Somogyország, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)
1957-04-14 / 87. szám
,г т м ...................... ........ . jsogrooYOKszAo ..........■.■imn.i—— Miért veszteséges a Somogy megyei Beieanyagkikészíti Vállalat? A vállalatok gazdálkodását felülvizsgáló bizottság a Kefeanyagkikészítő Vállalat munkájába is betekintett. A szakemberekből álló bizottság mélyreható vizsgálatának az volt a célja, hogy megállapítsa a vállalatnál történő veizleséges működés okát, jelentést adjon a jelenlegi helyzetről, és ha kell, gyakori ellenőrzés alá vonja a vállalat gazdálkodását. A bizottság a vizsgálatot a pénzügyminisztérium által kiadott rendelkezések szem előtt tartásával a munkás-paraszt kormánynak a gazdaságosságra való törekvésről szóló 1020-as számú rendeletének szellemében folytatta le. Importbázis A kefeanyag kikészítés révén létrejött exportból a népgazdaságnak kzámottetvő deviza bevétele van. Éppen ezért országosan is nagy súlyt helyezünk erre az iparágra. Ahhoz, hogy tökéletessé sikerüljön tenni az anyagfeldolgozást és a belőle előállított áruféleségek gyártását, sajnos semmiképpen sem nélkülözhetjük a behozatalt. Bolgár, lengyel, de túlnyomó részt tengerentúli ап érkeznek hozzánk a naponkénti gyártáshoz. Az arány sajnos igen rossz: Míg a behozott serte 70, addig a hazai anyagfeldolgozás csupán 30 százalékos. Az óriás eltakarja a törpét A külföldről behozott alapanyag feldolgozása sokkal könynyebb, mint a hazaié. Amíg az importanyag alig: egy-kettő, pádig a hazai 20—25 munkafolyamaton is áthalad, amíg kész állapotba kerül. Nyilván az utóbbi, mivel jóval munkaigényesebb, több munkaerőt, gépüzemelést, jóval több munkabér kifizetést kíván. A hazai anyagfeldolgozás vállalati szinten semmiképp sem lehet nyereséges. Nos, amikor a Kéfeanyagkikészítő V. munkához látott, az iparág központi vezetői így okoskodtak: Ám legyen veszteséges a 30 százalék hazai anyagot feldolgozó részleg, miért csináljanak ebből különösebb lelkiismeretfurdalást, hiszen a harminc .százalék veszteséget remekül eltakarja a behozott 70 százalék importanyag feldolgozása. Emellett határozat született arról is, hogy az üzem nem alakíthatja saját önköltségének megfelelően a feldolgozott anyag fogyasztói árait. Ehelyett kidolgozták az egységárakat, amelyhez valamennyi sertefeldolgozó üzemnek mindenkor ragaszkodnia kell. Ki a gazda? Nem kellett hosszú idő ahhoz, hogy könnyen megállapítható legyen: a szigorú, egyseges árrendszer könnyen és bármikor felbillentheti a vállalat gazdasági mérlegét. A Somogy megyei Kefeanyagkikészítő V. még az importanyagok hetven százalékbani feldolgozásánál is — éppen a merev árrendszer miatt •— csak aligalig tudta a rentabilitás színvonaláig felküzdeni magát és kisebb nagyobb tervezett veszteséggel dolgozott. A vállalat vezetősége ezért többször fordult kéréssel, keményhangú jegyzőkönyvekkel felügyelni Szerveihez a merev, egység-árrendszer megszüntetéséért, de... Vajon hogyan is méltányolhatták volna az üzem gazdasági nehézségeit, amikor a kefeipar hét esztendő alatt hétszer cserélt gazdát. A lehető összes minisztériumhoz tartozott már. Az élelmiszeripari minisztériumnál (hozzá is tartoztak ugyanis) — emlékeznek vissza a vállalat dolgozói — a kefeipar csak amolyan megtűrt kis társ volt csupán. De ha jókedvében volt a minisztérium, akkor végnélkül ajándékozott. Egy íróasztalt kértek? — Ötöt küldött. Veszteségesen zárta az évet az üzem? Ez sem számított, hisz minden házon belül maradt. Mellékesnek tartották Budapesten, hogy a kefegyár egység-árrendszerének megváltoztatását szorgalmazzák. Megnyugtatták a vállalat vezetőit, és maradt minden a régiben. Igen az árrendszer megváltoztatás nyilván érintette volna a készárut kivitelező testvérüzemek gazdasági beállítását. "És úgy látszik nagy megerőltetésbe került volna egy rentábilis, összehangolt egység-árrendszer kidolgozása. Nem érdemes belefogni — gondolták. Majd a következő. Október Az ellenforradalom téli garázdálkodása bebizonyította, hogy a kefeiparral nem úgy törődtek, ahogy kellett volna. Az áramszünet, a rossz anyagszállítás tótágast állította az üzem gazdasági mérlegét. Fokozta a helyzet súlyosságát, hogy a szuezi válság is egybeesett a magyar eseményekkel. Elakadtak a tengerentúli szállítmányok. És ha a gyárkaput nem akarták becsukni, hozzá kellett látni az eddig veszteségesre tervezett magyar serte feldolgozásához. Az importanyagot feldolgozó üzemrészből a dolgozók zömét a hazai sertefeldolgozásba küldték. Ez nagyobb munkaigényességénél fogva lekötötte ugyan a nagyobb munkaerőt, de felborította a vállalat gazdasági helyzetét is. Hiszen a kevesebb termelésre jóval több munkabért kellett kifizetni, de a korábban kidolgozott egység-árrendszeren még ekkor sem 'változtatott senki. így történhetett meg, hogy a Kefeanyagkikészítőnek olcsóbban kellett továbbadni a kész anyagot, mint .amennyiért beszerezte, illetve amennyibe a feldolgozás került. A veszteséges működés elkerülhetetlen volt. Majd a Szuezi-csatorna ? A vállalat rendkívüli kellemetlen körülmények közé került. OkÁTSZERVEZÉS MIATT? Szíven ütötte az üzenet. Erre nem számított, Íriszen feladatát mjndig legjobb tudásával látta el. Azt sem mondhatják rá, hogy nem érti szakmáját. Tizenhét év alatt sóik tapasztalatot gyűjthetett a hitelügyek intézésében. Mihez kezdjen most, nincs senki támasza. Sőt, koros szüleinek is ő juttatott néhány százast abból a havi 1150 forintból, amit a Magyar Nemzeti Bank barcsi járási fiókjánál keresett meg. Hiába várja tőle ezentúl a segítséget a szülői ház. Vajon tudhatták a felmondólevél értelmi szerzői, hogy milyen kilátástalanságba taszították Vida Máriát? Biztosan kényelmetlennek találta Csuma Gyula bankfiók-vezető a személyes felmondást, ezért üzente neki: vegye fel a hatheti racionalizálási illetményét. Később kézhezkapta azt a nagy szomorúságot okozó kis papírlapot, mely kurtán-furcsán tudtára adta: február 16-1 hatállyal felmondják állását, átszervezés miatt. Rohant a vezetőhöz, s kétségbeesve kérdezte, miért küldik el. — »Ezt én sem tudom« — hangzott Csuma Gyula semmitmondó felelete. Négyen foglalkoztak a banknál a termelőszövetkezeteik ügyeivel. Hármat elbocsátottak közülük. Vida Mária tsz-előadót is. Megértette, hogy a megcsappant számú tsz ügyeinek intézése nem kíván meg négy embert. Remélte, hogy kap valamilyen más beosztást. Csalódott. Pedig alig, hogy kitette a lábát volt munkahelye kapuján, máris meghallotta: két dolgozót átvett a barcsi fiók a szigetváritól. Egyikük pénzügyi, másikuk pedig földművesszövetkezeti előadó lett. Sőt: csakhamar új gazdája akadt az ő íróasztalának is. Bencsik Jenőt, a járási tanács mezőgazdasági osztályának volt tsz könyvelőjét ültették Vida Mária helyére. Reméljük, a barcsi fiók három említett új dolgozója áthelyezéssel került ide, nem pedig racionalizálás útján. Abban is bízunk, hogy mindegyikük szociális körüménye indokolja, hogy Vida Mária helyett őket juttatták itt kenyérhez. Ám élünk a gyanúperrel: hátha megcsal ben-! nünket reményünk és bizalmunk. Majd eldönti a vitát,; s eloszlatja minden kételyünket a válaszra legilletékesebb: Csuma Károly, a bankfiók vezetője. És a területi egyeztetőbizottság. A TEB-re vár ugyanis a feladat: kimondani Vida Mária elbocsátására a helybenhagyó igent, vagy a tiltakozó nemet. Mert a négytagú vállalati egyeztető bizottság ülésén a vita 2:2 arányú döntetlen eredményt hozott. Vida Máriával együtt mi is várjuk, hogy merre billen a mérleg a TEB-nél. tóber után a dolgozók többséf igyekezett helytállni. A bizottsé vizsgálata szerint nem történte súlyos pénzügyi és bérügyi vissz: élések. Változatlanul darabbérbe dolgoztak. A veszteségesen műk< dő üzemek között mégis a kefe üzem költségszintje a legkirívób Áldozatai egy merev, az évek f. lyamán meg nem oldott és megoldást a távoli perspektívát helyező, ígérgetéseken alapuló ki feipari vezetésnek. — A hírek v lággá röpítették: a Szuezi cs: tornán újra megindult a forg; lom. A kefegyárban felcsillanta a szemek. Jönnek a régvárt any; gok! Vége a veszteséges gazdáik« dósnak, mert az új nyersanyagé minden valószínűség szerint mi május 15-ig megérkeznek. A m; sodik negvedév tehát már ere: ményesebben, szebben végződhe Ez igaz. De a Szuezi csatorna fo galma nőm oldharia meg mélvri hatóan és végérvényesen a kef< anyag feldolgozás formáját. Ez i mét csak felszínes, külsőségek) épített rentabilitás lesz. Enn gyorsabb tettekre van szüksé Legyen végre állandó gazdája serteiparnak. A helytelennek b zonyult, merev egység-árrendsze új és rugalmasabb alapokra ke építeni. A könnyűipari miniszti rium (amely legfelsőbb felügyele szerve jelenleg a ksfeiparnai megígérte ezt. Meg kell érteniö hogy a kefeiparnak a legsürg« sebben szüksége van a gazdasá: megkötöttségek enyhítésére. És csatornán át kapott áruk szil' Ságképpen csak a veszteségessé mértékét csökkenthetik, de sem n koppén sem tehetik a kefeüzei munkáját rentábilissá, noha mir den oka és feltétele meg volr, ennek. A szocialista iparnak nagyszer perspektívái, lehetőségei vanna! Ezeket a lehetőségeket nem к használni, vagv merev gúzsba !,-ö ni, vétek... Még akkor is, ha csa 160 főt foglalkoztató üzemről ve szó. A könnyűipari rninisztériun nak haladéktalanul meg kell t: Iáim a kaposvári sertefeldolgoz iparban a rentábilis működéshi vezető legjobb utat! Szegedi Nándor A TOPONÄRI KÖZJÁTÉK A toponári közjáték 1956. november 3-án, az esti »nemzeti bizottság« ülésén történt. Ekkor mondta három nap alatt harmadszor Kovács József, a »Proletár« képviselője: — Akkor pedig lehúzzuk a sorompót a patikánál! E kijelentés megismétlésének nagy jelentősége volt, különösen, mert Kovács József mondta és mert az valamikor harcot jelentett és egy évtized óta majdhogy feledésbe ment. A szálak messzire nyúlnak vissza, egészen odáig, amikor még Festetich Kristóf gróf uralta a dombos-völtgyes falu határának nagyobb darabját. Akkoriban a módos gazdák a patikától északnak laktak, attól lefelé pedig a cselédek, hónapszámosok, kubikosok és egyebek. Ezt az egész alsó tájat »Proletár«-nak hívták és még ma is így nevezik egymás között a tononáriak. Kemény és elszánt legények voltak a proletárbeliek, szembeszálltak az uradalommal, a főintézővel is, ha kellett. Sokszor csak úgy, pusztán a virtusért, vagy lányok miatt — de. rendszerint azért, mert lenézték őket n gazdafiak — lehúzták a sorompót. Ilyenkor a kocsma deszkafalára kirajzoltak egy emberalakot, mellé írták, hogy »karó-veszedelem« és ha valaki a felvégből odamerészkedett, biztosan nem úszta meg szárazon a dolgot. Ezek között a legények között. *s az első volt Kovács József. Nemcsak azért, mert kerfkény öklei voltak, hanem mert amellett jódolgos, szorgalmas és mértékletes, egyenes ember is volt. Keveset beszélt és csak arról, amihez értett, amiről meggyőződött, oktalanul embert meg nem bántott, de aki nem járt egyenes úton, arról még a nadrágot is lepörkölte a szavaival. Ilyen legény volt és ilyen maradt, amikor a kubikostalicskát felcserélte az eke szarvával és a hat hold juttatott földién gazdálkodni kezdett, amikor a »Proletáréból Kossuth utca, mag Lenin utca lett és eltűnt az uradalom Gyalog Gyurka főintézővel és a MIR-rel együtt. Mikor a fogságból hazajött, első dolga volt belépni a kommunista pártba, s így lett a köz embere, a patikán túliaké is, mert a felvéggel való ellentétek okai nagyjából megszűntek és mert Kor-ács igazságos ember maradt. Mint a párt elnöke, később a népfront vezetőségi tagja, mindig belátogatgtt a tanácsba, elolvasta a rendeleteket és ha azokat megértette és helyeselte, kéretlenül is ismertetője és terjesztője lett azoknak. Aztán voltak idők és események, amelyekkel nem értett egyet. Ilyenkor felállt a gyűlésen és nyíltan, világosan és a legtárgyilagosabban mondta el ellenkezését, még akkor is, ha miniszteri kiküldött ült a hallgatóság soraiban. Az utóbbi időben elég sűrűn cselekedett így és bizony egy kicsit bele is fáradt a vitatkozásba, amely személye körül keletkezett. Jgy érkezett el ő is, meg a falu ■L is azokhoz az érthetetlen és zűrzavaros napokhoz, amelyek újra felidézték a múltat, az egész szakadékot, amely pedig már eltűnőben volt az emberekben és a körülményekben is. Több mint egy hét telt el, amíg a dolgok kiforrták magukat és kiderült, hogy a parasztok felett, ha nem is Festetich Kristóf, de az úriemberek akarnak uralkodni, és a felvég egy része legalábbis támogatja őket, nem lát a dolgok mögé. Az alvég továbbra is hallgatott, de készülődött a mérkőzésre, mert tudta, hogy az elkövetkezik. Ez a nap mindenszentekkor el is érk zett, miután előző este Sallai Lajos tanácselnököt a tanácsházban megtámadta egy részeg társaság, Hellmann Jánossal, egy kul.ák nejével az élen. Kovács József csak úgy etetőruhában szaladt oda és cifra káromkodások közepette zavarta szét őket, de már későn érkezett, a tanácselnöknek menekülnie kellett. Kicsit szeles, de napsütéses idő volt. Az emberek a mise után a még zöldellö dombon álldogáltak, de már izgatottam, csoportosulva és kiabálva. A fő hangadók elvegyültek a tömegben és onnan kiabáltak a szónokok felé. Ezek közé tartozott Jakab József, az alacsony cserepesmester, aki vem tanult abból, hogy vár napja a sarokba vágták a becsületes parasztok, mert izgágáskodotí a tanácsházán. Itt ordítozott vitéz Nagy Latos, Pón József és Csordás Zoltán, akik előző éjjel is végiglármáztAk a faint és a kommunisták házai »lőtt izgattak. Kovács József látta, hogy a kezdeményezést átvették mások. Az úriemberek és társaságuk sokszorosított névjegyzéket osztogattak. Beszédét alig mondhatta végig, szüntelenül beleordítoztak. Viszont alig volt pisszenés, amikor Gál László erdőmérnök úr, ez a középosztálybeli származású, nagyzási mániában szenvedő, de végtelenül korlátolt ember felütötte az imakönyvet és kenetteljesen rákezdett mondókájára. Kovács ránézett az egy tömbben álló »proletárbeliekre«. »Hát itt baj van« — gondolta magában, aztán hívatlanul utánament a jelölőbizottságnak. Még útközben odaszólt Keczely Józsefnek, a tanácstitkárnak, hogy beszéljen az alvéggel a tennivalók végett. Itt, a jelölőbizottság ülésén mondta ki először a régen hallott mondatot: »Akkor pedig lehúzzuk a sorompót!« Azok meglepetten néztek rá. A 35 tagú bizottságból ekkor már harminckettőt jelöltek. Abban benne voltak a módosak, a kulákok, az »urak«, csak éppen kommunisták és proletárbeliek nem. Hirtelen csend ült a teremre, úgy látszik, kezdtek eszmélni és a múltra emlékezni. Gyorsan beállították még Kovács Józsefet is. — Hát tényleg, a Kovács Jóskát nem szabad kifelejteni. Na meg a Keczely titkár kartársat sem — mondta az elnök és húzott két vonalat a listán és két nevet beleírt, így került két kommunista a listára. Á harmadikat már az addigra igen felháborodott álvégiek követelték ki. Végighallgatták addig Vörös Ferencet, a magas, fekete SERNEVÁL- törzskönyvezöt, Vidovics főispán úr jobbkezét, aki a régi világ megszűnéséről, a felelősök és kommunisták méltó büntetéséről szónokolt. Hallották Tillmann Lajos bekiabálását is: Ha elment a mester, menjenek az inasai is! — s ezzel a többi tanácsbelire és kommunistára célzott. De ez már csurdig, töltötte a Kossuth utca poharát. Lett erre olyan kiabálás, hogy a választást alig tudták megejteni. Már Schilt Sándor elnökké váló választásába is belesüvített Vajda Antal: — Adja vissza a 450 forintomat, amit a tanácsban elsikkasztott! Ilyen ember nem kell nekem ... 7Л 3 azért tapsok és ellenkezések ^ között bekerült a »nemzeti bizottságba« ő is, meg Gál László, Vörös Ferenc, Sipos Dénes Lukács, egy kulákgyerek, Jakab József, a kis cserepes, a többi felvégiek és a két alvégig is. Már a harmincnegyedik nevet olvasták, mikor b lekiabált Tancsik József az álvégiekből, irtózatosan vörösen és felháborodva: — Miért csak a felsőkből választanak, a patikán alul nem emberek laknak? Lehúzzuk a sorompót, majd meglátják... Odakontrázott Istvánovics György proletárbeli is: — Nagy Sándor is kell, szükség van, aki a passzust tudja csinálni... így aztán a listán a jelölőbizottság elnöke megint húzott egy vonalat, és megint írt egy újabb nevet. így lettek hárman az alvégből, a kommunistákból is beválasztva. Másodszor akkor mondta ki a jelmondatot Kovács József, amikor másnap a tanácselnök hazajött és ez a tudomására jutott. Addigra a Kossuth és Lenin utcaiak már megállapodásra jutottak, hogy a faluban vér nem folyhat, különösen nem kommunisták vére. Az egész alvég nappal egy figyelő szem volt, éjjel pedig figyelő fül. Bár hűvös volt, az ablakok nyitva maradtak, a balták, szekercék a kezeügyekben voltak. Kovács József átment a tanácselnökhöz. — Legyen csak egész nyugodtan, kedves elnök elvtárs! Az egész utca vigyáz a családra... A sorompó le van húzva! Nem adjuk senkinek gyáván az életünket. Hogy tudtak-e, nem tudtak-e erről az új »vezetők«, nem lehet biztosat mondani. De az tény, hogy egyetlen ember sem merészkedett arra a tájra, nem kezdtek hozzá egyetlen fontos politikai, vagy hatalmi cselekedethez. Pedig oda csak egy ugrás volt Kaposvár, ahol a börtönök megteltek, a nemzetőrök tevékenykedtek és az új vezetők vértől és dühtől csöpögő határozatokat hoztak. A »Proletár« azonban most született újjá, most emlékezett mindenre, ami volt, és amiből nem kér soha többé. így került sor harmadnap este a bizottság ülésére. Kovács József mindenesetre megtanácskozta a dolgot az alvégi t írsakkal, mielőtt beültek a terembe. »Időt nyerni _és minden számítást áthúzni« — ebben állapodtak meg. A z asztalfőn Schilt Sándor ült, barna, csontkeretes szemüvege csillogott a fényben. Nem volt különösen feltűnő jelenség, alacsony, köpcös, 45 év körüli, szorgalmas ember volt. Félszegnek látszott inkább, mivelhogy mindenkinek gazsulált, ez azonban abból tápláli zott, hogy régen is közigazgatási kalmazott volt és meghúzta mag nehogy ezért kitegyék állásából, h lönben nem volt teljesen egyen ahol tudott, tőkét kovácsolt ma: nak, hogy befolyásosnak látsszék. I kor a tanácsnál dolgozott, elöfordi hogy könnyen elintézhető és jós kérelmeket »kézbe vett« és úgy ti tette fel, mintha az elintézés az érdeme lett volna. Egyébként az »választották« meg őt, mert úgy i szélte el a tanácsból való eUúvo sát a répáspusztai tsz-be, minl onnan a kommunisták üldözték v na el. Az elnök úr megnyitó szavai m, lepték az embereket. — Tisztelt kartársaim! Én kisz gáltarn Horthy Miklóst, kiszolgálu a Rákosi-rendszert, most kiszólt lom önöket is. Nem tartják-e ön ezt furcsa dolognak? Vajon műi désem közepette nem lesznek-e zalmatlanok velem szemben, m fognak-e kételkedni tetteim őszin ségében? Nem volna-e jobb s; momra, ha a répásiak könyvelt maradnék? Biztosítani akarta magát. Közb az erdömérnököt figyelte, számi az ő véleménye volt a legfontosai Egyébként eddig is, bármeni ügyük volt, mindenre Gál Lás. mondotta ki a szentenciát. Mis sok hozzászólás nem volt, hant inkább zavarodott, hallgatás és i hány szó, hogy »maradj csak ni godtan«, meg hogy »jó helyen üli — tényleg Gál mondta ki a végsz — Tekintve, hogy Schilt úrn úgyis a mi törvényeinket kell vég: hajtania, nincs is lehetősége, ho eltérjen azoktól. Egyébként is ismerem beállítottságát, ezért javt lom, hogy erősítsük meg őt szél ben és térjünk rá a tennivalókra. Az elismerés meg is történt. A tennivalók megbeszélésé azonban nem került so Váratlanul közbejött ugyanis Köve József és témája, mely kapcso] dotí az elnökéhez: — Hát tisztelt kartársaim, neki is volna némely tisztázni való Ugyanis tudják, hogy én is, m Keczely kartársam, még a Na Sándor is. mi kommunisták z gyünk. Ugye, hallottuk a válai tásnál ,az egyes itteni kartársi kiabálásait, hogy így a kommun ták, meg úgy a kommunisták, m így felelősségre kell vonni ők meg úgy. Hát most mi itt ülű
