Somogyország, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-24 / 119. szám

Péntek, 1957. május *4. SOMOGYORSZÄG 3 MERRE TART STEYER IMRE! 1/[lelőtt hozzákezdenénk a tör­­ténethez, valamit tudni kell a fiatalemberről. Imre tekintély volt valamikor, és nem érdemtelenül ju­tóit e nagy dologhoz. (Mellékesen, tanulságképpen még hozzátehetnénk, hogy csak szocialista társadalomban lehet tekintély egy fiatalember. De hát most nem az a főkérdés.) Most azt vizsgáljuk: hogyan vesztette el saját magát és tekintélyét is vele együtt Steyer Imre, a Barcsi Fűrész­üzem kiváló, jó munkása? Egy ifjúsági brigád vezetőjeként mindenfelé ismerték. Minden fel­adatot megoldott. Minden nehézsé­gen segítette átvinni a vállalatot. Évekig DISZ-titkár volt az üzem­ben. A fiatalok hallgattak rá, az idősebbek maguk mellé emelték. Az üzem és a járás vezetői számontar­­tottó.k. Dicséreteket, jutalmakat, ki­tüntetéseket kapott. Egy nyáron Var­sót is megjárta, mint VIT-küldöit. A járási pártbizottság ezután, mint a párt régi tagját, pártiskolá­ra küldte. Imre még aznap visszajött az üzembe. Különösebb indoka nem volt, csak az, hogy ő »dolgozni akar«. Ez 1955 nyarán történt. Most kezdődik a visszájára gombo­lyított történet. 1957 májusában vagyunk, a nagy­szerűen sikerült munkásünnepség után. Steyer Imre a déli ebédszünetben kinyitja Szabó Imre igazgatói irodá­jának ajtaját és kissé összetörtön, panaszosan mondja neki: — Hibáztatlak téged, miért nem szóltál nekem, hogy mibe műszók bele ... Miért nem nyitottátok fel a szemem,et? Mondd, most mit csinál­jak? Hogy tegyem jóvá cselekedetei­met ... Nem bánom, adjatok nekem feladatokat, akármilyent, hogy be­bizonyítsam ... Az olvasó bizonyára elcsodálkozik. Kicsit összefüggéstelen dolgokat be­szél ez az Imre. Pedig ez a valóság most: a, fiatalember vívódik... Va­lamit jóvá akar tenni, valamit bebi­zonyítani ... Mi történt vele? Mondjuk ki nyíltan: Steyer Im­re, a maga módján, a maga »tekin­télyével«, az üzemen belül az ellen­forradalmat. szolgálta. Nem fegyver­rel, mert ilyen dologról az üzemben nem volt szó. Itt is az történt, ami sok helyütt, hogy november 4-e előtt és után a reakció felülkerekedett és megpróbálta megvívni a maga har­cát. Természetesen itt is sikertele­nül. De hogy időlegesen tartani tud­ta magát, abban a »varsói káderé­nek is része van. (így nevezték el őt — kissé keserű szájízzel mondva — néhányan a mindvégig hűséges em­berek.) A pártiskola visszautasításától, az állandó bérkövetelésekben megnyil­vánuló elégedetlenségtől, a nyílt és kevésbé nyílt szembenállástól nem volt messze az út a munkásta­nács elnökhelyettesi tisztségéig. Ab­ban a munkástanácsban ült és ha­tározott, amely kimondta a soroza­tos sztrájkokat, amely betiltotta a darabbér minden formáját és beve­zettette az időbért, amelynek műkö­dése alatt rendkívül lecsökkent a termelés és rendkívül megnőtt az üzem önköltsége. Tagja volt annak a küldöttségnek, amely megnézte: va­lóban dolgoznak-e a pécsi bányá­szok. _ Am Steyer Imre még ennél is tovább ment. Megtagadta a pártot, amely pedig a tenyerén hor­dozta, amelynek révén mégis csak a gyár gazdájává változhatott. És meg ez is kevés. Kijelentette: »Nem sze­retem hallani az elvtárs szót.« El­zárkózott. a párt szervezésétől és le­kicsinylő mosollyal, megjegyzésekkel kísérte volt elvtársai erőfeszítéseit. De a volt elvtársai sikereket értek el. Egyre többen léptek be a párt­ba, egyre többen léptek fel szóban és példában a termelés megjavításá­ért. A munkástanács reakciós része egyre jobban háttérbe szorult. És ezzel együtt maradt egyedül Steyer Imre is. Már nem kérdezték meg a véleményét, nem hívták meg a legfontosabb értekezletekre. A szenvedélyes pártszervezeti taggyűlé­sekről is csak nagyon keveset hallott. Hja, az idők megváltoztak, a kom­munisták már más emberek lettek ... Annyit azonban megérzett Steyer Imre, hogy renegátnak tartják. És egyre többször, az idők múltán egy­re jobban érezte, hogy joggal tekin­tik annak. Régi hetykesége, kissé gúnyos és fölényes magatartása megváltozott. Magába nézett, kicsit összetört em­berré változott. Néha azért feltá­madt. Ilyenkor levetette csuromvi­zes ingét, és megmutatta, hogy tud ő dolgozni, az időbér ellenére is. De ez kevés volt. Maga is tudta, hogy roppant kevés... így került sor az igazgatói szobá­ban arra a beszélgetésre. Itt kérte, hogy állítsák vissza a darabbért, majd ő megmutatja, mire leépes az ifjúgárda, saját magával az élen. Itt kérte az igazgatót: vegyék vissza a, pártba. Bár tudta, hogy ezt nem lesz olyan könnyű megvalósítani, mint az első kérést. S valóban: nem vették fel a pártba.. Legalábbis egye­lőre nem. Majd, ha m.ár bebizonyí­totta ... S ezzel talán be is lehelne fejez­ni ezt az igaz történetet. Mielőtt azonban ezt tennénk, hallgassuk meg őt. Talán tanulhatnak szavaiból má­sok is. — Én sohasem magamat néztem. Azt hittem, a mások törekvéseiért kell harcolnom. Gondoltam, most is helyesen cselekedtem, amikor az időbérhez ragaszkodtam. És most csalódtam. Nagyon sokunkban csa­lódtam. Én m,ost is megtermelem a régit, de azok!?... És hiába beszé­lek nekik ... Már láttam., hogy rossz irányba mennek a dolgok, de késő volt... És most a feleségem is, hogy »neked miért, kell mindenben bent lenned ...« Pedig én a szocia­lista rendszerben akarok élni, nekem nem kell még egyszer a Berkes, a Nasicivel együtt... Csak hát.. . Az igazság az, hogy Steyer Imre nem, szeret tanulni. О csak a mun­kát szereti. Emellett hajlítható ide is, oda is. Ezért lehetett őt felhasz­nálni. Ezért állt egy ideig a bari­kád túlsó oldalán. Most megrettent, mert érzi felelősségét és látja, hogy hibázott. Mosta,nában nagyon elgondolkodó lett. Most érik igazán férfivá. Nézi a Dráva vizét, amelyben gyerekko­rát végiglubickolta. A lakástól oda­lát a gyárba, ahol szülei és maga is, talán gyerekei is éltek, vagy dol-{ gozni fognak. — Ezt tagadtam volna[ meg? — kérdezi magától és marja1 a keserűség ... Л/Jer re tart Steyer Imre? Elindult valami felé és távo-f lodik valamitől. Az utat neki keilt végigjárni. f Mi kövessük tekintetünkkel, báto-t rítsuk, kívánjunk minden jót neki. f Ha pedig megérkezett, nézzünk jóit a szemébe, szorítsuk gyengéden ést mégis erősen magunkhoz, mint azt apa szokta. Hogy érezze: közénk iar-t tozik és még egyszer nem akarjuk el-\ veszíteni. \ CSÁKVÁRI JÁNOS. Mikor, mennyi nyereségrészesedést kaphatnak vállalataink ? Jó munka esetén egy havi fizetésre is lehet számítani Az ipari dolgozók köréből igen so­kan érdeklődnek: milyen eredményt kell elérniök ahhoz, hogy nyereség­­részesedést kapjanak és hogyan ál­lapítják meg a részesedés nagysá­gát. E kérdésre a következő tájé­koztatást adta a pénzügyminiszté­rium illetékes osztálya: A nyereségrészesedésnek leg­főbb feltétele, hogy üzemeink gazdaságosan dolgozzanak. A legutóbb megjelent rendelkezés értelmében ki kell számítani, hogy a múlt év első háromnegyedében milyen nyereséget ért el a vállalat és ha ugyanannak a gyárnak az idei nyeresége nagyobb, úgy a kettő közti különbséget magánál tarthatja. Ha tavaly a gyár veszteséggel dol­gozott, idei vesztesége azonban ki­sebb, abban az esetben a két vesz­teség közötti különbséget juttatják a vállalatnak. A vállalatoknál hagyott összeg­nek egyik része a dolgozókat megillető nyereségrészesedés, a fennmaradó részt pedig az üzem fejlesztésére kell fordítani. A nyereségrészesedés aránya annál nagyobb, minél nagyobb a béralap aránya az önköltségihez képest. A teljes nyereségvisszatérítésből 90 százalékkal nagyobb arányú ösz­­szeget fordítanak nyereségrészese­dére, mint amekkora a béralap. Ha az önköltségnek például harminc százalékát munkabérre és hetven százalékát anyagra és egyebekre fordítják, úgy a visszamaradt nyere­ség összegének 57 százalékát (30+ annak 90 százaléka,! vagyis 27=97) osztják szét a dolgozók között. Jó munka esetén üzemeink dol­gozói rendes fizetésükön kívül évente egyhavi keresetüknek megfelelő nyereségrészesedéshez is juthatnak. A különböző munkaügyi és bér­ügyi intézkedések, ezenkívül az йяе­­mek termelőképességének kellő ki nem használása miatt a tavalyihoz képest sokhelyütt a vállalatok önhi­báján kívül emelkedett az önkölt­ség, tehát csökken a nyereség. Ez azonban nem jelent a nyereségrésee­­sedés szempontjából |hátrányt a vál­lalatnak, mert ezt a különbséget az állam dotációval pótolja. A nyereségrészesedés elosztásá­ra természetesen csak az évi mérleg elkészítése után kerülhet sor. Az igazgatónak azonban jogába* áll negyedévenként előleget fizetni, amely azonban nem haladhatja meg a negyedév nyereségrészesedésének harminc százalékát. — Folynak a VIT labdarúgó kupa­mérkőzések. A második fordulóban a Cukorgyár csapata 2:1 arányú ve­reséget szenvedett a Húsipari és Hűtőipari Vállalat együttesétől. ^Természetesen« a mérkőzést meg­óvták. Felejthetetlen élmény Nemrégen a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagjai tájelőadást tartottak Kaposfüreden. Annak el­lenére, hogy ilyen nagy munka­időben, s hétköznap adták elő a falu kultíirházának színpadán a Lili bárónőt, népes közönség ver­buválódott ossz'' a nézőtéren. Kel­lemesen szórakoztak ezen az estén a fürediek. Felejthetetlen élményt nyújtott nekik az előadás. Most is dicsérve emlegetik a vendégszerep­lő színészeket. De főleg egy szí­nészről emlékeznek ni eg gyakran, aki az egyszerű falusi kultúrház öltözőjében vízcsapot \ és mosdó­kagylót keresett... Persze, nem talált. Megyer Gyula kultúrház­­igazgató a megmondhatója, hogy mi mindent tűvé tett a nem létező vízcsapért az illető színész ... Hát lehet ezen nem derülni, lehet ezt elfelejteni? E cikk megírására nehezen hatá­roztam el magamat, mert nem köny­­nyű saját sorstársunkat elítélni, de meg kell tenni, nehogy több áldo­zatot kö/'.-teljen tőlünk a burzsoá ingovány. Nagyon sok a veszély, nagyon sok a kísértés a könnyebb életlehetőségek, a mások bőrén való élősködés vágányára való elcsú­szásra. E burzsoá maradvány lép­­ten-nyomon kísért ma is. Hányán, de hányán fakadnak ki manapság azon, hogy lám: már ez is Pannó­nián jár, stb. Nem is az a motor a felháborodás oka, hanem az, hogy 700—800 forintos fizetésből még ar­ra is telik! Mások pedig tele van­nak a hétköznap gondjaival. Ilyen­kor eszébe jut az embernek egy idealisztikus nóta: »Szegény ember sorsát a boldog isten bírja«. Ez az emberi gyarlóságból, önzésből szár­mazó társadalmi nyomás elleni vé­dekezés keresése. Az emberi sorso­kat itt a földön kell elrendeznünk. Bátrabban a sarkunkra kell áll­nunk és odavernünk, ahol az ön­zés, a hitszegés, a korrupció, a má­sok lebecsülése miatt a társadalom elemi szabályai sem érvényesülnek. Ennyit bevezető eszmefuttatás­ként. Október megtette a magáét Miről van itt szó tulajdonképpen? Arról, hogy az ellenforradalom fel­színre hozta a volt kizsákmányoló osztályok, az ellenséges társadalmi rétegek salakját, szennyét. így tör­tént ez városon és falun egyaránt, elég komoly anyagi, erkölcsi meg­rázkódtatások következtében. Ez ta­pasztalható Nágocson, ebben a szin­te hagyományos tsz-községben is. Nem célom e falu fejlődését ele­mezni a felszabadulás óta. Annyi bizonyos: kevés falu van a megyé­ben, amelyik annyi viharos válto­zást látott volna, mint Nágocs. Ele­mi erővel tört be ide a szocialista társadalom fejlődése, úgyszólván 1946-tól kezdje. 1956-ra már a szo­cializmus győzedelmeskedett a gaz­dálkodásban is és jórészt a fejek­ben is. Vidámabb, egyöntetűbb lett a falu népének élete. Ám az ellen­­forradalom itt is megtette á ma­gáét. Lássunk erre néhány ese­ményt bizonyításul, csupán felsoro­lásképpen : 1. »Pesti instruktorok« felhívásá­ra tüntetés, ünnepi beszéd, koszo­rúzás. 2. Nemzeti bizottság választása a helyi tanácselnök vezetésével. KUIÁK-ELDORÁDÓ NÁGOCSON — a tanácselnök vezetésével 3. A vörös zászló vagdosása, ége­tése a malomban. 4. Tomcsányi Ernő gyógyszerész rr.e"''"a!ózza a vörös csillagot mar­ii tárágyával. 5. A tsz szalmakazlának felgyúj­tása. 6. A termelőszövetkezetek szétve­rése, javaik elhurcolása. 7. Kulákok, volksbundisták osz­tozkodása a föld- és szőlőterülete­ken stb. 8. A falu osztályidegenjei elégté­telt vesznek és a turulmadarat a legnagyobb nyilvánosság előtt visz­­szahelyeztetik »eredeti jogaiba« Bí­ró Istvánnal, akit Riedl István »fő­­forradaimár« kényszerített. erre. R.iedl közben visszaszerez vagy 29 kh. földet zicsi birtokával együtt. 9. November 4-e után Mirajder Pál (sajnos, renegát proletár) ma­lomvezető szakállt növeszt. Ki ne tudná, miért? ,Nem történi semmi különös esemény' Ezek csak felvázolt tények, de nem ártana, ha elemeznék ezeket a nágocsi vezetők. Úgy látszik, ök már nem vesznek ennyi fáradságot maguknak. — Nem érdemes, úgy­sem történt semmi különösebb, csak egy ki,s »hőzöngés«. — Erről adtak számot a járási tanács vb-hez kül­dött jelentésükben is. Naiv embe­rek, ha úgy vélik, hogy a felsorolt tények után bárki is elhiszi nekik, hogy Nágocson nem történt semmi különös esemény. A tények tanú­sága szerint ők ezt a gondolatsort járták végig: »A jelentéssel pontot teszünk a dolgok végére, utána el­kezdünk kicsit demokratikusan és egv kicsit szocialista módon élni, különösen akkor, amikor az ellen­forradalom csapásait kezdték kihe­verni a párt- és állami szervek és hozzáláttak a tsz-mozgalom becsü­letének visszaállításához, a szegény­­parasztok megvédéséhez«. Gondol­tak egyet a község eszményi veze­tői és ez év februárjának 12-én megalakították a Rákóczi nevet vi­selő lentermelő szakcsoportot. Be­csületes szándékkal? Döntsék el a tények és a becsületes nágocsi em­berek. A szakcsoport 100 kát. hold­dal, volt tsz-területen — újabban állami tartalékföldön —- alakult, 17 taggal. A szakcsoport „díszes" tagjai 1. Kutasi István tanácselnök, és egyben a szakcsoport elnöke. Cse­lédember volt. A népi demokratikus államrend állította vezető őrhelyre. Valamikor a tsz-ben vélte megta­lálni boldogulását, ott megállta a helyét, azért került a közigazgatás­ba, hogy az állami hatalom helyi szervében is legyen segítőjük a szo­cialista mezőgazdaság nágocsi út­törőinek. Most a tsz feloszlatása után a szövetkezetből kivitt 9 kh. földjét részesen művelteti. A szakcsoport­ban 10 hold földet vállalt. Ezenkí­vül arról is tudnak Nágocson, hogy még más tartalékterületet is hasz­­ncsíttat a maga számára. Összesen 21 hold birtokosaként és használó­jaként tartják számon őt. Ezzel a vagyonnal február óta rendelkezik. A volt szegényparaszti tsz-tagoknak viszont csak hárem héttel ezelőtt adott 1—1 he ld földet, amikor az MSZMP Megyei Bizottságának egyik osztályvezetője és egy mun­katársa felhívta erre a figyelmét. Úgy látszik, ekkor már nem volt lelkiereje az intézkedést elodázni. Ezt a felfogást egyáltalán nem le­het erkölcsösnek tekinteni. Mit szól­nak a volt szegényparaszt társai mindehhez? Remélem, majd meg­mondják neki a véleményüket. 2. Tátrai István földnyilvántartó, volt útbiztos. (Pantler István kocs­­máros, tejcsarnokos és részes csép­lőgép-tulajdonos veje.) 5 kh. saját földje van és a szakcsoportbeli »ré­sze«. 3. Majer Nándor, a Lenitermeltetö Vállalat helyi mu nkavezetője, kör­zeti felügyelő. A szakcsoport által megkaparintott állami tartalékföld­ből 10 kh-t »mondhat magáénak«. Naponta 50 forintot kap a vállalat­tól. Azt suttogják róla, hogy szolga­bíró volt. 5. Pohner Sebestyén, 40 holdas »volt« kulák, a Lentermeltető Vál­lalat helyi mecbizottja. \5. Riedl István, az ellenforrada­lom nágocsi vezéralakja, mintegy 29 kh. föld bitorlója. A szakcsoport­­beli állami tartalékból is jó par hold az »övé«. 6. Szabó Antal vb-titkár, mint új ember a községben, csak 5 holdat vett »gondozásába« a szakcsoport földjéből. Ezt egészíti ki felesége juttatása, mint pedagógusé. A többiek »rehabilitált kulákok« és három volt tsz-tag. Úgy hiszem, nem kell külön magyarázat, miéri emelünk szót e hallatlan spekuláció, az állami törvények kijátszása, a korrupció, az csztáiyérzék eltom­­pulása ellen. Mégis, milyen főbb gondolatokat támaszt az emberben mindez? ’ Ravaszság, fondorlatosság 1. Szakcsoportot csak a földniű­­vesszevetkezet tagjai alakíthatnak. 2. Az állami tartalékterületet hasznosításra bérlet útján csak a hivatásszerűen mezőgazdasági mun­kával foglalkozó emberek kaphatják meg. 3. Az állam pénzén senki ne gaz­dagodjék. főleg munka nélkül. 4. A tanács vezetőit nem azért ál­lították posztjukra, hogy az állam jogszabályait, törvényeit kijátsszák, hanem azért, hogy a rendeletek fö­lött őrködjenek. Nem a kulákok1 és ck klasszait, elemek patronálását bízták rájuk, hanem a dolgozó nép, főleg a szegényparasztok, a szocia­lizmus vívmányainak a védelmét. 5. A szegényparasztok föld nélkül maradtak és más égtáj felé vehetik útjukat, míg a szép nágocsi határ­ban a tanácselnök fedezéke mögött dívik a munka nélkül nagy jöve­delmet biztosító kulák-eldorádó. Normális ész nehezen tudja mind­ezt megérteni. Nehezen nyilvánít­ható becsületes dolognak, hogy min­den beruházás nélkül fejenként 25 —30 ezer forint jövedelmet szerez­zenek a szakcsoport díszes tagjai. Miért éppen állami földön alakíta­nak szakcsoportot és miért nem a saját földjükön? Üeves, fondorlatos, ravasz embe­rekről van itt szó. Sajat földón tör­ténő szövetkezést színleltek. Az ala­kuló ülés jegyzőkönyvében kikötöt­ték: »A vállalat képviselőivel foly­tatott tárgyalás alapján a szerződé­seket egyénileg kötjük meg« ... Ér­dekes, ugye? Közösen művelt, vagy műveltetett állami földre egyénileg szerződnek. A munkát -közösen, gép­pel, az állam költségén végzik el, a hasznot pedig 'egyénileg rakják zsebre. A Tahi Gépállomással — ezzel az állami mezőgazdasági gép­üzemmel — Pohner Sebestyén kö­tött szerződést, az utalványt lsedig a Lentermeltető Vállalat adta. A 27 218,52 forintos számlát a vállalat ki is egyenlítette. Mi a biztosíték arra, hogy visszakapja ennek az előlegnek az ellenértékét? Miért olyan- nagylelkű ez az állami válla­lat, honnan vesz magának annyi bá­torságot, hogy két kézzel szórja boldog-boldogtalannak — s arra ér­demteleneknek — dolgozó népünk keserves munkával előteremtett fo­rintjait? Még jóformán el sem ve­tettek, kai. holdanként 200 forintos textilut.ilvá.iyt is adtak a szakcso­­pcírt más sorsra érdemes tagjainak. Mire jó ez az újabb húszezer forin­tos »jótétemény«? A szegényparasztok védelmében Egyáltalán nem vagyok nyugodt afelől, hogy nem herdáljak-e el könnyelműen Nágocson az állam javait. Avagy nem »törvényesített« leányvállalata-e a nágocsi szakcso­port a Lentermel tető Vállalatnak7 Nem spekulatív csoporttal van-e dolgunk, amelynek tagjai az össz­népi érdek rovására a maguk zse­bébe csúsztatják az állami hasznot? Nem lenne-e okosabb dolog még ma felrobbantani ezt az egész ku­lák—deklasszált-eldorádót és jo­gaikba engedni a szegényparaszto­kat? Ezek után azt lehet a legnehe­zebben megérteni: miért adtak Ku­tasi István tanácselnöknek hatal­mat, ha azzal nem úgy él, ahogyan kell? Ki védi a szegényembereket Nágocson7 Mikor jut el a község szegényparasztsága arra a felisme­résre: ha az ir.gyenélöknek érdemes társulni, akkor megéri neki, a dol­gos népnek is. Aggaszt a kérdés: igazságot szolgáltatnak-e a népnek Nágocson? Feleljen erre ki-ki a lel­kiismerete szerint. .Akikre pedig az ügy gyakorlati része tartozik, azok tettekkel adják meg a választ! Illés Dezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents