Somogyország, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-19 / 115. szám
Vasárnap, 1957. május 19. SOMOGYORSZÄG g Аж oi*s*ügfgyíllés mtmkájáró] A MÜLT ÉV AUGUSZTUSÁBAN ülésezett utoljára az országgyűlés az ellenforradalom előtt. A következő ülésszakra október 29-én került volna sor, ám az ellenforradalom kirobbanása miatt nem volt erre mód. Ezt főképpen azért említem, mert meg kell mondani, hogy a múlt évben júliustól kezdve jó úton haladt az országgyűlés az irányban, hogy állami és gazdasági életünkben a szocializmus építése közben elkövetett hibákat kijavítsuk. Mi, képviselők ezt az időszakot úgy is emlegetjük, mint az egészséges demokratizálódás folyamatát, amely kifejezésre jutott már az augusztusi ülésszakon is. Még jobban kibontakozott volna ez a folyamat az októberi ülésen. Nem az országgyűlési képviselőkön múlott, hogy ezt a helyes irányban haladó tevékenységet nem folytathattuk tovább, ebben az ellenforradalom akadályozott meg bennünket. Az egész ország igen nagy várakozással és érdeklődéssel tekintett mostani ülésszakunk elé. Egyaránt nagy volt az érdeklődés az ország határain belül és kívül, barátaink és ellenségeink részéről egyaránt. Mi volt ennek az oka? Az, hogy erre az ülésszakra olyan időben került sor, amikor a párt és a kormány igen komoly erőfeszítéseket tesz az ellenforradalom okozta károk helyreállítása és annak érdekében, hogy hazánk továbbra is és végérvényesen haladhasson a szocializmus építésének útján. Nem véletlen/hogy ezt az ülésszakot történelmi jelentőségűnek nevezik. Megfelelt-e ennek a várakozásnak az országgyűlés? Az októberi ellenforradalom minden, hazáját és népét szerető ember előtt leleplezte, kik akarták a vezetést kezükbe venni és miért. Dobi és Kádár elvtársak beszámolói ezekre a kérdésekre félreérthetetlen feleletet adtak. Több olyan tényező is nyilvánosságra került, amit eddig sokan nem ismertek. Mi történt azokban az időkben a parlament falai között? Már az oiktóber 23-át követő néhány napon belül elözönlötték a parlament épületét a régi rend ittmaradt képviselői, grófok, nyilas újságírók és katonatisztek, akik arra is mertek bátorságot venni maguknak, hogy régi egyenruhájukban jelenjenek meg a parlamenti folyosókon. Ekkor már világos volt, mivel Nagy Imre és társai napról napra mind jobban lelepleződtek, hogy egyetértés van .köztük és az ellenforradalmárok között. A magát kommunistának nevező miniszterelnök nemcsak elnézte és eltűrte, hogy Budapesten és> az ország más helyein üldözik és gyilkolják a néphez hű hazafiakat, hanem odáig ment, hegy 6 ez idő alatt a parlament épületében az ellenforradalmárok egyik fővezérével, a hírhedt Dudással tanácskozott az ország jövőjéről. Milyen lett volna ez a jövő? Tudjuk, hogy olyan, amilyen volt a bankárok, földesurak. grófok, hercegek és gyárosok idejében. A letűnt világ urai visszaszerezték volna a nép tulajdonába került javakat, a nép nyakára ültek volna és uralmuk alatt a munkásnak, a parasztnak, de az értelmiség többségének is az 1945 előtti szánalmas, nyomorúságos élet jutott volna ismét osztályrészül. Lehet, hogy voltak — biztos, hogy kevesen —, akik azt szerették volna, ha a májusi országgyűlés nem,a szocializmus építése mellett foglal állást, és ezek mos* csalódottak. De dolgozó népünk — s ezt az országgyűlés ülésszaka után eltelt néhány nap tapasztalata is bizonyítja —, azt várta képviselőitől, hogy felelősségük teljes tudatában, hazánk és népünk jól felfogott érdekében olyan döntéseket hozzanak legfelső államhatalmi szervünkben, mely döntések további előrehaladásunk ügyét szolgálják. A döntés megtörtént, s biztos vagyok abban, hogy helyes az elfogadott irányvonal. Az országgyűlés megerősítette a kormányt. Elismerőleg egyetértett a kormány eddigi intézkedéseivel, s meghatározta jövőbeni munkájának irányelveit. Amikor a kormány történelmi szerepet betöltő tevékenységét az ellenforradalom szétveréséért, nehéz politikai és gazdasági helyzetünkben népünk helyes útra való vezetéséért elismerte, ugyanakkor mélységesen és egységesen elítélte az októberi ellenforradalmi felkelést. Azt nem a hibák kijavítására irányuló valamiféle »mozgalomnak«, hanem népi hatalmunk megdöntésére irányult ellenforradalomnak minősítette. Elítélte Nagy Imrét és társait, azok tevékenységét, szerepét az ellenforradalomban. Állást foglalt az országgyűlés abban, hogy Magyarországon a népi demokratikus hatalomnak a szocialista társadalom építését kell biztosítania. Jóváhagyta a kormány ; külpolitikáját, mely szerint hazánknak a szocialista tábor országaihoz kell tartoznia. Megbélyegezte Nagy Imrének a varsói szerződésből való kilépését. Kifejezésre juttatta, hogy a vársói szerződésnek, mint a szocialista országok_közös védelmét biztosító szerződésnek a töretlen hívei vagyunk. Megnyilvánult az országgyűlésen az a hála. szeretet és ragaszkodás, mellyel a Szovjetunió népének és kormányának tartozunk azért a felbecsülhetetlen segítségért, melyet az ellenforradalom leveréséhez, gazdasági életünk helyreállításához nyújtott. Lehetne tovább sorolni azoknak az igen fontos döntéseknek, állásfoglalásoknak a sorát, amelyek a mostani ülésszakon történtek. Az országgyűlés munkája megnyugvással tölti el népünket, s barátainkat, ugyanakkor helytelenítést vált ki ellenségeinkből. Oh nem is várhatják, hogy ez az országgyűlés kielégítse várakozásaikat, hiszen ebben 298 képviselő (127 munkás. 97 paraszt. 74 értelmiségi) foglal helyet, akik mélységesen gyűlölik a népelnyomó, kizsákmányoló rendszert és szilárd hívei a szocializmus építésének. A mostani ülésszakkal kapcsolatosan szólni kell a képviselőknek a két ülésszak közötti munkájáról Is. És el kell mondani azt is, hogy erről az ülésszakról milyen tapasztalatokkal gazdagodva térhettünk vissza. A képviselők túlnyomó többsége részt vesz az országgyűlés különböző bizottságaiban. Ezek rendszeresen üléseznek, üléseiken egy-egy területre vonatkozó törvények előkészítésében, megtárgyalásában nyújtanak segítséget a kormánynak, s érvényesítik tapasztalataikat, választóik érdekeit. Már a múlt évben minden megyében megalakultak a képviselői csoportok, amelyek a képviselőknek választóik közötti munkáját segítik. A mostafti ülésszakon valami új, valami jó meghonosítása, kibontakozása kezdődött el. Közelebb kerültek a képviselők és a kormány tagjai egymáshoz. Ezt az ülésszakot nem jellemezte nagy hatásra törő, frázisos beszéd, hanem egyszerű, őszinte tanácskozás volt. A kormány elnökének, Kádár elvtársnak, vagy az elnöki tanács elnökének, Dobi elvtársnak a beszámolóját végighallgatva meggyőződtem, hogy kormányunk messzemenően figyelembe veszi népünk érdekeit felelősségteljes