Somogyország, 1957. június (2. évfolyam, 126-148. szám)

1957-06-09 / 133. szám

VasdraaГ, 1:57. június 9: . SOSWGYORSZAC, 7 Munkánkkal a szocializmus építését kívánjuk szolgálni A TTIT Megyei Elnökségének határozatából A TTIT Somogy megyei Elnöksége 1957. má­­jus 21-i ülésén határozatot hozott a társu­lati muaka továbbfejlesztéséről. A határozat elvi be­vezetőjét az alábbiakban ismertetjük: A Megyei Elnökség, visszatekintve a Megyei Szer­vezetnek megalakulása, 1953. szeptember vége óta vég­zett működésére, megállapítja, hogy a Társulat, miként országosan, úgy Somogy megyében is jelentős eredmé­nyeket ért el a népi demokrácia és haladó hagyomá­nyaink szellemében. Soraiba tömörítette a politikailag haladó gondolkozású értelmiség nagy részét, köztük a kaposvári és egyes járási székhelyeken kialakult klub­élet keretében előadások, viták megrendezésével ered­ményes munkát végzett. Elismerést vívott ki magának a dolgozók között, különösen évfordulók alkalmával megtartott irodalmi estek, továbbá filmvetítéssel egy­bekötött földrajzi nagyelőadások, történelmi, pedagó­giai, természettudományi, a Szovjetuniót ismertető elő­adássorozatok, üdülőkben megtartott előadások meg­­i'cfndezéstével. jA Társulat jelentősen hozzájárult me­gyénkben agrártudományi előadásaival, bemutatók megszervezésével a szocialista mezőgazdaság fejleszté­séhez. Mindezekkel hirdetője volt a szocializmus esz­méjének és működésével gyakorlatilag hozzájárult a szocializmus építéséhez. Azt is meg kell azonban állapítani, hogy felmerül­tek előadásainkban idealista és apolitikus nézetek is. Az 1956 szeptemberében és októberében megrendezett vitákon mindjobban előtérbe került a hibák egyoldalú csoportosítása, s bár a megyei elnökség egészétől távol állt a bomlasztó ellenforradalmi szándék, mégis, főleg külső pártellenes erők, a Társulat nevével jegyzett néhány nyilvános rendezvényt az ellenforradalom szel­lemi előkészítésére tudtak felhasználni. Ilyennek lát­juk az Irodalmi Újság kaposvári ankétjét követő újság­cikket az Irodalmi Újságban, valamint az ankétről szóló rádiókommentárt, továbbá a Csillag folyóiratban megjelent Somogyi összegezés c. cikk anyagának, azaz a Somogy megyei mezőgazdaság helyzetének nem tu­dományos, hanem a szenvedélyeket felszító megvitatá­sát, melyet egyébként nem a megyei szervezet rende­zett. A Megyei Elnökség a DISZ Zrínyi Miklós Körének októbervégi működését úgy ítéli meg, mint amely az ellenforadaimat segítette, függetlenül attól, hogy ben­ne jószándékú, nem ellenforradalmár, a hibákat a szocializmus építése keretében kijavítani igyekvő fiatal értelmiségiek is részt vettek, sőt a Megyei Pártbizott­ság akkori tagjai is. Leszögezzük, hogy a TTIT-nek szervezetileg semmi köze nem volt a DISZ Zrínyi Mik­lós Köréhez, a Megyei Elnökség még csak nem is tár­gyalt soha a Körrel. A Megyei Elnökség egyetért az Országos Elnökség elemzésével, hogy 1956 október végén és november ele­jén Magyarországon ellenforradalom volt, amely a párt szétzúzása után a szocializmus építésének megszünteté­sét, s a kapitalizmushoz való visszatérést tűzte ki cél­jául. Ennek az ellenforradalomnak a győzelmét a Szov­jetunió segítségével kerültük el. Az ellenforradalmi események által keltett eszmei zűrzavar az ellenforradalom leverése után még hóna­pokig megbénította a Társulat munkáját, a dolgozók közti ismeretterjesztést Kaposvárott is, de még fokozot­tabban a járásokban. Az értelmiség nagy része visz­­szahúzódott a közélettől a politikai helyzet téves meg­ítélése következtében, valamint az értelmiséggel, a Tár­sulattal szemben elhangzott néhány szektás, helyte­lenül általánosító Imegnyilvánulás következtében. Anyagi természetű okok is csökkentették a munka le­hetőségét. Többől a nehéz helyzetből már kiemelkedőben vagyunk, a konszolidáció mindinkább meg­valósul a párt és a kormány politikája következtében. A Társulatnak változatlanul nagy feladatai vannak hazánk szocialista kultúrájának fejlesztésében. Ezek megoldása nemcsak joga, hanem kötelessége is. Célunk elérése érdekében a Társulat soraiba kívánja tömörí­teni mindazokat az értelmiségieket, akik munkájukkal a szocializmus építését óhajtják szolgálni. Szerveze­tünk ilyen szebemben igyekszik hatni a Társulaton kívüli értelmiségre is. Munkánkhoz bizalomra és tá­mogatásra van szükség mind az építés minden terü­letén irányító szerepet betöltő pártszervek, mind a ha­ladó értelmiség és az egész nép részéről. Ma délelőtt 11 órakor nyitják meg ünnepé­lyes keretek között az el­ső nagyobbszabású me­gyei fotókiállítást a Me­gyei Tanács Művelődés­­ügyi Osztálya, a Rippl- Rónai Múzeum, a TTIT Megyei Szervezete és a Somogy megyei Foto­­szakkörök Munkaközös­sége rendezésében. A kiállítás rendkívül nagy érdeklődésre tart­­fiat számot. Színvonalas, szemetgyönyörködtető és művészi igényeket is ki­elégítő képei élményt •nyújtanak a látogatók­nak. Érdekes megemlíte­ni, hogy 53 szerzőtől ösz­­szesen 287 fekete-fehér, •színes kép és színes dia­pozitív érkezett bíe, s a zsűri ezek közül válo­gatta ki a legjobb 159-et, melyeket a rendezőség az érdeklődők elé tárt. Erőpróba ez a kiállí­tás. Az első próbálko­zás, hogy végre So­mogybán is lemérjék az itt élő és mindeddig ki­állításon még nem •szereplő fotosok képes­ségeit. felkészültségét. Ez alapot adhat majd a továbbjutásra, hisz megmutatja, hogy mi­lyen eséllyel vehetnének részt megyénk amatőr- és hivatásos fényképé­szei az országos kiállí­tásokon. Az erőpróba várakozáson felül jól si­került. A fotosok többsége igyekezett a maga egy­szerűségébe n, spontánéi -FENYKEPKIÁLLÍTAS K. Völgyi Gizella »Július« című, első díjat nyert képe. tásában ábrázolni min­dennapi életünk apró mozzanatait, s ez a leg­több értéka a kiállítás­nak. A témaválasztás sokrétű és általában jól sikerült, A képeken a paraszti élet jellegzetes vonásaitól a szenet lapá­toló munkás mozdulatá­nak szinte tökéletes meg­örökítéséig. a fiatal lá­nyok életvidám táncától szinte mindent megtalál­a hangulatos tájképekig hatunk. A fekete-fehér képeknél a túlságosan kemény technikát és üt­ött a tónusszegénységet kifogásolta a bírálóbi­zottság, s ez, valóban ta­nulság fotósaink részére. A színes képek viszont messze alulmaradtak, s a kompozícióbeli hibák is itt érezhetők inkább. Bár a színesek között is találunk néhány szép, művészi képet, különö­sen a tájak, parkok meg­örökítésében. A kiállítás végeredményben kelle­mes, jó összbenyomást kelt, s elöljáróban elég. ha ennyit írunk me­gyénk kulturális életé­nek újabb, értékes szín­foltjáról. A kiállítás részletesebb értékelésére jövő hét elején még visszatérünk. Ezt a francia filmet lélegzet­­vétel nélkül nézzük végig, annyira leköt a cselekménye. Bevezetése, * cselekmény boncolgatása talán kicsit hosszadalmas, de ez később teljes feledésbe merül a téma bo­­nyolódásának következtében. Ami zavaróan hat. ez, hogy a néző nem tudja megállapítani, milyen időben játszódik tulajdonképpen a film. Az egyik jelenet arra enged kö­vetkeztetni, hogy néhány évtizeddel ezelőtti történetet vitt filmre a ren­dező, a városban gördülő modem ■gépkocsik, a legkorszerűbb neon­­reklámok viszont mai légkört mu­tatnak. A rendező az elhagyott te­lepülés és a város lakói közötti kü­lönbséget talán nemcsak a gondol­kodás tekintetében, de a kosztü­mök, jármüvek, stb. »korszérűtle­­nítésében is be akarta mutatni. Mindezek azonban nem vonnak le semmit a francia film művészi értékéből, amely megrázóan mu­tatja be Brulard mérnök és Ina tragikus szerelmén keresztül az egyes ember szélmalomharcát a ma­radiak tömegével szemben. Boszorkány Maurice Ronet Brulard mérnök szerepében megeleveníti a szerel­mes, s érzéseiért mindenre kész férfit. Legjobban sikerült jelenetei­ben, a mocsárban fuldokló mérnök ábrázolásában, s a vadóc kislány barátságát, megnyugtatását kereső képben kimagasló alakítást nyújt. A falu papja, ebben a babonák­kal, előítéletekkel teli településben még saját feleségét sem érezheti maga mellett, még ő sem érti meg szavát: nincsenek szellemek, bo­szorkányost. Néhány kitörésen kí­vül már nem is tud hadakozni e megrögzöttség ellen, s éli a maga szürke életét éppúgy, mint Matti, a mérnök helyettese, aki vasárna­ponként legalább jó berúg. Szándékosan hagytam utoljára a két női főszereplőt, Marina Vlady-t, •fci Inát személyesíti meg úgy, hogy elhisszük róla: az erdő állatai mind ismerik, s szeretik. Termé­szetes az is, amikor a pénzről, vá­sárlásról mitsem tudó lány elesem a gyümölcsös ládájából o.z almát, mert megkívánta. Nicole Courcel Madame Lundgren szerepében szintén hitelesen állítja elénk azt az évek óta szigorú öz­vegységben élő asszonyt, aki a mérnök megjelenéséig csak fia ne­velésének élt, s azután elvesztette fejét. Mélységes bánatot, de egy­ben megértést is sugároz egész lénye, amikor rádöbben a valóság­ra, hogy Brulard mérnök mást sze­ret. Norbert Glanzberg zenéje, méh egyszerű svéd dallamra alapul nemcsak kíséri a cselekményt, ha­nem egybe is olvad azzal. Marcel Grignon operatőr képei, különösen erdei felvételei, nagyon szépek s a mondanivalóhoz illőek. André Michel rendezőt illeti az elismerés azért, hogy a Boszor­kányban megismerkedhetett a néző a francia filmgyártás egy művészi alkotásával. — ger Árva művészjelöltek KULTURÁLIS ÉLETÜNKBEN kü­lönös előszeretettel beszélünk az ön­tevékeny csoportokról, együttesekről. Olyan emberek alkotják e kis közös­ségek magvát, akik önzetlenül ad­ják saját magukat; s a bennük rej­tőző, feltörni vágyó érzések, gondo­latok, meglátások özönét nyújtják örömmel, szívből jövően. Nem vár­nak ellenszolgáltatást, csak némi buzdítást és lehetőséget. S akkor szinte fel tudják bolygatni a falut. Hihetetlen akarással képesek átfor­málni az emberek életét, gondolko­dásmódját, s szebbé tenni hétköznap­jait. Méltán beszélünk hát róluk kü­lönös előszeretettel. Megérdemlik, rászolgálnak... Sokszor segítjük is őket. De ha el­feledkezünk róluk, értékes drágakö­veket seprűnk a tengerbe. Veszteség ez az államnak, veszteség a népnek. Egy ilyen csoportról szólunk most, árvákról, feledés mélyére süllyesz­tett művészjelöltekről. Siófokon élnek, s a mellőzés elle­nére is dolgoznak. Több mint két éve hogy a művészet kedvelői, rajongói közül néhányan Képzőművészeti Sza­badiskolát indítottak. Legyen valami — mondták —, ami összefogja őket, ami lehetőséget, művészi irányítást, útmutatást nyújt, s ahol kiélhetik magukat. Ma 24—25 tagja van a szabadiskolának, vezetője Muzsinszki Nagy Endre festőművész. Egy céljuk van csak, de az nemes, elismerést ér­demlő: előkészíteni a tehetségeket a továbbtanulásra. Szabadiskola ... Nem hívnak ma­guk közé senkit, nem kérdezik meg, ha valaki elmarad és nem szabnak korlátokat. Csak az jár ide, aki ön­ként jön, aki tehetséget érez magá­ban, szereti a művészetet és nem tud nem festeni. Az iskola vezetője gon­dosan ügyel, hogy szabadon bonta­­kozhassék ki a festők egyénisége. Nincs meghatározott irányzat, min­denki a maga egyéni stílusát követi, s erre kap korrektúrát, instrukciót. Az elv: folytonos tanulmány nélkül nincs művészi alkotás. Tájat feste­nek, modellt és később talán aktot, kompozíciót is. Az iskola tagjai tanárok, társadal­mi, állami vezetők, egyszerű munká­sok, az igazságügy dolgozói, diákok. Mondhatnánk, szinte minden réteg képviselteti magát. A két éves múlt igen sok örvende­tes tapasztalatot nyújtott. Kiállítást rendeztek már, kötegekre való rajz, sok jólsikerült, komoly képességet el­áruló festmény beszél a szabadisko­la munkájáról. Néhány egészen fel­tűnő tehetség is előtört. Lázár Erzsé­betre gondolunk, aki ma már az Iparművészeti Főiskola hallgatója, vagy Nagy Tiborra, akit a Képzőmű­vészeti Gimnáziumba vettek fel. Ez két példa csupán, de vannak itt ma is tehetséges emberek. Bszélhetnénk Dadai Kálmánról, aki akvarellben, rajzban, dekoratív felfogásban egy­aránt otthonos, s a csendélettől a tájképig úgyszólván minden témát megragad. Egyébként ő az iskola leg­nagyobb ígérete, s a 72 éves, ősz Mu­zsinszki mester is őt szemelte ki mél­tó utódául. Sokat várnak a kiváló egyéni artisztikus érzékkel rendelke­ző Bódi Pétertől, aki »civilben« ra­kodó munkás és három gyermek ap­ja. Beszélhetnénk Ormándi István tanácstitkárról, az iskola egyik kez­deményezőjéről, SzentgyÖrgyi Mar­gitról, s a többiekről. De nem az a cél most, hogy személyenként állít­sunk emléket az iskola tagjainak. Mostoha körülmények között bár, de dolgoznak ma is, és éppen ez bizo­nyítja, hogy a művészet iránti őszin­te szeretet hajtja őket. Az iskola önálló ítéletre nevel, lát­ni tanít, s értékelni a művészeti em­lékeket. Vajon mi ez, ha nem a kul­túra egyik erős, sziklaszilárd vára? Hányán és hányán fordultak már hozzájuk tanácsért egy-egy festmény vásárlása előtt. Hányszor és milyen módszerrel küzdöttek a kontárság ellen puszta létükkel, yagy bíráló szavukkal. A kultúra harcosai ők... És mégis árvák. Árvák, mert senki sem gondol rájuk, mert nem nézik meg munkájukat és nincs, aki báto­rító, buzdító szóval közeledne hozzá­juk. Ráadásul anyagi nehézségeik vannak. Tudjuk, hogy ma nehéz er­ről beszélni, mégis ezt kell tennünk. Nem, nem csupán a pénztől függ az iskola léte. Ezt bebizonyították. De fejlődésének, jövőjének elengedhetet­len biztosítéka lenne. Egy időben kaptak támogatást. Hogyan? A bala­­tonkiliti kultúrotthon nevén, mint annak egyik szakköre. (Bár nem tudjuk, mire jó az ilyen bürokrácia­dús megoldás, hisz semmi közük Ki­­litihez. És egyáltalán miért a név ha­tározta meg, hogy valamely öntevé­keny iskola kap-e anyagi támoga­tást, vagy sem?) No, de erről későn beszélünk, hisz azt a keveset is meg­vonták már... Az iskola vezetője nem számít dí­jazásra. A tagoknak sincs igényük. Maguk vették a papírt, a festéket, de az olajfestéshez vászonra már nem jut. Most például azért nem tudnak aktot festeni, mert képtelenek saját zsebből megfizetni a modellt. Gipsz­­modellek is kellenének a kezdő raj­zolóknak, állványokra lenne szükség, és óh jaj, ha egyszer gondolna vala­ki arra, hogy télen fűteni is kell a helyiséget, ahol éppen összejönnek. Állandó helyiségük sirics, világítási gondokkal küzdenek, pedig a meg­felelő világítás úgymond fél siker a képzőművészetben... A JÖVÖ GENERÁCIÓT, a jövő te­hetségeit, művészjelölteket nevelnek a Siófoki Képzőművészeti Szabadis­kolán. De árvák a »növendékek«, mert senki sem törődik velük. Pedig ha jóindulattal közelednénk hozzá­juk, megsokszorozódna az alkotási kedv és talán anyagi gondjaikon ifi tudnánk segíteni ... — Jávori — Szebbnél szebb munkák rendberakott özöne A Lenin utca és a Csokonai köz sarkán áll egy öreg, tornyos épület. Sem a homlokzatán, sem az ajtaján nem dicsekszik felirat, pedig közel három éve ad otthont a Kaposvári Út­törő Technikai Állomás úttörőinek, annak a négyszáz pajtásnak, akik hétről hétre itt töltik szabadidejüket szorgalmas és kedvük szerinti mun­kával. Nagy napra virrad ma a névtelen, öreg ház, néhány óra és megnyílik az a kiállítás, melyet az állomás szak­köri tagjainak munkáiból állítottak össze a nevelők. Korai lenne még ebben az órában a kiállított tárgyak készítőit és az ünnepélyes megnyitó közönségét ke­resni az üde színekben pompázó, ra­gyogó tisztaságú teremben. Ünneplő­­ruhás, idős ember Harmat Józsi bá­csi fogad bennünket. Mint kiderül a bemutatkozáskor, ő a gondnok. Csa­pó Sándor, az igazgató még nincs itt, így őt kérjük meg, vezessen végig bennünket a kiállításon. Elkél a kí­séret és magyarázat, hiszen azt sem tudja az ember, hova nézzen, merre induljon a sok csalogató, szebbnél szebb, érdekesebbnél érdekesebb munkák rendberakott özönében. Szemünket hol az ezermester-, asz­talos-, hol meg a kézimunka- és kép­zőművészeti szakkör tárgyai vonzzák magukhoz. Kezdjük talán az elején, mindjárt az ajtó mellett, az ezermes­terek készítményeivel. Kimondhatat­lanul jó érzés szabadon sétálgatni egy megnyitásra váró kiállítás falai között. Hosszasan állni a lányok ké­zimunkái előtt, örülni a fényképé­szek által készített tablónak. Har­mat Józsi bácsi nem is tudja titkol­ni büszkeségét, amikor csodálkozá­sunknak és elismerésünknek adunk kifejezést. Bizony, a fényképfelvéte­lek között nem is egy akad, amelyik a legkritikusabb hivatásos fotós sze­rint is ne lenne művészi, avatott ke­zekre valló munka. A fiatalság, friss kezdeményező­kedv, ötletesség csak úgy árad fe­lénk a tárgyakból. A tárgyak né­mák. Azt mégis elbeszélik, hogy sze­retettel, különös gonddal készültek. Van itt telepes rádió — a fiúknak minden bizonnyal nagy örömére: íme, házilag is lehet rádiót csinálni! —, roller, miniatűr daru. Sok lenne mind felsorolni. Tizenegy, tizennégy éves fiúknak és lányoknak kezét di­cséri minden. Még a jövő gazdasszo­nyáinak, a háztartási szakkör tagjai­nak is jutott hely a kiállításon. ízlé­ses üvegbura alatt különféle sütemé­nyek sorakoznak. Egy falipolcon pe­dig befőttes üvegek. — Saját készítmény ez is. Itt min­den saját készítmény! — mutat vé­gig a termen Józsi bácsi és hangja meghatott. Még egy óra választ el -bennünket a megnyitás ünnepélyes perceitől. Na,gy érdeklődést és sikert kívánunk kapunyitás előtt a kiállítóknak. Van közöttük nem egy és nem kettő, aki valóságos mestere a kezébe adott szerszámoknak, tűnek, vésőnek, gya­­lunak, csipeszeknek. Nem utolsósor­ban a ceruzának és ecsetnek is! Itt vannak például Dombay Lajos raj­zai, festményei. Nagyot mondani nem lenne méltó dolog, de ez a fiú máris tehetségesen bánik az ecsettel. Közönséget váró képek, kézimun­kák. Csak itt tudja lemérni igazán a felnőtt ember az Úttörő Techni­kai Állomás hasznát, fontosságát. A kiállított tárgyaknál élőbb bizonyíték nem kell. Itt, vezetőik irányítása mellett valóban megtanulják még zsenge gyermekkorukban a fiatalok •a munka szeretetét, egyik-másik a választandó mesterség szeretetét Fut az idő. Közeleg a megnyitás ünnepi pillanata. Miközben gyüleke­ző gyermekek vidám zsivaja tölti be az előteret, búcsúzunk. További hasznos munkát, sók siliert kívánunk. L. I.

Next

/
Thumbnails
Contents