Somogyország, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-12 / 109. szám

* SOMOGYOBSZÄG Vasárnap, 1957. május 12.

мвшшншшшнаннямнвшишшниавншшнмннпшшвамвннмаанншшяян тшшштш^шяшшящташт мнннвннннвннншнавншаннннннн1^п|^^мшшишв1тп

Kádár János elvtárs válasza a felszólalásokra

(Folytatás az előző oldalról.)

igaza van, meglátjuk a hibáját is és azt hiszem, rendszerünk szerencséjére meg is merjük most már mondani. (Nagy taps.) És így csak ezen az úton érvényesülhet, bizonyos mértékig már érvényesül is az a kollektív bölcsesség, amit mi kommunisták a pártáinkban úgy értelmezünk, hogy a párt tagjainak százezrei együttesen képezik a munkásosztály bölcsességét. így érvényesül az a népi bölcsesség, amit — állítom — ez az országgyűlés joggal képvisel, ha lesz bátorságunk a nép szavát meghallani, figyelembe venni és kimondani.

Ezen a tanácskozáson nagyon sok értelmes, célszerű észrevétel hangzott el, ha nem is éles szavakban, szinte kritikaként Ilyen észrevétel volt az is, amit Z. Nagy barátunk mondott, hogy a beszámolóban aránylag kevés szó esett a mezőgazdaságról. Pénzügyminiszterünk sem beszélt részletesebben a mezőgazdaságról és ezt az új pénzügyminiszter mindjárt az első bírálatnak is felfoghatja, méghozzá jogos bírálatnak.

Szóba került olyan kérdés is — ugyancsak Z. Nagy barátunk részéről, hogy

helyes volna, ha a termelőszövetkezeti mozgalom és a földművesszövetkezeti mozgalom nem teljesen külön vonalat jelentene és nem teljesen külön, egymástól függetlenül fejlődne.

Ez az észrevétel nem először merült fel és eljön az alkalom, amikor sokat fogunk ezzel foglalkozni. A mi általános földművesszövetkezeteink fő baja az volt, hogy a szó igaz értelmében nem a szövetkezet funkcióját töltötték be. Ezek az általános szövetkezetek nevezhetők másodlagos állami boltoknak, mert a szövetkezeti mozgalom lelke elveszett belőlük. Hogy kinek a hibájából, ezt most már ne firtassuk, de hogy ezen változtatni kell, az szent igaz.

Mindnyájunk nagy megelégedésére megszüntettük a begyűjtési rendszert és azt visszaállítani nem is fogjuk. Természetesen ez új problémát jelent. Emlékszem az egyik paraszti dolgozóra, aki — nem tudom hirtelen megmondani, hová — bement valamelyik dunántúli járási tanácshoz és megkérdezte, igazán eltörölték-e a begyűjtést és egy félóráig magyaráztatta magának, hogy tényleg eltörölték. Azt mondja 4hát nincs egy írás, ahol ezt meg tudná nekem mutatni?« Az illetőnél ott volt a hivatalos írás, megmutatta néki. A parasztember megnyugodott, el is indult kifelé és azután visszajött. «-No, ez rendben van, ezt már értem, hogy a begyűjtést eltörölték, meg is vagyok nyugodva. De most azt mondja meg nekem, hogy a városi emberek hogyan lesznek mégis ellátva kenyérrel?«

És van egy sor hasonló kérdés. Ha a földművesszövetkezetek képesek lesznek arra, hogy igazi, eleven funkciójukat betöltve segítsenek megoldani a parasztság értékesítési és beszerzési problémáit, akkor igazi szövetkezetek leszneík, ellátnak egy sajátos funkciót és még a falu szocialista átalakítását is segíteni fogják. Milyen szövetkezet az, mi a szövetkezeti mozgalom abban, ha a falu lakossága szempontjából abszolút mindegy, hogy ott állami bolt van-e vagy szövetkezet, mert hajszálnyira ugyanazt a funkciót látja el. Ez nem igazi szövetkezet és nagyon igaza van Z. Nagy barátunknak, amikor ezt szóváteszi.

Sók más hasonló konkrét kérdéssel kapcsolatban hangzott el értelmes észrevétel, amelyekkel kapcsolatban az a feladat, hogy az egyes szakminiszterek jól megjegyezzék magúiknak és foglalkozzanak velük.

A vitában mégis az a legfontosabb, hogy

egyetértés van a fő kérdésekben. Az országgyűlés — félreérthetetlenül — abszolút többségében élesen elítéli az októberi ellenforradalmi felkelést, mint a kapitalista födesúri rendszer és a fasiszta állam visszaállítására tett kísérletet.

Ez teljesen kiderült a felszólalásokból ás a visszhangból, amit a felszólalások keltettek. Kiderült az is, hogy az országgyűlés tagjainak túlnyomó többsége a népi demokratikus hatalom, a népi demokratikus állam híve, azzal a belső tartalommal, hogy ennek az államnak biztosítania kell a szocialista társadalom építését, végső fokon teljes felépítését.

Egyetértés van külpolitikánkat illetően is. A mi külpolitikánk — helyesen — imperialista ellenes, a szocializmus és a béke nemzetközi erőire támaszkodik. Arra törekszik, hogy erősítse a szocialista tábor országainak egységét és ezen belül a mi népünk és országunk szempontjából különleges fontosságú szovjet—magyar

barátságot. Az országgyűlés többsége — megállapítható — ezzel is egyetért.

Egyetértés van atekiníetben is, hogy bár mi nem a katonai blokkpolitika hívei vagyunk, de a szocializmus és a béke erői jogos önvédelmi szervezetének tekintjük a varsói szerződést.

Hívei vagyunk a varsói szerződésnek, következésképpen hívei vagyunk annak is, hogy a szovjet csapatok Magyarországon tartózkodjanak addig, amíg imperialista agresszív törekvésekkel és az imperialisták erőinek törekvésével állunk szemben.

Egyetértés van a külpolitika olyan vonását illetően is, hogy mi a békés egymás mellett élés hívei vagyunk — mondta, majd e kérdés részletezése után így folytatta:

Ebből az egyetértésből — ami ezekben a fő kérdésekben megnyilvánult, logikusan és értelemszerűen következik, hogy

az országgyűlés abszolút többsége élesen elítéli a Nagy Imrekormány politikáját,

amely mindezekben a fő kérdésekben — végső következtetésben — elárulta a munkásosztály hatalmát, a szocializmust, elárulta a népet és a nemzet függetlenségének ügyét. Nagyon sok éles, kritikus megállapítást hallottunk itt a vitában a Nagy Imre-kormány politikájáról, s megmondom őszintén, az itt elhangzott kritikák, vélemények már egy kicsit a parlamenti légkör által kifinomított változatai annak az éles és szigorú megítélésnek, amellyel ezzel kapcsolatban ott találkoztunk, ahol a dolgozó nép ereje — a tömegekben — összejön! És teljesen igazuk van. (ügy van.)

A fő kérdésekben megnyilvánult egyetértésből értelemszerűen következik — s ezt a képviselők kifejtették felszólalásaikban — annak felismerése és helyeslése is, hogy az akkori adott helyzetben elkerülhetetlen és törvényszerű volt egy olyan új vezető szervet teremtenünk, amelyik síkraszáll a nép ügyéért és megvédi a nép alapvető érdekeit. Tehát, ha jól értettem a vitát, és azt hiszem azt nehéz félreérteni,

az országgyűlés helyesli a forradalmi munkás-paraszt kormány létrehozását és azt a fő vonalát, amelyet eddig követett.

(Úgy van. Hosszantartó taps.)

És rögtön megmondom azt is, hogy az országgyűlés megadta nekünk azt az erkölcsi és politikai támogatást, ami a munka további sikeres viteléhez a kormány számára elengedhetetlenül szükséges. És ezt köszönöm a tisztelt országgyűlésnek.

A vita visszatükrözte, hogy a fő kérdésekben egyetértés van, de bizonyos kérdésekben más nézetek is vannak. Szerintem hasznos és helyes dolog, hogy ez visszatükröződött a vitában. Megmondom őszintén, ha az ilyen vonás általában máris egészséges velejárója jelenlegi belpolitikai fejlődésünknek, akkor ez a későbbiekben méginkább így lesz. Van a mi mostani összejövetelünkben valami ünnepélyes és helyes, hogy ez így van, mert most egy történelmi forduló mérlegét vonta meg az országgyűlés.

De a munka hétköznapjaiban is szükség lesz majd arra, hogy az egyes kérdésekben lévő nézeteltérések még jobban kifejezésre jussanak. Miért, mondom ezt? Üdvözlöm Beresztóczy képviselőtársunk felszólalásának a módját, amely szerint azzal kezdte, hogy leszögezte, mi az, amiben nincs egyetértés. Miért jó ez: véleményeltérés feltétlenül van. Az országgyűlés tagjainak túlnyomó többségét olyan világnézeti eltérés nem választja el egymástól, mint amit Beresztóczy képviselőtársunk a maga részéről szerintem helyesen hangsúlyozott. De hogy egyes kérdésekben van véleményeltérés, ezt mindenki tudja, aki az életet ismeri.

Van véleményeltérés kommunisták és nem kommunisták között és lehet kommunisták között is. Gondolkozó emberek között van árnyalati, kisebb-nagyobb véleményeltérés. És ez nem helytelen. A helytelen az, ha ezt elhallgatjuk. Az a helytelen.

Én azt gondolom, hogy bizonyos értelemben az országgyűlésre is vonatkozik az, amit — mondjuk, mi, kommunisták pártunk központi bizottságára értünk, vagy akár a Hazafias Népfront országos vezetőségének ülésére, vagy bármilyen funkciót betöltő szervre.

Ezzel nem a demokratikus centralizmus leninista elvét akarom ajánlani az országgyűlésnek, de tényleg a dolog úgy van. Mi a dolgok helyes menete? Az, hogy ha az élet egy kérdést napirendre tűz, vitassuk meg és utána határozzunk. De ha határoztunk, azt a határozatot azután hajtsuk végre és védjük együttesen,

becsületesen. (Úgy van.) Azt hiszem, ez nem azt jelenti, hogy itt valami kommunista terroruralmat vezetünk be, éppen fordítva: azt szeretnék, hogy kellő időben vitatkozzunk, kellő időben határozzunk és kellő időbér. lássunk neki együttes erővel a határozat végrehajtásának, a feladat megoldásának. (Helyeslés és taps.) Vagy mondjuk ezt más vonatkozásban. Az országgyűlés ülése a legnagyobb nyilvánosság mellett folyik, a rádió és a sajtó útján a nyilvánosság ismeri tanácskozásainkat, mégis van egy ilyen kérdés: mi a jó, ha itt bent vitatkozunk egy kicsit valamilyen kérdésekben — amelyekben nincs egyetértés, vagy még nincs kialakulva az álláspontunk —, de a parlamenten kívül együttesen lépünk fel amellett a natározat mellett, amelyet az országgyűlés hozott, vagy ha miközben itt ülünk, úgy látszik, hogy mindenki egyetért mindennel és mihelyt kitettük a lábunkat az országgyűlésből, mindenki kezdi azt másképp magyarázni és kezd más álláspontot képviselni. (Tetszés.)

Azt hiszem,

a nép ügyét az viszi előre, ha itt a döntés kialakítása során megmondjuk véleményünket, de ha egy döntés megszületett, a képviselő erkölcsi kötelességének tartja, hogy becsülettel képviselje kint az életben, mindennapi munkájában, saját hivatása területén.

Mivel a gondolatot nekem Beresztóczy képviselőtársunk adta, ne vegye sértőnek, ha egy hasonlatot fogok mondani. Én а XIII. kerületi kommunista párttitkár voltam nemrégiben és beszélgettünk ott az elmúlt évek tapasztalatairól. Azt mondtam, hogy a pártéletnek bizonyos időben az volt a rákfenéje, hogy a pártrendezvényeken úgy viselkedtünk, mint valami rossz katolikus egyház. Ne haragudjék a talán bántó hasonlatért. (Derültség.) Hogyan volt ugyanis ez a valóságban? Valahogy összegyűltünk, felállt egy főpapszerű jelenség (derültség) és elmondta, amit mondani kellett, a többiek ájtatos figyelemmel hallgatták. S utána hazamentek. Ezekben az előadásokban, hogy a hasonlatnál maradjak, volt olyasmi, hogy ne lopj, ne légy gazember, ne légy karrierista, de dolgozzál tisztességgel, tiszteld a népet, szüléidét és így tovább. Erre mindenki rámondta, hogy ámen. (Derültség.) És utána, mikor széjjelmentek, bizony a részvevők jelentős része mindenféle huncutságot és gazemberséget kezdett csinálni, éppen a fordítottját annak, amit ott beszéltek. (Derültség és taps.) Azután, hogy lelkiismereti konfliktus se legyen, hát nekünk, kommunistáknak is megvolt a magunk gyónása, azt önkritikának hívják. (Derültség és taps.) Voltak olyasfajta emberek, akik kommunistáknak nevezték magukat és azt gondolták, hogy hasonlóan viselkedhetnek ahhoz, ahogyan egy rossz katolikus egész évben gazemberkedik és húsvét táján elmegy a templomba meggyén és újjászületve, megnyugodva kimegy az utcára és húsvét után kedden kezdi elölről az egészet. (Derültség és taps.)

Vannak ilyesfajta emberek, akik ott ülnek a kommunisták között, kommunistáknak nevezik magukat és azt hiszik, hogy az ilyen viselkedés elképzelhető és összeegyeztethető az igazi kommunista magatartással. Az ilyenfajta emberek meghallgatják a helyes instrukciókat, rámondják, hogy rendben van, utána nem helyesen dolgozgatnak egy-két évig és amikor előveszik őket a felelősök, akkor mondanak egy szép önkritikát, átszellemülnek és két nappal később folytatják a hibákat ott, ahol abbahagyták. Ezt nem lehet csinálni. (Taps.) (Kristóf István: Szóról szóra így van.) Ezt nem lehet csinálni és ezen kell változtatni. (Helyeslés.)

Visszatérve Beresztóczy képviselő hozzászólására Kádár János megállapította:

Beresztóczy képviselőtársunk azzal kezdte, hogy leszögezte, miben nem ért velünk egyet.

Ezt a szókimondást helyeselni lehet, mert így legalább lehet tudni, ho«rv pl. Beresztóczy képviselőtársunkra milyen kérdésekben és milyen mértékben számíthat az országgyűlés.

Most én pl. — mint pártiunkéi onárius. mert az is vagyok álláshalmozácom következtében — tudom,_ hogy Beresztóczy képviselőtársamra* atek in tét ben nem számíthatok, hogy a hívő katolikusokat a kommunista meggyőződésre térítse át. (Derültség és taps.)

A dolgot egy kicsit a tréfás oldalán nézzük, de ez csak a lényeg megértése miatt van. A lényeg az meg kell mondani véleményünket és így kell kialakulnia a döntésnek, de a döntést azután becsülettel álljak és

hajtsuk végre. Ez a dolog lényeges és azt hiszem, ebben is egyetértés van.

Most szeretnék néhány kérdéssel foglalkozni, ami a vita során felmerült, vagy azzal összefüggésben van, amelyre, úgy gondolom, hogy külön kell válaszolnom. Egyúttal elnézést kérek azért, hogy nem minden felvetődött kérdésre válaszolok. Ha egyes kérdésekre nem térek ki, az nem azt jelenti, hogy nem fontosak, de nem lehet minden fontos kérdésre kitérni. Itt van a következő kérdés: Péter János képviselőtársunk elmondotta, hogy a nehéz időben ott voltak vidéken és várták a szót, mit kell tenni és a szó nem jött. Hasonló kérdésről beszélt Ilku elvtárs, Csikesz elvtársnő és még mások is. Mi itt a dolog lényege? Én azt hiszem, hogy

mi tartozunk a magyar munkásosztálynak, a magyar dolgozó népnek, a magyar kommunisták, honvédek, rendőrök becsületének annyival, hogy megmondjuk; az októberi események során a tömegek részéről és a hadsereg egyes szervei részéről, a kommunisták, a rendőrök részéről megmutatkozott bizonytalanság és tehetetlenség okait nem a tömegekben kell keresnünk.

Ezzel tartozunk a saját népünk becsületének, mert amikor azt mondjuk, hogy a magyar nép a szocializmus ügyét megvédelmezte, ez szentírás, elvtársak. Mert itt szóba került sok mindenféle történelmi Srdem, de azt meg kell mondani, hogy a történelmi érdem azé a magyar munkásosztályé, s ezért talán még dolgozó paraszt testvéreink sem fognak megharagudni, amely 1913 ősze óta a néphatalömért harcolt, sok vért áldozott ebben a harcában, de ettől a céljától soha nem tágított. (Nagy taps.) És nem esetlegesség, nem véletlen volt, hogy a kapitalizmus egy különösen komisz formájában a középkor nagyon erős maradványaival agyongyötört magyar nép volt az első a világon, amely a hasonló elnyomás alatt élt oroszországi népek után kivívta a dolgozó nép hatalmát. Véleményem szerint ez a magyar nemzet igazi büszkeségének egyik legfontosabb történelmi ténye/. (Taps.)

Én sajnos nem tudom részletezni az októberi napok személyes élményeit, valamit azonban szeretnék erről is mondani. Ha a vezetést tekintem — s itt a párt- és az országvezetést egy vezetésnek kell vennem — akkor meg kell mondanom a következőket: az akkori vezetés alapjában két részre osztható.

Az egyik rész az, amely júliusban eltökélte, hogy a hibákat ki fogjuk javítani, meg vagyok róla győződve, hogy ha nem is belső viták, nézeteltérések, nehézségek, egyenetlenségek nélkül, de ha a júliusi vonalat vihettük volna, akkor egy esztendőn belül nagy áldozatok nélkül kiküszöbölhettük volna a hibákat. (Általános helyeslés, taps.)

Ez fontos kérdés. A vezetés egyik felét ez a törekvés és eltökéltség vezette.

Meg kell őszintén mondanom, hogy a vezetésnek ez a része azokban a nehéz napokban súlyosig zavarban volt. Legalábbis én a magam nevében megmondhatom, hogy az események sodrában nem volt egyszerű dolog megérteni, hogy mi történt. És a következő lépés, hogy mit kell tenni, még nehezebb volt. Tehát nehéz volt megismerni, hogy mi történik és nehéz volt meglátni, hogy mit kell tenni, ezért bizonytalanság volt a vezetés jobbik és tisztességes részéről.

Ugyanakkor bent volt a vezetésben a másik rész is, és itt a Nagy Imre-csoportról keil beszélni, amelyet mi akkor nem ismertünk teljes mértékben. Ezt is meg kell mondani, mert nem tagadhatom le, megszavaztam, hogy Nagy Imre legyen a miniszterelnök. Ezt soha nem is fogom letagadni, mert

ezt abban a meggyőződésemben, abban a hitben tettem, hogy minden hibája ellenére, Nagy Imre mégis becsületes ember és mégis a munkásosztály oldalán áll. Később aztán kiderült, hogy nem így van.

Mi is volt ezzel a vezetéssel? A vezetésnek ez a része nem volt olyan helyzetben, mint a másik fele, amely nem tudta pontosan, mi történik.

Nagy Imréék tudták, mert részben ők csinálták. (Úgy van.) Tehát nem volt nehéz tudniuk, hogy mi történik. Következésképpen azt is tudták, hogy mit akarnak (úgy van) és megvolt rá a módjuk, hogy mindenféle nyomással kényszerítsék a vezetés másik felét, hogy a bizonytalan (Kádár elvtárs válaszának folyta* helyzetben egy darabig velük együtt tását keddi számunkban közöljük.)

menjen. így értük meg azt a helyzetet, amely a vezetés szégyene és nem a nép szégyene, hogy tudniillik az ezernyi ezer embernek, akik az ország minden pontján utasítást, útmutatást, irányítást vártak az ország központjából, akik fegyvert követeltek, akik jobban látták, hogy mit kell tenni, mint mi, akik a vezetésben voltunk — nem tudtunk becsületesen irányítást adni, amit ilyen helyzetben egy vezetésnek meg kell tennie. És így értük meg aztán a fejleményeknek olyan menetét, amikor beláttuk, hogy többé ezen az úton menni nem lehet. És abban is biztos voltam — pedig akkor nem így festett a helyzet —, hogy a magyar nép óriási tömegei meg fogják érteni, hogy szakítanunk kellett és az egyenes harc útjára kellett lépni. (Közbeszólások, így van. nagy taps.) Én azt hiszem, a vezetés tekintélye nem abból áll. hogy ezeket elhallgatja, hanem abból, hogy ezeket becsületesen megmondja.

Nem tudtam beszámolómban hoszszasan foglalkozni az októberi események olyan oldalával, amely a békét, az emberiség békéjét fenvegette. A felszólalók közül többen utaltak rá. Ez a veszély óriási volt, kétféle változatban is. Az egyik változat a következő: az ellenforradalom, amelynek arculata ebben a vitában is kellőképpen kidomborodott — mindenki tudja — imperialista, soviniszta, revansvágytól átfűtött ellenforradalom volt. Mindenki ismeri Magyarország sajátos történelmi helyzetét. Magyarországnak öt állam a szomszédja. Nincs az öt között egyetlen egy sem, amelyhez ne tartozna olyan terület, amely a történelem során valamikor rövidebb. vagy hosszabb ideig régesrégen vagy nem nagyon régen Magyarországhoz tartozott. Ez történelmi adottság volt.

Mi helyes úton járunk, amikor a nacionalista revansizmust elutasítjuk ebben a kérdésben és visszatérünk a kossuthi eszméhez, hogy minden törekvésünkkel — mégpedig a szocialista gondolat jegyében — a békés testvéri egymás mellett élés és a közös harc formáját valósítjuk meg a Duna-medence népeivel. Helyesen járunk el, mert ez a magyar nép érdeke.

Van egy másik variáns is. Vannak elvtársaink, ismerem a nézetüket, akiknek nagyon komoly lelki probléma Szigeti Attila személyiségének megítélése, ök ismerik, nem tudom milyen évekből, amikor pozitív irányban dolgozott. Hát ha Szigeti Attila személyesen nem is adott ki olyan utasítást, hogy azt a 34 demokratát lőjjék agyon a győri főtéren, vagy égessék el, de volt egy nagyon súlyos dolog, a dunántúli ellenkormány. Ez nem valami bábszínházi előadás mozzanatának készült, hanem véres történelmi valóságnak.

A dunántúli ellenkormány alapgondolata az volt, hogy második Koreát csináljanak Magyarországból.

(Úgy van, úgy van.)

Nem úgy, hogy Észak- és Dél-Magyarország, hanem úgy, hogy Kelet- és Nvugat-Magyarország. Itt akart az imperializmus egy új háborús tűzfészket teremteni Európa szívében. Pedig Európa szívében helyi háborút a történelem során soha senki sem tudott csinálni. Abból mindig világháború lett, úgyhogy nagyon jogos Péter János képviselőtársunk figyelmeztetése arra, hogy az eseményeknek ezt a vonását szántén alá kell húzni.

Felmerült itt a Hazafias Népfront kérdése. Nem tudok programot adni vagy szervezeti formát megjelölni a Hazafias Népfront számára, de utalni tudok egy történelmi előzményre.

A Hazafias Népfront csírája valamikor a második világháború időszakúban született meg a Történelmi Emlékbizottság, Magyar Front és hasonló elnevezésű szervezetek formájában. Ez később Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lett és ezeknek történelmileg egyenes folytatása a Hazafias Népfront.

Amikor ez született, eleven tartalma volt, nem kellett keresni a tartalmát, mert a nemzeti összefogás gondolatának jegyében született, akkor is a kommunisták kezdeményezésére. Ezt nem pártgőgből, hanem a történelmi igazság kedvéért mondom. Sokan vannak — Darvas és mások —, akik ebben részt vettek.