Somogyország, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-10 / 107. szám
Fóetrfe, 1*57. május 10. SOMOGYORSZÁG 5 Mégegyszer a szarvasmarhák takarmányalapjának megteremtéséről írta: Czeglédi Lajos megyei főállattenyésztő A belterjes mezőgazdaságnak •egyik alapvető tényezője a fejlett állattenyésztés. A fejlett állattenyésztésnek az előfeltétele viszont a jó takarmányozás. Állatainktól jó termelést csak akkor várhatunk, ha szokat megfelelően etetjük. Akár nagyüzemről, akár kisüzemről van is sró, a meglévő, vagy még fejlesztendő állatállomány részére a ■szükséges takarmánybázist meg kell teremtenie a gazdaságnak. Mégpedig úgy, hogy az állatokat ne csak tartsa, hanem jövedelmező állattenyésztéssel tudjon foglalkozni, figyelembe véve a tenyésztett állatfajok takarmányigényeit. Erről a témáról nemrégiben írt ugyan a Somogyország, mégis fontosnak tartom e cikk megjelentetését is. FOKOZATOSAN TÉRJÜNK ÄT A ZÖLOTAKARMÄNYOZÄSEA Most kizárólag a szarvasmarhateayésztéssel, mint az állattenyésztés egyik legfontosabb ágával kívánok ■foglalkozni. A szarvasmarhatenyésztésnek egyik fő feladata és célja a magas tejtermelés, melyhez jó minőségű és elegendő takarmány szükséges. Tavasztól őszig nagytömegű zöld, ősztől tavaszig nagytömegű szilázs és vizenyős takarmány. Mielőtt a takarmányalap megteremtésére rátérnék, szólni kell egy alapvető hibáról, mellyel gyakran találkozunk. Ez pedig a takarmányok változtatása, vagyis az egyik takarmányról a másikra való áttérés. A zöldtakarmány etetését napjainkban kezdjük meg. Ha nem tartjuk be a fokozatos átmenetet a száraz takarmányozásról a zöldtakarmányozásra, akkor a hirtelen változás emésztési zavarokat, hoszszantartó hasmenést válhat ki. Ennek következményeképpen lesoványodnak az állatok, csökken a tejhozam, a növendékek pedig fejlődésükben visszamaradnak. Tehát e bajok elkerülése végett tanácsos, hogy a zöldtakannányozá.shoz fokozatosan szoktassuk hozzá jószágainkat. Az átmeneti időszakban, 6— 3 napig, az állatok takarmányadagját úgy kell változtatni, hogy a zöld takarna á ny mennyiséget fokozatosan emeljük és ezzel párhuzamosan a szálastakarniány mennyiségét fokozatosan csökkentsük. Amennyiben állatainkat legelőre hajtjuk ki, az átmeneti időszakban a legelőre való kihajtás előtt célszerű száraz takarmányt eteni, nehogy a zöld fűvet túlságosan mohón fogyasszák. Bármilyen takarmányváltozf.atást akarunk végrehajtani, az egyik tafearmányadag csökkentéséhez, a másik takarmányadag emeléséhez tartanunk kell magunkat, ha az említett bajokat el akarjuk kerülni. EGY-EGY SZÁMOS SZARVASMARHA TAKARMÁNYSZÜKSÉGLETE Ereit előrebocsátása után visszatérek a szarvasmarha-állomány takjarmányialapjának rryegteremtésére. Általában egy 500 kilogram súlyú ■számos szarvasmarhának életfenntartásához naponta 30—35 kg zöldtakarmányra van szüksége. (A számosállat létszámot megkapjuk, ha a felnőtt és növendék állatok számát megszorozzuk 0,8-del.) Ha egy gazdaságnak 50 darab számos szarvasmarhája van, akkor a napi fogyasztás zöldítakarmányból 1500—1750 kg. A nyári takarmányozási idő átlagosan 180 nap, ezért minden számos szarvasmarha számára 528 négyszögöl szántóterületet kell bevetnünk zöldtakarmánnyal. Ha az 50 számos szarvasmarhának a fele számos tehén, melyek naponta az alaptakarmány elfogyasztása után kondíciójúikat megtartva, átlagosan 8 liter tejet termelnek, akkor zöldtakarmányból 55—60 kg-ot kell velük feletetnünk. Ezt is figyelembevéve egy számos szarvasmarha után ebben az esetben 720 négyszögöl területen kell zöldtakarmányt terrhelnüiik, ha egy kát. hold zöldtakermány termését 180 mázsának vesszük. Természetesen, ha a holdafikéníi hozam- kisebb, akkor növelni kell a .területet, ellenkező esetben pedig csökkentem. Ám nyilvánvaló, hogy egy-egy tehén nemcsak 8 liter tejet tud naponta termelni, hanem többre is képes. A 8 literen felül termelt tej után a tehén részére abrakot kell biztosít mi. Ezek a számadatok istállózott szarvasmarhákra vonatkoznak. Természetesen nyári időszakban szarvasmarháinkat zömmel legeltetjük. Ismerve a megye legelőit, sajnos azt mondhatom, hogy az ott termett fű a szarvasmarhák részére nem elegendő. A növendékmarhák azon kielégítően fejlődni nem tudnak, tehenek pedig a kívánt tejtermelést nem tudják biztosítani jó kondíciójuk fenntartásával. Éppen ezért a szarvasmarhák a legelő mellett kiegészítő takarmányozásra szorulnak. Az előző számoslétszámot és termelési adatot figyelembe véve, szerintem a legeltetés mellett a szántóföldi zöldtakarmány termésnek a fele feltétlenül szükséges ahhoz, hogy gazdaságos szarvasmarhatenyésztést folytassunk a nyári időszakban. Ügyelni kell arra, hogy a nyár folyamán zöldtakarmány folyamatosan rendelkezésre álljon, melyre legcélszerűbb zöld futószalagot beállítani. MIT ÉS MENNYIT SILÖZZUNK? Mivel a szarvasmarhaállomány egész évi takarmányalapjának biztosításáról van szó, említsük meg a téli takarmányellátást is. Erre szintén a nyári időszakban kell felkészülni elsősorban. Helytelen lenne azonban azt mondani, hogy kizárólag az ősszel levágott kukoricaszár való basavanyításra. Gondoskodnunk kell zöldsiló takarmány készítéséről is. Erre a célra jó a másodvetésű zöldtakarmány. Kizárólag erre hagyatkozni azonban nem szabad, egyrészt a munkamegosztás, másrészt az esetleges száraz időjárás miatt. Határozzuk meg előre, hogy a meglévő állatállomány részére mennyi silótakairmányra van szükség. Ismét az előbbi példát veszem. Ha egy gazdaságnak 50 számos szarvasmarhája van és ha egy számos szarvasmarhára napi 15 kilogramm silótekarmány fogyasztást számítunk a téli időszakban — 180 nap —, akkor a gazdaságnak 225 köbméter siló űrteret kell megtölteni. Abban az esetben, ha egy-egy szarvasmarhával napi 20—20 kg-ot akarunk etetni, a megtöltendő silóűrtér 300 köbméter. Célszerű, ha az összes silótakarmány 70 százaléka zöldnövényből készül. Ajánlatos a zöldsiló 20 százalékát őszi takarmánykeverékből —, melyet a tavaszi időszakban az állatokkal már feletetni nem tudunk, mivel az öregedésnek indult; 65 százalékát főterményként vetett silótakarmányból és 25 százalékát másodvetésű zöldből készítenünk. Abban az esetben, ha napi 15 kg silót etetünk minden szarvasmarhával zöldsilóból, 156 köbmétert kell megtölteni és így egy számos szarvasmarha részére 164 négyszögöl szántóföldön kell zöldtakarmányt termelnünk. Ha a silótakarmány fogyasztása napi 20 kg, akkor a siló-űrtér hetven százaléka — 210 köbméter — megtöltésére egy-egy számos szarvasmarha után 224 négyszögöl területen kell zöldet termelni. Mindkét esetben az .egy kát. holdon betakarított zöld takarmányt 180 mázsának és egy köbméter siló-űrtérben lévő takarmánymennyiséget 6 mázsa súlyúnak vettem. Természetesen, ha egy kát. holdon 180 mázsán felül termelünk zöldtakarmánvt, akikor kisebb, ha pedig 180 mázsa alatt termelünk, akkor nagyobb területen kell számos szarvasmarhánként megtermelnünk. A fennmaradó 30 százaléknyi silóűrteret ősszel kulkoricaszárral tölthetjük meg. A kukoricaszárhoz leveles cukorrépafejet, nedves répaszeletet, stb. keverjünk. Amennyiben az egész siló-űrteret zölddel akarjuk megtölteni, akkor a napi 15 kg-os fogyasztás mellett számos szarvasmarháiJként 224 négyszögöl területre, a napi 20 kg-os fogyasztás esetén pedig 320 négyszögöl területre van szükség az előbb említett holdanként! zöldtakarmány-hozam elérése mellett. A téli takarmányozási időszakban a silótakarmányok etetése mellett az étrendi hatás javítása és a változatos takarmányozás céljából tanácsos takarmányrépát is etetni. Egy számos szarvasmarhának a feletetett silótakarmány mennyisége mellett még napi 10 ke takarmányrépát célszerű adni. Ebben az esetben egy számos szarvasmarha után répatermelés céljából 192 négyszögöl szántóterületre van szükség. A tejelő tehenek részére pedig a feletetett silótakarmány mennyisége mellett takarmányrépából 20 kg-ot számolunk, •mely esetben egy számos szarvasmarha részére 288 négyszögölön kell takarmányrépát termesztenünk. A szarvasmarhák takarmányozásához szükséges abrak- és szálastakarmány biztosítására most nem térek ki. Erről majd a gazdaságos tejtermelésről szóló cilckben írok részletesen. Gazdát keres a „senkiföldje“ Somogyimon — Te, Jóska! Ha a Nyíres parlagon van még, akkor én felszántom, mert eljár az idő — mondja Csekk József a községi tanácselnöknek ... — Látja — fordul hozzám Takács József tanácselnök — nem kell most doboltatni, melyik mezei munkának mikor van az ideje. Tudják azt a parasztok és akként cselekszenek. Minden hirdetménynél jobban hajtja őket a megnövekedett termelési kedv ... Manapság valóságos invázió van a föld után a somogytúri tanácsházán. Lassan egyenesbe jönnek a dolgok, pedig sok gondot okozott a földrendezés. A több, mint háromezer holdas határban két'zernégyszáz holddal kellett foglalkozni, — ennyi volt a feloszt lőtt Uj Somogy Tsz betagosított földje. Itt is sokat kellett győzködni az ősi földre visszatérni kívánkozó gazdákkal. Akik mindvégig egyénileg dolgoztak, azok is a tagosítás előtti földjeik felé tekingettek, pedig egyszer már kártalanították őket. A többség végül is belenyugodott a földrendezésbe, s most már csak néhányan vannak olyanok, mint pl. Vastagh Antal, aki nemrég is kijelentette: nem munkálja »más« földjét, amit részére juttattak. A szövetkezet volt tagjainak kiadták használatra a földet az összefüggő táblából. Minthogy a határ különböző részein nagy az eltérés a talajok minőségében, mindenkinek annyi parcellát mertek ki, amennyit bevitt a szövetkezetbe. Egyébként a törvény szerint jogukban állt, hogy egymás között, vagy kívülállókkal elcseréljék földjeiket, közös megegyezéssel. A tsz volt táblájára és az egyéniek birtokára nincs ma már különösebb gond. De van a tartalékkal! Sok a »bebíró«, — olyan földtulajdonos, aki másútt lakik, s évekkel ezelőtt elhagyta, felajánlotta földjét. A Nagyatádra költözött Bíró-család a tanács útján közölte a somogytúriakkal, hogy az elhagyott kilenc holdjára nem tart igényt. A többi, vidékre szakadt tulajdonos azonban még anynyi fáradságot sem vett magának, hogy valami hasonló tartalmú levelet írt volna. A tartalékföldből egy 45 holdas táblát az erdészet vett kezelésbe, a többinek jelentős részét egyéves használatra vették ki a gazdák. 30—35 holdnak azonban nem akad pártfogója. A »bebírók« földjéből kellene Iski Istvánnak, Locher Jánosnak, Nagy Lajosnak, Övári Ferencnek, Selega Józsefnek és másoknak is. Csak ott a bökkenő, hogy egy évre nem érdemes elvállalni ezeket a hét-nyolc éve műveletlen földeket. Mégis módot kellene keresni ezek hasznosítására, mondjuk 10 éves, vagy hoszszabb időre szóló bérletek engedélyezésével. Pár esztendő múlva lenne itt fiatal gyümölcsös és szőlő. Ha ez nem megyJ akkor erdősíteni kellene ezt a domboldalt. Mert attól egy cseppet sem leszünk gazdagabbak, ha újabb hétnyolc évig »senkiföldje«-ként tartjuk nyilván azt a tötib mint harminc holdat. Adjanak követhető útmutatást a somogytúriaknak a felsőbb szervek. Példáid követésre méltó Drávagárdony a barcsi járás együk legkisebb községe. A hetvenkilenc családot számláló határmenti falut igen szorgalmas és törvénytisztelő emberek lakják. Ezt ékesen bizonyítja, hogy már sarabolják a kukoricát, s második a járásban az adófizetésben. Sőt eddig az első helyet tartotta, és amint Kovács Gyű lánc tanácstitkár mondja, a legközelebbi értékelésikor minden bizonnyal ismét az első helyre kerülnek. Mert fizetnek itt a gazdák. Minden felszólítás, biztatás nélkül. Az adóügyi csoport vezetőjének eddig nem sók dolga akadt itt, s mégis a második negyedévi adóbevételi tervet már mintegy 65 százalékra teljesítette a község. S ami még bizonyítékul szolgál a drávagárdonyi gazdák kötelességtudására, hogy a tanácsapparátust majdnem csak Kovácsné teszi ki, s bizony neki nemigen akad ideje az elnöki és titkári teendők ellátása mellett az adóbeszedésre kampányt szervezni, mégis fizetnek a gazdák. Számos olyan példamutató gazda van a faluban, mint Zsíros György, Sziács József, akik már az első félévre letudták adótartozásukat. S az ilyeneket követik a többiek. Tudják a drávagárdonyiak, hogy befizetett adóforintjaikkal hozzájárulnak községük szépítéséhez is. NemAz északi szél elemi erővel rohan я pályatesten. Felkavarja a port, kendeket lobogtat; az utca fordulójánál siető asszony feje tetejére, borítja szoknyáját. A vásártéri átjárónál nem szűnik a járókelők áradata. Kocsik, teherautók szinte lépésben követik egymást. Piacnap van. Ilyenkor azt mondják — itt szorong a városban a fél megye. A két színes sorompó magasra nyújtózik a levegőben. A vágányok csendesek. Csak bentről, az állomásról hallatszik néha, hogy egymásnak löktek két vagont. Hallani a kis helyi lokomotív ■erőlködését, amint rendezgeti a temérdek sok kocsit. A forgalommal senki sem törődik. A járókelők nem néznek sem jobbra, sem balra, habozás nélkül vágnak ■át a pályatesten. A szél újra próbálkozik. örvényt kavar. Belekapaszkodik a 35-ös számú őrház tetejébe, és roppant erővel igyekszik elsodorni. Az őrház azonban nyugodt. A szél elsüvölt felette, az ajtó üvegablaka mögött most megjelenik egy sovány, csontos arc. Kissé már deres haját elnyűtt vasutas sapka fedi. Egy ideig szemléli az áthaladókat, elnéz a végtelen pályatesten, hallgat a neszre. Füléhez emeli a telefonkagylót. Szorítja, aztán bólint és felakasztja Az őrház fogadja a vonatot Fonyód felől az 5561. sz. vonatközelit. A pályaőr mielőtt a vonat számát lassú, megfontolt betűivel rávezetné az előtte fekvő papírlapra, az órára pillant. 10 óra 50 perc. Pamuki József pályaőr ekkor kapta a jelzést. Megkeresi kis piros forgalmi A 35-ÖS ÖRHÄZ rég épült a községben egy tűzoltószertár. Igaz, ennek felépítését társadalmi munkával is segítette a falu népe. Mert szívesen vállalnak ők társadalmi munkát is. Nemrég hoztak határozatot tanácsülésen, hogy 4000 forint értékű társadalmi munkával rendbehozzák az utakat, hidakat. Ha ezt készpénzért mással csináltatnák, akkor miníien családnak 567 forintot kellene fizetnie. Vagyis, így családonként ennyi értékű társadalmi munkát vállaltak. Dicséret illeti ezt a kis falut, s példája követésre méltó a barcsi járás nagyközségei előtt is. Rövid filmhírek A Moszfilm Stúdió megkezdte a Leningrádi szimfónia című film felvételeit. A film történetének alapja Sosztakovics VII. szimfóniájának 1942. évi bemutatója. Megismerjük azoknak az embereknek életét, akik részt vettek ennek a: nem mindennapi, ágyúzás közben megtartott hangversenynek a megszervezésében. Moszkvában rövidesen szinkronizálva bemutatják A föld sója című amerikai játékfilmet. AZ ÁTJÁRÓ PARANCSNOKA zászlóját és a hóna alá szorítja. Öt perc múlva itt a vonat. Kilép. A forgalom, az átjárón versenyt tart a széllel, most a legnagyobb. Valahol az egyik közeli kanyarodóban élesen hasít a vonatfütty a délelőttbe. Pamuki kibontja a vörös zászlót, megigazítja sapkája ellenzőjét és a sorompóhoz lép. A 35-ös őrház készen áll: fogadja a vonatot Veszélyben az élet! Kerepelve, zakatolva indul a sorompó lefelé, hogy amíg a vonat áthalad, elzárja az átjáróját. A térközben jövők meggyorsítják lépteiket, a sorompóhoz közeljárók futásnak erednek. Aki még valószínűnek tartja, igyekszik átjutni. A pályaőr roszszalóan csóválja a fejét: ... mozogjanak! — kiáltja. — Siessenek már! Amíg az egyik szaladó asszonyra figyel, a félig már leeresztett sorompó alá begördül egy vakmerő parasztszekér. — Mit csinál...! Forduljon visz-I sza ...; Már késő volt. A kocsi áthaladt az első zárórúd alatt. A tetején bátyúk és egy kerckképü asszony. A bakon szőrös, beesettképű parasztember nógatja a lovakat. A vonat füstje már feltűnik a fordulóban. — ... Azonnal hajtsa ki!... Gyerünk, gyerünk! — kiált a pályaőr a kocsisra. Aztán kővémered az arca. A lovak prüszkölve megtorpannak a síneknél. Egy pillanatra minden forogni kezd. Az asszony felugrik, ütlegelik az állatokat, rémülten kapkod és segítségért sikolt. Az ember kétségbeesetten próbálja indulásra bírni az állatokat, de hiába, egyre erőtlenebbül üt, aztán ijedtében kiesik a kezéből a gyeplő. Mint aki rosszul lett, csak ül a bakon. A vonat kerekeinek kattogását már tisztán lehet hallani. Egy századmásodpercig megbénul minden és úgy tűnik, hogy a téren jelen van a halál... Csak egy századmásodperc! Pamuki ekkor markomba nyomja a kis zászlót, valamit még mond és mint aki bírókra készül egy rettenetes titánnal, két ugrással a kocsinál terein. Az asszony sikolya hátborzongató. — Imre ...! Imrém! A lovakig Ekkor már Pamuki pályaőr birkózik. Elkapja a fékszárat, az almás szürke pej gyeplősiöl a magasba rántja. Újra talpra esik. Próbálja hátra tuszkolni őket. A vonat most ér 59 méteren belül. Aztán az 5561 -es dübörögve fut rá a térközre. Azt még látom, hogy Pamuki utolsót rugaszkodpa hátraszorítja a lovat. A többit eltakarja a mozdony, Rettenetes érzéssel vártam a fékek csikorgását, bambán néztem, nem csavarnak-e valamit a kerekek. Dermedtségemből a nyitott sorompó ráz fel. Odaugrom és egészen lezárom. Ekkor tűnik el az utolsó kocsi is előttem. Pamuki eltorzult arccal lóg a lovakon, minden izmát megfeszítve nyomja, nyomja vissza a megrémült állatokat. És meg mindig azért a néhányj centiméterért küzd, amely elválasztotta őt a haláltól... ... Szótlanul tántorgott be a kis őrházba. В leesett a székbe és csak nézett, nézett szótlanul a semmibe. Első mozdulata: megnézi az órát. Az 5561-es 11 óra 3 perckor a 35-ös órház előtt elhaladt... Lassan felszakad belőle a szó. — ... Csak ne lennének... erteilen emberek ... Bemerészkedik a leszaladó sorompó alá ... Rettenetes. Még jó, hogy minden tizedik évben történik egy ilyen... Egyszer egy teherautóval... De hagyjuk. Legyint és falfehér homlokán lassan gyöngyözik a veríték ... És ha rajta segítenének Sokáig beszélgettünk. Az egyszerűnek látszó, felelősségteljes munkáról, amelyet a lakosság érdekében a járókelők testi épségéért végez. Szinte ekkor már mintha misem, történt volna, ment tovább az élet az átjc,rón és a sorompók békésen nyújtóztak a magasba. Észrevettem, hogy beszéd közben Pamuki folyton az állomásfelőli pályatestet szemléli. Szemében fel-fellobbanik az idegesfényű tűz, aztán ismét csak az órára pillantgat. A kisablakon látni a pálya egy darabját. Most hirtelen felkerekedik és ismét a sorompóhoz fut, de erre az időre már ide is robogott a helyi lokomotív, hogy szétlökdösse a pályaudvar tehervagonait. Pamuki, mint aki jól végezte dolgát, ismét bejön. Leül, aztán újra az állomás vidékét kémleli. — Mi történik itt? — kérdem. — Hát minden percben ide roboghat valamelyik szerelvény vagy mozdony. Az állomásról sohasem adnak róla jelzést. Figyelni kell egész nap és folyton készen állni 24 órán át. És 12 órai pihenő után kezdődik minden elölről. — Dehát ez pokoli lehet, miért nem jelzik, ha bentrpl tart valami kifelé? — Nem jelzik. Pedig volt már róla szó nem egyszer. Itt jártak a pécsi igazgatóságtól is, aztán mégsem jelzik. Mi 24 órát szolgálunk itt, akiknek jelezni kellene ezt, ők csak tizenkettőt és huszonnégyet pihennek. Dehát úgy látszik min'degy. Az ember idegei a szolgálat végére ... No, de úgyis hiába emlegetem... Pedig csak egy kis jóindulat kellene hozzá a bentiek részéről... Igen, csak egy kis jóindulat kellene hozzá, hogy Pamuki József pályaőr idegölő munkája némikévp enyhüljön. Némiképp csak, mert egészen nyugodt sohase J lehet, amikor életekért felel. A felelősség súlya óráról órára a vállára nehezedik. Ha segítenének, örülne neki és megköszönné. Nem fáradjia úgy ki és több örömet nyújthatna családjának. Mert naponként 36 vonat balesetmentes áthaladását biztosítani nem kis feladat, Különösen akkor nem, amikor ennek felét egy háromszáz méteres szakaszon úgy kell meglesni. De ő mindent megtesz feladata teljesítésére. Milyen jó lenne, ha a vasút is legalább ennyit tenne érte. Ebben a reményben búcsúzom tőle. SZEGEDI NÁNDOR
