Somogyország, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-12 / 59. szám
-Э' 'r4r.K VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! т ш ш т я М AZ MSZMP MEGYEI INTÉZŐBIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA II. évfolyam, 59. szám. ÄRA: 50 FILLÉR Kedd, 1957. március 12. 1848 igazi örökösei a kommunisták és a szocializmust építő dolgozó nép (Tézisek as 1848—49-es magyar polgári forradalom és nemzeti függetlenségi harc 109. évfordulójára) I. 1848 tavaszán forradalom vihara söpört végig Európán. Talpraállott a magyar nép is, hogy megdöntse a feudalizmus korhatag rendjét és kivívja az ország függetlenségét a reakciós Habsburg-zsarnoksággal szemben. A forradalom szétzúzta a feudális rendet, eltörölte a jobbágyrendszert, paraszti tulajdonná tette az úrbéres telkeket, megszüntette az úriszéket. A forradalom az ország élére önálló magyar kormányt állított. A forradalom nemzeti demokratikus vívmányai utat nyitottak a polgári átalakulásnak hazánkban; megnyílt annak lehetősége, hogy az ország leküzdje a Habsburg-uralom okozta súlyos örökségét: az évszázados elmaradottságot. A forradalmi átalakulás vezetője akkor a liberális középnemesség volt; ezért a földesúri nagybirtokrendszer érintetlen maradt, az egykori jobbágyok nagy részéből földnélküli koldusparaszt lett. A választójogból a munkások és a szegényparasztok nem kaptak, s a nemzeti kisebbségek egyenjogúságát sem ismerték el. 1848 nyarán a Habsburg-abszolutizmus, a magyarországi ellenforradalmi erőkre támaszkodva, fegyverrel tört hazánkra. Népünk nem hódolt meg az elnyomóknak, Kossuth hívó szavára napok alatt tízezrek gyűltek seregbe, hogy megvédjék a forradalmi vívmányokat, s a nemzeti függetlenséget. Hosszú hónapokon át egymaga állta a magyar nép a rettentő ellenforradalmi túlerő rohamát. Ez a küzdelem akkor az emberi haladás élére állította a magyarságot, s 1348—49-et nemzeti történelmünk egyik legragyogóbb fejezetévé avatta. Az 1848-as forradalom és nemzeti függetlenségi harc a nemzetközi reakció túlerejével szemben elbukott. Megoldatlan feladatként maradt az utókorra a nemzeti függetlenség kivívása, a feudális nagybirtokrendszer és a monarchista önkényuralom megsemmisítése, demokratikus köztársaság teremtése. Ezek jelentették három nemzedéken át 1848—49 forradalmi örökségét. Negyvennyolc forradalmi örökösei az eltelt több mint egy évszázad során mindig azok voltak, akik vállalták a harcot a forradalom megoldatlanul maradt feladatainak végrehajtásáért. II. A szabadságharc bukása után csak a dolgozó nép maradt hű 1848—49 zászlajához. Kossuth, Petőfi neve az ő ajkán vált nemzeti legendává. Az uralkodó osztályok eldobták a nemzeti függetlenség lobogóját, s 1867- ben kiegyeztek a Habsburg-monarchiával. A kiegyezés biztosította a magyar uralkodó osztályok uralmát a nemzeti kisebbségek felett, megőrizte a nagybirtokrendszert és a nép jogait megnyomorító monarchista uralmat, alárendelte a nemzetet a Habsburg-dinasztiának. A negyvennyolcas forradalmi örökség valóra váltásának történelmi szerepe szükségszerűen az egyre erősödő, osztálylyá szerveződő munkásságra várt. 1848-ban a feudalizmust kellett megdönteni. 1848 után kifejlődött a kapitalizmus, majd a századforduló idején kialakult az imperializmus. A társadalmi átalakulás feladata — a félbemaradt polgári demokratikus átalakulás befejezésén túlmenően — már a kapitalizmus megdöntése lett. A kapitalizmus a XX. század elejére hasonlóan korhatag renddé vált, mint amilyen a feudalizmus volt 1848-ban: csökönyös akadály a társadalmi fejlődés útjában. Az a forradalom, amely negyvennyolc forradalmi örökségét végrehajtja, az imperialista renddel találja immár szembe magát, s harci osztagait a munkásság és a parasztság adja. A munkásosztály érdeke mindenfajta kizsákmányolás maradéktalan megszüntetése. Történelmi hivatása, hogy a nép élén haladva, felszámolja a kapitalista rendet és megteremtse az új társadalmat. Ezi az osztályt a tudományos szocializmus nagy eszméje vezérli, amely megőrzi és továbbfejleszti az emberi gondolkodásnak évezredek során létrehozott örök értékeit. Mint József Attila mondja: Papok, katonák, polgárok után így lettünk végre mi hű megkallói a törvényeknek, minden emberi mű értelme ezért búg mibennünk, mint a mélyhegedű.« A munkásosztály olyan párttal az élen, amely a tudományos szocializmus tanításait alkalmazni tudja, 1848 forradalmi hagyományainak igazi örököse, minden dolgozó osztály vezetője lett a társadalmi harcban. Az ipari proletariátus köré tömörült az úri Magyarország ellen síkraszálló, földosztást követelő szegényparasztság. A munkásság kialakulóban levő szocialista mozgalmához csatlakozott 1867 után .az ősz Táncsics Mihály. A munkásság keleten felragyogó vörös csillagától várta a magyar hajnalhasadást Ady Endre. A magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép a Kommunisták Magyarországi Pártjának vezetéséve1 1919-ben vívta ki első nagy győzelmét. Az 1919-es Tanácsköztársaság azoknak az uralmát döntötte meg, akik 1848—49-ben, vagy nyomban utána, a forradalom ügyét elárulták, s szembefordultak a magyar néppel. Dolgozó népünk, harcához a példát az orosz forradalom adta, az erkölcsi és eszmei segítséget az orosz kommunisták, akik Lenin vezetésével megdöntötték a cári zsarnokságot, a mi Habsburg elnyomóinknak 1849-es szövetségesét. Az 1919-es munkáshatalom hajtotta végre először a gyárak, bányák, bankok kisajátítását és a nagybirtokok kisajátítását is. A Magyar Tanácsköztársaság talált elsőnek megoldást a nemzeti kérdésre, az egyenlőség és az önrendelkezés alapján. Ez a rend biztosította először a »kunyhók lakóinak« is az állampolgári jogokat, s e jogok gyakorlásának anyagi feltételeit — ahogyan azt Petőfi követelte. Ez a forradalom hívta zászlaja alá 1849 óta az első hadsereget, amely az ország függetlenségéért vívott dicső harcot az antant imperialista hódítók ellen. A Tanácsköztársaság leverése után a hazaárulásban fogant horthysta ellenforradalmi rendszerrel szemben ismét a magyar munkásosztály legjobb fiai, a kommunisták emelték magasra a népszabadság és nemzeti függetlenség lobogóját. A magyar kommunisták védték meg Kossuth, Petőfi és Táncsics alakját, demokratikus és függetlenségi eszméit az ellenforradalmi történetírás ferdítéseivel, rágalmaival szemben. A marxista—leninista világnézet alapján ők tárták fel tudományosan a maga teljességében 1848—49 hagyatékát. IBI. A negyvennyolcas demokratikus nemzeti feladatok teljesítésére a Szovjetunió felszabadító harca adott lehetőséget a magyar népnek. A második világháború idején, a negyvennyolcas szabadságharcosok példája azt jelentette: harcolni a nemzetközi reakció főereje, a hitleri fasizmus, s annak hazai szövetségesei, Horthyék és a nyilasok ellen, szövetségben az összes antifasiszta erőkkel, szövetségben a demokratikus nagyhatalmak koalíciójával, mindenekelőtt pedig e demokratikus koalíció vezető erejével, a szocialista Szovjetunióval. A magyar koimmunisták, és népünk sok más hű fia, becsülettel vállalták ezt a feladatot. Ezrek tettek vérükkel hitet a nemzeti szabadság és emberi haladás ügye mellett. Abból a mély szakadékból kellett kiemelni nemzetünket, amelybe a Horthy-rendszer taszította, amikor hazánk a szovjetellenes rablóháború részese és a hitlerista Németország utolsó csatlósa lett. A Szovjetunió felszabadító harca meghozta nekünk a várvavárt függetlenséget. Attól a néptől kaptuk a szabadságot, amely ellen bűnös háborúba vitték hazánkat. A magyar dolgozó nép, élén a kommunisták vezette munkásosztállyal, kezébe vette sorsa intézését, megkezdhette a negyvennyolcas demokratikus nemzeti feladatok teljesítését is. Felosztotta a nagybirtokosok földjét a nincstelen és kevés földdel bíró jobbágyutódok között. Megteremtette a nép demokratikus államát. Eltávolította az államhatalomból a nagybirtokos és nagytőkés osztály képviselőit. Az irányító helyekre a munkásosztály és a dolgozó parasztság fiait állította. Szembefordultunk a reakció soviniszta politikájával és rendeztük viszonyunkat a szomszédos népekkel is. A Szovjetunió nemzetközi tekintélyére s önzetlen segítségére támaszkodva megvédtük hazánkat az imperialista világ beavatkozási kísérletei ellen. IV. A magyar munkásosztály a kommunisták vezetésével nemcsak végrehajtotta azokat a nemzeti feladatokat, amiket az 1848-as forradalom örökül hagyott, hanem tovább is ment. Valójában 1848 forradalmi szellemének, Petőfi szellemének megtagadása lett volna, ha csupán a múlt században meg nem oldott, vagy félig megoldott feladatokat hajtja végre, s nem megy tovább a történelemszabta úton: harcban a mai fejlődés akadálya, a burzsoázia éllen, a mai kor haladó rendjének, a szocializmusnak felépítéséért. Petőfi és Vasvári, a legmesszebb tekintő márciusi fiatalok sem akartak félúton megállni a kizsákmányolás, nyomor és szolgaság elleni küzdelemben. A XIX. század költőihez írt versében a költő a legtisztább fogalmazásban mondja ki: »Ha maid a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk...« Mi más ez, mint a kommunizmus prófétai megálmodása? A magyar kommunisták Petőfi szellemi örökösei voltak, amikor a földesurak elűzetése után harcba vezették a munkásságot, hogy űzze el a tőkéseket is, adja a nép tulajdonába a gyárakat, bankokat, s szövetségben a dolgozó parasztsággal, vegye kezébe az államhatalmat. E nagyszerű harcban a magyar dolgozó nép történelmi feladatot hajtott végre: A szocialista átalakulás során néhány év alatt nagy eredményeket értünk el. Kiemeltük az örszágot a fasiszta Horthy-rendszer és a háború okozta pusztulásból és nyomorból. Lényegében megszüntettük embernek ember által történő kizsákmányolását. Erős ipart teremtettünk, amely nélkül — Kossuth szavaival — »félkarú óriás a nemzet«. Megnyitottuk a falu szocialista fejlődőiének útját. Letörtük a volt kizsákmányoló osztályok művelődési egyeduralmát, megnyitottuk a középiskolák és az egyetemek kapuit a munkások és dolgozó parasztok gyermekei előtt. A magyar kommunisták célja volt és marad, hogy a szocialista építés eredményeképpen évről évre nagyobb darab kenyér jusson minden dolgozó ‘asztalára, hogy egyre szélesebben terjedjen a műveltség, hogy a dolgozó nép demokratikus szervei révén egyre inkább valóban maga igazgassa önmagát, s hogy növekedjék államunk anyagi ereje, öregbedjék tekintélye a világban. Bár a szocialista építésben nagy eredményeket értünk el, a Rákosiféle vezetés súlyos hibái következtében ezeknek a céloknak az elérése törést szenvedett. A bürokratizmus eltorzította a viszonylag békés köElőre az úttörőcsapatok megújhodásáért Újabb egymillió Somogy egészségvédelmére Vastaps rülmények között létrejött proletárdiktatúrát. A magyar népi demokrácia, mint diktatúra, nem volt elég hatékony az osztályellenséggel szemben; demokráciának pedig nem volt elég a dolgozók számára. S ugyanakkor, amikor a forradalmi és haladó nemzeti hagyományok ápolása és továbbfejlesztése terén nagy munkát végeztünk, ezt bizonyos mértékben beárnyékolta az, hogy a Rákosi-féle vezetés több vonatkozásban megbántotta a magyar nép nemzei érzését is. s ezzel ártott a proletár nemzetköziség eszméjének is. Mindez érthető elégedetlenséget váltott ki a nép körében. Ezt az elégedetlenséget szította az a felelőtlen demagógia, amelyet a hibák eltúlzásával és a párt hátbatámadásával a Nagy Imre—Losonczy-féle csoport a nyílt ellenforradalmi erőkkel szövetségben folytatott. 1956 októberében az így keletkezett tömeghangulatot állította szolgálatába ellenforradalmi céljaira a nyugati imperializmus és a hazai osztályellenség. ¥. A népi demokrácia ellenségei október 23-tól kezdve fegyveres támadást indítottak a Magyar Népköztársaság rendje ellen. Céljuk a népi hatalom megdöntése és a kapitalizmus visszaállítása volt. A népi demokrácia ellenségei a dolgozók megtévesztésére általános demokratikus szólamokat hangoztattak, s nem átallották kalózlobogóul még 1848 antifeudális forradalmi jelszavait is felhasználni a proletárdiktatúra ellen. Az ellenforradalmárok egyik megtévesztő jelszava az »új forradalom« hirdetése volt. De miféle forradalom az, amely a vörös zászlók leszaggatásával kezdődött, s Mindszentynek, herceg Eszterházynak kiszabadításával, forradalmárok legyilkolásával folytatódott és oda vezetett, hogy a hatalom a polgári restauráció képviselőinek a kezébe került. Az ellenforradalom fedezékéül használt fiatalok és passzív szemlélők, akik a vörös zászlók leszaggatását nézték, nem gondoltak arra, hogy nemcsak a nemzetközi munkásmozgalom jelvényét tapodják sárba előttük, hanem az 1848- as forradalmi baloldal jelképét és zászlóit is megszentségtelenítik. Nem gondoltak arra, hogy a márciusi ifjak vörös tollat tűztek kalapjukhoz, hogy Petőfi piros zászlók alatt a világszabadságért vágyott elesni a harc mezején. A márciusi ifjak 1848-ban a vörös republikánus Táncsics börtönét nyitották meg, az 1956. októberi ellenforradalmárok pedig tízezer közönséges bűnözőt és háromezer háborús bűnöst, fasisztát és imperialista kémet engedtek szabadon. 1848 márciusának hősei a forradalmat nem a Habsburg talpnyaló, labanc Mindszenty hasonszőrű elődjével, hanem éppen azok ellen védelmezték, nem hatalomra juttatni, hanem éppen a hatalmuktól megfosztani akarták őket! A mai Magyarországon, az 1843- as hősök utódainak felszabadult hazájában, csak az nevezheti forradalmárnak magát, aki a munkásosztály hatalmáért, a proletárdiktatúráért, a szocialista demokráciáért harcol a burzsoázia és a földesurak hatalmának restaurációja ellen, aki a forradalmi munkásosztállyal fog össze és nem az ellenforradalmárokkal, aki a szocialista országokkal lép testvéri szövetségre és nem az imperialista hatalmak kegyeiért esedezik. Az ellenforradalmárok sokakat megtévesztettek októberben azzal a hamis jelszóval is, hogy ők a szabadságért harcolnak a diktatúra ellen. A szabadság és a diktatúra szembeállítása a reakciós burzsoázia jól ismert fogása. Ez a két fogalom egy és ugyanannak a dolognak a két oldala. Hiszen éppen azon fordul meg minden, hogy valamely társadalomban kinek a szabadsága érdekében, kivel szemben gyakorolnak elnyomó diktatúrát. A polgári államban a kizsákmányolóké a szabadság — az egész rendszer a tőkés kizsákmányolás szabadságán alapul — a munkások és parasztok pedig az elnyomottak. A szocialista társadalomban viszont a lakosság hatalmas többségének, a munkásosztálynak, a dolgozó parasztoknak, a néphez hű értelmiségieknek jár a szabadság és a régi uralkodó osztályok restaurációs kísérleteit — éppen a dolgozók szabadsága érdekében — az államnak a diktatúra eszközeivel kell elnyomnia. Milyen esztelenség lett volna az elkövetett hibákat — katasztrófával tetézni: feladni a nagy szociálist! vívmányokat és visszáállítani a kizsákmányolás szabadságát! Mert ugyan mi más az a szabadság, amelyet Habsburg Ottó, József főherceg, Horthy, Franco és Dulles olyan melegen üdvözölt? Az előttünk álló feladat éppen az, hogy szilárdabban alapozzuk meg a párt vezetésével. a munkásosztály diktatúráját! S ha ez a diktatúra, a népszabadság szélesítésével egyidőben, s éppen annak védelmében, kemény kézzel sújt le az ellenforradalom erőire, a magyar kommunisták ebben is a negyvennyolcas szabadsághősök szellemében járnak el. Petőfi pusztulást kiáltott a belső bitangokra és szoros nyak ravalót ajánlott a dicsőséges nagyuraknak. Kossuth vésztörvén у székeket állított fel, amikor a belső ellenség a fogát csattogtatta. A sza* badság és emberség ügye követelte meg, hogy ne ismerjenek irgalmat az árulókkal szemben. Ellenséges, zavartkeltő szándékkal hirdette az ellenforradalom a többpárt-rendszer jelszavát is, mintha demokratizmus és többpárt-rendszer a mi viszonyaink között szükségszerűen együtt járnának. Az elmúlt évek során nem a többpártrendszer hiánya, nem a burzsoá p; tok hiánya, s nem a Magyar Dolgozók Pártjának az államhatalmon belüli vezető szerepe volt a hiba, hanem a demokratizmus megsértése “a párt- és államvezetésben. Az ellenforradalom a többpártrendszert, a reakciós burzsoá, földesúri és papi pártokat a kapitalizmus visszaállítására akarta felhasználni. A politikai hatalom birtokában aztán ismét megkaparintott-, volna a földet, gyárat, bányát, bankot. A hangzatos jelszavak az ellenforradalom népellenes szándékainak leplezésére szolgáltak. 1956 októberében a tét valójában már i szocialista Magyarorsz4g léte volt. Az események során a szinte naponta újjáalakuló kormányban csakhamar többségbe kerültek a burzsoázia, a polgári restauráció képviselői. Tucatszám bukkantak fel a különböző ellenforradalmi pártok. Az utcán a hatalom a Dudások, a fasiszta terroristák kezébe került. A kommunisták, a haladó erők üldözése mind féktelenebbé váll. Mindszenty József és B. Szabó most már nyíltan is előálltak a polgári restauráció programjával. A Nagy Imre-kormány tevékenysége ugyanekkor nem volt más, mint az ellenforradalom leplezése és támogatása. Különösen súlyos bűne volt a Nagy Imre-kormánynak az, hogy az ellenforradalom követelésére felmondta a varsói szerződést és kinyilvánította az ország »semlegességét«. A varsói szerződés felmondása nerri az államközi érintkezésben előfordult hibák kijavítását segítette elő, hanem nyílt szakítás volt a szocialista táborral. Ebben a helyzetben a semlegesség kinyilvánítása az átállást jelentette a tőkés táborba. A Nagy Imre-kormány ezzel az árulással a magyarországi ellenforradab márok elől a restauráció útjában álló utolsó akadályt is elhárította. A Nagy Imre-kormány azonban nem fejezhette be az ellenforradalom által eléje állított feladatot, mert szétesett. A párt egészséges erői, a magyar forradalmárok és hazafiak szószólói új kormányt, forradalmi munkás-paraszt kormányt alakítottak és a Szovjetunióhoz fordultak segítségért. A forradalom megvédésére alakult új kormány a szovjet hadsereg támogatását felhasználva, győzelemre vezette a harcot az ellenforradalom szétzúzásáért, megvédte és újjászervezte a népi hatalmat, visszaverte a nyugati imperialisták beavatkozási kísérleteit és ismét magasra emelte a szocializmus és nemzeti függetlenség harci zászlaját. ¥1. A magyar nemzeti függetlenség nemzetközi biztosítéka ma is n világ forradalmi ereje: a Szovjetunió vezette szocialista tábor. A Szovjetuniónak köszönhette a magyar nép, hogy 1848 és 1919 után 1945-ben ismét a haladás útjára léphetett. A Szovjetunió ereje és tekintélye védett meg bennünket mind(Folytatás a következő oldalon.',
