Somogyország, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-26 / 47. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! Somo&yország, ««!■»■»■■ ■■ I gw — ■! 1ЦМ11Я>м^иЮ11"«иваВМИ!ДИИ1Ц1Я»^^м д——амин—аиаЯ AZ MSZMP MEGYEI INTÉZŐBIZOTTSÁGA I!- évf., 47. szám. Kedd, 1957. február 26. *S A. MEGYEI TANÄCS LAPJA ARA 50 FILLÉR Ж’:|П1111П!1!!Ш1'!!!:!1Ю11!11П1!11Ш!!1!!111!!:!!111!111111Н111!1111111!1Ш1111111!1111!111!11111111111111111Ш111Ш fjgmy ШПШШШШ11111Ш1ПП1ШПП11ПП!11Ш1111111111111111111111!П11Ш1111Ш1111:1!|1Ш111Ш1111111111111!!11П • fi» Ünnepelt ít wái»c&s Vasárnap délután nagy sikerrel mutatkozott be Kaposvárott a helyi szovjet alakulatok kultúregyüttese. A Szovjet Hadsereg születésének 39. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen rövid köszöntő után ének­és zeneszámokban, az orosz népi tánc szépségeiben gyönyörködhetett a színházat megtöltő közönség. Az együttes mintegy hatvan tagú énekkara, s két ügyes harmonikása szinte minden számmal kivívta hallgatói elis­merését. A hazaszeretetről, a barátságról szóló »Szovjet hazafiak indu­lóját«, a »Harckocsizok dalát«, a kötelességérzetet megéneklő »Menetel­nek a kaíonaszázadok«-at, s a többi, Szovjet Hadseregről szóló dalt egyaránt nagy tapssal jutalmazta a közönség. Magánszámok, kettősök és a hangszerötösök műsorszámai következtek ezután. A nép dalai, közöttük több hazánkban is ismert dal csendült fel a szovjet katonák ajkán. Megénekelték az orosz mező, a természet szépsé­geit, a tavasz virágait, s a feketetengeri matrózok életét. Műsorszámai­kat tréfás és az orosz nép jellegzetes táncaival, ukrán népi tánccal tar­kították. Az egyik szovjet katona táncdalokat énekelt a hangszerötös kíséretében, többek között a nálunk is ismert »Szeretlek én, jöjj vissza hozzám« kezdetűt. Éneke végén az első versszakot magyarul is eléne­kelte, s a színház közönsége ütemes vastapssal köszönte meg e kedves­séget. A mintegy kétórás műsor élményt jelentett. S ahogy a szovjet mű­sorközlő bevezetőjében is mondta: a magyar és szovjet nép kapcsolatát kívánták ezzel is elmélyíteni. A közönség hálásan fogadta műsorukat. Két kislány virágcsokorral szaladt a színpadra, s üdvözölte az együttest. Mikecz János, a Városi Tanács elnöke pedig a város dolgozóinak nevében üdvözölte a hadsere­get, s a jelenlévőkkel együtt éltette a magyar—szovjet barátságot. Vidám úttörd jelmezes farsangi délután Kutason A kutosi általános iskola úttörői és tanulói folyó hó 23-án, szombaton dél­után tartottéit meg vidám, jelmezes dél­utánjukat. Már napolt óta készültek a gyermekek, a szülök erre a délutánra. Kb. 120 ötletesebbnél ötletesebb jelmez­ben vonultak fel a gyermekek a kar­neválra. Volt ott mindenféle jelmez, vénkisasszeny, hawai lány, hirdetőosz­lop, éjkirálynő, drótostót, spanyol tán­cosnő, csipkerózsika, nefelejcs, ké­ményseprő, matróz, cigánycsalád a purdékkal, boglárka, hóvirág, bohócok, népviseletben magyar és tiroli fiúk, tündérkirálynö sNo. Közkívánatra két­szer is végig kellett vonulni a gyerme­keknek a folyosón a sorbanáiló közön­ség között. Az iskola legnagyobb tan­terme is szűknek bizonyult a sok ér­deklődőnek. A szülői munkaközösség gondoskodott teáról, hűsítő italokról, sü­teményekről. A tanulók a késő délutáni órákig szórakoztok és táncoltak nagy vidámság közepette. A jól sikerült dél­után a szülői munkaközösség, a neve­lőtestület és a tanulóifjúság együttes munkájának szép összhangját tükrözte. Kiss József iskolaigazgató Jobban, tervszerűbben, A termelési költségek csökkentése ipari üzemeink előtt álló legfonto­sabb feladat. Záloga az infláció elke­rülésének, az életnívó további eme­lésének. A veszteséges termelés, az első elhárításra váró akadály gazda­sági életünk fellendülésének útján. Ma erre kell irányulnia minden aka­ratnak, tennitudásnak. Évek hosszú során át néztük, jóformán ölhetett kezekkel, hogy létezzenek állami vál­lalatok, melyek nemhogy egy fillér hasznot hajtanának az államháztar­tás számára, hanem kihúznak onnét ezreket, százezreket, sőt milliókat. A munkás-paraszt, kormány határoza­ta egyszer és mindenkorra véget kí­ván vetni ennek a káros gyakorlat­nak. A vállalatok programot kötele­sek kidolgozni a termelési költségek csökkentésére, határidővel megjelöl­ve, mikor szándékoznak nyeresége­sen gazdálkodni. A határozat alap­ján я főhatóságok el vannak szánva arra, hogy a — nem rendkívüli okok miatt — veszteséges válla­latokat felszámolják. A Megyei Tanács főhatósága alá számos ipari vállalat tartozik és a jövő kilátásai szerint ezeknek a vál­lalatoknak a száma tovább gyarapo­dik. Megyénk dolgozóinak figyelme most a Megyei Tanács vezetőire for­dul. Mit szándékoznak tenni a kor­mány határozatának valóra váltásá­ért, hogyan gondolják a vállalatok­nál megvalósítani a jó vezetést, a tervszerű gazdálkodást, az olcsóbb termelést. Kérdést intéztünk Hor­ny ák elv társhoz, a Megyei Tanács elnökhelyetteséhez, aki az alábbi választ adta: — Minden rendelkezésünk alá tartozó vállalatot felül fogunk vizsgálni. E célból brigádokat szervezünk, melyekben a szak­­szervezet és a párt részéről is lesznek küldöttek. Ugyanakkor a szakigazgatás részé­ről is megfelelő képzettségű emberek vesznek részt a vizsgálatokban. A vizsgálat tárgya: a termelési költsé­gek további csökkentésének lehető­ségei, a termelés fokozásának kilátá­sai, a racionalizálás végrehajtásának, ellenőrzése. A vizsgálat ugyanakkor kiterjed a szervezeti problémák el­döntésére is, majd végeztével intéz­kedéseket foganatosítunk a termelé­si költségek csökkentésének végre­hajtása érdekében. — Egyes vállalatoknál mire helye­zik a vizsgálat fősúlyát? — A Bánya- és Építőanyagipari Egyesülésnél — veszi át a szót Bá­lint József elvtárs, az ipari osztály vezetője — megnézzük, hogy a ta­valy beépített felszerelésekkel és a jelenleg' meglévőkkel hogyan lehetne még jobban növelni a termelést, csökkenteni az állásidőt, s más egyéb dolgot. Folyamatban vannak a Mű­kőüzem kitelepítésével kapcsolatos tárgyalások is. A Kefeüzemnél a ser­­tekikészítés további fejlesztésének lehetőségeit vizsgáljuk. A Csurgói Faipari Vállalat megkapja a villa­mosítást 220 ezer forint értékben, ami olcsóbbá teszi a termelést. De e**ét még itt is lehet tovább lépni. olcsóbban termelni! Interjú Hornyuk Mihály elvtárssal, a megyei tanács elnökhelyettesével és Bálint Józseffel, as ipari osztály vezetőjével. Megvizsgáljuk, hogy a rönkök saját üzemben történő feldolgozása nem tenné-e jövedelmezőbbé a vállalat termelését stb. A Kaposvári Faipari Vállalatnál a bútorkészítés kiterjesz­tésének növelésével is foglalkozunk. A kereskedelem vonalán a Hús­ipari Vállalat és a Sütőipari Vál­lalat munkáját vesszük alapos vizsgálat alá a vásárlóközönség érdekében. De nemcsak a vállalatok felülvizsgá­lása lesz az egyetlen módja a terme­lési költségek csökkentésének. Más, távolabbi terveink is vannak. Kép­zettebbé kell tenni az ipar vezetőit. Kaposvárott a munkástanácsok részére — a szakszervezetekkel egyetértésben — tanfolyamot tartunk — folytatja Bálint elvtárs —, hogy a munkástanácstagok elsajátíthassák az ipari vezetés módjait, megismer­kedhessenek a vállalatok gazdasági felépítésével, a termelés kérdéseivel. — Az első órán a munkástanácsok és az igazgatók közötti kapcsolatról, valamint a munkástanácsoknak a vállalat vezetésében lévő szerepével foglalkozunk. Kitérünk még a ké­sőbbi órákon a munkajog kérdései­re, a Munka Törvénykönyvre, a ter­melési, termelékenységi, önköltségi tervekre. A vállalati önelszámolás módjaira, pénzügyi tervekre, hitel­gazdálkodásra. Kiterjed az előadás­­sorozat a mérlegkészítésre, az ellen­őrzés szerepére, az infláció, stabili­záció kérdéseire. A nemzeti jövede­lem elosztására, majd végül a fo­gyasztói—termelői árrendszerre is. Az órákat a legképzettebb előadók tartják. — Reméljük, a gazdaságos terme­lésre való törekvés, a munkástaná­csok részéről ezek után fokozottabb mértékben növekszik. Szeretnénk mi is kialakítani az ipari vezetés jobb gyakorlatát, mert csak így tudjuk végrehajtani a kormány határozatát — fejezte be nyilatkozatát Bálint elvtárs. Ankét a TTIT-feen Guy Mollet úr „rekordja“ Egy fiatal hazajött (Vammafti apróságok Az emberek tömege színeién hullámzik a korzón. Szemerkél az eső, de hiába, korzó nélkül nem vasárnap a vasárnap. A lábak ten­gerében egy hófehér sziget, az asz­falton egy hóvirágcsokor hever. Valaki eldobta, vagy talán elvesz­tette? Olyan szomorú látvány ez az üde csokor a piszkos aszfalt kö­zepén. A korzózók vigyázva kerü­lik ki. Nem lépnek rá. De nem is veszi fel senki. Most egy fiatal pár jön kart karba fonva. A lány megtorpan, amint észreveszi a kis csokrot. — Nézze, Gyurka ... szegény vi­rág ... Ne vegyük fel? — Hogy képzeli? Ott jön a vi­rágárus, majd veszünk attól egyet, ha akarja. S csakugyan jön is egy asszony, kezében kosár. A kosár­kában zöld levelek közt harmatos hóvirágcsokrok. Vesznek virágot, s aztán indulnak tovább. A virág­árus lehajol az aszfalton szomor­­kodó kis csokorért. Vigyázva tö­­rölgeti le, gyengéden eligazítja a zilált szájakat, s berakja ci kosa­rába a többi közé. A kis csokor mintha kivirulna. Üdébb, harma­tosabb, mint társai... És jön egy másik pár. Megáll­nak virágot venni. Mindkettőjük­nek ez a csokor tetszik meg, ezt választják. A fiatalember fizet, ötven fillér helyett egy forintot ad. Dupla árat fizetett a csokorért, amely mellett talán már tízszer is elment... De a földről felvenni? Nem, azt szégyellte ... ü- iS­Késő délután a korzón sétálókat szinte megrohamozzák a város rongyos kis csavargói, ötven lépé­senként állítják meg újra és újra az embert és egyre-másra felhang­zik a gyermekszájakból a könyör­gő kérés: — Bácsi... adjon húsz fillért. S ha ad, máris ott a következő: — Bácsi, nekem is adjon húsz fillért. Különböző életkorúak ezek a kis kolduló utcagyerekek. Van négyéves forma, de akad köztük tízéves is. Egyben azonban meg­egyeznek mindnyájan. Szinte kivé­tel nélkül húsz fillért kérnek. Nem tízet vagy harmincat. Csakis hú­szat. De talán megunták az ilyen­fajta kérést, sőt talán a sétálók számára is unalmas ez az ugyan­arra a kaptafára készült koldulás, így már ritkábban kapnak. A szükség arra ösztönzi őket, hogy újabb formát találjanak ki. S az új ötletet legtöbbször siker koro­názza, azaz a piszkos kis tenyér­kékbe több hull néhány fillérrel, sőt nem egyszer még egy-egy fo­rintot is kapnak. Ilyen új ötlettel vasárnap délután volt szerencsém megismerkedni. Elém áll egy kis­lány. Felém nyújtja kezét. Szurtos tenyere közepén három darab tíz­filléres csillog. Nem szól semmit, csak nyújtja felém kezét. Mintha ajándékozni akarna. Meglepődöm'. — Mit akarsz, te kislány? — Tessék bácsi ez a harminc fillér — mondja magabiztosan, bátran. — Na és mit csináljak vele? kerekedik a szemem. — Adjon helyette — változik át könyörgőre a hangja — egy ötven­­f illérest... A grill Kaposvár legelőkelőbb' táncoshelye. Könnyen megteheti — mondják az epésebbek — nincs konkurrenciája ... Egyszóval, ha valakinek van pénze és táncos­helyre akar menni szórakozni, a Béke grilljébe tér j be. Hangulat­világítás, magas árak — egyszóval mindent megtalál a. vendég itt, ami egy grillnek ismertetője lehet. Sőt még többet is. Sajnos, a ka­posvári grill igen gyakran csúnya botrányok színhelye. Gyakoriak a verekedések, ugyarinyira, hogy a törzsvendégek számára már meg­szokott, ha egy-egy jhangos szóvál­tás verekedéssé fajúi. A napokban is a táncparkett közepéről hangos kiabálás hangzott, összetorlódna!: a táncosok, a zene sértődötten el­hallgat, szódásüveg csörömpöl. Aztán ismét megszólal a zene, a: táncosok összefonódva járják to~ vább, mintha misem történt volna. A mellettünk lévő asztalnál va-. laki megkérdezi az egyik kíván­csiskodót, aki a táncparkettről tart asztalához. Mi történt? — Semmi, csak valakinek a feje törött be. kés. Már azt hittem, valami érdé-В OLD О Q, BÉKÉS PIHENÉST Bensőséges ünnep­ségnek voltak tanúi szombaton az ÉDOSZ kultúrotthon látogatói. A Cukorgyár huszon­hat nyugdíjazott mun­kása jött el utoljára, hogy ünnepélyesen bú­csúzzék attól a mun­kahelytől, ahol életé­nek nagy részét töltöt­te. Sokszor búcsúztak ők már életükben, de mindannyi között ez volt talán a legszebb és a legszomorúbb. Olyan búcsú volt, ahol a könnyek a mosolygó ajkakra gördültek. Bú­csú a munkától, az élet céljának beteljesedése után. A függöny le­gördült hát és a napok, melyek ezután követ­keznek, nyugodtabban, félrevonultabban, a pi­henés és emlékezés óráival telnek el... Barázdás arcuk egy gyár egész történetét viseli magán, gyárét, amelyért önmagukat adták és amely most, hogy már erőtlenné váltak az izmos, mun­kás kezek, kiterjeszti föléjük gondoskodását egészen addig, mígnem utolsót dobban az öreg munkásszív... 1904-1957. Két egy­szerű szám, de ha a 68 éves Balázs János gondol rájuk, akkor egy egész élet munkás­sága, küzdelme zsugo­rodik közéjük. Az öreg Balázs, a »mókás Balázs«, a huszonhat távozó közül, aki a leg­régebben kezdte itt a munkát. Ma ünneplőt húzott, feltett egy ré­gi-régi nyakkendőt és ezen az esten szótlan, hallgatag. De ha meg­szólal, 'akkor megint csak az a Balázs Já­nos, aki ott áll a cu­korfőzőben. aki rendü­letlenül hű munkájá­hoz és ember, tud örülni az életnek és a kis dolgokban is meg­találja önmagát, örö­mét, szórakozását. — Mit fog csinálni ezután? — Pipálok — volt a kurta válasz. — Járok a boltba vásárolni, en­gem nyugdíjaztak ugyan, de a feleségem előlépett: őrmester lett. És hát a parancsot tel­jesíteni kell... — Az­tán a régmúltba, a munkásmozgalom ne­héz napjaiba kalando­zott el képzeletünk. — ... Kladnigg mél­­tóságos úr — mondta Balázs bácsi — nem igen szerette, ha az ember ilyesmivel fog­lalkozott. Hát Istenem, voltunk, akik azért csak foglalkoztunk, akár tetszett, akár nem ... Amikor Tavalyi Jó­zsef nyugdíjas műve­zető lépett az emel­vényhez, hogy átvegye a gyár, a pórt és a szakszeírvezet ftjándé­­kait, felcsattant és hosszan tartott a taps. Ahogy a kérdéseim be­pillantást engedtek az éleiébe, megértem ezt. 1921-ben kazánko­vácsként lépte át a gyár küszöbét és most úgy hagyja el, mint nyugdíjas művezető. A tragédia ott van. hogy ezért 1946-ig kellett várnia. Bűne? Annyi volt csupán, hogy a szervezett munkások közé tartozott, ezért kellett hozzá huszonöt év. Nyitott szemmel járta az életet, aggó­dott az ország jövőjé­ért, a munkásmozga­lomért, a pártért, az if­júságért, és most az utolsó szó jogán, körül­tekintéssel és aggódó segíteniakarással csen­dül a hangja: — Mi akkor is har­coltunk a szocializmus győzelméért, amikor ez nagyon nehéz volt. S*“’ ... aí* Erőnket megfeszítve dolgoztunk néhány hó­nappal ezelőtt, hogy ismét talpraálljunk. Vigyék, alakítsák en­nek a gyárnak úgy a sorsát az utánunk jö­vők, mint ahogy mi tettük. Uralkodjék a megértés, összetartozás szelleme, és szeressék nagyon az ifjúságot. Vonják be őket a fe­lelős munkába, képez­zék szakmailag. Ez az ifjúság megérdemli, hogy átvegye tőlünk a munka lobogóját. — Az idős művezetőnek hát­ralévő éveire nincs kü­lönösebb programja, azt szeretné, ha derű­sek lennének azok. Gyönyörködik a gyer­mekeiben, az unokái­ban és sétál, sokat sé­tál. Ha olyan gondola­ta támad, amelyről úgy érzi, hogy még haszno­sak a társadalomnak, akkor nem hagyja, hogy vele temessék el. Felkeresi a pártszerve­zetet, amelynek to­vábbra is tagja és ha­láláig az is marad. Ott majd elmondja és ha ismét segíthet valami­ben, örömet okoz neki ez a tudat... Ott találkoztam vele a kultűrház folyosó­ján. Az arca jóságos volt, mint a nagypa­pádé szokott, a tekin­tete réveteg és gyer­mekien őszinte. Feke­te, szélesszalagos ka­lapjával mintha az el­múlt évtizedekből cseppent volna ide. És csak nézte, nézte a vendégeket, fiatalokat, férfiakat, asszonyokat. — ... Eddig csak volt valahogy, de mi lesz ezután ...? — mondta később. Nem a fizeté­sére gondolt. Nem. Va­lamit most mintha ki­téptek volna leikéből, mától kezdve minden más lesz, minden ide­gen, minden olyan esetlen, olyan furcsa, olyan bánatos ... Né­meth Ferenc öreg munkás úgy érzi, őt nem kárpótolhatja á nyugdíj, a pihenés, mert neki ez a gyár most kiesett az életé­ből és hiányozni fog. Hej, nagyon nehéz lesz más életet kezdeni. Ne­héz lesz nem látni az óriáskerekek forgását, nem hallani a kémény kattogó lélegzetét, Ne­hezen bírja ki, dehát ez az élet rendje. így mennek el vala­mennyien: Kalauz György, Molnár And­rás és a többiek. Szin­- SZÁNTÓ -te mindannyian végig­­küzdötték a második világháború borzal­mait. Sokat harcoltak azért, hogy a gyár an­nak az osztálynak a tu­lajdona legyen, amely verejtéket izzadt ben­ne. Végre az utolsó év­tizedben I sikerült, és szomorú, hogy most menni kell... Vigasz­taló azonban, hogy azok, akiknek átadták a szerszámokat, mel­lettük nevelődtek. Most itt ropják a tán­cot, szívük telve ifjú­sággal, az élet és a munka ígéretével. Vi­gyázat, fiatalok! Ezek, a szerszámok, ezek a most megüresedett munkahelyek beszél­nek ... és kötelez­nek ... a gyár fiainak évtizedes múltjával és köteleznek a munkás­hatalom bátor megvé­désére. Ha így lesz-, akkor boldogan, meg­elégedésben telnek a távozó huszonhat em­ber hátralévő évei. Ak­kor győzelem volt az életük. Ki ne akarná ezt?. Jó pihenést, öreg' harcosok! Sz. N.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents