Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1957-06-13 / 136. szám
Csütörtök, 195;, június 13. eoMOGYOKSZAG __________3 ......... in— mii 1 !■ mii—1111 41 1 11 1 I ■ ....................- ------ ---------1 ------------------------------------------------------------——------------"------—иная——— li ——.........I HI 11 II' I 1Г' Г11Т1 iTiTi ’|||||1Т"Т|~ТГИГ*‘''[Г П......~Т~''ЕмГ' 'iMiii Г~ I ГП 1 ГГГ Г Ti'7 П111И l'líT ~ Ч1ГГТ' ' —г ТГГТ " ' ' 1 •^-'ТТТГ-------Г пмчмтпг. A KÖLTŐ-TANÁR EMLÉKE CSURGÓN Ismét megrendezik a Csokonai-kiállítást AZ ELMÚLT NAPOK egyikén Csokonai Vitéz Mihály emlékének szántam Csurgón töltött időm legnagyobb részét. Megilletődve szemléltem az ó-kollégium egyszerű épületét. Néhány pillanatig azon tűnődtem, megállt-e a költő néha valamelyik kis ablaknál gondolataiba merülve, aztán siettem a gyönyörű parkkal övezett gimnáziumba, amelyben kései utódai ugyanolyan szorgalommal oktatják a tanulnivágyó ifjúságot, mint valamikor a költő és társai. A gimnázium falán, a kapu mellett egyszerű tábla hirdeti: »1799. V. 20.—1800. II. 17-ig a csurgói gimnáziumban volt tanár Csokonai Vitéz Mihály ...« Az előcsarnokban m&rványfoglalatban и költő bronz reliefje. Minden, minden az egykori csurgói tanárra emlékeztet itt. Valójában azzal a céllal kerestem fel a gimnáziumot, hogy megtudjam, mióta gyűjtik a költő hátrahagyott emlékeit, mikor kezdődik a megyében az a mozgalom, amely végre méltóképpen megbecsülte Csokonai Vitéz Mihály munkásságát, emlékét. Pókos Ferenc tanár adott felvilágosítást kérdéseimre. Szavaiból s az írásos bizonyítékokból kitűnt, hogy a költő nagyságát már az elmúlt század közepén felismerték. Ennek magyarázataként egy füzetet helyezett elém, amelyben szép sorjában leírták a Csokonaival kapcsolatos eseményeket, emlékezéseket. »1846—47-ben Csokonai Képző Társulat alakult Csurgón« — olvasom s tisztelet tölt el a 48-as szabadságharc előtti időkben élt elődök iránt, akik Csokonai nevével alakítottak, — a későbbi névvel szólva — önképzőkört falujukban. ITT EGY IDŐRE megszakadnak a nyomok, s csak jóval a kiegyezés esztendeje után tűnik fel ismét az emlék: 1884-ben Csokonai Körbe tömörült a falu haladni vágyó része. 1887-ben már festményt lepleznek le a költőről. Ez a kép — Aggházy Gyula festménye — ma is ott látható a tanári szoba falán. Leleplezésekor Kondor József gimnáziumi tanár — korának Csokonai kutatója — felolvasta a költőről »Csokonai Somogybán« címmel írt emlékiratát. A tanár írásának érdekessége, hogy elsőként vizsgálta somogyi szemmel Csokonai életét, munkássá,gát. A századforduló táján a Csokonai Kör határozatot hozott egy Csokonai szobor felállítására. Lelkes gyűjtés indult meg a faluban, s a kör tagjainak kezdeményezéséhez rövid idő alatt sorra csatlakoztak a kívülállók is. Szívesen adták pénzecskéjüket a nemes. célra. Az első világháború azonban felborított minden szép tervet. A szobor felállításához szánt pénzt is elvitte. Újabb esemény csak a háború befejezése után következett, amikor a csurgói református gimnázium felvette Csokonai Vitéz Mihály nevét. A valóban festői parkban sétálgatva beszélgetünk Pókos tanárral. Csokonairól miséi, csurgói munkásságáról, megmutatja Nagyváthi János síremlékét, aki az ó-kollégium építésénél az egyházi inspektor szerepét töltötte be, s igen sokat tetí a gimnáziumért. Sírkövére latin szavakat véstek, melyek tudtul adják: »Nemes Nagyváthi Já'aos nemes Zala vármegye törvényszékének ülnöke, a polgári munkának különböző fajai után, 20 éven át, megmaradt életét díszes szegénységben, serényen töltötte el és megelégelve a földön töltött időt, a munkát, jobb helyre költözött, 1819 február 24-én, életének 64. évében.« EZ A FELIRAT azt bizonyítja, hogy Nagyváthi János abban az időben, amikor Csokonai Csurgón tanított, szintén a községben élt, s mint másutt kiderül, mintagazda volt és minden bizonnyal ismerte is a költőt, hiszen a gimnáziummal mindig voltaik elintézendő, ügyesbajos dolgai. Míg beszélgetünk ezekről a feltevésekről, sajnos, csak azok, mert ismeretségüknek semmi bizonyítéka nem maradt fenn, a park egyik csendes, meghitt zugában egy pádra lelünk. Támlája kő, felsőrészén dombormű, melynek főalakja a költő. Ez alatt rövid, négysoros, kicsit kopott betűjű vers: »Itt, ahol most zöld gyep felett, Vén fák alatt e kis pad áll, Itt tanított, s verselgetett Csokonai Vitéz Mihály.« Ez hát a »Csokonai-pad«, amit 1936- ban állítottak fel a költő tiszteletére. A versikét pedig Écsi Ödön István gimnáziumi tanár írta, aki ebben az időben a Csokonai emlékek őrzője, s kutatója volt Csurgón. A közelebbi múltra terelődik a szó. Megtudom, hogy 1952-ben Kincses Ferenc, a gimnázium akkori igazgatója megszervezte az iskola múzeumát s a kiállítási anyag egyrészét a Csokonai emlékek képezték. Mik is ezek az emlékek? Nem túlságosan sok, de a gimnáziumban nagy, s becses értékként kezelik, óvják mindegyiket. Az első egy megsárgult papírlap, melyen Csokonai kézírásával a következőket olvashatjuk: »Quietanlia azon 25,— Rft-okról, a’mellyeket tekintetes Sárközy István főeurator Úrtól a Kosztom’ kifizetésének egyrészében felvettem. Sig. D. 25. decemberis 1799. Csokonay Vitéz Mihály.« CSER PÄL: 11. Д/f inden felnőtt hazudik — feleseit fel a hallgatásból a fegyveres gyerek hangja. — Igazán? — kötődött feléje kíváncsiskodva a Férfi. — Ajjaj! Igaz, Csicsa? — Igaz! Maga pedig nem horgász! Nem veszünk mi be mindenféle mesét. Maga vagy rendőr, vagy kém ... — Az hát! Utánunk jött ólálkodni. — Biztosan az iskola eresztette a nyomunkba! — vádaskodott a kisebbik. — Pedig nem megyünk vissza, mert mi Amerikába... — Fogd be a szád, te barom! A Férfi felnevetett. — Ismerem a titkotokat! — No, ügye, most bevallja, hogy utánunk kémkedett? — Nem én. Csak olvastam a palackban küldött üzeneteteket. Két órája, arra lejjebb fogtam ki az üveget. Azt hittem, hogy az ilyen üzenet nem titkos. A két gyerek ismét elhallgatott. Elhúzódtak a kalyiba mögé, s ott susmotoltak. A Férfi kissé felvidámodva nézte az érdekes képet, s már nem bánta, hogy a vízbedobott üveg nyomába szegődött. Úgy látszik, hogy a két szigetlakó befejezte a nagy palávert. Igen komoly, ünnepélyes arccal bújtak ki a zöldsátor mögül, s mogorván néztek foglyukra. — Magának meg kell halnia! kezdte a nagyobbik. — Mert különben elárul bennünket — folytatta a kisebb. Esküszöm nektek ... Ugyan bácsi, mit ér egy felnőtt esküje? Én még nem láttam olyan embert, aki nem hazudott volna. — Meg asszonyt sem ... Mind hazudozók! Talán mégsem! Csend. A két gyerek hátrál a bokrok felé. A nagyobbik emeli a pisztolyt. — Én most magát keresztüllöyöm. Estére mi már csónakban leszünk, talán éjfél felé elérjük a Drávát, onnét majd rá a Dunára, azután hamarosan kint leszünk a tengeren. Addigra biztosan ráakadnak magára és elfogják temetni. A Férfi csak most döbbent rá igazán a veszedelemre. Látta a két gyerek elszánt tekintetét, nézte a fegyverrel hadonászó vékony karokat és érezte, hogy ezek most nem viccelnek. Két öltlét óvatosan kirántotta a drótzsinegből, s ugrásra készült. Hogy figyelmüket elterelje, fájdalmas arcot vágva beszélni kezdett. — Nagyon kegyetlenek vagytok. Pedig az arcotok is arról árulkodik, hogy ti jó' gyerekek lehettek. Komolyan mondom... ( — Hagyja ezt a dumát... — Csak a lábam ne fájna olyan kegyetlenül. Jól belédurrantottál. Nem szűnik a vérzés. Nézzétek... A két gyerek szeme a Férfi vérfoltos nadrágjára és csupasz lábfejére száradt piros vércsíkokra meredt. Arcukra valami iszonyféle ült. — Nagyon fáj? — kérdezte a kisebbik. Képzelheted... — Én nem akartam, csak úgy ijesztésképpen puffantottam arra, gondoltam, hogy elszalad. Akkor nem lőttem volna többet. Isten bi-Ez tehát egy nyugta, aminek ráadásul az az érdekessége, hogy a költő ez alkalommal »y«-nal írta vezetéknevét. A következő egy előbbi keltezésű, levél, amit nem sokkal Csurgóra érkezése után szintén Sárközy Istvánnak írt a költő. Ez kitűnik abból is, hogy a bevezető sorok után olvashatjuk: »Én a leckéket még ma egy hete elkezdettem.« Ezek után pedagógiai terveiről ír, s panaszkodik, hogy kevés idővel rendelkezik: »... nékem teljes kifeszülésem nem lehet a kis idő, s a Nagy bizonytalanság között. Nagy alkotmányba többé nem kezdhetek...« A könyvtár polcairól, ahol egy idő óta a Csokonai emlékeket őrzik, Pókos Ferenc elővesz egy kicsit avult könyvet is: Csokonai Vitéz,Mihály összegyűjtött műveit. Ezt a könyvet 1844-ben adta ki Schedel Ferenc, a költő munkásságának egyik tisztelője. AZ EMLÉKEK visszakerülnek helyükre. A levelek egy szekrénybe, a könyv a polcra. Nemsokára azonban ismét előv.szik őket, s az érdeklődök üveglapok alatt nézegethetik valamennyit. A gimnázium igazgatósága ugyanis azt tervezi, hogy ismét felállítja az iskola-múzeumot, ahol a költőtől megmaradt emlékeken kívül a többi között írásokkal, képekkel bemutatják az iskola fejlődésének történetét is. W. L. Elvárjuk felsőbb vezetőinktől a segítséget Szeretnék néhány sort az ÉDOSZ Területi Bizottsága, valamint a Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsa vezetőihez intézni és választ kapni tőlük a megyei lapban erre a levelünkre. Üzemünk — a Nagyatádi Konzervgyár — szezonjellegű, mintegy 100 fős törzslétszámmal, s 250—300 főnyi idényjellegű alkalmazottal dolgozunk az év öt-hat hónapján keresztül. Dolgozóink nagy része fiatal, s olyanok, akik ipari üzemben alig, vagy még egyáltalán nem dolgoztak. Ezért elhatároztuk, hogy a művezetők és önálló csoportvezetők részére üzembiztonsági és balesetvédelmi oktatást szervezünk, amely ismeretekből vizsgát kötelesek tenni. Olyan vezetőkre akartuk bízni dolgozóink testi épségét, akik teljes egészében tisztában vannak az üzembiztonsági és balesetvédelmi szabályokkal, ismerik azok jelentőségét és ki tudják oktatni beosztottaikat a baleseti veszélyek megelőzésére. Határozatunkat végre is hajtottuk, megállapodtunk művezetőinkkel és csoportvezetőinkkel a vizsga letételének pontos idejében és abban, hogy csak azok dolgozhatnak művezetői és csoportvezetői beosztásban, akik üzembiztonságból és balesetvédelemből sikeres vizsgát tettek, s a tanultak szellemében dolgoznak. A vizsga színvonalasabbá tétele és nagyobD tekintélye érdekében meghívtuk az ÉDOSZ Területi Bizottságát, valamint a Szakszervezeteit Megyei Tanácsát, névszerint Suhajda elvtársnak címzett levélben. Elérkezett a vizsga napja és sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy sem az ÉDOSZ, sem a Szakszervezetek Megyei Tanácsa nem tartották érÁ gazdaság feledékeny vezetői helyett... Az elmúlt vasárnap országszerte gépállomásokon, állami gazdaságokban ünnepelték a traktorosokat. A keddi újságok terjedelmes tudósításokban számoltak be a traktoros-nap szép, bensőséges ünnepségeiről. Gépállomásaink és állami gazdaságaink traktorosai megérdemlik ezt az ünneplést és megbecsülést, hisz sokszor éjjel, nappal, esőben, sárban dolgoznak azért, hogy bőséges termést érleljen a föld, hogy minél több kenyér jusson a dolgozók asztalára. A Somogy megyei Állatforgalmi Vállalat rinyatamási célgazdaságának traktorosairól azonban megfeledkeztek a gazdaság vezetői: ebben a gazdaságban nem ünnepelték meg a traktoros-napot, mégcsak egyetlen elismerő szóval sem méltatták a traktorosok eredményeit és szorgalmas munkáját. Pedig a traktorosok és szerelők itt is áldozatkész munkát végezték éveken át. Keserűen jegyezte meg az egyik traktoros, amikor hallotta, ■hogy a szomszédos Lábodi Állami Gazdaságban a dolgozók a traktorosok részére impozáns ünnepet rendeztek, hogy »velük nem törődik senki«. Valóban több megbecsülést érdemelnének a rinyatamási célgazdaság traktoristái. Igaz, kevesen vannak, de sokat tesznek azért, hogy a gazdaság jó eredményeket érjen el, erdményesen termeljen. Az ő munkájuk nyomán a környéken sokan megszerették a gépeket, a gépi munkát, s a gazdaságban szinte évről évre jelentős mértékben növekszik a terméshozam. Most késve, feledékeny vezetőik helyett a lap hasábjain üdvözöljük e gazdaság szorgalmas traktorosait, szerelőit, Horváth Lászlót, Lipics Istvánt, Kovács Istvánt és a többieket. Erőt és egészséget kívánunk munkájukhoz. demesnek, hogy megjelenjenek, de még azt sem, hogy telefonon bejelentsék távolmaradásukat. Még arra sem hivatkozhatnak, hogy későn értesítettük őket, mert öt nappal a vizsga időpontja előtt, május 25-én elküldtük az értesítést. Igen hiányoljuk, hogy a legilletékesebb munka- és érdekvédelmi szerv képviselői nem vesznek annyi fáradságot, hogy ilyen esetben üzemünkhöz eljöjjenek. Ezt csupán azért írjuk meg, hogy a lapon keresztül választ kapjunk először is arra a kérdésre: szakszervezetünk megyei és területi vezetőinek vajon mindegy-e, hogy 250—300 dolgozót üzembiztonság és balesetvédelem szempontjából milyen felkészültségű vezetőkre bízzuk? Mert nagyon szépen hangzik az az aranymondat, hogy a mi társadalmi rendszerünkben legfőbb értök az ember — de nemcsak akkor, ha a termelékenység növeléséről, az önköltség csökkentéséről van szó! Ehhez az elvhez tartanunk kell magunkat akkor is, ha dolgozóink üzembiztonsági és balesetvédelmi körülményeinek javítását követeli meg tőlünk az élet. Egy másik kérdésünkre a választ már megkaptuk. Üzemünkben ugyanis alszik a szakszervezeti munka. Ennek egyik oka az is, hogy :.öbb mint három hónapja szakszer/ezeti vezető üzemünkben nem járt. Mi nem kívánjuk az aktatáskás ellenőrök egész hadát, de szívesen látjuk és elvárjuk felsőbb vezetőink látogatását és igényeljük segítségüket. Patzek Mihály Szűcs István MSZMP elnök. műszaki vez. i!ll!!ll!!i!ll!l!l!lli!!llllll!!!lllll!l!llll!!HII!!l!!!lil!lll!!l!!llllili!llli!ll!l!llllll! Mit olvassunk? Kép Feleki László: A világ közepe című könyvéből Feleki László: A világ közepe. (Szépirodalmi). Kb. 312 oldal, kötve 19 Ft. Feleki Lászlónak a Ludas Matyiban megjelent legsikerültebb humoreszkjeiből készült válogatás, Vasvári Anna rajzaival. zony... De most már úgyis mindegy, hiszen mindjárt meghal... — Be kellene kötözni — vélekedett sírásra görbülő szájjal Csicsa. Itt az alkalom, gondolta a Férfi. Ezt a két megilletődött és megzavarodott gyereket könnyű lenne elintézni. — Kötözd be hát a lábát! — adta ki a nagyobbik a parancsot. — Addig várhatunk. A Férfi gondolt egyet. Nem -rs- mozdult, várta, hogy ml lesz. — Nyújtsa ki a lábát, bácsi. Kinyújtotta a lábát. Fogai között sziszergett, amikor a fiú feljebb gyűrte lábán a nadrágot. A piszkos, tó; kormosfalú lábasban vizet hozott a folyóról, óvatosan odaloccsantott a térdhajlás alatti vastaghúsra, hol a golyó felcsípte a bőrt, s kicsit be a rostokat is. Azután valami rongyot tekert a gyerek a seb fölé. Majdnem felkiáltott, hogy hagyja a fenébe, mert vérmérgezést okoz az ilyesféle segélynyújtás, de legyűrte aggodalmát, a két szigetlakó gondolatait szerette volna lemérni. — Ügyesen csinálod, pajtás. Háborúban az ilyen gondos kéz aranyat ér! Nem fáj nagyon? — aggodalmaskodott fel az alkalmi szamaritánus. — Ha valaki férfinak érzi magát, ne panaszolja fel a szót — toldította meg a beszélő gyerek gondolatait. —Csak ne hencegjen — morcoskodott a háttérbe húzódott géppisztolyos. A Férfi a nagyobbik gyerek felé pillantott. Látta, hogy az előbbi fekete elszántság már csak a fiú szavaiban él, a lazán fogott fegyver hideg merevségében, mert arcáról, ereszkedő testtartásából, két szemének vibrálásából valami bizonytalanság és tétovázás tetszik ki. — Nem hencegtem, csak úgy mondtam. De akár hiszed, akár nem, .én a háborúban tényleg tapasztaltam ezt. Persze, akkor még te a cuclisüveget szopogattad. — Csak ne hazudjon megint! — Hát nézzétek meg a hátamat! Eddig még soha eszébe sem jutott, hogy a hátába kapott gránátszilánkok hegeivel valaha dicsekedni is fog. Lám, az embernek mi minden lehet hasznára. — Nézd meg Csicsa! — hangzott fel a nagyobbik parancsa. A Férfi engedte, hogy felhúzza istápolója a kabátját, majd kiráncigálja nadrágjából az inget is. — Istók csűri, te Gyura! A fél háta csupa sebforradás! A gyerek száján kiszaladó hang tele volt csodálkozással. A nagyobbik megmozdult társa szavaira, két szemét a Férfin tartva, egy meg nem húzott kör peremén elindult, a sebesült háta mögé került. A Férfi most egyiküket sem látta, de felmeztelenített háta pólusain érezte, hogy négy szem matat ott a bőre körül. Kicsit kényelmetlen érzés volt ez, mert nem tudta bizonyosan, hogy az előbbi elszánt harajg, vagy a hangokból és mozdulatokból kiszűrt gyávulás lesz-e két támadója akaratának mozgatója. Kicsit izgatta az is, hogy a drótkötélből kihúzott kezére felfigyelhetnek. Szóval akarta megtörni a bizonytalanságot. — Le kellene ülnöm. Nem bírom a lábam. Talán már kékül is ... IV em kapott választ. A két kölyök csendben állt mögötte, csak apró pihegő lélekzésük bújtatása hallatszott. Várt kicsit. Azután hirtelen elhatározással leült a homokra. — A kabátom zsebében van a cigarettám. Gyújtsatok meg egyet és tegyétek a számba. Azt hitte már, hogy tovább ment a dologban, mintsem tanácsos lett volna, mert azok nem mozdultak mögötte. De azután elébe lépett a kisebbik, cigarettát nyújtott feléje. Gyújtotta a gyufát is. — Ne a magatokét pazaroljátok. Kell az nektek a hosszú útra. — Nem számít — felelt' legénykedve a másik, s 6 is előkerült a háttérből. Élvezettel szívta le1 a füstöt. A két .szigetlakó úgy nézte, mintha most látna először füstölő felnőttet. Azután ők is rágyújtottak. Először a Csicsa gyerek, majd saját cigarettájának parazsán egy másikat is meggyújtott, s azt Gyura szájába nyomta. Szótlanul füstöltek így, majd tisztes távolban ők is letelepedtek a fűcsomós homokba, a Férfival szemben. A nagyobbik fiú térdére fektette a géppisztolyt, s felnőttektől ellesett pózban billegette újjai között a cigarettát. — Hosszú lesz az utatok a tengerig, azután meg még hosszabb. De legnehezebb lesz a Dráva, meg a Duna. öt ország határán kell átcsúsznotok, kijátszani a határőröket. De ügyes gyerekeknek látszatok, talán Sikerül. Nem feleltek neki. A gyerekek elgondolkodva a földet nézték. (Folytatjuk.)
