Somogyország, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)
1957-04-04 / 79. szám
Csütörtök, 1957. április 4. _ ________________________________SOMQGYQBSZAG_______________________________________________________________ Ez a nap, a felszabadulás napja, az emlékezés ideje is. Visszapillantás a tizenkét évre, a megtett útra, új remények, bizakodások ébresztője és forrása. Szóljanak róla a népből: a munkás, a paraszt, az értelmiségi, a nő, a fiatal„Saját magunk kovácsoljuk jövőnket...“ Húsz éve dolgozik a Kaposvári Cukorgyárban Kiss János, munkásból lett technikus. 50 éves korában esti iskolában szerezte meg ezt a képesítést. Négy esztendőn keresztül minden esste beült az iskolapadba, de kiküzdte, amit a Horthy-rendszer megtagadott tőle. Mert a szó szoros élteimében még a munkát is megtagadta tőle: mivel résztvett a munkásmozgalomban, fekete-listára került. Pék-kifutó volt és csak a háború alatt léphetett be a Cukorgyárba. Mire gondol április 4-én? »■3 945-ben mindenki azt mondta: ebből a nagy világégésből és romokból csak nagy külföldi kölcsön segít ■ki bennünket, hogy megint csak leigázott ország leszünk. Nem ez történt, talpraálltunk, saját magunk erejéből és a Szovjetunió segítségével. Már az első április 4-e is bebizonyította, az első szovjet nyilatkozatok is sejtették velünk, hogy ez az ország a mi országunk, a munkások ás parasztok hazája lesz. Nem a Habsburg-monarchia, nem a külföldi tőkések pórázán kell haladnunk, hanem saját magunk kovácsolhatjuk jövőnket. Ezek az akkori érzések ma már nyilvánvalóak. A munkáséletben először alakultak üzemi bizottságok, beleszólhattunk az üzem dolgaiba, megkérdezik tőlünk, hogyan gondoljuk a továbbiakat. Bizony valamikor a tőkések mindezt nem kérdezték meg tőlünk. Ma már azon gondolkodhatunk, hogyan segítünk beteg dolgozóinkon. A babócsai hőforrás mellett üdülőtelepet létesíthetünk reumás betegeink számára. Én azért gondolkodom mindig újabb és újabb újítások bevezetésén, külföldi behozatal helyett újabb konstrukciók létesítésén, az elhasznált anyagok újrafelhasználásán, azért vagyok a munkásőrség tagja, hogy két unokám jövőjét biztosítsam. A jövőt, mely csak szocialista lehet.« „fjem akarok Esterházy karceg cselédje lenni...“ Urasági cseléd volt Szántó János elvtárs apja, cseléd volt ő is hösszú éveken át Eszterházy herceg birtokán. A többi cselédekkel együtt ő is hosszú éveken át ette a keserű kukoricakenyeret, s nélkülözött, koplalt nagyon sokat, nyolc gyermekével együtt. A felszabaduláskor 15 hold juttatott midet kapott, s ezen kezdett gazdálkodni. 1850-ben alapító tagként belé-3.zM% Lett íLeUink pett a répáspusztai Első Ötéves Terv Termelőszövetkezetbe és ma is ott dolgozik ... — Nem felejtettem el — meséli Szántó elvtárs, — hogyan életünk a Horthy rendszerben, s hogyan éltek az árak a mi verejtékes munkánkból. Ezért is léptem be 1945-ben a parasztpártba, | 1948- ban az MDP-be, és ezért lettem 1950-ben termelőszövetkezeti tag is. Sajnos, sokan elfelejtették, hogy a Horthy rendszerben hónapszámra nem került otthon hús, cukor az asztalra. Elfelejtették a múltat, s azt az Eszterházyt akarták visszahívni, aki még a vérét is kiszívta cselédeinek... Nem akarok én sem, de nem akar a többi tsz-tag sem újra Eszterházy herceg cselédje lenni — mondotta Szántó elvtárs. És a répáspusztai Első Ötéves Terv Termelőszövetkezet, ha kevesebb taggal is, de eredményesen dolgozik. Az egykori cselédek helyesen látják azt, hogy a népi demokráciának köszönheti a magyar paraszt, hogy a föld jogos tulajdonosává lett, й nép hatalma tette lehetővé, hegy katonatiszt legyeit... Szürke egyenruhában, keményen szorítva a fegyvert, menetel a munkásőrség Kaposvár utbáin, s élükön ott halad Vass Gyula elvtárs, a néphadsereg főhadnagya... Szegény cselédember gyermeke. Kilencen voltak testvérek, s elképzelhető, hogy nem sok örömben és boldogságban volt részük. Annál több volt az éhezés, a nélkülözés. Cselédember fiára milyen sors várhatott a Horthy-rendszerben? Ő is cseléd lett, s húzta azt az igát, amelyet apja húzott hosszú éveken át... A felszabadulás neki is új életet hozott. A párt felhívására fegyvert fogott, hogy így szolgálja azt a rendszert. amely családjának, testvéreinek új, szebb életet teremtett. Egyik testvére is a katonai pólyát választotta s lett a néphadsereg tisztje... Vass Gyula elvtárs tudja azt, hogy sokat köszönhet a népi demokráciának. Tudja, hogy a múltban a cselédember fiából soha nem lehetett volna katonatiszt. Ezért szolgálta az elmúlt évek alatt is lelkiismeretesen a népet s ezért oktatja most szívvellélekkel a munkásőrség katonáit, nehogy az ellenforradalom mégegyszer a nép hatálma ellen támadhasson. líiségmmikásbéi üzem! bizottsági elnök... Sokan keresik fel a dolgozók közül kéréseikkel Lukács Józsefnél, a Textilmüvek üzemi bizottságának elnökét. Bíznak benne, mert tudják, hogy Lukács elvtársnő soraikból került ki, mert tudják, hogy Lukács elvtársnő, ha csak egy mód is van, segít kérelmeik, panaszaik orvoslásában. .. Lukács Józsefné édesapja valamikor a Tanácsköztársaság idején Latinka Sándorral került ide Somogyba, szervezte a pártot, s védte a Tanácsköztársaságot. Megszerette Somogyot, s itt maradt. Lukács elvtársnő itt született Kaposvárott, itt ismerte meg a somogyi cselédek, munkanélküliek keserves életét. Hosszú éveken, át ő is mint ínségmunkás nyomorgóit... 1941-ben férjhezment, elkerült Budapestre, a Hazai Fésűsfonóba,. Ott lett a felszabadulás után üb. elnök, majd később pedig a szakszervezeti központ dolgozója. 1951-ben saját kérelmére helyezték át a Kaposvári Textilművekbe. Azóta itt dolgozik. 1953 óta az üzemi bizottság elnöke, örömmel meséli el, mi minden épült azóta — leányotthon, bölcsőde, napközi — amelyek mind az üzem dolgozóinak jobb életét szolgálják, s amelyre a munkások a múltban csak álmaikban gondolhattak... — Sokat köszönhetek ennek a rendszernek — mondja Lukács elvtársnő, — és sokat akarok dolgozni érte. Nagyon fájt, amikor láttam, hogy az ellenforradalom sok becsületes dolgozót is megtévesztett. Na-A Nőlanács ne szervezet, hanem mozgalom legyen és képviselje a dolgozó nők érdekeit Március 29-cn э Somogyország szerkesztőségében ankét volt, melyen munkásnők, pedagógusok, háziasszonyok gyűltek össze, s mondották el javaslataikat, tanácsaikat Nötanácsok munkájával kapcsolatban. A szülők és a pedagógusok kapcsolatáról, a fiatalok problémáiról A résztvevők nagyrésze édesanya volt és ezért érthető, hogy nagy szeretettel és aggodalommal beszéltek a tanuló és a serdülő ifjúság neveléséről. Véleményük <az volt, hogy mint az elmúU években, most is szoros kapcsolatot kell kiépíteni a Nőtanácsok és a pedagógusok között. Gelencsér Ilona tanítónő elmondta felszólalásában, hogy a »pedagógusok csak a szülőkkel együtt tudják megoldani a fiatalok nevelését.« Vadál Ferencné a szülők nevében mindjárt fel is ajánlotta a segítséget, csak azt kérte a pedagógusoktól, hogy »igényeljék a segítséget, úgy,« ahogy eddig is tették.« Kiss Istvánná és Patolai Dezsőné arról beszéltek, hogy ma »sokkal nagyobb szükség van a fiatalok nevelésére, mint október előtt.« Elmondották. hogy a fiataloknál eddig nem volt jellemre való nevelés, és hogy a fiatalok ezért nem tisztelték eléggé a felnőtteket. Azt kérték a felszólaló szülők, ha a pedagógusok hibát látnak a fiatalok viselkedésében, hívják fel a szülők fegyelmét és közös erővel javítsák ki az észlelt hibát. Jankovics Istvánná és Muzslai Ernőné az úttörőmozgalom eredményéről beszéltek és javasolták, hogy ebbe a munkába a szülőket is vonják be. Móczán elvtársnő az iskolából kikerülő fiatalokra hívta fel a figyelmet. Azokra, akik nem tanulhatnak, vagy nem akarnak tovább tanulni, hanem dolgozni szeretnének. Az üzemek azonban 16 éven aluli fiatalokat1 nem vesznek fel munkára. Mi lesz két évig ezekkel a fiúkkal és lányokkal? Intő példát is mondott a Textilmüvek életéből. Több munkára jelentkező fiatal lányt erkölcsi kifogások miatt nem vehettek fel az üzembe. ÍA beszélgetés után jártunk a Textilművekben. ahonnan éppen több 14 éves kislányt bocsátottak el. Korábban felvették őket munkára és most újabb rendelkezés értelmében el kell a 16 éven aluliakat bocsátani. Jó lenne, ha országos intézkedés tön'énne az iskolából kikerülő fiatalok foglalkoztatására.) A Nőtanács ne szervezet, hanem mozgalom legyen Magyar Sándorné javasolta felszólalásában: a Nötetnács ne szervezet, hanem mozgalom legyen és minden dolgozó nőt, anyát vonjanak be a mozgalomba. Javasolta, hogy a Nötlanács képviselje a dolgozó nőle érdekeit. — Soha ilyen nagy szükség nem volt az anyák összefogására, mint most — mondotta felszólalásában Járányi elvtársnő. Igen sok probléma van a fiatalok nevelésében. Az a baj, hogy a fiatalok nem találják meg helyüket az életben, s ebben az anyáknak kell segíteni. A nőket és szülőket is nevelni kell Arról is szó esett, hogy nemcsak a gyermekeket, de a szülőket is nevelni kell. B. Major Piroska mondotta felszólalásában: sok szülő nem gondolja meg mit beszél gyermeke előtt és így lerombolja a pedagógus munkáját. El is mondották ez ottlévő aszszonyok, köztük Vermes Imréné, de a többiek is. hogy a -szidok nevelése igen fontos volna a gyermekek nevelése érdekében.« Javasolták, tartsanak a jövőben előadásokat, különböző tanfolyamokat, egészségügyi, más jellegű tanácsadásokat, s így segítse a Nőtanács a szülők munkáját, segítse a gyermekek nevelését. gyón sokat kell az emberekkel a múltról beszélni, de bízom abbán. hogy munkánk nyomán újra rendes kerékvágásba megy majd az élet. Két педугШке nélkül nem lehetnék értelmiségi... Tősgyökeres útfenntartó családból származik Bogiári József, az Útfenntartó Vállalat műszaki vezetője. »Az első' április 4-e tette lehetővé, hogy értelmiségi lehessek. 3 szaktanfolyamot végeztem, majd a mélyépítészeti technikum levelező tagozatának hallgatója lettem. Közben munkahelyemen munkavezető,« majd építésvezető beosztásban dolgoztam. Nem volt könnyű a tanulás, mert állandóan a megye legkülönbözőbb pontjain kellett tartózkodnom, de tudtam, hogy ezzel magamnak és hazámnak is tartozom. Szeretem a munkámat, a vezetésem alatt dolgozó munkásokkal építettük a tojjonári és több kaposvári aszfaltúlat. Jólesett látnom, hogy: egyre több ilyen út épül, bár talán többre is szükség lett volna... A második negyediké — a novemberi— nélkül, biztos vagyok, hogy nem maradhattam volna vezető beosztásban. P/íég munkásnak sem alkalmaztak volna ja vállalat ellenforradalmárai, ' mert kommunista voltam és szerintük nem igazi szakember. Aj Szovjet Hadsereg nélkül azt hiszem sokan jártunk volna így.' Be ők teljesítették internacionalista (kötelességüket és ezért soha nem lehetünk eléggé hálásak. Azután neveztek ki e'ngem műszaki vezetőnek és én igyekszem ennek a megtisztelő bizalomnak eleget tenni. Horvátit lóshs jé szakmunkás akar lesni... 5 Horváth Jóska, a Vaskombinát if[ júmunkása 17 éves. Apját, aki a Belísped kaposvári igazgatója, csak 5 ► éves korában ismerte meg, amikor > az a háborúból hazatért. Róla vészi la példát, tőle kapja a tanácsokat. És I megfogadja őket... Mindenütt ott (található, ahol az ifjúság megmozdutlásai vannak. ( »Nagyon szívesen veszek részt » (Kommunista Ifjúmunkás Szövetség (munkájában, amely nemrég alakult (meg nálunk. Külön öröm számon!I ra, hogy a kultúrtermet a felszaba- Idulás évfordulóján adják át nekünk I fiataloknak. Mi méltók akarunk lenini erre a bizalomra és segítségre. (Igyekezni fogunk, hogy minden fja- I tál megtalálja a szocialista közösség ínegyszerűségét körünkben. Majd bi- E rándulásokat szervezünk, műsorokat [rendezünk és politizálunk is, mert !ez is szükséges. Nagyon szeretem a ’ szakmámat, igyekszem elsajátítani (minden fogását, hogy a társadalom I hasznos tagja legyek. Tiltott ablakok Történt 1944 nyarán — Dani _nekitámasztotta HÁTÁT a bérház falának, szeretett így ebédszünetben sütkérezni. A vöröstéglás, ódon papi nyomda vele szemben ontotta magából a hűvös dohot, amely keveredett a nyomdafesték és benzin szagával. Hárman ültek a csendes utcán, a hevenyészetten ledobott papirostekercseken. Dani mellett Gabi, aki egy évvel előbb szabadult nála és a Heri Feri, az örök mókamester. Nagy orra volt. ezért kívülről betanulta a »Cyranót«, aki szintén erről a tulajdonságáról a színpadon volt nevezetes. Ha valamiért lógatta az orrát — ami különben ritkán fordult elő vele — Daniéit rögtön ott termettek mellette és elkezdték: »Mely nagy orr . . .« --mire a Heri (különben Heritesz) elröhögte magát és folytatta: »... nemes, bátor emberre vall, olyanra, mint magam ...« Most is játszottak. A Manci, a dundi berakólány jött ki a kapun. Feri ujját begörbítve hívta oda, de mire Manci átjött, már Gabihoz fordult: Te, nem tudod mi van az ujjaimmaí? Ma egész nap görbülgetnek... Kend meg őket egy Ids gépzsírral — felelt Gabi — talán majd megnyugodnak... És nagyokat nevettek, amint a kislány püfölte őket. Csak Dani volt búval-bélelt. Az éjjel légón volt, megint nem tudott tanulni. Már három éve tanult, hogy magánúton a gimnáziumi érettségit elnyerje. Az első évben letette a különbözetit, így az ötödiket kezdhette. Mindenről lemondott, hogy sikerüljön neki. Jó focista, már kölyökválogatott is volt, de nem járt edzésre. Inkább otthon késő éjszakáig bújta a latint, s a számtant. Pénze nem volt, magánórákra nem telt. Otthon még négy gyermeket tartottak, az inasfizetés is hiányzott. Már biztos, hogy sikerült volna a vizsga, de nem mert nekifogni, hátha nem tud eleget. így jött el ez a nyár, mire elszánta magát. Most meg örökös légószolgálat, meg leventefoglalkozás, csupa akadály előtte. Mint a Damoklész kardja, úgy függött fölötte a vizsga időpontja. De most nemcsak ez bántotta. Tegnap ott járt a szerkesztő úrnál, Téglás Gábornál, aki egy katolikus hetilapot csinált a nyomdában. Innen az ismeretségük, még inaskorából, amikor a kéziratokat vitte a lakására. Szerette Téglást, aki egyszer használt ruháját is1 neki adta és beleoltotta az irodalom szeretetét, anélkül, hogy beleavatta volna annak műhelytitkaiba. Dani húsz éves volt. és választ várt az élet nagy kérdéseire. Szomjas mindenre, ami körülötte van és képes mindenre, amit elérni akar. Az író szobája sötét volt, mint a régi belvárosi ház kapualja és udvara. Téglás pihent a rekamién, amelyet köröskörül zsúfolt könyvespolcok öveztek, feje felett a kis, sárkányokkal díszített éjjeli lámpa égett. — Hogy hogyan kell élni? — ismételte meg a kérdést és a feketekeretes szemüvege megcsillant a fénytől. — Menj az utcán, nézd az eget, azt a csodálatos kékséget, az azúrt, amelyet szóval nem lehet utolérni... Aztán lásd, hogy burkolják az utat, szívd be a gőzölgő kátrány szagát, ■hallgasd, hogy simul össze eggyé a massza a nagy kerék alatt... és vedd észre, hogy a téren milyen árnyalatokat képez a levelek, fák lombozata... Igen. Dani ezt értette, de maradt benne valami szorongás, kielégítetlenség. Mintha az író észrevette volna, folytatta: — Nézd, én most vagyok harminc éves. Az emberélet útjának ez a fele. Mit tudtam eddig tenni? Megírtam néhány emlékemet a múltból, élveztem, amit az elődök cselekedtek. Ezüstkor a miénk, sok újat nem tehetünk hozzá. S kitörni? Hová? ... A természetben és a társadalomban nincsenek ugrások. Az én apám polgár volt, régi iparoscsaládból — én így lehettem író; a te apád paraszt volt, falun élt — te iparos vagy és városi lettél; a te gyerekedből — talán lehet értelmiségi... Az élet csak vánszorog és ismétli önmagát ... HÁT ÍGY VOLT. Dani most ezen tépelődik. A Heri meg a Gabi Évával húzzák, biztosan őrá gondol, mert látták, amint a feje elcsavarodott, ha a Szöszi megjelent a revízióval a korrektori szoba előtt. Dani fanyarul elmosolyodott — mert tagadhatatlanul jólesett a lányra gondolni, — rávert a srácokra és beversenyeztek a hűvös, villanyégős terembe. Amíg a szedőszekrényből szedte egy grófi család visszaemlékezését, — hogy Beátának San Remóban kellett szegénykének gyógyíttatni magát — gondolatai mindig visszatértek a tegnapi beszélgetésre. Gyűjtötte a következő kérdéseit »és a grófoknak hova kell kitörni? ... és miért nem kell semmi erőfeszítést tenni, hogy valamire jussanak, hogy a társadalom iránti kötelességeiket teljesítsék!« Egyszer csak azt vette észre, hogy Heri Feri és Gabi a szembenlévő utcából nagy grimasszal felütik fejüket és Feri cdasúgja: — Te, srácosz! Ne lógasd a fejed... Gyere, menjünk délután csónakázni a haveromhoz, tudod a Burnyóhoz... Dani szívesen kötélnek állt, legalább egy kicsit majd kiszellőzik a feje. A Burnyó beceneve Paga volt és azért kapta, mert egyszer kézbevett egy hegedűt és éktelenül próbált játszani rajta. Akkor maradt rajta a »Paganini az ördög hegedűse« becenév, ami idővel Pagára rövidült. A Paga egy nagy hajógyár tisztviselője volt, mivel anyja, egy piaci kofa, le tudta érettségiztetni. Már várta őket a kapunál, mert meg kellett beszélni, milyen trükkel viszi be őket a vízitelepre. Megállapodtak, aztán öt percig gyalogoltak a sínek között, amíg odaértek. A telep deszkakerítéses volt. Ajtaján ott lógott a tábla: »Bejárat csak tisztviselőknek«. Paga gyorsan betuszkolta őket és a kabinosnál valami vezető engedélyére hivatkozott. Gyorsan levetkőztek, megkapták a csónakot, aztán usgyi, nekiszaladtak a víznek. A víz olajfoltos volt, a szellő füstszagot is hordozott a tetején, arrébb a halászcsárdából zene szűrődött feléjük. Mikor kiúszíák magukat, a Paga kiadta a jelszót: Gyerünk a Lidóra! A lidö kis szigetecske VOLT, szembefeküdt a budai parttal, bokáig érő, aranyos csillogású homok borította, déli partjait benőtte a füzes, kis bokrok és vízerecskék húzódtak benne. Jó kedvük volt, hangosan tereferéltek, énekeltek, Paga és a Heri húzták az evezőt. Dani eg'yszercsak a csónak előtt egy másikat pillantott meg, egy furcsa párral. A csónak végén napernyös, pirosszájú nő ült, előtte egy fehér pincsikutyával. A kutya nyakában piros szalag díszelgett és külön kis párnán heverészett. Az őszülő férfi monoklit viselt és pólósapkát, ellenzővel a nap ellen. Nicsak..., nicsak... — szólt Dani, hogy a többiek is odafigyeljenek. Kirobbant a nevetés, de Paga odasziszegett: — Marhák! Ez az üzem katonai parancsnoka... Gyorsan elhallgattak. Már közeledtek a Lidóhoz, az ár erősebbé változott. A két csónak egyvonalba ért, Pagáák a part mellett haladtak. A másik csónakot az ár kifelé nyomta, -Pagáék evezője viszont sekély partot ért. A két csónak veszedelmesen közeledett, végül nem tudtak kitérni egymás elől. A pólósapkás csónakja megzörrent, a part felőli esónok orra nekiütődött, bármennyire is fékezték a fiúk. A napernyös asszojny elsikította magát és felkapta ölébe a kutyát: »Zuzum ...« — mondta neki és simogatni kezdte. A férfi elsápadt, majd bíborvörös lett, jól láthattál:, amint a monoklija után kapkod. — Szemtelen pimaszok — rikácsolta feléjük, majd láthatóan Paga felé célozva még odaljááltotta a távolodó csónakból: — Bevonultatom! Maga szerencsétlen fajankó! De Heri Feri ezt nem akarta hagyni. Már éppen meg akart szólalni, amikor Paga keze a kezéhez ért és könyörögve nézett rá. Aznap nem nagyon játszottak a homokban, bár a gumilabdát magukkal hozták. Leghamarabb Gabi és Heri Feri tértek íjnagukhoz. Valami piros fürdőruhás lánnyal ismerkedtek. Paga a holnapi naptól drukkolt. Dani a homokban feküdt. Szemben, a túlsó parton nagy kőház állt a parton, luxusüdülő. Óriási ablakaiban visszatükröződtek a vízből felverődő nap narancs-színei. Azon gondolkodott, hogy mi van az élet néhány ablaka Imögött, amely előtte talán örökké zárva marad és meddig lesz csak nézője e nem egész világnak, amelyben napjai telnek. Az életnek csak az a forgása igaz, amit Téglás mondott? Vágy van valami másik világ, másik cél,. amely nemcsak a mozaikokból áll, hanem szilárd egészet képez benne minden, az élő és élettelen, a szellem és á tett? VÉGIGNÉZETT A TÚLSÓ PARTON. Arra északra látni vélte az ifik fabarakjait, akiket. tavaly elhagyott, amikor betiltották a szervezetet. De ők megmaradtak, tudják, miért járnak ide. Daniban hirtelen vágy támadt, látni akarta őket, és az érzés keveredett benne a szégyenkezéssel és az egyedülléttel, a fiatalság őszinte szomorúságával. Csákvári János.
