. Mit tehettünk, elindultunk, a part felé. > Hanem amint visszanézek, látom, hogy a hölgyek megfordították a csónakot, s erős iramban utámmk eredtek. Hol szórakoznak ma este? — kiáltotta utánunk az egyik. Megcsapkodtam barátomat, s hihetetlen elszántsággal menekültünk. üldözött a Téma! De dicséretemre legyen mondva, elszaladtam! Mint a kalitkába zárt madár kiszabadulása pillanatában, úgy örülnek ezek a balatonszárszói gyerekek a szabadlevegőnek. Forrón perzsel a júniusi nap, s a nyolcadikos lányok, fiúk, árnyékra húzódva nagyokat szippantanak a parton a Balaton egészséges lehelletéből. Itt tartják most az osztályfőnöki órát s vidám tervekről beszélgetnek. A tanár bácsi, aki még nem nagyon bízik az időben, s kabátját sem vetette le, most a nyáreleji kirándulásról beszel. Hajóval indulnak el néhány nap múlva a túlsó partra, ismereteket, élményt gyűjteni. Nemcsak vendégek voltunk A balatoni vendéglátóipar nagy nyári vizsgája most folyik. Hogy jól készültek-e fel a munkára, azt naponként el lehet dönteni. Balatoni utunk alkalomként szolgált erre. A leilei Vörös Csillag vendéglátó csinosságával, jóhírével — azt mondják biztosan »ver« minden vendéglátóegységet. Mivel ezúttal nemcsak vendégként tértünk be a Vörös Csillagba, módunkban áll ítéletet mondani az állítás helyességéről. Nos, örömmel állapítjuk' meg, hogy a Vörös Csillag Vendéglő felett nem semmittevéssel haladt el egy újabb esztendő, mert bizony . itt rendet teremtettek. .4 fejlődést könnyű lsm.érni az egyre növekvő vendégek számával. Ők is észrevették, hogy a Vörös Csillag tetszetős, friss festést kapott. Konyhája világos-sárgával, tágasságával, tisztaságával, no és nem utolsó sorban friss főztjével megüti a modern követelmények mértékét. Ez a vendégek véleménye is. Az eddig »zöldvendéglőként« működő Vörös Csillag hamarosan elsőosztályú vendéglővé lép elő. Véleményünk: javasoljuk! Méltó rá! Vágyódás. A nehézségek általában kétfélék: lehetnek objektívek és nem objektívek. Nem is gondolná az ember, hogy a balatonföldvári idillikus elnevezésű Balaton Gyöngye vendéglőben mind a kétféle nehézséggel találkozik. Objektív nehézség a pincérek állítása szerint, hogy nincs pohár-sörük. A kanizsai sörgyár lelkesedése időnként kihagy és ilyenkor a vendéglőkben kész az objektív nehézségi?!) Legalább is van mire hivatkozni. Hogy híg a málna és íztelen, az már nemi objektív nehézség, legalább is nincs rá ilyen meghatározás. Beletartozik az egyéb nehézségek rengetegébe. De egy kis »rosszindulattal« azt mondhatjuk: fukar , volt a szörp• készítő. A szennyest enyhén szólva gusztustalan abrosz, amelyre az ebédet feltálalták, bizony már nem nehézség — rendetlenség az a javából! Nagy kár. hogy az amúgy szép, forgalmas, egyébként jómodorú pincérekkel dolgezó ‘■’■Balaton Gyöngyét« ilyen figyelmetlenségből származó apró, de visszatetsző bosszúságok teszik »emlékezetessé«. Jávori—SzeeedL