munkájában. Megosztja a kormány örömét, gondját és baját egyaránt az országgyűlés tagjaival. Különösen Kádár elvtársnak a vita során elhangzott kérdésekre adott válasza váltott ki igen nagy helyeslést. Az ülésszak után már többen fordultak hozzám és kértek meg, hogy erről a zárszóról mondjam el véleményemet. Az a véleményem — de nemcsak nekem, hanem a képviselők túlnyomó többségének is —, hogy ilyen őszinte, felelősségteljes kormányfői beszéd a parlament falai között még nem iÜen hangzott el. AZ ELLENFORRADALOM UTÁN már az országgyűlés mostani ülésszakát megelőzően is a képviselői csoportok és az országgyűlés bizottságai komoly tevékenységet fejtettek ki. A jövőben is azt tartjuk feladatunknak, hogy népünk érdekeinek meszszemenő szem előtt tartásával végezzük képviselői munkánkat. Kérjük választóink további segítségét, s azt, hogy ki-ki a maga helyén, a maga munkaterületén segítsen bennünket az ellenforradalom okozta sebek begyógyításában és abban, hogy közös erőfeszítésünk eredményeképpen minél előbb tudjuk életünket még jobbá tenni. SASI JÁNOS országgyűlési képviselő Népgazdasági érdek és a járások mezőgazdasági igazgatása — Halló! Járási mezőgazdasági osztály? — Igen! Elvtársak, baj van, nem tudnának kijönni segíteni? Nagyon kérjük önöket, siessenek. Vagy: Honnan vegyünk kölcsönt, nem tudunk vetni stb. A Marcali Járási Tanács Mezőgazdasági Osztályának vezetője ilyenkor tanácstalanul áll a telefon mellett. Most mit tegyen? Ezernyi kérdés jár röpke táncot fejében. Hova menjen, mivel menjen, ki menjen, melyik sürgős elintéznivaló a legsürgősebb? Vagy tegyen eleve megvalósíthatatlan ígéretet? Ezt nem szabad, a felsőbb szerv gyámolító kezét váró vidéki emberekkel nem lehet játszani. De hát akkor mihez folyamodjék? Idegesen dobol ujjaival az asztalon, mintha az segítene Megpróbálja telefonon kifaggatni a panaszról a hívó felet, tanácsot ad hogyan lehetne viszonylag egyenesbe hozni a dolgot. Aztán most 6 nyúl a telefonhoz, csenget, a gépállomásnál érdeklődik: nem mennek-e véletlenül vontatóval, vagy más járművel Somogyszentpálra. vagy máshová, s esetleg a mezőgazdasági osztályról nem tudnának-e valakit magukkal varrni? Néha kedvez a szerencse. Az országvezetés intézkedései, politikája, s az idei tavasz mindenütt felkeltette a föld, a paraszti hivatás iránti .szeretetet, megbecsülést, egyszóval termelési kedvet hintett el a falusi emberekben. Földéhség tapasztalható mostanában mindenfelé. Idejekorán megkészül a munka, a múlt években annyira szokásos felülről való, a parasztokat kissé lekezelő, mindent szájbarágó »buzdítgatás« nélkül is. Igaz. senki sem hiányolja ezt a módszert, legkevésbé a parasztok, enéikül is jól halad a munka a mezőkön. De ne csak a felszínt nézzük! Ha élesen látó szemmel vizsgáljuk a falu belső életét, bizony meglátjuk, hogy ezer, meg ezer probléma rejlik ott, sok helyütt várják a felsőbb szervek igazságtevő kezét. Ám sokszor hiába várják. Mint ismeretes, az év elején elég nagymérvű létszámcsökkentést hajtottak végre a járási és megyei tanácsoknál. Talán a legnagyobb vérveszteséget a mezőgazdasági osztályok szenvedték. Tagadhatatlan tény, szükség volt az államigazgatásban a leépítésekre. A kérdés: jókor hajtottuk-e azt végre, s nem játszott-e kézre meggondolatlanság a létszámok megállapításánál? Az ellenforradalmi cselekmények nagy rombolást vittek végbe a termelőszövetkezetekben, igen sok tsz-ünk feloszlott. Nem hiányolták-e a tanácsok segítő kezét az ellenséges uszításnak engedő, de tsz-üket felbomlasztani nem akaró paraszti rétegek? Minden bizonnyal hiányolták s baj, hogy a járási mezőgazdasági osztályok dolgozói nem jutottak el időben hozzájuk. És mi a helyzet máj? A helyzet ma sem jobb. A meglévjő, csekélyszámú, sok bajjal küszködő szövetkezetek zömében ritka vendég a járási ember. Erről panaszkodott a minap Bőhm József elvtárs is, a Nagyatádi Járási Tanács Mezőgazdasági Osztályának vezetője. »A legnagyobb jóindulattal sem tudunk eljutni mindenhova.« Pedig a nagyatádi járásban ugyancsak kevés szövetkezet működik. — A létszám általában egyharmadára csökkent a mezőgazdasági osztályokon, de a papírmunka maradt a régiben — mondta a múltkorában Papp Ferenc elvtárs, a Marcali Járási Tanács elnöke. Mi a valóság a marcali járásban? A racionalizálás előtt 18-an dolgoztak az osztályon, ma hatnak kellene ellátni ugyanazt a feladatot. Az osztályvezető egyben tsz-tanácsadó, a főagronómus egvben statisztikus, erdészeti, szőlészeti előadó. (Ez éppen elegendő irodai munkát ad, kiszállásra ritkán jut ideje.) A főállatorvosnak, a földrendezőnek megvan a maga dolga, csak győzze azt elvégezni, a főállattenvésztőnek sem kell munkát kölcsön kérni. Van olyan tsz. ahol még egyszer sem járt a főagronómus. Azt hiszszük, nem szükséges külön indokolni, mekkora szükség volna az., elvi útmutatásra, gyakorlati segítségre a tsz-eknek, hogy kikászálódjanak az össze-visszaságbólj s magukra találjanak. Ráadásul a járási mezőgazdasági osztályoktól is elszedték a motorokat, még a kerékpárokat is, így a járműbiány leküzdhetetlen akadállyá lett a vidékre való kiáltásban. És hogy a marcali járásnál maradjunk, vasúton alig egynéhány községet tudnak megközelíteni, autóbuszon többet, ám az csak ritkán megfelelő. Mindent egybevetve, talán mégsem volt helyes ekkora létszámcsökkentést végrehajtani a járási mezőgazdasági osztályokon. Nehezen hihető, hogy népgazdasági érdek lenne abban, hogy a magukra maradt szövetkezetek tanács, segítség nélkül hánvkódjanak. Segítség kell a szövetkezetüknek! S ki küzdiön a szövetkezeti mozgalom továbbszélesítéséért. ha a tanácsok mezőgazdasági osztályai még a meglévőket sein tudják gyámolítani. kézbentartani? Meg kellene gondolni, ha késve is, de falán még nem későn, hogy mit kíván | és mit diktál a népgazdaság érdeke. Varga József — Nagyobb mennyiségű burgonyabogarat találtak a napokban Somogysárd és Ujvárfalva határába* E községek tanácsai a Nagybajomi Növényvédő Állomással együÜ nyomban megtettek minden intézkedést a burgonyabogarak elpusztítására. Becsületből is... Qíri csend, mély hallgatás kö^ vette a felszólítást. Vass Imre, az elnök megkövültén állt az asztalnál, szemben a nyolcvan, vele egyívású emberrel. Az előbb még titkon remélte, hogy akad néhány jelentkező. Kibuggyantak száján a bátortalan szavak: »Szóljon, aki bent akar maradni.-« Egyetlen röpke pillantást vet a hallgatóságra, s aztán a terem másik oldalán a felső sarokra tapasztja tekintetét. Mintha oda lenne írva, hogy mitévő legyen most. Talán a taktikát tévesztette el? — marcangolta bensőjét a kétely. Kár volt először a kilépésről szavaztam — gondolta. — De most már veszve van minden. Ö bizony nem szegül szembe egyedül a néppel. Inkább legyen, ami lesz, majd csak megél azon a tizenhét holdon. — Akkor menjünk haza abban a tudatban, hogy volt Vj Élet, nincs Uj Élet. — Cudar egy közgyűlés volt ez a mai. Csakhogy a végére értünk — mondta Vass kifelé menet a megyei kiküldöttnek. Saját háborgó énjSt azonban nem tudta megnyugtatni, ha a külsején nem is látszott, menynyire bántja a szívét, lelkét ez a határozat. Mert jóllehet a tagság előtt úgy tűnt, mintha ő is kész örömest térne vissza az egyéni sorba, a saját lelkiismeretét azonban nem tudta megtéveszteni. Nem volt különösebb panasza a régi életre, mert jól forgatta magát. Igaz, hogy megkoplalta, megrongyoskodta a család a földek árát, de megvolt az eredménye a nélkülözésnek. Tudta, hogyan lehet többre vinni, s nem zsákban adta el az abrakot, hanem az állatok bőrében. Egyszóval jól gazdálkodott, jó gazdának tartották. Ezért választották meg elnöknek ötvenegyben, amikor még meg sem melegedett a szövetkezetben. Azóta nyolcszáz hold, nyolcvan család gondját viselte vállain. Több is lett a jövedelme, mint magángazda korában. Rendbehozatta házát, beköttette a villanyt, rádiót vett — nagyot, világvevőt. Megteltek ruhával szekrényei, s megvásárolta a szobabútort is lányának, pedig még meszsze van az eladó sortól. Mégis van annyi pénze, hogy könnyen nekivág vele a maszekvilágnak. Villanásszerűen x> égig cikáztak agyán ezek a gondolatok, amint hazafelé indult. Vele tartott a megyei ember, Fáskerti József is. Mert még a gyűlés előtt meghívta éjszakai szállásra. Szánja-bánja is most ezt a cselekedetét. Nem a vendégszeretet párolgott el belőle hirtelenében, hanem feszélyezve érzi magát az öreg előtt. Mert Józsi bácsi — így szólította a gyakran idejáratos megyei embert — biztosan nem hagyja szó nélkül ezt a gyűlést. Vass nagyon jól tudta, hogy Józsi bácsi élhal a szövetkezetekért. Máskülönben nem lenne itt most. Mert november derekán nem az osztályvezető utasítása, hanem a szív belső parancsa küldte a szövetkezetekkel foglalkozó embereket a falura. Egyébiránt a gyűlésen is erről tanúskodtak Józsi bácsi szavai. — Atyafiak! — mondta, mert ez a szavajárása. — Aludjanak egyet erre az elhatározásra ... Különösen a szegényebb paraszttársaimat kérem, vegyék elő a jobbik eszüket... Ne hagyják ebek harmincadjára ezt a virágzó közös gazdaságot, amit tulajdon kezeikkel rakosgattak össze. — De nem hajlott senki az okos szóra. Még ő sem, a volt elnök. Л/Tondd, Imrém, hát miért lép"■L tél ki te is? — töri meg Józsi bácsi a kettejük közé szakadt kínos csendet, amint úgy száz lépésnyire maguk mögött hagyták Vassal a gyűlés színhelyét. Nem érte váratlanul a kérdés a volt elnököt, mégis nehezen jött ki belőle a szó. — Mert így jobban járok — felelte kurtán, de maga is mást érzett, mint amit ebben a szorongatott helyeztben mondott. — Ezt legalább nekem ne mondd, hiszen én ismerlek öt év óta... Ide hallgass! Az életemben fogadok, hogy az asszony miatt... — Igazad van... Napok óta sír, rí a nyakamon, hogy magamra haragítom a falut. Éjszakákon át virraszt, forgolódik az ágyban és egyre csak könyörög: ne maradjak benn. Nem tudtam mást tenni, tegnapelőtt megígértem neki, hogy megfogadom a szavát. De tegnap összetalálkoztam néhány emberrel. Azt mondta Németh Jancsi, Kiss Ferkó, meg más is, hogy maradjunk. Szóval, hogy ők nem lépnek ki, ha én kitartok. Tudom, hogy tíz-tizenöt család velem maradt volna. Nem vagyok borivó ember, eltiltotta a szeszt az orvos a gyomrom miatt. Az este azonban benyakaltam két litert, gondoltam, talán ad egy kis bátorságot. De bizony nem akart megjönni a merszem. Megittam még két pohárral. Elkábított egy kicsit, s miután leoltottam a villanyt, odabújtam az ágyba az asszony mellé, s mondtam neki: Anyjuk, mégis úgy gondoltam, hogy bennmaradok. Csak hallottad volna, milyen keserves sírásban tört ki. »Tönkre akarsz tenni bennünket? ... Nem félsz attól, hogy kitoloncolnak a faluból?«... — hebegte kérlelőn, el-elcsukló hangon és kiugrott az ágyból, bement a másik szobába, amit nem fűtöttünk. Onnan is áthallott a zokogása. Fájt a szívem, hogy megfázik szegény és belebetegszik gyötrelmeibe. De nem hívtam vissza. Csak később, úgy egy jó óra múlva mentem át érte. Meg kellett ígérnem, hogy én is kiállók. Ezzel a megállapodással jöttem el ma is a gyűlésre ... Nagyon kérlek, Józsi bátyám, ne hozakodj elő nálunk a szövetkezettel. nTovaűzték egymást a napok, s ■L hetekké olvadtak össze. Vass Imrének nem volt — úgyszólván — percnyi nyugodalma sem. Néha meglátogatta egyik-másik megyei vezető, biztatást, bátorítást hozva magukkal. Pironkodott előttük is, de még jobban szégyenkezett maga előtt. Nemcsak a nagyobb darab kenyér húzta vissza lélekben a közös felé, hanem a becsülete is. Hogyan járjon-keljen az emberek között egyéni gazda módjára, amikor öt év óta a tanácsban, a pártban, a kiskapukban, a mezőn mindig azt hajtogatta: jobb életet ad a szövetkezet. Kilépésével most lerontotta szavai hitelét. És mit gondolnának róla egykori külföldi látogatói, a csehek, bolgárok, ha meghallanák az Uj Élet halálhírét... Nem, ezt a szégyent nem bírná a lelkére venni. Meg hát paraszttársai ib bíznak benne. Hiszen jó szívvel, tudása legjavával irányította őket a közösben. Soha egy fillérnyi érték sem tapadt tiszta kezéhez. Nem is fogtak rá semmi rosszat, mert ha bárkiben is élt volna a gyanú, ezekben a zavaros napokban * falu szájára adta volna. Csak a kul&kportákon szapulták, s a szegény nép hajdani vérszívói kikiáltották árulónak. Hadd beszéljenek — gondolta —, úgysem tündökölhet már sokáig az ő csillaguk. November utolsó előtti napján bent járt a városban. Mindig is szeretett újságot olvasni, ebben a sorsformáló időben még nagyobb kíváncsisággal böngészte a' lapokat, első betűjüktől az utolsóig. Most is vett egyet a megyei sajtó legfrissebb számából. Ott, az újságárus mellett tüstént elolvasta az első cikket, amelynek az volt a címe: *A szövetkezetekről«. Gondolkodjanak okosan, fontolják meg a dolgot a tsz-ekből kisodródott parasztok ... A világ mezőgazdasága a nagyüzem felé vezető úton lépdel... Higgadtság, nyugodtság, felelősségérzet... Saját sorsukról, jövőjükről döntenek a falusi emberek ... Mohón szívta magába az írás tartalmát. Mintha egyenesen neki címezték volna a párt eme ólombaöntött üzenetét. Menten kért még tíz újságot és gyorsan robogott haza a jó hírrel. . . JDír nap múlva felkereste hivatálában Józsi bácsit. Mi járatban vagy, Imre fiam? — kérdi az öreg. — Valami segítséget kérnék a télbenmaradt istálló befejezéséhez. Mert nyakunkon a tél... — Csak nem vagy újra a szövetkezetben? — De bizony, visszaálltunk tizenöten, a múlt héten ... KUTAS JÓZSEF
