Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-03 / 28. szám

Tasáraap, 1957. február 3.________________________ Mese a 12 fal ál álról Magyar film ___________________________________ ______________________________________________ 7 Akár a címét olvassuk a filmnek, akár a témájára gondolunk, min­denképpen a mulatságos film cégére alatt ülünk be a moziba. Valóban, miről is szólhatna e film, mely mesét ígér és a számtalan ízben, különbö­ző formában, különféle műfajokban megénekelt totólázról szól, ennek irodalmát gyarapítja. Nos hát miről is szólhatna, ha nem a humorban pácolt életről? Csakhogy addig, amíg egy film eljut a néző szívbőljövő nevetéséig, rengeteg eredeti ötletet is kell á szövegírónak (jelen esetben szövegíróknak, mivel négyen írták a filmet), dramaturgnak, rendezőnek összehordani. S hogy mégsem hangzott fel szívbőljövő nevetés, arról leginkább azok tehetnek, akik már jónéhány poént elsütöttek, melyet a film is újólag felhasznált. A cselekmény — ha ugyan van ilyen — Budapesten, a totózók városában játszódik. Ügyes rendezői fogással is­merkedünk meg a négy főszereplővel, akik bár különféle társadalmi ré­tegekből verbuválódtak, egyben mindnyájan megegyeznek: szeretnének nagyon gazdagoik lenni. Semmilyen más gazdagodási lehetőség nem áll előttük, csupán a totó... És 12 találatuk lett! Pénz közelében máskép­pen megy az élet — legalább is ezt vallják a nyertesek. És itt jönne a film mondanivalója: hogy nemcsak gazdagon lehet boldog az ember. Csakhogy ez nem következik a legtermészetesebben a cselekményből, ezért a négy szereplő közül kettő a film végén köz­vetlen szóval is megmagyarázza ezt a nézőknek, nehogy esetleg félre­értse valaki. i Az az elgondolás, hogy egy kis keresztmetszetet adjanak a buda­pesti ember életéből, helyes. A kivitelezésbe azonban sokhelyütt hiba csúszott, sőt túlerőltetett részek is előfordulnak, mint például a be­mondásai folytán koravénnek tipizált hetedikes kislány. Nagy értéke a filmnek, hogy bátran megszellőzteti az élsportolók »másik«, intim világát, s arra kész teti a nézőt, hogy. összehasonlítsa azt az egyszerű emberek életével. ’ Makk Károly ötletes rendezést produkál, jó megoldás a konferansz szerepeltetése, csakhogy helyenként a túl hosszú beszéd kikapcsolja a nézőt a játék folyásából. A viszonylag nem sokat mondó történetet leginkább a színészgárda játéka teszi élvezetessé. Örvendetes jelenség, hogy Somló Istvánt ki­vették a »skatulyából«, mivel nem a szokásos intrikusi szerepkörben alkalmazták, hanem ezúttal egy rokonszenves orvost alakít. A kísérőze­ne — Fényes Szabolcs szerzeménye — jól festi alá a filmbeli esemé­nyeket. FONYÓD A Somogyi séták 3. kötete- király — TTéhány hónappal ezelőtt élvezetes •olvasmányunk volt a Somogyi séták 2. köteteként a Kaposvár történetéről, környékének földrajzáról szóló mű s a Somogy megye Tanácsának Idegen­­forgalmi Hivatala most újabb kiadvany­­nyal lepi meg a megye dolgozóit, a ter­mészet, a magyar történelmi múlt, a jelen fejlődésének kedvelőit és munká­sait. Ezt a kötetet, melyet a Hivatal ve­zetője, Fodor János szerkesztett és Szitnyai Jenő lektorált, határozott fej­lődés jellemzi az előző kiadványokhoz képest, mind külalakjában. kiállításá­ban, mind pedig tártaiméban, ami a mű íróiéinak, a lelkes szakembernek és Fo­­nyód-kutatónak, Móricz Bélának az ér­deme. A kiadvány igen gazdag anyagot tár elénk, felülmúlva az átlagos ideqen­­forgalmi kiadványokat már ezzel is, de «leginkább elmélyedő, önálló kutatáso­kon alapuló s amellett élvezetesen elő­adott történeti részeivel. A szerkesztős logikus voltát dicséri az egyes anyagrészek természetes sor­rendje és kapcsolódása. A táj kialaku­lása, Fonyód története, Fonyódi séták, Fonyód kornyéke, Idegenforgalmi tudni­valók ős a megalkotásban felhasznált irodalom. A leqértékesebb résznek tart­hatjuk a történeti részben Magyar Bá­lintról, a XVI. századbeli vitéz fonyódi végvári kapitány életéről, egyéniségé­ből, működéséről szóló fejezetet. Mó­ricz Bélának, a könvv szerzőjének egyik ikellemes írói tulajdonságé, nogy eleve­nen elénk tudja állítani a múltat, lel­kesedni tud a jelen szépségeiért és a tái, a dolgozó ember Iránti szeretete tetszetős ötleteket pattint ki leikéből, •melyek a Balaton egyik legszebb he­gyévé varázsolnák Fonyódot. Szerencsé­sen egyesül benne és munkájában a törtónósz-kutató, az idegenforgalmi szakember és az író, aki bennünket tet­szése szerint visz magával a múltba vagy a Jövőbe. A könyv értékét több térkép és igen sok kép, fénykép emeli és teszi tetsze­tőssé. A rajzok Völgyi Dezső munkái, a íónykópeket Berekméri Zoltán, Fodor János, Gál Imre, Honti István és Takács Gyula készítette. Meg kell dicsérnünk -az Idegenforgalmi Hivatalnak azt a Nem éheznek a somogyi rezervátumokban élő vadak A Középsomogyi Erdőgazdaság vadrezervátumához tartozó területek vadjainak téli etetéséről időben gon­doskodtak. Majdnem száz mázsányi élelmet, közte 40 mázsa lucernaszé­nát, ugyanennyi vadgesztenyét és 10 mázsa kukoricát biztosítottak. Ebből a taikarmányból valamennyi vadete­tőt feltöltötték, hogy ha a vadak nem találnak a nagy hótól eleséget, éhen ne maradjanak. gesztusát, hogy ezt a könyvet Fonyód községgé nyilvánításának 50. évfordu­lója emlékére adta ki. T. Jó gyerek volt ez a Selymes Marci, tudott remek barát is lenni — ha akart, és 6 általában akart — igazán senki sem panaszkodhatott rá. Csak az volt egyetlen hibája, hogy nagy fan­taszta volt őkelme. Pél­dául azt vélte, hogy az ő élete regény. Hosszú, vaskos, többkötetes re­gény. Elköltött hát a más pénzéből több tízezer forintot, s bizonnyal úgy okoskodott, hogy fiatal életével még a regény elején lapozgat, s az nem igen történt még meg, hogy a főhős már e stádiumban »lebuk­jon«. Ha el is éri végze­te, csakis az utolsó ol­dalakon — hadd izgulja­nak addig is az olvasók. Mindaddig persze még bőven van idő. Hajaj, de hol lesz 6 addigra!... Igen ám, csakhogy té­vedett. Elszámolta ma­gát. Az egész ügyből ugyanis csupán egy no­vella született, s ez volt az, amit nem vett észre. Már a második oldal közepe táján megtartot­ták a bírósági tárgya­lást. Kilenc évet kapott szegény Marci a Kapos­vári Megyei Bíróságon. Marci először meglepő­dött, aztán elkeseredett. Mi meg sajnáltuk erő­sen és mondogattuk: Ej­nye, Marci, hát kellett ez neked? Selymes Marci azon­ban nem törődött bele, EJNYE, MARCI hogy a bíróság, s persze nem utolsósorban saját akaratából szakmát ta­nul, kopaszodó fővel. A pécsi börtönben ugyanis — Marci ide került — a rabok üres óráik unalmát kesztyűvarrással űzik el. S mivel ilyen helye­ken általában minimá­lisak a szórakozási lehe­tőségek, igen sok elűzni való unalmas idő akad. Nagy lehetőség kínálko­zik tehát e nemes mes­terség tanúlmányozásá­­ra. A kesztyűvarrást persze hamar megunta Marci. Valami újabbra, szórakoztatóbbra vá­gyott. Hálószobájában — me­lyet ott egyébként . cel­lának is szoktak nevez­ni — sokat töprengett éjszakánként, vajon mi­képp lehetne egy ügyes kis utóhanggal megvál­toztatni szomorú végű történetkéjét. Valami hanny end kellene. Az egyik éjszakán, mint bibliai idézet az eltéve­­lyedett hívő fejében, olyan világosságot te­remtett egy agyafúrt öt­let Marci elméjében. Még fel is kiáltott hir­telen örömében. Rá is szólt hálótársa: Ne or­díts már, te Marci! Marci ezek után al­vást színlelt, de fejében a gondolatok úgy forog­tak, mint a sarki köszö­rűs kis gépének lábbal hajtott kereke ... Szökési tervét titok­ban tartotta. Egyetlen árva lélek sem tudott róla. Csupán néhány el­ítélt társa, azok és az ő közeli és távolabbi ro­konai, néhány kinti is­merőse és később a bör­tönparancsnokság, meg a beosztott őrök... Az előzményekhez még az tartozik, hogy Nagyszögi Józsefet egyik nap megmotozták a bör­tön kapujában. Nagy­­szegi a Könnyűipari Mi­nisztérium vállalatának méósa. Ez a vállalat a börtönön belül működik, s az 6 kesztyűiket var­­rogatják példás szorga­lommal az elítéltek. Nagyszegi amellett, hogy meós volt és kesztyűt lopott a börtönből, leve­leket is csempészett ki és be. A rossz nyelvek szerint annyi levelet kézbesített, mint amek­kora forgalmat a pécsi postahivatalok együtte­sen bonyolítanak le. A motozáskor többek kö­zött találtak nála egy különösen érdekes leve­let. Reméljük, nem sért­jük meg a levéltitkot, ha egy részletet idézünk belőle. » ... A Marci felesé­gétől megtudod majd a pontos dátumot. Jövő héten meglógunk az ab­lakon keresztül. Uticél: Jugoszlávia és onnét to­vább Amerika, vagy Ausztrália. Beremend­­nél fogunk átmenni. Marciék mindent elkö­vetnek az átjutásunkkal kapcsolatosan. Hozzatok civilruhát, mert csíkos­ban nem mehetek. Min­ket autó vár majd a börtöntől néhány házzal odébb, a meígbeszélt he­lyen ... A rácsot széj­jelfeszítjük, vizes lepe­dővel, majd lepedőn le­ereszkedünk az ablak­ból, gumicipőben, este tíz óra után ...« Alá­írás: Karcsi. A Karcsi egyike azok­nak, akit sikerült nagy­­nehezen — talán az el­ső szóra — meggyőznie Marcinak arról, ■ hogy kényelmesebb Melbour­­neben villatulajdonos­nak, vagy New Yorkban fényképésznek lenni, mint Pécsett a börtön­ben, kesztyűvarrónak. A pécsi újság Marci­ék tervével kapcsolat­ban azt írja: »Ahogy az ember a leveleket ol­vassa, valami mérhetet­len naivitást tapasztal. Ugyan, hogyan is kép­zelték el a szökést? Le­pedő? Taxi és miegy­más? ... Közönséges de­­tektívregénybe illő os­tobaságok ezek. Az ut­cán — hogy mást ne mondjunk — őr áll. Egész éjszaka villany világít, tehát onnét megszökni lehetetlen.« Ejnye, Marci, hát kel­lett ez neked? - - -—ó — n llllllüll! Az amerikai feépviselőház külügyi bizottságának elnöke a lengyel határokról Washington (MTI). A PAP jelenti Thomas Gordon, az amerikai képvi­selőház külügyi bizottságának elnöke interjút adott a PAP tudósítójának. A külügyi bizottság elnöke az aláb­biakat mondotta Lengyelország nyu­gati határainak kérdéséről: — Az a véleményem, hogy fenn kell tartani a jelenlegi lengyel hatá­rokat, különösen az Odera—Neisse határvonalat. Ezeket a régi lengyel területeket ez Idő szerint lengyelek milliói lakják és építik újjá. Véle­ményem szerint e határok fenntar­tása elengedhetetlen előfeltétele a béke megőrzésének Európában és az egész világ tartás békéjének, így könnyen férjhez adom a lányom ■JMj- ár előre félek. Szörnyű nags gondjaim vannak. Férjhezme­­nendő lányom illő szórakoztatásáról töprengem. A vőlegényjelölt nyi­latkozni nem igen akar. Ügyes ötle­tem támadt. Eljárunk szórakozni, ide is, oda is. Aztán ha jó hangula­ta lesz a fiatalembernek, csak ha­marább nyilatkozik nemes és igazán dicséretreméltó szándékáról, már­mint lányom feleségülvételéről, mintha otthon üldögélünk, vagy ket­tesben moziba, színházba engedem őket. És különböző szórakozóhelyek­re könyebben kísérhetik a szülők is őket, nincs olyas látszata a dolog­nak, mintha csupán őrködni akarná­nak. Ahogy ismerem a fiatalembert, főleg azért fogadja örömest ha én is elmegyek velük szórakozni, mert nyílt titok előtte gavallér mivoltom. Nos jó, induljunk, menjünk oda, ahol mostanában > nem igen jártunk és mégis nagyon kellemes hely... RIPORT EQY RIPORTRÓL Lehet, hogy különösen hangzik ez a cím, de különös dolog esett meg vélem is. A véletlen vitt rá. Épp jó­kor hívtam fel telefonon színházun­kat, s mire észrevettem magam, már benn is voltam a próbateremben. Nem kérem, nem. Ez egy egyszerű, tágas szoba — hiába gondolnak vala­mi fényesen berendezett szalonra. A színházi hétköznapok helyisége ez, szürke terem, ahol állhatatos munkával készülnek Thália istennő templomába való belépésre. Hogy azután az ünnepnapon, mikor fény­árban úszik a színpad, daloljon vagy beszéljen a kész mű. hiszen nekünk dalol és nekünk beszél. Ez futott át gondolataimban, mi­közben beléptem ide, a próbaterem­be. A tájékozódás vénen »lőször széjjelnéztem. A szoba közepén he­lyes kis magnetofon állt, a sarok­ban pianínó. Kedves, ismerős arcok, еду-két ismeretlennel. A Névakarat munkatársa épp az előbb levett ki az ajtón. Vele nem tudtam megis­merkedni, mert — úgy látszik — A szent láng ma esti előadása jobban érdekli, mint a próba. Mielőtt bármihez is kezdenék, azt már nem m,ulasztom el, hogy bemu­tatkozzam az igen rokonszenves megjelenésű Haán Endrének, a Ma­gyar Rádió dramaturgjának. így kez­dődik a riport egy riportról. Mint mikor a moziban másik mozielő­adást látunk — furcsa, meglepő, de érdekes is volt. — Miért jöttek le Budapestről? — Nagyon szeretnénk a kapos­vári színház nagysikerű előadását, A szent lángot a rádióban közvetí­teni. S noLarpi akadálya van ennek?­­Több is. Bár az egyik már metiotnoaott. A darabot a ter­vezett előadásokon felül is játszani fogják. Valóban, egész februárban, sőt le­het, hogy márciusban is még menni fog A szent láng. — Ez a szerencsénk. Ugyanis egy­két héten belül rendelkezésünkre áll majd a vágókocsi és reméljük, hogy addigra más akadály már nem gördül a helyszíni közvetítés elé. — Nagyon jóleső érzés lesz minden kaposvárinak, hogy kedvencei hang­ját az éter hullámain át is élvez­heti. ■ Boldog város ez a Kaposvár mindenképpen — sóhajt fel Haán Endre. — Tegnap este tízkor érkez­tünk meg, a Békében mégis meleg vacsorával fogadtak. Bezzeg Pes­ten Megszakad a beszélgetés, mert már javában folyik a próba. A magneto­fon beszélője előtt Olgyai Magda és Juhász Pál állnak és a pianinón felcsendül Lehár Ferenc muzsikája, a tea-duett a Mosoly országából. Közben elárulom, hogy miért ér­dekli a próba a rádió munkatársát. Ha mindennap odafigyelünk a rádió­adásra, akkor egyszer azt tapasztal­hatja bárki, hogy az Innen-onnan rovatban meghallja Zách Jánosnak, a színház igazgatójának bevezető szavait, dr. Németh Antalnak, a Mo­soly országa rendezőjének hangját, ráismer az előbb hallott tea-duettre, sőt Lehoczky Zsuzsa és Gálfi László dalában is gyönyörködhet. Még azt is megtudja, hogy mik a színház tá­volabbi tervei, hiszen azokról meg Sallós Gábor főrendező és a szintén fiatal Miszlay István rendező szá­molnak be a rádió hallgatóinak. Szóval így készül a riport egy ri­portról. Halálos csend van a helyiségben, csak a magnetofon halk bugása hal­latszik. A művészek már megszok­ták ezt, mert a magnetofonos próba nem újság számukra. A szent lángra való felkészülésnél is ezt használták már. Nekem bizony egy kicsit érde­kes, meg furcsa is. Visszapergetik a szalagot és hallom Lehoczky Zsuzsa »cikk-cikk«-jét, pedig látom, hogy m.eg sem rezdül a szája, nem 6 éne­kel. Egy óra sem telt még el és máris kész a rádió riportja a Mosoly or­szága próbájáról, no meg arról, hogy még mi minden készül Thália ka­posvári templomában. Hadd tudja meg az egész ország! Jobbnak látom én is, ha befeje­zem a riportot és kiosonok a próba­teremből. Bár a magnetofon még az előbbi helyén áll, már senki sem vet rá ügyet. Az egyik sarokban halkan beszélgetnek, de a teremben ismét teljes erővel folyik a munka. Nem zavarom őket. Hazamegyek és hol­naptól kezdve figyelem a rádiót. Pe­dig még csak bele sem köhintet­­tem a felvételbe. S mégis előre örü­lök, ha meghallom az lnnen-onnan­­ból a riportot, innen a Csiky Ger­gely Színház próbaterméből. — fehér -Nyár van. Szeretünk kirándulni. No. sza, kössük össze a kellemest a hasz­nossal. Visszafelé betérünk a Balázs­­kertbe. A zöld élősövénykerítésen be­lül a cigány olyan szívfájdítóan húz­za, hogy a rövid pihenőt bizony jócskán megtoldjuk. De hangulatos ez a kerthelyiség! Nem olyan zsú­folt, mint például a Szabadság-park. A fák árnyékának hűvösében pedig jólesik elsörözgetni a tarkaterítős asztal mellett. De úgy látom, nem­csak én érzem nagyon jól magam, a lányomra meg a vőlegényjelöltjére tekintve, meggyőződhetek arról, nem volt hiábavaló betérni ide. Nagy. lé­péssel közeledtünk a régvárt ese­ményhez: a megkéréshez. Annyira, hogy még mondtam is a fiúnak, fog­hatja az asztal fölött is Ági kezét Már sokkal közelebb esik a város szívéhez a Csalogány. Talán ezért is látogatottabb hely, mint a Balázs­­kert, nem kell annyit kutyagolni ide, mint a másikhoz. Az elbűvölően ked­ves vendéglő konyháját messzeföl­­dön dicsérik. Olcsó és ízletes. Aki egyszer megkóstolta a Csalogányban készült paprikás csirkét, s elszopo­gatott hozzá fél litert a pirosból, sohse kívánkozik máshova. Néhány nappal ezelőtt hallottuk hírét, megnyílik végre a Korona Szálló étterme, kávéháza és táncos helye. Nos, a legközelebbi szombat­estét arra szánjuk rá, hogy megis­merkedünk ezzel az új szórakozó­hellyel is. Az étterem hallt léptű, ud­varias pincérei, a fehérterítős aszta­lok a szószoros értelemben vonzzák a szórakoznivágyókat. De kell-e jobb cégér ennél, no és a jó konyhánál, meg a remek bornál?... A kávéház csendes hely. Itt nem szól a zene. Inkább olyanok járnak ide, akik halkan beszélgetve akarják idejüket eltölteni egy-egy jó erős fekete mel­lett. Az asztalokon újságok, külföl­di és magyar nyelvű folyóiratok, ké­pes hetilapok... A táncos hely zene­kara a város legjobb dzsessz-zené­­szeibol áll. A vérpezsdítő zenére sze­relmesen összefonódó párok lejtenek a fényes parketten. Itt-ott már éjfél­tájban pezsgős üveg durran. Ilyen körülmények között lenet-e csodál­kozni azon, hogy a fiú — szegényt már szinte sajnáltam — igába hajtja fejét? Megkérte lányom kezét. Másnap, vasárnap .délután már kettesben engedtem őket a zenés^ cukrászdába. Abba, amelyik a régi Corsó helyén áll. Az öregek még__bi­­zonyára emlékeznek arra a sötét odúra. A fényes, elegális cukrászdá­ban a fehérre lakkozott zongora fi­nom hangjai mellett jól esik beszél­getni a fiataloknak. Hadd tervez­gessenek. T gén, így könnyen férjhez adom a lányom. Igaz, persze csak ha mindez megvalósul. S addig azt hi­szem, várhatunk még eleget... De számomra pillanatnyilag úgy sem sürgős, hiszen Ági csupán féléves. az—6.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents