Somogyország, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-10 / 58. szám
. j ____________________________________________SOMOGYORSZAG____________________________________________________Vasárnap, 1957^március_lg^ Városi Kartárs sétája Kaposváron Hú, hú! — topog az állomáson az Öreg Városi kartárs, mert reggelente Ijizony még hideg van. A vágányok között tartózkodni életveszélyes — bömböli a hangszóró. Városi kartárs jó állampolgár, régi kaposvári íaikos, félti testi épségét, nem rohan, mint az őrült a vonat felé. Megvárja csendben, a kijárat üvegajtaja mögött a fonyódi vonat érkezését. Leánya jön be vonattal Kaposvárra vásárolni és Városi kartárs, a szerető apa, elkíséri útján. Az ajtón már árad az embertömeg. Városi kartárs idegesen kapkodja fejét, majd szétterül arcán az öröm. Csinos, 30 év körüli asszonyka ugrik a nyakába, összecsókolóznak. Mire felérnek a Kossuth térre, már mindent elmesélnek egymásnak. Köeelükbe lopózkodunk és meghallgatjuk, mit is beszélgetnek. — Jucikéin, mit is akarsz venni? — Hát, papa... először egy férfiinget, Ferinek. A Nagyáruházban Szép, csendes, szolid nap van, a vevők nem rohamozzák az elárusítókat. Városi kartárs és lánya egymás mellett lépkednek a Nagyáruház szép, mintás kőkockáin. Az egyik púit mögül kedves női arc mosolyog rájuk. Parancsolnak?... Férfiinget kérnék! Hányas számban?- Harmincnyolcast. • Sajnos, harmincnyolcas nincs, de van harminchetes, harminckilencee Köszönjük, az nem megfelelő. Miért éppen harmincnyolcasat akarnak venni? — Sajnos, a férjem nyaka már sem soványodik, se nem hízik — egyelőre. Ezért kellene harmincnyolcas. Az egy nagyon keresett szám, könnyen elfogy. — Éppen azért kellene tartani többet belőle — dönmögi a papa és karonfogja a lányát. Mennek tovább. — Női ballon-kabátot kérek. — Nincs kérem, csak barnában Mikor lesz? (Karcolat vagy valóság ?) Tessék sűrűn benézni. — Gyere, lányom, majd én benézek holnap, holnapután, meg azután. — Nylon harisnyát kérek. — Tessék parancsolni, príma, német gyártmánnyal szolgálhatok. — Huh, hát ez egészen sötét. — No, és? Sötét, de erős, tessék csak nyugodtan megvenni. Városi kartárs és a lánya nyugodtak, de nem veszik meg, elmennek, elhagyják az áruházat. Zeneszekrény, televízió — ... Én kérem, rádiót kérek, — részletre. — A részlet megszűnt. — Hát már itt is, már itt is csalódni kell, pedig ez a rádióbolt igazán olyan jó benyomást kelt. — Felsőbb utasítás, kérem, nem tehetünk róla... — Hja, hát ezt előbb is gondolhattam volna. ötletes megoldás volt, nem lehetett hosszú életű. Pedig hát ezt vártuk volna ... A bútorüzletben Csak zöld garnitúrájuk van? — Sajnos, igen. De ez is csak azért, mert megjavult az ellátás. Jucika odasúgja a papájának. — Mondd, papa, mi lehetett itt akkor, amikor rossz volt? —• Állítólag Kaposváron gyártanak bútort, — de én nem tudom, édes lányom, őszintén szólva, hogy miért nem hoznak ide belőle Üzletben iroda Később, a Rendeltszabáságot elhagyva, a Béke-szálló felé vették útjukat. Az asszonyka kérdőn állt meg egy üres kirakat előtt. Felnézett, az üzlet nevét kutatva, de csak egy foszladozó papír- és bádogsori látott a felírat helyén, amint foghijjasan kinevet az utcára. — Ez milyen üzlet? Az öreg Városi zavartan elmosolyodott. — Hát tudod kislányom, ez tulajdonképpen nem üzlet, hanem iroda. — Iroda, az üzletben? Még jó, hogy nem üzlet az irodában. Városi kartárs bűnbánóan lehajtotta a fejét.- Az is van, édes lányom, Kaposváron. — Hát ez nem rossz. És ezt nevezik Kaposváron városrendészetnek? Nem mind óra, ami fénylik Legközelebb az ékszerboltban találkoztam velük. Városi kartárs lánya elképedve forgatta kezében stz ötvenfilléres nagyságú, kicsit hoszszókás órát. De kérem, hisz ez női óra! Hogy hogy női? Tessék csak nyugodtan elvinni. Egy nagyobb szíjra rátesszük és kész a férfi karóra. Ne tessék vicceim. Kérem, ha nem tetszik, nem veszik meg. (Hogy milyen válogatósak ezek a vevők? .. ' Nem mind kirakat, ami annak látszik A városban fel, a városban le, egész nap tartott a séta. — Te, papa — mondta Juci szörnyen megéheztem ... Nini! Itt a hentesüzlet, mit vegyünk? Hát gyerünk oda, majd kiválasztjuk. Megálltak az üzlet előtt. — ... Hogyan? Hát itt nincs mit válogatni? Miért üres ez a két öles kirakat? — Nyugodjál meg lányom. Kaposváron ezen nem illik csodálkozni. Megesik itt az ilyesmi. Egyszer talán rádöbbennek arra itt is, hogy a kirakat tulajdonképpen nem légüres tér, hanem az a célja, hogy valamit lássunk is bennük. A gőzös megmozdul. A fonyódi fiatalasszony a vonat ablakából még csalódott arccal visszaszól. Hát nem sikerült vásárolni Kaposvárott, papa:-.: Ne keseredj el lányom, egyszer talán lesz eredménye a kaposvári vásárlási útadnak. Remélhetőleg még néhány éven belül. — Bízzunk, bizzunk benne. te—di Megjelent a lakásbérletről szóló rendelet végrehajtási utasítása A hivatalos lap csütörtöki száma közli a magyar munkás-paraszt kormány rendeletét a lakásbérletről szóló 35Д956. (IX. 30.) MT számú rendelet végrehajtási utasítását. A rendelet bevezetőben általános rendelkezéseket tartalmaz, majd részletesen foglalkozik a bérleti jogviszonnyal. Ezután ismerteti a társadalmi tulajdonban lévő ház lakásaira vonatkozó rendelkezéseket. Pontosan meghatározza, hogyan keletkezhet bérleti jogviszony, hogyan kell kiutalni a szolgálati lakást, mi az eljárás lakáscsere esetén. Meghatározza a rendelet a jogos lakásigény mértékét is. Kimondja például, hogy minden családot, amely kettőnél nem több személyből áll, és minden olyan személyt, aki egyedül él, egy-egy lakószoba illet meg. Lényeges rendelkezés: a munkakörüknél fogva magasabb szellemi munkával foglalkozók részére indokolt esetben külön szoba juttatható. A rendelet részletesen előírja, kik jogosultak külön szobára. A bérbeadó, valamint a bérlő jogait és kötelességeit is rögzíti a rendelet. Egyebek között kimondja pl., hogy a bérbeadók — a bérleti jogviszony létrejöttekor a lakást, valamint annak tartozékait, es felszereléseit használható állapotban, leltár szerint kötelesek átadni a bérlőnek. A bérbeadó köteles gondoskodni a helyiségek tisztaságáról. A kapualjat, a lépcsőházat, a járdát a bérbeadó köteles tisztántartani. Azokban a házakban, ahol nincs házfelügyelő, az említett munkákat a bérlő elvállalhatja, de ebben az esetben a lakbért húsz százalékkal kell csökkenteni. A bérbeadó gondoskodik arról is, hogy a központi berendezések állandóan üzemképesek legyenek, köteles kijavíttatni a falon belül keletkezett hibákat, kivéve, ha azokat a bérlő gondatlansága okozta. A bérlő viszont köteles a lakást, annak tartozékait karbantartani, javíttatni, valamint a falon kívül keletkezett hibáknak a javításáról gondoskodni. A végrehajtási utasítás szabályozza a bérleti jogviszony megszűnését is. Felsorolja azokat a lehetőségeket, amikor a bérbeadó felmondással élhet. Ilyen ok például: ha a bérlő a lakbért nem fizeti meg. Ugyancsak fel lehet mondani annak a bérlőnek, aki a berendezési tárgyakat megrongálja, vagy a szocialista együttélés szabályaival ellentétes, botrányos, tűrhetetlen magatartást tanúsít. Pontosan meghatározza a rendelkezés azt is, hogy a bérlő halála esetén házastársa, egyenesági rokona, fogadott, nevelt, vagy mostoha gyermeke folytathatja a bérleti jogviszonyt, ha a bérlő halálakor a lakásban lakott. A továbbiakban részletesen szabályozza a rendelet a társbérleti jogviszonyt, valamint az albérletet. A lakásügyi eljárásról intézkedve a rendelet kimondja, hogy a lakásügyi hatóság az igényléseket a rászorultság mértéke szerint csoportosítja. A kiutalásnál elsőséget élveznek a romos lakásban, életveszélyes, egészségre ártalmas körülmények között lakók és a lakással nem rendelkezők, a munkában kiváló dolgozók, továbbá a családosok azokkal szemben, akiknek nincs családjuk, és a családosok közül Is a többgyermekesek. Minden öt kiutalásra kerülő lakás után egyet fiatal házaspár részére kell kiutalni. Több mint 8 millió Ft kárösszeget fizettek ki a múlt évben A közeli napokban a megye minden falvában biztosítási ügynökök keresik fel a gazdákat, hogy most már önkéntesen, teljesen szabad akaratukból megkössék velük a tűz- és jégbiztosítást. JÓL felfogott érdeke ez mindenkinek, hiszen senki sem tudja, mikor éri vagyonát kár, számol az esetleges ráleselkedő veszéllyel és huzakodás nélkül biztosít. Megéri. A múlt esztendőben pl. az Állami Biztosító 8 098 800 forint kárösszeget fizetett ki a somogyi gazdáknak tűi?-, jég- és állathullás címén. Ha nem lett volna biztosítás, ennyi kór érte volna a megye gazdáit. VÁLASZÚTON Tedd le kissé a szerszámokat, enqedd szabadon szivedet acélhoinlokií barátaival, sok mindent akarok elmondani elfeledett testvéreidről . .. (JÓZSEF ATTILA) A hatalmas, ormótlan, zöldre festett fúrógép, mint a kígyó ölti ki csavaros nyelvét, belefordul a befogott acéltestbe. Blagy, blagy — mondja a gép és olajat buggyant ki a mélységből. -A lapos vasasztalon kékesen szétfolyik a sűrű lé. Zúg, bömböl a csarnok, kerekeket nyalinianak a szíjak. Az esztergagépek testesen, tömören, a biztonság érzését keltve nyújtózkodnak féloldalt egymás mögött. Az ajtón át belopódzik egy napsugárcsík, a. tavasz ígéretével. .A harmadik gépnél fiatal, barnahajú, magashom.lokú munkás hajol a fényes kerekek fölé. Megérzi, hogy_ figyelem, felnéz. Arcán ismerős mosoly hullámzik végig. — Szervusz! . Kemény, határozott a keze fogása, tekintete szembenéző. . — Bégen találkoztunk! — Igen. Még „október" előtt. Az esztergagép tokmánya hengeralakú rudat tart, pörget. A kés ferdén hegyes orra — mint a vajat —. vágja a vasdorongot. — Hallottam nálatok is megala kult. Meg. Megfogja a tenyere által ével alatt kifényesített kereket és csa var rajta. , — Hányom vagytok? — Tizenketten vannak!... A kés belevájódik a rúdba, hatalmas forgácsszilánkot tép ki a vasból. Vannak??... Vannak! Es Te??? — Nem léptem be! Víjjant a gép, sikolt az acél. Milyen hideg van ebben a csarnokban. Ügy becsap a szél. Felemeli tekintetét és néz. Magánosán, vádlón, keserűen. A lüktető, zajos csarnokban olyan csend áll közénk, mint amikor temetésen az első göröngyöt dobja valaki a koporsóra. Az esztergagép reszketeg hátán pereg, forog az acél. Pereg, forog a terem is és félreh-Henti az élet egyensúlyát. Vissszaforgat évek távlatába. Három, éve ismertem meg Ambrus Rezsőt, a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat esztergályosát. Együtt jártunk politikai iskolába, amit minden héten este tartottunk az üzem egyik irodahelyiségében. Mi páran a szomszédból mentünk át oda esténként a közös tanfolyamra. Az egyik alkalommal túl sokáig elvitatkoztunk Szőllősi elvtárssai, aki szintén a Gépjavítónál dolgozott. A többiek már elmentek, mi kicsit késve húzódtunk kifelé a gyalult padoktól zsúfolt helyiségből. Aznap este friss porhó esett. Hideg volt, a hó vakítóan csillogott az udvari lámpafény rávetődő sugaraitól. Az előttünk elmenők lábnyomaiba lépkedtünk, kabátunkat fázósan összehúzva. XJtközben az egyik fal mellett Szőllősi elvtárs csavaranyát vett észre a földön. R.eggelre belepné a hó. Felvette, belecsúsztatta kabátja zsebébe. Amikor felegyenesedett, szemünk egyszerre szegeződött az épület oldalán lévő versenytáblára. Olvasom a felírást, az első helyezett nevét: ■.. Ambrus Rezső esztergályos 258 százalék... Szőllősi elvtárs, mintha elértette volna gondolatomat, megszólalt: — Rendes gyerek ez a Rezső. Háromszoros sztahanovista, nemrég kapta meg a szakma kiváló dolgozója jelvényt. Lássa... sok embert úgy kell ráncigálni a tanfolyamra, ő meg munkás létére is szorgalmasan tanul. Bárcsak az én fejem fogna úgy. Ilyen tagok kellenek a pártnak. Becsületes, tisztességes emberek. Elhallgattunk kicsit, majd az öreg elgondolkozva folytatta tovább. — Hát ki is legyen tagja a pártnak, ha nem ő? Éppen úgy cseléd kenyeret evett, mint én. Az apja lakatos Ivóit az uradalomban. Ez a rendszer csinált belőle is embert. A honvédségnél tiszti rangot kapott. Hej... az öreg Ambrus sem gondolta volna, mi lesz a fiából?! Hány éve is van munkásrend nálunk?. Az öreg kivette kezét zsebéből és úgy számolta. — Kilenc éve. Mennyi minden történt azóta! Mi lett ebből a kócerájból? Nézzen körül... Itt alig volt valami, most meg, ahol valamikor tyúkok kapargásztak, korszerű üzem áll. De építünk tovább. Oda az út mellé jön egy új csarnok, ott hátul ismét egy épület emelődik. Jöjjön, benézünk egy kicsit a műhelybe. A nagy ajtó nyekeregve engedett. Szőllősi elvtárs felgyújtotta a villanyt. A gépek között a nagy némaságban sétáltunk. — Ez mind új, most jöttek — mutatott a békésen nyugvó fúró- és esztergagépekre. — Csak jöjjenek is! Hadd dolgozzanak a gyerekek. Sok gép, sok munka, sok minden. Megálltunk két esztergagép között. Szőllősi elvtárd rátette kezét az egyikre, szép magyaros bajusza alatt kicsit elmosolyodott és szinte úgy súgta a nagy magánosságba, mint aki drága, féltő dolgot mond: — Ez a szocializmus!._. Ránéztem Ambrus Rezső tiszta, rendbentartott, ragyogó padjára. És most újra itt állolt, majd három év után. Forog a szerkezet, pörög, lassan megáll. Megtörli gyapotkacattal a kezét és felém fordul. — Miért? — tör fel belőlem kérdés. Keserűen elhúzza a száját, felsóhajt. — Csalódtam! — Csalódtá.l? Miben, kiben, miért? A pártban?... — Nem. Egyes emberekben. Én most is kommunistának érzem magam. .. Én szeretem a pártot. — Hát akkor?... — Én 1952-ben a MAVAG-baa dolgoztam, mint esztergályos, később művezető lettem. Amikor felszólított a párt, menjünk mezőgazdasági munkára, hát lejöttem. Örömmel, kedvvel utaztam el Pestről, mert éreztem, itt nagyobb szükség van rám. Azelőtt is jártam falura szervezni, agitálni. Nem anyagi elő nyökért, nem juttatásokért. A szabadidőm nagyrétét. feláldoztam. Nem dicsekvésből mondom, de fáradtságot nr>m ismerve dolgoztam a pártért, a párt politikájának végrehajtásáért. És a többi pártmunkás, az úgynevezett funkcionáriusok is mennyit dolgoztak! Milyen nagy munkát végeztünk és milyen lelkesen végeztük. Pedig nekünk is volt családunk, két kislányom van, nekünk is jól esett volna rendes a időben hazamenni, de hívott a kötelesség, menni kellett. Amikor az Irodalmi Újságban elolvastam a pártmunkások ellen irányuló cikkeket, kezem ökölbe szorult. Kiket tá madtak meg? Kiknek szórták a sze mére, hogy mi Kucserák vagyunk, hogy nii dőzsölünk a pénzben, és hibákat hibára halmozunk, mert nem értünk semmihez. Hát élt-e valaki szerényebben, mint mi? Há4 dolgozott valaki annyit, mint mi? Mi új életet, jobb életet akartunk. ... Hogy követtünk el hibákat? Hát persze, aki nem dolgozott, aki ölhetett kézzel nézte páholyból a mi vesződésünket, az nem hibázott. De kérdezem tőled,, hát mi lett volna így belőlünk, ha nem mi vezetünk, hanem a munkáshatalom veszi át az irányítást. Akkor még nem lehetettlátni, hogy sok hiba csúszik a munkánkba, csak csináltuk, lelkesedéssel, forró fejjel. És most ezért ítéltek el bennünket? Azt hiszem, a legnagyobb hibánk az volt, hogy nem láttuk meg az ellenséget. Mi csak a párton belül hadakoztunk, vitatkoztunk, bántottuk egymást. Közben az ellenség nevetett a markába. Nem, nem volt vártegység. Én, amikor lejöttem Pestről, sok hibát észrevettem. Bíráltam, megmondogattam a magamét, hogy ezt igy, vagy úgy kellene csinálni. És m,i lett a vége? Majdnem bajba jutottam, senki sem védett meg. Kéj... milyen igaza volt Kádár elvtársnak, amikor azt mondta, nem építettük ki eléggé a proletariátus diktatúráját. Aztán jött október. Megfogja a padot, rátámaszkodik, az acél csak úgy nyög belé. — Miért nem adtak nekünk segítséget? Miért nem adtak a mi kezünkbe fegyvert? Miért nem, szók senki az üzemi kommunistákhoz? Amikor őrjöngött az ellenforradalom, senki nem jött hozzám, hogy Ambrus elvtárs, itt az idő. . .. Mert nem bízott senki bennünk! Mert nem volt kapcsolat, jó erős, szilárd kapcsolat a munkásokkkal. Csak szétestünk, mint az oldott kéve. Pedig én láttam, hogy itt senkinek se tetszik, ami végbement az ellenforradalom alatt. A munkásokat nem tudta megingatni hitében a sok szájhős meg hangoskodó. Sokat beszélünk manapság arról, hogy így meg úgy történt. De azt senki nem mondja meg, hogy a felső vezetés, a központi vezetőség mennyire hibás volt abban, hogy mentünk, mentünk folyton csak hátrafelé. Most újra alakul a párt. Szőllősi elvtárs tegnapelőtt lépett be. Csakhogy látom, belépnek olyanok is, akik megint takarodót fújnának, ha jönne a vész, egyéni érdekeiket védik. Ezért tétovázok, ezért! Erről beszéltünk Lukács elvtárssal is, s ezt gondolják a munkások, a volt üzemi párttagok többsége, akár meg mered írni az újságban, akár nem. Megindítja a gépet. A forró forgácsok újra kígyóznak, kékes fodrokban. — Éppen azért kellene nektek belépni a pártba, Ambrus elvtárs! Küzdeni tovább, hisz látod, sokat tanultunk, rengeteget tanultunk a múlt hibáiból. Megfordul, csak úgy szikrázik a szeme. — Tudom. Engem ne agitálj! Még egyszer nem lesz október, az biztos. Erről mi kezeskedünk. — Hisz te párttag vagy!... Megdöbben. — Én?... — Persze, hogy Te. Csak még könyvecskéd nincs. Az ajtóban megálltál és ott várogatsz. Elmosolyodik. Zúg, zeng, reszket a csarnok, dalolnak a gépek. Zümm, ziimm... Amikor elbúcsúztunk gondolatom újra visszafordult. Ambrus Rezső elvtárs! Te ott állsz a válaszúton és vársz. De lásd be, ezzel nem tudsz segíteni. Mert lehet csalódni emberekben, lehet fájó egyes vezetők hibája, de amint Te is mondtad, a pártban nem lehet csalódni soha. Most nagy út áll előttünk. Jobbá, szebbé tenni az életünket, erősebbé, tényleg sziklaszilárddá tenni a pártunkat. De Ti tétováztok, Lukács elvtárs is és Te is. Pedig ma nem hallgatag kommunistákra van szükség. Most nem elég az, hogy Te 241 százalékot teljesítesz és Lukács elvtárs is megteszi a magáét a munka frontján. Annyi számtalan feladat vár rátok. A szépen fejlődő üzemetek szive-lelke lenni, a munkáshatalom erős, megingathatatlan támaszpontját kiépíteni a vállalatotoknál. Nézd, a többi munkás testvéreid várnak. Nyújtsd ki a párt felé a kezed, hadd szorítsuk meg, örök, eUéphetetlen barátsággal. SZÜTS ISTVÁN
