Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-01 / 26. szám
i SOMOGYORSZÁG Péntek, 1957. február 1, Súlyos börtönbüntetésre ítélte a bíróság Tarosont és társát Néhány hónappal ezelőtt a helyi sajtó már közölte, hogy a rendőrség befejezte a sikeres nyomozást a kaposvári és környékbeli betörések ügyében, s a tetteseket elfogták. A napokban már ítéletet is hoztak. 1955 őszén, s főleg a múlt év tavaszán igen sok betöréses lopás történt Kaposvárott. Ismeretlen tettes, vagy tettesek betörtek közületek, intézmények, üzletek irodáiba, onnan pénzt, s egyéb értéket loptak el. Széleskörű nyomozás indult A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy a betöréseket csakis azonos személyek követhették el. Erre vallott, hogy az elkövetési mód csaknem teljesen azonos volt mindenütt. Múlt év nyarán végül is fényt derített a bravúros nyomozás a tettesek személyére. Az egyik intézménynél, ahol az ismeretlen betörők még nem jártak, megjelölt pénzt helyezett el a rendőrség, egyben pedig figyelték mindazokat a helyeket, ahol a pénzt felhasználhatják. A betörők néhány nappal ezután csakugyan fel is feszítették a rendőrség által elhelyezett pénzt tartalmazó kasszát, s az egyik boltban leleplezték a betörő feleségét, aki épp vásárolni akart a megjelölt pénzből. így került hurokra Tarcson Árpád. Az őrizetbe vett Tarcson a rendőrségen töredelmesen bevallotta tettét, s elmondta azt is, hogy nem egyedül követte el a betöréseket. hanem társával, Solymosi Miklós büntetett előéletű kaposvári lakossal közösen fosztogatták a pénzes kazettákat, lopták a bolti árukat. Mint kiderült, Tarcson Árpádné és Solymosi Miklósné is tudott a férjek törvénybeütköző pénzszerző útjairól. Az ügyészség a későbbiek során mindkettőjük ellen orgazdaság bűntette miatt emelt vádat. A betörők kihallgatásuk alkalmával elmondották, hogy közösen 23 esetben törtek be. így például ők hatoltak be a kaposvári Helyőrségi Tiszti Klubba, ahonnan tizenötezer forintot loptak, a Szikvízüzem irodahelyiségébe, az Anya- és Csecsemővédő Intézetbe, óvodákba, mozipé'nztárakba, ruházati boltba, iskolákba, a környező községek tanácsházaiba. ítélt a bíróság A Kaposvári Járásbíróság a napokban tárgyalta Tarcson Árpád és társa ügyét. Társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és bűnszövetkezetben elkövetett lopás bűntettében mondották ki bűnösnek Tarcsont és Solymosit. Tarcson Árpádot hét évi börtönre és tíz évi jogvesztésre — kivéve a szülői jogokat — ítélte, Solymosi Miklóst pedig tíz évi börtönre és tíz évi jogvesztésre. A bíróság megállapította, hogy Tarcson Árpád Solymosi Miklóssal 23 rendbeli betöréses lopást követett el, ezenkívül azonban Solymosi még egyedül is dolgozott. Öt betörés volt még magánszámláján. . Tarcson Árpádnét és Solymosi feleségét a bíróság orgazdaság bűntettében találta bűnösnek. Tarcsonnét 6 hónapi börtönre, Solymosi Miklósnét pedig egy évi börtönre és 500 forint pénz mellékbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. Bilicsi és a kilátástalanság Időtlen idők óta nem volt ilyen mozgalmas az élet az abdai vámház körül, mint mostanában. Karhatalmistáink itt tartják a nyugat felé és felől közlekedő gépjárművek ellenőrzését. Vannak, akik nagy hangon utasítják vissza az igazoltatást, vannak, akik megtörve veszik tudomásul, hogy fennakadtak a hálón. Érdekes, hogy az »utasok« közül legtöbb mély sóhajtással ismeri be disszidálási szándékát. Megrázó szavakkal ecsetelik nyomorúságos életüket, és amikor a könnyekig meghatott nyomozók tízezres kötegben szedik ki poggyászukból a oénzt, cs ak fáradtan legyintenek. így történt a közeli napokban Bilicsi Tivadar, közismert színművészünkkel is. Ö sem látott semmi lehetőséget arra, hogy idehaza megélhessen családjával. Nem voltak »kilátásai«. Bőröndjéből közel fél kiló színarany és több köteg százas bankó került elő, ami úgy látszik kevésnek bizonyult addig, amíg megkapja a legközelebbi fizetését. No, dehát ez a humorista átka, hogy a vasszívű karhatalmisták sem hisznek neki. (A Csongrádi megyei Hírlap nyomán.) „Bábosok" között Villognak a kardok, az acélpengék csendben csapódnak össze. A párbajozó felek dühödten támadják egymást. Bősz ordítások harsannak. Fiatal leány libben a küzdők közé. Egyikük elé térdel, s könyörögve szól: — Hagyják abba ... De a bősz kéz elpenderíti magától. — El innét! Újabb támadásra lendül... Váratlan hang akasztja meg a rohamot. — Nem jó! Törd be a csuklód, könnyedébben, mozgékonyabban! ... A nézőnek már pedig kezdett hűlni a vére, hogy itt bizony mégis haláleset lesz a viadalból, de a hang kijózanít. Nincs félelemre semmi ok, nem lesz különösebb baj, senki vérét nem csapolják meg, hisz mindez csupán játék. Színház. Vagy pontosabban: bábszínház. Próbál a »Somogyi Tü- Két műsorral indulnak csők«. útnak. A kis próbaterem közepén fényárban úszik a színpad. S ennek díszletei közt folyt imént az ádáz tusa. Most pihennek a vitézek... vagy inkább az őket mozgató fáradt kezek? . A mostani próbák már az utolsó simítások az elkészült műsorban. Még néhány nap és indul — előreláthatóan — ezévi hódító útjára a Somogyi Tücsök Bábszínház. A jövő héten Kaposvárott tartanak néhány előadást, a város általános iskolás diákjai számára. A bábszínház első vidéki útja február 9-én, szombaton lesz. A bábszínház pillanatnyilag még nem tud eleget tenni a címére érkezett meghívásoknak. Egyelőre csupán a várost környező községekben tart előadásokat. Elsőnek Toponárt keresik fel. Vidéki előadásaikon külön előadást tartanak a gyermekeknek és külön felnőtt előadást is. A felnőtt műsorban szerepel Guignol: Párbaj című jelenete. A klasszikus francia darabból .való a fenti rövid 1 néhány szó is. Ezenkívül bemutatnak néhány számot a csehszlovák turnéra tervezett műsorból is. A Pantomim műsorszámoknak igen nagy sikerük lesz. A gyermekműsorban előadásra kerül többek között a Kis kacsa, Vitéz László, Emideamoda stb. Egy-egy műsor 1 csaknem három órás. De ne zavarjuk tovább őket, hagyjuk magukra a kis társulatot, hadd folytassák próbájukat. Reméljük, úg5'is hamarosan találkozunk — az előadásokon. Lakását otthonossá teszi, ha képeit Straszer Tibor képkeretezönél készítteti. Berzsenyi u. 8. Volt Szirtes képkeretező műhelyében. Kis, családi, kétszobás villa, összes mellékhelyiséggel. 680 négyszögöl gyümölcsössel sürgősen eladó. Kadarkút. Miklai u. 63. sz. Érdeklődni lehet: Allatorvos, Lajoskomárom. Eladó nagy kertes ház Katona József utcában. Bővebbet: Április 4 u. 12. Illés. (25043) Felhívás. A volt Karádi Vegyes Kisipari Termelő Szövetkezet felszámoló bizottsága közli, hogy a szövetkezet felszámolását határozta ol. Ezért kéri, hbgy akinek a szövetkezettel szentben követelése vagy tartozása áll fenn. február Hó 6-ig, a felszámoló bizottságnak jelentse be. Későbbi bejelentéseket nem Veszünk figyelembe. Karádi К tsz felszámoló bizottsága. (0004) Egy príma szénkályha eladó. Beloiannisz u. 20. Sziládi Károly._______(25049) Gyermekgondozást és mosást vállalok. Cím a Hirdetőben.___________(25050) Kis és nagy motorok eladók. Berzsenyi u. 39, szám.__________________(0005) Vidéki földművesszövetkezet boltvezetését elvállalnám. Cím: Magyar Hirdető Vállalat._____________________________ Varrógépek lavítását vállalja garanciával Szabó müszerészmestér. Berzsenyi u. 30 Elveszett »Csöpi« névre hallgató vörösezőrű kutya. Becsületes megtaláló adja le jutalom ellenében Rippl-Rónai u. 12. sz. alá.______________________(0007) Szekrények, ágv, éjjeliszekrény, székek, permetezőgép, kéziszivattyú eladó. Sétatér u. 19.________________(0006) Kétszobás lakást vennék. Címeket Kiadóhivatalba kérek. i HÍREK — Az Állami Biztosító a rendkívüli helyzetre való tökintettel a biztosítottak ablakkárait eddig a számla bemutatása ellenében készpénzzel fizette ki. Február I-től a bejelentések alapján ismét házhoz küldik az üveges mestereket. A biztosítási díj továbbra is változatlan, szobánként havonta két forint. /Művelődés, __ szórakozás Csiky Gergely Színház: A néma levente, délután 3 órakor. Ifjúsági bérlet. Csárdáskirálynő, du. 5 órakor. Városi Mozi: Mese a 12 találatról. 5, 7 és 9 órakor. Szabad Ifjúság: Cár és ács. 5, 7 és 9 órakor. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés délelőtt 9—11-ig és délután 13— 19-ig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés délelőtt 9—11-ig és délután 13— 18-ig. Rippl-Rónai Múzeum: Ösrégészeti, Kaposvár város történeti, somogyi pásztorművészeti és képzőművészeti kiállítások. — Orvosi hír. Dr. Mózsa Ernő gyermekorvos rendelőjét Bajcsy-Zsilinszky u. 50. sz. alatt megnyitotta. Rendel délután 2—4-ig. — Élesített kézigránáttal a zsebükben akartak disszidálni Sípos Lajos 16 éves balatonboglári és Kohl Ferenc 15 éves székesfehérvári diákok. Január 28-án akarták az ország területét elhagyni, de szökésükben meggátolták őket. A rendőrség aziránt nyomoz, hogy a fialal gyerekek honnan szerezték a kézigránátokat. — Húszezer forintos tűzkár keletkezett vigyázatlanságból. Okcsári Mihályné, gyékényesi lakos január 25-én este az égő lámpára öntött petróleumot, melytől a petróleumos kannában lévő petróleum is meggyulladt. Ettől tűz keletkezett a szobában, melynek következtében az egész ház leégett. Okcsári Mihálynét harmadfokú égési sebekkel szállították kórházba. — Szökött fegyenceket tartóztattak le. Szilovics Pál, potonyi lakos, aki nyolc évre, Pék János szuloki lakos 9 évre, Horváth József kálmáncsai lakos 9 évre, Maturicz József potonyi lakos 12 évre voltak elítélve, és az októberi események folytán kiszabadultak a börtönből. A rendőrség letartóztatta a szökött rabokat és 28-án már át is adta a börtönöknek őket büntetésük további kitöltése végett. — Heves vihar pusztított a délafrikai Darkesberg hegység lábainál fekvő egyik kis faluban. A vihar közben tyúktojásnyi jég hullott, amely átütötte még a bádogtetőket is és sok ezer ablaküveget is bezúzott. A környéken teljesen elpusztult a termés. — Árdrágító visszaélés miatt indítottak eljárást Biczó Ernő, kapóskeresztúri lakos ellen, aki a beszolgáltatott dohánytermése után kapott cigarettából 180 doboz Kossuthot 5—6—7 forintos áron árusította. — Sikkasztott és lopott áruból akart boltot nyitni Katona János Zoltán, ádándi földművesszövetkezeti boltvezető. Az októberi események zűrzavarát kihasználva a boltból ötvenezer forint értékben sikkasztott és lopott el árut, amelyet a később megnyitandó magánüzletében akart árusítani. A sikkasztó boltvezetőt letartóztatták. — Több délamerikai ország még a múlt év végén számos filmet vásárolt Magyarországról. Argentína pl. hét magyar játék- és öt rövidfilmet vett meg. Az elmúlt napokban több délamerikai állam, Uruguay, Mexikó, Chilié, Argentína megvásárolta a Körhintát. HIRDETMÉMY fi kaposvári fl-ülónoképiö Iskola pótfelvételt tort a kétéves bentlakásos tanfolyamra. Jelentkezhetnek : 18—30 évig. Érettségizettek előnyben. Kérelmeket: Kaposvár KÓRHÁZ Ápolónőképző Isk. címre kell küldeni. Két szoba. összkomfortos modern ház beköltözhefőséggel eladó. Szalma István u. 23. sz. «SPORT# Mérlegen megyénk atlétikai élete (3.) Közép- és hosszútávfutás: Hatalmas veszteséget szenvedett az elmúlt évben a Somogy megyei atlétikai élet Kiss György távozásával. A kitűnő Dózsa-atléta hiányát nagyon megérezte a megye. Kiss György távozása egyúttal figyelmeztetés kell hogy legyen mindenki számára. Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy meddig nevelünk mi még más megyéknek és más sportköröknek atlétákat? Valóban tragikusan hat az„ hogy amikorra valamelyik versenyzőnkből lesz valami, akkor az®k sorra eltávoznak. Ferity Pál, Kalota Lajos után legutóbb Kiss György zárta be a sort. De még a fentieken kívül is jónéhány kitűnő somogyi atléta versenyez ma más megyék, vagy a fővárosi sportkörök valamelyikének színeiben. 800 m-es síkfutás: 2:06.2 p Czeibert Róbert (K. Bástya) ifj-2:09.5 p Závecz Imre (Barcsi Tr.) fein. 2:10.0 p Kránicz János (Niklai SK) fein. 2:14 p Hevesi János (Csurgói Bástya) serd. 2:14.3 p Csonka Gyula (K. Bástya) fein. A 10. helyezett eredménye 2:20 p. 1000 m-es síkfutás: 2:51.0 p Czeibert Róbert (K. Bástya) ifj. 2:51.6 p Mayer József (K. Bástya) ifj. 2:52.2 p Jaczó Győző (K. Bástya) serd. 2:54.0 p Halász László (K. Bástya) serd. 2:55.0 p Hevesi János (Csurgói Bástya) serd. A 10. helyezett eredménye 3:02.6 p. 1500 m-es síkfutás: 4:12.8 p Závecz Imre (Barcsi Tr.) fein. 4:29.8 p Halász József (Marcali Tr.) fein. 4:43.4 p Mayer József (K. Bástya) ifj. 4:35.0 p Csonka Gyula (K. Bástya) fein. 4:37.2 p Hevesi János (Csurgói Bástya) serd. A 10. helyezett eredménye 4:49.2 p. 3C00 m-es síkfutás: 9:14.4 p Závecz Imre (Barcsi Tr.) fein. 10:11.8 p Kovács Béla (Marcali SK) ifj. 10:27.2 p Kovács György (Balatonnagybereki Tr.) fein. 10:31 p Szabó Jenő (Böszénfai Tr.) ifj. 10:38 p Csonka Gyula (K. Bástya) fein. A 7. helyezett eredménye 10:52 p. 5000 m-es síkfutás: 16:20 p Závecz Imre (Barcsi Traktor) fein. Több ötezres nem volt. Közép- és hosszútávfutóink közül az ifjúsági Czeibert állóképességével, Mayer, Jaczó és Halász nagy szorgalmával és tehetségével tűnt ki. Többízben szóltunk már, de ez alkalommal ismét megemlékezünk Závecz Imréről, aki hihetetlen akaraterejével és szorgalmával a múlt évben tovább fejlődött. A lelkes barcsi atléta jónéhány megyék közötti versenyen vitte győzelemre Somogy színeit. 3000 m-es gyaloglás: 14:01.8 p Balajcza Tibor (K. Bástya) ifj. 15:45,0 p Lakatos Ferenc (Csurgói Bástya) ifj. 17:35.4 p Kovács Béla (Marcali Gimn.) ifj. 17:41.0 p Nemecz János (Csurgói Bástya) ifj. 17:59 p Balnóti Péter (Marcali Gimn.) ifj. 5000 m-es gyaloglás: 27:05.4 p Balajcza Tibor (K. Bástya) ifj. 10 800 m-es gyaloglás: 49:49.8 p Balajcza Tibor (K. Bástya) ifj. 64:51.0 p Maíits Lipót (K. Spartacus) fein. Gyaloglóink közül magasan kiemelkedik Balajcza Tibor, aki minden versenyén megjavította a megyei csúcsot, Budapesten pompás küzdelemben az országos ifjúsági bajnokságon megszerezte a bajnoki címet. Határozottan gyalogló tehetség. Ritmusa nagyot javult, állóképessége erősödött. A többiek rendszerint csak a pontért gyalogoltak. Közülük még aránylag a csurgói Lakatos érdemel említést. Barcs Sándor lett az MLSZ ideiglenes elnöke Az MLSZ ideiglenes intézőbizottsága kedden teljes ülést tartott. Ez ülés keretében a bizottságot némileg kiegészítették, ugyanis helyt adtak az országos labdarúgó-értekezleten elhangzott panasznak, amely kifogásolta, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetségnek egyetlen vidéki tagja sincs. Ezért született meg a határozat, hogy az MLSZ-t az előreláthatólag március második felében megtartandó közgyűléséig is kiegészítik vidéki tagokkal. A 22 budapesti(I) intézőbizottság! tag mellé behívtak 3(7!) vidéki tagot is. A vidék képviseletében Garadnai Sándor dr. (Miskolc). Pazar Ferenc dr. (Pécs) és Kertes Mihály (Szeged) került az ideiglenes intézőbizottságba rendes tagként. A bizottság megválasztotta azt a háromtagú elnökséget is, amely a szövetség közgyűléséig az ügyeket intézi. Eszerint elnök: Barcs Sándor, ügyvezető elnök: Nagy Marcell, főtitkár pedig Hont! György lett. Döntöttek ezenkívül az egyes bizottságok összetételéről is. Mégis csak lesz fúzió Kaposvárott? Az év első napjaiban labdarúgó-berkekben híre járt, hogy lényegesen csökken a kaposvári labdarúgócsapatok száma, s több fúzió is létrejön. Aztán a »fúziós láz« lassan alább hagyott. Az történt csupán, hogy a K. Dózsa és a K. Petőfi csapata egyesült. Ez azonban a valóságban nem sokat jelentett, mert hisz a Petőfinek korábban csak papíron volt labdarúgó szakosztálya. Most legújabban ismét felütötte fejét egy fúziós hír. Ezek szerint a K. Törekvés és a K. Traktor csapata kíván a jövőben együtt működni. A tárgyalások máris igen előrehaladott állapotban vannak, s a tervek szerint a két egyesület a jövőben K. Hunyadi Vasutas néven szerepel majd. Az űj egyesület háziatáján azt tervezik, hogy a cseri Traktor-pályát korszerűsítik és ez is lesz az új sportkör otthona. Az NB II. folytatása mellett döntött A MARCALI SPORTOLOK ÍRJÁK a liga-ülés is Az országos labdarúgó-értekezlet január 26-án foglalkozott az NB II. folytatásának kérdésével. Ez a tanácskozás igen helyesen a félbemaradt .NB II. folytatása mellett foglalt állást. A minap az NB Il-es csapatok ligaülése Is napirendre tűzte az NB II. ügyét. Mint az országos értekezleten, úgy az NB Il-es ligaülésen is a győriek vitték a hangot, akik tiltakoztak a folytatás ellen. Rövid vita után eldőlt a kérdés, azaz a jelenlévők nagy többsége úgy határozott. hogy folytatják az NB II. küzdelmeit. Az első mérkőzésre március 17-én kerül sor. Esetleg mégis lesz igazolás az NB II-ben Az MLSZ vezetőinek többször hangoztatott álláspontja szerint a labdarúgóbajnokságban átigazolás csak ez őszi idény megkezdése előtt lesz. Jónéhány NB Il-es csapat azonban kéréssel fordult az MLSZ vezetőihez, hogy labdarúgó sportfőhotóságunk vizsgálja felül ezzel kapcsolatos álláspontját. A Soproni Törekvés vezetői elmondották, hogy tőlük 15 labdarúgó távozott nyugatra. A Nagykanizsai Bányász képviselője, Csöngei Pál pedig csapata húsz játékosának távozásáról adott számot. Nagy Marcell először idegenkedve fogadta azt a tervezetet, hogy az NB Il-es csapatok a megyei bajnokságban szereplő játékosokból, vagy esetleg az NB I-ből is igazolhassanak. Később azonban szemmelláthatóan méltányolta az ilyen irányú kérelmet. Egyesek úgy vélik, hogy az MLSZ mégis ad módot arra, hogy az NB Il-es csapatok a tavaszi idényre esetleg meghatározott számú igazolást eszközölhetnek. Eladó Kaposvárott, Cserihegy, Kocsis-féle birtok, 2025 négyszögöl szántóföld. Érdeklődni: Harmung Józsefnél, Andocs, Kossuth Lajes út 17. alatt. Jónéhány cikket, véleményt olvastunk a Somogyország sportrowatában arról, hogy miként is tervezgetik megyénkben a labdarúgó-bajnokságokat. Szeretnénk, ha a Somogyország helyt adna a mi véleményünknek is, melyet az alábbiakban fogunk egész röviden össze. Szerintünk a legvalósabb képet ez nyújtaná, ha a tavasszal egyfordulós bajnokságot rendeznének és ott dólne el hogv melyik csapat kerül fel az NB Ill-ba. Erre azért van szükség, mert a múlt esztendei kép nem felel meg a mai erőviszonyoknak. Előfordulhat, hogy az átszervezések folytán olyan csapat is feljutna a magasabb osztályba. amely ma már nem képvisel olyan játékerőt, mint korábban, s könnyen lehetséges, hogy a jobb csapat pedig az alosztályban lenne majd kénytelen küzdeni. Lehet-e szerzett jogról beszélni? Szerintünk csak részben. Mert azok, akik negyoft rag-uszkodnak a joghoz, miért nem említik meg azt, hogy pl. a tavalyi bajnokság befejezetlen. Például rrii, marcaliak Is igen hátrányos helyzetbe kerültünk azért, mert néhány mérkőzés elmaradt. Pedig nem tehetünk arról, hogy a barcsi csapat, miután kétszer hozzánk sem jött el, nem ment el Balatonlellére sem. Ugyancsak önhibánkon kívül maradt el a Csurgó elleni mérkőzésünk is. amelynek elhalasztására az Ml SB kötelezett bennünket. Azt kérjük, hogy vagy fejezzük be a bajnokságot, vagy pedig állapíttassák meg. kinek a hibájából maradtak el a mérkőzések, s ez esetben ia vétlen csapat kapja meg a két bajnoki pontot. Bősz Ádám, Marcalt SOMOGYORSZÁG Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Az MSZMP megyei intézőbizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Márcilts 15 о 14. sz. Telefon: 15-10. 15-11. Kiadóhivatal: Latinka Sándor u. 4 Telefon: 15-16. Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyomdáért felel: Hidas Jáno».