Somogyi Néplap - Somogyország, 1956. november (13. évfolyam, 285-293. szám - 1. évfolyam, 1-13. szám)
1956-11-18 / 3. szám
Vasárnap, 1636. november 18. Félnek, hogy ezekben az országokban a reakciós erők győznének, másszóval ez azt jelenti, hogy hem bíznak eléggé ezeknek az országoknak belső forradalmi erőiben. Véleményünk szerint ez téves. Az összes későbbi hibák gyökerei abban rejlenek, hogy nem bíznak eléggé. Jól tudjátok, hogy amikor a poznani eseményekre került a sor, a szovjet elvtársak véleménye egyszerre megváltozott, kezdtek hidegek lenni, azt gondolták, hogy azért, ami Poznanban történt, mi, jugoszlávok vagyunk a hibásak. Mi vagyunk a hibásak azért, mert élünk a világon, mert olyan úton, olyan Jugoszláviát teremtettünk, amilyen hazánk, mert hatást fejtünk ki még a határokon túl is, mégpedig igen pozitív és hasznos hatást. Lengyelországban minden sztálini üldözés és pusztítási módszer ellenére is maradt egy mag Gomulkával az élen, amely merészen kijelölte az új' irányvonalat. Vagyis a demokratizmus felé vezető utat. Síkraszállt Lengyelország teljes függetlenségéért, a Szovjetunióval való jóviszonyért is. Elszántan ellenállott, hogy belügyeibe beleavatkozzanak. Ennek köszönhető, hogy Lengyelországban nem tudtak kifejezésre jutni a reakciós erők, amelyek pedig feltétlenül megvannak, és amelyek azt remélték, hogy a kommunistákkal való összetűzésben felszínre juthatnak. Az ilyen gondolkodásnak és a szovjet vezetők magatartásának köszönhető, akik idejekorán megszüntették a beavatkozást, hogy Lengyelországban a dolgok stabilizálódtak, s jól fejlődnek. Nem mondhatjuk, hogy ez örömet váltott volna ki a szocialista országokban. Nem, ezt a fejlődést bírálják, mégpedig titokban egymás között, de úgy ahogy, nyilvánosan is. Ezektől az országoktól Lengyelország még annyi támogatást sem kapott, mint a szovjet vezetőktől, akik beleegyeztek Lengyelország ilyen állásfoglalásába. A szocialista tábor országaiban és az egyes nyugati országok kommunista pártjaiban a lengyel események nem találtak megértésre, mert a vezetés még mindig sztálini módszert követ. Amikor Franciaországban az a bizonyos történelemtanár előadást tartott és arról beszélt, hogy Jugoszlávia az imperializmus alattomos ügynöke, amikor abban a pártban ilyen emberek ülnek, akik ilyen tragikus és súlyos időben nyíltan fellépnek ezzel a váddal száz meg száz ember előtt, akkor lehet-e biztosítottnak tekinteni a szocializmus fejlődésének ügyét. Az ilyen dekadens kirohanásokért az illető párt vezetői a hibásak. Vagyi vegyük az olyan állítólagos marxistát, mint Enver Hodzsa, aki csak annyit tud mondani, hogy marxizmus—leninizmus, ezenkívül egy szót sem. De cikket ír Jugoszláviáról, nevet nem említve, de Jugoszláviát és Lengyelországot ostorozza és határozottan elítéli a saját útra való törekedést, a különleges adottságokhoz alkalmazkodó fejlődést, sőt még azzal is szembeszállt, amit Hruscsov is elismert, azt ugyanis, hogy különféle utak léteznek. Ilyen alak meri rágalmazni Jugoszláviát, kirohanni ellene, sőt még egy nagy ország vezetőjét is meri ostorozni, a szovjet vezetőket is. Az ilyen sztálinista elemek azt remélik, hogy a Szovjetunióban találnak majd Sztálinhoz hasonló embereket, akik majd fennmaradnak a nép nyakán. Ez végzetes. Amikor Moszkvában jártunk, természetesen volt szó Magyarországról, Lengyelországról és más országokról is. Azt gondoltuk, hogy Rákosi uralma és maga Rákosi is, semmiféle adottsággal sem rendelkezik ahhoz, hogy vezesse a magyar államot és belső egységet teremtsen, hanem ellenkezőleg, nagyon súlyos helyzetet teremt. Sajnos, a szovjet elvtársak nem hitték el ezt nekünk. Azt mondták, Rákosi régi forradalmár, becsületes és így tovább. Régi. az igaz, csakhogy ez nem elegendő. Becsületes-e? Azt hiszem amennyire én ismerem, ezt sem állíthatnám róla, különösen a Rajk-per és a többi dolgok után. Az ilyen emberek a legbecstelenebbek számomra a világon. Azt mondták, okos és nem tudják, ki másra támaszkodhatnának ebben az országban. Éppen azért, mert mind állami, mind pedig pártpolitikai kérdések ügyeibe való beavatkozást ellenezzük és azért, mert nem akartuk, hogy újra ellentétbe kerüljünk a szovjet vezetőkkel, nem szálltunk eléggé síkra azért, hogy tegyék félre az olyan együttest, amilyen Rákosi és Gerő. Mikor Moszkvába mentem, nagy volt a meglepetés, hogy nem Magyarországon utaztam keresztül éspedig éppen Rákosi miatt nem akartam keresztül utazni. Azt mondtam, hogy még akkor sem mennék Magyarországon át, ha úgy az út három szór rövidebb lenne. Amikor ebben az országban egyre erősebb és erősebb elégedetlenség tört ki, éppen a kommunisták között követelték, hogy Rákosi távozzék, a szovjet vezetők látták, hogy ez így nem mehet tovább. Megegyeztek, hogy Rákosi menjen. De hibát követtek el, mert nem engedték meg, hogy Gerő és Rákosi többi hívei menjenek, akik a nép előtt kompromittálták magukat. Rákosi menetelét Gerő maradásához kötötték. Ez pedig hiba volt, mert Gerő semmiben sem különbözött Rákositól, ugyanazt a politikát folytatta és ugyanazokért a hibákért felelős. Mit tehettünk mi, elvtársak? Láttuk, hogy a dolgok nem mennek rendben. Amikor a Krímbe mentünk, véletlenül Gerő is ott termett. És véletlenül találkoztunk is vele. Beszélgettünk is. Gerő elítélte a korábbi politikát és azt mondta, hogy hibás volt az a politika, mert rágalmazta Jugoszláviát, egyszóval hamut szórt fejére és kérte, hogy állítsuk helyre a jóviszonyt. ígérte, hogy az összes előbbi hibát kijavítják és nem térnek vissza a régi útra. Mi meg akartuk mutatni, hogy nem vagyunk boszszúállók, nem vagyunk szűkkeblűek. Beleegyeztünk, hogy beszélgetünk Gerővel és a Magyar Dolgozók Pártja küldöttségével, amikor az majd Jugoszláviába jön. Helyre akartuk állítani a jóviszonyt, mert reméltük, hogy ily módon tudunk hatni a magyar pártra, hatunk a párt szabályszerű belső fejlődésére. Csakhogy akkor már nagyon előre mentek a dolgok. Gerő Jugoszláviába jövetele és közös nyilatkozatunk nem segíthetett. Az emberek Magyarországon már nem tűrték a sztálinista elemeket, akik még tartották a hatalmat. Követelték eltávolításukat, és követelték a visszatérést a demokrácia útjára. Amikor a magyar küldöttség Gerővel az élén visszatért hazájába, Gerő újbál megmutatta előbbi arculatát. Azt a százezernyi tüntetőt, akik akkor még tüntetők voltak, csőcseléknek nevezte, s ezzel megsértette majdnem az egész népet. Képzeljétek el, mennyire vak volt ez az ember és milyen vezető lehetett, aki egy ilyen válságos pillanatban, amikor minden • forr és az egész nép elégedetlen, csőcseléknek meri nevezni azt a népet, amelyben óriási számban, sőt talán többségében kommunisták és ifjak vannak. Ez elegendő volt ahhoz, hogy a lőporos hordó meggyulladjon és felrobbanjon. Most nem azt vizsgáljuk, hogy ki sütötte el először a puskát. Végzetes hiba volt ebben az időben a szovjet haderők behívása. Más ország katonaságát hívni, hogy leckét adjon még akkor is, amikor lövöldözés fordult elő, nagy hiba volt. Ez még jobban felbőszítette a népet. így-került sor a spontán felkelésre, amelyben a kommunisták akaratukon kívül is együtt találták magukat a különböző reakciós elemekkel. A reakciós elemek beavatkoztak ebbe a felkelésbe s kihasználták azt saját számukra. Talán nincs ott elég horthysta? Valamennyien tudjuk, hogy Horthynak vannak hívei Magyarországon; nyilasok, ezenkívül különböző reakciós elemek, Nagy Ferenc hívei és így tovább. Egyszóval volt ott igen sok ember, aki nem volt híve a kommunizmusnak, aki nemcsak Rákosi-ellenes, hanem ellenzi a szocializmust is és mindezek az elemek belekeveredtek a forradalomba. Ezek a reakciós elemek nem merték felemelni fejüket eddig, habár sokan felszólították őket külföldről és segítséget is kaptak. Nem volt erejük és bátorságuk amíg azt hitték, hogy a párt egységes és sziklaszilárd. Mivel azonban látták, hogy a párt kettészakadt és hogy a párttagság óriási része felkel a Rákosi-klikk és a múlt maradványai ellen, rögtön beavatkoztak ők is. Ezek a reakciós erők nagyon gyorsan, két-három nap alatt megmutatták igazi arcukat. Az akkori vezetőség azonban nem mutatta meg, hogy el akarja távolítani azokat az elemeket, akik felháborították a magyar népet és nem mutatott nagy hajlandóságot arra, hogy a szocializmus fejlődésének valóban magyar útjára lépjen. Tekintetbe véve ennek az útnak minden belső lényegét, így a dolgok gyorsan más irányt vettek és a reakció egyre erősebben uralkodni kezdett. Egy klikk elleni indokolt, felháborodás felkelése volt ez, amely átalakult az egész nép felkelésévé a szocializmus és a Szovjetunió ellen. A párttagok is a felkelők soraiban voltak. A kommunisták így akaratuk ellenére harcban találták magukat nem a szocializmusért, hanem a régi rendszer visszatéréséért. Meg lehetett-e ezt most akadályozni? Úgy látszik, késő volt már. Ha a kormány erélyesebb lett volna, nem Ingadozott volna ideoda, hanem elszántan felkelt volna a reakció és a kommunistáknak a reakciósok által történő öldöklése ellen, ha elszánt ellenállást tanúsított volna a reakció ellen, talán nem is került volna sor a szovjet hadsereg közbelépésére. És mit tett Nagy Imre? Fegyverbe szólította a népet a szovjet hadsereg ellen és kérte a nyugati országokat, avatkozzanak he. Nyugaton ezt a beavatkozást óriási mértékben kihasználták. Az imperialisták használták ki, akik annyira várták, hogy megtámadják Egyiptomot. Egyiptomot éppen a magyar tragédiának ebben x fázisában támadták meg, remélve, hogy a Szovjetunió nagyon el lesz foglalva és nem lesz képes beavatkozni az agresszió ellen. Magyarországon így került sor az újabb harcokra. A szovjet csapatokat megerősítették, Nagy Imre megszökött és új kormányt alakítottak. Megmondom, elvtársak, hogy ezeket az embereket az új kormányban személyesen ismerem és véleményem szerint azt képviselik, amely Magyarországon a legbecsületesebb. Szenvedtek Rákosi alatt, börtönökben voltak és szintén egy új fejlődés hívei." Ezt mutatja a program, amit Kádár kihirdetett, De a szovjet közbelépés gyengíti az egész programot és a kormány nagyon súlyos helyzetben van. Felmerül most az a kérdés, szükséges volt-e a közbelépés? Az első közbelépésre nem volt szükség. Az első közbelépésre Gerő felhívására került sor, ez teljesen hibás volt. A másik hiba abban rejlett, hogy a felelős emberek ahelyett, hogy a második közbelépésre vártak, nem tették meg rögtön azt, amit később megtettek, amikor a második szovjet beavatkozásra került sor, vagyis nem teremtettek új kormányt, nem adták ki a deklarációt. Ha előbb alakítottak volna új kormányt és deklarációt adtak volna ki, a munkások valószínűleg elkülönültek volna a reakciós erőktől. És így könnyebb lett volna kilábolni abból a válságos helyzetből. Még mielőtt a második beavatkozásról szólnék, beszélni kell arról, hogy a magyarországi helyzet olyan méreteket öltött és erről ti is bizonyára sokat olvastatok, hogy már világosan látszott, milyen borzalmas gyilkolások következnek be, milyen borzalmas polgárháború van kilátásban Magyarországon. A szocializmus alapjait teljesen aláásták és egy harmadik világháborúra is sor kerülhetett volna. A Szovjetunió akkor ugyanis nem tűrhette volna el a nyugati beavatkozást, a régi horthysták és a régi reakciósok uralmát. De mit is csináltak azok a reakciós elemek? Már az imént elmondottam, hogy ezek az elemek egy-kettőre megmutatták valódi arcukat. Világos volt, hogy ezek az elemek egyre nagyobb teret hódítottak maguknak a vezető posztokon, mert hiszen elrendelték, hogy többé nem szabad használni az elvtárs szót, elrendelték, hogy le kell tépni a vörös csillagokat. Világosan látszott ez abból is, hogy kommunista többé nem merte azt mondani, hogy ő kommunista, mert ellenkező esetben végeztek volna vele. Látszott ez abból is, hogy kommunistákat felakasztottak. Sopronban húsz kommunistát akasztottak fel, az utcákon fogdosták és gyilkolták az embereket, csupán azért, mert sárga cipőt hordtak és mert sárga cipőt leggyakrabban a rendőrök viseltek. Behatoltak a házakba és öldösték a kommunistákat. Ezt tette a szabadjára engedett fasiszta csőcselék. • Nagy Imre kormánya semmit sem tett. hogy ezt megakadályozza. Szüntelenül siránkozott a rádión keresztül, külföldi segítségért folyamodott, ahelyett, hogy harcolt volna az ilyesmi ellen, és valami úton-módon akaratát nyilvánította volna, Vagy útját állta volna a kommunista emberek legyilkolásának. Kiáltványt adott ki, azaz szózatot, lemondott a varsói egyezményről, hegy kinyilvánítsa az ország függetlenségét és a többit, mintha jelen pillanatban ez lett volna a legfontosabb. Mintha a varsói szerződésből való kilépés jelentett volna valamit. Sokan teszik fel a kérdést most, miért került ser a második beavatkozásra. Világosan mondtuk és a jövőben is mindig hangoztatni fogjuk, hogy mi ellenezzük a beavatkozást és idegen erők igénybevételét. De mi volt biztatóbb? Polgárháború, ellenforradalom, új világháború, vagy a beavatkozás, vagy a szovjet haderők beavatkozása, amelyek már egyébként is ott voltak. Az előbb említettek katasztrófa, az utóbbi pedig hiba. Teljesen érthető, elvtársak, hogy ha ez megmenti a szocializmust Magyarországon, akkor, bár ellenezzük a beavatkozást, akkor elmondhatjuk, hogy a szovjet intervenció szükséges volt. De ha ők előbb megtették volna a szükséges intézkedéseket, nem került volna sor semmiféle katonai intervencióra. Ez a hiba sajnos azért következett be, mert ők még mindig azt hiszik, hogy a fegyveres erő minden. A fegyveres erő azonban nem oldhat meg mindent. íme, nézzétek csak, ha egy gyengén felfegyverzett nemzet úgyszólván puszta kézzel, milyen elkeseredett ellenál’ást tanúsít, amikor van célja, az. hogy független, szabad és száz százalékig elégedett legyen. Ez jutott túlsúlyba a nemzet gondolatában és érthető, hogy megint csak azt mondhatom, hogy az első a legrosszabb, a második pedig — s szovjet intervenció — szintén rossz De ha megmenti a szocializmust Magyarországon, azaz ha biztosítja ; szocializmus további építését ebber az országban, és a békét a világban чкког egy napon ez is pozitívvá válik, de csak úgy, ha a szovjet csapatok kötelességszerűen kivonulnak abban a pillanatban, mihelyt a helyzet rendeződik és elcsendesedik. Ezt meg is mondtuk a szovjet elvtársaknak. Semmit sem titkolunk előttük. A szovjet elvtársak azt mondták, hogy csapataik kivonulnak, ha bekövetkezik az, amit az előbb említettem. Tudni kell, hogy pillanatnyilag a Szovjetunió is nehéz helyzetben van. Világosság nyílt most agyukban, látják, hogy itt nemcsak volt horthystékról volt szó, hanem gyári munkásokról és bányászokról is, az egész nemzetről. Fejtegetéseim után feltehettek kérdéseket, mert egyes dolgokat nem mondtam el világosan. Egy dologról azonban legyetek meggyőződve. Arról, hogy mi sohasem tanácsoltuk a szovjeteknek, hogy katonasággal menjenek Magyarországra. Mély meggyőződésem az, hogy az a sok vér, ami Magyarországon folyt, ás azok a nagy áldozatok, amelyeket a magyar nép hozott, pozitív hatásúak lesznek és hogy a szovjet elviársak — sőt még a sztálinista elemek agyában is világosság gyúlik és belátják, hogy így tovább nem lehet dolgozni. Nem, így tovább nem lehet dolgozni. Mindannyiunk tragédiája abban rejlik, hogy a szocializmust óriási csapás érte, kompromittálták. Emlékeztek rá, elvtársak, milyen gyakran hangoztattuk, hogy az ilyen módszerek csak kompromittálhatják a szocializmust. Nincs szándékomban és nem szeretném, ha mi most azért a mellünket vernénk, örülnénk és így beszélnénk, hogy megmondtuk mi már nektek, hogy nem lesz ez így jó. Egy alkalommal a szovjet elvtársaknak azt mondottam, hogy mindez megtörtént volna akkor is, ha Sztálin nem hal meg, mindez megtörtént volna Sztálin idejében is. Nem jogosíthatjuk fel magunkat, hogy megmondjuk: így, vagy úgy cselekedjenek. Mi csak rámutathatunk ilyen, vagy olyan eljárások hibás, negatív eredményeire. Hiszem, hogy a magyarországi események az utolsó tragédiák közé tartoznak, és gondolkodásra késztetik a szovjet elvtársakat és más államok és más kommunista pártok vezetőit, azokat is, akik még nem látják be, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy más államban ne forduljon elő olyan helyzet, mint amilyen Magyarországon van. Kelet- Európa néhány államában és pártjában azt mondják: náluk ez nem fordulhat elő, náluk erős szervezetek vannak, erős ■ a hadseregük, rendőrségük, hogy tagjaik mindenről tájékozottak, és hogy ők az ügyet erősen kezükben tartják. Ezt mondotta Gerő és erről beszélt Rákosi is. De mit ér mindez, ha nem változtatják meg a módszereket, amelyeket eddig alkalmaztak, és a népek egy szép napon fellázadhatnak. A magyarországi események nálunk is felvillanyoztak különféle elemeket. Mindenfélét össze-vissza beszélnek. Vannak, akik zűrzavarra számítanak, hogy halászhassanak a zavarosban. Tito elvtárs ezután ismertette Jugoszlávia belpolitikai helyzetét, azután így folytatta: Elvtársak! Egy kicsit eltávolodtam a dolgoktól. Azt akartam elmondani, hogy a jelenlegi magyarországi események fejlődését szemlélve, még pedig abból a szempontból, hogy szocializmus van-e vagy ellenforradalom, nekünk Kádár mostani kormányát kell támogatnunk. Segítenünk kell rajta, mert nagyon nehéz helyzetben van. Meg kell fékeznünk mindazokat az elemeket, amelyek most egyedül az oroszokat hibáztatják. Igen. A szovjet elvtársak felelősek azért, mert nem látták előbb és nem javították ki a Rákosi-uralom hibáit. Mert nem tették lehetővé, hogy előbb jöjjenek azok az emberek, akikben az egész munkásosztálynak és az egész nemzetnek bizalma volt. Lehetetlen, hogy egy vezető ráerőszakolja magát egy népre. Lengyelországban stabilizálódik a helyzet, de még nem egészen biztos. Ott ugyanazok az elemek hatnak, akik ellenezték Lengyelország és a Szovjetunió jó viszonyát. Ti tudjátok, hogy azok a lengyelek, akiknek reakeiós felfogásaik vannak, gyűlölik az oroszokat és a Szovjetuniót és el kell különíteni a lengyel népet a reakciótól, amely nemcsak a Szovjetuniót gyűlöli, hanem a szocializmust is. Lengyelországban a kommunistáknak és a munkásosztálynak széles a látóköre. Tudjátok, hogy milyen 'támogatást adott nekik a Szovjetunió. Például a Szovjetunió támogatása nélkül a lengyelek nehezen tudták volna megvédeni az Odera— Neisse határt, amelyet a németek sohasem ismertek el, amelyet vissza akarnak venni. Egyszóval itt kölcsönös segítségre és támogatásra van szükség. Ugyanitt szükség van arra is, hogy mi a lengyel kormánnyal és párttal a legszorosabb egyetértésben dolgozzunk, és segítsünk nekik, amennyit tudunk. A lengyel elvtársakkal együtt küzdeni kell az olyan törekvések ellen, melyek a különféle más pártokban, akár kommunista országokban, akár nyugaton mutatkoznak. Elvtársak! Ez a harc súlyos és hosszantartó lesz. Már most valóban arról van szó, hogy győz-e az új irányvonal, amely tulajdonképpen Jugoszláviában kezdődött meg, amelynek számára meglehetősen sok elem teremtődött meg a Szovjetunió Kommunista Pártjának . XX. kongresszusán hozott határozatokban. Arról van szó, hogy győz-e ez az irányvonal, vagy pedig ismét a sztálini vonal lesz a győztes. Jugoszlávia nem gubózhat be önmagába, minden irányban dolgoznunk kell. Ezután az Egyiptom elleni imperialista agressziót ismertette, majd a béke fontosságát hangsúlyozva így folytatta: Jugoszlávia egyetemes, szilárd, sziklasziJárd. Csak minél tovább javítsuk meg embereink egységét, nekünk fontos a mi egységünk. Hidegvérrel szemléljük a világ eseményeit, minden idegesség nélkül nézzük. Nem szabad, hogy különféle elemek és alakok mindenfélét öszszefecsegjenek. A tömegeknek elkel] ezt hallgattatniok és meg kell akadályozni ezzel a széthúzást. Ha valamit nem értetek, mindig a rendelkezésiekre állunk, mindig megmagyarázhatjuk, hogy miről van szó. Érthető, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet megmondani, ne gondoljátok, hogy én ma mindent megmondottam. Ezt nem tehetem, de egyet kijelenthetek, amit nem mondottam: Jugoszlávia nagy szerepet játszik a világban és számolnak vele. Hogy továbbra is ezt a pozitív szerepet játszhassa, azt hiszem, folytatni kell azt a következetes politikát, amit eddig folytattunk és meg kell őrizni erőinket olyannak, amilyen. Én, elvtársak, ezt akartam mondani. Én csak röviden, a legalapvetőbb vonalakban ismertettem a legfontosabb dolgokat, amiről úgy érzem, hogy hasznát vehetitek, amit a népeknek megmagyarázhattok — fejezte be beszédét Tito elvtárs. Szülők és magánosok, figyelem! Német, angol, francia, olasz és spanyol nyelveikre tanít dr. Paulovits, József Attila u. 12.________________________________ Nagyobb helyiség fűtésére is alkalmas kályha eladó. Iszák u. 29, Faludi. Hízottsertés. 2 db 100—120 kg-mós eladó, Mikszáth u, 3. _________________ (Árva vagyok) »hű feleségednek jeligére üzenem, sok örömet kívánok. Azonnal írjon pontos címet SOMOGYORSZAG Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Az MSZMP megyei Intézőbizottsága. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinka S. u. 7. Tel.: 15-11. Kiadóhivatali telefon: 15-10. Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Nyomdáért felel: Hidas János.