Somogyország, 1956. december (1. évfolyam, 14-38. szám)
1956-12-08 / 20. szám
AZ MSZMP MEGYEI INTÉZŐBIZOTTSÁGA " " ^SBTihV I. évfolyam, 20. szám. Szombat, 1956. december 8. ÉS A MEGYEI TANÄOS LAPJA ÄRA 50 FILLÉR AllAsfoqlalAs Mint a társadalomban általában, úgy a magyar kommunisták között is különféle emberek voltak találhatók. Voltak köztük olyanok, akik mögött évtizedes munkásmozgalmi múlt állott, akik a Horthy-korszak éveiben is híven szolgálták a pártot, harcoltak a dolgozó nép érdekeiért. Voltak köztük olyanok, akik a második világháború szörnyű évei alatt gyűlölték meg a fasizmust, és a háború befejezése után léptek a pártba. Voltak olyanok is, akik helyezkedésből, karrierizmusból vagy egyéb anyagi előny elérése céljából léptek a pártba. Én most ez utóbbiakkal nem óhajtok foglalkozni, hiszen a Rákosi —Gerő-klikk uralma elsősorban az ilyenekre támaszkodott. Az új pártnak — az MSZMP-nek — tehát mindenekelőtt az ilyen karrierista, helyezkedő elemektől kell magát elhatárolnia, ha a dolgozók bizalmát cl akarja nyerni. Én azokkal a becsületes volt kommunistákkal és szociáldemokratákká! akarok foglalkozni, azok nevében akarok írni, akik a dolgozó népből származtak, akik ismerték és saját bőrükön is tapasztalták a tőkés Magyarország megélhetési nehézségeit, akik azért léptek 1945 előtt vagy után a munkásmozgalom soraiba, mert szívvel-lélekkel szolgálni akarták a népet. Igen, ezekről a kommunistákról akarok írni, mert voltak és vannak ilyenek szépszámmal — akik most önmagukkal viaskodnak —, akik nem mástól, hanem saját lelkiismeretüktől kérnek tanácsot, hogy mitévők legyenek, hogy belépjenek-e az MSZMP-be vagy sem. Ezeknek az embereknek fáj a legjobban, hogy a párt idáig jutott; hogy csalatkoztak abban, amiben hittek; hogy az a munka, amit sokszor éjt nappá téve végeztek önfeláldozóan és becsületesen, nem mindig segítette elő a szocializmus építését — sőt sokszor egyenesen hátráltatta azt. Ezek az emberek egy ideig ingadoznak és gondolkoznak. Az idő azonban szalad, az események nem állnak meg. Választaniuk kell, hogy belépnek-e az MSZMP-be vagy вел. Állást kell foglalni. Valljuk meg őszintén, nehéz az állásfoglalás. Nehéz azok után, hogy most már tisztán látjuk: mindaz, ami hazánkban az utóbbi 8—10 évben történt, nem szolgálta következetesen a nép érdekeit, a szocializmus ügyét. Nehéz az október 23-i és azt követő események után. Nehéz, mert a hibák kijavítását — a törvényesség megszilárdítását, a demokrácia kiszélesítését, a szociális kérdések megoldását, az igazságtalanságok jóvátételét, az aránytalanságok megszüntetését — mi is akartuk. Mi is harcoltunk, hogy megszűnjenek a drága valután megvásárolt, lefüggönyözött autókon meccsre utazások az egyik oldalon, $ az egészségtelen szükséglakásban lakók a másik oldalon. Mi is egyetértettünk és egyetértünk vele, hogy ne legyenek 600 forintos és 6000 forintos fizetési különbségek, Azonban nem értettünk egyet azzal, hogy ezért minden kommurfstát, sőt minden demokratát felelőssé RÖVID HÍREK A nyugatnémetországi gyűjtés eddigi eredménye Bonn (DPA). A Német Vöröskereszt eddig 7,9 millió márkát gyűjtött Magyarország megsegítésére. Sokan fordultak a magyar V öröskereszthcz azzal a panasszal, hogy a külföldön élő hozzátartozók részére küldött ajándékcsomagokat nem kapják meg. A Vöröskereszt közli, hogy a külföldre kézbesítendő csomagok ügye kizárólag a posta feladata. A Vöröskereszt közleménye Többen jelentkeztek a Vöröskeresztnél, akik a fegyveres harcok során életben maradt gyermekeket hajlandók örökbe fogadni. A Vöröskereszt ezzel kapcsolatban közli, hogy ilyen ügyekben az illetékes tanácsok gyámsági: osztályához kell fordulni. Bizalmi szavazás az angol alsóházban Mint a BBC jelenti, az angol alsóház csütörtökön éjjel 312 szavazattal 260 ellenében bizalnapt szavazott a kormánynak. kell tenni. Nem értettünk egyet azzal, hogy a forradalom ellenforradalommá nőtt át. Nem értettünk egyet azzal, hogy a kezdeményezést olyan egyének ragadták magukhoz, akiknek soha semmi közük nem volt a dolgozó néphez. Sajnos, ezeknek az elemeknek sok becsületes dolgozót sikerült megtéveszteni, és a nemzeti megmozdulást kommunistaellenes, szovjstellenes megmozdulássá változtatni. Amint láttuk a múlt hibáit, ugyanúgy láttuk azt is, hogy ez sem vezet jóra. Tudtuk, vagy legalább is gondoltuk, hogy a hősi emlékművek rongálásával és síremlékek meggyalázásával semmi hibát nem lehet jóvátenni, hanem csak újabb hibákat lehet elkövetni, újabb szenvedéseket lehet előidézni. Azok azonban, akik ilyenre bújtogattak, vagy rövidlátók voltak, vagy pedig tudták, hogy saját bőrüket megmentik, s mással nem törődtek. Nem csoda tehát, ha nehéz most állástfoglalni abban a kérdésben, hogy belépjünk-e az MSZMP-be vagy sem. S amikor állástfoglalok, akkor azt azzal az elhatározással teszem, hogy jóvátegyek valamit azokból a mulasztásokból, amiket eddig elkövettem. Arra az elhatározásra jutottam, hogy belépek az újjáalakult MSZMP- be. Belépek azért, hogy a párton belül küzdhessek, az eddigiektől eltérően sokkal határozottabban és bátrabban a múlt hibái ellen. Hogy azokkal együtt, akik hozzám hasonlóan gondolkoznak, ne engedjük meg, hogy a múlt vezetési módszerei megismétlődjenek a párton belül. Hogy sem a rákosisták, sem a karrieristák ne juthassanak a pártba, ügy látom, hogy ha minden becsületes volt MDP-tag most nem csendes szemlélője, hanem aktív szereplője lesz az MSZMP-nek, ha küzd azok ellen, akik a múltban párttagok és pártonkívüliek életét egyaránt megkeserítették, akkor tesz jobb szolgálatot. A tétlenség, a passzív szemlélődés azzal a veszéllyel jár, hogv a pártban esetleg kalandorok s később karrieristák juthatnak vezető szerephez. Jelenleg még ez a veszély nem áll fent, mert az ilyen figurák egyelőre várják, hogy eldőljön a kérdés: a párttagság előnyt vagy hátrányt jelent-e, s csak azután akarnak helyezkedni. Állástfoglalok alhellett, hogy akadályozzuk meg őket ebben. K. J. Építőm unkás fiatalok ! Segítsétek a budapesti lakások helyreállítását! Hírt adtunk mór airról, hogy a Magyar Ifjúmunkások Forradalmi Szövetsége megyei intézőbizottságának felhívására még a múlt hónapban 15 fiatat épftömiunkás indult el Budapestire. Az építőcscport vezetője, Szabó Mihály kőműves tegnap visszaérkezett Kaposvárra. Célja, hogy még több, építőiparban dolgozó ifjút toborozzon megyénkből a laikáshelyreáliMtósi munkáikhoz. Szabó Mihály elmondta az intézőbizottság tagjainak, hogy a somogyi fiatalok e néhány nap alatt is derekasan megálltak helyüket. November 20-tól a kőbányai íkislafcásépí t ke zés félig kész házain dolgoztaik, s december 5-ig 16 lakást adtak át a romliaikásakhan élő pestieknek. A. leginkább rászorulók már be is költöztek a csinos hajlékokba. A pesti emberek szeretettel veszik körül a fiatal építőket, kőműveseket, asztalosokat, lakatosokat, villanyszerelőket, s maguk is segítenek. A 15 somogyi ifjú kitűnően érzi magát Budapesten — mondta Szabó Mihály. — Ellátásuk biztosítva van, munkásszállásuk jól felszerelt, kényelmes és különböző szórakozási eszköz áll rendtíkezésükre a napi munka után. Keresetük sem megvetendő. Kiemelt órabért kapnak, a szakmunkások 8—12, a betanított segédmunkások 6—8, a segédmunkások 4—6 forintot keresnek óránkint. A 401-esi Építőiipari Vállalat munkaruhát és lábbelit is bocsátott rendelkezésükre, s természetbeni juttatásiban is részesülnek. Előrelátihatóain még két hétig dolgoznak a kislakásépítkezéseken, utána pedig egy kórházat építenek újjá. Az építőcsoport most elküldte vezetőjét Kaposvárra, mert még több szakemberre, több lelkes ifjúra lenne szükség. Szabó József, Túri János, Rácz Márton, Molnár-Géza, Szilágyi József, Légrádi József és a többiek mind azt kérik a somogyi épíitőmiunkásoktól, jelentkezzenek minél tölbben, menjenek hozzájuk Budapestre, és segítsenek, hogy a sanyarú körülmények között élő családok, gyermekek minél előbb fedél alá jussanak. Szalbó Mihályinál már a laikiáfsón is jelentkeztek fiatalok, akik menni szeretnének. Az építőcsoport vezetője s a vállalkozók kedden reggel indulnak Budapestre. Addig is. jelentkezni lehet lakáshelyreábítási munkára a Magyar Ifjúmunkások Forradalmi Szövetsége megyei intézőbizottságánál, Kaposvár, Március lő utca 16. szám aülatt (volt Szent Imre utca). Nemes kezdeményezés A Kaposvári Béke Szálló és Vendéglátóipairi Vállalat újonnan megválasztott szakszervezeti bizottsága f. hó 5-én megtartotta első ülését. Ezen az ülésein leszögezték állásipontjukat az elkövetkező időkre vonatkozóan, egyetértve a szakszervezeti központ álltai kibocsátott követelésekkel. Állást foglaltak amellett, hogy & megyei viszonylatban kidolgozásra kerülő összes szakmai követeléseket el kell juttatni az illetékes helyre, szakszervezetünk központjához. Elhatározták, továbbá, hogy a vállalaton belül a szervezett dolgozók között igyűjtést indítanak annak érdekéiben, hogy a Budapesten élő kereskedelmi, vendéglátóipari és pénzintézeti dolgozók gyermekei ne szenvedjenek hiányt a karácsonyi ünnepek alkalmából. Ehhez a mozgalomhoz a Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozóik Szabad Szakszervezetének Megyei Bizottsága is csatlakozik, és felhívja az öszszes, a szakszervezethez tartozó dolgozót, hogy minden kötelezettség nélkül járuljon hozzá ehhez a nemes akcióhoz. Bizottságot hozunk létre az összes szakszervezeti bizottságaink csatlakozása után, amely biztosítéka lesz annak, 'hogy az elosztás a dolgozók követeléseinek megfelelően fog megtörténni. A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szabad Szakszervezetének Megyei Bizottsága NEM IGAZ Neun, igaz, hogy a földrengést jelző szeizmográf érzékenyebb, mint ma az ember. Az ideges, feszült légkör mármár felőrli az emberek erejét. Mi lesz már? Kik, mit akarnak még? Meddig tart ez a testvérháború? Kérdések, amelyekre nem tudunk, vagy nem akarunk válaszolni. Egy-egy hírre, mely az élet bénulását jelzi, legyen az igaz, vagy koholt, mindjárt összeszorul a szív és úrrá lesz a kétségbeesés. Nem igaz, hogy józan emberek akarhatják tovább ezt az állapotot. Mind több oldalról haluk: ez már nem mehet tovább így. Az emberek dolgozni akarnak, a munka, az élet nem állhat meg. Az ember nem akarja, hogy tiltó rendelet korlátozza mozgását, hogy sötét szobában kelljen tölteni estéit, hogy tanulnivágyó gyermeke pislogó gyertyafénynél rontsa szemét, hogy a családi tűzhelyeken aszszonyi könnyek közt — rettegve a holnaptól — kelljen álmatlan álomra ihajtania a fejét, hogy félelemtől remegjen egy puskalövésre, hogy állástalansúg bénítsa meg alkotó erejét, hogy bizonytalan holnapra ébredjen. Nemi Nem akarhatja! Ember! Hevíthet szent láng, életedet áldozhatod magasztos célért, de céltalanul nem akarhatsz pusztulást! Nem igaz, hogy visszajön a múlt. Sem az 1945 előtti, sem az október 23 előtti. Akik visszafelé akarják fordítani a kereket, legyenek azok földbirtokosok, gyárosok, vagy a Rákosi-rend hívei, szembetalálják magukat a néppel, azzal a néppel, amely a legdrágábbat, az életet is feláldozza boldogságáért. Nem igaz, hogy a kormánynak, az új pártnak nincs a nép érdekét szolgáló célkitűzése. Lehet-e most más célja, mint a rend, a nyugalom, a normális élet megteremtése? Kitűzhet-e most a párt világmegváltó programokat? Nem. Ebből különben sem kérnek azok, akik ma becsületes szándékkal lépnek az MSZMP soraiba. Az életet cl kell valakinek indítania. Az új kormány, az MSZMP képes lesz erre, ha bízunk benne. Nem igaz, hogy céltalan az élet, hogy nem hihetünk e hazában senkinek. Megittuk hitetlenségünk árát; vádolva, önmarcangolva ismerjük be, hogy magyarságunkat elárulták. És most ismét ne higgyen magyar a magyarnak? Kitűztük a Kossuthcímert, de csak a romokra: még nem álltunk alája, hogy új életet teremtsünk. Vár bennünket a munka, ne álljon bénán hívó szavára karunk. Ne mondjuk mindenre ki a tagadást; a nép élni akar —■ ez igaz! Munkások, nyissátok ki szemeteket! Méltó embereket válasszatok a munkástanácsokba! Még gondolatban is fáj, de sajnos valóság az, hogy a budapesti fiatalok kiontott vérét Somogybán egyesek meggyalázzák. Felháborító eset történt a Bárdibükki Állami Gazdaságban. Egyes elemek arcpirulás nélkül melegednek forradalmunk tüzénél, és a helyzet bizonytalanságát arra használják fel, hogy meg nem érdemelt pozícióhoz jussanak. Akkor, amikor Budapesten eldördültek a fegyverek, ifjúságunk azért harcolt, hogy Magyarország a magyaroké legyen, hogy az üzem, az állami gazdaságok földje végre valóban azok tulajdonába jusson, akik csak Rákosiék propagandájában szerepeltek mint az ország gazdái. Budapest forradalmi népe vérét hullatta azért, hogy megszülessenek a munkástanácsok, hogy azok irányítsák az üzemeket — a mezőgazdasági üzemeket is —, akik erre méltók. A Bárdibükki Állami Gazdaságban azonban egy borgőzös dinom-dánom elég volt arra, hogy volt bárócsemeték, volt földbirtokosok és különböző, többszörösen büntetett előéletű személyek ragadják magukhoz a gazdaság vezetését. őrfi László, akinek az apja mintegy 1000 kh. föld ura volt, azon fáradozott, hogy magát igazgatónak ismertesse el a dolgozókkal. Papája annakidején felsőházi tag volt. A fia méltó utódnak bizonyult. Úgy fűtötte a karrierizmus szelleme, mint ahogy azokat az embereket hevíti, akik tehetségük révén nem képesek a társadalom ranglétráján becsületes úton felemelkedni. Az igazgatói székbe ugyan nem tudott felkapaszkodni a dolgozók ébersége folytán, annyit azonban sikerült elérnie, hogy a munkástanács intézőbizottságának a tagjai közé választatta magát. Strich György báró és felesége sem volt tétlen a mozgalmas októberi, novemberi események idején. Volt is miért hallatnia szavát, hiszen Ha az átkos múltat sikerült volna viszszaállítaniuk a Strich Györgyöknek, nem kevesebb, mint ötezer hold föM jutott volna tulajdonába. Hogy ki volt Strich György, illetve az apja, erről istenigazában csak a kisgátpusztai volt cselédek tudnának beszélni. Strich György ugyan nem kapta vissza az ötezer hold földjét, egyelőre megelégedett azzal, hogy intézőbizottsági tag a gazdaság munkástanácsában. Beck Lajos, a gazdaság hírhedt munkakerülője olyan ember, akire azt szokás mondani, hogy büdös neki a munka. A második világháborúban német katona volt. Védte a Strich Györgyök és a Weiss Manfrédok mesés vagyonát a néppel szemben. 1950-ben büntető eljárás alá vonták katonai ténykedése miatt. Ma — tagja a munkástanácsnak. Gál Imre arról tette híressé nevét a gazdaságban, hogy egy pohár borért körülfutná a világot. A lopástól sem riad vissza. Emiatt már börtönben is ült. Vállalkozó szellemű ember. Ö is német katona volt az elmúlt világháborúban. Szintén tagja a munkástanácsnak. Pólyák Ferenc, az intézőbizottság tagja, arról híres, hogy amit a szeme meglát, a keze nem hagyja ott. 1949-ben lopásért több hónapot börtönben ült. Alaptalan követelésekre buzdította a gazdaság dolgozóit, és így sikerült azok bizalmába férkőznie. Mecséri János 1945 előtt intéző »úr« volt különböző birtokokon, Most megelégszik azzal, hogy a munkástanács intézőbizottsági tagja. Az ismert tények alapján 6 a gazdaságban folyó ellenséges aknamunka rugója. Nem véletlen, hogy a gazdaság rákfenéjének nevezik. Felesége újra a nagyságos asszonyt játssza. Maga köré gyűjti az asszonyokat — már akit tud — és lázit. Úgy látszik, Mecsériéknek nem volt elég a sok kiömlött drága magyar vér, mások élete árán akarnak újra intéző urék lenni. A józangondolkodású emberek ugyan már figyelmeztették Mecsériéket, hogy hagyják abba az esztelen lázi tó hadjáratot a munkásság ellen, mert ellenkező esetben el kell távozniuk a gazdaság területéről, ám az ő fülük süket ezt meghallani. Túlságosan biztonságban érzik magukat. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen csak a munkástanács utasítására lehetne őket elbocsátani. Mecséri pedig intézőbizottsági tag. Az elbocsátástól pedig örfi Lászlóék és Strich Györgyék megvédik. Ez a szép kis csoportocska Czibere József, a munkástanács elnöke nevével zárul. Czibere még fiatal ember, de már több évet ült börtönben. Politikai elítéltnek vallja magát, holott társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűntett miatt zárták be. Felelőtlen ígéreteket hangoztat az emberek előtt, magát hősnek érzi. Titokban pedig azon fáradozik, hogy a gazdaság üzemi konyhájának a vezetője lehessen, felesége pedig főszakácsnő. Ez a »hős« attól sem riad vissza, hogy több napon ót ingyen kosztoljon a-gazdaság konyháján. Megválasztása után első. ténykedése az volt, hogy szét akarta osztani a gazdaság gabonáját. Népszerű ember akart lenni, ezért ígér fűt-fát a dolgozóknak, ezért akarja ingyen adni nekik a tejet, a húst, a bort, a gabonát. Hogy azután mi lesz a gazdasággal, miből fedezik majd mindazt, amit ő beígér és amit követel, az nem érdekli. Nem. érdekli a dolgozók jövője, a gazdaság további sorsa, csak a jelen kihasználása. Vannak a gazdaságban olyan emberek is, mint Fábos János, aki a forradalmi bizottság elnöke volt, s tevékenységét annak idején azzal kezdte, hogy a gazdaság igazgatójának és főagronómusának golyót ígért a hasába. De a terve nem sikerült és elsősorban a munkásság számára figyelmeztető, hogy mit jelentett volna a Fábos Jánosok és társaik uralma. Mindaz, ami a Bárdibükki Állami Gazdaságban történt, figyelmeztető kell legyen elsősorban a munkásság számára, Mindenkinek el kell gondolkodnia azon, mit jelentene, ha ilyen emberek maradnának nyeregben. Ez a veszély még mindig felettünk lebeg mindaddig, amíg megyénk munkásai a munkástanács-választásokat nem eléggé körültekintően végzik el. Strich György egykori cselédei megelégelték a cselédsorsot, amikor elkergették a grófokat és a bárókat. Ha nem kérnek újra a cselédsorból, akkor amíg nem késő, tegyék ki a szűrét egykori gazdáiknak, Strich György bárónak és hasonszőrű társainak. Nincs jogunk beavatkozni a gazdaság dolgozóinak döntésébe, de ahhoz jogot formálhatunk, hogy felnyissuk az emberek szemét. Ez a feladatunk. Most a bárdibükkieken a sor. CSONTOS JÁNOS