Somogyország, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-06 / 54. szám
S e e r d ^ я^т ««в«»—«шеи«««««—« « «um—в»—— Ez aztán házassági ajánlati. Csodálatos, hogy manapság milyen soklen akarnak házasodni, ügy, ahogy mondom, házasodni, vagy hogy precízebb legyek: »lakásosodni«. Az ember nap mint nap olvas hirdetéseket :a újságban. Bár ilyenkor az az érzésem támad, hogy kissé gyámoltalanok. kissé ügyetlenek az ajánlkozók, ám ha idősebbekről van szó, ez is megbocsátható. A hirdetések középpontjában azonban — bármennyire igyekszem tárgyilagos és megértő lenni — csaknem mindig a lakás áll. Ezt elrejtve bár. s a felsorolás, kívánságok végére szúrva, de sohasem felejtik el megjegyezni a hirdetők. Tegnap a házassági hirdetések egy különleges példáját olvastam az Esti Hírlapban. A nősülni vágyó férfi »röviden« s rímekbe szedve eképpen Közölte kívánságait a szeretetremél- 14, ismeretlen hölggyel: Ki akarná sorsát Vélem összekötni? Ki óhajtana hozzám Hitvesül szegődni? lm, leírom alant, Ml a kívánságom: 25 —30-as Hölgy válaszát várom. Intelligens, csinos Legyen az illető. Kedves, engedelmes És híven szerető. Legyen életvidám, Szeresse a szépet, Szeresse hazánkat És benne a népet. Nem baj, ha nem gazdaq. Lengyen inkább szegény, Mint gazdag, de kevély És szeszélyes személy. Lehet egy 2—3 Éves kisleánya, Az sem baj, ha az lesz Egész hozománya. Bár nem vagyok gazdag, De van miegymásom, Csak sajnos, mindehhez Nincs rendes lakásom. Kinek velem szemben Nem nagy az igénye, írjon: ’Legyen korrekt jellem« Jeligére, a kiadóba. Életkörülményt részletesen ismertető fényképes válaszra két hétig várok. Nem is túlzás! Még a legnagyobb jóindulattal sem lehetne »nagyigényünek« becézni az Esti Hírlap hirdetőjét. Elvégre egy mondatba is összesüríthető kívánsága: 25—30-as, intelligens, csinos, kedves, engedelmes, híven szerető, életvidám, szépet és hazát szerető, szegény, kislánnyal rendelkező és ami a legfontosabb: nem nagyigényű élettársat keres. Mindez csekély hat versszak. A másik kettőben magáról beszél. Zárkózott' természetű lehet, bár nem Ír erről. De van »miegymása«, s ez mindennél fontosabb. Hogy a »miegymás« mellé nem rendelkezik lakással? Ezt Igazán minden csinos nő megértheti. Mert azért mindene mégsem lehet egy nősülni vágyó férfinak . . . Hozomány nem kell, de csak az írjon, akinek vele szemben nem nagy az igénye. Tehát önző is egy kicsit. No. de ezt is elnézhetik neki a férjre vágyó hölgyek. Hanem az utolsó mondatot sehogy sem értem. Azt írja: »Életkörülményt részletesen ismertető fényképes válaszra két hétig várok«. És mi lesz azután? Sutbavágja az újságot, s más megoldást keres? Vagy talán vonzó varázsát kívánja fitogtatni, éreztetve, hogy mindenképpen érkezik a két hét alatt megfelelő válasz, s Igényeinek megfelelő jelentkező? Na és még egy lehetőség! A két hét sikertelen elmúlása után kiábrándultán hátatfordit a világnak, s kis vackába zárkózva éldegél »miegymásával« árván, elhagyottan . .. S ahogy ezt leírom, fájdalom, sajnálkozás tölti el szívemet, ó, ti szegény, ti gyámoltalan férfiak! Miért nem kerestek másutt kiábrándulást? Hát megér nektek mindez 220 forintot? Mert ez a hirdetés legalább anynyiba került.. J-b. Előnyös feltételek a cukorrépatermeléshez Sok egyéni gazda köt szerződést Az Élelmiszeripari Minisztérium Cukoripari Igazgatóságán szerzett értesülések szerint február elején országszerte megindult a cukorrépatermelési szerződéskötés. Kedvező jelnek tekinthető, hogy a szövetkezetek, de különösen a kevésföldű egyénileg dolgozó parasztság körében megnövekedett az érdeklődés a szerződéses cukorrépatermesztés iránt. Egyedül Békés megyében — a nagyüzemi gazdaságokon kívül — 7000 egyéni gazda kötött szerződést február hónapban a mezőhegyesi cukorgyárral. A sok tekintetben igazságtalan és visszaélésekre okot adó prémiumrendszert február elsejével megszüntették és ój ár- és kedvezményrendszert léptettek életbe. Mázsánként 9 forint helyett most 10 forint lesz a cukorrépa készpénzben fizetett átvételi ára, az egy-egy mázsa után járó természetbeni cukorjuttatás két kilóról három kilóra emelkedik, ha pedig a termelő nem tart rá igényt, akkor a cukrot is eddigi 9,30 forint helyett kg-ként 10,60 forintért veszi át a gyár. Előnyösebb a takarmányvisszatérítés is. Most ugyanannyi marad a takarmányvisszatérítés mint a múltban, de teljesen ingyenes lesz. Mint a múltban, az állam az idén is egyéves kamatmentes hitelt nyújt a gazdáiknak, a termelőszövetkezeteknek a cukorrépa termeléséhez szükséges műtrágya beszerzésére. Tallózás az ötven év előtti Somogyvármegyé-ben A magyar vezényszó megvan! Budapest, március 4. Hétfő (eredeti távirat). A Grazer Volksblatt tegnapi számában hosszú cikket írt arról, hogy a magyaroknak a közös hadseregben a magyar vezényszó behozatalára vonatkozó követelése megnyerte a király beleegyezését. — E hihetetlenül hangzó hír tegnap meglehetősen nagy feltűnést keltett bndapesti politikai körökben. Fővárosi tudósítónknak alkalma volt ez ügyben egy vezető politikussal beszélgetést folytatni, és ez kijelentette előtte, hogy a Grazer Volksblatt Ilire velünk szemben gúnyolódó ugratásnál nem akar egyéb lenni. A magyar vezényszó kérdése ma szóba sem kerülhet — jegyezte meg végül az illető politikus —, mert hisz nyílt dolog az ország előtt, hogy amikor a koalíció kormányt vállalt, minden katonai kérdést egyelőre felfüggesztett. Mozgalom az attala—szili vasút ellen. A tervbevett attala—szili vasút ellen néhány hét előtt élénk mozgalom indult meg Kaposvárott. Ez a mozgalom, amelyről már hírt adtunk és amelynek célja az, hogy a tervbevett attala—szili helyi érdekű vasút ne Dombóvár, hanem Kaposvár felé irányuljon, mind több hívet hódít magának és mind szélesebb körben terjed. Újabban a kaposvári kereskedők csatlakoztak a mozgalomhoz. A Kereszt utca rendezése. Még a múlt év június 7-én beadványt intéztek a Kereszt utca lakói a tanácshoz és kérték a Kereszt utca rendezését. Ugyanis nagy sérelem az, de nemcsak nekik, hanem az egész környék lakóinak, hogy a Kereszt utca sarkin, a Petőfi utca 19. szám alatt lévő telek magas partja egészen belenyúlik az utcába és különösen a gyalogközlckcdést akadályozza. Utcanyitás a megyeházzal szemben. Most, hogy a* Igazságügyi Palota elkészült, időszerűvé vált annak a kérdésnek a megoldása, hogy az épületet kényelmesen megközelíthetővé tegyék. Ez pedig legkönnyebben úgy volna keresztülvihető, ha a Fő és Eszterházy utcát a Vármegyeházzal szemben nyitandó út utcával kötnék össze. Az új utca az Árpád utcának lenne a folytatása. így aztán az Igazságügyi Palota közvetlen összeköttetést nyerne a város szívével, míg most csak a Zárda és Somssich Pál utcán lehet megközelíteni nagy kerülővel. FONYÓDI KÉPESLAP A QSaLataíi és az időjárás Egyszer Badacsonyban még évekkel ezelőtt a szőlészeti gazdaság épületének erkélyéről nézegettem a párás, ködbeburkolt Balatont. A nap akkor kelt fel, bearanyozta a látóhatárt és szinte percek alatt eltakarta a felhőket. A víz vakítóan csillogott, visszaverte a napsugarakat. Kis-Jónás Géza bácsi szőlészeti munkás velem együtt nézte a vidéket hallgatagon. Rákönyökölt az erkély korlátjára és pipájából minden percben egy kékes füstcsíkot engedett az égnek. Elnéztem millió ránccal barázdált arcát, mely olyan volt, mint a bazalt-sziklák repedései. Egyszer csak kinyújtotta reszketeg karját és a vízre mutatott. — Szél lesz, csipős északi szél! Hitetlenkedve néztem a csendes, nyugodt Balatonra. A meleg tavaszban pompázó körte- és almafák levelei meg se rezzentek a hegv aljában. Dehogy lesz itt szél. Miért lenne? Zöld a víz, nagyon zöld mondta az öreg, hetven év összes tapasztalatával. Egy óra múlva kalapom után kellett szaladnom, mikor a postára mentem. Aztán egy hét után újra együtt nézegettük Kiss-Jónás Gézával a csodaszép tájat. Ragyogó napsütéses idő volt, az égen még egy felhőroncs sem látszott. — Nem jó jel — vélte az öreg és előrehajolva merőn nézett a távolba. Belelóg a »ligeti«-hegy árnyéka a Balatonba. — Nofene! — mondtam magamban, ez meg mit jelent? — Vihar lesz, meglássa! — közölte Jónás bácsi és tényleg pár óra múlva majd elvitte a házat a fergeteg. A barackvirágokat letépte a szél és behintette vele a köves, kavicsos utakat. Másnap mintha tarka szőnyegen jártunk volna. Akkor már rájöttem, hogy a szeszélyes Balatont kiválóan ismerik ezek az emberek, az északi és déli part őslakói, s tapasztalatuk vetekszik a Meteorológiai Intézet finom műszereivel. Sok vitorlás vízbefordulását el lehetne kerülni, ha előbb kikérnék Kiss-Jónás Géza véleményét az idő »hovafordulásáról«. Előkészület a nyárra Fonyód még úgy alszik, mintha a tél derekán járnánk. Néptelen, sivár és semmi jel nem mutatja, hogy itt zsibongó élet lesz. Persze, az idójárás. A »-Volga« cukrászdában is fagylalt helyett feketekávéért állnak a pult mellett az emberek. Megkóstolom én is, sajnos, nagyon rossz, gyenge és kellemetlen zamatú. Ez is az idő miatt van? A cukrászda nagyon szép, barátságos, de nagyon rendetlen is. A szőnyegek alatt — ha a belépő véletlenül felbillenti végét — egész földhányás porzik. A függönyök sárgák, piszkosak. A sarokban egy ketrec alatt lábosok, edények csendéletét szemlélheti a látogató. A pult üvegezett tárolószekrényében elmosatlan tányérok lapulnak, egy nagy üveg savanyúuborka társaságában. Ez szezonelőtti kép, még van idő az eltakarítására. A »Rianás« étterem melletti táncplacc közepén egy földdombocska látszik az összerakott székek, asztalok mellett. Maga az étterem nagyon barátságos, tiszta, rendes, jólfűtött és kielégítő a kiszolgálás, Jöhet a szezon — mondják a felszolgálók — készen állunk. Addig még a külső helyeket is rendbehozzák, hogy kellő módon fogadhassák az üdülni, nyaralni vágyó dolgozókat. A leglátogatottabb hely a »Lidérc« falatozó. Itt bő választék várja a vevőket. Itt is udvarias hang fogadja a belépőt. Csak a neve, az olyan lidércnyomásos. Vajon kinek a fejében született meg az az érdekes név? Hát persze, ezen semmi sem múlik, efelől még jól betöltheti hivatását. Mégis nyár lesz Állok a fonyódi állomáson, s fázósan húzom össze kabátomat. Két hosszú és nagyon magas jegenyefa között elnézek a túlsó part felé, mely olyan tisztán, világosan látszik, hogy a házak körvinalait is pontosan ki lehet venni. Mintha úgy rajzolta volna valaki tussal, kék, barna színessel, vagy fényképről nézném. A Balaton hátán zöld, fehér kis habfodrok gurulnak. Eszembe jut Kiss-Jónás Géza bácsi, s úgy szeretném megkérdezni véleményét az időről. De most hét kilométer van közöttünk, s így nehézkes a dolog. Annyit azonban a hideg, Széles időjárásból is tudok, hogy egyszer csak mégis jó idő lesz, egy-két hónap múlva lenyelik a dombok ezt a buta szelet, kivirul a föld és kezdődik a szezon. Vonatok kattognak a síneken, s a kis bamasalakos szigeteken vidám nők. férfiak, gyermekek kiáltoznak hozzátartozóik után. Lekerülnek a kabátok és még az ing is meleg viselet lesz. A fürdőzők pihegve merülnek alá a hűs vízben, s a nők fejfájást, napszűrást kockáztatva hevernek a forró homokban egy kis barnaságért. Hát hiába, ez már így van. Akármit mondana most Jónás bácsi, —. itt mégis nyár lesz! —is Tj1 lö-előtolakszik a nap a felhők mögül. De hiábavaló minden erőlködése. Mégiscsak a fogas márciusi szél csípős szava szól bele lobban a hőmérséklet alakulásába. Szili István mégsem fázik, pedig benn, a majorban hagyta télikabátját. Nehezítené a meleg öltözék mozgását. Itt a legelőn viszont akad lótni-futnivalója az értetlen malackád után. Mert úgy adódott, hogy ma neki, a sertéshizlaldái brigádvezetőnek jutott a disznóőrzés. Társai hízókat hajtottak be innen, Vik'lor-pusztáról a faluba, Barcsra, hadd menjen a friss disznóhús a pestieknek. Most aztán nincs senki- segítsége. Nem annyira, a kétlábú teremtmények hiányoznak mellőle, hanem a pásztoremberek jobbkeze, az okos, beidomitoli kutya Tavaly -még itt settenkedett nyomában a hűséges kuvasz, lesve gazdája minden pillantását, fejmozdulatát, s teljesítendő parancsnak véve mind meganynyit. Hej, bírtak együtt két ilyen tálkával is, mint ez a mostani, százkilencvenes süldősereg. Szomorú valóság: nincs többé a kis »bojtár«: Elragadta valami nyavalya a múlt éven. Van ugyan utódja, egy picinyke kölyök. De annak még nem lehet hasznát venni. Csöppnyi esze nem tudja felfogni e szavak értelmét: »Pici, te. menj el utána!... Tereld vissza...« Ezért aztán Szili bácsi egymagában őrizgeti a Vörös Csillag kondáját. így, munkaközben bizony nem lehet olyan nyugodtan beszélgetni vele, mint a húshagyó-bálon, az asztal mellett. A rosszkor érkezeit látogató nyomába szegődik az öreg brigadérosnak, hogy megtudakolja tőle hat évtizedes életútjának göröngyeit, buktatóit, s a szívében, agyában hordott hivatásszeretetét... Kanász-Nagyapáról fiúra, unokára számadó volt az apja is, a Széchenyi uraságnál, ö is ott, a tarnócai gróf kanászházában látta meg a napvilágot. A disznók mellett gyerekeskedett, ott nőtt fel. Kanászként szolgálta ki az úri világot, aztán a maga gazdája lett. Ekkor is, meg később a szövetkezetben is a sertésekkel foglalkozott. A cselédsors könyörtelensége keserű emlékeket vésett elméjébe. Egyéni korában nem volt panasza, s nehezen, nagyon nehezen beállt a közösbe. De nem bánta, meg. Büszkén dicsekszik vele, hogy 'pompásan berendezett lakását bárki megnézheti. Van bőrkabátja, boxcsizmája — olyan, milyent régen csak az urak viselhettek. Ezt adta neki munkája után a közös gazdálkodás. Nem is hagyna föl a világért sem ezzel a megtalált boldogságot jelentő életformával. Inkább a vérét onthatnák miatta. Ezt nemcsak ma vallja, azokban az őrjítő tavaly őszi napokban is így vélekedett. — Nyugodtan megírhatja az újságban, hogy Barcson három kitartó híve van a szövetkezetnek: Losonczi Pál, Czinder István és jómagam. Azt mondtuk, életünket is kockára tesszük, mégsem engedjük elprédálni milliós vagyonúnkat. Igen, az életünket kockáztattuk, mert számunkra a szövetkezet egyet jelent az élettel. — Betonszilárd meggyőződés hajtja ki száján e szavakat. Es tettei? Megerősítik, fémjelzik vallomását. Párttagok és pártonkívüliek otthagyták októberben a csaknem ezer sertést. Másodmagával, fKovácá, Józseffel gondozta őket két hétig. A daráló leállt, dara helyett csöveskukoricát kellett dobálniuk a másfél mázsás hízóknak csakúgy, mint a 40—50 kilós süldőknek. Persze, megsínylették szegény állatok az embereknek ezt a rosszmájúságát. Éjjel ment a tanyára, s éjjel tért vissza otthonába. Hiába kérlelte a család, maradjon otthon, nehogy valaki útját állja. Valaki rosszakarója, aki cinkosául szegődtette az éj vaksötétjét, meg a minden gazságra, alattomosságra kiválóan alkalmas zavaros időt. Szili István hajthatatla.n maradt. Nem tudni, mi szólította munkába: a kommunista kptej^sségtudat, a hivatásszeretet, avagy az emberi jószándék felülkerekedésébe vetett hite-e? ö csak ment gondozni, etetni, védeni a szövetkezeti tagság létalapjának egyik pillérét, a kincsetérő sertésállományt. Ment dolgozni, puszta kézzel. A Nagy Imre-kormány elnézte az ellenség fegyverkezését, de a kommunistákat védtelenül hagyta. Pedig de kellett volna a fegyver a népi demokrácia hűséges harcosainak kezébe, hogy védjék személyi biztonságukat, a pártot, a gondjaikra bízott közös vagyont, egyszóval: a nép hatalmát ... A kár hiszi, akár nem, ilyen kis vessző volt csak a kezemben, mint amilyennel a malacokat őrzöm. A süldőnek vesszősuhintással is értésére lehet adni, hogy mit nem szabad. De ellenfeleinket szép szóval megnyerni, vagy a bot felemelésével visszarettenteni nem tudhatjuk ... Bántja önérzetét, nem hagy neki nyugtot az a tudat, hogy az ősz végén miért kellett becsületes, dolgozó embereknek rettegniük, s tehetetlenül szemlélniük a fölöttük elhatalmasodó, rombolást, pusztítást hozó veszélyt. Hányszor meg hányszor felteszi magának a kérdést: hol volt a hiba, hogy a szövetkezeti fiatalok oly könnyen átpártoltak az ellenfélhez? Pedig, de szilárdan megállta volna a helyét a mai ifjúság, ha apáik a jelen szépségei mellett a múlt sivárságát is megmutatták volna nekik, a maga valóságában. — Elkényeztettük gyerekeinket. Tízezreket adtunk nekik rádióra, labdára, tánccsizmára, »együttes-ruhára« és másra. Mi annak idején álmodni sem mertünk ilyen fiatalkorról. Aztán mi lett a hála? Az »aranytartaléknak« nevezett ifjúság beverte a szövetkezet székházának ablakait — mondja keserűen, szemrehányásként a felnőttek és serdülők vétkeiért. Mert nem születtek rosszaknak a mai gyerekek. Nevelésükről kell másként gondoskodnunk. Közben mindinkább késő délutánra fordul az idő, be kell terelni az ólba a kondát. Megjött már a két segítség, az »irodisták«. Szili bácsi Jóska fiára, meg Hargitai Lajosra illesztette rá ezt a jelzőt. Mi ennek a magyarázata? Elmondja az öreg sertésgondozó szép sorjában. — Harmincban született az első gyerekünk, a Jóska. Azt mondtam: ha betevő falatom sem marad, akkor se nevelek belőle cselédet az uraságnak. Iskoláztattam. Elvégezte a négy polgárit. Aztán lett belőle raktáros, könyvelő, majd a begyűjtési hivatalnál helyettes vezető. Most megszűnt a beadás. Gondolkodott a fiam, mihez kezdjen. Azt mondtam neki, gyere, folytasd az apád szakmáját. Nehezebb, tiszfjttlanabb munka ez, mint az irodai, de többet is ad. Most, hogy elsejéig készpénzfizetést kaptunk, januárban megkerestem 2743 forint 60 fillért, februárban 2360,60 forintot. Egyszerű a számítás: minden disznó gondozásáért nyolc forint jár, a mázsánkénti súlygyarapodást meg 40 forintjával számolják el. Ezután munkaegységre dolgozunk, de ez a jövedelmünk yteglesá. Szót1 fogadott az én fiam. Idevettem magam mellé február elsején. A hivatali 1300 helyett megkereste a 2224 forintot a múlt hónapban. Hargitai Lajos szintén irodából került a sertések mellé. Ott 1050 forintja volt, itt tizenegy nap alatt 906,80 forintot kapott. Volt egy harmadik jelentkezőm is: Czeceli Károly a járási sportbizottságtól. Soha nem bánok, úgy semmit, mint azt, hogy nemet kellett neki mondanom. Pedig de elkelne két kisgyermekének a nagyobb darab kenyér, meg a szép ruha. De hiába, nem tudunk neki munkát adni Czinte kézzel kitapintható lel^ lcescdéssel emlegeti Szili bácsi irodistáit. Alig győz jelzőt találni igyekvő, törekvő munkájukra. Örömmel újságolja, hogy azok micsoda jóindulattal bárénak az állatokkal, mintha az egész életükben jószággal foglalkoztak > volna. Legnagyobb boldogsága, hogy látja: a két segítőtársnak van szíve a sertésekhez. Kimondatlanul is érezni szavaiból: mégis annak örül öreg szíve a legjobban, hogy pásztorvér kering a Jóska ereiben is. Apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre száll ez a hivatás a Szili-családban. KUTAS JÖZSEF
