Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-13 / 36. szám
Szerda, 1957. február 13. SGMQGVORSZÄG 3 HÁROM EMBER, három vélemény Ahogy az ujjaink sem egyformák, úgy az emberek sem... Az egyik másként nézi és ítéli meg a dolgokat, mint a másik. De vannak kérdések, amelyekről ugyanaz a véleményük. Három várdai paraszt emberrel beszélgettem a minap. Mindhárman az ősszel álltak ki a termelőszövetkezetből. Abban egyetértenek, hogy tovább kell javítani mind a növénytermelést, mind az állattenyésztést s főleg a minőséget kell szem előtt tartani. De hogy' ezt miként lehetne jobban megvalósítani, egyénileg, vagy közösen összefogva, erről különböző nézeten vannak. Keszthelyi Gyula húsz holdas gazda igen szereti a földet és az állatokat, hozzáértően bánik velük. Azt mondja, hogy sokkal szebb és jobb állatokat tud nevelni a saját istállójában, mint amilyent a közösben nevelnek. Ha a múlt évben nem erőltették volna ennyire a szövetkezést náluk, ak kor többre ment volna a község lakossága, s többet, olcsóbbat adhatott volna az országnak kenyérből, húsból egyaránt. Most már 1 biztonságosabban és nagyobb kedvvel gazdálkodik, mint a múlt évben. Kilenc szarvasmarhája van. Ebből három fejő1' tehén, amelyek naponta 14—16 liter tejet adnak egyenként. Két szép bikát továbbtenyésztésre nevel. Azelőtt is minden évben nevelt egy-két tenyészbikát, s el szokott adni 10—12 hízott sertést. S úgy számol, hogy ezeket az eredményeket ismét eléri. S ha minden gazda így törekszik, akkor valóban többet és olcsóbbat tud adni a városnak a falu. Bálázs János 10 holdas gazda azzal dicsekszik, hogy annyi kenyérgabona még sohasem került a padlására, mint az elmúlt évben, amikor termelőszövetkezetben dolgozott. Még most is van annyi gabonája, hogy jövő ilyenkoris? sem fogy el. A felszabadulás előtt cseléd volt több földesúrnál, s már akkor is gondolt arra, hogy az egyéni parasztok ha összefognának, s táblásán, géppel művelnék a földjüket, olcsóbban és többet termelhetnének. Mert, ha a földesúrnak megéri traktort vásárolni és azzal szántani, akkor a dolgozó parasztoknak is megéri... Ö már régóta hive a közös gazdálkodásnak s ezért ragaszkodott a végsőkig a termelőszövetkezethez. No. de képtelen volt ő viszszatartani az ősszel a tagságot. Szétroent a tsz s 6 is egyéni lett. Még most bízik abban, hogy jó gabonatermése lesz, mert a közösben vetették, de hogy tehénfogattal milyen talajmunkát tud végezni a következő évi termés alá — ez fogas kérdés, s mégcsak rágondolni sem szeret. A szövetkezetben nem voltak ilyen gondjai... Varga József 20 holdon. gazdálkodik. Sokat kínozza a gyomorbántalom, s bizony a nehéz mezőgazdasági munkában hamar kimerül. A múlt nyáron a termelőszövetkezetben dolgozott családjával. Akkor abban reménykedett, hogy egyre több nehéz munkától menti majd fel a gép, amit nagy táblán könnyen alkalmazhatnak. Sőt, olyan tervei voltak, hogy elmegy mezőgazdasági szakiskolára. Mert még elég fiatal ahhoz, hogy tanuljon. Most keserűen emlegeti ezeket a dolgokat. Helyteleníti az erőszakos szövetkezeti szervezést, s híve lenne valamilyen társulásnak, amelyben összefogva mégis csak könnyebben, jobban megy a munka. Beszélgessenek ezekről a dolgokról minél többet a várdaiak. Senkit nem fognak közülük zaklatni többé sem azért, mert az egyéni úton akar haladni ezután is, de azért sem, ha valaki a közösnek, a társulásnak a híve. Beszélgessenek, gondolkodjanak a holnapról. A józan paraszti ész csak kifundál valami jót, hasznosat... Szűcs Ferenc. Bűnesetekmeny — vagy gyerekes csíny. Egy gyilkosság! kísérlet nyomán A gyermek lelkivilága rendkívül bonyolult. Min** den apró jelenségre reagál, figyel, kérdez, tájékozódik a világban és utánozza a felnőtteket, »nagyot játszik-«. Környezete s a hallott, látott dolgok, különösen a megrázó, tragikus események barázdát szántanak lelkében, s ezekre sokáig emlékezni fog. De nem mindegy, hogy hogyan. Tapasztalatait rossznak és jónak, bűnnek és követendőnek könyvelheti el, s a felnőttek, a pedagógusok segítségével választhatja ki a jót, a példaképet, az »utánzásra« érdemeset... Mert nincs, nem lehet olyan vadhajtás, mely tovább nőne, sorvasztaná a tövet, ha gondos kezek idejében levágják, s aggódó féltéssel vigyázzák a gyermeki lélek tisztaságát. Milytm a gyermek? Játszik. Katonát lát az utcán, kardot farag, s katonásdit játszik. Csúnyán káromkodó embert hall, holnap ő is megpróbálja. Ha autót lát az utcán, gépkocsivezető, ha vonatot, mozdonyvezető akar lenni, s ha édesanyja kórházba kerül, másnap injekciókat ad kedvenc babájának. De ha gyilkosságról hall, ha szúrkálni lát, s kegyetlen embertelenségeket tapasztal környezetében, akkor gyilkolni fog?? ... Igen! Megöli pajtását csak azért, mert nincs, aki jóra intené. De ha van ember, aki kézenfogja e megfertőzött lelkű .gyermeket, s tanítja, neveli a jóra, s megútáltatja a rosszat, nem lesz gyilkos a fiúból soha. A kitörölhetetlen nyom ottmarad lelkében, melyet a gyilkosság hasított belé, de örök időkre irtóztató kegyetlenségként marad emlékezetében. Egy rövid rendőrségi feljelentés fekszik előttem. Iszonyú cselekedetet tartalmaz. S a »főhős« egy 14 éves gyermek, Horváth István balatonszárszói általános iskolai tanuló. Február 1-én 7—8 óra között történt a balatonezárszói iskolában. Horváth István több gyerek előtt arról beszélt, hogy Budapesten felakasztják azokat a gyerekeket, akiknek kommunista az apja, vagy nem akar hittanra járni. — Nosza hát, csináljuk mi is — hetvenkedett a fiú, s elkiáltotta magát: akasszuk fel Pajor Árpádot! A teremben lévő esőköpeny zsebéből kivette a kabát övét, Pajor Árpád nyakába tette, odavonszolta a fogashoz és igyekezett felhúzni a gyermeket. Csak a többiek akadályozták meg tettének elkövetésében. Tizennégy éves gyermek! Egy fiú a sok közül, akire helytelen irányban hatottak az elmúlt események borzalmai. Milyen csúf és gonosz elferdülése ez a gyermeki léleknek. Benne nincs semmi a jó és nemes iránti érzékből? Nem ismer 6 szeretetet, emberbaráti, pajtási együttérzést? De miért? Miért lenne képes egy tizennégy éves gyerek megölni pajtását egy hír hallatára? Miért, miért, miért? A válasz csak egy lehet: hiányzik a segítő kés, mely annyi sok emberi élet első lépéseit, útját egyen-r gette. Gonosztevő Horváth István? Nem! Ki merné ezt állítani? Egy gyermek, akiben túlburjánzott a rossz iránti hajlam, s ez csak környezet^ hatására történhetett. Mit látott otthon ez a fiú, hogyan nevelték szülei? Apját több esetben büntették betörés, lopás és egyéb bűncselekmény miatt. A fiú bátyja ugyancsak büntetett előéletű. Vajon nem tőlük hallotta Horváth István, hogy fel kell akasztani a kommunisták fiait? ... És az iskola? A pedagógus, a nevelő miként hatott e rossz környezetben élő gyermekre? Vigyázta-e aggódva lépéseit, igyekezett-e jóra nevelni? Aligha. Havién István pedagógus a vizsgálat során kijelentette: »Ez csak afféle gyerekes csíny volt...« Gyerekes csíny? Nem! Ez kendőzése a valóságnak. Lehetséges, hogy egy pedagógus csak ennyire tudna következtetni az eseményekből? Igen, lehet különböző magyarázatokat kitalálni, lehet hivatkozni erre is, arra is, de a tényt megcáfolni nem lehet. Horváth István tettéért valaki felelős! Igaz, a gyilkossági kísérlet elkövetőjét átadták a fiatalkorúak ügyészének. De ezzel nincs minden rendben. T övő generációnk, az ifjúság sorsát, jellemének formálását tettük le pedagógusaink kezébe. S ha már a szülői ház — mint jelen esetben — rossz irányba hat a gyermekre, hozzuk helyre, amit lehet. A gyermeknevelés hivatás! Szerető aggodalommal óvjuk őket a rossztól, tudjunk különbséget tenni a csíny és a bűn között, mert soha nem éreztük oly nagy szükségét gyermekeink helyes útra térítésének, mint most. Féltsük őket apai szeretettel, s őrködjünk gyermeki lelkűk tisztasága felett. JÁVORI BÉLA — Eredményes házkutatás. Házkutatást tartottak a napokban Paár Károly, hosszúvízi lakosnál, akinél a •különböző töltényeken kívül egy pálinkafőzéshez használatos teljes felszerelést találtak. Egy „csendes" délelőtt Áldozat, tudományrajongás, ami a födőgyógyászat munkájához vonzza az orvosokat és az asszisztenseket, vagy a pénz az, ami elfeledteti a veszélyt, a fáradhatatlan küzdelmet? Nem. —• A nagyszerű hivatástudat, a társadalom sorsa feletti aggódás, •egy zavartalanabb jövő tudatos kialakítása ad itt erőt, ez a munka mozgató rugója. Világszerte megfeszített küzdelem folyik a tbc felszámolásáért, vállvetve küzdenek a szakorvosok, minden segítséget megadnak hozzá a kormányok, hogy végre teljes győzelmet arathasson a tudomány. Magyarország is derekasan veszi ki részét e munkából, érthető, hisz pár évtizeddel ezelőtt »magyar betegség«-nek emlegették. A nyomor, a tudományos munka hiánya miatt ijesztő mértékben szedte áldozatait a veszedelmes betegség. A háború pusztításai után Somogy megye csöppnyit sem állt jobban a megbetegedések százalékarányát tekintve, mint az ország bármely más területe. Akadt munka elég. Elsőként kiépítették a felszámoláshoz szükséges gondozókat. Ezek munkáját a megyei TBC Gondozó Intézet fogja össze ma is és irányítja főként szakmai vonalon. Felmérni a megalakulás óta végzett munkát? — Szinte aligha lehet... Kis százalékszámokba zsugorodik össze a temérdek erőfeszítés, amely az elmúlt évek folyamán és ma is történik. íme az útjelző: 1938-ban még tízezer emberből tizennégyen haltak meg tbc-ben. A felszabadulás után a INH nevű gyógyszer bevezetése után négyre csökkent, ma pedig Somogy megyében pl. csak három (rendszerint elhanyagolt eset), de meg nem erősített adatok szerint már 2,9 százalék. óriási betűkkel kellene hirdetni ezt a szinte elképesztő számot. Hiszen a tbc-halálozás gyakorlatilag a nullára csökkent. Aligha akad az életnek bármely más területe, ahol rövid idő alatt ilyen eredményt produkáltak volna. Dr. Szundi Aladár főorvos íves homlokán lassan kisimulnak a ráncok A múlt küzdelmeire való visszaemlékezés után fürge tekintete megtelik a környezet érzékelésével... a röntgenben most kattant a vörös lámpa és Szedlák doktor előtt ott P’heg a tüdő, és lüktet az emberi szív... — A kedves Borsosné doktornő Z. bácsit látja el tanácsokkal: Nem tetszik nekem .. . Hány kiló? Csak a ház körül dolgozik? Megindítjuk a gyógyszerkúrát... — Az asszisztens megnyomja a stoppert: a vérsüllyedés mindjárt aláhúzza majd az eredményt. Nyílnak, csukódnak az ajtók és ember -embernek adja a kilincset. Nincs ezen csodálkozni való —• mosolyog a főorvos —, itt vagyunk a jelenben: Most, a délelőtti órákban már harminc kezelt beteget és ötvenkét átvilágítottál írt nyilvántartásába a statisztikus, a délután folyamán még vagy száz diák várható... Igen, ez egy »csendes« nap a gondozó életében, mert máskor ez a szám fél nap alatt is lepereg. Most egy új beteget vizsgálnak. Az orvosi érdeklődés elsősorban a megbetegedés okát kutatja, éppen ezért a beteg környezetére vonatkozóan szaporáznak a kérdések: mikor lett beteg, milyen a környezete, van-e beteg rokona, van-e mód az elkülönítésre? stb. — Gyógyszert kap-e vagy egyéb kezelést, vagy esetleg mindjárt kórházba küldik, ez rövid megfigyelés után dől majd el. Ettől a pillanattól a gondozó nem veszi le róla a szemét, egészen a gyógyulásig. A főorvos közben mérlegeli az esetet, aztán javasol: filmfelvételre küldik. Egy másik karton kerül a kezébe. Itt van pl. Zs. kisfiú — mutatja —, egészen súlyos állapotban látta meg az orvos, ma tökéletesen tiszták a tüdők. Boldogító örömök! A harc kemény és következetes. Egy pillanatra sem szabad engedni, vagy megtántorodni. Ez a módszer vezetett eredményhez az elmúlt évek alatt is. Milyen a betegség felszámolásának haditerve? — Két vonalon folyik: az egyik a megelőzés, a másik a gyógyító munka. A megelőzés ismert módja a rendszeres szűrővizsgálat, újabban a csecsemőkön alkalmazott bcg-oltás, amely mentesíti őket a tbc-től és ha mégis megkapnák, úgy egészen könnyű lefolyású csak. A szűrővizsgálat akkor eredményes csupán, ha meg is jelennek ezeken a vizsgálatokon, éppen ezért egyes államokban kőtelezővé tették a három évenkénti szűrést, még a nem közalkalmazottak számára is. Ez az első lépés a tbc teljes felszámolására — hangzik a főorvos válasza. — De mi történjék a kiszűrtekkel? Egyrészüket a gondozó kezeli, a komolyabb eseteket gyógyintézetbe küldik. Persze a kiszűrt betegek problémája gazdaságilag nem olyan egyszerű. Hiszen a tbc rendszerint hosszantartó, a beteg pedig munkaképtelen, táppénzre és drága gyógyszerekre szorul. Ha mégis munkába állhat, munkáját könnyebb területen tudja csak végezni. Ebben kell segíteni a társadalomnak. Félretenni a rossz előítéleteket... — a tbc nem szégyen, balszerencse csupán. De összefogással elkerülhető, illetve gyógyítható. A jövőt igen kedvezőnek véli dr. Szundy főorvos. Az állam továbbra is teljes erejével támogatja a tudományos, a megelőző és a gyógyító munkát. Igen jó eredményt vár pl. a Somogy megyében rövidesen beinduló un. »ernyőfénykép-szolgálat«-tól. Lényege: autóbaszerelt röntgenernyőre kivetített képet lefényképezik. Ezt a feladatot orvos nélkül is meg tudják oldani. Ahol a fénykép gyanúsat mutat, oda mindjárt kiszáll a kerületi röntgenautó. Felvételeket készít, amelyeket szakorvosok nyugodt körülmények között kiértékelnek, és megteszik a szükséges intézkedést. Ezzel a módszerrel rövid idő alatt az egész lakosságot eredményesen lehet átszűrni. A közösségnek kell segíteni ebben, hogy mindenkire sor kerüljön. Utóbbi időben növekedett a kórházi ágyak száma is. Nemrég Ötvöskónyiban létesült fekvőbetegek részére új intézet. Kaposvárott a Gondozó' Intézet részéről is szükségessé válna: bővítés, csupán helyiség probléma az,: ami akadályozza a kivitelezést. Reméljük azonban, hogy az illetékes szervek megadják a támogatást. Gyógyítható és ma már nagyon jól gyógyítható a tüdőbaj. Azok, akik önmaguk is törődnek betegségükkel, egészen az aggkori végelgyengülésig élhetnek. De kettőn áll a vásár, örvendetes tény ma már, hogy egyre többen fordulnak bizalommal a gondozó szakorvosaihoz. Ok pedig nem rettennek meg. Törhetetlen optimizmussal, a végső győzelembe vetett hittel végzik ezt a szinte történelmi jelentőségű munkát. Megbecsülésükre aligha kell valakit is buzdítani. A névtelen fehérkabátos hősök szerény emberek, hitük, örömük a hétköznapok eredménye. Az idő, a kivívott siker, mint már eddig is tette — igazolja őket. <£-ÁiA ЯЛуМм. Olyan kihalt a hajlékunk fyd*. *?rí v.u r4áí4n ':-.v ш 4 4П < „А? *fj. У&4М Ч ''.пд*£л út- wA MM hUütil Ja, íéí’jíj* í-<> í у ajtéjííi, $e>€ <(*&• . Um4 ****&*»& 'M db Elment. Egy este — úgy mint máskor — odaszólt édesanyjának: — Anyi, megyek ám... A kapuban megállt, hátranézett. S az anya nem látta többé ... »Kedves Édesanyám, Jóska és Nénje/« így kezdődik a levél, mely az idegenbe távozott fiú vágyát, sóhaját hozta az aggódó édesanyához. De sajgott a szív kegyetlenül, fájón, s könnyzápor öntötte el a szsrr.et, mert az csak levél nem a fiú, s az anya nem simogathatja már remegő kézzel fiának fürtjeit... Megbánó levél. Igen, Kordé Jani rég megbánta, hogy itthagyta az anyai házat, hegy a nélkülözést és bizonytalanságot, nyomasztó honvágyat és keserűséget választotta cserébe. Jönne is talán, jönne szívesen. »Néha úgy elfog a vágy, és úgy szeretnék ' köztük lenni. Édesanyám, ne haragudjon rám, de előbb kellett volna jobban keze közé venni...« Az elkeseredett fiú vádol. Vádolja ömpagát, de ezt nem meri bevallani. »Édesanyám! Megeszem itt magát a kenyeret, amiért magával szoktam veszekedni. Ne féljen, most már megenném otthon is. Nem szólnék semmi ételért, akármit főzne. Csak tudnám, hogy visszafogadnának-e? .. > Mennyi önvád, mennyi őszinte megbánás és vágyakozás csendül ki e sorokból! De a 16 éves fiú tehe'etlenül áll a nagyvilágban. Idegenektől körülvéve, még a ny Ivüket sem érti, s nincs aki megkérdezze: mit főzzek fiam, nincs, aki kimosná az ingét... Micsoda gyötrő fájdalmat okozhat egy meggondolatlan, gyerekes lévés... Hogy visszafogadnák-e? Boldogan, örömmel! De hiszen nem viszszafogadni kell Őt, nem közösítette ki a család, csak gondolt egyet, s megszökött... — Jókedvű volt, este mindéi dalolni szokott. Olyan kihalt a hajlékunk, mióta nincsen... így szél az édesanya. És fogadkozik: dehogy bántaná ő, dehogy szólna egy rossz szót is, csak már láthatná. Most bánkódik, fáj, hogy a gyerek nem "bet egy jóízű falatot. És naponta küldi az üzeneteket. Ma a leveleket, s azontúl százszor is elmondja: —, Gyere haza, kisfiam, gyere, Janikám! Vajon elhallatszik-e az édesanya hívó szava sókezer kilométerre, messzi, távoli országokba...?
