Somogyország, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)
1957-04-11 / 84. szám
&sütör^k^l95T^ágiitislX____ _ ____________________SOMOGYORSZAG lllllllMt[r_________________________________________^1— A bürokrácia és a létszámcsökkentés Jó pár éve állandó harc folyik jzömeinkben az ügyvitel egyszerűíítéeéért. Számos átszervezést is végrehajtottak e célból, de sajnos, ezzel nem csökkent, hanem még nőtt az ügyvitel, szaporodott a bürokrácia. Az íróasztal keres magának munkát — szoktuk mondogatni, s nem véletlen folytán forgott közkézen ez a megállapítás. A sok főhatósági, minisztériumi vagy vállalati íróasztal ■egyben létjogosultságot is keresett magának, felesleges, kitalált jelentéseket kért, amiket elkészítésük után senki nem hasmáit, beporosodtak az íróasztalok mélyében. Az utóbbi időben, különösen 1952- től kezdve, szinte fqjytóvá vált a helyzet. Előfordult, hogy Budapesten adtak engedélyt egy kiégett villanykörte kiselejtezésére, vagy pl. egy mellékhelyiség megtervezése többe került, mint megépítése, kivitelezése, l e millió más esetét sorolhatnánk a csúcsfokot elért, komplikált ügyviteli módszereknek. A munkás-paraszt kormány pái hónappal ezelőtt ismét napirendre tűzte ezt az égető problémát. Jogszabályt alkottak az ügyviteli egyszerűsítéssel kapcsolatban. Az üzemekben, hivatalokban megkezdődött, s napjainkban már be is fejeződött a racionalizálás. Úgy tűnik, túljutottunk a dolog nehezén, jöhet a megtisztult műszaki-adminisztratív gárdával a munka. Sajnos, azonban a racionalizálás az ügyvitel egyszerűsítésének csak a héja, burka. A mag, a komplikált, bonyoíult, nem egyszer ésszerűtlen ügyvitel maradt, él és virul. kiért hiába bocsátjuk el a felesleges aktakészítőt, a munkakör megszűnt, de »melegcsákány-váltásként« átvesd az iratot egy másik ember és tovább csinálja. Amikor 'aztán nem bírja munkaidővel, és az ország más gondja-baja eltereli a közfigyelmet erről a kérdésről, akikor jön a kerettágítás, az elejtett fonalat új ember veszi át. Alátámasztásként vegyünk példának egy minisztériumi vállalatot. A Kaposvári Mélyfúró Vállalatnál például a könyvelésből racionalizáltak egy könyvelőt és egy utókalkulátort. A főkönyvelő kérdésemre elmondja, hogy ugyanakkor a munika, az ügyvitel fakinek úgy tetszik: számvitel) lényegében maradt. Az utókalkulációt ugyan nem kell tételes bontásban készíteni, de munka azért van vele. Ezt bizonyítja az is, hogy október óta még nem jutott idő elkészítésére. A manuális munkába a főkönyvelő is benevezett, tehát könyvel, kontíroz, stb., az üzem gazdaságosságának vizsgálatához alig marad ideje. Természetesen, ha például az öt féle gépkocsit nem kellene 70—80 helyen nyilvántartani, akkor mindezekre több ideje maradna. A központi intézkedés azonban a csi'gával versenyez az ügyvitel csökkentésében. Nem jobb a helyzet a pénzagyi oszuuyon sem, ahol »elracizíák« a gépírónőt, akinek kb. harminc 2400 tételes számlát kellett kiállítani havonta, egyéb munkája mellett. A számlázás maradt a régiben, az adminisztráció itt sem csökkent, csak a létszám. A bérügyi vonalon egy normást, egy bérszámfejtői és egy SZTK-st küldtek el, illetve szüntették meg a munkaköröket. A munka azonban maradt a régiben. A százalékos bérrendszer ugyan nyújt némi könnyebbséget, a feladatok viszont korántsem csökkentek a ■ ts z ámcsö kke n tés arányában. A terv-statisztikát összevonták, a statisztikusi munkakör megszűnt, a statisztika ugyanakkor maradt. A műszakról elbocsátottak két főfúrómestert, egy műszaki adminisztrátort és egy programost. A főmérnököt szobájába lépve a levelek »-lerakása« azaz iktatás végzése közben találtam. (Nem főmérnöki munka, 'zt mondani sem kell!) Aránylag azonban még itt csökkent legjobban íz adminisztráció. A főhatóság jóvoláoól a gépjelentéseket nem kell ezentúl Budapestre küldeni, viszont saját használatra előírták készítését, így minden hónapban egy 60 filléres bélyeg ára megtérül (!). A TMK és a gépkocsi vonalon több jelentést eltöröltek, itt nagyobb szabadkezet kapott a vállalat. Általánosan azonban korántsem annyit, mint kellene. Bizonyos ügyviteli rendszernek kétségtelen maradnia kell, hisz a vállalati ellenőrzés, a gazdaságosság vizsgálata, a takarékosság ezt megköveteli. De nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a minisztériumok még mindig ragaszkodnak felesleges jelentésekhez, csak azért, hogy létszámukat tartani tudják. Az elmúlt hónapokban elkezdett létszámcsökkentés és ügyviteli egyszerűsítés hozott eredményeket. Hiba volna, ha ezt tagadnánk. Л fenti példa viszont meggyőzően bizonyítja, itt még rengeteg tennivaló akad. Ideje lenne, hogy egy központi szerv foglalkozna a vállalati ügyvitel csökkentésével. Ahelyett, hogy hetek óta vita folyik az Állami Ellenőrzés Minisztériumának felállításáról, sokkal helyesebb lenne, ha inkább a bürokrácia, a komplikált üovvitel további csökkentésének lehetőségével foglalkoznának a felettes hatóságok, a minisztériumok. Sok-sok millió forintot lehetne így megtakarítani államunk számára. Viszont a vállalatoknak is saját hatáskörükön belül harcolniuk kell a bürokrácia csökkentéséért, a vállalati elszámolás ésszerűbbé tételéért. CIKKEINK NYOMÁN .Szerkesztőségink a járási oldalak beindításával egyidőben »Mi lenne и,-. . « (Лпш rovatot indított. A rovat azóta igen nagy népszerűségnek ör-МЧ1,!. Ahogy néhány olvasónk elmondta, azért jó ez a forma, mert az illetékesek nem sértődhetnek meg a bírálaton, ugyanakkor felhívja a figyelmüket a városban, községben, munkahelyen észlelhető legapróbb visszásságokra is. űjj°gy.a bírálták vallóban szívesen veszik a figyelmeztetést, bizonyíts« est a legutóbb szerkesztőségünkbe érkezett néhány levél, melyekből ezúttal részlete- K.©1* iKoziünk. I A Kaposvári Útfenntartó Vállalat igazgatója írja: Az 1957. március 20-án megjelent "Mi lenne, ha ...« rovatban a toponárí út aszfaltozásának befejezésével kapcsolatban a következőket közlöm: A munka az ellenforradalmi események miatt szakadt félbe. A bitumenes munkákat- csak plusz 15 C feletti hőmérsékletnél és csak kellő száraz időben lehet végezni. Ezek a feltételek április közepére biztosítva látszanak. A munka befejezéséhez szükséges anyagot is csak ebben az időben kapjuk. Ezért a toponári út munkálatait április közepére ütemeztük be.-Mi lenne, ha portalanitanák az igali Vörös Hadsereg útját?« A portalanítást porolajjal és FB 1. jelű folyékony bitumennel végezzük. A második negyedévre azonban nem kaptunk FB 1. kiutalást. A meglévő porolaj a balatonmenti fürdőhelyek makadám útjainak portalanítására is kevés. Amennyiben megkapjuk a harmadik negyedévre tervezett 180 tonna porolajat, úgy a harmadik negyedév elején sor kerül az igali út portalanítására is. Egyébként köszönöm a lap igazságos és építő bírálatát munkánkkal kapcsolatban. Köszönöm a »Naplopók« című cikket is, mely a Kisgyalán és Büssü közti útszakaszon történt hanyag munkavégzést bírálta. A cikk nyomán megindítottam a vizsgálatot, s az eredményét közölni fogom. Czellár László igazgató Porrogi István szuloki olvasónk leveléből idézünk: Tizenegy éve olvasója vagyok a megyei lapnak. Sok jó és sok rossz tapasztalatom volt a lap tartalmával és egyes cikkeivel kapcsolatban. Jelenleg az a megállapításom, hogy 1956. október óta igen komolyan javult a lap tartalma. Különösen megragadta figyelmemet a »Mi lenne, ha ...« című rovat és ehhez szeretnék én is anyagot adni. Mi lenne, ... ha kimeszelnék, rendes pulttal látnák el, beüvegeznék az ablakokat, kibővítenék a Kál.mánesához tartozó lajosháza-pusztai italboltot? ... ha a boltvezetőnek nem az italboltban kellene lakni? ... ha a Moziüzemi Vállalat megépítené a homokszentgyörgyi mozi gépházát? ... ha nem adnának ki állóhelyet a homokszentgyörgyi moziban? ... ha illemhellyel látnák el az 1. sz. italboltot? ... ha kijavíttatnák a tekepályát? Mindezeken a Homokszentgyörgyi Földművesszövetkezet tudna segíteni, de minden eddigi kérés — szóban és írásban — hiábavalónak bizonyult. Kérem a szerkesztőséget, hogy segítsen megoldani e régi bajokat. Porrogi István, Szülök. Bányásskosst, hány áss jelleg nélkül Napjainkban az ízléses reklámozás sok csodájával találkozik az ember. Például egy szövet a kirakatban. Fehér alapon kék, piros, zöld, sárga csíkok, pettyek, gömbök: ... tavaszi csoda — hirdeti a felirat. Hároméves kész ruha: ... sportújdonság. Egy szandál, melyről nem lehet megállapítani, férfi, vagy nő viselheti: ...legújabb divat stb. Valahogy így lehetett a bányászkoszttal is. Bányászkoszt?! Nem rossz meghatározás. Mert, hogy is képzeli el az ember a bányászt? Erős, izmos, zömök, akaratos, lánglelkű, félelmet nem ismerő — szóval van benne valami határozottan imponáló tulajdonság. Most nézzük a bányászkosztot, ahogy az ember szintén elképzelné, hasonlítva az előbbiekhez. Erős levesek, nem izmos, de zömök húsok, jó főzelékek, lángon főtt köretek, nagy darab tészták. Amikor a Kaposvári Mélyfúró Vállalatnál főzni kezdett az Üzemélelmezési Vállalat kirendeltségének konyhája és bejelentették a bányászkosztot, minden munkásnak felragyogott az arca. No lám, bányászkosztot eszünk! Ez igen! Hogy a szokásos 4,85 forint helyett о forint lett a bányászkoszt, ez már igazán szóra sem érdemes. Jobb kosztért több pénz is jár. Ez a rendje, módja a dolgoknak. A bányászkoszt bányász is volt egy darabig. Jó volt, ízletes és sok. De később jellegbeli fogyatékosságok mutatkoztak nála. A kezdet csak nászút volt, jöttek a szürke hétköznapok. A koszt kevesebb, rosszabb lett. Ezt mondják a vállalat dolgozói. De még arról is mesél a fáma, hogy hol volt, hol nem volt egy szakács, alá körül nem volt minden rendben. Túlságosan szem előtt tartotta a »takarékoskodjunk« jelszót. Németh István, az Üzemélelmezési Vállalat kirendeltségének vezetője szerint helytálló, amit a szakácsról susognak a falevelek. Ugyanis őkelme a nyersanyagot »elspórolja« az ebédeken és egyes személyeknek egy-két féldeci rumocskáért külön kosztol, amolyan igazi »bányászkosztot« utalt kj csomagok formájában. A szakácsot elbocsátották, a konyhán étkezők pedig remélik, hogy az új szakács ismét visszahozza a régi napok szép emlékeit, a bőséges, ízletes ebédeket. Jó szerencsét, sok szerencsét hozaé! —ts — A KÄVEL felkészült a külföldi rádiók garanciális javítására. Az üz’etek többféle NDK-ból érkezett rádiótípust árusítanak, ezért a RAVEL üzeme országszerte felkészült a külföldi rádiók javítására is. Ehhez a munkához már beszerezték a különféle alkatrészeket. A vállalat a rációk garancialevelén feltüntetett időn belül ingyen rendbehozza a hiás rádiókat. UTOLSÓ ÜZENET Mi fájdalmasabb a temetési menetnél? A fájdalom, a keserűség kegyetlen érzése égeti, marcangolja szívünket akkor is, ha élete javát túlélt öreget helyezünk örök nyugalomra. Százszorta, ezerszerte nagyobb a bánat, keserűbb az érzés fiatalember koporsójánál állni. Rá az élet derűje, ezernyi szépsége várna, s ím, élete delén lekaszálta őt a halál. Az élet íratlan rendje szerint másfelé, máshova kellett volna kísérni az ifjút ennek a hatalmas embertömegnek, talán a templomba, fehérfátyolos, rózsásarcú menyasszonyával, jövendő élete párjával. Másként lett. Miért kellett ilyen fiatalon, 23 esztendős korodban meghalni, Kálmán István? Ajkunk némaságán felláng® az önvád, a lebírhatatlan keserű kérdés. Miért? Vigasztalan a válasz. Nem betegség sorvasztotta el életerős testedet, nem dicstelen halál sodort el sorainkból. Becsületesen, tisztességesen éltél, s dolgoztál, amíg erre volt erőd, s halálod a hősök halála. Gyilkosok, ez életre rút, hivatlan, becstelen emberek, vérszomjas fasiszták oltották ki nemes életedet. A golyók, amelyek ott, a Köztársaság téri pártház védelme közben értek és lekaszáltak, gyilkosok, gonoszok fegyveréből hullottak reád. Orozva törtek reátok. Sorozatlövést eresztettek testedbe, mert derék, becsületes ember voltál. Fogaidat, szemedet puskatussal verték ki iekaszabolásod után a gyilkosok, mert igaz, öntudatos hazafi voltál, mert nem árultad el hazádat, népedet, amelyre bevonulásodkor felesküdtél. Mert hőshöz, igaz emberhez méltóan helytálltál, védted a munkáshatalmat, édesapád hat hold juttatott földjét és a többiekét. Mert nem akartad, hogy hazánk szent földje, röge a fasizmus martalékává legyen, hogy apádat és a hozzá hasonló százezreket újra földönfutókká tegyék, hogy a munkásokat ismét rabszolgamódra dolgoztassák a gyárakban, s hogy mi dolgozó milliók újra hazátlanokká, jogtalanokká, megalázott, kisemmizett páriákká legyünk. Szépet, jót akartál, igaz ügyért éltél és küzdöttél. Egyszerű jövőről reménykedtél. Leszerelsz, s visszajössz szeretett szüléidhez, kedves faludba, Ibarosberénybe. Nem munkátlan, here életre vágytál te sohasem. Ismét hajtani az erdőgazdaság lovait, keresni a pénzt, úgy mint bevonulásod előtt, s megnősülni egy szép napon. Drága, Kálmán István, mitsem gondoltál október 22-én legutolsó itthoniétedkor arra, hogy ez lesz az utolsó találkozásod szüléiddel, ismerőseiddel, faluddal. Sohasem ölthetted magadra a civilruhát, amit magaddal vittél. Nem simogathat többé apád, szerető édesanyád, testvéred. Amikor az ellenforradalmi vészfelhők hazánk fővárosa egén tornyosultak, te híven kötelességedhez, s esküdhez, teljesítetted a parancsot, s a mi hatalmunk védelmére keltél. Gyilkosoknak, árulóknak kiáltottak ki benneteket., egyszerű, becsületes embereket a banditák. De mi vagyunk a tanúk rá, hogy becsülettel helytálltál szíved utolsó dobbanásáig. A fegyvert csak életed kioltása után tudták kivenni kezedből. _ Drága, Kálmán István elvtársunk! Te elmentél közülünk, de a*, amiért életedet, véredet adtad, az ügy győzött. Felszabadítónk, a Szovjet Hadsereg segítségével levertük az ellenforradalmat, Magyarország szocialista ország maradt, a dolgozóké. És ládd, téged az egész ország szívébe fogadott, emlékedet, hősi tetteidet nem feledjük el sohasem. Tanulunk tőled hősi helytállást, becsületességet, hazafiságot. Ládd szeretünk, s nem feledünk. Hazahozott kihűlt, néma tetemed. a szülőföldben fog pihenni. Az egész falu eljött búcsút venni tőled, eljöttek Pestről is, egy egész díszszakasz jött leróni előtted végső tiszteletét. Temetésed napján téged siratott Iharosberény minden lakója. Hősüknek, saját fiúknak fogadtak. Te meghaltál, Kálmán elvtárs, de az emléked, neved, örökké él és példaképül állítunk ifjúságunk elé. Ezer meg ezer néma ajakról, ezer és ezer könnyes szempárból villant a harag, a gyűlölet, a vád, a megvetés gyilkosaid felé, amikor a gyászoló tömeg fölé emelték fényképeidet: az élőt is, a holtat is. Szemed, fogad kiverve, tested átlőve. Óh, mivé tettek a gyilkosok. Díszsortüz dördült temetéseden, azok a lovak húzták a gyászkocsit, amelyeket bevonulásod előtt te hajtottál. Ba.jtársaid, katonák és rendőrök emelték vállukrara koporsódat. S ők is földeltek eT. Lerótták végső tiszteletüket barátaid, ismerőseid. Alhadnagy lettél Kálmán elvtárs, néphadseregünk tisztje, ez is a hála jele. S most búcsúzóul, mi is ígérjük azzal a százados elvtárssal együtt, aki elhozta a belügyminisztérium üzenetét: Kálmán elvtárs, még keményebben fogjuk kezünkbe a fegyvert, a tollat, a kalapácsot, a kaszát, a szerszámot, s nem engedjük ki kezünkből a zászlót, amely vezetett és lelkesített téged. S esküszünk neked, hogy hősi, nagyszerű példádból lelkesülve, ha kell életünket is odaadjuk a szent célért, a proletárdiktatúráért. Valamennyien fogadjuk ezt neked. Fogadd el tőlünk utolsó üzenetünkként. VARGA JÓZNoF RIPORTBÓL KISHÍR, KISHÍRBŐL RIPORT Bizsók Benő megelégedett arccal tette le a tollat. Befejezte nagy művét, egy Ötflekkes riportot írt oz egyik falusi kultúrotthon igazgatójáról. Megírta, hogy Bádogos Jenő nemrégiben került oda. ahol korábban nem volt semmiféle kultúrmunka. Most ez az élettől vidám igazgató meggyőzte a fiatalokat, hogy milyen jó dolog a sport, a tánc, meg a kultúrmunka. Május elsejére vidám kultúrműsorral készülnek. Mert ha kultúrműsor, akkor legyen vidám! ITát nem igaz? Mindezt szépen megírta és még azt is hozzátette, hogy a történetnek valami egyéni vonatkozása is legyen — Bádogos Jenő szerelmes lett az egyik női szereplőbe. A kéziratot azon nyomban elvitte a »Rövidítés« című lap szerkesztőjéhez, aki szívélyesen fogadta, leültette és cigarettával kínálta meg. A szerkesztő figyelmesen elolvasta a riportot, megköszörülte a torkát, aztán így szólt: — A riport nem rossz, csak egy kicsit hosszú. Ezt a történetet meg lehetne írni három flekkben is. Próbálja meg, fiatal barátom. Hagyja ki azt a részt, hogy régebben nem volt kultúráiét, és jobban domborítsa ki a fiatalok lelkes készülődését május elsejére. Bizsók Benő szomorkásán ballagott haza. Elkezdte a riportot rövidíteni. Továbbiak során azt is megírta, hogy a fiatalok a munkából is kiveszik a részüket. Horváth Marika és Kardos Ica, akik az Úttörő Tszben dolgoznak, felajánlották, hogy május elseje tiszteletére 150 százalékot étnek el. Ezek a lelkes fiatalok esténként összegyűlnek a kultúrotthonban, ahol Bádogos Jenő népi táncra tanítja őket. Ha fiatalok, akkor legyenek lelkesek és táncolja- * nak. Hát nem igaz? A rövidített riportot másnap elvitte a szerkesztőnek.-г- Itt a megrövidített riport — mondta Bizsók Benő. — No az derék — válaszolt a szerkesztő és a kézirat után kapott. — De ... három flekk ... hát nem azt mondtam, hogy csak kettő legyen? ! .. . — Tudom, tudom. Ne is mondja. Minden újságíró itt kezdi. De az újságírás művészete ott kezdődik, hogy mindent, mindenkor és mindenhol: röviden, tömören, világosabban, magyarosabban. Egyetért velem? Bizsók Benő bólintott. — Na látja! — folytatta a szerkesztő. — A holnapi számba egy másfél flekkes, rövid írásra lenne szükségünk. A maga riportja éppen jó lesz. csak le kell rövidítem másfél flekkre. Ha megcsinálja, és mi kérjük, hogy csinálja meg, akkor közölni fogjuk. Bizsók Benő még szomorkásabban ment haza. Mindjárt nekiült, hogy a cikket átírja, hisz a szerkesztő várja hat órakor. Pontosan, amikor az óramutatók észak-déli irányban álltak, Bizsók Benő is ott állott a szerkesztő előtt. — Na látja — mondta a szerkesztő, amikor már harmadszor is elolvasta a kéziratot — ebből már lesz valami. Csak sajnos, a holnapi lap már tele van. A holnaputáni számba írjon ebből az egész témából egy rövid kis hírt-: Jó? Bizsók Benő most már csalódott arccal tért haza. A nagy riportból, a nagy cikkből lett egy kis hír. egy kis mínuszos hír... Másnap ejvitte a hírt a szerkesztőnek, amely szólt eképpon: »A tótújfalusi EPÓSZ- szervezet fiataljai munkaversennyel készülnek május elsejére. Horváth Marika és Kardos Ica, az Úttörő Tsz dolgozói felajánlották, hogy 150 százalékra teljesítik tavaszi növényápolási tervüket.« A szerkesztő, amikor átfutott a sorokon, homlokára ütött és azt mondta: — Barátom, hogy élőből micsoda remek riportot lehetett j volna írni.- Zsovár —