Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-28 / 49. szám

CsÄÄfWh, mi. io«Mät 3*. SOMOQ Tense Ae 5

___ __

н^м»генмр|||^И1ИИите1,11МНNo>>Ш||М>мирИ|,п1И,ИИГЗИИИ1*1м1ПНИШ1Тм*”^гтпжттамш11ПГ11И1МДЯШИПг*,^^)*птт1ТГГ^^*м^м*п*тгташи1иивтиимшм1И11Т11И1япгп^п1^~‘**~^""“^"п*"Т11г*'*,м*~‘ц,ммц*,^‘-,^‘^***^'^-~* "и"г*“*‘ 11 г>ги».^ч-^^г

KI MIÉRT FELELÉS?

Д z ellenforradalmi események óta járom a megyét. Sok változást tapasztalok. A* őszi vihar

felkavarta Somogy nyugodt, csendes életét is. A felütetes szemlélő ágy látja: a felszínen minden rendben. Sn aggódom, tépelődöm a helyzet alaposabb ismeretében. Már január elején írt cikkemben próbálkoztam megmutatni az aggasztó tüneteket. Azóta tájékozódtam. Aggódom az általános helyzeten belül az emberi sorsokért, emberekért, a becsületes emberekért, a szoaializmus falusi oszlopaiért. Féltem a szegényparasztokat, a tsz-ből kilépetteket, a kívülállókat. Ordítani szeretne az ember, amikor a korábban virágzó közös gazdaságok helyén a pusztasággal, a tönkremenéssel együttjáró nyomasztó, lelket szaggató csend ül. Nincs semmi!

Miért áldozott a nép állama nagy összegeket elsősorban a szegényparasztokért? Miért lettek hálátlanok? Nekik nem fáj? Őket nem bántja? Miért nem ordítják fájó lelkiismerettel, hogy: »-nem mi akartuk!«? Meggyőződésem: fáj nekik, nagyon sajnálják, hogy, idáig jutottak. Nem ők akarták, néha fegyverrel, de puszta kézzel is védték magukat. Magukra voltak hagyva a bűnös, embertelen ellenforradalmi bandákkal szemben.

Állandóan viaskodom magamban, hogyan jutottunk idáig? Talán megint csak a mi hibánkból? Ezt is csak a mi számlánkra írják? Vannak, akik igen. Azzal, hogy íme, ide vezetett a sokat emlegetett és gyakran megsértett önkéntesség elve, a tsz-gazdaság erőltetése. Igazuk lenne, ha csak a nem önkéntesen szerveződött szövetkezetek mentek volna szét. De feloszlott sok régi, szilárd tsz is. Hibás dolog tehát az általánosítás. Kiktől ered ez? Azoktól, akiknek nincs közük a néphez, akik a társadalom új rendjének megteremtéséért semmit sem tettek. Ellenünk ágálnak a régi világ azon hívei, akik az elmúlt tizenkét év alatt különböző jól fizetett pozíciókban talpnyaló módon meghúzták magukat, s az októberi események idején az ellenforradalom szervezőivé váltak. Mi nem tagadjuk, volt közünk és lesz is közünk ahhoz, hogy segítsük a dolgozó parasztságot a szövetkezésben. Mi a jólét útját akartuk és akarjuk. Mi soha nem tagadtuk le hibáinkat. Talán bajunk is volt a sok önkritika, talajt adott még az illetékteleneknek is arra, hogy a mi munkánk eredményét szapulják.

Mi követtünk el hibát. De kit kell inkább elmarasztalni. Vajon nem bűnösebbek-e azok az ellenforradalmárok, akik most erőszakkal szétverték a tsz-eket. Szövetkezeti, állami, egyéni javakat tulajdonítottak el Nem az ő bűnük-e, hogy most sok 'ezer szegényparaszt ismét a létbizonytalanság útjára került? Ki a felelős azért, hogy megyénkben is sok ezer ajakról hangzik az aggasztó kérdés: mi lesz velünk? Ki sértette meg jobban az önkéntességet, mi, vagy az ellenforradalmárok?

Megyénkben közel félszáz bizottság vizsgálja felül a tsz-ek feloszlását, azt, hogy törvényes, vagy törvénytelen úton történt-e? A tapasztalatok szerint a feloszlás a legtöbb esetben törvénytelen. Külső, ellenforradalmi nyomásra, terrorcselekmények hatására hagyták el a szövetkezetüket a tagok. A parasztok nem akarták a feloszlást. Nagyon fáj nékik. Egyikben, másikban e'gy világ, egy élet omlott össze. De vannak, akik ma sem értik, mi történt!?

Szerintem hozzá kell nyúlni végre ehhez a »kényes« kérdéshez is. Kell ezt tenni azért, mert még a fejek ma sem tisztultak meg a ködös, naiv elképzelésektől. Igyekezzünk értésére adni minden becsületes embernek, hogy nem a hősiesnek nevezett »nemzeti felkelés« kezdte meg a hibák kijavítását októberben. Ehhez a munkához a párt és áliami életben fogtak hozzá elsősorban a kommunisták, akik különösen az SZKP XX. kongresszusa után folytattak szenvedélyes harcot a párt és állami vezetés megjavításáért. Ezt a tettünket mi nem engedjük át más érdemének. Ha követtünk el hibát, az a mi számlánkat terhelje. Érzünk hozzá annyi erőt és olyan becsületességet, hogy azt ki is javítjuk. Megkérdezném: hol voltak az október vége felé hangoskodó tisztelt urak akkor, amikor a kommunisták harcba szálltak a hibák kijavításáért? Hol voltak akkor, amikor a felelősségben osztozni kellett, — ha az ellenforradalom idején szájakra merték venni, hogy felelősséget éreznék a nép, a haza sorsáért? Differáljunk egy kicsit. Igaz, jelszavunk volt: »Mindenért, ami ebben az országban történik, mi kommunisták vagyunk a felelősek«. Mi ezt ma is valljuk: felelősséget érzünk mindazért, amit mi tettünk. No, igen ám, de ki np tudná Magyarországon azt, hogy nem mindenütt a kommunisták hozták a népellenes intézkedéseket. Ki ne tudná, hogy a volt nagykereskedők, nagytőkések, gyárosok, stb. közül is többentoevesebben az államvezetés felső posztjain, a minisztériumokban, magasfizetésű emberek lettek a — »szakemberre szükség van« elv alapján. Egyébként ez komoly hibánk, hogy engedtük őket ott lenni. Ki ne tudná, hogy ezek a párt nevében hoztak népellenes intézkedéseket, s azokat velünk, alsóbb szervekkel — amelyek közvetlen a dolgozó néppel érintkeztünk — hajtatták végre. Mi nem kaptunk Kossuth-díjakat, jutalmakat. De bezzeg üvöltöttek Pesten—Budán: a kommunistáké a felelősség, csak őket tessék felakasztani!

Nem, drága uraim. Önök ugyancsak felelősek olyan mértékben, amennyiben hibáztak. Vajon nem rázkódik meg lelkiismeretük? Nem érzik, hogy maguknak is kellene egy kis önkritikát gyakorolni? Hej, de jó lenne

ezt hallani a nagy nyilvánosság előtt, úgy, ahogy azt mi tettük eddig. Ezután pedig úgy, hogy megmondjuk az önök »tisztes« bűneit is. Hangsúlyozom: mi nem tagadjuk hibáinkat, vállaljuk a felelősséget azokért. De szeretném félreérthetetlenül megmondani: az önök bűneiért mi nem fogunk bűnhődni. Önök készítették az ellenforradalmat, önök törtek a nép hatalma ellen.

Ugyancsak önök, mindenre elszánt ellenforradalmárok, zúzták szét a szocializmus alapjait falun, önök tették földönfutókká a dolgozó parasztok ezreit. Mi biztos talajt akarunk minden becsületes ember lába alá. Mire mi hosszú, küzdelmes harcokban eljuthattunk volna tévedéseink kiigazításához, önök megint csak bemutatkoztak, mint a »nép barátai« és azután otthagyták a népet. Hát igen, most megint rajtunk a sor, hogy mi védjük meg a kisembereket. Hol vannak most önök, tisztelt népbarátok? Hát miért nem jönnek segíteni a létbizonytalanság felé rohanó falusi szegényeknek. Biztosan volna nekik is egy pár keresetlen szavuk önökhöz. Gondolom, nemcsak addig kell a haza hősének lenni, amíg a kokárdákat kitűzik (amihez kevés közük van), hanem akkor is és igazában csak akkor, amikor a nép ezernyi bajában kell résztvenni és mellé állni, egy nemzeti tragédia után, amelyhez önöknek vastagon közük van, de tudom, a dolgozó néphez annál kevesebb! Ha van, miért nem szólal meg a lelkiismeretük? Kaptak munkát a nép államától. Jelentős részük elhelyezkedett áz iparban. Van maguknak eszük, annyi szent, mert tudták nagyon jól, hogy a néphatalom elleni rohamra legalkalmasabb hely, hogy a munkásosztály talaján állva támadjanak a munkásosztály nevében. Értik a módját. Egy részük az államvezetésben, mint »szakember«, más részük a munkásosztály között, mint deklasszált. Igen, alul is, felül is. No, de sebaj mostmár. Lelepleződtek. Itt állnak pőrén, a nyílt, vagy burkolt ellenforradalom képében.

Mi harcolunk és harcolni fogunk önök eüen, mindazok ellen, akik bűnt követtek el, de megvédjük a becsületes régi szakembereket. S megvédjük népünket, hatalmát, Erősebben fogjuk népünk kezét. Segítünk feleszmélni. Nem félünk népünknek védelmet adni. Rajta leszünk, hogy az önök által okozott anyagi, erkölcsi károkat mihamarabb kiheverjük. Ma egyre többen vannak olyanok, akik kiállnak a napfényre. De hányán vannak, akik a megrázkódtatást nem bírták kiheverni. Hányán vajúdnak felsóhajtva a megrettenések, félemlítések után, mély emberi számvetések közepette Petőfi halhatatlan »Apostolát« idézve;

Az ember nemcsak polgár,

Kcjyszei smind ember is;

Minüiq másoknak éljen-e És sohase* maqáért?

Szegény fiú te, mikor élsz maqadnak,

Lesz-e idő, midőn maqadnak élsz?

Te szétosztod mások közt lelkedet,

Lesz-e. ki néked adja lelkét Vagy lelkének csak egy darabiát Vagy egy tekintetét csak, amibői Gyanítanom lehetne legalább.

Mi a boldoqság? . .. Oly szomjas szívem, hegy Föl inna egy záport, s talán Eqy harmatcsepp sem hull reá.'soha! Nyugodjál meg sorsodban, jó fiú.

Viseld békén a rideg életet;

Tégy másokat boldoqgá, ha lehet,

S maradj magad boldogtalan.

Légy föld, amely gabnát terem,

Коду mások learassák,

Légy lámpa, mely míg másoknak világít, Tulajdon életét fogyasztja el.

Sokan elmélkednek: érdemes-e még egyszer? Nem érdemeltük, mégis megaláztak bennünket. Rosszat egyikünk sem akart. Miért bántják, fenyegetik a tszelnököt még ma is? Nem élt jól a szövetkezet tagsága? Nem építettek új házakat? Nem volt tele a padlás? Nem öltözködhetett jól a család? Jobban élt, mint máskor, bármikor. Hát miért mégis: megmételyezték a lelkeket, bemocskolták a szent ügyet, sajnos, hibáink talajáról. Ma már mindenütt a szánom-bánommal találkozunk, s a vívódással. De meddig vajúdunk harcos, becsületes, a néphez hű, drága barátaim! Ti, megbecsült emberek, találjatok magatokra Barcstól Nagyberkin át Sávolyig egész megyénkben. Nem rózsaliget, nem díszkapus út a közéleti tisztet betöltő ember útja. Sok keserűséggel, bizalmatlansággal, rosszindulattal veszik körül. De éraeni kell népünk jóindulatát, megbecsülését. Hirdessük bátran, legyen segítőkész munkánk jelszava: »Tégy másokat boldoggá, ha lehet«. Lássátok meg végre, hogy esdeklő, kétségbeesett tekintetek szegeződnek rátok, s várják, mi lesz, mit tegyünk? Ti is ezt kérdezitek tőlünk. Mi azt mondjuk nektek is, s mindazoknak is, akik a közéletben becsülettel ténykedni akarnak: menjenek, térjenek vissza a közös gazdaságaikhoz. Vállalják, vállaljuk a munka nehezét, a felelősséget. Vezető, azt kívánja tőled a paraszti érdek, hogy: »Légy lámpa, amely míg másoknak világít, Tulajdon életét fogyasztja el«.

A történelem, a nép lesz majd rá hivatott, hogy л eldöntse munkánk becsületességét, ügyünk igazát. Nem akarunk mást, mint népünkért becsülettel dolgozni és harcolni népünk minden ellensége ellen. Azt akarjuk, ne érezze magát űzött vadként e honban senki, aki a néppel, a népért dolgozik és harcol. Jómódú életet, vagyonbiztonságot, virágzó gazdaságot akarunk. Azt akarjuk, térjen vissza a vidámság, a megbecsülés, a meleg emberbarátság, s szűnjék meg a létbizonytalanság. Azt akarjuk, végre lelepleződjön a dolgozó nép minden rendű és rangú ellensége.

ILLÉS DEZSŐ

Maguk alkotják meg a szövetkezeti élet alaptörvényét

Nem sok ideje annak, hogy eldőlt: életben marad a nemesvidi Alkotmány Tsz. Az a néhány család, akinek nevéhez fűződik a szövetkezet megmentése, máris tervezgetni kezdett. Nemcsak közös gazdaságuk berendezésére vannak okos gondolataik, hanem figyelemreméltó a szövetkezeti élet alaptörvényének megalkotására irányuló szándékuk is. Kivetik a ré°ib51 azt a paragrafust, amely szerint a belépéstől számított három év lejártával mondhatott búcsút a szövetkezetnek az a parasztember, akinek szíve az egyéni sorshoz húzott. Nem jó ez a rendelkezés, mert akinek nem tetszik a közös, az a három évi utólagos, benti gondolkodási idő alatt nem dolgozik mindkét kezével. Ez pedig sem a szövetkezetnek, sem a tagnak nem válik hasznára. Aki menni akar, jobb attól mennél előbb megválni. Ezt az akaratukat így rögzítik a maguk testére szabott alapszabály-tervezetben: minden gazdasági év végén ki lehet lépni a szövetkezetből. Arra persze senki ne számítson, hogy betagosított földjét kihasítja a szövetkezeti táblából — csak a tábla szélén kaphat kártalanítást.

Ha már a kilépéseknél tartunk, megemlítjük, hogy a vízvári Vörös Csillagban más rendet akarnak meghonosítani. Úgy vélik, jobb, ha kívül gondolkodnak az emberek jövőjükről. Bárki szövetkezeti tagsági csak kizárással szüntethető

meg. A parasztember vagy marad-jón tsz-íag, vagy ne menjen be a közösbe. Ha belép, tegyen őszinte vallomást, hitvallást a szövetkezeti

eszme, mellett. \

Térjünk vissza a vidi Alkotmányhoz. Innen is széthordták az ősszel minden megfoghatók most teremtik újjá a közös alapot., Szúmontartják, hogy еппек értékéből egy-egy tagra mennyi jut, s ha valaki kopogtatna ajtajukon bebocsátást kérve, meg k^ll fizetnie a belépési díjat: annyi pénzt, terményt, vagy állatot kell beadnia, amelynek ára felér az egy fore eső közös alap értékével. (És mi lesz azokkal az agrárproletárokkal, akiknek mondjök egy év múlva nem telik belépési díjra? ...) Ezzel szemben a bevitt felszerelést, állatot nem négy, hanem azonnal, de legkésőbb egy éven belül kifizetik.

Gondoskodnak az öregekről is, nyugdíj, vagy inkább öregségi' segély-alapot létesítenek. Ebből azokat jutalmazzák, akik túljutottak 65. életévükön és legkevesebb öt évet dolgoztak a szövetkezetben. Dicséretes ez a törekvésük, mely a munkában megöregedett szövetkezeti tagokat megmenti a létbizonytalanságtól, s biztos kenyeret ad nekik öreg napjaikban.

Betegsegélyezést is terveznek. A családfenntartók kétheti, a családtagok pedig egyhavi betegségük esetén részesülnek anyagi támogatásban.

NE TÖRJÜNK PÁLCÁT

elhamarkodottan

Emberek életébe beleszólni, sorsukról dönteni, magatartásukról véleményt mondani — nagy felelősséggel jár. Persze, nem egyformák az emberek. Vannak, akik érzelgősségből, sértődöttségből embertársaik feje felett elhamarkodva törnek pálcát. Ez utóbbi eset manapság igen gyakori jelenség. S ehhez nem kevés alapot szolgáltat a »raci«.

Többen panaszkodtak a Kaposvári Sertéstenyésztő VáMalat ama dolgozói közül, akik a »raci« során más munkakörbe kerültek, úgymond: igazságtalannak tartották a velük szembeni eljárást. Együttérzéssel hallgattam végig őket. De, hogy kimondhassam az ítéletet ez ügyben, kötelességem volt megkérdezni, s meghallgatni a Sertéstenyésztő Vállalat vezetőit is. Menjünk sorba.

A vállalat vezetősége megkapta az Élelmiszeripari Minisztériumtól, hogy hány százalékos létszámcsökkentést kell végrehajtania. De nemcsak a létszámot kellett csökkenteniük, hanem át is kellett szervezniük az egész irányító és adminisztrációs apparátus munkáját. így van számos olyan ember, akinek szélesedett a munkaköre. Vagyis az előbbi 53 ember helyett most 29 embernek kell ellátnia ugyanazt a munkát. Azt is meg kellett oldaniuk, hogy az üzemegységbe kerüljenek bérelszámolók. ne mindent a központban kelljen intézni. Annak megállapítására, hogy kiket bocsátanak el és helyeznek más munkakörbe, egyszemélyben jogosult az igazaató. ő azonban kikérte a munkástanács elnökének, az üb-elnöknek és több vezetőbeosztású dolgozónak a véleményét. Kerecsényi Károly igazgató, Magyart Károly munkástanács-elnök és Melics Lajos üb-elnök a következőt mondták: a legjobb szándék mellett sem tudták megcsinálni úgy a létszámcsökkentést és az átszervezést, hogy az mindenkinek kedvére lenne. S tudják, hogy egyesek személyeskedést látnak az egész raciban.

Az agronómus tandem

Milyen növényeknek adionk kálium-műtrágyái?

A nitrogén és foszfor mellett a káliumtápanyagra-is szüksége van a növénynek. A kálium biztosítja ugyanis a -növény harmonikus, egészséges fejlődését, azonkívül elősegíti a keményítők (cukrok) keletkezését, valamint az íz-, szín- és zamatanyagok kifejlődését a termésben. A káliumtápanyag nélkülözhetetlen a káliivényes növényeknél, így különösen a sörárpánál, burgonyánál, cukorrépánál, szőlőnél, gyümölcsnél, zöldségnél stb. A sörárpa termelésénél arra törekszünk, hogy ■■az keményítőben gazdag legyen és

fehérjékben szegény, mert a fehérjék sörfőzésnél kellemetlen mellékízt adnak.

A burgonyánál igen fontos a keményítőtartalom növelése, a cukorrépánál, valamint a takarmányrépánál pedig a cukortartalomtól függ a répa ipari értéke, illetőleg annak takarmányértéke. A szőlőnél a termelési célunk a cukortartalom növelése, valamint az íz-, szín- és zamatanyagok kifejlesztése. Ezek főleg a kálium hatására keletkeznek. Különösen fontos a káliumtápanyag a csemegeszőlőnél és a minőségi

borszőlőnél. A csemegeszőlőnél ugyanis nem csupán a cukor, a szín-, íz- és zamatanyagok növekednek, hanem a szőlő, szállíthatósága és eltarthatósága is lényegesen emelkedik. A minőségi borszőlőnél pedig természetesen a must cukorfoka döntő jelentőségű.

A gyümölcsnél is lényeges a cukortartalom növelése és az íz-, szűrés zamatanyagdb kifejlődése. Az ízes, zamatos, színes gyümölcs az, ami exportképesség szempontjából tekintetbe jöhet. Ugyancsak nagy szerepe van a káliumnak a zöldségtermesztésnél is. ízes paprika és paradicsom, jól elálló zöldség nincsen kellő mennyiségű káliumtápanyag nélkül.

Különleges jelentősége van a káliumtápanyagnak még a dohánytermelésben is. A dohány ízét, színét,

zamatanyagát és éghetőségét nagymértékben fokozza a kálium műtrágya használata. Itt azonban vigyázni kell. A negyven százalékos kálisóban ugyanis a dohányra nézve káros klórvegyületek vannak. Ezért klórmentes kénsavas kálit kell a domvnak adni. Ha kénsavas káli nem állna rendelkezésünkre, úgy negyven százalékos kálisót is alkalmazhatunk, de azt legalább a palánták kiültetése előtt két hónappal kell kiszórni, hogy a káros klórhatást elveszítse.

A káliműtrágya teljesen importáru, az NDK-ból kerül hozzánk. Kormányzatunk azonban jóelőre gondoskodott nagyobb mennyiségű kálitartalmú műtrágya behozataláról úgy, hogy a teljes szükségletnek megfelelő mennyiség áll a dolgozó parasztság rendelkezésére.

Lássuk a valót?

Balassa László a magyaróvölgyi üzemegység vezetője. Talpig becsületes és jó szakembernek tartja a vezetőség. Azt róják fel hibájának, hogy kicsit »gyengekezű«. Az ellenforradalom után nehéz volt fegyelmet ^ tartani Magyar óvolgyben is, mert a korábbi üzemegységvezetőt leváltották, s Balassa László került, oda. Akkor az igazgatóság úgy döntött, hogy a rend helyreállítására »keményebb« embert állít az üzemegység élére, de Balassát nem küldik el, mart nagy családja van, hanem megteszik magfúrásnak. Balassa ellenvetéssel élt, mivel fizetése 400 forinttal csökkent volna. Kérésére meghagyták üzemegységvezetőnek, s lehetőséget kapott, hogy bebizonyítsa: tud eredményesebben is dolgozni. Ügye tehát nem került az egyeztető bizottság elé.

Az egyeztető bizottság elé néhány ember elbocsátása kertelt csak. Ambrus László vasesztergályos azzal indokolta elbocsátásának helytelenségét, hogy neki kell eltartani beteg édesanyját, és ezt nem vette figyelembe a bizottság. De amint kiderült, van Ambrusnak két jólkereső bátyja, akik segíthetnek az édesanyja eltartásában. Egyébként Ambrus nőtlen ember, s könnyen elhelyezkedhet szakmájában másutt is. Baracsi Pálnak van saját földfa, s azelőtt is abból élt, mielőtt a vállalathoz került. Tehát n”m találta az egyeztető bizottság helytelennek elbocsátását. Sipos János ügyét nem tárgyalták, mert időközben bejelentette, hogy már elhelyezkedett másutt.

Koronczi Károlyné is panasszal élt, mert kihelyezték a kisivdni üzemegységbe adminisztrátornak. Előbb a központban volt bérelszámoló. A vezetők nem mondanak rosszat munkájára, azért helyezték közel Kaposvárhoz, hogy könnyebben hazajárhasson családjához. Koroncziné ügyét azonban az egyeztető bizottság ülésén nem vitatták meg, mert nem jelent meg azon. Igaz, jelenleg Koroncziné betegszabadságon van, s bíznak abban a vállalat vezetői, hogy teljes felgyógyulás után majd megbeszélhetik vele a sérelmét.

— Sajnos — mondják a vezetők — még mindig nem fejeződött be a »raci« a Sertéstenyésztő Vállalatnál. Most hozzájuk csatolták a Böhönyei Sertéstenyésztő Vállalatot 5000 holddal, rengeteg állattal és a nagy irodai .apparátussal. Tehát most újabb átszervezést és láto?ámcsökkentést kell eszközölniük. Ismét bele kell szólniuk a vezetőknek néhány ember életébe. Nagy felelősséget követel ez is tőlük... SZ. F.

— Rinyabescnyőn van Somogy legidősebb bükkfája. Három darab 300 esztendős bükkfa él Rinyabeeenyőn. Magasságuk 35 méter.