Somogyi Néplap, 1956. október (13. évfolyam, 232-257. szám)

1956-10-09 / 238. szám

Kedd, 1956. október 9. SOMOGYI NÉPLAP 3 Hazaérkezett Gerö Ernő elvtárs is az MDF Központi Vezetőségének küldöttsége Gerő Ernő elvtárs, az MDP Köz­ponti Vezetőségének első titkára, aki rendes évi szabadságát töltötte a .Szovjetunióban, valamint Kádár Já­igen íontos, hogy az őszi gabonákat jól megmunkált talajba, jól elkészí­tett 'magágyba vessük. így biztosít­juk a legkedvezőbb csírázást, az egyenletes kelést és a jó őszi meg­erősödést. Az egészséges, életerős növényzet ellenállóbb minden beteg­séggel szemben. Kenyérgabonatermésünk egyik leg­veszedelmesebb ellensége A GABONAÜSZÖG. Ez gyakran okoz súlyos károkat ka­lászosaink termésében. Nem szabad megengednünk, hogy gabonaüszög károsítsa jövő évi termésűinket. Gon­doljunk arra, hogy az üszögkár nem­csak csökkenti a termést 15—20 százalékkal, hanem hátrányosan be­folyásolja a búza, illetve a korpa és a kenyér minőségét is. A búza büdös­üszög vagy kőüszög, és az árpa por- 'üszög ellen »-Higosan«-csávázással védekezzünk. A rézgálicos csávázás nem öli meg az üszögspórát, csupán annak kicsírázását és az üszögíertö- aést késlelteti. Továbbá a rézgálic- éldat csórabántalmat okoz. Ezzel szemben a »Higosan« előnye, hogy a csírázást gyorsítja. Tartsuk 'be a helyes vetésforgót, kalászos után kalászost lehetőleg ne vessünk, mert A GABONAFUTRINKA (csóesároló) az ilyen táblákban tesz kárt. Mivél a múlt évben sokfelé pusztított, ezért figyeljük vetésein­ket, ha megtaláljuk a kártevőt, azon­nal kezdjük meg irtását. A kártételt jelentsük a tanácsnak. Az állam se­gítséget nyújt a védekezéshez mind a termelőszövetkezeteknek, mind az egyéni termelőknek védőszer jutta­tásával, nagyobb, összefüggő terüle­teken pedig a növényvédő állomások útján háti gépekkel vagy motoros porozó gépekkel. Fiatal vetéseinkben, az újkelésű lucernákban, bíborherében A MOCSKOSPAJOR, vagyis a bagolypihe hernyója ilyen­kor már rág. Az apró hernyókat Hungária Matador porozással is irt­hatjuk. Ha a hernyók 2 cm-nél na­gyobbra nőttek, a porozás nem elég hatásos. Ilyenkor mérgezett csalétket használunk. Ezt a következőképpen készítjük el: 25 liter korpát vagy szénamurvát 1 kg, egészen kifejlett hernyók ellen 2 kg Hungária Mata­elvtársak, akik az MDP Központi Vezetősége küldöttségeként részt vettek a Kínai Kommunista Párt VIII. kongresszusán, visszatértek Budapestre. juk át, majd annyi vizet adunk hoz­zá, hoigy az anyag nedves, könnyen morzsolódó legyen. Ha a hernyók nagyobb foltdkban pusztítanak, a csalétket műtrágyaszerűen szórjuk szét. A kukoricatöréskcr az üszöggoly- vás csövet ne keverjük az egészsége­sek közé. A kukoricaszárat alacso­nyan, a föld színénél vágjuk le, mert a magasra vágott szár a kukorica­moly áttételesének nagyon kedvez, ez pedig a jövő évi fertőzés veszé­lyét rejti magában. Káposztán, kerékrépán és a repcén erősen fellépett a repcedarázs, irt­suk ezt is Hungária Matador poro- z^ássíil FOKOZOTTABBAN KELL FIGYELNÜNK a földben lévő burgonyabogarakra is. Ha ilyet találunk, azonnal jelent­sük a tanácsnak. A burgonyát száraz időben szedjük föl. A nedves, sáros burgonyában a raktározás alatt a plhitoptihorás, fuzáriumos, baktériu­mos rothadás súlyos 'kárt tehet. Priz- mázás előtt a beteg, penészes, rot­hadt, vágott gumókat sem az étke­zési, sem a vetőmag-tételekben nem szabad benne hagyni. A lucernában, lóherében és sok más növényünkben megjelenő ARANKÁT AZONNAL IRTSUK 2 százalékos sárgaméreg permetezés­sel. Ha az aranka már megérett, ak­kor a terület felégetésével érünk el célt. Az amerikai fehér szövőlepke fer­tőzése komolyan fellépett, hernyói ebben az időszakban fejlődnek ki teljesen. Ilyenkor a leghatásosabb védekezési mód a Holló 10-zel való permetezés. A hernyók összefogására rakjunk, fel a fákra szaimaöveket. Ahol A MEZEI POCOK elszaporodott, helyes, ha a gazdák összefognak, s kollektiven végzik az irtást. A védekezés Árváimnál tör­ténik. Először minden pocoklyukat tömjünk be, másnap megláthatjuk, hogy melyik lyuk lakott. A lakott lyukak mindegyikébe szórjunk 5—10 szem Arvialínt. A növényvédelmi munkák pontos elvégzése több termést eredményez. Horváth Gyula (Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság) Diszisták, fiatalokf tanuljatok oroszul! Az MSZT megyei titkársága és a DÍSZ megyei bizottsága a moszkvai Vi! ágifjúsági Találkozó tiszteletére orosz nyelvtanfolyamokat indít. A tanfolyam célja, hogy az ifjúság a mindennapi élethez szükséges orosz nyelvismereteit megszerezze. Ezek­nek az ismereteknek a megszerzése egyik lényeges pontja lesz a VÍT-re való küldés követelményeinek. Ér­demes tanulni azért is, mert a kül­dötteken kívül több mint 1000 ma­gyar fiatal turista utazik majd a Szovjetunióba. Az anyag nem nehéz, mert a min­dennapi életben használatos monda­nivaló megtanulására szorítkozik. S nem nehéz azért sem, mert az ifjú­ság nagyrésze ez általános és közép­iskolákban már eddig is szert tett minimális orosz nyelvismeretre. Az MSZT megyei titkársága és a DISZ megyei bizottsága felhívja a megye fiatalságának figyelmét, hogy minél nagyobb számban jelentkez­zenek és vegyenek részt ezeken a nyelvtanfolyamokon. A tanfolyamok legkésőbb novem­ber 1-ig megkezdődnek, részvételi díj havi 10 forint. Jelentkezni lehet az MSZT és a DISZ megyei, városi, járási titkárságain, valamint az alap­szervezeteknél. A tanfolyam megszervezéséi az MSZT megyei, városi, járási titkár­ságain kell bejelenteni, hogy megfe­lelő orosz-szakos tanár biztosításáról gondoskodhassunk. Diszisták, fiatalok! Készüljetek a moszkvai VIT-re, jelentkezzetek az orosz nyelvtanfolyamokra. „Szögesdrót nélkül“ — a Politika című lap megemlékezése magyar—osztrák határzár eltávolításáról Belgrád (MTI). A Politika című belgrádi lap október 4-i számában fényképet közölt a ma^var—osztrák határon lévő határzárnak magyar katonák által történő lebontásáról. A belgrádi lap a tényképhez fűzött ma­gyarázatában megemlíti., hogy amióta a nemzetközi helyzetben nyugalom állott be és rendeződtek a Kelet, és Nyugat közötti kapcsolatok, a drót- sövény nemcsak anakronizmussá vált, hanem egyre nyilvánvalóbban ellentétbe került a két ország között meginduló személy- és áruforgalom­mal.! A közebnúltban a magyar ha- tárőregységeK normalizálták a ha­tárvonalat is. Edent kórházba szállították London (MTI). Edent, Nagy-Bri- tannia miniszterelnökét a múlt hét végén magas lázzal egy 'londoni kór­házba szállították — jelenti a Reuter. Vasárnap az angol miniszterelnök­ség szóvivője közölte, hogy Eden lá­za csökkent, állapota javulóban van, azonban még nem tudni, mikor hagy­hatja el a kórházat. nos, Hidas István és Szántó Zoltán Az agronómus tanácsa A növényvédelem őszi feladatai Növényvédelmi szempontból is dór porozószerrel keverünk össze. A keveréket 3—5 kg melasszal gyúr­Jövőre még többet várhatunk gépállomásainktól A gépállomások gazdálkodásának önállóbbá válásával, a géppark nö­velésével kapcsolatban néhány kér­dést intéztünk Nagy Árpád elvtárs­hoz, a Gépállomások Megyei Igaz­gatóságának vezetőjéhez. — Hogyan és miben nyilvánul meg a közeljövőben a gépállomások ön­állóságának növekedése? — Az eddigi gyakorlat szerint a Megyei Igazgatóság adott mindenben utasítást és tervet a gépállomások­nak, így nem tudtak önállóan gaz­dálkodni. Kisebb volt a gépállomások felelőssége is. Mi szabtuk meg pl. azt is, hogy hány szerelőt vagy egyéb munkást foglalkoztathat a gépállo­más, s ez gyakran a munka rovásá­ra ment. Helytelen volt az is, hogy nem a "'^állomások igényei alapján osztottuk el a gépeket. Néha olyan gépet is küldtünk egyes gépállomá­sokra, amelyet ott kevésbé vagy egy­általán nem tudtak kihasználni, ugyanakkor egy másik gépállomás­nak szüksége lett volna olyan gépre. Persze igyekeztünk javítani már korábban is az ilyen hibákon. Pél­dául a Karádi Gépállomás nem tud­ta kihasználni a burgonyaszedőgépet, azt átirányítottuk a Lengyeltóti Gépállomásra, ahol szükség volt rá. Az ilyen hibákat most 'már teljesen kiküszöböljük.- A gépekre már most megkértük az igénylést valamennyi gépállomástól. Azt is a gépállomás vezetőire bíztuk, hogy saját belátá­suk szerint alkalmazzanak szakmun­kást. S jövőre már havonta megkap­ja minden gépállomás a tervteljesí­téshez szükséges kiadásokra a pénzt, mellyel maga gazdálkodhat. Persze mindez azt is jelenti, hogy a gépál­lomások vezetőinek több lesz a gond­ja, nagyobb a felelőssége. ■ — Mennyi beruházásra számítanak a gépparkok növelésére, s milye­nek a gépállomások Igényei? — Az idei tizenöt millió forinttal szemben jövőre legalább húsz millió forint lesz a beruházás. Sok hiba van azonban a gépállomások igénylése kerül. Egyes gépállomások több olyan gépet is kérnek, amelyet előre­láthatólag nem tudnak teljesen ki­használni. Eddig összesen 20 Zetor- ra, 40 lánctalpé s traktorra, 28 fűka­szálóra adtak be igénylést a gépál­lomások, de nagyszámban igényeltek kombájnt is. A Kaposvári Gépállo­más hat újabb kombájnt igényelt, pe­dig a meglévő ötöt sem használta ki. Az idén csak 60,9 százalékra teljesí­tette kombájntervét. A Lengyeltóti Gépállomás 20 darab G—35-ös trak­tort kért, pedig csak a tizedik helyen áll a traktorkihasználással. A hely­telen igényléseket megbeszéljük a gépállomások vezetőivel, s a szükség­letnek megfelelő igénylést kérünk telük. Mert helytelen volna, ha csak azért adnánk a gépállomásnak gé­pet, hogy gépparkja növekedjék, de kihasználatlanul ott álljon a gép a színben. Azon vagyunk, hogy a szük­ségletnek megfelelően, kapjon min­den gépállomásunk gépet. A Darányi Gépállomás például már a tavasszal kért fűkaszát, mert körzetében a ter­melőszövetkezetek nagy területen ka- száltattak volna a gépállomással. Annak idején a Somogyi Néplap is felhívta a figyelmünket arra, hogy nézzük meg, nem lehet-e másik gép­állomásról átadni fűkaszát a dará­nyiaknak. Először haboztunk, de amint utána néztünk, láttuk, hogy vadban van mód a megoldásra. A Trbi Gépállomáson ott hevert a fű­kasza a színben, nem tudták kihasz­nálni, mivel körzetükben dombos a terület. — Hogyan ellenőrzi a Megyei Igaz­gatóság a gépállomások munkáját? — Már nem kérünk annyi írásos jelentést, mint azelőtt, hanem arra törekszünk, hogy minél többször ki­jussunk hozzájuk, saját szemünkkel lássuk a dolgokat. Bizonyára jobbá válik kapcsolatunk a gépállomások vezetőivel, dolgozóival, ha gyakrab­ban felkeressük őket s elbeszélge­tünk velük. Időnként alaposabban felülvizsgáljuk egy-egy gépállomás munkáját, gazdálkodását. Nemrég vizsgáltuk meg például a Nagybajo­mi Gépállomást, ahol 8251 forint ér­tékű állóeszköz-hiányt találtunk. Ezért elsősorban Molnár elvtárs, a gépállomás igazgatója a felelős. A hiányok legtöbbször hanyagságból adódnak. Szanaszét hagyják a mun­kagépeket, üzemanyagokat. Remél­jük, ezután több gonddal, felelősség­gel őrzik a rájuk bízott közvagyont a gépállomások vezetői, s jobban megkövetelik a felelősséget a trak­torosoktól is. — Hogyan javul a gépállomások dolgozóinak munkakörülménye? — Az utóbbi években már többet törődtünk a gépállomások szociális beruházásának biztosításával. Épül­tek új javítóműhelyek s a vízellátás biztosításához víztornyok. A bri­gádszállások berendezése is gyara­podott. De többet is tehettünk vol­na, ha felhasználjuk a szociális be­ruházásokra kapott pénzt. Csakhogy nem használtuk fel... Pótoljuk ezt a mulasztást. Uj brigádszállásokat építünk és jobb felszerelést, tisztál­kodási eszközt adunk a brigádszállá­sokra. Javítjuk a műhelyfelszerelé­seket is. A traktoristák részére me­leg ruháról és lábbeliről még a tél beállta előtt gondoskodunk. Körül­belül nyolc millió forintot fordítunk minderre. Számítunk arra, hogy az új intéz­kedések nyomán jövőre még többet várhatunk gépállomásainktól: tovább javul munkájuk. Szűcs Ferenc „A szép értesse meg velünk az életet-..* A Somogy megyei képzőművészek kiállításának megnyitóján elmondotta: Boros Dezső gimn. tanár ü sztétikai értékfogalmaink között a legértékesebb az őszinte­^ ség. Minden műalkotás, amely megfog, meghökkent, megin­dít, csak azért szép, jó és igaz, mert mögötte áll a művész tépelő- dése, gyötrelme, őszintesége, amellyel ki akart fejezni egy benne óriásivá nőtt nyugtalanító érzést, hangulatot, gondolatot. Amikor te­hát ide belépünk, az őszinteség honába érkezünk, hogy magunkba öleljük mindazt a szépet és jót, ami majd itt elénk tárul a festmé­nyeken. Úgy gondolom, hogy mindannyian rendelkezünk egy kicsiny iro­dalmi ballaszttal, s ezért nehéz igazán műélvezővé válni, mert azt várjuk a festményektől is, amit egy-egy irodalmi alkotástól. Vannak kész, jól megfogalmazott esztétikai tételeink, amelyek azonban az irodalmiság jegyeit hordozzák magukon, s mi ezzel a tétel-felszere­léssel állunk meg egy-egy kép előtt, mintegy elzárva így a színek és vonalak megragadó, a formálás igényével fellépő beáramlását. Hi­szen igaz, hogy az irodalom is meg a festészet is művészet, mind a kettő egy és ugyanazon emberi kultúrának a virága; mindenikben ott sajog az örök emberi vágsr: a kifejezhetetlent kifejezni, megrögzí­teni egy pillanatot a tűnő időből, az örök mozgásban lévő világból; mindenikben ott lüktet az, amit egy-egy kornak embere érez, hisz, átél, alkot; mindegyikben benne var a művész állásfoglalása, érték­ítélete az életről egy adott korban, s mindenikben ott van a szépség és igazság a művészet nyelvén, tehát nem az, ami rész szérint szép és igaz, hanem ami mindig szép és egészen igaz. Mindenik azt tartal­mazza — még a látszat szerinti sötét is —, hogy az élet szép, van ér­telme, értéke és jelentősége. Mindenik azt akarja megértetni, amit nehezen lehet megérteni: az emberi életet; és mindenikben ott re­meg az ember »Szépbe-szőtt hite«. Egy és ugyanarról a dologról be­szél mind a kettő: az emberről, de mindeniknek más és más a kife­jező eszköze, s mi megszoktuk, hogy amikor művészetről beszélünk, az irodalom nyelvén szólunk; amikor egy-egy festményt, szobrot né­zünk, az irodalom kategóriáival akarjuk megérteni, nem gondolva arra, hogy a milói Vénusznak harmóniáját soha nem lehet szavak­ba önteni, vagy a Majális színpompáját soha nem lehet leírni, mert ha könyveket írunk is azokról, még mindig nem mondtunk el min­dent. Ebből az következik, hogy a festői alkotásokat nem szabad, mert nem lehet a költészeti alapfogalmak segítségével megközelíte­ni. De nem lehet a szó értelmével vagy az értelem szavával megma­gyarázni sem. Egyszerűen azért nem, mert elsősorban nem az értel­münkhöz szólnak, hanem érzelmeinket indítják meg, a szívünket for- rósítják át, és csak sok-sok áttétellel jutnak el értelmünkhöz. Tehát az érzés felől formálják, alakítják, nemesítik értelmünket és tesznek egészen emberré. Sajnos, ma, a ma kultúrájában eltolódás van az értelem felé az érzelem rovására. Ez bizonyos mértékben szükségszerűen együtt jár a tudomány és technika rohamos fejlődésével. Mindent az észnek, s alig-alig jut valami a szívnek. Szomjának kínját homokkal csilla­pítjuk, a giccsek és slágerek homokjával. A minap szorongó aggó­dással valaki arról beszélt, hogy elképesztően kicsiny zenei mű­veltségünk. Vajon nem állapíthatjuk meg ugyanezt képzőművészeti műveltségünkről is? Sőt! Képzőművészeti nevelésünk még sivárabb, szegényebb, mint a zenei. Tessék megnézni gyermekeink tantervét, amelyben mindössze hat-hét éven át jut heti két óra a rajzoktatás­ra. A középiskolából teljesen kiirtódett a rajz és a művészettörténet, s tíz esztendő óta generációk kerülnek ki az iskolapadokból az író­asztalokhoz anélkül, hogy valamit is hallottak volna Raffaelről, Ti- ziánról, Leonardoról, Michelangeloról, Rembrandtról, Goyáról és a többiekről. És kiket zárunk el az emberi kultúrának eme értékei­től? Éppen az új értelmiséget, a munkások és parasztok gyermekei­ből rekrutálódott értelmiséget, akiknek nem volt ►►gyermekszobá­juk«, akiknek nem mutathatta meg apjuk, anyjuk az emberi kultú­ra embertformáló csodálatos alkotásait. Van-e jogunk nekünk, fel­nőtteknek elzárni gyermekeink elől ezeket az értékeket? Már hal­lom a jövő jogos vádját azért, amiért gyermekeink gyermekkorát és ifjúságát sivárrá, rideggé tettük. És csodálkozunk, ha fiataljainkból hiányzik a szív lendülete, az érzelmek gazdagsága. A magunk képé­re formáltuk őket, s fiatalon megöregítettük, értelmesekké tettük, de cinikusakká züllesztettük. A z elmúlt hetekben hatvan negyedikes gimnazistával Buda- pesten jártam. Az egyik délután, amikor megkérdeztem, hogy ki akar eljönni a Szépművészeti Múzeumba, a hatvan közül mindössze négyen jelentkeztek. És nem is ők a hibásak, hanem mi, a felnőttek, akik nem oltottuk beléjük a szép vágyát. Olyan tra­gikusan igaznak érzem Madách Tragédiájának michelangeloi szim­bólumát, s mi gyermekeink a maguk-készítette tudomány széklábaira nem rajzolhatják rá szívük bimbózó virágait. Hát nem tragikusan szomorú az, hogy a Szabad Népben »az utolsó mohikánnak« szót kell emelnie azért, hogy legalább egyik egyetemünkön tartsák fenn a művészettörténeti tanszéket, mert ott is meg akarják szüntetni. S közben kultúráról beszélünk, művelt népi közösségről, s csonka kultúrát adunk népünknek és gyerme­keinknek. Mert a kultúrához nemcsak a tudomány tartozik hozzá, hanem a művészet is. Azt fájlaljuk, hogy hiányzik társadalmunkból a szív, az áldozat, a lelkesedés. Hát honnan legyen, amikor a kiművelt emberfőkben nem műveltük ki a fejjel együtt a szívet is. Vörösmarty 100 évvel ezelőtt úgy beszélt az emberiség boldog jövőjéről, hogy majd abban »áldozni tudó szív nemesíti az észt«. Az áldozni tudó szívet kell hát műveljük, hegy megnemesedjék az ész. Ezért vagyunk most itt, szívünket művelni. Ezért vagyunk hálá­sak a Rippl-Rónai Múzeumnak, hogy hónapról hónapra képkiállítá­sokat rendez, s hívogat bennünket elménk nemesítésére. Ezért va­gyunk most hálásak különösen a mi festőművészeinknek, a Képző­művészek Országos Szövetsége Somogy megyei Csoportjának, hogy ezt a kiállítást megrendezte. Ünnep van ma. Aratási ünnep. Tíz év termésének legjavát ta­karítja be a csoport. Alighogy átviharzott felettünk a háború or­kánja, mely »fákat tördelt« s »emberszívekben dúltak lábai«, a So­mogy megyei festőművészek kiszáradt ecsetjeikkel újból keverték palettáikon az élet színeit, mert nem akartak hűtlenek lenni a múlt hagyományaihoz, amelyet oly nevek képviselnek, mint Zichy Mihály, Rippl-Rónai, Vaszary — hogy csak a világhírű mestereket említsük —, s alkottak, festették a rügyező élet új színeit, a nép birtokába került tájat, a nép számára kivirult balatonpartot, az életet teremtő munka lendületét, népünk jövő felé forduló arcát, a töprengő feje­ket, akiki az új élet lehetőségeit keresik. S már 1946-ban a Nemzeti Parasztpárt helyiségeiben, mint Somogyi Szépmüves Céh kiállítást rendeztek, öt éven át minden támegatás nélkül építették a magyar kultúrát, biztosították a somogyi színt a magyar képzőművészet csokrában. Kultúrmissziót teljesített az a csoport, amelynek tagjai polgári foglalkozásukon túl, erejük megfeszítésével munkálták az embernevelés és művelődés • szolgálatát. Fűtötte őket a közönség lel­kes érdeklődésén kívül az alkotásvágy, a kultúra, a nép határtalan szeretete. S az est csendjében, vagy a pihenésre rendelt napokon a tollat, a munkaszerszámot letéve fogták meg ecsetjeiket, s ez élet növekvő gondjaival mit sem törődve alkottak. 1950-től a Rippl-Ró­nai Múzeum adott hajlékot a kiállításoknak, s a kormányzat is jut­tatott pénzbeli segítséget, amitől szárrmrakaptak. Ettől kezdve az or­szágos kiállításokon is részt vesznek: 1954-ben az Ernst Múzeum­ban, 1955-ben a Nemzeti Szalonban aratták sikereiket. A Megyei Tanács is se°ítséget adott azzal, hogy Fonyódon művésztelepet szer­vezett, ahol biztosíttatott az alkotáshoz szükséges nvugodt környezet. Ma már kevesebben vannak, mint az induláskor, de a kevesek mi­nőségi munkát végeznek. Ebből a munkából, tíz esztendőnek alkotá­saiból mutatnak most be ezen a kiállításon. Az országban mindenütt emelkedik a képzőművészet színvonala. A Somogy megyei csoport is, amikor tíz évet lezár s új szakaszt kezd, nem téveszti szem elől a minőség fokozásának nagy feladatát. Ez csak tehát a kezdet, s nyitva a jövő szépségekkel gazdagodó útja.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents