Somogyország, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-12 / 109. szám

Vasárnap, ИИ. május 12. SOMOGYORSZÄG 9 MINT A VÍZFOLYÁS Ássák a Jamai-patak medrét A" ÜLÜNK A FALU FELSŐ VE­GÉN a hídon Teveili László ■lanáceelnökkel. A metsző májusi szél i»eleka.paszkodik a rétek haragoszöld fű-hajába. A tavasszal még nem gondoltaik a szőllösgyörökiek, hogy ezen a vízborította lapon valaha is sarjadjon szénának való. Igaz, a vi­zet nem szerető fűvek egy része ki­pusztult, de ami megmaradt, az vas­tag rendeket ígér. Nem a természet adományából, hanem a falu lakóinak «kos gondolatából, összefogásából, ál­dozatvállalásából szívja tápanyagát a réti fű. Ameddig a szem ellát észak íelé, friss földhányások barnálianak a Jamai patak partján. A víz meg vígam csörgedezve, gyors folyással siet a megtisztított mederben a Balaton felé. Nem volt ez mindig így. Amott, 3zőllőskislak alatt, ahol balra fordul a 'kis patak, a rét szélén tisztán lehet látni: nádszálakat hajUtgat ide-oda a szél. Gyakran kilépett medréből a folyócska, s a rétifű egyrészének he­lyét nádas foglalta el. A Jamai-patak Hácsnál ered és Gyu­­gyot érintve, Szöllósgyörök határát, a faluban a kertek alját átszelve, Szöl­­lőskislak mellett elkígyózva , Boglár­nál fut bele a magyar tengerbe. Nem mondható bővízűnek, de idővel fel­töltődik ágya, s a hólevet, a kiadó­­sabfe nyári csapadékot, meg a talaj­vizet nem tudja magában tartva el­vezetni. Csaknem minden év máju­sában nagyobb eső szokta áztatni a környéket. Ilyenkor az egész rét szé­lességében folyt a víz, a hátán hozva ®yugyról Győrökre szalmakazlak maradványait, tyúkketrecek, üres hordók és fadarabok tömkelegét. Ám sokkal nagyobb az a kár, melyet a kétszáz holdas györöki réten szokott »kozni. A falu tanácselnöke még gyerkőc volt, amikor, úgy harminc évvel ezelőtt utoljára tisztították a patak árkát. Ezen a tavaszon meg fíomjáti Ferenc, Szili János, Zsiga Pál — de a 240 gazda akármelyiké is azzal állította meg az utcán, vagy arra sürgette a hivatalban, hogy in­tézzen valamit az árofcmetszés dol­gában. Érdeklődő, segélytkérő levelet írt Pécsre a Vízügyi Igazgatóságnak. Csakhamar kézhez kapta a nem egé­szen megnyugtató választ: két év múlva Szőllősgyörök határába érnek a vízügyiek. Ám, nem lehet addig tétlenkedni — gondolta. Tanácsülést hívott egybe, amely meghozta a ki­lences számú határozatot: »Az ezévi községiéjlesztcsi terv keretében ki­tisztítjuk a Jamai-patak medrét. En­nek anyagi fedezetére a pénzt a falu érdekelt lakossága adja össze. A meg­valósításért a végrehajtó bizottság a felelős.« Meghirdették a munkát és árlejtés útját», a legkevesebbet kérő vállalko­zóra bízták az árokmetszést. Perjén Józísef kiszámította: folyóméteren­ként 21 forintot emészt fel a meder tisztítása. Áprilisban a kislaki határnál dob­ták ki az első lapát főidet, s eddig már mintegy kétezer méter hosszan végeztek az árkolással. Szélesítik, egyenesítik, mélyítik a medret. He­lyenként kettő—mégy méternyi a két part felső részének egymástól ’ aló távolsága. A patak fenekét pedig 100—120 cm-rel mélyebbre kényszerí­tik. Megy az árokmetszés, mint a vízfolyás. Mire iskaszálják az eiőfű­­vet, tiszta lesz a Jamai-patak három és félezer méter bosszú medre a gyö­röki határban. És eshet, zuhoghat az eső, elfér vize a patak partjai között. A brigád aztán tovább megy a for­rás felé. Gyugy környékén is dolgoz­tak már, próbaképpen kiástak egy félkilométeres szakaszt. Tetszett ez a gyugyiaknak s Teveli László szerint nyomban meg is kötötték a szerző­dést Perjánékikal. 1VI INDENKI ELISMERÉSSEL BESZÉL a györöki példáról. Dicsérően nyugtázta az árokmet­szők munkáját a kaposvári vízügyi szakaszmérnökség ott járt mérnöke, Halász Péter is. A járásnál ígérteik pénzsegítséget, állami hozzájárulást a györöíkieknek. Érdemes megemlíteni, hogy a gazdák nem vonakodnak a rájuk eső összeg megfizetésétől. Ed­dig mintegy húszezer forintot adtak erre a célra. Berdár István félholdas rétjét végigszeli a patak, s több mint 1400 forintjába kerül az árko­­lás. Ebből 500 forintot be is fizetett már. Szili János pedig 800 forintos árkolási hozzájárulásának már csak a felével van vissza. Akik nem tud­tak eddig fizetni, azok helyett köl­csönként, a községfejlesztésű számlá­ról emelt le bizonyos összeget a ta­nács — a brigádot ugyanis folyama­tosan kell pénzelni. Egyszóval: he­lyesen cselekedett a helyi tanács, amikor felkarolta a gazdák kezde­ményezését és szemmel tartja ezt a munkát. Dicséret illeti ezért a helyi vezetőket. A GYÖRÖKI PÉLDA méltó a л követésre. Arra azonban le­gyen gondja minden községi tanács­nak, hogy előzetesen tudassa a ka­posvári vagy barcsi szakaszmérnök­séggel ároktisztítási szándékát. Ezt a társadalmi munkát segítik a sza­kaszmérnökségek azzal, hogy pontos, műszakilag megalapozott terveket dolgoznak ki, közreműködnek a költségvetés elkészítésében és szak­­irányítást adnak az árkoláshoz. Saj­nos, erről a kitűnő lehetőségről nem tudtak a györökiek a kezdet kezde­tén. A kaposvári szakaszmérnökség­nél akikor kopogtattak, amikor 700— 800 méter hosszan kiásták a csator­nát. A későbbi munkákkal nincs semmi baj, hiszen Takács Éva tech­nikus gyakran ellátogat hozzájuk, akinek értékes szaktanácsait gyü­mölcsözően hasznosíthatják. Az ő irányításával végzett munkához biz­tosan megkapják a járástól a hozzá­járulást. Az említett 700—800 méte­res szakaszon az utolsó simításokat a műszaki előírásoknak megfelelően el­végezteti majd a vízügyi igazgatóság, mihelyt ehhez pénzt kap. Addig azonban így is jó — legalább is jobb, mint volt. Kutas József. А.Я agronómus tanácsa Gyógyítsuk cs gyökéríekélyes cukorrépát A bekövetkezett hűvös, sőt hideg és esős időjárás mellett cukorré­páink — különösen a későbbi vetésűek — gyölkérfekély fertőzést kapnak. Egy erős fertőzés a répa elpusztulásához vezethet, ezért ismernünk kell a betegséget és az ellene való védekezést, illetve a beteg növény gyó­gyítási lehetőségét. A gyökérfekély gombabetegség, talajfertőzöttség eredménye, s hideg, nyirkos, kötött, szellőzetlen talajban jelentkezik. Megtámadja a répa gyökérzetét, s a gyökér megbámul, majd megfeketedve eloémásodik, a levelek megsárgulnak — a növény elpusztul. A gyökérfekélyt csakha­mar felismerhetjük, ha óvatosan kibontjuk a földet a gyökér körül, vagy egy-egy csomó répát kiásunk a földből. Mivel a betegség előidézője a nedves, levegőtlen talaj. — a talaj szel­lőztetésével, vagyis többszöri kapálással, sarabolással segíthetünk beteg növényünkön. Legfogékonyabb a betegséggel szemben a két szilklevelű, fiatal répa, ezért, ha a répa sora látszik, azonnal saraboljunk. A beteg­ség nem gyógyul azonnal, magával viheti azt a répa az egyelési — négy leveles — korig. Ebben az esetben az egyelést gonddal hajtsuk végre. Ha a most uralkodó, hideg, esős időjárás elmúltával a répaföldekre rá lehet menni, a négy leveles répákat azonnal egyeljük. Az egyeléssel biztosítjuk a répa részére a szükséges tenyészterületet, a répa szabad fejlődését és ezáltal a gyökérzethez hozzáférkőzik az éltető napsugár. Az egyeléssel ne késlekedjünk. Igaz a régi mondás: ahány napot késik az egyelés, annyi mázsa a terméskiesés. Ha az egyelés alatt rovarkártevőket észlelünk, kát. holdanként 6—8 kiló Agritox-szal porozzunk, vagy 100 liter vízbe másfél kiló Darsint téve permetezzünk. ' “ * ‘ * ............. — No vóqre csakhogy látjuk La­ci. Tudja, a múlt héten kíváncsivá tett bennünket, mert megígérte, hogy érdekes híreket hoz. — itt vagyok, szerkesztő sporttárs. És az elmúlt hét meglepetésével kez­dem. Sokfelé volt szóbeszéd tárgya a K. Dózsa szép győzelme a Rákóczi fe­lett. Erről egyébként maguk is be­számoltak. Azt azonban nem frt'ák meg, hogy mi volt a visszavágón. — No csak halljuk, Laci, halljuk. — Hát a vasárnapi mérkőzésről ma­guk azt írták, hogy a Rákóczi el volt bizakodva. Nos, elárulhatom, hogy szerdán a visszavágón a lila-fehérek léptek úgy a pályára, mintha nem is NB II., hanem NB I-es csapat lennének. Jórészt ennek az eredménye a 7:0-ás Rákóczi győzelem. Hogy a dózsásoknak tényleg fejükbe szállt a dicsőség, s hogy a fürge jobbszélsőnek megártott a sok dicséret, azt misem bizonyltja jobban, minthogy 5:0-náI »tüntetőleg« levonult, s úgy cserbenhagyta csapatát, mint az egy sztárhoz illik. Persze nem­csak egyedül ö lett elbizakodott. Kuk­si, az összekötő sem tudta elviselni a vereséget, öt a játékvezető állította ki sportszerűtlenségért. — Nagy baj ez, Lacikám, nagy baj. — Nekem is az a véleményem, szer­kesztő sporttáre, hogy az elbizakodott­ság mindig megbosszulja magát. No aztán nemcsak a Dózsánál, hanem a KMTE-nél is baj van a sztárokkal. Azt beszélik, hogy az örökifjú szőke játékos nem is olyan sérült, mint ahogy mond­ják. A másik szőke fiú, az öcsi gyerek, a kapus, pedig a minap a Május 1 ut­cán olyan pökhendi módon beszélt az edzőjével, hogy csak na. Távozással fe­nyegetőzik. Pedig az az igazság, hogy Tóth öcsinek be kéne bizonyítani, hogy van olyan jó kapus, mint az új kapu­védő. Persze a pályán és nem az esz­presszó környékén. — Ezzel is egyetértünk, Laci. No és még mi hír a KMTE berkeiben? — Tudják, elég nagy a bizonyLalan­­ság. Egy valami azonban már félig­­meddig biztos. Az, hogy az edző még­sem távozik. És ez nem kis gondtól sza­badítja meg a vezetőket, akik rájöttek, hogy nem is olyan könnyű jó edzőt sze­rezni. — Lacikám, elég a KMTE-böl, régen nem hallottunk híreket a Rákóczi házatájáról. — Ott is jártam. Igaz, hogy a hí­reim olyanok, mint mostanában a Rá­kóczi. azaz pontatlan. S bizony az a vélemény a szurkolók és a vezetők kö­rében egyaránt, hogy az idén már alig­ha szerez pontot ia csapat. Persze ez nem olyan nagy tragédia, mint ahogy azt városszerte híresztelik, mert az a hír, hogy három kieső Is lesz az NB Il-ből, csak kacsa. A Rákóczi a 23 pont­jával már nem eshét ki semmiképp. Hogy jövőre nem fog kiesni a csapat, arra már most esküdöznek a Rákóczi­­vezetők, akik bizony nem tétlenkednek. Úgy hallottam, hogy kilenc játékossal folyik a tárgyalás. — Neveket, Lacikám, neveket. — Ez, szerkesztő sporttárs. még hétpecsétes titok. Persze, ha ott lettek volna a szerdai mérkőzésen, akkor egy fiatal csatárt, aki olyan galambos-szívű gyerek, láthattak volna. Úgy hírlik, hogy a fiú szívesen cserélné fel Dombóvári Kaposvárral. Aztán megoldódik a fede­zet-probléma is. Aki nem hiszi, az ke­resse meg a most bevonult újonc kato­nák között azt a magastermetű, barna, szigetvári fiút, aki kitűnő játékával von­ta magára a figyelmet a tavaszi előké­születi mérkőzések során. Ha ezek után azt is elmondom róla, hogy Márkusnak hívják, akkor már mindent tudnak. — No és ezek már biztosak, Lacii — Biztos, biztos? Mi a biztos? Itt van pl. az NB II. ügye. Januárban azt mond­tuk, hogy már biztos, hogy két NB Il-es csapata lesz Kaposvárnak. Most ki mer­né ezt állítani? Ahogy a héten Budapes­ten járva figyeltem és hallgatózt'am, megtudtam, hogy nem is lesz olyan könnyű majd dönteni a május 25-1 or­szágos értekezleten. Annyi már bizo­nyos, hogy több érdekes javaslat kerül a plénum elé. Ismét felvetődött' az NB I. B. osztály gondolata, antíely az NB И-еэ csoportok élmezőnyéből tevődne össze. A megmaradt NB И-es csapatok a me­gyei bajnokok tornáján az élmezőnyben végző csapatokkal alkotnák a kétcsopor­tos NB 11-t. E tervezet szerint nem len­ne NB III. Viszont, hogy] a nagyatádiak se veszítsék el kedvüket, elmondom a másik javaslatot is. Eszerint nem lenne NB I. B., hanem csak kétcsoportos NB II. Ebbe a megyei bajnokok tornájának legjobbjai jutnának be, a kiesett NB Il-es csapatok helyébe. A többi megyei baj­nok az NB III-Ьа kerülné s ezt a me­zőnyt az NB III-ba jutásért folyó osztá­lyozó csoport győztesei egészítenék ki. — Laci, maga pontosan megjósolta az ökölvívó szövetségi kapitány bu­kását is. Jósolja meg most, hogy melyik álláspont győz. — Ha én ezt tudnám, akkor inkább totóznék a Guszti bácsinál. Annyit azon­ban elárulhatok: lehet, hogy egyik sem. Hanem a harmadik, azaz a Januári ha­tározat, amelyen esetleg csak kisebb módosításokra kerül sor. Az MLSZ-nél egyébként azt mondják, hogy ezt az egésizt ügyet maguk, újságírók kavar­ták fel. — Nem baj, Laci, csak már vége legyen és lássuk, hogy hányadán állunk. — Mielőtt elbúcsúznék, van egy kér­désem, szerkesztő sporttárs. Hallották-e hírét a Május 1 utcai tablakmászó sport­brigádnak? — Istenuccse nem. De ki vele gyor­san, Laci. — Tudják, az egyik sportkör vezetői, de nem mondom meg, hogy melyiké, mert lila-fehérre verne az elnök. Ott beszélgettek a Május 1 utcán, estefelé lévén, meghallották, hogy másnap már drágábban mérik azt a bizonyos nedűt, mellyel a sportolóknak csak csínján szabad bánniuk. Gondolták, betérnek a szakszervezeti székházba, ahol a múlt szombati sportbáljukról még maradt egy-két üveg itőka. No nem nagy ivá­­szatról volt szó, mindössze két'-két po­hár bor csúszott le a torkukon, amikor elindultak haza. Közben azonban a szakszervezetesek nem tudva, hogy a sportvezérek a kultúrteremben iddo­­gálnak, hazamentek és rájuk zárták a kaput. L itták csak volna azt az aka­dályversenyt, ami azután következett. Mert ssm telefonon, sem küldöttek me­nesztésével nem sikerült a kapukulcsot előkeríteni. Asztalok tetejéről másztak fel a kapu felső ablakához. Legelöl a titkár, aki olyan erős, mint a torma, az­tán a takácsmesterből lett elnök, majd pedig az MLSZ fegyelmi bizottságának aprótermetű. de szigorúi elnöke követ­kezett. Látták volna, hogy derültek a nézők, amikor látták az MHK akadály­versenyhez hasonló kapumászást a Béke előtt. • — Nono, Laci, erről hallottunk, de maga azért nagy kópé. Azt nem mondta el, hogy maga kapta a leg­nagyobb tapsot, amikor a kis má­­zsányi súlyával lezuhant az ablak­ból. — Nohát nem szép maguktól, szer­kesztő sporttárs, hogy elveszik a kenye­remet és maguk is pletykálnak. Utővég­­re nem muszáj mindenkinek tudni, hogy én is ott voltam. No de ijtt is már csak voltam é9 már el is megyek. A viszont­­itásra, egy hét múlva. ] Pongrácz — eredeti nevén Pól — árasáénak, aki hajdanában két puszta, félezemyi holdas földbirtok s egy századnyi cselédség ura és parancsolója volt, ma látnivalóan “agy gondban fő a feje: miként szerezhetné vissza negyvenötben elvesztett vagyonát. Haj, milyen reménységgel emelte fejét az ég felé a múlt év októberében, de in­kább november eleje körül. Szinte győztes félnek érezte már magát, különösen, amikor saját füleivel hallotta a rádióból Mindszenty »atya« — számára oly gyönyörűen «eengő — szavait: «én a magántu­lajdon elvének alapján állok«. — Eljött a Messiás — ujjongott őrömében a vén földbirtokos. Ez az igazi forradalom — majd adok •én nektek, vörösök és Mektek is, istentelen tahók, akik széjjel szab­daltátok földjeimet, lebontottátok a magtáramat, istállóimat, az épüle­teimet. S haragját úgy istenigazá­ból kifejezvén, levegőbe vágott ök­lével. Ám, milyen hálátlan ez a sors, november negyediké után új­ra veszített fényéből reménysége csillaga. Azért még sem aludt (ki a föld­birtok visszaszerzése utáni vágya­kozása s annak minden szikrája belőle. Nem csüggedt. Úgy tél utolján három bead­ványt is firkantott a Pusztakovácsi Községi Tanács Végrehajtó Bizott­ságához címezve, lévén a volt föld­birtok — Kiskürtös és Cser-puszta — Pusztakovácsi határában. Az el­ső beadványban minden arcpirulás nélkül egykori földjéből igényel vissza. Huszonötöt saját magának, huszonötöt fiának, ugyanannyit lá­nyának. Ez összesen hetvenöt hold. Mi ez az ötszázhoz, a régihez vi­szonyítva. Örüljön a hatóság, hogy ennyivel beéri, mert biz 6 jogot formát valamennyire. Meg is írja est: »A fent hivatkozott föld még máig Is sajátomat képezi, azok an­nakidején minden lényeges ok nél­kül (!?) vétettek el. Én a föld tu­Egy földesúr vágyálmai 1957-ben lajdonáról soha nem mondtam le, azt el nem adtam, fel nem ajánlot­tam.« Ejnye, ejnye Pól úr, hát ennyire feledékeny. így kihagy az emlékezőtehetsége, hogy szinte azt is elfelejti, hogy nálunk 45-ben és azután egyre jobban leáldozott az uraságok napja? Oh, milyen «lelkiismeretes« em­ber lehet ez a földbirtokos úr, va­lósággal féltő gonddal figyelmez­teti a hatóságot: «А napokban tör­tént ott jártamban (ti.: a volt pusz­táján) láttam, hogy a tehénistálló, a birkaól teljesen el van hanyagol­va, s ha továbbra így maradnak, tönkremennek, s ezáltal fedélszer­kezete, fala össze fog dőlni.« Meg­oldás? Öli, nem szerénykedik ő, «így engem — már ismét roppant fele­dékeny az uraság —, mint azok tulajdonosát, súlyos károk éritek. Fenti indokaimnál fogva kérem a községi végrehajtó bizottságot, hogy az említett épületek lebontá­sát és azok elvitelét engedélyezzék, vagy ami még célirányosabb lenne, a major csereingatlanként részem­re adassék.« Ihol a február 24-i keltezés alatt az aláírás: Legszívé­­lyesebb üdvözlettel: Pongrácz Dé­nes (nem földbirtokos, csak) okle­veles gazda. Ez a foglalkozás ugye­bár jobban hangzik. A harmadik levélben már a fűrészgatterra és lakóházakra is igényt tart a földes­úr. Hogyisne. Csak nem tréfálni akart a hatóságokkal Pól uraság? Kaposmérő, Kossuth Lajos utca 46. szám. Itt lakik néhány esztendő óta Pongrácz Dezső hajdani föld­­birtokos vejével és lányával együtt. Telve vannak elégedetlenséggel, soha sem tudják megbocsátani a népi demokráciának, hogy meg­fosztotta őket mesés vagyonuktól, kiváltságaiktól, s a here élőskö­­déstől. Ha élni akarnak, dolgoz­niuk (kell. A családban titokban vágyakat szövögetnek. Hallgatom a földesúr lányának magabiztos terveit, s ar­comba vér szökik, önkéntelenül is azt kérdezem magamtól, honnan veszik a bátorságot az ilyen beszéd­hez ezek a letűnt urak. Amikor azt tudakolom, minek kellene nekik hetvenöt hold föld, ki munkálná meg, szemrebbenés nélkül előhoza­kodik a családi «titkokkal«. Első évben a gépállomással szántat­­nának. S hogy nekik eszük ágá­ban sincs a kapa-, vagy kaszanye­let megmarkolni, azt ezzel is kifejezésre juttatja az űr leánya: «Mindig akadnak szegény emberek, akik a kapálást, aratást, cséplést elvégeznék. Az apám nagyon vi­gyáz összegyűjtött pénzére, s re­ménykedik, hogy egyszer visszakap valamit és akkor kéznél lesz a be­fektetni való tőke. Meg aztán már gondolkodtunk ám többféléről. Van két tehenünk, egy lovunk, egy szekér, egy eke, egy borona. (Mel­lesleg a lovat, meg a teheneket fia a Ceglédi Állami Gazdaság takarmá­nyán tartja.) A többit meg össze­koldulnánk. Mert annyi gép volt a ml birtokunkon, mint három má­sik gazdaságban. Csak éppen szét­hordták a volt cselédek. Mert meg­mondják ám a cselédeink, mi hova lett, kinél van, ha sor kerül rá. Különben az én apámat nem kell félteni. Amikor odameniünk a pusztára, akkor sem ivóit ott semmi az ég világon, de apám építtetett. Vettünk traktort, a régi gépészünk azt is ‘tudja, hogy hova ikerült. A gatter az még megvan. A tsz hasz­nálja. A kévekötő aratógépünket szétszedték, a téglaégetőnket is széthordták. Tudja, hogyan ment a háború után. Odament a föld­igénylő bizottsághoz egy cseléd, és már bontotta is szemünk láttára az .épületet, a téglát meg hordta a táblánkból kimért földje végére. Nagykürtösben, a bolt körül, egész kis falut emelt a ronda csürhe. A mi vagyonúnkból.« Szemrebbenés nélkül mondja: «cselédeink«. S aztán kérdezni sem kell, sorolja tovább, mi min­denük volt 45 előtt. Ötszáz birka, rengeteg sertés, egész falkaszám vitték tőlük a süldőket a Nagytété­nyi Hizlaldába... Most minden át­menet nélkül, mintha valóban a gazdaságuk állatairól, vagy gépei­ről adna számot, így folytatja: «Volt, idefigyeljen, Zalából 30 da­rab (szószerint így: 30 darab) sum­­más munkás, azok tavasztól őszig mindent elvégeztek. Öt kocsis, hat béres, bognár, gépész, kőműves, te­henészek, ibirkások, kanászok, meg húsz cseléd fölött dirigáltunk. Higgye meg, azon a birtokon na­gyon sok cseléd megélt, s megélne ezután is. — Hogy hogyan kezdenénk? A fűrészgatterral harmadából dolgoz­nánk, ez sok pénzt hozna, aztán természetesen visszakövetelnénk a traktort. Sok magot termelnénk. A Tamás, a férjem katonatiszt volt, hadnagy, határportyázó őrspa­rancsnok Vízváron. Negyvenhatban leszereltették, még le is fokozták honvéddá. Képzelheti milyen rosz­­szul esett neki. Pedig most már őr­nagy lehetne. Hát tehet 6 arról, hogy apját mélíóságos úrnak hív­ták, meg főigazgató volt? Igaz, az apámmal nincsenek valami jó vi­szonyban. Apám nem akart hozzá­adni, ő földesurat akarf vejének. Még most is a szememre veti, miért nem teljesítettem az ő atyai kí­vánságát. Néha veszekszenek is. Az egyik azt vágja a másik fejé­hez: te horthysta tiszt, másik meg, hogy kulák. Apám váltig bizonyít­gatja, érdemes lemenni a kürtösi pusztára gazdálkodni, ha az első évben még nem is menne valami ragyogóan a sorunk, a második esztendő viszont már mindent helyrepótolna. A Tamás is sokszor a fejemhez vágja: Te Fodor Tamásné vagy, szerelőfeleség.,. (Mert ti. gépkocsivezető a Finommechanikai Vállalatnál, Kaposváron.) Most mit csináljunk? Talán az első évben legjobb lenne bérbeadni a földet és csak a második évben mennénk a birtokra. Én jól ismerem a férje­met, rá tudnám beszélni, hogy ki­jöjjön, s talán még traktorra is ülne, a 'miénkre ... Annyi mindent kellene javítani a majorokban, azt sem tudnánk, mi­hez kezdjünk először, de apám va­lóságos szaktekintély köztünk, ő majd irányítana... De mondja, igazán visszakapjuk azt a kis het­venöt holdat? Oh, be kár, hogy nincs itthon az apám. Tudja, őt az élteti, hogy egyszer visszatérhet a pusztára. Ha megtudná, örömében még meg is gyógyulná. Ugye siet­nek, gyorsan kiküldik a papírt, a határozatot?« — írásos értesítést kapnak — vá­laszoltam vissza az ajtóból s kinn jó mélyet szippantottam a tiszta, szabad levegőből. íme az uralmát és vagyonát vesztett burzsoázia igazi arca. Ezek a régi világból ittfelejtett egyének mentik, ami menthető, meghúzódnak jó vezetőhelyeken. Pól uraság üzemegységvezető volt egyik állami gazdaságunkban. Fia agronómus Cegléden. Magas állást töltenek be a földbirtokos testvér — a 150 holdas özv. Márczi Л1- fonzné — sarjai is. Az egyik, aki mellesleg Horthyék rendőrfőhad­nagya volt, a Magyar Nemzeti Bank pápai fiókjánál «dolgozik«. A másik pedig a Ganz Vagonban gépészmérnök. Veje, Molnár Sán­dor, a Magyar Nemzeti Bank Pé­csi Területi Irodáián revizorosko­­dik. Rájuk van bízva a nagy ér­ték, mint kecskére a káposzta. De meddig még? VARGA JÖZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents