Somogyi Néplap, 1956. október (13. évfolyam, 232-257. szám)

1956-10-27 / 254. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1956. október 21. A HISZ Zrínyi Miklós Kör intézi bizottságának (Alisa Somogy mezőgozdasága MgozóÉz, a falvak iljúsásáltoz Az ország népe harcban áll Ma­gyarország függetlenségéért, szabad­ságáért! Somogy és Kaposvár ifjú­sága és dolgozói is együttérzésüket fejezték ki a budapesti hősökkel, s megfogadták, hogy helytállásukkal, ha kell, kiállásukkal is csatlakoznak az ország függetlenségéért harcolók­hoz. 1848 március 15 óta nem voltak ilyen dicső napjai történelmünknek. A magyar nép ismét megmutatta, hogy kész harcolni is jogaiért, sza­badságáért és függetlenségéért. Eh-; hez a küzdelemhez csatlakozott So-i mogy népe is, élén az ifjúság Zrínyi J Miklós Kör Intézőbizottsága tagjai-' val. Pénteken délelőtt Kaposvár üze-í meinek dolgozói, Kaposvár ifjúsága, a Petőfi-szobor előtt már kifejezte1 •követeléseit, s azt a helyszínen meg­választott bizottság már személyesen továbbította a kormányhoz és a Köz­ponti Vezetőséghez. Minden remény megvan arra, hogy Somogy népének követeléseit is való­ra váltja kormányunk és a párt Köz­ponti Vezetősége. De szabadságun­kért és függetlenségünkért vívott harcunk közben jövőnkre is gondolni kell. E sorsdöntő napokban nem fe­ledkezhetünk meg arról, hogy jövő évi kenyerünket megyénk mezőgaz­dasági dolgozóinak mindenképpen biztosítani kell. Somogy mezőgazda- sági dolgozói azzal támogathatják legjobban az ország népének áldoza­tos harcát, ha hősiesen helytállnak a szántóföldeken az ország népe jövő évi kenyeréért vívott harcában. Me­gyénk mezőgazdasági dolgozói előtt most az a feladat áll, hogy nyugod­tan, minden hitét harcunk győzelmé­be vetve, szántson és vessen, ne fe­ledkezzen meg holnapunkról sem. Aj Zrínyi Miidós Kör Intézőbizottsága a magyar nép nevében kéri, hogy most minden eddigit felülmúlva tel­jesítsétek hazafias kötelességeteket. Minden biztosítéka megvan, hogy a mezőgazdasági dolgozók érdekeit szolgáló követeléseink is meghallga­tásra találnak. Álljatok helyt a földeken, hiszen mcst igazán magatoknak, s az or­szág népének jövőjéért dolgoztok! A DISZ Zrínyi Miklós Körének Intézőbizottsága Kaposvár dolgozó népéhez! A Megyei Pártbizottság és a DISZ Zrínyi Miklós Köre köszönetét mond a péntek délelőtti felvonulás részvevőinek a felvonuláson és a gyűlésen tanúsított lelkes és nyugodt magatartásáért. Kaposvár népe ta­núságot tett, hegy nem vérontást akar, érezve a napok sorsdöntő vol­tát, nyugodt magatartásával fejezi ki együttérzését a magyar nép füg­getlenségéért vívott harccal. Nekünk minden emberi élet drá­ga. Egyetlen vércsepp se folyjon So­mogybán. Ez legyen előttünk a jö­vőben, az elkövetkező /lapokban is. Őrködnünk kell, hogy magasztos céljainkat senki se szennyezhesse be, se rágalmakkal, se provokációval. Voltak, akik megkísérelték a Zrí­nyi Miklós Kör munkáját ellenfor­radalmi és búj tógát ó tevékenységnek feltüntetni. Minderre cáfoló válasz volt a Zrínyi Miklós Kör által béké­sen levezetett, de nem szervezett, spontán felvonulása városunk dolgo­zóinak. Továbbra is nyugodtságra, higgadtságra van szükség, s e céljá­ban, bízvást reméljük, hogy Kapos­vár és Somogy népe támogatja a Zrínyi Miklós Kört. A Megyei Pártbizottság és a DISZ Zrínyi Miklós Köre Tájékoztató a DISZ Zrínyi Miklós Körének szervezeti formájáról, jellegéről 1. A kör az értelmiségi fiatalokat tö­möríti soraiba, 2. Célja az értelmiségi, a munkás- es parasztfiatalok véleményét,^ állásfogla­lását egyöntetűen képviselni. 3. Célja a fiatalok önképzésének és a gazdasági, kulturális életünkben felme­rülő kérdések megtárgyalása és javas­latok kidolgozása. 4. A kör, mint céljai mutatják, nem zárt egység, hanem nyílt, vitatkozó tes­tület, melynek munkáját az elnökség, illetve a tizenhattagú intézőbizottság irányítja. 5. Elsősorban nem politikai céljai van­nak, de munkája, mivel a társadalmi és gazdasági elet kérdéseivel foglalkozik, tartalmaz politikai vonásokat is. A DISZ Zrínyi Miklós Korenek Intézőbizottsága Nemzeti és fékete zászlóik lengtek tegnap reggel Kaposvárott. A bu­dapesti események hatására a mun­ka városszerte vontatottan haladt és több üzemünkben már a munkaidő megkezdése után követelték a dol­gozók, hogy kivonulhassanak. Nagy tömeg volt tanúja annak az eseménynek is, amikor délelőtt 10 óra körül a városháza tetejéről lefű­részelték a csillagot. Ezt a kezdemé­nyezést a város több pontján is kö­vették. Az emberek, az üzletele, a hivata­lok dolgozói az utcán voltak és vár­tak ... Az iskolákban a tanítás szü­netelt, a diákok az ablakokból fi­gyelték a várost. A Táncsics Gimná­zium tanulói hazafias magyar dalo­kat énekelve ültek az osztályaikban. A Leánygimnázium ablakán nemze­tiszínű selyemzászlón lengett a Kossuth-címer. Tíz óra körül egyre feszültebb’ lett egyes üzemekben a helyzet. A Zrínyi Miklós Kör vezetői felkeres­ték a dolgozókat és nyugalomra in­tették őket. De hamarosan a kő­faragó-üzem udvaráról elindultak a dolgozók, s nemzeti zászlóval fel­díszített motorokkal járták körül a várost, nemzeti függetlenséget köve­telő táblával. Tíz óra után a Finommechanika dolgozói, fiatalok, idősebbek, nők, férfiak jelentek meg az utcán, ren­dezett sorokban, nemzeti zászlók­kal. A tüntetők ityen íelírású táblá­kat hoztak: »Független Magyaror­szágot! Rendet, nyugalmat, hogy dolgozhassunk!« Ehhez a csoporthoz a Vaskcmbi- nát dolgozói is csatlakoztak és az utcán egyre szaporodó tömeg fegyel-. mezetten, a Petőfi téren lévő Petőfi- szoiborhoz mént. A DISZ Zrínyi Miklós Kör veze­tői rendre, nyugalomra intették a piacosokkal és város lakóival egyre szaporodó tömeget. A gyűlés meg­kezdését halogatták, mivel a diá­kok még nem érkeztek meg. De az­tán Kunszabó Ferenc, a Zrínyi Mik­lós Kör vezetőségének tagja meg­kérdezte az embereket: akarják-e, hogy e kör vezesse a nagygyűlést? A tömeg egyhangú »akarjuk«-kal válaszolt. így tehát 12 óra körül megkezdődött a nagygyűlés. Ez a közvetlen kapcsolat tette lehetővé, hogy a gyűlés végig rendezetten A kaposvári ifjúság feldíszítette Kossuth és Petőfi szobrát Tegnap a délutáni órákban Kapos­várott a Kossuth téren lelkes mun­kás- és diákfiatalok zászlókkal és nemzetiszínű szalagokkal feldíszítet ték Kossuth Lajos szobrát. Ezután az SZTK épülete elé vonultak, ahol Pe tőfi Sándor szobrát díszítették fel. SOMOGYI FIATALOK! DISZISTÁK! FIÜK ÉS LÁNYOK! Pártunk Központi Vezetősége új prog­ramot hirdet — amely kifejezi mind­nyájunk kérését; teljes amnesztiát hir­detett a fegyveres harc minden részve­vőjének. Sz-les nemzeti programunk alapján a gazdasági lehetőségekhez mérten maximális erőfeszítést tesz a munkabérek felemelésére, új mezőgaz­dasági politikát fog kialakítani, amely a dolgozó parasztság, parasztifjúság ér­dekeinek a legjobban megfelel. Ezeken az eredményeken kívül mi to­vábbra is az ifjúság jogos kéréseit tá­mogatjuk, továbbra is KÖVETELJÜK: 1. A szovjet csapatok azonnali kivo­nulását hazánkból. ,2. Egyetértünk a DÍSZ Zrínyi Miklós Kor követeléseivel, a megyei és helyi szervek vezetőivel kapcsolatban úgy, hogy az érirtett szervek vezetőségében a személycserét a szervezeti elvűknek megfeíelően a rend helyreállítása után hajtsák végre. Támogatjuk a tanulóifjúság köve­telését a tananyag-maximalizmus meg­szüntetéséért, a fakulatív nyelvoktatá­st. a külföldi utazás megkönnyítése­Kaposvár város ifjúsága számára »Ifjúság hazának« létesítését. Ezenkívül lehetőleg minden faluban házat az if­júságnak. A 4 százalék gyermektelenségi adó eltörlése,., a családi, pótlék jelentős fel- emeleset. . ,6:, A Minisztertanács lakástörvényének [6lül,v'zsgalását és az épülő lakásokból legalább 30 százalékot a fiatal házasok- nak biztosítsanak. 7. Sürgősen felülvizsgálni és enyhí- ken'téastbE9yŰJtéSÍ rendeletet — adócsök­Somogyi fiatalok! A továbbiakban raj- tatok, a sor. Jogos követeléseitek meq- valosítasa érdekében álliatok helyt a munka, a tanulás frontján. őrizzétek 7le?-..l?yLlqalmatol<at. most ezzel tudtok létéért tennÍ nipünk Jövőjéért, jó- DISZ SOMOGY MEGYEI VB Megalakult az első munkástanács az Egyesült Izzóban A munkástanács tagjai az üzem főmérnöke és számos dolgozó. Üd­vözöljük az új munkástanácsot, és bízunk abban, hogy megyénk üze-: mei is követik az Egyesült Izzó pél­dáját. II Mszfigaztiasági Gáojavftd Vállalat műíieSvelSien savartaisnul folyik a fTítiaika A munkások nyugodtan végzik piunkájukat, termelési tervüket tel­jesítik. Tegnap tették ki a műhely falitáblájára a tavasszal megépíten­dő 15 lakásos munkásház építési tervrajzait. Az üzemmel szemben lé­vő üres telken akarják a társasházat felépíteni. A telket és a tervdoku­mentációt ingyen kapják az állam­tól. Egy kétszobás, összkomfortos öröklakás mindössze 20—25 000 fo­rintba kerül. A dolgozók közül már többen vállalkoztak, hogy bekapcso­lódnak az építési akcióba, ugyanis egy-egy lakás építési költségének 33 százalékát be kell fizetniük a dolgo­zóknak a lakás elkészülése után. A többi fennmaradó összeget 20—25 év alatt törleszthetik le. Lelkesedéssel vették tudomásul a dolgozók az üzem vezetőinek e lakásépítési tervét és bíznak abban, hogy elhatározásukat sikerül is megvalósítani. Kaposvár népe nagygyűlést tartót! a Petőíi-szobornál folyjon le. Valahányszor szólni akart valaki a néphez a zászlókkal körül- álló tömegből, előlbb megkérdezték, hogy meghallgatja-e a nép. Először a Vaskombinát küldötte kapott így szót. Olajosán, kormosán állt a köl­tő szobra előtt, s a következőket mondotta: »Néhány tényezőt szeretnék kife­jezni : 1. A szovjet hadsereg, amilyen gyorsan csak tud, Magyarországról menjen ki. 2. Aliik most miértünk elvérez­nek, azokat hősöknek nevezzük örök életben. 3. Vezetőinkhez, akik engem is és sok felebarátomat rabságban tartot­tak — levele!« A nép lelkesen megéljenezte ezt az elvtársat. A Finommechanika dolgozóinak képviselője így beszélt: »Én is azt mondom, amit az előt­tem felszólaló elvtárs. A zűrzavar szűnjön meg és a vérontásnak le­gyen vége, hogy nyugodtan mehes­sünk vissza a munkapadokhoz. Kö­veteljük, hogy szüntessék meg a normát...« A nép egyre lelkesebb lett és több közbekiáltás hangzott el. Aztán a vasút küldöttének, egy fiatal elvtárs­nak adtak foeszélési jogot: — Elvtársak, a Petőfi-szobortól szólok. Nem akarunk vért. Előre akarunk menni. Aki akar, jöjjön zászlónk alá és követeljük, hogy az országból az orosz csapatok menje­nek. ki...! — És még a következő­ket mondta: — A magyar nép fog­jon össze, hogy egy új, szebb jövőt építsünk! Ezután Petőcz Sándor, a Zrínyi Kör nevében mondott nagyhatású, lelkes szavakat az ország állapotá­ról, a harcoló Pestről, majd kérte a tömeget, hogy bízzon a Zrínyi Mik­lós Körben, mely a magyar függet­lenségért és a szabadságért harcol. Ezután a kör követeléseit olvasta fel. (Lapunk tegnapi számában kö­zöltük.) Majd ismertette a Megyei Pártbizottság véleményét, mely sze­rint ezeket a követeléseket a Megyei Pártbizottság elfogadta. Tordi Géza színész a Szózatot sza­valta el ezután. A szemekben itt, is, ott is könny csillogott a nagyszerű vers tragikus sorainak hatására. Aztán nyugtalan hangok ;törtek_ fel innen is, onnan is, hogy a diákok azért nem érkeztek meg időben, mert bezárták őket az iskolákba. De később lecsillapodtak, mert mi­közben Tóth István, a Megyei Párt- bizottság titkára készülődött beszé­déhez, a Lenin utcában feltűntek a diákok zászlós sorai. Nem sokkal egy óra előtt kezdte el rögtönzött beszédét Tóth élvtárs, melyben a következőket mondotta: »A Megyei Pártbizottság a Köz­ponti Vezetőség elé terjesztette há­rom nappal ezelőtt azokat a követe­lésedet, amelyeket a Zrínyi Miklós Kör kért. Majd ismertetni akarta ezeket, de sokan bekiabálták, hogy »tudjuk«. Azután így folytatta Tóth elvtárs: »A Megyei Pártbizottság egyetértett azzal, hogy Gerő Ernő nem való a párt első titkárának, to­vábbá mindent meg kell tenni ah­hoz, hogy a vérontást elkerüljük. A kormánynak mindent el kell követ­ni, hogy a szovjet csapatok kivonul­janak az országból. Elvtársak! Eze­ket a követeléseket a középiskolák és a kollégiumok igazgatói jelenlété­ben adtuk le a Központi Vezetőség­nek.« Közben taps, zavargás támadt, mert megérkeztek a diákok, és két küldöttjük koszorút helyezett el Pe­tőfi Sándor szobrának lábához. A fiúk és lányok zászlóvivői eközben elhelyezkedtek a szobor körül. Ezután a kis megszakítás után Tóth István elvtárs folytatta beszé­dét: »Az a véleményem, elvtársak, hogy amnesztiát kell adni azoknak a fiataloknak, akik Budapesten har­colnak.« Aztán javaslatot terjesztett be, hogy az itt jelenlévő tömeg vá­lassza meg képviselőit, és azok pe­dig azonnal üljenek autóba, és utaz­zanak Budapestre köteleseikkel. Ezt a bejelentést a nép hatalmas lelke­sedéssel fogadta. Majd a tömeg kö­vetelésére Csurka László színész el­szavalta a Nemzeti Dalt és a több ezer ember, mint hajdanán a Nem­SOKRA KÖTELEZ Én csak az éneket hallottam, ami­kor a gimnazisták énekeltek, meg amikor az utca népe könnyesen Isten áldását kérte a magyarra a vörös csillag helyére tűzött ipiros-fehér- zöld zászló előtt. Csak énekeltek és sírtak az emberek, majd dolgukra siettek valami meg nem magyaráz­ható új frisseséggel. Vér nem fecs- csent a kőre. A készenlétben tartott fegyverek ravaszához nem nyúlt senki, Íriszen azok a fegyverek, igaz, közel vannak a kézhez, de a szívtől távol. A szívek tiszták. A.z a vér, ami Pesten elfolyt, bennünket is megtisztított. Vigyázzunk erre a tisz­taságra, vigyázzunk erre a mosoly­ra, könnyre, dalra, ami ma elönti lényünk Vigyázzunk azokra a szín­telen ruhákra, melyeket ezekben a napokiban levetett minden ember, melyekkel annak idején uniformizál­ták a hazugságokat a teljes demok­ráciáról, életszínvonak'ól, baráti együttműködésről és a többiről. Vi­gyázzunk a véres utcakövekre, szel­jen mindenki magának belőle karajt, melyből táplálkoznia kell az emléke­zetnek, a nemzeti tudatnak. Csak így teld egy lenni a kettéosztott vágy: ne legyen többé október 24, de erre ne az erős karhatalmi szerv, a való­ságot elkendőzni hivatott hazug szó­áradat legyen a biztosíték, hanem a drága nemzeti függetlenség, a nép szentséggé emelt megelégedése, ér­vényre juttatott akarata, vágya. Sok ez, de erre kötelez százak ki­ontott élete, kiömlött vére, erre kö­telez a bizakodás, a mosoly, a könny. És ezt a kötelezettséget nem lehet elferdíteni. Sajnos, sokan még azt hiszik, hogy ezeknek a napok­nak eseménye, .vére, könnye, dala nem ötvözött eggyé bennünket. De igen, egyek vagyunk a teljes magyar, emberi, igaz törekvésekben, melye­ket ma kormányunk is magáévá tett. És azt fel kell jegyezni mindenütt, hogy ennek az egységnek nagy pe­csétje van: 1956. október 24. Ne fe­ledje ezt a kormány, a párt, megyénk egyetlen vezetője sem. A nép nem feledi el. Ehhez a naphoz mérjük magunkat, munkánkat, életünket és ehhez kell mérni minden konmány- és helyi intézkedést. Ez a nap legyen mércéje minden embernek, mint egyetlen, amivel utálni lehet a tegna­pot és ölelni holnapunkat. Csak így lesz holnapunk, olyan holnapunk, amiért ma egységes ez a nép és bi­zakodó. Sokra kötelez ez az egység, ez - a bizalom, ami nagyobb, mint a kiöm­lött vér. És ezzel nő nagyobbra hol­napunk százszorta annál, amit ha­zugsággal együtt pergettek ajkukról Sztálin, Rákosi, a tegnap emberei, amiben az elmúlt idő nyilvánvaló béklyói között nehéz volt hinni. Ma hisz a magyar a szép gyümölcsöt ter­mő, virágzó nemzeti egységben, Ne játssza el senki ezt a hitet. Ne lehes­sen eljátszani, ezért fogadjuk meg Kádár János elvtárs szavát — le­gyünk éberek. ' — Kása — Rend és nyugalom A Délsomogyi Húsipari Vállalat­nál a dolgozók önként jelentkeztek fegyveres őrségbe, hogy megvédjék üzemüket. Rendzavarásra sor nem került. A munkások megfeszített erővel dolgoznak azért, hogy Somogy megyét ellássák hússal, zsírral. A városban — mint tudjuk — a budapesti események hatása alatt enyhe vásárlási láz tört ki. Később Megjelentek Kaposvárott a Kossuth-címerek Városunkban a Leánygimnázium növendékei helyezték el az iskola ablakában az első Kossuth-címert, melyet a nemzetiszínű selyemzászlóra hímeztek. Másodiknak a Cukor- és Édesipari Technikum növendékei cí­merét vették észre a város lakói. A technikum diákjai az intézet Kos­suth tér felőli falán fekete alapra festett hatalmas 48-as címert he­lyeztek el. zeti Múzeum előtt, együtt ismételte, hogy »A magyarok Istenére eskü­szünk, esküszünk, hogy rabok to­vább nem leszünk!« . Ezután a Zrínyi Kör vezetői sor­ban megkérdezték a jelenlévő üze­meket, iskolákat, hogy kit akarnak maguk közül Pestre küldeni. A Vas- kambinátból Légrádi Istvánt, a Fi­nommechanikából ‘ .Frei Bélát, a vasúttól Kutasi Sándort, a ktsz-től Halász Imrét választották meg egy­hangúlag. Megválasztottak még két diákfiút is. Ezután valaki felvetette, hogy parasztküldött is menjen Bu­dapestre. Egy felszólaló, Sifter József szavaival megnyerte a népet, s így személyében egy újvárfalvai pa­rasztember képviseli megyénk pa­rasztságát. A DISZ Zrínyi Miklós Köréből egyhangúlag Kunszabó Fe­rencet, lapunk munkatársát válasz­tották küldöttnek. A Megyei Párt­ibizottság küldötte felett nagy vita alakult ki. Hevesi és Kovács elvtár­sak nevét lehetett hallani, míg aztán a fiatalság túlnyomó többsége Ko­vács elvtársra adta szavát, s így ő ment Budapestre. Az értelmiségből közfelkiáltással Pusztai Péter szí­nészt választották a küldöttségbe. Ezután a Zrínyi Miklós Kör veze­tősége nevében Kunszaibó Ferenc szólt a tüntető -tömeghez. Rendre, nyugalomra intette a népet. Ezeket mondotta: »Itt számolunk be a nép előtt, hogy mit végeztünk. Elvtársak, va­sárnap délelőtt tíz órakor rendben, csendben gyertek ide, a Petőíi-szo- iborihoz. Mindenki feleljen saját és embertársa életéért. Mindenről be­számolunk ...« Ezután a fellelkesült' nép eléne­kelte a Himnuszt és nagyon lassan oszladozni kezdett. Közben az egyik fiatal bejelentette, hogy a pesti hő­söknek vérre van szüksége. A tö­meg ‘ ihazaffiúi érzésére jellemző, hogy rengetegen kérdezték ettől a fiataltól, hogy hol #léhet vért adni? Fél kettő felé egyre szervezeteb­ben, rendesen megindult a nép ha­zafelé. A munkásak az üzemekbe, a lakosok haza, a diákok is hazafelé tartottak — mivel ma a tanítás szü­netel. Csupán a szobor körül kép­ződött gyűrű, ahol a Pestre induló küldötteket látták el tanácsokkal és kérésekkel, hogy miről számoljanak be majd vasárnap délelőtt 10 órakor Somogy megye népének. Király E. azonban a közönség belátta: aggo­dalomra oft nincs, a kereskedelem bőségesen el tudja látni a várost kü­lönböző áruval. A Húsüzem dolgozói látva a közönség vásárlási kedvét, igyekeztek még több árut biztosítani. A dolgozók egytől egyik bejöttek az üzemibe, és sokan közülük 12—14 órát is dolgoztak, csakhogy emelni tudják a termelést. Kalmár elvtárs, a vállalat igazga­tója megnyugtatóan nyilatkozott. A Húsipari Vállalat teljes mértékben és minden fennakadás nélkül el tud­ja látni a megyét és a várost hússal, zsírral. Felkéri ezért a lakosságot, ne nyugtalankodjanak, minden igényt a legnagyobb mértékben ki­elégítenek. Készleteik bőségesek. örömmel tapasztaljuk, hogy napról- napra egyre több DONGÓ­SEGÉDMOTOR kerékpárt látunk forgalomban. Ml ennek az oka? A felelet egyszerű. Kezelése könnyű, ára nem magas, 9 havi részletre kapható kerékpárral együtt a 127-es Kiskereskedelmi Boltban és a Népbolt szaküzleteiben. Az ügyeletes állatorvosi szolgálatot október 28-án Kájjosvár város területén dr. Kádár János városi állatorvos (Dó­zsa György u. 21., telefon 22-12), a Ka­posvár környéki községekben Lévai Pál körállatorvos (.Május 1 u. 12.. »telefon 11-24) látja el. Belcsapusztai Szeszgyár nagy gya­korlattal rendelkező géplakatost ke­res. aki hegeszteni is tud. Lakást biztosítunk. Somogyszil és Igái között elvészett egy csomag ruhanemű. Kérjük a be­csületes megtalálót, hogy adja le Jutá­ban Ratkó Józsefnénak a Szövetkezeti Téglagyárnál._______ _______________(1464) A Kecelhegy 6. sz. alatt 800 négyszög­öl telek gyümölcsössel, házhelyre is al-1 kalmas eladó. Érdeklődni lehet: Kuti cukrász, Dombóvár, Vörösmarty u. 50. sz.___________________(1462) H áz sürgősen eladó, istálló, nagy ud­var, megbeszélés szerint elfoglalható. Cseri út 47, sz, (1454) Eladó Kaposfó'n 2 családi ház. azon­nali btrUültözhe tőséggel, kerttel,’ gyü­mölcsössel. Ctm: Torma Jánosné, Ka- posfő. Gyakorlott férfiszabókat azonnali belépéssel felveszünk. Munkásszál­lást és üzemi konyhai étkeztetést biztosítunk. Csurgói »Napsugár« Ktsz. Géza utca végén 213 négyszögöl ház­hely eladó. Érdeklődni lehet Kossuth L. u. 10. I. em. 4. (23758) 150-es Zetka motorkerékpár kifogás­talan állapotban eladó. Tartalék-alkatré­szekkel. Kasza. Mernye. (1463) Képkeretezés műízléssel: Szirtesnél, Berzsenyi u. 8. (1461) SOMOGYI NÉPLAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár. Latinka S. u. 7. Tel.: 15-11 Kiadóhivatali telefon: 15-16 Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Nyomdáért felel: Hidas Jánes

Next

/
Thumbnails
Contents