Somogyország, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-15 / 11. szám

Kedd, 1957. január 15. SOMOGYOR8ZAG S „A mi feladatunk az ország kenyerének biztosítása" Nagyatád, Eperjesi utca 5. A téli nap bágyadt sugarai ferdén esnek a kis gazdásági udvarra, ahol Bognár György egyénileg dolgozó paraszt lakik. Amikor meglátogattuk, éppen fát fűrészelt. Kicsit bizalmatlanul fogad, aztán mégiscsak megindul a beszélgetés közöttünk, előbb kint az udvaron, majd a szobában. Bognár György 53 éves parasztember. Tar­tózkodó és bizalmatlan. A múlt tette azzá... S bár az utóbbi évek során sok keserűség halmozódott fel ben­ne is, de azért bizakodva, reménnyel teli szívvel néz a jövőbe. — A mi feladatunk — mondja az ország kenyerének biztosítása. Én az idén is, jobban mondva tavaly el­vetettem másfél hold rozsot, négy és fél hold búzát. Ha a kormányzat biz­tosítja nekünk egyéni gazdáknak is a pétisót meg a műtrágyát, akkor az elvetett gabonám minden holdja megadja a 12 mázsát. • Beszélgetésünk során sok minden­ről szó esett, a múltról, hibákról, a termésről és a gazdaságról. — Megmondom én mi volt a rossz a múltban. Legyünk őszinték. 48-ig jól ment a parasztnak. De aztán megkötötték a kezünket. A külön­böző kötelező termelési szerződések nem adtak szabad kezet, hogy úgy gazdálkodjunk, ahogy mi szeretnénk. A jobb földeket a termelőszövetke­zetek részére foglalták le, és mi egyéni gazdák háttérbe szorultunk. Az erőltetett szövetkezetcsinálás meg egyenesen elvette a paraszttól a munkakedvet. A beadás sok gaz­datársamat elkeserítette és nem dol­gozott szívvel-lélekkel, úgy, ahogy azt a föld megkövetelte volna. Csend szakad közénk. Bognár bá­csi bizalmatlanul pislog, hol ide, hol oda veti a tekintetét. Közben nyílik az ajtó, magas, nyúlánk fiatalember lép be rajta. — A fiam. Egyetemre jár. Ez új irányt ad a beszélgetésnek. Mihály, aki annakidején mint pa­rasztgyerek került a műszaki egye­temre. Ö is bekapcsolódik a beszél­getésbe. Szó esik a kormánynyilatkozatról is. A kormánynyilatkozatról hal­lottam — mondja vontatottan a gaz­da — és őszintén szólva nemcsak en­­gemet, hanem minden gazdatársamat megnyugtatott. A paraszt tudja a kö­telességét: szánt, vet és arat, hogy az ország kenyere biztosítva legyen. ( A kormányzattól mi csak azt várjuk és kérjük, hogy biztosítsa nekünk egyéni gazdáknak is ugyanazt, amit a termelőszövetkezeti tagoknak. Bognár György jó gazda hírében áll — tanácstag is. A második világ­háború előtt csak öt hold földje volt ma pedig 12 holdon gazdálkodik. A( földnek lelkiismeretes, odaadó gaz-( dája, aki mindig szem előtt tartja, a magas terméshozamot. Mi sem bi-, zonyítja ezt jobban, mint az, hogy az, elmúlt 12 esztendő alatt, a magas < beadás ellenére is — egy év kivételé-1 vei — mindig megvolt a kenyere ési a földhöz szükséges vetőmag is. < — Mezőgazdaságunkat csak akkor tudjuk virágzóvá és fejlettebbé ten­ni, ha mi egyéni gazdák és termelő-( szövetkezeti tagok egyformán telje- ( sítjük legfontosabb kötelezettségűn-, két: a termelést! , Búcsúzáskor melegen kezetrázunk. — Aztán az igazat írják ám az új­ságban. Mert még levelezője is lehe­tek a Somogyországnak ... íme: a bizalmatlanság eltűnik a kis gazdasági udvarról — és minden kis gazdasági udvarrók'' Díszére van-e Kaposvárnak a két népbüfé? Egy fiatal, jól öltözöttnek éppen nem mondható, ám nyomaiban hiper­­«Uvatosan öltözött férfi lép a pénztár­hoz és mosolyra húzott szájjal kér­dezi: k Kossuth van? Nincsen kérem. Hát Terv? Nincs semmiféle cigarettám. A homályból ekkor a sorbanálló­­kat félretaszítva előnyomul az előb­bi fiatalember barátja. — Tényleg nincs cigarettája? — érdeklődik faarccal, miközben oldalt­­kacsint. A pénztár előtt vagy tizenöten áll­nak, ki-ki nyújtogatja az előre elké­szített összeget. A pénztárosnő sza­kadatlanul számol, adja a blokkokat és idegfeszitő munkája közben észre sem veszi, hogy ez a cigarettakérés csak arra szolgál, hogy «-tréfálkozza­nak« vele. S tán, hogy közben el is tereljék a figyelmét. Úgy látszik, sikerül, mert az asz­talkáról eltűnt egy blokk, fél liter borról. Míg egy idős bácsi, aki kifi­zette, felkutatja zsebeit és keresgél a földön, hogy hátha leesett — a pult mellett megtalálják — az egyik fiatalember kezében. Természetesen nem történt semmi hiba. Csak tévedésből került a blokk illetéktelenhez és így ifjú ismerő­sünk kénytelen beállni a sorba és valóban vásárolni egy fél liter bort, hogy a gyanúnak még a látszatát is elterelje. Pedig szó sincs itt arról, hogy rendőrt hívnának. Nem feltűnő és nem ritka eset ez. Sőt, még jól is végződött. Abban az életelemben, ab­ban a levegőben, melyben ez a je­lenet lejátszódott, természetszerű és hétköznapi volt. Csupán a jóérzésű emberek szemében tűnt fel és azok­ban merül fel a kérdés bárahányszor betérnek egyik vagy másik népbüfé­be ahol sosem marad az a néhány perc valamiben élmény nélkül: szük­sége van erre Kaposvárnak? Kötekedők, zsebtolvajok, prosti­tuáltak és részegeskedők gyülekeze­te a népbüfé. Azonban nemcsak ezek látogatják e helyeket, melyeket el­kereszteltek már épp elég — nem éppen hízelkedő — jelzővel is: «to­pogó«, «-köpködő« stb. —• egyéb hely híján ide járnak meginni a maguk fröccseit a becsületes, rendes dolgo­zó emberek is. Szó nem eshet, a ven­déglátóipar évekkel ezelőtt az ő ked­vükért és nem az alvilágnak nyitotta meg a népbüféket, csak az a baj, hogy még mostanáig sem vették ész­re, hogy gazdát cseréltek ezek. Borgőzös levegő, vágnivaló füst, bűz, részegek lármája, veszekedések, lopások — ezektől szabadítaná meg a kaposvári embereket, no meg ön­magát is a Vendéglátóipari Vállalat, ha valami más megoldást keresne a népbüfé-rendszer helyett. A viszo­nyok rendeződtek, az idegek lecsil­lapultak, van már mód és lehetőség arra, hogy ismét szétnézzünk a ma­gunk portáján. Mindenki szívesen venné, ha egy szép, tiszta helyiség­ben, asztalhoz ülve, kényelmesen fo­gyaszthatná el itókáját. Végül még egy célszerű szempont: ha a közeljövőben magánosok kezé­be kerülnek egyes vendéglátóipari üzemek, népbüfékkel az állami ven­déglátóipar nemigen versenyezhet velük. Száz szónak is egy a vége: a nép-1 büfé-rendszer elavult dolog, nem vonzza a közönséget és lehetőséget nyújt az alvilág virágzásának. Kul­túrált kereskedelem, kultúrált ven­déglátóipar — és akkor nem lesz szégyenfoltja Kaposvárnak a két népbüfé! F. K. DENIS PITTS: Hány egyiptomit öltünk meg? Csak a mennybéli mindentudók mond­hatnák meq, hány egyiptomit öltünk meq Port Said megszállása alatt. Mi azonban nem tudjuk megmondani, mert elrejtik előlünk a kellemetlen iqazsáqo­­kat. Az eqyiptomiak sem tudják, mert a valósáqot féktelenül eltúlozzák. Beszéltem az Eqyesült Nemzetek ki­küldöttjével: 6 azt fogja jelenteni, hoqy legalább kétezer eqyiptomi halt meq. — Megállapítottam — mondotta —, hoqy 120 000 eqyiptomi vagy hajlékta­lan, vagy elmenekült Port Saidból. Kö­rülbelül 4000 »családi egység« — nem szükségképpen különálló ház — pusz­tult el. Én is jártam ott. Azt hiszem, hogy az arab városnegyedben, azokban az ut­cákban, ahol harcok folvtak. mintegy 500 polgári személyt öltek meg. De azt is tudjuk — minthogy a hul­lákat a víz a partokra mosta —, hogy sok egyiptomi a vízbe fúlt; ezektol uzsoraösszegeket csikartak ki. hogy túl­zsúfolt halászhajókra felvegyék őket; így akartak az Invázió napján meg­menekülni. Az angol kormány számadatai sze­rint a halottak száma száz és a sebe­sülteké 546. R. A. Butler ezt a számot mondta öt héttel ezelőtt. Az egyiptomiak négyezerről beszélnek, de ők eltúlozzák a számokat. Sir Walter Monckton két héttel ez­előtt, egynapi Port Sald-i látogatás után beismerte, hogy »utóvégre lehetséges, hogy a halottak száma felülmúlja a szá­zat«. Anqlián kívül senki sem hitte el ezt a számot. George Wlqg, az alsóház ülésén ér­deklődni fog az egyiptomi áldozatok legutolsó számadatai iránt. Ezt mondta nekem: »Feltétlenül lé­nyeges, hogy megtudjuk az igazságot. Nem hiszem, hogy eddig az igazságot megmondták volna«. Én sem hiszem. (A Daily Herald cikke) Zavaros intézkedések az elbocsájtások körül Többször is írtunk már arról, hogy milyen nagy körültekintést, igazságosan mérlegelő bánásmódot igényel a racionalizálás. Az ember­séges döntést, gyors ügyintézést azonban többhelyütt ismét a felül­ről áramló bürokrácia, bizonytalan kapkodás nehezíti meg. Ennek egyik igen jellemző példá­ját kell felelevenítenünk. A szóban­­forgó központi intézkedés ugyanis nemcsak az elbocsátásra kerülő dol­gozókat érinti, hanem a leépítést végző szervek józan tevékenységét is szinte lehetetlenné teszi. A Közellátási Kormánybiztosság Terményforgalmi és Raktározási hi­vatala 68 493/1957. szám alatt Fel­­számolási tájékoztatót küldött a megyei szervnek. Az intézkedés részletesen foglalkozik a volt be­gyűjtési dolgozók elbocsátásának módjával. A 4. pont azóta már többször is zavart keltett. A tájékoztató ugyan­is előírja, hogy a fizetési előlegek részleteit — melyek a munkavi­szony megszűnését követő időre ese­dékesek, törölni kell. A felmondás előtt esedékes részleteket azonban le kell vonni. (A fizetési előlegek­hez tartoznak a jármű- és Tüker­­előlegek is.) A megyei kormánybiztosság nem értett egyet ezzel a döntéssel. Nem érthetett egyet, hisz az előlegek tör­lése kb. 60 000 forint veszteséget jelentene az országnak. Január 8-án telefonon hívták a budapesti szer­vet, de jobb intézkedés helyett to­vábbra is az összeg törlésére kap­tak utasítást. A baj azonban csak ezután kez­dődött. A megyei közellátási kor­mánybiztosság törölte: az előlegeket. Äm még aznap, január 8-án meg­­éxkezett a 2/1957. sz. távmondat, mely kérte: azonnal közöljék, hogy hány motorkerékpár után és milyen összegben törölték az előleget. A közlésre azonban nem kerülhetett sor, mert 9-én 3/1957. sz. alatt újabb távmondat érkezett. Ez utóbbi az­tán végleg felborított mindent. Mó­dosították a 4. sz. pontot, mégpedig így: a járműelőleget nem szabad tö­rölni, hanem azt az érdekeltek ter­hére kell írni. Hívják fel a dolgo­zók figyelmét, hogy havonta fizes­sék be a részleteket. Ha ezt elmu­lasztanák, ellenük polgári pert kell indítani... Röviden tehát ez a lényege az in­tézkedésnek: tegyél jól, szerezz ve­le népszerűséget, aztán gyorsan vond vissza, mielőtt még ígéretedéi teljesíthetnéd. Bár talán nem ez a gondolat vezérelte az utasítás-so­rozatot gyártók tevékenységét, de meggondolatlanságuk, kapkodásuk ide vezetett. Hasonló zavarokat és kellemet­lenséget okozott a Felszámolási tá­jékoztató 9. pontja. Ez ugyanis elő­írja: minden dolgozónak fel kell mondani, katonai szolgálat, szülés, terhesség, betegség stb. miatt dolgo­zókat állományban tartani nem le­het. Mit tett a megyei? Ellenvéleménye és tiltakozása el­lenére is kénytelen volt elbocsáta­ni a terhes anyákat. Am 12-én újabb módosítás érkezett, ezúttal a 9. pontra vonatkozóan: terhes anyá­kat elbocsátani nem szabad. Nos, megyei szerv, most gyorsan csi­náld vissza, amit tettél!... Szót emelünk s felháborodottan tiltakozunk az ilyen embertelen el­járások ellen. Van arra idő, hogy meggondoljuk, mit cselekszünk, s talán jó lenne akkor elküldeni az utasításokat, amikor már biztosak vagyunk benne, hogy nem szórni módosításra. De ne játsszunk az emberekkel, ne kergessük őket fe­leslegesen a kétségbeesésbe, s fő­leg ne hozzunk törvénytelen intéz­kedéseket. Az emberséges bánás­módról, az igazságosságról nem elég csak hangzatos szólamokat zenge­ni. Ennél többet követel a nép: tet­teket a jóakarat, megértés és igaz­ságosság szellemében. J. B. Bemutatjuk a Havelt és az Undinet Félreértés ne essék, nem személyekrőü van szó. Mindkettő rádió, melyeik még idegeneík Magyarországon, s ezért várnak a bemutatásra Németországból hozták őket az elmúlt héten, egyelőre jmég nem léptek szolgálatba, s a Nagykereskedelmi Vállalat raktárában várnak erre a pillanatra. Kezdjük a nagyabbikkal, A Havel 5+2-es készülék. Szinte mindent tud. Hárem hangszórója van^ éspedig egy elöl, etgy-egy pedig oldalt. Rövid-, közép- és hosszúhullám vételére alkalmas. A rövidhullám ja három sávra nyújtott, és ezenkívül alkalmas ultrarövid- hullámú adások vételére is. A hullámváltás és kikapcsolás biUenőgcmbokkal történők. Érdekessége a rádiónak, hogy két hangszírszabályzóval szereltek fel, amelyek segítségével a hangskála kívánt hangjára állíthatjuk a készü­léket. Ellátták a tervezői vételszűrő vei is, hogy a közeli, vafv a távoli adások vételzavarait ki lehessen küszöbölni. Nem feledkeztek meg a ké­szülék szerkesztői a lemezikedvelők ről sem, mert lemezjátszó csatla­kozást építettek a rádióra. Ezenkívül van még egy beépített magneto­fon csatlakozója, és egy külső hangszóró csatlakozója is. Szép készülék. Igaz, az ára is. . . (3300 forint.) Az Undine nagyon sokban hasonlít hozzá. Ez a készülék is 5+2-es, csak nincs úgy felszerelve, mint a Havel. Például nincs zavarszűrője, és nem nyújtott a rövidhullám ja sem. Természetesen, az ára is keve­sebb, «csak« 2900 forint. Mindkét készülék hamarosan be fog mutatkozni személyesen is a rádáóüzietetoben. A z ablakok alól lassan szökik az éjszaka, mert felébredt már a hajnal. Odafenn a dombon nemsokára megperdül az óriás gé­pek lendkereke, csattognak a szíjak és a szőke Évák, barna Pannák hosszú fonalakba szőnek bele egy­­egy megszületett, színes leányálmot. És a nyugodt éjszaka után végtelen hétköznapi nyugalommal terpeszke­dik a tiszta téli ég alatt a Textil­­művek. A zongora olyan, mint a viharos ég. Zúg, dübörög, énekel, mini a szél, és a finom ujjak villámként cikáznak a billentyűkön. — A művész — szólal meg hal­kan a leányotthon vezetőnője. — Elszégyellte magát? A zongora elhallgat. A homlokon még élnek a ráncok egy másod­percig, aztán közömbös nevelésre nyílik a kissé duzzadt száj. — Szégyellni? Minek? Belesüppedünk a szőnyeggel borí­tott társalgó kárösszegébe. Metyó Rózsa szemei bizalmatlanul szege­­ződnek rám. Az arca ismét komor lesz és lassan buagyannak az élet­­állomásokat jelző szó так: 1945 A szegedi gyermekgondozó keze kira­gadja a háborús pusztulásból. Ott végzi el a nyolc általánost, egy évig jár zenei gimnáziumba Az*An Tata­mi tragédia és kettétörik Minden. Egy szép napon leszállt a kanosvári pályaudvaron.. . , ázó*a itt. Kitűnő fonónő. Munkájáért hétszer tüntették ki. Keresete ezer forinton felül mo­zog. Szülei? — Nem emlékszik rá­juk. Aztán felkapja a kezét. Emlé­kek közt kutast. De mégis, egyszer HÄRMAN a kétszáz közül mégis látta az anyját, három éves votU. El akarta vinni az intézetből, de nem engedték. Nagyon sírt, aztán többet nem jött érte. Nővéréről annyit tud, hogy orvostanhallgató Budapesten. Még nem látogatta meg. Van pénze, a nyáron, felkeresi. — Szülőszerető — avatkozik a be­szélgetésbe a vezetőnő. — Sajnos, megtagadta tőle az élet. Ez az, ami Rózsát elkeseríti. Sokszor tartózkodó, elzárkózik. Magányt keres. Még szánkózni is egyedül jár. Társai fe­ledtetni igyekeznek vele a sivár gyermekkort. Itt mindene megvan. Félrerakja a pénzét és várja az »iga­zit«, aki egyedül tudja majd . meg­osztani vele a közös lelki élménye­ket. Akkor majd egészen boldog lesz. Igen, a zene. A most alakuló leányotthon zenekarnak egyik tehet­séges tagja. A szilveszteri bálon fel­állt a székre és harmadmagával »szolgáltatta« a zenét. Viharos jó­kedvvel ... A kisujja ráesik az egyik huncut zongorabillentyűre Pajkosan mosolyog. Aztán meglendül a másik karja és a zongora hangja visszave­rődik a falról és megsimogatja a függönyöket: »A nő szívét ki ismeri, ezer csodával van teli...« rP"endo Tornaii! 1 A szölí*ásra nyúlánk leány áll fel az ebédlőasztaltól. Éppen be­fejezte a galuskás pörkölt fogyasz­tást.. Futva kerüli meg az ehéölő oszlopait és egyenesen a vezetőnő nyakába ugrik. Megcsókolja a gyer­mekképű, 23 éves felettesét. — Hívtál? Miért hívtad Trendot? Észrevesz, nem tud hova tenni. — Aztán felélénkül: — Haza, Görögor­szág? — Nem, várni kell még azzal, Tomi. Megmutatod az újságírónak a szobádat, képeidet és elmondod, hogy érzed magad itt, mit szeretnél. Tomi előreszalad A félemeleten megáll egy pillanatra, s az egyik nagy falitükörben megigazítja éjfe­kete haját. Mire felérünk a ragyo­góra csiszolt lépcsőkön a második emelet 22-es szobájába, Tomi már úgy fogad, mint egy igazi »főbérlő«, saját szőnyeges, parkettás szobájá­ban. Tomi a szókimondó, akiben az igazság nem bír megmaradni, ide a szobájába varázsolta Görögországot. Görög kép függ a falon, a fényké­peken görög hegyek sziklái, amott a tenger. Tíz évvel ezelőtt látta ezt a tájat utoljára. Arra emlékszik, hogy édesatyjával sok halat fogott. Aztán jött a háború. A partizánok har­coltak és őt elhozná1 oda, ahol már nincs háború, mert. »Tomit félteni a jó emberek«. A búcsúzáskor apja csónakba szállt és '-■'erezett a ten­gerre. Nagyon sokáig integetett. Az­óta nem látta. MagyarorszAerm m.rt iskolába. Megtanult fonni. A jószívű magyar lányok mindenre en+anították. Vá­sárolni viszont a T-amiar lányok ta­nulnak tőle, külörnsm. amióta ma­gyar vőlegénye van. Fizetéskor a legízlésesebb ruhát Tomi hozza a leányotthonba. Szereti a somogyia­kat, sokat meglátogat közülük. Jól érzi itt magát, szorgalmas munkás. Kívánsága egy van: békét! Olyat, hogy még ő is megláthassa Görög­országot. Az ablakhoz szorítja hom­lokát. Finom arcéle belerajzolódik a fényben fürdő Fonoda képébe. Ki tudja, mire gondol. Talán arra a csónakra, amely egyszer elment a tengeren, de nemsokára visszajön majd... és ő ott áll a parton... ff aki igazján »itthon van«. Nem látta a kék tengert, nem vágyik sehova, és nem vár senkit. Itt született a somogyi buckákon, itt él és itt boldog. Nyílttekintetű, egyenes gondolkodású, rajongó gyermek. Az apját korán elvesztette, az édesanyja ma is élő példakép. Mindig munkás életre tanították. Erről mesélnek az öregek, ezt látta az édesanyjától, és ezt teszi itt a munkahelyén. Vince Gizi a »vicc­­királynő«. Igazán, Gizi olyan »cukin« tudja előadni a vicceket. Persze, a rossz vicc neki is kevésbé sikerül. Nemrég kelt fel. Az éjjeli mű­szakban dolgozik majd, ezért aludt. Nem lepődik \meg. Természetesnek tartja, hogy beszélnie .kell önmagáról és beszél. Kék szemével nézi a plafont, s beszél a harcról, amit ed­dig vívott. Tudja, korántsem elegen­dő az a nyolcezer forintos hálószoba­bútor. amit azóta vett, amióta itt dolgozik. Ez az élet eleie csak. »A felnőtt kor ezután következik.« —- Megválik-e munkahelyétől, ha férjhez megy? — Nehéz a felelet. Hol a pedagógusra, hol Önmagába néz. Kiben keresi a választ? Kite­kint a füstölgő gyárra: — Maradok — mondja halkan. És ide, az otthonba akkor is úgy jön, mintha haza jönne. Megelégedett. És ha éjfélkor a gépe mellé áll, most is olyan kedvvel teszi ezt, mint tíz évvel ezelőtt. Bízik önmagában, bí­zik a gépében, mert bízik az ember­ben. Gizi nincs egyedül. Itt az otthon­ban a hozzá hasonló, életrevaló so­mogyi lányok vannak túlnyomó többségben. Szeretném, ha csak né­hány ecsetvonással jellemzett alakja maradna meg legtovább. f's valaki mégis kimaradt. Ki­­maradt az a szőke, 23 éves kitűnő pedagógus, aki alig néhány hónapja lépte át ennek a csinos, modern, minden korszerű követel­ménnyel rendelkező leányotthonnak küszöbét. De ez a rövid idő elég volt áhhoz, hogy belopja magát a kétszáz fiatal lány szívébe. Ahhoz, hogy ízelítőt adjon nagyszerű peda­gógiai érzékéről Imre Júlia. Képes­ségei messze felülmúlják az -átlag pedagógia határait. Irányít, együtt játszik, tanít, bonyolult problémákat old meg naponta, a fiatal jellemek biztoskezű alakítója, noha nehéz pillanatokban 5 is szívesen venné a tapasztaltabbak jótanácsát. De senki se ad ilyet, egyedül van, és állja a vártát Otthont igyekszik1 itt terem­teni és hogy ez eddig sikerült neki, anna'<- tanúja a megelégedett kétszáz fiatal leány. SZEGEDI NÁNDOR

Next

/
Thumbnails
Contents