Somogyi Néplap, 1956. október (13. évfolyam, 232-257. szám)

1956-10-07 / 237. szám

Vasárnap, 1956. október 7. SOMOGYI NÉPLAP 5 Termelőssövethexeteink életéből S&ín&^tLÍ^i (}&n(L&k ÜLÜNK AZ ÜJ SOMOGY TSZ IRODÁJÁBAN. A falakon körös-körül szépen bekeretezett dicsérő oklevelek hirdetik az alig 10 hónapos szövetkezet munkájának elismerését. Legtöbbjüket a fonyódi já­rási mezőgazdasági kiállítás rendezői állították ki a szövetkezet elnöke, brigádjai, brigádvezetői nevére, kertészet és növénytermelési eredményeik nagyrabe­csüléséért. Jogosan büszke az elismerésre az egész tagság és az elnök, Görög János, a 251 éve kertészkedő, külföldet járt, tudományos kutató szakember. Vele beszélgetünk, s szavai nyomán megelevenednek a le­gyűrt akadályok és érezni lehet, hogy a szövetkezet tagjai elnökük vezetésével — akibe oly hitetlenül nagy akaraterő szorult — nekirugaszkodnak minden bukta­tónak. E bizakodást azonban át- meg átszövi a kétke­dés is, az aggódás amiatt, hogy akiknek segíteniük kellene, kezüket sem mozdítják. — Somogytúr kétszáz családja a múlt ősszel tette meg az első lépést a közös úton — kezdi Görög elv­társ. — Ha megmozdult is, de egyik kátyúból a másik­ba gördült az új élet szekere. Akkor az öreglaki If;t Gárdában dolgoztam. A járás vezetői megkértek, né­hány hónapig segítsek a túriaknak. A szervezés utáni magárahagyottság lelohasztotta a szövetkezett túri pa­rasztok kedvét. Nem tudták, mi a célja és értelme munkájuknak, a munkaegységet is csak hírből ismer­ték. Tagkönyvekért mentem kerékpárral a jarásnoz, s hosszú éjszakákon keresztül rendeztük a végzett munka nyilvántartását. Aztán melegágy készítéséhez fogtunk, s megvetettük a kertészet alapját, hadd ontsa a pénzt a részesedésre. Eleinte csak páran szegődtek mellém, de amint sikerült megértetnem velük, hogy a 15 holdas kertészet félmilliót is megadhat, reggelen­ként mind többen figyelték az alsósoron mikor megyek, hogy velem tartsanak. Csakhamar elkészült a növényház, 300 ablakos melegággyal. Szépen gyümöl­csözött a szorgalom: 370 ezer forintot vettünk be a kertészetből, s úgy mutatkozik, hogy túljutunk a fél­millión. JÓLESŐ ÉRZÉSSEL BESZÉL a kertészetről, mert ott nemcsak a növények magját vetették el, hanem vele együtt a tagságba is bele palántálták a szövetke­zetbe vetett bizalmat. — Azért készítettünk feszített tervet kertészetre — mondja —, hogy lássák a tagok: lesz miből pénzelni. Nem is csalódtak: 270 ezer forint előleget vittek haza eddig. Jó pénzt várunk a három és fél vagonnyi Carac- tacus borsóvetőmagért is. Szívesen adunk belőle ter­melőszövetkezeteknek, jóval kevesebbért, mint a vállalati ár. 450 forintot kérünk mázsájáért. Így is megtaláljuk, a számításunkat: három hold termését zölden értékesítettük, 42 000 forintot hozott. A visziek- nek pedig egy évre kölcsön adunk 20 mázsát a vető­magból. A dinnyét az idén honosították meg a túri határiban. Tizenkét holdat, amelyen emberemlékezet óta gazt lengetett a szél, szőlőtelepítésre szemeltek ki. Az állam méternyi mélységben megforgattatta a talajt, ezt ve­tették be az idén dinnyével. Görög elvtárs szerint jó helye lesz itt a szőlőnek, de nyugodtabb szívvel vágna neki a telepítésnek, ha a Földművelésügyi Minisztéri­um, vagy a megyei, járási tanács talajszakértői eleget tennének a meghívásnak, s hozzáértő szakvéleményt mondanának a szőlőföldről. Jó ideje beszél már az elnök a kertészetről, még- -sem tudja másra fordítani a szót. Látszik, ez a téma áll a legközelebb szívéhez. Mérges-panaszosra változik hangja, amikor az Országos Mezőgazdasági Kiállításon ért csalódásáról szól. Nyolcfajta paprikával kísérletez­tek február óta. Amilyen gondossággal nevelték a kis növényeket, olyan durván megbántották őket — a szö­vetkezet tagjait — a kiállításon. ígérték, hogy leg­szebb paprikájukat megmutatják az országnak. Fel^ is küldtek egy ládával belőle. Ám, amint látogatókként megjelentek a túriak a kiállításon, önérzetükben mé­lyen megsértve kellett látniuk, hogy paprikájuk az állami gazdaságok pavilonját díszíti, az az ő -tsz-ük nevét hirdető tábla mellé pedig másnak a sokkal csenevészebb termelvényeit rakták. — Emiatt a mi­niszter elvtársnál találkozunk — mondta jogos felin­gerültségében Görög János a pavilon-felelősnek. De még nem kapott elégtételt, ha egyáltalán helyrehozha­tó ez a nagy sértés. A PAPRIKA-ÜGY megnyitotta a töméntelen pa­nasz előtt a zsilipet Görög elvtársban. Nagy gondot okoz nekik az építkezés, hiszen 15— 20 helyen van kö­zös állatállományuk. Ötven-ötven férőhelyes fiaztatót és szarvasmarhaistállót építenek, saját brigáddal. Paréj István vezetésével jól dolgozik Hencz István, Nyúl János, Hajdú István és a brigád minden tagja. Mégsem győzik a munkát. Egy romos épületből juh- hodályt akarnak csinálni. Égető szükség lenne erre az épületre, mert 300 anyajuh a szabad ég alatt van. Jani János, a Fonyódi Járási Tanács Mezőgazdasági Osztályának vezetője megígérte a segítséget, de Túrba csak ez az ígéret érkezett meg, az épátőbriigád nem. — Földjeinkkel is baj van — panaszolja tovább Görög János. — Majort akarunk létesíteni. Ehhez ház­helyeket vettünk igénybe, a csereingatlan kimérése azonban mindmáig elmaradt. A tavalyi földrendezés hibáit is ideje lenne már kiigazítani. Kétszázhúsz hold földünk csak papíron van meg. Erre a tavasszal jöt­tünk rá, amikor papírforma szerint 240 holdat hagy­tunk kukorica alá, de amikor a vetésre került a sor, csak 20 holdat találtunk. A levelek özönét küldtük már a járáshoz, mégsincs intézkedés. Pedig így nem tudjuk a vetésforgót kialakítani, anélkül viszont nem boldogulhat egy csaknem két és félezer holdas gazda- ság. Vetni kellene az őszi kalászosokat, ötszáz holdon. A Lengyeltóti Gépállomásnak azonban ez nem szív­ügye: 200 hold tarlóhántással még mindig adós. De a törlesztésre nem mutat hajlandóságot: három hete el­vitte tőlük a DT-traktort. — Hiába telefonálgatok Lengyeltótiba. Sőt hasztalanul táviratoztam a Gépál­lomások Megyei Igazgatóságára is. Még csak válaszra sem méltattak — sorolja a tsz sérelmét az elnök. — Magára hagyom elvtárs, rendjénvaló az, hogy hozzánk, a megye második legnagyobb szövetkezetébe nem jön ki a gépállomástól Kangyalka elvtárs, az igazgat#, meg Vasvári főmezőgazdász és a megyei igazgatóságtól Nagy Árpád és Pecze elvtárs? Igazat adtaim Görög Jánosnak, mi mást is tehet­tem volna. BŰCSÜZÓÜL még egy egyéni sérelmet említ meg a tsz-elnök. Házhelyet kért májusban Balatonlellén a tanácstól. A nyáron már az építőanyagot is odaszállí­totta, de a telekjuttatásra még nem került sor. Ám bí­zik abban, hogy a Megyei Pártbizottság közbenjárásá­ra mostmár végeszakadt ennek a huza-vonának is. Ezek Görög elvtárs, s a szövetkezet, az egész falu gondjai. Az ebből rájuk eső részt vállulcra vefíék a túriak. Üdvös lenne, ha az erejüket meghaladó terhe­ket mások viselnék, hiszen ez a kötelességük. Kutas József CIKKÜNK NYOMÁN A téves sajtóközlemény sok zavart okoz munkánkban A Somogyi Néplap október 3-i számában »A tanácsi fogadóórák nyomában« címen megjelent cikkre vonatkozóan igen helyesnek tartjuk, ha a fogadóórákon a tanácstagok fog­lalkoznak a különböző panaszokkal és azok dolgában eljárnak. Több olyan eset volt már, amikor tanácsi fogadónapok után az ott felvetődött panaszokat a fogadónapot tartó ta­nácstag eljuttatta hozzánk és annak kivizsgálásával sikerült a felvetett kérdést tisztáznunk, az ügyet a pa­naszos. megelégedésére elintéznünk. Az elintézés módjáról minden eset­ben értesítettük a tanácstagot. Ezek az eljárások igen helyeseli és elősegítik a vállalatok munkájának megjavítását. Ilyen eljárásokért 'csak köszönet illeti meg mindazokat a szerveket, akik segítenek a hibák felderítésében és kijavításában. »A jéigkárbiecslés aratás után« cí­men megjelent cikk azonban nem ilyen, mert azt a tények előzetes ki­vizsgálása nélkül közölték és a cikk megállapításai nem felelnek meg a valóságnak. Balatonibogláron ezévfoen május 25-én volt első ízben jégverés, mely korai időiben érte a növényeket és ezért június 15-én végeztünk a köz­ségben előszemlét. A második jég június 23-án érte a községet, kár­becslőnk június 30-án volt kint, azonban annak ellenére, hogy a kár- bejelentés törvényesen előírt határide­je 5 nap, — 30-án még a tanácsnál nem tudták megmondani a károso­dottak adatait. Július 15-én a köz­séget újab’o jégverés érte. Kárbecs­lőnk július 26-án végezte el a kárbecslést 11 gazdánál, akik mind­össze 9 kih-on jelentettek jégkárt. Ezt a kárt a községi tanács megbí- zottailval, Csatári József és Kollár István vib-tagokkal közösen becsülte meg a mi szakemberünk. A megál­lapított kórszázalékok a valóságnak megfelelnek, ezt a községi tanács egyébként a napokban, végzett hely­színi kiszállásunk alkalmával is el­ismerte. A cikk szerint az Állami Biztosító még egy fillért sem fize­tett kártérítésre a balatonboglári gazdáknak, ezzel szemben a megálla­pított kártérítési összeget augusztus 21-én a gazdák részére kiutaltuk, akik azt meg is kapták. Amint mindebből látható, a kár­becslés megtörténtéig kárbecslőnk három esetben és azóta is további három esetben, augusztus 3-án. 23- án, és szeptember 22-én volt Raia- tonboglár községben, ahol a továb­biakban a dohány és szőlőkarókat rendezte. Véleményünk szerint az ilyen, a ki­vizsgálás nélkül közölt újságcikk nem segíti elő a vállalatok működé­sét, igen sok zavart okoz gazdasági munkánkban, de nem segíti elő a sajtó szavahihetőségét sem és nem használ a párt lapja tekintélyének. Frimm Géza az Állami Biztosító igazgatója. A Szerkesztőség postájából AMI MÉM ÉKESÉTI VÁROSIJMKAT A napokban meglá­togatott egy vidéki barátom. Kíváncsi volt városunkra, elindul­tunk hát egy kicsit kö­rülnézni. Megmutattam neki szép színházunkat, ami igein tetszett neki. Végigsétáltunk a Dó­zsa György utcán, a város korzóján a Má­jus 1 utcán, majd a S zaibadsáig-pa rkhoz a Kiossluth Itöijos utcáin mentünk fel. Szép a belvárosunk, ezt a ba­rátom is megállapítot­ta, csak igen elhomá­lyosítja a Kossuth La­jos utca szépségét a Totó iroda szegényes külsejű, alacsony kis épülete. A Szabadság-park is naigyon tetszett bará­tomnak. Bár már egy kicsit kopott, az ősz megtépázta. Miért van itt és a színházpark- íban is olyan rossz ál- álapotban a szökőkút, —• érdeklődött látoga­tóm. Erre nem tudtam felelni, hisz ezt már én is sokszor kérdez­tem, — de még nem kaptam rá > választ. Mentségül mindössze azt tudtam felhozni, hogy a színház előtt lebontják majd a szö- kőkutat és Berzsenyi- szobrot állítanak a -he­lyére. Hogy a szafoad- ságparki szökőkútnak mi lesz a sorsa, azt nem tudom. A Szabadság^psrk után a Beloiannisz ut­cán sétáltunk végig. Szép ez a sétánynak is beillő utca, hatalmas, terebélyes hársfáival, fehér padjaival. Nem válik azonban a város díszévé az utca vége. Itt ugyanis levagdalták a fák koronáit, és a Virág utca végénél egy hatalmas szemétdomb terpeszkedik, ugyanis ezzel töltik fel már évek óta az utcát. Jó lenne, ha ez a csúfság sem éktelenkedne itt tovább. Tetszett barátomnak városunk, egy-két szép­séghibától eltekintve, amit fel is soroltam le­velemben. Ezeket a szépséghibákat észre­veszik az idegenele, miért nem veszik észre a város illetékes szer­vei is és miért nem igyekeznek ezeket el­tüntetni? Szita László kaposvári levelező. Ml LESZ AZ ÜJTELEPI QRÓFFALI agy az uram itthon van-e? Hát... nem is tudom ... Hátulról, a pajtából szöszmötö- lés hállik: valaki van ott. A ku­tya körülszaglász, majd morogva, szőrét borzolva bloId'alog, s gya­nakodva pislog a konyhaküszöb­ről. Fölötte az asszony áll, szemei hol rám, hol a pajtára rebbennek. Kezeit tördelve kérdi: — Miért keresi? ... Állok az udvar közepén. Zse­bemből jegyzetfüzet és töltő ceru­za fityeg elő. Alig kitérdelt va­salásit pantalló van rajtam. Szóval nadrágos ember vagyok. Nadrágos, azaz idegen. De hit miért? Miért fogad Lengyeltótiban egy paraszt­asszony rejtett remegéssel? Miért dugná előlem a férjét? Aztán csak előkerül Mezriczki Lajos. Napba néző szemei körül élesebbre húzza a ráncokat, mi­kor kezet ad. Isten éltesse. Mit óhajt a kar­társ? — Ügy tudom, a múlt évben több adót fizetett, mint kellett volna, — mondom. Férj és feleség összenéz. Az asz- szony hirtelen befordul a házba, az ember a torkát köszörüli, kö­szörül geti: — Hát kérem, — kezdi lassan. —■ Mi nem akartunk azzal semmi rosszat. Csak mert a fiam szintén adószedő Marcaliban, hát mond­tam neki: »Eredj már el Fonyód­ra, mert sok ez, amit fizettettek velem. Te értei hozzá.« Hát be is ment, de tessék elhinni, ő sem akart semmi rosszat... — s néz rám aggódó, kérdő tekintettel. — De hát... de hát... — hebe­gek, mint egy fejbevert —... hát magával többet fizettetett Kovács, nem? — De igen. Olyan ötszáz forint­tal többet. De hát annyit, ugye ... tévedni is lehet. Van neki sok pa­pírja, nagy gond azt rendben tar­tani ... — Szintié nyög belé, hogy •mit találjon ki az őt megkárosító csaló védelmére. Végül visszatér a kezdő gondolatra: — Mi nem akartunk semmi rosszat ezzel. Amúgy nem haragszunk Kovács kartársra... S hiába járom sorra a megkárosí­tóitokat: Szabó Sándort, ifj. Ma- ikarész Lászlót, Kajtán Lajost. Mihelyt a sikkasztásról esik szó, begubóznak, félmondatokat ejte­nek, s boldog fellélegzéssel kezel­nek el tőlem a végén. így vannak ezzel a »hivatalbéliek« is. Bogdán Ferenc tanácstitkár Kaposvárott volt azon a napon, mikor a járási pénzügyi osztály kijött ebben az ügyben. Ö tehát, azt mondja, ele­ve nem tudhat semmit. Biró Ist­ván adóügyi megbízott évek óta dolgozik együtt Kováccsal, egy szobában ül vele. Egy szót sem tud a részletekről, senkivel az ég világon, még pohár sör mellett sem beszélt erről. Horváth István a járási ügyészség nyomozója járt végére a dolognak. Kérdésemre félszegen mosolyog, s a vezető­ügyész ajtajára mutat. Halász elv­társ háromszor is megnézi az iga­zolványomat, majd vállat. von s előszedi az aktát. z ügyészi vádirat a követke­zőket tárja fel: Kovács Fe:- renc 26 éves, szegényparszt szár­mazású, nős, MDP-tag, adóügyi megbízott 1955 folyamán harminc esetben 13 800 forintot sikkasztott. Az adózótól átvette a pénzt s a postán kevesebbet fizetett be. Majd a lebélyegzett bizonylatra ráhami­sította a kapott összeget. Halász elvtárs még közli velem, hogy a vádlottat augusztus 2-tői 14- ig a járási pénzügyi osztály fel­függesztette állásából. A kivizsgá­lás után »büntetésből« visszahe­lyezték azzal, hogy egy évig, ha valami kicsit is téved, rögtön át­helyezik. Mindezt komoly arccal mondja, látom, nem ugratni akar. Arra a kérdésemre, hogy az ügyészség miért csak szeptember 14-én kezedte meg a nyomozást, ő is begombolódzik: — En akkor kaptam a feljelen­tést. A bíróságnak most adtam át az ügyet. Egyebet nem tudok. Hosszú keresgélés után végre akad egy ember, aki »egyebet« is tud. Gács István elvtárs, a járási pártbizottság instruktora azt mondja: — Először úgy látszott, hogy el­enyésző összegről, kéi-három- ezer(l?) forintról van szó. Ennyit ügye tévedni is lehet annak, aki ezerkétszáz adózóval foglalkozik. A járási pénzügyi osztály ezért döntött úgy a járási pártbizottság jóváhagyásával, hogy alkal­mat ad Kovács Ferencnek, hogy kijavítsa hibáját. Meg, tudja az elvtárs, mindenképpen nagy vesz­teség lett volna ő nekünk. Hisz pártmunkát mindig önzetlenül végzett, — több funkciója van. Kivel helyettesítenénk? Meg az­tán, ő ért a parasztok nyelvén. Az adót is mindig jóval túlteljesíti. Vörös József elvtárs, a járási párt rvb gépállomási titkára azt tanácsolja: ne írjak az ügyről, mert az nem használna sem a lap, sem a párt, sem Kovács Ferenc tekintélyének! S esetleg a dolgozó parasztokban is meginog az adó­erkölcs. Meg aztán Kovácsnak van valami erősen magánügye, amit nem illik kiteregetni. Kovács Ferenc azzal kezdi, hogy három nap alatt visszafizette a 13 800-at. S ilyenformán tulajdon­képpen csak késedelmes befizetést követett el. Az pedig, ugyebár, nem tartozik a bíróságra, csupán állami fegyelmi jár érte — mond­ja. S ahogy cigarettát tartó kezét a hamutartó felé lendíti, miközben a széken hátradőlve beszél, eszem­be jut, hogyan hívják a faluban: »az újtelepi gróf.« (A falu újtele­pi részén lakik.) Hosszas rábeszélés után valami zavaros nőügyet ad elő. Miszerint ő még katonakorában megismer­kedett egy ceglédi lánnyal, aki aztán Kaposvárra jött. Ö viszont közben megnősült, de a nő zsarol­ta, egyre zsarolta. Annyira, hogy egy-egy Kaposvárott eltöltött éj­szakán négy-ötszáz forintot is ki­zsarolt a zsebéből a pincérek tár­cájába ... De megkér, hogy erről ne írjak, mert ez ugye, magánügy, s ő már visszafizette a pénzt. Egy kicsit megkésve ugyan, de... stb ... stb.. MZ őrös József elvtárs felesége w községi agronómus, a helyi párt-vb tagja. Megkérdem tőle: a pártszervezet tárgyalta-e már Ko­vács Ferenc ügyét, tekintve, hogy a Szervezeti Szabályzat kimondja: az állami és pártfegyelem egyaránt kötelező a párttagra. — Nem! — feleli az elvtársnő. — S éppen eleget veszekedtem már a férjemmel is emiatt. Mert a járási pártbizottság először nem tájékoztatott bennünket, csak azt közölte: Kovács elvtárs a helyén marad. Most nem régen mondják azt, hogy döntsünk belátásunk szerint. A pártvezetőség egyönte­tűen helytelennek tartja, hogy még mindig a helyén van. (Vagy hogy inkább nincs a «helyén». Ugye?) A járási ügyészt már kér­tük is: szólítsa fel a pénzügyi osz­tályt, hogy mozdítsák el. Fonyód­ról azt válaszolták, hogy nem te­szik, mert Kovács jó munkaerő, visszahelyezése után is 25 000 fo­rinttal szárnyalta túl az adótervet. Az államkincstár érdeke, hogy itt­maradjon! ... Vörösné elvtársnő viszont jól lát­ja, hogy ez hamis elmélet. Hogy Kovácsot nem szerették a faluban előkelősködése miatt, s most még kevésbé a csalás miatt. Nem ért egyet a férjével s Gács in­struktor elvtárssal abban, hogy a párt tekintélyét, s az adómorált úgy kell megőrizni, ahogy ezt már két hónapja teszik Lengyeltótiban. Meggyőződése, hogy a párt töme­gekkel való kapcsolatát semmivel sem lehetne »szakszerűbben«, »eredményesebben« rombolni, mint azzal, hogy a járási párt- és ta­nácsszervek védik a »jól dolgozó«, »kissé megtévedt« Kovácsot. Még azzal is egyet ért, hogy az egész ügyet már régesrégen falu­gyűlésen kellett volna tárgyalni, csak ehhez hozzáteszi: — Nehéz ez, elvtárs. Egyrészt.a parasztok nem is igen járnak el a gyűlésekre, másrészt meg olyan kérdéseket tennének fel, hogy ... s itt elhallgat ő is, aki pedig leg­többet segített, s helyesen látja a tennivalókat. Lengyeltótiban több mint ezer egyéni gazda van. S párttag közü­lük —• mond és írd — kettő! Bár­milyen címen hirdetnek is gyűlést vagy előadást, harminc gazdánál több arra nem igen megy el. Az utóbbi években! Mert Koller Imre, megbízott ta­nácselnök, megyei tanácstag azt mondja: — Azelőtt? öt-hat százan is hall­gattunk egy-egy programolást, S akkor párttag is volt közülünk nem. is tíz, meg vem is húsz. Csak elmaradoztak... Hogy miért? Drá­ga kartárs. miért kérdi ezt? Hisz ugyanúgy tudja, mint én vagy más. Wgen, tudom, tudjuk sokan. •* S most már értem azt is, miért néztek Lengyeltótiban rám olyan idegenül. S miért nem hit­ték el, hogy nem ő ellenük, ha­nem az ő érdekükben járok ott. Be kell látnunk, hogy tétovázás­sal az őszinte nyílt szótól való tartózkodással nem tudjuk meg­változtatni az évek alatt kialakult helyzetet sem Lengyeltótiban, sem másutt. KÜNSZABÓ FERENC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents