Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-17 / 40. szám

Vasárnap, 1057. február 17._________________________________________ __SOMOGYORSZAQ j A munkásoktól vstló elszakadás esak ide vezethet — Beszélgetés a Kaposvári Mélyfúró Vállalat kommunistáival — »Ebben az országban többé egyet­len kommunista haja szála sem görbülhet meg-« — mondotta Kossá elvtárs emlékezetes kaposvári be­szédében. Nem véletlenül idéztem ezt a kijelentését cikkem elején. Ugyanis a napokban beszélgetésre hívtak meg a Mélyfúró Vállalat kom­munistái, s ekkor elmondották, hogy a vállalatnál görbe szemmel néznek a kommunistákra, az igazgató pe­dig olyan emberekkel vetette magát körül, akik az ellenforradalom ide­jén a legtevékenyebbek voltak. Olyanokkal, akik a Horthy-rendszer különböző rendű és rangú kiszolgá­lói voltak. Hogyan, s mint történhe­tett ez meg. hogyan lehet még ma is olyan légkör egy vállalatnál, amely akadályozza a párt erősödését, a kommunisták munkáját? Ez is ki­derül a beszélgetés során ... Kezdetben jól dolgozott, de megváltozott Kicsit messzebbre, 1954-re kell visszamennünk. Akkor került Rejté­­nyi Ferenc a vállalat élére igazgató­nak. A vállalat, amely eddig elma­radt a tervek teljesítésében, új len­dülettel kezdett dolgozni. Ebben nem kis szerepe volt az új igazgatónak. Az ő lendülete jobb munkára ösz­tönzött mindenkit. Rejtényi Ferenc ebben az időben állandóan a mun­kások között tartózkodott, beszélge­tett velük, segített problémáik elin­tézésében. Aztán mindez megválto­zott ... Kezdődött azzal, hogy a vállalat­hoz csatoltak egy pápai üzemet is. Az igazgató — akinek családja Pes­ten tartózkodott —, ettől kezdve mind gyakrabban látogatta meg a pápai üzemet. Persze oda is, vissza is Pes­ten keresztül utazott. (!?) így aztán mind kevesebb idő jutott 4 munká i sokkal való törődésre, más munka­helyek látogatására. Elmondották a beszélgetés közben a kommunisták, hogv volt olyan munkahely, amelyet az igazgató az elmúlt évben csak egyszer látoga­tott meg. Rejtényi Ferenc ezért a magatartásáért az elmúlt időkben sok bírálatot kapott. »Ilyen igazgató is van« — címmel annak idején a Somogyi Néplap is megbírálta. A bírálat azonban nem használt, nem segített. Ezt az októberi események bizonyítják leginkább ... Mi történt a vállalatnál októberben ? Októberben a vállalatnál is fel­színre kerültek azok az elemek, akik csak az alkalomra vártak, hogy fellépjenek népi demokratikus rend­szerünk ellen. Megalakult az ideigle­nes, majd pedig az állandó munkás­L tanács, amelybe horthysta jegyzőit, kulákok kerültek. A munkástanács­ban mindössze egyetlen párttag van. Az is később, amikor már a munkás­­tanácsnak tagja volt, akkor lépett be a pártba. (Ha előzőleg is a párt tagja, bizonyára nem kerül oda.) Kommunisták nem kaptak a mun­kástanácsban helyet, de helyet ka­pott pl. Kovács Imre kulák. Tagja az a Kovács Miklós, aki kijelentette: »Amíg ő ott lesz, kommunisták a lábukat nem teszik be.« A munkás­­tanács tagja az a Kaszonyi József, aki azzal hívta fel magára a figyel­met, hogy december 15-én kijelen­tette: »nem a Kádár-kormány, ha­nem a győri a mienk.« (Ugyanis a vállalatnál elterjedt egy rémhír, hogy Győrben új kormány alakult.) Mi lett a sorsa a kommunisták­nak? A volt párttitkárt, Vörös elv­társat kihelyezték éjjeliőrnek egyik munkahelyre. Illés elvtársat, a volt személyzeti osztályveztőt, párt­­vezetőségi tagot szintén éjjeliőrnek helyezték. Illés elvtárs egyébként ács. Tudna és szeretne is ebben a szakmában dolgozni. Mégis inkább ácsnak helyeztek egy Körmendi ne­vezetű volt raktárost, aki a vállalat­nál a szovjet csapatok ellen a fegy­veres ellenállást szervezte. Rubus Ferenc üzemvezetőt, pártvezetőségi tagot, aki 27 éves szakmai gyakor­lattal rendelkezik, szintén leváltot­ták és főfúrómesternek osz­tották be. Helyére, hogy a lóláb ki ne lásson, termelési vezetőnek egy másik dolgozót állítottak. Tapasztalható-e valami változás ? Ezek a leváltások, a munkástanács ilyen összetételű megválasztása még akkor történt, amikor az ellenforra­dalmárok hangosak voltak, amikor a dolgozókat még sokhelyen meg­tévesztették. Januárban megjelent a városban egy röplap, amely a Mélyfúrónál történtekre felhívta az igazgató fi­gyelmét és ismertette milyen elemek vannak a vállalatnál vezető állásban. Ez a röplap az igazgatóhoz is szólt. Ezt írta: »Szólunk még Rejtényi kartárshoz is, miért nem szórja ki ezeket a korcs ivadékokat a válla­lattól? Ne felejtse el Rejtényi kar­társ, hogy belőle is a munkáshata­lom csinált igazgatót, még akkor is, ha velük egy húron pendül. A mun­kásoknak joguk van ezt a bizalmat megvonni. Nem az urak országában él, hanem a dolgozók hazájában!« Rejtényi Ferenc ezt a röplapot ál­landóan magánál hordja. Egyéb vál­tozás azonban a vállalatnál nem tör­tént. Ugyanazok »képviselik« to­vábbra is a munkások érdekeit, akik a múltban sanyargatták a dolgozó­kat. A kommunistákat nem hajlan­dó Rejtényi Ferenc visszahelyezni eredeti beosztásukba, azzal a kifo­gással: »Majd elintézi a munkásta­nács!« (Úgy látszik Rejtényi Ferenc is arra vár, hogy a kormány rende­letet adjon ki az állásukból jogtala­nul eltávolított kommunisták vissza­helyezésére. Az ellenforradalom ide­jén nem vártak rendeletre.) Ugyan­így dolgozik továbbra is a vállalat­nál egy egyeztető bizottság, amely hivatva van a munkások ügyeinek.! kéréseinek felülvizsgálására, s azok­ban dönteni. Kik »képviselik« ott a munkások érdekeit és ki képviseli ott magát az igazgatót? Először is tagja egy Kelemen ne­vezetű volt katonatiszt, aki nem olyan régen még sztrájkra uszított a kormány ellen. Azután tagja a bi­zotságnak egy Barna nevezetű hor­thysta jegyző, ö egyébként az igaz­gató személyes képviselője. (Talán, ha jobban körülnézne Rejtényi Fe­renc a vállalatnál, találna megfele­lőbbet is!) No, de, hogy méltó mó­don zárjuk be az egyeztető bizott­ság ismertetését, említsük meg har­madik tagját is. Egli Ernőt, öt már nem kell különösebben bemutatni, sokan ismerik még Vidovics idejé­ből, amikor újságszerkesztő volt. „Nem tudom elfelejteni a Budapesten elesett fiatalokat“ A már említett röplapban még a következő is olvasható: »Az ellen­­forradalom alatt Rejtényi kartárs úrnak szólhatta magát. Most a be­csületes embereket igyekszik kitúrni a vállalattól, akadályozza a párt­­szervezet munkáját.« Megfelel a va­lóságnak, hogy a kommunistákat el­távolították eredeti beosztásukból és az is, hogy nem hajlandók őket visz­­szahelyezni. Azt már nehéz és nem is akarjuk bizonyítani, hogy Rejtényi Ferenc az ellenforradalom idején úr­nak szólíttatta magát. Ez nem is lé­nyeges. Lényeges az, hogy Rejtényi Ferenc magatartása ezt igazolja. Beszélgetésünk előtt a vállalati pártszervezet intézőbizottsága, a kommunisták beszélgetésre hívták meg az igazgatót is. Itt többek kö­zött megkérdezték tőle, hogy mint volt párttag miért akadályozza a pártszervezet erősítését, miért nem lép be az új pártba? A válasz az volt: »Amíg a régi pártvezetők tag­jai az új pártnak, addig nem lépek be.« Kit szeretne Rejtényi Ferenc a pártban látni, vagy kikkel lenne szívesen egy pártban? Talán Egli A nagyatádi járás fiataljai az EPOSZ-ba tömörülnek Alig hangzott el az EPOSZ Országos Szövetsége Ideiglenes Szervező Bizott­ságának felhívása az új falusi szerve­zetek létrehozására, a nagyatádi járás több községében nyomban hozzáláttak a fiatalok az EPOSZ-szervezete1< megala­kításához. A járási EPOSZ ideiglenes in­tézőbizottságénak elnöke. Tóth János irányításával már a járás 20 községe közül tizeneqy községben működik az EiPOSZ szervezete. Bolhás község fiataljai már december elején összejöttek régi helyiségükben, hogy megalakítsák a községi EPOSZ- szervezetet. A bolhási fiatalok elmon­dották, hogy közülük már többen tagjai voltak az EPOSZ-nak, ismerik és szere­tik az EPOSZ-t. Háromfán 34 taggal ala­kult meg az új ifjúsági szervezet. Igaz, hogy az a létszám csak fele volt a DjSZ t • imának, de ebony a háromfai EPOSZ tagjai mondták: nem éppen a nagy létszám a fontos, hanem az, hogy a beiratkozott tagok valóban aktívan dolgozzanak, nem úgy, mint a DISZ-ben. És ebben mi is igazat adunk nekik: lel­kes, vidám, doüqos fiatalokra van szük­ség az új falusi szervezetekben. Persze helytelenítjük azt, hogy a 34 tag között egyetlen egy leányt sem találunk. Az EPOSZ nemcsak a fiúk szervezete, ha­nem a lányoké is. A háromfai ifjúsáqi vezetőknek azon kell dolgozniuk, hogy a lányokat is megnyerjék az új szerve­zetnek. Alakítsák meg számukra a lány­koszorút és kérjék a helyi tanítónők segítségét. Az alakuló üléseken ismertetik az EPOSZ programtervezetét és megvitat­ják azt. Különösen tetszik a fiataloknak az, hogy új szervezetük több gondot fordít a szórakozási igények kielégíté­sére, a kulturális munkára és a sportra. Általános kérelem azonban az, hogy a falu sportéletének irányítását bízzák az EPOSZ-ra. A járás többi szervezetében már mun­kához is láttak a fiatalok. A nagykor­pád! és bolhási fiatalok színműveket ta­nulnak, hogy még a farsangon szórakoz­tathassák községük lakóit. Többhelyütt karnevál megrendezésén fáradoznak. Szabad független hazáiért, virágzó mezőgazdaságért, boldog, megelégedett parasztságért dolgozik az EPOSZ. Mun­kájához több támogatást kér a falu ér­telmiségi dolgozóitól: aqronómusoktól, pedagógusoktól egyaránt. Az MSZMP politikáját a fiatalok elismerik és segí­tenek is annak végrehajtásában. Több helyen a vezetősáqbé MSZMP-tagokat is választottak, akik elviszik a párt szavát a parasztdala lók közé. A nagyatádi járásban tehát újra él a parasztifjúság szervezete. Mi jó mun­kát, kellemes Időtöltést kívánunk a já­rás parasztfiataljainak. DORCSI SÁNDOR, a járási EPOSZ ideiglenes intéző­­bizottságának tagja. Ernővel, Körmendivel, vagy magá­val Vidoviccsal? Azt is mondotta Rejtényi Ferenc ezen a beszélgeté­sen, azért nem lépek be a pártba, mert «-nem tudom elfelejteni a Bu­dapesten elesett fiatalokat.-« Meg­nyugtatjuk Rejtényi Ferencet, mi sem felejtettük el. Sem a fiatalokat, akiket megtévesztettek az ellenforra­dalmárok, sem azokat a kommunis­tákat, akiket embertelenül, állati módon gyilkoltak le. De azt sem fe­lejtettük el, hogy ezt éppen a hor­thysta jegyzőknek, kulákoknak, csendőröknek és cimboráiknak kö­szönhetjük. Még egyszer az Országos Földtani Főigazgatósághoz A beszélgetés során a kommunis­ták sok hibára, szabálytalanságra hívták fel a figyelmet. Elmondották, hogy sok visszaélés történt, ami súlyos kárt okozott a népgazdaság­nak. Ennek kivizsgálására a szer­kesztőség nem képes és nem is hi­vatott. Már régebben írtunk az Or­szágos Földtani Főigazgatósághoz, Bese elvtársnak, hogy jöjjenek le Kaposvárra, s a szerkesztőséggel kö­zösen vizsgálják ezt ki. A levélre a mai napig nem kaptunk választ,. A régi módszereken változtatni kell A beszélgetés során vitatták meg a kommunisták az intézőbizottság javaslatait pártunk szervezeti sza­bályzatához. Nem részletezem mind­egyiket, mert ami íeltűnt, az mind a tíz ponton végigvonult. Ez pedig abban mutatkozott meg, hogy az in­tézőbizottság majdnem mindegyik pontnál talán legfejntosabbnak az ellenőrzés szerepét tartotta. Ellenőrzést a gazdasági munkában, s a különböző tömegszervezetek fe­lett. Emlékezzenek vissza az elvtársak arra, hogy a vállalatnál is milyen hibák voltak a pártszervezet és az igazgató, illetve a vállalatvezetés kö­zött. Vörös elvtárs, a volt párttitkár sok esetben helytelen módszereket alkalmazott (bár ez nem az ő hibá­ja), ami elmérgesítette a viszonyt a pártszervezet és a vállalat vezetősége között. Mi a régi hibákat nem akarjuk folytatni. Nem akarunk Darancsol­­garni, ellenőrizgetni. Uj módon akarunk dolgozni, segíteni, ami még a látszatát is elhárítja a parancsol­gatásnak. Gondolkodjanak ezen a Mélyfúrónál lévő kommunisták, az intézőbizottság, s elsősorban maga Csondor elvtárs. Gondolkodjanak és olyan légkört alakítsanak ki a válla­latnál. amelyben a kommunisták nem ellenőrizni, hanerp új módon akarnak dolgozni, Segíteni, s amely módszer elősegíti a pártszervezet és a vállalatvezetési közötti jó vi­szony megteremtését. Szalai László. Ili Több mint három hónap telt el a tragikus események óta, és még min­dig vannak, akik elhiszik, hogy ná­lunk nemzeti szabadságharc és nem ellenforradalom volt. Azóta a tények egész halmaza, külföldi és magyar lapok cikkei, fényképei, szemtanúk ezrei, legyilkolt, meglincselt, halálra kínzott emberek vére, elégetett vörös zászlók, szétzúzott vörös csillagok, elhamvasztott könyvek, vidéken a tsz-vagyonok széthurcolása, ártatlan emberek százezreinek üldözése és megfélemlítése igazolja azt, hogy itt ellenforradalom volt. Nálunk, Somogybán nem tudott olyan véresen és kegyetlenül kibon­takozni a banditizmus, mégis mindaz, ami megyénkben történt, ellenforra­dalom volt, mindannak ellenére, hogy sok jóhiszemű ember is részt vett benne. De beszéljenek maguk a tények. N. I. asszony elmondja, hogy: »Ok­tóber 31-én fél 12 lehetett, amikor kimentem az utcára. Láttam, igen sekan vannak a járdán, kocsiúton, akik mind a Petőfi utca felé néze­getnek. — Mi van? — kérdeztem egy idősebb asszonytól, aki az ablakon kikönyökölt. Ijedten válaszolt: — A katonatiszteket viszik a ’Füredi úti laktanyából a börtönbe. Jaj. jaj, mi lesz velük, mi lesz szegényekkel?-— Hát ez borzasztó — sóhajtot­tam —, hová fog ez fejlődni. És mit tettek ezek, hogy úgy kell őket vé­gigkísérni az utcán, mint a gonosz­tevőket. Ahogy jobban megnéztem, Marties ezredest láttam az elsők kö­zött. Úgy? Hát mégsem szökött meg, mint ahogy mondták? Ugyanis előtte való nap azt beszélte nekem az egyik nemzeti bizottsági tag, hogy Marties megszökött, nem találják, pedig nagy bűn terheli a lelkét, ő gyilkolta meg Kplozsvári-Grandpierre írót. Másnap pedig a »Szabad Somogy« azt írta, hogy Kolozsvári-Grandpierre Emil Budapesten él és semmi baja. A menet élén haladt a hét tiszt, »a hét bűnöző«. Ezek háta mögött vagy Kaposvári képek es tragikus napokról 25—30 géppisztolyös katona, akik fegyvereiket a bűnösökre szegezték. Ezek után két tank, tele 'katonákkal, civilekkel. Majd vasutas egyenruhás férfiak és civilek, mindenféle kétes elemek, kocsmatöltelékek, cigányok, uícagyerekék. Ezek után 5—6 sze­mélygépkocsi, benne a magukat »szent forradalmároknak« nevezett vezetők. Egy sötét hajú, sötét ábrá­­zatú, nyurga fiatalemberben Kun­szabó Ferenc újságírót ismertem fel. Ez az ember a Lenin Intézetben ta­nult, ahonnan eltanácsolták és kizár­ták a pártból. Ez ült az első autón, dirigált, hadonászott, intézkedett. A másikon többedmagával Petőcz Sán­dor, egy nagyhangú férfi, ki a Film­­művészeti Főiskola hallgatója volt és onnan kizárták. Ezek kísérték a tiszteket, élvezték a szomorú és szégyenteljes jelenetet. Mert az utcagyerekek oda-odaszalad­­tak és leköpdösték a tiszteket és kő­vel dobálták őket. A »szent forra­dalmárok« mindent eltűrtek. Hosszú volt a felvonulás, sokan voltak. A »bűnösök« nem voltak megrémülve. Középen haladt a fér­fias arcú, izmos, erős ember, Mar­ties Pál ezredes, mellette jobbról a délceg, szőke Kovács Sándor őrnagy, balfelől a mindig vidám Száraz Pál őrnagy, kinek arca most kissé borús­nak látszott. Mellette keményen lép­delt Molnár százados, s utánuk a többiek. Mentek igazságuk, bűnte­­lenségük tudatában, öntudatosan, büszkén szembenézve a csúíolkodók­­kal, gazokkal, s talán a halállal. Az őszi nap kibújt a szürke felhőnyalá­bok közül és szikrázva, ragyogva né­zett le rájuk. Felzaklatott idegekkel néztem a menetet. — Mit csinálnak ezekkel? — kérdeztem az egyik nemzeti bi­zottsági tagot. — Most börtönbe kísérjük őket — majd cinikusan hozzátette —, de ha az oroszok bejönnének Kaposvárra, ezek előbb a többi vezetővel együtt agyon lesznek lőve Tizenkettőt ütött a toronyóra, nem maradhattam tovább.« IS. Kovács Sándor őrnagy visszaemlékezése »Október 31-én reggel kilenc óra körül hatalmas civil- és katonatömeg jelent meg a laktanya udvarán. Kö­vetelték a két letartóztatott tiszt ki­adását és bebörtönzését. Kik voltak itt a hangadók? Kun­szabó, Poidesz, a honvédség részé­ről pedig a feltűnési visZketegségben szenvedő Adorján százados és Kiss százados, kik párttagok voltak, de kommunisták sohasem. Néztük az erkélyről, hogy hová tették a becsületes emberek az eszü­ket? Engedték, hogy olyan talmi ele­mek, mint a volt főszolgabíró fia, vagy a volt laskagyáros fia, vagy a volt rendőrnyomozó irányítsák a hangulatot. Miért nem a józan eszük­kel gondolkodtak ezek? Az említette­ken kívül még többen felszólaltak. Olyanok, akikkel egész évi kiképzés­ben baj volt. Állandó fegyelmezetlen­ség, hanyag teljesítés, destrukció, karrierizmus volt a jellemző rájuk. Ezek az emberek merték ajkukra venni a »tiszta forradalom« jelsza­vát? Csoportba állítottak és fegyve­res katonákkal a városon keresztül lekísértek bennünket a Zrínyi lakta­nya fogdájába. Számunkra szomorú volt ez a me­net. Nem azért, mintha az öntuda­tunkon esett volna csorba. Nem, ko­rántsem! Mi éreztük, hogy a menet alatt lélekben és öntudatban meg­­arélosodtunk. Valahogy az volt az ér­zésünk. nem hamis ügyért szenve­dünk. Lehet, hogy voltak hibák, de ennek nem a kommunisták megfé­lemlítése és bebörtönzése az elinté­zési módja. Eszünkbe jutottak a kommunista mártírok — no. nem azért, mert hozzájuk hasonlítottuk magunkat —, de az ő szenvedéseikre visszaemlékezve, önkéntelenül is ugyanazok az érzések nőttek fel ben­nünk: a munkáshatalomért, a párt­ért, a hazáért a mi áldozatunk nem sok. Az úton különböző szidalmakat köpdöstek felénk: »Ezek az ötezer forintos fizetésűek«, »Itt mennek a pobjedások«. »Miért csizmában, mi­ért nem mezítláb mennek« stb. Köz­ben eszünkbe jutott, hogy miért min­ket kísérnek ezek a többségükben munkás- és parasztemberek. Hát va­lóban, mi lennénk a nép ellenségei? Hiszen mi is közülük valók vagyunk, az én apám egyszerű parasztember, tsz-tag, a másik maga volt kétkezi napszámos, a harmadik valamelyik üzemben dolgozott. Miért nem a ré­gi hatalmasságok ivadékait kísérik, hiszen Kaposváron is rengeteg ilyen van: régi főszolgabíró, intéző, pol­gármester, vagy főispán, »kérlekalás­­san<- katonatiszt. Ezekkel az embe­rekkel mi van? Nem ezek a nép el­lenségei? Dehogy nem! m. Este átszállítottak bennünket a megyei börtönbe. Akkor már a Me­gyei PB tagjai is ott voltak. Szörnyű, nyomasztó érzés volt ott lenni. Hcgjr melyik pillanatban puf­­fantanak le bennünket, nem tudtuk. Volt idő gondolkodni a dolgokon. Egy azonban biztos, nem találtunk életünkben olyan momentumot, ami­ért nekünk így kellene bűnhődni. Ez igazságtalanság! Visszaemlékeztünk ’ a munkánkra. Rossz szándék soha sem vezetett bennünket, a fegyelem­re, a népi vagyon megóvására, er­kölcsös, jellemes életre akartuk ne­velni beosztottainkat. Eszünkbe jutott, hogy az emberek a rendszer hibái ellen léptek síkra, a törvényellenesség ellen bontottak nemzeti színű zászlót és mégis bo­káig jártaik a törvénytelenségben. Az volt az elszomorító, hogy kommunis­ták is segédkeztek ebben. A cellában velem volt egy becsületes, régi mun­kásmozgalmi elvtárs, akinek állan­dóan visszatérő gondolata volt, hogy csak a feleségéhez és két kicsi gyer­mekéhez ne nyúljanak. Nem volt ok­talan a félelme. 1944-ben a fasiszták az első feleségét és két kicsi gyer­mekét gyilkolták meg. Azt gondolta, hogy egy újabb családi tragédia elé néz. A reggeli séta volt a nagy ese­mény, akkor láttuk, hogy szaporo­dunk-e vagy fogyunk. Itt a sétákon egymáshoz felzárkózva tudtunk vala­mit beszélgetni. Akikkel én beszél­tem, nem voltak kétségbeesve. Szin­te egyöntetűen el vo}tak szánva min­denre. Szombaton délután valami válto­­'zás történt. Hirtelen nagyon kedve­sek lettek a börtönőrök. Cigarettát adtak be és még azj újságot is meg­ígérték. Délután benn volt a feleségem, rá­cson keresztül tiszta fehérneműt adott be. Szokatlan, eddig ismeretlen érzések. Ö a »szabad« világban és én börtönben. Mi lesz vele? Hát rászol­gált ő erre a szenvedésre? Hamva­sék, Adorjánék, Kunszabóék, Klénin­­gerék számot vetettek ezzel? Elvál­tunk. Én az elválás miatt lettem re­zignált. Ő pedig, lehet, azt gondolta, hogy utoljára lát... Nehéz éjszaka volt. Reggel motor­­zúgásra és lövöldözésre ébredtünk. Gyorsan öltözködtünk, ajtót torla­szoltunk, védtük magunkat mindad­dig, amíg egy magyar elvtárs hing­ja meg nem szólalt — orosz szavak­kal vegyítve — »maradjatok nyu­godtan, elvtársak, szabadok vagy­tok«. Mi türelmetlenségünkben széj­jelrúgtuk az ajtón lévő »etetőt« (így nevezik, ahol az ételt beadják). Míg végre kinyílt a cella ajtaja és első­nek egy mongol kérni szovjet tisztet Öleltem át és csókoltam meg. 1 Nagyszerű érzés volt a szabadulás. Kaj, friss levegő! Szabadság! Élet! Újra és újra csak a szabadságot hoz­ták számunkra a szovjet nép fiai és én úgy gondolom, hogy sok százezer és millió ember nevében mondjuk«: rajta, leszünk, hosy végérvényese» és visszavonhatatlanul!«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents