Somogyország, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-14 / 87. szám

SZÍVEKET GYÖTRŐ SORVADÁS Megyénk kulturális helyzetéről A békétlen, létért, boldogulásért feiyó küzdelem napjai alatt és után hihetetlen eszmei és politikai zűrza­var uralkodott az országban. Az el­lenforradalom — csakúgy, mint a politikai, gazdasági és társadalmi életben — a kultúra területén is ha­talmas károkat okozott. A cél az volt akkoriban: megszabadítani a [kultúrát szocialista tartalmától, szocialista vo­násaitól. A zavaros eseményeket kö­vető napokban, hetekben érthető volt a félrevonulás. Érthető volt és meg­magyarázható a törés, az eszmei bi­zonytalanság okozta tétlen várakozás. Akkor nem emelt szót senki emiatt. De talpraállít a nép, s hatalma megszilárdult. Öt hónap telt el az el­lenforradalom véres napjai óta, s még mindig bizonytalanság uralko­dik? Igen. A kulturális élet elhanya­golását azzal is lehet magyarázni — bár nem elfogadhatóan —, hegy ké­sőn jött létre a Művelődési Miniszté­rium, s még ma sem működik meg­felelően. De van megyei népműve­lési csoport. A hibák forrása itt ke­resendő. Az eszmei, politikai kérdé­sek tisztázása úgy látszik sokáig vá­ratott magára a népművelési csoport­nál, mert csak ez lehet az oka, hogy még ma is gazdátlanul senyvednek a kultúregyűttesek. Miért nincs elvi, eszmei irányítás ? Mert hogy nincs, az kétségtelen. Érződik ez a kulturális élet minden területén. De általában manapság mindenki anyagi gondokra, személyi hiányokra hivatkozik. Nagyszerű ok ez arra, hogy leplezze az igazi valót, a tehetetlen kapkodás okozta «mun­kanélküliséget''. Személyi változásokra hivatkozik a Megyei Tanács Művelődési Osztályá­nak nópművelődési csoportja. Az osz­tály megszűnt, s a meglévő négy embert most gondok gyötrik: mi­képp lehetne irányítani a kulturális életet. Ez a gond gyötör öt hónap óta — eredménytelenül. Közben el­vesznek, befulladnak az adminiszt­ráció tengerébe, melyből úgy látszik, nincs kiút. Pedig partra kellene szállni, megmenteni a menthetőt, segítőkezet nyújtani a kultúrcsopor­­toknailc. Az irányítás íróasztal1 mellől szinte elképzelhetetlen. Pedig így van. A kis létszám és az idő rövid­sége gátolja a vidéki kiszállásokat... Bár az érv nem eléggé indokolt; de az őszinteség feltétlenül becsülendő. A népművelési csoport tájékozatlan­sága azonban nem ismer határt. Mint mondják, még arra sincs idő és mód, hogy kikísérletezzék a kevesebb füg­getlenített személyre háruló kulturá­lis élet irányításának új munkastílu­sát .. ■ ______ _____¥i Kétségtelen, hogy kevesebb sze­mély kevesebbre képes. De hogy úgy­szólván semmivel ;se törődjenek — ez felháborító. Bátran merjük ezt állítani, mert bármerre megy az ember a megyé­ben, igen csekély mozgolódással, sőt inkább a halódó kulturális élet visz­­szásságaival találkozhat. Egyes he­lyeken hiányolják és követelik a me­gyei népművelés segítségét és irá­nyítását, másutt fittyet hánynak min­denre, s talán még örömet is okoz az elvi útmutatások hiánya. Szinte ter­mészetes, hogy azok a csoportok, me­lyek megelégedéssel nyugtázzák а megyei vezetők tehetetlenségét, а maguk mutatta úton gáládul csor­bítják, sírba döntik a szocialista kul­túra eddigi eredményeit. Nincs, aki megálljt kiáltson! Nincs, alá gyakor­latban is beleszólna a műsorpolitiká­ba és helyes irányba terelné azt. Ez a valóság! Színjátszócsoportok és népi együttesek hada működött ebben a megyében. És hol vannak most, öt hónappal ok­tóber után? A megyei együttesen kí­vül jelenleg egyetlen népi együttes sem működik. Hol van a szuloki, la­­kócsai, kutasi, hedrehelyi s a többi népi együttes, vajon miért nem mu­tatkozik az élet porondján? Igaz len­ne az az állítás, hogy nincs mit be­mutatniuk? Aligha! A színjátszócsoportok egyrésze úgy­­ahogy talpraállt ugyan, de azoknak is többsége inkább a polgári, burzsoá ideológia képviselőjeként lépett szín­padra. Vagy nem erre utalnak a szöl­­lősgyöröki »Haragszik a pusztabíró«, a kisgyaláni »Núnai bíró lánya«, a -• Heje-huja kézfogó«, a »Leányeset«, a »Gyimesi vadvirág« és a többi elő­adásai? Honnét kerültek ezek elő? Miként jutottak ismét színpadra? Van egy-két »indok« a megyei nép­művelés tarsolyában. Többek között ilyen: »Az öregek elmesélték, hogy mit játszottak régen, s a fiatalok kedvet kaptak, s követték a példát«. És október előtt nem meséltek az öregek? Miért csak most jutott eszükbe elővenni a »Heje-huja kéz­fogó«-! a ládafiából? Miért éppen mast válogatták ki a Színházi Élet 1939-as számaiból a »Vadvirágok« című badarságot Látrányban? Erre is van válasz. Mert nincs mű­soranyag. A régen javasoltaknak is csak 10 százaléka volt megfelelő fa­lura — mondják a népművelésiek. Tegyük fel, hogy így igaz. de akkor a városi, üzemi együttesek miért nem használják fel a másik kilenc­ven százalékot? Mert Kaposvárott ugyanúgy nem lehet találkozni a kultúráiét megnyilvánulásaival, mint másutt. Igaz, említhetnénk az Építők Szakszervezetének csoportját, me­lyet néhány hete tiltott tájolás miatt állítottak le, s most újabb »mesés esztrádra« készül. (Ha minden jól megy, utána Niccodeml: Hajnalban, délben, este című darabjával kíván­ják lejáratni a művet és önmagu­kat.) De hol vannak a többiek? Úgy érezzük, lehetne válogatni és talál­nának megfelelőt abból a másik ki­lencven százalékból. Nem, nem itt van a hibák forrá­sa. A gyökeret október szellemi elő­készítésének mélyén kellene keres­ni. S a megyei szervek — akarva, akaratlanul — ezt az elburjánzott polgári ideológiát támogatják, ami­kor nénieskedő giccsek bemutatásá­ra adnak engedélyt. Igaz, legtöbb­ször nem tudnak róla — mert ugye­bár kevesen vannak. De ha valaki elnanaszolja, hogy, tegyük fel, a »Gyimesi vadvirágától függ a szín­játszócsoport sorsa és léte, megesik a szív, s a döntés így hangzik: — Inkább játsszatok, mintsem felbo­moljatok«. Micsoda politikai vakság, milyen elvtelen, megmagyarázhatat­lan intézkedés ez! Pedig többet ve­szítünk a letűnt kor ideológiai fertő­iét terjesztő színjátszócsoporttal, ha játszik, mintha örökre eltűnne a színpadról. Ezt tudnia kellene nép­művelési szerveinknek. Ilyen elvtelen műsorpolitika ellen­ségeink malmára hajtja a vizet, ha egyáltalán műsorpolitikának lehet nevezni azt, ami megyénkben uralko­dik. A meggondolás nélküli kapko­dás mellett átkos profi szellem sorvasztja megyénk kulturális éle­tét. Ismét csak anyagi gondokra hi­vatkoznak. Balatonlellén például esztrádműsorral kíván »tájolni« a kultúrház művészcsoportja — elvég­re mindenekelőtt pénzre van szüksé­gük. Vajon milyen műsor lesz ez? És mennyiben szolgálja majd a nép, a szocializmus ügyét? Arról nem be­szélünk, hogy rendelet tiltja a kul­­túrcsopprtok hivatásszerű tájolását, de a gondolat önmagában is fertőz. A pénzszerzési vágy, a profiszellem kiöli 'az emberekből a lelkesedést, ki­öli a kultúráiét igazi tartalmát. Ez csak a kiábrándultság, a visszavo­nulás mezejére vezethet, de semmi­esetre sem segíti felfelé ívelni kul­turális életünket. A színjátszócsoportok és népi együttesekhez hasonlóan haldoklik az ismeretterjesztés is. Bár a TTIT megyei szervezetére nem áll ez — legalábbis helyben. De vi­déken annál elszomorítóbb a hely­zet. Fonyód és Nagyatád kivételével alig találni helyet, ahova eljutna egy-egy előadó. Talán az embereket nem érdekli az irodalom, a művé­szet, a tudomány és technika világa? De igen, talán jobban, mint bármi­kor. De a megyei népművelésnél csak egy ember foglalkozik ezzel. S akárhogy számítjuk, évente egyszer sem tudna eljutni a megye vala­mennyi községébe. így hát — inkább rx-m megy sehova, Tehát sorvad az ismeretterjesztés, mint mondják: szervezési okokból... A megyei irányítás hiányát még esik súlyosabbá teszi, hogy gazdátlan a járás, nincs szerve, irányítója a járási kul­­túréletnek. A népművelési előadók beosztása megszűnt. De nem ez a fa hiba! (Bár érdemes lenne gondolkod­ni azon, hogy ezzel a »takarékosko­dással« nem ártottunk-e többet, mint használtunk?) A művelődési csoportok vezetői — ha egyik-másik jóindulatúan kezelné is az ügyet — képtelenek a népművelési munka el­látására. Ezt sem idejük, sem beosz­tásuk nem engedi. De vannak járási kultúrotthoftek, függetlenített vezetőkkel. S ha ed­dig nem töltötték be hivatásukat (ugyanis tevékenységüknél fogva csak községi kultúrháznak és igaz­gatónak nevezhetők), altkor most itt az ideje, hogy kezükbe vegyék a já­rás kultúréletének irányítását. A színház és mozi műsorpolitikája is mélyen alatta van a kívánalmaknak és lehetőségeknek. Pedig a Csiky Gergely Színház ve­zetői a legképzettebbek és leghiva­­tottaibbak arra, hogy megfelelően formálják, alakítsák a színházláto­gató közönség ízlését és a haladó iro­dalom ismeretére késztessék érdeklő­dési körét. Az idei évadban nem ta­pasztaltunk ilyen irányú törekvést. Ehelyett egyszerűen száműzték a ha­­!adó műveiket műsorukból, s olyan polgári — bár irodalmilag értékes — darabbal helyettesítették, mint pl. \ mi kis városunk. Ez nem bűn, 4ibb annál, vétek a szocialista kul­túra ellen. Kétségtelen, hogy vannak úgyne­vezett kasszadarabok, melyek bemu­tatása szükséges, de miért nem lát- 4ink a két év alatt pl. egyetlen víg­játékot, melynek sikere felért volna tegyük fel A mosoly országáéval. Mjért vonakodik a Csiky Gergely Színház, az új magyar darabok bemu­tatásától, miért nem láthatunk vala­mit ni. Gorkijtól. És miért mellőzzük a népi demokratikus országok haladó íróinak igényeket kielégítő műveit? Tudjuk, hogy a Csiky Gergely Színház műsorpolitikája semmivel sem rosszabb a fővárosi és vidéki színházakénál, talán jobb. De ez cseppet sem megnyugtató... Egyéb­ként a színház az egyetlen kulturális szerv, mely élvezi a megyei népmű­velés teljes és odaadó támogatását, hisz a művészeti előadó csak' a szín­ház ügyeivel foglalkozik. (Ezt záró­jelben jegyezzük meg: ez is oka a népművelési tájékozatlanságnak, sa kultúrcsoportok elhanyagolásának, hisz a művészeti előadó »nem ér rá« tanácsokkal és útmutatással ellátni őket.) A színházhoz hasonlóan kívánni­valót hagy maga után a mozi műsor­politikája is. Csak egy példát említ­sünk a jelenből: miért került egy­másután műsorra két nyugatnémet orvcsfilm. Az indokolás, mellyel a Moziüzemi Vállalat vezetői takaróz­nak, elégtelen. Ha a tervezett szov­jet filmet nem is kaphatták meg, gondoljuk, semmi sem írta elő, hogy a dr. Danwitz házassága után a San Salvatore-t hozzák pótlásképpen. Ami a haladó művekkel kapcso­dban hiba a színháznál, ugyanez vonatkozik a Moziüzemi Vállalatra is. Tehát meggondoltabb tervezésre van szükség, s szocialista és több esz­mei tartalommal bíró filmekre ... Megyénk kulturális életének csak néhány apró mozzanatát, néhány jel­lemző vonását ragadtuk ki e cikk ke­retében. De a helyzet ezek alapján is áttekinthető. S ha segíteni aka­runk — márpedig az élet megindítá­sa kulturális téren sem várathat to­vább magára —, akkor mindenek­előtt a megyei népművelési csoport dolgozói segíthetnek a bajokon. Öt hónap telt el az októberi esemé­nyek óta, s azóta már elérkezett az ideje annak,. hogy kilépjenek a szel­­’emi tespedés bűvköréből és egyenes utat határozzanak meg a saját és a vezetettek, a kultúrcsoportok, együt­tesek számára. Megalkuvás nélkül, nem elsősorban mennyiségi, hanem minőségi célt kell maguk elé tűzni. Az út egyébként egyenes és ismert: hazánkban — félrelökve a burzsoá ideológia felbukkanó korcsait — csak a szocialista realizmus, a szo­cialista kultúra útján haladhatunk. Jávori Béla Liszt Ferenc emberi nagysága KÖZLI: NYAKAS JÖZSEF Liszt művészi nagyságával már­­már tisztában vagyunk. Tudjuk, hogy elsősorban nem az unalomig hallható rapszódiák és magyaros át­iratok bizonyítják a mester kivéte­les alkotó zsenijét. Sokkal inkább az akkor még egyedül uralkodó, ne­hézkes német írásmóddal szembe­fordult, francia forma- és gondolati eszményeket követő zenekari szim­fóniák, szimfonikus költemények, s az utolsó évek nagy zongoradarab­jai, melyekben az ősz mester az új magyar zene lehetőségeit kutatta — visznek közelebb a nagy liszti élet­műhöz. Liszt Ferenc emberi nagyságáról azonban kevésbé tiszták az elképze­lések. Leginkább a virtuózra gon­dolunk, ha nevét halljuk. A nagy zongorista híre mindent elhomályo­sít. A pózok divatjának századában, а XIX. században inkább a külső­ségek számítottak az emberek sze­mében. Mesterünk emberi nagysá­gát melyebben kell keresnünk. Lep­lezett műhelytitkaiból, befelé for­duló emberségéről alig látott vala­mit a kor és mi is csak keveset lá­tunk. Legtöbbet még nagymérvű le­velezése árul el nagyságából. Csodá­latos munkaképességére, tevékeny­ségére vet fényt pl. a következő le­vélrészlet: »Tizennégy napja úgy dolgoznak eszem és ujjaim, mint az elátkozottak. Homérosz, Platon, Byron, Hugo, Lammartine, Beetho­ven, Hummel, Mozart, Weber vesz­nek körül. Tanulom, kérdezem, habzsolom őket türelmetlenül.« Ez az az idő, amikor környezetének megtévesztő hízelkedése eile .tért és-/leveszi kulturális hiányosságait, melyek velejártak a csodagyirmok tündöklésével. Emberré, teljes em­berré akart válni! »A zenéve! üz egész embernek nemesednie, műve­lődnie kell« — vallja később. »Szel­lemi műveltségre van szüksége még a jó átlagmű vésznek is.« Sokat je­lentő és elgondolkoztató felismeré­sek ezek Sok utazása drága életmódot kö­vetelt, nagy költekezésekbe sodorta. De sohasem feledkezett mag arról, hogy havonta jelentős összegekét juttasson édesanyjának, gyermekei­nek. A jótékonykodásban nem is­mert határt. Pénzszűkében lév'í ba­rátait minduntalan kisegítette, szo­ciális célokra mindig készen állt nagyszerű művészedét felajánlalak. Le. kiismerete parancsán rendezi a pesti árvízkárosultak javára hang­versenyét. »Ellenállhatatlan szüksé­gét éreztem amjak — írja —, hogy annyi szerencsétlen emberen segít­sek.« És mikor meghallja, hogy Bonn városa által építendő Beetfté­­ven-emlékmű gyűjtésének csekély az_ eredménye, sajátjából fedezi a még hiányzó óriási összeget Saját pénzével is segíti a Wagnert zene­­drámák előadatását, Wagner művé­szetéért, az »új zenéért« ilyen esz­közökkel is síkraszáll. Magyarságának kétségbevonhatat­lan megnyilatkozásai új vonásokat rajzolnak Liszt emberi nagyságának arcképére. Gyalogszerrel akarja be­járni Magyarországpt, hogy hazá­ját megismerje. Majdnem ő lett első népdalgyűjtőnk! A magyar zene, a zenei élet kibontakozását minden­kor szívén viselte, öreg torában Pestre jött, hogy a Zeneakadémia felállítását sürgesse a kormányzat-, nál és Trefort miniszterhez írt leve-' lében ezeket olvashatjuk: «Csak ak­kor lehet kitűnőt nyújtani, ha az oktató tevékenység kevésszámú, olyan tanszakra korlátozódik, me­lyeknek tanítása impulzust ad az egész ország zenei életének.« Ugyanebben a nagyfontosságú levél­ben külön tanszakot kíván a »ma­gyar zene sajátosságainak ismerte­tésére«. Liszt emberi nagysága éppen eb­ben az állandó segítőkészségben, ösztönzésben, magasrendű ember­­szeretetben található legtisztáoban. JELENTÉKTELEN EMBEREK Francia film — Hétköznapi történet a hétközna­pok embereinek életéből, melynek Jean Viart-ját, völgy Clotilde-jét bármely francia város emberfor­gatagából kiemelhetnék és viszont: mindegy, hogy hova képzeljük a történet helyét, mert a film igaz és emberi. S míg lenyűgöz bennün­ket az egyszerű történet, önkén­telenül is a legjobb neorealista filmalkotások közé emeljük ezt a francia filmet, melyet ugyanaz jel­lemez, mint a nagy olasz filmeket: minden jelenetben az egyszerű em­berek életét igyekszik adni. * Jean Viart tehergépkocsi-vezetőt válaszút elé állítja az élet. Vagy a csinos, fiatal kiszolqálónö és a megértés, vagy a családja, három gyereke, és a mindennapos vesze­kedések. Az előbbit választja, el­hagyja családját, elhanyagolja munkáját, hogy minél többet le­hessen az életének új értelmet adó Clotilde-al. A fiatal lányt rábe­szélik, hogy ne adjon életet gyer­mekének s 6, Jean Viart tudta nélkül megy el a műtétre, mely sikerül ugyan, de a hosszú út, melvn Viart — végképp szakítva családjával — magával viszi, tíz utolsó útja a súlyosan beteg lány­nak. S aztán az élet megy tovább. A volánnál töltött évek alatt és a családi gondokban ráncosodó arcú sofőr visszatér a mindennapos ap­ró perpatvarok világába. Az idős férfi utolsó nagy fellángolása ki­aludt, és a családi melegség után áhítozó ember vágyai meddőik maradtak. És sbbep sincs semmi rendkívüli, hiszen az élet néha furcsább dolgokat is produkál. A téma — Henri Verneuil és Fran­cois Boyer forgatókönyve — hite­les és természetes, melyet a ren­dező, Henri' Vernev.il igen magas művészi szí-tlvonalra emelt. Nagy­szerűen sikerült például a láza­san fekvő beteg lá!fiy lelkiállapo­tát, külső eszközökkel kifejezni, melyet a Tiltott szerelem és az Éjszaka lányai című filmekből is­mert Francoise Arnold játéka je­lentősen gazdagít. Ezúttal azonban más típusú szerepet alakít, a tisz­ta ‘érzésű Clotilde-ot, aki képes Viart szívét lángralobbantani. Jean Gabin Jean Viartrja nagyszerű alakítás. A híres francia színész most is a művészetére legjellem­zőbb erővel formálja meg az öre­gedő sofőrt, a közvetlen egyszerű­séggel és az eszköznélküli jellem­festő erővel. E két nagyszerű szí­nész játékával párosul még Koz­ma József zenéje, mely feledhetet­lenné teszi a filmművészet ma­gaslatára emelt hétköznapi életet. Itt levágandó! ÜZLETI VÁLASZLEVELEZÖLAP Ez a küldemény belföldre közön­­séges ként bér­­mentesítés nélkül is feladható. Az esedékes díjakat kézbesítéskor címzett fizeti. ¥ Állami Biztosító Sajtó csoportjának 15. gas. BUDA PEST. IX, Üllői út 1. (K)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents