Somogyország, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-01 / 100. szám
_в_________________________________________:_______________________:____________________SOMOGYOHSZAG ________ Szerda. 1957. május 1. MájUS mégis, minden évben új. Vj vágyakat, új elhatározást ébreszt és mindig szebb, talán ismert, de mégis hőn óhajtott érzéseket rejteget. Meglátszik ez az embereken, ha egyik-másik Tavasz, napsugár, virágok és megifjódott emberek! Mintha az élet tört volna utat a bágyadt, álmatag és tespedt múlt mögül. Igen, előtört, s bőkezűen osztogatja apró örömeit. Május van, a tündöklés, bimbófakadás, sze- titkolja is: kiül az arcrelem és életöröm hó- ra, villan a szemekből, napja. Zöldlombú fák kicsendül a hangból, s ontják a tavasz üdítő le- érződik a mozdulatokon, heletét, méhecskék zson- a sétán, a munkában is. ganak a fák virágai kö- Ilyenkor erősebb és zött, s emberek sóhaj- fennköltebb az anyaság tanak felszabadultan: érzése. Ott fedezheted oly jó, oly nagyszerű él- fel a parkban, a kocsinü... Nagy költőink, ban gyermekét hintáztairóink köteteket alkot- tó édesanya szemében, tak már a tavaszi érzé- Tisztelettudóbb az ifjú, s sek bizonygatására, hí- figyelmesebb a nagyok rés festők örökítették iránt. Figyeld csak, mimeg egy-egy ecsetvo- lyen izgalommal veszi nással a május, a tér- meg az első gyöngy virámészet szépségeit, zene- got édesanyjának ... Es költők öntötték muzsi- megértőbb a szülői szív: kába a tavaszi madár- milyen jó, hogy ilyencsicsergést, a felemelő kor áll pályaválasztás hangulatot. S a tavasz előtt a felcseperedctl gyermek! Udvariasabb о köszönés is, melyet tavasszal kedves mosoly kísér és talán udvariasabbak a családos férfiak is... Minden, minden a tavasz szépségéről regél. Tavaszt érez a szöszke kislány, ki piruló arccal veszi át levelét a postásbácsitól. Talán az első tavasz ez, mely zsibongó érzést keltett ifjú szívében... De megdobban a szív a park fái alatt is, s a fiú arca boldogságot sugárzik, ha véletlenül, szinte észrevétlenül érinthettei a kislány kezét. Másutt csókra szomjas a száj, s a csillagos ég apró fényforrásai megértőn, mégis irigykedve pislognak le a szerelmesekre. Derűt, vidámságot hozott a tavaszi napsugár. Nézd a munkást, reggel vígan fütyörészve megy üzemébe; a piacra induló asszony örvend, hogy otthon hagyhatta nagykabátját; jobb vicceket mesél a borbély, s ha jól megfigyeled, kora reggel a szemetes is másként csenget ablakod alatt. Kevesebbet bosszankodsz, mint máskor, elnéző vagy és derűlátó. Régi gondjaid szinte észrevehetetlenné zsugorodnak. Jobban szereted az embereket, többet adsz öltözékedre és átalakulsz egészen. Mindezt miért? Mert zöldellnek a fák, mert leveleik között biztatóan tör át a napsugár, mert oly szép és megnyugtató a tavasz__ örömet, optimizmust sugárzón hatnak rád e gyönyörű napok, s ha nem hitted, most meggyőződéssel suttogod magad elé: szép ez az élet, csodálatosan szép, jövőt sejtető. Séta a tavaszi városban. Ezt a címet is adhatnánk képsorozatunknak. És lám, kibújtak a tavasz legértékesebb virágai az üvegtáblák mögül. Gyönyörűen süt a nap, s a gyermekek vidáman dalolva játszadoznak a Szabadságparkban. Egyikmásik kislányt még kabátba bújtatta édesanyja, de nemsokára ez is lekerül... ül! Ki tudja hová indult hazulról ez a kisfiú? Otthon kosarat akasztottak karjára, bizonyára azért, hogy hozzon valamit a konyhái'a. Lencsénk nem a piacon, nem a kenyérbolt, sőt még csak nem is a cukorkás üzlet előtt lelte a magábafeledkezett fiút. Ott állt a cukrászda bejáratánál, s hihetetlen élvezettel kóstolgatta gyermekeink kedvencét, a »fagyit«. Eláruljuk, képünk még áprilisban készült, akkor, amikor újdonság volt a fagylalt, s ha valaki meglátta a cukrászdából kijövő embereiket, gyerekeket, azonnal pénztárcájához nyúlt. Igaz nem örökítettük meg e mozdulatokat, de hadd szóljunk róla néhány szót. Volt a bejárat előtt, aki felsőzseibében kotorászott — hiába. eóv argó szemekkel nézelődött még egy darabig. Akadt olyan is, aki biztonságban érezvén magát, nem kereste a pénzt, csak betoppant. Két kislány kifelé jövet megosztozott a forintos fagyin, s egy alig 5 éves kisfiú keservesen sírva búslakodott a földre ejtett fagylalt miatt. Hiába, közkedvelt ínyencség ez, s késő őszig még sok kisfiúnak kislánynak megfájdul a torka tőle. Sétánk következő útja messze elvitt a cseri dombok mögé. Kerestük, kiitattuk a virágot, és megtaláltuk: a legszebbet, a fehér-rózsaszínben pompázó almafán. Ott kint, az állami gazdaság gyümölcsösében leltünk rá, s már messziről hívogattak, incselkedtek velünk bájos szirmai. Nem, ilyenkor lehetetlen ellenállni. Egyik fától a másikig vándorolt a fényképezőgép lencséje, mígnem megállapodott a legszebbnél. íme, egy kis részlet a napfényben viruló virágokról Talán nehéz észrevenni, de ha jói megfigyeli az olvasó, felfedezi a virágok között szorgos állatkánkat, a méhet, mely úgy hozzátartozik a tavaszi virágzó gyümölcsfához, mint gyermek az édesanyjához Tavasz van. s ilyenkor a park a város legkedveltebb része. Sokan szeretik a sétát, a halk suttogást kettesben, de mások is akadnak itt: diáklányok, akik művészi hajlamuk, képességük fejlesztésére használják ki a jó időt, a virágos fákat. Az egyik iskola festőszakkörének tagjai ülnek a piros pádon, s a tanárnőm szívesen segít, javít a kevésbé sikerült rajzokon ... Miről is lehet felismerni a nőket? Elnézést, de szeretnek pletykálni. Nos, a Színházpark padján is rájuk ismertünk. Pedig ők igazán még nem »nők«, csak kislányok. De az általános asszony: jellemvonás már rajtuk is kiütközött. Diáklányok, s a színházi előadásra várnak. Ilyenkor igazán jólesik kikapcsolódni egy kicsit Hogy miről beszélnek? Hát ezt igazán tudni illene: a málészójú Pistáról, aki még most sem vette észre Katit, no és a tanárnéniferőL, akik mindig »bezúgatjék« a lányokat... Hadd mondjam el... BALOGH GYULA: Én nem tudom és nem tudod le sem, Miért mondjuk néha halkan: Kedvesem! Szemünkből miért sugárzik égi fény S én mért vagyok: ТВ! és te miért vagy: Én! Mi ez az egymást vágyó furcsa láz. Szívünkben hogyan köttetett e nász, S vágyunk dalát évmilliók során Ki komponálta, s milyen orgonán? Szeretlek! Milyen egyszerű a szó, Legyen hazug, kacér, vagy biztató Örök ígéret s néha mit se mond. Ki elhiszi: hiszékeny, vagy bolond. Szeretlek! Ó, ha Néked mondom én, Lágyabb ez, mint a legszebb költemény, Melengeti a lelkem ezt » szót, S teremt a vágyban ágiból: valót Hadd mondjam ei. mi vagy Te énnekem: Hatalmas, zengő, büszke énekem. Te vagy a MINDEN, ÖRÖK és EGÉSZ. A tested szűzi, mégis oly merész. Csókod fűzében lelked benne ég. A szemed kékje kékebb, mint az ég És fáradtan: megvíva harcomat Oly jó hajadba fúrni arcomat. Hadd mondjam cl a holnapot, s a mát: Hogy szeretem a bőröd illatát, Bársony kezed, a vállad és nyakad, S mindent, mit rímbe szedni nem szabad. Hogy rád gondolni édes szédület, Hogy fázom, egyre fázom nélküled, Hogy benned éleit s tőled jő a fény ... Hadd mondjam el, hogy így szeretlek én! .