Somogyi Néplap - Somogyország, 1956. november (13. évfolyam, 285-293. szám - 1. évfolyam, 1-13. szám)
1956-11-06 / 286. szám
SOMOGYI NÉPLAP Kedd. 1056* Dorombéi' 6. Felhívás a MÁV és AKÖV dolgoséihoz ELVTÁRSAK! VASUTASOK! GÉPKOCSIVEZETŐK! MUNKÁSOK! Az elmúlt napok zavaros eseményei, a későn felismert ellenforradalmi csoportok uszítása — mely népi demokratikus rendszerünk megdöntésére irányult —, sok becsületes embert félrevezetett. Hangzatos szólamokkal, a hazafiúi érzés leple alatt, a régi rend hívei igyekeztek megtéveszteni az ország és megyénk népét. Pártunk — s rövid időre elnémított megyei vezetői — megtisztultan kerültek ki e zavaros események forgatagából. November 4-én megalakult a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány, melynek létrejötte áe programja biztosíték: valóra váltja népünk követeléseit, s mindenben a dolgozók érdekeit képviseli. Elvtársak! Dolgozók! Ti néhány nappal ezelőtt letettétek a szerszámot, sztrájkot hirdettetek, hogy kivívjátok igazatokat. S ez a sztrájk, a jogokért folytatott küzdelem — szerencsére nem az ellenforradalmi erők szájaíze szerint — de sikerrel végződött. Mindazt, amire vágytatok, a munkás-paraszt kormány hivatott és képes teljesíteni. Győztetek Ti, győzött a párt, a munkás-paraszt hatalom. És most e napokban s a nap minden percében gyermekeikért aggódó édesanyák, munkások, parasztok, az egész ország, a megye népe figyel rátok. Figyeli minden mozdulatotokat, munkát, az élet megindítását várja tőletek. Fogjátok meg ismét a szerszám nyelét! Üljetek a voián mellé, indítsátok meg vonatainkat. Ne felejtsétek egy pillanatra sem: sokat vár tőletek a nép. Követeléseitek teljesítéséhez a Ti hősies, áldozatkész munkátokra is szükség van. Fogjatok szerszámot tehát, kezdjétek meg a munkát, indítsátok meg a vérkeringést megyénkben. Ezzel tehettek most legtöbbet a szabad, független, demokratikus Magyarországért. A HAZAFIAS NÉPFRONT SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKSÉGE MEGDÖBBENÉSSEL éltesült lapunkból a megye és Kaposvár népe a bebörtönzött elvtársak ellen tervezett merényletről. Arról azonban nem írtunk, hogy kik akarták ezt elkövetni, s kik voltak, akik a törvényesség nevében, jó hazafiakhoz méltóan felléptek a gálád terv ellen. Amikor a kérdésre igyekszünk válaszolni, el kell választanunk a volt Nemzeti Tanács néhány józan gondolkodású tagját a kapitalista rendszert visszaálmodó tagjaitól. El kell választanunk elsősorban Kiss Tibor, Poldesz Albert, Bajzik Lajos, Bella József, dr. Élthes ügyvéd nevét, akik szembeszálltak a pártellenes nézetekkel, a funkcionáriusok elleni terrorcselekményekkel. Kaposvár néhány becsületes, hazáját szerető pártonkívüli értelmiségi dolgozója is hallatta hangját a bebörtönzött elvtársak védelmére, kiszabadítására. A Megyei Párt-VB köszönetét fejezi ki a Szigetvári-testvéreknek, Foglyos, Iliász, Szirányi jogi szakembereknek és dr. Murai Jenőnek humánus, emberbaráti magatartásukért. ök törvénytelennek tartották az önkényes, minden vád nélküli bebörtönzéseket, a megyében tapasztalható párt- és állami funkcionáriusok ellen indított pogromokat. Mert nemcsak Kaposvárott, hanem minden járási székhelyen hasonló sors várt a vezetőkre. Szerencsére mindenütt akadtak, akik védelmükre keltek, s megmentették életüket. Ma még nem tudjuk közölni azok névsorát, akik a vérengzést akarták, akik először gyors tárgyalást, aztán azonnali kivégzést követeltek. Mi megtartjuk a törvényességet, alapos vizsgálat után adjuk közre a bűnösök névsorát. Tény, hogy a börtönőrök tudomást szereztek arról, hogy a magukat nemzetőröknek vallók, akik a börtönfelügyeletet látták el, gyilkosságra készülnek. Minden tárgyalás, minden kihallgatás nélkül, fasiszta módra akartak végezni a kommunistákkal. Elgondolkoztató, hogy ez a merénylet-terv hogyan egyeztethető össze azokkal a célokkal, melyekkel a tömegeket félrevezették. Nem engedjük nyakunkra ülni a népnyúzókat Soha nem látott tempóval peregték az elmúlt napok, hetek eseményei. E tempó számos jóhiszemű embert megszédített, nem volt ideje mérlegelni a helyzetet. Sokan észre sem vették, hogy amikor ők még a jogos követelésekért tüntetnek, az ellenség, a reakció igyekszik a becsületes és jogosan követelődző hangulatot a maga érdekében hasznosítani. Hogy csak; egy járásban mennyire felnyílt a szemüli a régi népnyúzó - elemeknek, s hogy igyekeztek viszszaülni a nép nyakára, tönkretenni családokat, józangondolkodású embereket, erre jó példa a fonyódi járás néhány községében megtörtént esemény. BaJatonbogláron Nádasdy volt földbirtokos és Vén Zoltán volt horthysta ezredes beférkőztek a forradalmi nemzeti tanácsiba. Első határozatuk az volt, hogy visszaköveteljék Vén Géza, volt horthysta katonatiszt államosított házát. Ezzel egy öttagú család vált volna azonnal hajléktalanná. Látránybam Szabó Bélának, a forradalmi nemzeti tanács elnökének első lépése volt, hogy az államosított házában lakó községi párttitkárt kiszórja, megrúgdalja. Pamukon a községi tanítót éjnek idején családjával elűzték házából; a fonyódi rendőrség vitte őket védett helyre az esős éjszakában. Somogyváron nemcsak azzal nyilvánították ki fasiszta tevékenységüket az ellenforradalmárok, hogy elűzték a faluból a pórttitkárt és a tanácselnököt, hanem már nyilaskeresztekkel és fasiszta jelszavakkal firkálták tele a kerítéseket és az épületek faiét Fonyódon a forradalmi tanácsba fészkelte be magát Tóth Tibor, vett ludovikás főhadnagy és Qskó Pál, volt horthysta repülős tiszt, akiknek nem azt rójuk fel, mik voltak, hanem azt, hogy pártfunkcionáriusokat, (becsületes, ártatlan embereket zaklattak, üldöztek, s fasiszta módszereket alkalmaztak. Ezekhez nem kell sok kommentár. Minden becsületes, józan ember láthatja, hogy a reakció miként ütötte fel fejét, s mire vitte a játékot. Lassan visszatér az élet TP árkivel találkozik az ember, utcán, üzletben, trafikban, ösztön szerűen •mindenki egymáshoz fordul. Ismerős és idegen egyaránt. — Mi újság? Hogy vagytok?... A válasz minden esetben egyszerű, de sokatmondó. — Holnap már dolgozunk! Holnapután már dolgozunk! Igen. Ez jelentős tény. Kaposvár üzemei felveszik a munkát, az élet, a vérkeringés megindul. Bizony sok üzemben, gyárban több nap óta áll a munka, áll a termelés, porosodnak a gépek. Az emberek, a dolgozók egy része elszakadt a hétköznapok békéjétől, nyugalmas munkájától. Mégis vannak Kaposvárott üzemek, melyek a legriasztóbb események között is példamutató nyugalommal termeltek, dolgoztak. Ezek között van a Kaposvári Nagymalom, a Cukorgyár és a Húsüzem is. Meglátogattuk a Nagy-malom dolgozóit. Az ideiglenes munkástanács és a vállalat vezetői most is helyt állnak ugyanúgy, mint a viharos napokban. A termelés a malomban egy napra sem állt meg! — Azt gondoltuk — mondja egy öreg munkás, a munkástanács tagja —, hogy nekünk, akik fontos közszükségleti cikket, lisztet állítunk elő, nagyon felelőtlen dolog lenne leállni a termeléssel. Kenyér kell hazánknak, sokat szenvedett lakosságának, a gyerekeknek, az anvaknak. Most ugyancsak egy műszakban őrölhetünk, de olyan komoly lisztmennyiséggel rendelkezünk, amely hosszú időre elegendő megyénk lakosságának. Ha felkérnek bennünket, még más városnak is tudnánk szállítani. Mindenesetre Kaposvár és a megye szükségletét bőven fedezi. Munka, munka, murüca! Milyen szép, zsongó hangja van a gépnek, mely termel, szinte dobog, lüktet, él, mint drága életünk. Mennyivel szebb hangja van, mint a halált osztó fegyvereknek. Kaposvár üzemei, melyek már felvették és amelyek csak a jövőben (holnap, holnapután) veszik fel a munka elejtett fonalát, vegyenek példát a Nagymalom bátor, derék dolgozóiról. Termeljenek! II magvar forradalmi munkás-paraszt kormány programjából A mezőgazdasági termelés fejlesztésének biztosítása, a .beszolgáltatás megszüntetése, egyéni dolgozó parasztok segítése, minden törvénytelenség felszámolása, melyet a tagosításnál és a tsz-szervezésnél elkövettünk. Támogatjuk a kisiparosokat és kiskereskedőket, A nemzeti és gazdasági függetlenségünk és országunk szuverenitásának biztosítása. Szoros gazdasági viszony kiépítése minden szocialista országgal, a teljes egyenjogúság elve alapján. Békés együttműködés minden országgal, társadalmi rendszerüktől és állami formájuktól függetlenül. Az ötéves terv módosítása, figyelembe véve aa ország gazdasági adottságait. A bürokrácia megszüntetése, a demokratizmus további kiszélesítése a dolgozók érdekében. A gazdasági, közigazgatási, szervek és forradalmi tanácsok demokratikus választásának biztosítása. A magyar nemzeti kultúra fejle'*;tése, a haladó hagyományokra támaszkodva, A munkás-paraszt kormány azzal a kéréssel fordult a szovjet hadsereghez, hogy a legmesszebbmenőkig segítse a magyar kormányt a belső reakció szétverésében, a rend helyreállításában. Munkások, parasztok, értelmiségiek, csatlakozzatok a forradalmi munkás-paraszt kormányhoz, támogassátok, nyújtsatok segítséget az ellenforradalmárok megsemmisítésében. 5? Tiszta forradalom Hét nap után újra átléphettük a Megyei Pártbizottság épületének küszöbét. Nehéz szavakat találni, leírni azt a vandál pusztítást, melyet az épületen és a berendezésen véghezvittek a »-tiszta forradalom« nagyon is átlátszó álarca alatt. (Ennek illusztrálására egyébként később, ahogy a technikai feltételek rendelkezésünkre állnak, fényképeket is közlünk. Addig csak szóval mondjuk el a látottakat.) Az nem is volt megbotránkoztató, hogy a folyosón, lépcsőn eldobott cigarettavégek hevernek (bár korábban ilyen soha nem fordult elő). De menjünk végig az épületen. Az előcsarnokban üvegcserép, felhasített képek, szétszórt, piszkos törülközők. A büfé berendezése összetörve, a polcok üresek, a dobozok teteje, oldala felhasítva, a padlón széttaposott csokoládé. Az egy héttel ezelőtt még magát kínálgató büfé összetörve, feldúlva árulkodik a szennyeskezű fosztogatókra. A következő szobák képe sem vidámítóbb. A pártbizottság tagjait, dolgozóit börtönbe hurcolok nem vesztegettek időt arra, hogy megkeressék a kulcsot. Vállal, puskatussal feltörték az ajtókat és később sem vettek fáradságot, nem tették zárhatóvá az ajtókat. Az egyik ajtókeretet szinte sarkaiból fordította ki egy túlbuzgó. CSAK AZ IGAZAT »Mindig csak az igazat, a színtiszta igazságot fogjuk írni« — fogadták a • »Szabad Somogy« munkatársai. »Elég volt az ámításból, a nyomtatott betű hazugságaiból-« — írták október 31-én a »Szabad sajtó« című cikkükben. Igen, igazat inni, ez vezet minden becsületes újságírót. Igazat írni a népnek, a népért. És november elsején megjelent a Szabad Somogybán egy írás »Hova tűnt él Kolozsvári- Graindpierre Emil író?« címmel, A cikk szerint az írót a kaposvári ÁVH elfogta, azóta nyernaveszett, az ÁVH udvarán pedig friss vérnyomokat találtak. A következő napon, a november el1- seji számban pedig azt olvashattuk: »Budapesten van Kolozsvári-Grandpierre Emil író.« Itt elérkeztünk ahhoz, amiről a »Szabad sajtó« című cikk olyan, magáiból kikelten írt. A .pártos igazsághoz. Mert vajon milyen igazság volt ez a hír, kinek az igazságát hirdette? Mert amikor az újságíró ír, az igazság szenvedélyes keresése vezeti tollát, legalábbis ennék kellene vezetnie. A bebörtönzött íróról szóló közlemény azonban épnen az olyannyira elítélt ámításra, a közhangulat felkonbácsülására szolgált. A tárgyilagosság, az igazság igen messze esett tőle. Úgy látszik, mégsem volt elég az ámításból. A cukorgyáriak bátor helytállása C a gyár dübörög — írtuk a So*“* mogyi Néplap október 29-i számában, amikor beszámoltunk arról, hogy a Kaposvári Cukorgyár dolgozói akkor is a. munka folytatása mellett döntöttek, amikor szinte valamennyi vállalatnál, üzemben beszüntették a munkát. Október 29 óta további mozgalmas napok jellemezték Kposvár életét. A történtek ismertek. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy a cukorgyáriak ezekben az igen nehéz napokban is milyen bátor helytállással álltak a vártán. ' A megalakult munkástanács valóban minden lehetőt elkövetett a folyamatos munka biztosítására. Ter- Imészetesen a szállítási nehézségek ♦ sok-sok gondot jelentettek a mun- Xkástanácsnak éppúgy, mint az üzem ♦ igazgatójának. Utazási nehézségek I miatt a vidékiek is hiányoztak. $ Ezért is döntöttek úgy. hogy csak fél t üzemmel fognak dolgozni. t Különösen a munkaerőhiány, a vi! dákén lakó dolgozók távolmaradása jelentett nagy gondot. Ezen úgy segítettek, hogy a Cukorgyár admi-Ínisztratív személyzete is nem egy esetben beállt fizikai munkásnak. X Vajda Ferenc, aki egyébként bér- és j normaügyekkel foglalkozik, Szatori IJenő üb-elnökkel együtt szenet lapátolt a csillékbe, hogy az erőtelepen ne legyen fennakadás. Decsi János és Gyimesi Sándor segédműszakvezetők és brigádjaik szintén többször ott voltak a szénlapátolásnál. Hja, az erőtelep éhes gyomra sok-sok vagonnyi szenet igényel, s ahhoz, hogy a több száz vagon cukorrépából kristály- vagy kockacukor váljék, sok energiára, sok szénre van szükség. Fennakadás tehát nem lehet. Az imént említett dolgozók is segítettek, nehogy akár csak egy pillanatra is zökkenő álljon be a szénszállításban. A munkástanács természetesen nemcsak segítséget kért a dolgozóktól, hanem ahol tehetett, segített is. Régi, jogos panasza volt a Cukorgyár dolgozóinak, hogy már évek óta nem kapták meg az úgynevezett járandóságcukrot. A cukorgyári munkástanács inegvizsgálta a dolgozók jogos követeléseit, s már ki is osztották a járandóságcukorelőleget. Az állandó munkások máris hazavitték személyenként a 10 kg cukrukat. Az ideiglenes dolgozók pedig minden ledolgozott egy hónap után egy-egy kilogramm cukrot kaptak. Ez az intézkedés is mutatja, hogy ahol jó az összhang a dolgozók és a vezetők között, ott minden probléma persze nemcsak; cukor járandóság j megoldható. Erre az imént említett esete a példa. November 4-én pél-: dául veszély fenyegette az éjszakaij műszakot. Ekkor rendelte el ugyanis ; a B. M. Somogy megyei Főosztálya • az esti kijárási tilalmat. Az éjszakai! műszak dolgozói nem tudtak volnaxsérö. ihnr^Tanban TemcTak“kísérd bejönni délutánotok nem tudtak | kém műk5dlk majd. hanem elöreWth,. volna hazamenni. Ekkor úgy hatá-í tólag segédkezni fog mint riporter a rozott a gyár kollektívája, hogy fl * rádió kiküldött munkatársának nappalosok üzemeltetik ejjel is a * A másiknak fél ajtós zárfája tört ki, van olyan, amelyiknek sem a szárfája, sem a zára nem engedett, azt egyszerűen kettétörték. Érdemes végigmenni a szobákon is. Kép úgyszólván nem maradt épen a falon, kihasítva, üvegje összetörve lóg egy szögön vagy árválkodik a sarokba dobva. A szerény, tiszta szőnyegek igazi színe felismerhetetlen, mocsok, szemét borítja mindet, tenyérnyi darabokon kiégett, ételés italmaradványok fertőzik a levegőt. Az asztalokon, polcokon megszámlálhatatlan üres üveg: pálinka, likőr és tisztaszeszes üveg, ép és törött pohár káotikus rendetlenségben. S hogy senki se vádolhassa meg őket, amiért nem végeztek alapos munkát, összetörték az összes telefonkészüléket, megrongálták a háziközpontot is. És még egy! Női sálak, ottfelejteti sapkák a fogasokon. A kép már majdnem teljes, csupán a nevek hiányoznak. Azok meg nem is túlságosan érdekesek, mert e vandál pusztításban a személy csak eszköz volt Három nappal ezelőtt a »Szabad Somogy« még azt kürtölte: »tiszta forradalom«, hogy senkinek, semminek nem eshet bántódása. Hát aki hitt. ebben, menjen el a Megyei Pártbizottságra, menjen el az önkéntes Honvédelmi Szövetség székházába, egycsapásra ki fog józanodni. Forradalomról, szabadságharcról, a magyar nép jogos követeléseinek teljesítéséről szónokoltak és közben épületet tettek tönkre, berendezéseket zúztak szét, eltulajdonítottak értékeket a magukat népszabadítóknak kikiáltott úgynevezett vezetők. Elszorul a szív a pusztítás láttán. De ennél ma már tovább kell mennünk. Népünk jogos követeléseit az úi forradalmi munkás-paraszt kormány csak úgy tudja valóra váltani, csak ú ey áll helyre a rend, csak úgy lesz jólét hazánkban, ha minél előbb eltüntetjük a rombolást, ha minél előbb begyógyítjuk a hazánk testén éktelenkedő sebeket. Az egész nemzet — kommunisták és nem kommunisták összefogására, alkotó munkára van szükség. SPORT Iharos mégis részt vesz az olimpián Hírül adtuk, hogy Iharos Sándor, kiváló atlétánk, lábsérülése miatt nem vesz részt a melbournei olimpiai játékokon. Iharos sérülése azonban nem a forradalmi események következménye, mint azt jeleztük, hanem mint a sajtó munkatársainak elmondotta, korábbi makacs térdsérülése újult ki. Emiatt nem tudott megfelelőképp felkészülni, s így nem tudná hazánk színeit tudásának megfelelően képviselni Melbourneben. Iharos mégis részt vesz az olimpián, s már el is utazott a csapattal mint kígyárat. Dr. Novacsek János, az üzem $ főmérnöke, a munkástanács vezető-X je, Molnár Ottó és Nagy Géza mér-£ nökök ki tudja hányadik napja vol- I tok már talpon ezen az éjszakán. De £ dolgoztak ők is, éppúgy, mint a töb- £ biek, azon a poszton, ahova az éjsza- ♦ kai váltás nem érkezett meg. TTöszöntjük a Kaposvári Cukor- | OVár valamennyi dolgozóját, t aki ezekben a napokban bebizonyí-1 tóttá munkaszeretetét. A cukorgyá- J riak hitet tettek üzemük mellett, s X bátor helytállásuk bizonyítja, hogy £ ők valóban magukénak érzik a gyá- £ rat. Vigyáztak üzemükre. A legne- J hezebb körülmények között is gondoskodtak arról, hogy ne álljon meg a munka, hogy a dolgozók asztaláról ne hiányozzék a cukor. Köszönjük, cukorgyáriak! Átköltözött a Megyei TSB A Somogy megyei Testnevelési és Sport Bizottság, amely korábban az Engels utca 10. szám alatt egy lakásban székelt, átköltözött a Megyei Tanács épületébe. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton is köszönetét mondunk mindazoknak, akik tragikusan elhunyt fiunk temetésén részt vettek. Viski-csaiád SOMOGYI NÉPLAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Tóth István. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Kaposvár Latlnka S u. 7 Tel • 18-11 Kiadóhivatalt telefon: Somegy megyei Nyomdaipari Vállalat Nyomdáért fair): Hidal Jánoi