Somogyország, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-03 / 52. szám
! (jj _______________________________^_^__SOMOGYOUSí^________Va^árnap!_H)52^JTTárciiis_g.__ Felhívás a magyar nőkhöz A Magyar Nők Országos Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége és az Országos Földművesszövetkezeti Tanács többek között a következő felhívást intézte a magyar nőkhöz a nemzetközi nőnap alkalmából: Közeledik a nemzetközi nőnap. Ez a nap az egész világon a nők megbecsülésének, az édesanyák felé áradó szeretetnek szép ünnepe, ünnepe a világ asszonyai összefogásának, a békéért és gyermekeik jövőjéért. Ez a* nap most különösen sokat jelent számunkra, hiszen a közelmúlt tragikus eseményei mérhetetlen szenvedéssel sújtották a magyar családokat, az édesanyákat. De éppen ezekben a legnehezebb hetekben mutatkozott meg a nemzetközi összefogás hatalmas ereje, a különböző országok asszonyainak együttérzése, erkölcsi és anyagi segítsége is. Március 8 emlékeztesse a magyar asszonyokat a nők összefogásában rejlő, legyőzhetetlen erőre, amely hozzájárul ahhoz, hogy megvédjük népünk békéjét, megnyugtassuk a felzaklatott lelkeket, legyőzhessük az ellenforradalom okozta erkölcsi és gazdasági károkat. A világ asszonyai mellénk álltak abban is, hogy otthonuktól elszakadt fiataljainkat visszasegítsék a családi otthonokba. A nőtanácsok, a Hazafias Népfront, a szakszervezetek, az Országos Földművesszövetkezeti Tanács és az ifjúsági szervezetek a városokban, falvakban, üzemekben, vállalatoknál és termelőszövetkezetekben segítsenek mindenütt, hogy a nőnapi ünnepségek szépek, bensőségesek legyenek. A célunk egy: félelem nélküli élet, gyermekeink boldog holnapjának biztosítása, a béke az egész világon. Ha összefogunk, elérjük ezt a célt! — hangzik a felhívás. tqáfaJ>é-ВШК láger Antal önéletrajzi regényt ír Páger Antal jelenleg önéletrajzi regényén dolgozik, A készülő regényből március 7-én olvas fel részieteket a rádióban. Bányászati szakértők utaztak a Szovjetunióba • Czoítner Sándornak, a Nehézipari Minisztérium megbízott vezetőjének vezetésével bányászati szakértőkből álló küldöttség utazott Moszkvába. Izrael késa kivonni csapatait аж Akabai-öbö! és a Tiranai-szoros térségéből New York (MTI). Az AP jelenti; Az ENSZ-közgyűlés ülésén pénteken Golda Myer izraeli külügyminiszter kijelentette: »Izrael most mái kész kivonni csapatait az Akabaiöbölből és a Tix-anai-szoros térségéből, miután bízik abban, hogy a hajózás szabadsága nemzetközi és izraeli vonatkozásban biztosítva lesz az Akabai-öbö]ben és a Tiranai-szorosban«. Az izraeli külügyminiszter javasolta, hogy azonnal hívják össze az izraeli hadsereg vezérkari főnökének és az ENSZ-haderők főparancsnokának találkozóját abból a célból, hogy áyan intézkedéseiket tegyenek, amelyek lehetővé teszik, hogy az ENSZ kállaija magára a felelősséget Sarm 4 Seik és Gaza térségében. Myer kijelentette, hogy Izrael megőrzi cselekvési szabadságát annak érdekében, hogy megvédelmezze jogait, ha a helyzet a gazai övezetben újból olyanná válnék, mint amilyen az izraeli megszállás előtt volt. Az izraeli külügyminiszter kijelentette: Israel igazoltnak tekinti, hogy a törvényes védelem jogát az ENSZ alapokmányának megfelelően igénybe vegye, ha hajóinak szabad átjárása elé az Akabai-öbölben és a Tiraeai-szorosban akadályt gördítenek. Uiabb társadalmi mozgalom indult Kínában Peking (MTI). A kínai kulturális minisztérium közlése szerint a következő évben újabb nagyarányú »rendet a fejekben és a munkában« társadalmi mozgalom indul Kínában. A széleskörű mozgalom, melyet az elmúlt éveikhez hasonlóan a Kínai Kommunista Párt irányít majd, agt a célt szolgálja, hogy a bírálat és az önbírálat kibontakoztatásával harcot indítsanak az emberek gondolkodásában még meglévő burzsoá maradványok, valamint az állami és pártszervek munkájában ma is fellelhető bürokratikus, adminisztratív, szektás és parancsolgató módszerek eűen. GYALUPADOT keresünk megvételre KAPOSVÁRI RUHAÜZEM Májas 1. a. 45 sz. Telefon: 12-12 Gazdasági figyelő címen közgazdasági hetilap jelenik meg Március 6-án Gazdasági figyelő címen közgazdasági hetilap jelenik meg. A lap gazdasági életünk régi fogyatékosságát pótolja azzal, hogy a széles közvélemény elé tárja gazdasági életünk kérdéseit, tényeit. A Gazdasági figyelő széleskörűen foglalkozik a munkástanácsok problémáival, az állami ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság, a szövetkezetek, a magánikisipar és kiskereskedelem kérdéseivel. A magyar műszeripar egyre fejlődő termékeit a Metriinpex külkereskedelmi vállalat legközelebb Pekingben mutatja be egy nagyobbszabású kiállításon. A bemutató március 20-án nyűik, melyen a magyar elektronikus és elektromos műszeripar legkiválóbb gyártmányaival ismerkedhetnek meg a kínai szakemberek. A kiállítást kb. három hétig tartják nyitva a kínai tudományos és ipari élet, valamint a nagyközönség részére. Dobi István rádióbeszédet mond ma Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke március 3-án rádióbeszédet mond a mezőgazdaság tavaszi feladatairól. Dobi István rádióbeszédét a Kossuth-adó 13.30 órakor, a Petófi-adó 19.45 órakor közvetíti, lovas rendőr-század alakult Budapesten Az utóbbi években csupán egy-két vidéki városban, jobbára csak a tanyavilágban voltak lovasrendőrök. Hosszú idő után a főváros utcáin ismét megjelentek a lovasrendőrök, megalakult a budapesti rendőrfőkapilányság karhatalmi ezredének lovas-százada. RÖVID KÜLFÖLDI HÍREK BÉCS (MTI) Az osztrák nemzetgyűlési állandó-bizottság legutóbbi ülésén jóváhagyta a náci háborús bűnösök ellen foganatosított intézkedések hatálytalanításáról rendelkező tör vényjavaslatot. A törvénytervezet elrendeli a háborús bűncselekmé nyék miatt elítélt nemzeti szocia listák azonnali szabadonbocsátását. A tisztségüktől felfüggesztett náci köztisztviselőket a törvényjavaslat értelmében vissza kell helyezni hivatalukba, vagy nyugdíjazni kell. BELGRAD (MTI) A TANJUG jelenti: A Jugoszláv Akadémiai Tanács és a Lengyel Tudományos Akadémia képviselői pénteken Belgrádban egyezményt írtak alá a két intézmény tudományos együttműködéséről. Az egyezmény előírja a kutatómunka során elért eredmények kölcsönös kicserélését, a tudóscserét és a szorosabb együttműködés egyéb módjait. NEW YORK (MTI) Mint az AFP jelenti, március hónapban Szoboljev, a Szovjetunió küldötte, a Biztonsági Tanács elnöke, februárban ezt a tisztséget Svédország képviselője, Gunnar Jarring töltölte be. Csiky Gergely Színház: A szent láng. Délután 3 órakor. Bérletszünet. A mosoly országa. Este fél 7-kor. Bérletszünet. Vörös Csillag: Tánc és szerelem. 3, 5, 7 és 9 órakor. / , Szabad Ifjúság: Az én felelősségemre. 3, 5, 7 és 9 órakor. Hippi-Rónai Múzeum: Régi nagymesterek kiállítása, Kaposvár helytörténeti, somogyi népművészeti kiállítások. Nyitva 10—14 óráig. — A színház közli, hogy a március 5-i, keddi A mosoly országa c. előadás ftem este fél hétkor, hanem délután fél 3 órakor kezdődik. — Orvosi hír. Dr. Horváth István orvos, a Textilművek üzemorvosa, rendelőjét Kaposvár, Május 1 utca (Fő utca) 25. szám. I. em. alatt megnyitotta. Rendel: de. 8—10-ig, du. 5— 6 óráig. — Román—magyar közös film. Raffy Adám író, Szőts István filmrendező és Kovács András filmdramaturg • Romániába utaztak, ahol megbeszélést folytatnak két román— magyar közös film forgatásáról. A tervek szerint Jókai: Szegény gazdagok című regényéből készülne az egyik film, Bán Frigyes rendezésével és az ő forgatókönyve alapján. A másikat, a Varga Katalinról szóló filmtörténetet Raffy Ádám és Szőts István írná. ELSŐRENDŰ GÉPÍRÓNÖT, aki legalább 200-as gyorsíró is, kaposvári ipari vállalat felvesz. írásbeli ajánlatokat az eddigi gyakorlat leírásával »Gépipari« jeligére a Magyar Hirdetőbe kérjük. Hídépítő VÁLLALAT értesíti az összes illetékes szerveket, közületeket és vállalatokat, hogy minőségi kivitelezés mellett vállal talaj feltárásig csatornázásig víz* és nyomócső fektetés*, derítő, part és támfal, valamint egyéb mélyépítési munkákat, továbbá szükség esetén azok megtervezését is. Mindennemű érdeklődésre felvüágosítást ad Kaposváron, Siófokon és Balatonfüreden a Hídépítő Vállalat építésvezetősége, valamint a vállalat központja (Budapest VI., Magyar Ifjúság utca 98.) ÉRDEKESSÉGEK — furcsaságok Híznak az amerikai nők Az »Almar« New York-i esőköpenygyár kellemetlen megállapítást tett: tízezerszámra kell kitoldani a konfekcióra készített esőköpenyek mellbőségét. Egy különleges statisztikai adatfelvétel szerint ugyanis 1947. óta az amerikai nők mellbősége átlagosan 3,5 centiméterrel lett szélesebb. 29 év óta folyik egy per 29 év óta tartott már az a per, amelyet néhány nap előtt — egyelőre — beszüntettek egy jugoszláviai járásbíróságon. Időközben a perköltségek egymillió dinárra emelkedtek, jóllehet a per csak tízezer dinár összegért indult meg. A perben részvevő ügyvédek — akik bizonyára jól keresnek — most azt ajánlják megbízóiknak, hogy egyezzenek ki. A hercegi nagyapa házasodni akar »Azt hiszem, hogy néhány hónap m úlva ismét megházasodhatom« — jelentette ki újságíróknak Péter Monakó hercege, a most uralkodó Rainier herceg atyja. Péter herceg a napokban tért vissza római útjáról és alapos reményei vannak, hogy a pápa legutolsó házasságát érvénytelennek fogja nyilvánítani. Péter herceg bizonyos tekintetben haladó gondolkodású: egy dúsgazdag amerikai nőt, Mrs. Audrey Emmery-t kívánja feleségül venni. Őfensége a hölgyet két év előtti New York-i tartózkodása alatt ismerte meg. A derék monakói polgárok most nyakrafőre fogadnak: 21 ágyúlövés lesz, vagy 101 — vagy esetleg egy sem? Kapnak-e nyugdíjat az amerikai államelnökök? A szenátus törvényjavaslatot fogadott el, amely kimondja, hogy az Egyesült Államok volt elnökeinek életi végéig évi 25 ezer dollár nyugdíj jár. A törvényjavaslatot most átadták a kongreszszusnalt, amely majd dönt. Hasonló javaslat tot a szenátus már a múlt évben is beterjesztett, de a kongresszus nem volt hajlandó a nyugdijat megszavazni az elnököknek. Vetőmagtermelésre szerződnek a tsz-ek és egyéni gazdák Az elmúlt tíz napban megyénkben a tsz-ek és egyéni gazdák 1600 hold aprómag termelésére kötöttek szerződést. Érdemes aprómag-termeléssel foglalkozni, mert az új árakat és a termelési lehetőséget is figyelembe véve 4500—5000 forint jövedelmet lehet elérni holdanként. Ezért szerződött a siófoki Uj Barázda Tsz tíz kát. hold szójababra, tíz kát. hold étkezési borsóra és öt kát. hold tavaszi bükkönyre. Az igali Alkotmány tíz kát. hold koriandert, tíz kát. hold tavaszi bükkönyt kíván szerződésesen termelni. Az egyéni gazdák közül Bagyari Lajos ráeegresi és Hóbor József somogyszili lakos két-két hold koriander szerződéses termelését vállalta. Említésre méltó Keszerice Imre somogyudvarbelyi és Czékus István balatonszabadi gazda is, akik másfél-másfél hold ricinus termelésére szerződtek. Keszthelyi Emil Vízváron két hold, Lakos Vince Mernyén pedig ennél fél holddal nagyobb területen termel szójababot. Ezek a tsz-ek és egyéni gazdák tavaly is termeltek szerződéses növényeket. Nem bánták meg. Az idei új árak még nagyobb jövedelem elérésével kecsegtetnek. Csak rajtuk. Ao meg az időjáráson áll, hogy reményeik valóraváljanak. Kedden lehet átvenni as új kijárási engedélyeket A városi rendőrkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a 24 óra utáni kijárást engedélyező igazolványokat március 5-én, kedden lehet átvenni a szovjet katonai parancsnokság épületében. Az igénylők régi igazolványaikat vagy engedélyeiket hozzák magukkal, mert azok már érvényüket vesztették. Termelj több napraforgót Érdemes napraforgót termelni, mert jól jövedelmez Az átadott napraforgómagért a termelő — választása szerint — vagy az állami szabadfelvásárlási készpénz árat kapja, vagy étkezési olajra és darára elcserélheti. Csere esetében 17 liter étkezési olajat és 20 kg olajpogácsadarát kap egy mázsa napraforgómagért. A termelő kívánságára az olaj szappanra vagy mosóporra cserélhető. A termelő a részére járó természetbeni juttatásokat két egyenlő részletben veheti át. A nagy és biztos napraforgótermés alapja a nemesített vetőmag ! Fajtiszta, nemesített vetőmag kedvezményes áron vásárolható a földművesszövetkezeteknél. A nemesített napraforgó egyenletesen fejlődik, nagy tányérokat hoz, korán és egyidőben érik. A nagyobb jövedelem elérése céljából a vetőmagfelújítás minden termelőnek érdeke. Magyar Novényolajgyárak