Somogyi Néplap, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-16 / 219. szám
Vasárnap, 1956. szeptember 16. SOMOGYI NÉPLAP TrrmwB.7 5 ITT az IDEJE! Silózzunk minél többet Ahol okosan és szakszerűen gazdálkodnak a meglévő takarmánykészlettel, ott a télen nem lesz gond, mit adjanak enni az állatoknak. Termelőszövetkezeteinknek az idén el kell érniük, ho^w a teheneket a télen is elegendő és megfelelő értékű takarmánnyal lássák el, hogy a hidegek hatására se csökkenjen a tejhozam. Igen jól' teszik azok a szövetkezeti vezetők, akik silózással gondoskodnak a tehenek téli «-zöldségéről«. Nagyon sokat tehetnek az állatok téli takarmányén á- tásáért a gépállomások is. Igaz ugyan, hogy a gépállomás vezetői sem avatkozhatnak toele a tsz-ek belső ügyeibe, de ha okos érvekkel meggyőzik a tagokat, hogy készítsenek lehetőleg minél több silót, hallgatnak rájuk. Másrészt attól függ a silózás sikere, adnak-e minden tsz-toe siló töl tő gépet és meghajtó motort. A Fonói Gépállomás a körzetébe tartozó tsz-ekben az őszi idény első tíz napjában 616, a Darányi Gépállomás 685, a Nagyatádi Gépállomás 350 köbméter űrtartalmú silót töltött meg. Silózásban ez a három gépállomás teljesítette legjobban őszi silózási tervét. Számos gépállomás azonban, mint a lengyeltóti, csurgói, tabi és marcali, még egyetlen köbmétert sem silózott. Vajon miért halogatják ezek a gépállomások a silózást? Rendelkezésre áll sok helyütt a rétek sarjúter- mése, s az egyéb, szárítás útján értéktelenné váló sás, káka, vadkaszixva. Nemsokára megkezdődik a kukorica- szedés. Úgy készüljenek fel erre az időre a gépállomások, hogy lehetőleg minden szál kukoricaszár, répafej, répalevél a tsz-ek silógödreibe kerüljön. Ha a kuko- rioaszárat időben felvágják és lesilózzák, értékes takarmányt nyernek a teheneknek. a napraforgó cséplése és tisztítása Megyénkben már mindenütt beérett a napraforgó. Mivel az egyik legkényesebb terményféleség, közlünk néhány szempontot ennek a néipgazdaságilag fontos olajos magnak a cséplésére és tisztítására vonatkozólag. A törésnek feltétlenül érett állapotban kell történni. A kézi cséplés után sok virágkocsány és levélrész marad a mag között, ami — figyelembe véve a napraforgómag héjának nagy vízfelvevőképességét — igen gyorsan melegedést, dohosodást, penészedést idéz elő a magban. S ha egyszer, megromlott a mag. azt már hiába rostálják. Nehezen kezelhető áru lesz belőle, csökken az olajtartalom is, mert az a penészedés folytán egyrész oxidálódik, másrészt a minősége is megváltozik. A tisztítást közvetlenül a cséplés után kell elvégezni. Az elcsépelt magot azonnal rostáljuk meg, lehetőleg betétes rostán. Utána a megtisztított magot ponyván, lepedőn, pokrócon vagy tisztára takarított, döngölt udvaron terítsük szét, hogy száradjon. Közben többször gereblyézzük meg, mert a héj a víztartalmát így veszíti el. Csak a megfelelően megtisztított mag után kapja meg a termelő az őt megillető előnyöket, a felárat, ha megfelelő a víztartalma, súlyban nem vonnak le tőle, ha pedig a szárazsági foka jobb az előírtnál, még súly- térítést is kaphat. A TV minden begyűjtőhelyén rostát biztosított a termelők rendelkezésére, tehát csak törődni kell a terménnyel. Ennek betartása sóik felesleges fáradságtól mentesíti a termelőket, kizárja a félreértéseket is, és elősegíti a napraforgónak időbeni — a töréstől számított nyolc napon belüli — beadását. CIKKÜNK NYOMÁN Lelkiismeretesen foglalkozzanak a község problémáival a csurgói tanács vezetői Lapun le 1956. szeptember 2-i számában elemeztük a csurgói tanács és a nép közti laza kapcsolat okait. Említettük többek között, hogy a Béke utcai járda meg- csdnáltatására sem került sor. Szerkesztőségünkbe levél érkezett a csurgói TÜZÉP vezetőjétől, Marek Györgytől, aki azt írja, hogy: ... »tégla van, kis utánjárással megszerezhető a téglakiutalás a VKG, a községifejlesztési vagy a békekölcsön-keret terhére. Bár jelenleg szabadságon vagyok — ezért is nem tudtam, a cikkben említett augusztusi tanácsülésen megjelenni —, de úgy tudom, telepünkön jelentős mennyiségű tégla van, csak ki kellene fizetni. A járdaépítés céljára még tavasszal korlátlan mennyiségben, a jelenleginél is sokkal megfelelőbb és tartósaibb beton járdaalapot ajánlottam. Bár a járási tanács tervcsoportja ezt elfogadta és helyeselte, a községi tanács egyszerűen nemmel válaszolt. Véleményem szerint a Csurgói Községi Tanács VB vezetőinek nem szabadna csupán formaságnak tekinteni az üléseket, és amíg lélek nélkül foglalkoznak a község problémáival, addig nem számíthatnak a lakosság támogatására« — fejezi be levelét Marek György elvtárs. Kérjük a lakosság segítségét városunk tisztántartásához A szeptember 7-i Somogyi Néplapban megjelent »'Miért mostohagyerek a donneri városrész?« című cikkre az alábbiakat válaszolom: Városunk köztisztaságával igen sokat foglalkozunk. Az idén utcák olajozására 220_ ezer, járdák, terek, parkok karbantartására, sorfáik gondozására 527 ezer, utcák locsolására 573 ezer forintot fordítottunk. A hiba ott van, hogy a lakosság nem segíti tisztaságra való törekvésünket. Érről is szól a cikk egy része. A Nosz- lopy Gáspár utcában lévő vállalatok — a MEZŐÉRT és a Kiskereskedelmi Vállalat — gyakran hordó és láda tárolására használják a sétányt. A cikk után újabb utasítást kaptak ennek megszüntetésére. Az említett költségvetés nem teszi lehetővé, hogy a város külső részein, így a Szigetvári utcában is, naponként takaríttassunk. Véleményünk szerint a háztulajdonosoknak több gondot kellene fordítaniuk az utcák tisztántartására. Lehetőségeinkhez mérten megoldjuk, hogy a Szigetvári utca külső részét hetenként egyszer söpörjék, és naponta locsolják. Az Iszák utcát ugyancsak. A Jókai-liget ezévi karbantartására a hídépítés miatt nem volt lehetőség. De a vízlevezetési és planérozási munkákat még az idén elvégeztetjük. A lakosság megnyugtatására közöljük, hogy a további parkosítási és kezelési munkákat a jövő éviben befejezik. A donneri. vendéglőben tapasztalható áldatlan állapot megszüntetésére felkértük a Vendéglátóipari Vállalatot és a rendőrséget. Tettünk már lépéseket, hogy a Szigetvári utcában lévő üres telken bölcsődét lehessen építeni. Mi igyekszünk a dolgozók jogos igényeit kielégíteni, s kérünk mindenkit, vigyázzon városunk tisztaságára. Wiedemann János, a Városi Tanács VKG osztályvezetője. NAGY SEGÍTSÉG A SZÖVETKEZETEKNEK Nincs olyan tsz a megyében, amelyet ne segítene a Minisztertanácsnak a szövetkezeti mozgalom fejlesztéséről szóló határozata. Balatonkilitiben mégis gonddal kezdik: a Dózsa és a Rákóczi Tsz- ben sok olyan tag van, aki annakidején föld nélkül lépett be. Most azt mondják: »miért tesz a Minisztertanács köztünk különbséget?« Nyilvánvaló, hogy a békétlenkedők nem látják világosan: az alapvető termelési eszköz a föld! Vagyis: nem lehetne szó szövetkezeti gazdálkodásról, ha a földes gazdák nem csatolnák össze hat-nyolc, tíz-tizenöt holdjaikat. Ezért érdemlik meg a járadékot. De a föld persze akkor ér valamit, ha megművelik. Magától egy szem búzát sem adna az! Ezért kap minden tag egy-egy munkaegységre egyforma osztalékot! S van még ennek egy másik oldala is. A falu nagyobb része még egyéniben gazdálkodik. Ez az intézkedés is könnyíti a szövetkezetbe vezető útjukat. Természetes az is, hogy ha egy utód nélküli tsz-tag megöregszik, továbbra is kapjon földjáradékot. Hiszen egyéniben az ilyen gazda kiadja földjét bérbe, s abból tartja fenn életét. Azok miatt viszont ne fájjon a fejük, akik évekkel ezelőtt otthagyták a közös gazdálkodást, és elmentek a városba dolgozni. Ha annakidején nem mondtak le a föld tulajdonjogáról, s visszajönnek a tsz-be, akkor jár nekik — de csak a munka újrafelvételétől kezdődően! S vegyék figyelembe azt is Kiliti- ben — de a többi tsz-ben is —, hogy ami elvész a vámon, az bejön a réven. A Dózsa Tsz-nek 137 000, a Rákóczinak pedig közel 100 000 forintos középlejáratú hitel visszafizetését kellett volna megkezdeni ez év október 1-től. Most ezt -— a Minisztertanács határozata értelmében —■ bosszúlejáratúvá ütemezik át. Azonkívül van 10—10 holdas kertészetük. Jövőre már nem feltétlen kell eladniuk a paprikát a MEZÖERT-nek 1,80-ért, hanem közvetlenül a bala- tonparti üdülőknek 2,50 és 3-ért! A balatonszabadi Haladásban hetek óta »Zetor-láz« van. Napról napra tárgyalják, hogy a mindenre használható gép mennyire megkönnyítené az ő munkájukat. Hogyne: a növényápolásban, trágyahordásban, tarlóbuktatásban, vetésben, terményszállításban, silózásban egyaránt segítene. Valamiképpen azonban az a hír terjedt el, hogy az egész megyében a gépállomások csak két Zetort tudnak majd átadni. Csodálatos az a zseniális éleslátás, amelyik háromnégy nappal a határozat megjelenése után ilyen pontosan meg tudta állapítani ezt a számot. S csodálkozni kell azon is, hogy egyes gépállomások papírt, ceruzát vesznek elő, s ■fehéren-feketével bizonygatják, a tsz-eknek: a Zetor kész ráfizetés, ne vegyenek! Ezt az érvet hajánál fogva ráncigálták elő. Tudják ezt ők is, meg a tsz-ek is. De azzal is tisztában vannak mindkét részről, hogy a gépállomásokat senki sem akarja megszüntetni. A nagyüzemi szocialista mezőgazdaság kialakításához elengedhetetlen a segítségük. Ne vegyék hát el a gépállomási felelős vezetők a tsz-ek kedvét, hanem inkább segítsenek nekik. Még egy éves sincs a szabadi Haladás, máris építettek istállót, sertésólat. Most annak örülnek, hogy — a határozat nyomán — hat köbméter rönkfát közvetlenül az erdőgazdaságtól vehetnek meg. Nem kell a TÜZÉP-nél lesni, mikor lesz ott deszka. Mert nekik van saját fűrészük, felszeletelik az anyagot s ellető kutricékat építenek belőle. Nagycsepelyen az Uj Élet Tsz irodájában mosolygó arcok hajolnak a papírok fölé. — Az idén 80 000 forint hitelt keleti volna visszafizetnünk — mondja Kiss Lajos könyvelő. — Most hosszúlejáratúvá ütemezik át, s azt számolgatjuk, hogy ez az összeg szépen emeli a munkaegység pénzrészét! Elmondják, hogy 33 holdas erdő átadása már régóta húzódik. Most remélik, hogy a határozat erejével gyorsan megkapják. S az nagyon jó lesz, mert a mostani sertésólat ötven férőhelyes tehénistállóvá építik át Az erdő viszont hozzásegíti őket, hogy gycrsan építsenek új otthont a. sertéseknek. Az idén öt holdon termeltek bokorbabot exportra. Szeretnék, ha jövőre közvetlenül köthetnék meg a szerződést a külkereskedelmi vállalattal. Csak még, persze, azt nem tudják, hogyan is néz majd ki a gyakorlatban. De még valaminek örülnek Nagycsepelyen. Nagy segítséget kaptak azzal, hogy az új belépőknek egy összegben kifizethetik a behozott jószág és felszerelés ellenértékét. Kiss elvtárs azt mondja: — Én azt hiszem, sokakat elgondolkoztat ez is, meg a rendszeres földjáradék is a faluban. Köztük Mónos Lajost, aki 12 holdját, két lovát, egy tehenét, ekéjét, boronáját, vetőgépét adná be a közösbe... Kunszabó Ferenc bosszúi pedig állatias dolog, csak hozzájuk méltó. Nekünk testvériség az elvünk. — Testvériség? — lépett Tímár Egri elé. — Kápráztatóan szép szó ez: testvériség. A gyengébbet meg is vakítja. Testvérem, az elvtársam, aki nem elvtársam, nem testvérem, még ha véremből váló vérem is ... KULCS ZÖRGÖTT a vasajtóban, összenéztek. Tímár gyorsan elfújta a gyertyát, mindannyian sietve visszafeküdtek a priccsekre. Takács, a fiatal feketebajszú börtönőr jött be. Gyufát gyújtott, körülnézett, Tímár priccsén észrevette a gyertyát. Odament, meggyújtotta, majd óvatosan Tímár füléhez hajolt: — Alszik? — suttogta. Tímár kinyitotta a szemét. — Maga az, Takács? Mi újság? — Rossz — sóhajtott a börtönőr. — Nagy veszélyben vannak. Hajnalban jönnek magukért is. — Ezen szavakra a többiek is felültek a priccsén, figyelték Takácsot. . — Tizenöt embert szemeltek ki a kivitelre — folytatta Takács. — Az este beszélték meg a dolgot a tisztek a börtönigazgató lakásán. Én álltam őrt. Pontosan öt óra előtt tíz perccel jönnek ide. Ez a határozat. Ebből a zárkából, úgy tudom, négy embert visznek ki. Vigyázzanak!... Mikor a bórtönőr kiment, sápadtan meredtek egymásra. Nehéz csend ülte meg a szobát. — Ne féljetek! A mártírok örökké élnek! — hangzottak kissé furcsán a diák patétikus szavai. Inga kétségbeesve fejéhez kapott. — A gyermekeim! Varga izgatottan járt föl, s alá. Tímár gondolataiba mélyülve hallgatott. — Vajon ki lesz az a négy? — motyogta Egri inkább önmagának. — Csak magunk segíthetünk magunkon — szólt Tímár. — Tenni kell valamit. — Jó, jó, dehát mit? Mit tudsz tenni? Itt? — Megr kell szervezni. — Puszta kézzel mit tehetünk? — Talpra kell állítanunk az összes elvtársat. Minden zárkát! — élénkült fel Tímár hangja és arca kiderült ettől a gondolattól. — Tudjon róla mindenki. Fel kell vernünk a várost is. A hozzánk tartozókat1, mindenkit, minden rendes embert. Még van idő... írok Ilonkának rögtön. A szalmazsák alól Tímár papírt és ceruzát szedett elő, az asztalhoz ült és írni kezdett. »Ilonkám! Nagy veszélyben vagyunk. — mindannyian feszült érdeklődéssel figyelték Tímár minden mozdulatát, minden szavát. — Hajnali öt óra előtt tíz perccel ki akarnak vinni bennünket a tisztek, hogy kivégezzenek. Latinkáék sorsa vár ránk... Rögtön cselekedni kell. Rázzatok fel minden hozzánk tartozót! Jöjjenek ide mind a börtönkapu elé, Minél gyorsabban! Cselekedjetek, nagy a veszély. Egy áttörhetiet- len élő barikádot kell képeznetek. Most rajtatok a sor. Segítsetek, cselekedjetek rögtön!« Ahogy Tímár befejezte a levelet, mindannyian fellélegezték. — Ez jó lesz. tímár a levelet ALÁÍRTA, összehajtotta, aztán az ajtóhoz sietett. öt halk koppanást ejtett a vas- ajón. Kisvártatva csikorgóit a zár, belépett Takács és kérdően nézett Tímárra. — Ezt a levelet rögtön el kell juttatni Ilonkához — suttogta. — Rögtön! Érti? — A börtönőr bólintott, átvette a levelet és a belső zsebébe rejtette. — Más embert állítok ide magam helyett — suttogta Takács. — Óvatosak legyenek. — Es elindult kifelé, de visszaszólt: — Még valamit... Zárnék újra itt van, lenn az igazgatónál. Vigyázat, az ő emberük... Aztán halkan bezárta maga mögött az ajtót. Az öreg Egri keserűen kifakadt: — Aljas féreg! Ez a mi pártunkban hangadó lehetett. Gyalázat!... Tímár a másik zárka falához sietett. és az ismert jelzésekkel átkopogott: — Fi-gye-lem! — A másik zárkából a leadott szót visszakopogták: Fi-gye-lem! — Nagy — a ve-szély. Öt — óra előtt — tíz perc-cel jön-nek ér-tünk. — El-len-áll-ni. — Mi-den erő-vei. Min-den esz-köz-zel. — Vi-gyá-zat! Za-mek áru-ló. Add to-vább! Megvárták, míg minden szót visz- szakopogtak, aztán megkönnyebbülten elléptek a faltól. Szemükben felcsillant a remény. A folyosóról csizmák kopogása hallatszott. Kinyílt az ajtó. Zameket tuszkolták be. A zsiráftermetű, vöröshajú ember lehorgasztott fővel, mártír ábrázatot öltve lépett be. — Elvtársak'. — nyögte, de senki sem válaszolt neki. Zamek meglepődve nézte sorra az arcokat, melyek gyűlölettel meredtek rá. Tímár odalépett hozzá és mélységes undorral a szemébe mondta: — Áruló! — Áruló! — vágta fejéhez Varga is. Zamek Ingához közeledett. Inga keserű gyűlölettel végigmérte. — Te áruló! — De elvtársak! Édes elvtársaim! Értsétek meg — sietett Zamek az öreg Egrihez, mintegy menedéket keresve nála. De Egri eltaszította magától. — Fúj! Zamek a taszítás következtében Réti lábainál találta magát. A diák gyűlölettel nézett Zamek ijedt, kétségbeesett szemébe. — Aljas! — sziszegte Réti és leköpte Zameket. Zamek mint szűkülő eb vonyított: — Segítség! Segítség! — Idősebb börtönőr nyitott be. — Mi van itt'? Mi az? Mit akarnak maguk ettől az embertől? — Jaj, drágám, kérem szépen, én máshová óhajtok, más zárkába ... — Máshová óhajt? — szólt a börtönőr? — Tessék! — és kinyitotta az ajtót, kieresztve maga előtt Zameket, aki kikotródott, anélkül, hogy rá mert volna nézni a többiekre. — Aljas féreg! — ^Megkapta a magáét! — Agyon kellett volna tiporni a kígyót. — Légy nyugodt, fiam — mondta Egri a diáknak — rákerül a sor. — ök sem kímélik a mieinket. Délben, amikor visszakísérték a rendőrségtől — kezdte mesélni a diák — ahogy a Korona-szálló elé értünk, megállítottak, mert a nagytemplomból tódult ki a nép. Valami prosenció lehetett, szűzmáriás lobogóval, feszülettel. Urak, papok, katonatisztek és a nép. A Kossuth 'téren elakadt a menet. A rendőrök valakit hajszoltak, aki bemenekült a tömegbe. »Kommunista, vörös! Fogják el!« — kiabálták. Nemsokára a csődületből egy sovány embert emeltek ki, kinek halálos rémület sápadt az arcán. Ezt vad röhögés és bősz lárma, követte. Nádpálcák és bikacsökök suhogtak a levegőben. Rugdosták, ütötték a jajgató embert. Aztán a rendőrök mintegy rongynyalábot továbbcipelték. A. kövezeten párolgó, friss vértócsa maradt. A prosenció ismét megindult. Felcsendült az ének. Szent ének Krisztus szeretetéről. En valahogyan a feszületre néztem. Krisztus arca szomorú volt, akár a többi szegény emberé, akik ezt végignézték. AZ UDVARRÓL ZAJ HALLATSZOTT. Az ablakhoz siettek. A zaj egyre erősödött. — Jönnek! — kiáltotta .kétségbeesve Inga. — Eltorlaszolni az ajtót! — rendelkezett Tímár. — Elve ide senki be nem jön. —• A pnccseket és az asztalt az ajtó elé tolták. — Inkább itt döglök meg — fo- gadkozott a diák. Izgatottan vártak az ajtónál, mint a katonák a fronton, támadás előtt. Kint a lárma egyre erősödött. Már az egyes szavak is behallatszottak: — »Ide a kapuihoz!« — »MindA gyerekeket is. Vigyenek el inkább minket is!« — Ez Ilonl<a hangja! — kiáltottla el magát Tímár. — Süllyedjenek el az átkozottak! — Óh, Istenem, miért nézed ezt el? — A feleségem! — sóhajtott Inga. Most kintről erős férfihang hallatszott be. — Emberek! Minek jöttek ide? Oszoljanak szét!... Mindenki nyugodtan menjen haza! Ne higgyenek semmiféle híreszteléseknek. A raboknak a hajuk szála sem görbül meg. Ezt én mondom!... — Senki se hisz magárnak! — Nem megyünk el, inkább ... — Közelebb, még közelebb! — Jól van — ujjongott Réti — sokan vannak, nem tágítanak! — Asszonyok, gyerekek, az öregek, mind! — mondta boldogan Tímár. — Egy valódi élő barikád. Jól van, Ilonka! A TEMPLOMÓRA hangosan ütni kezdett: egy, kettő, három, négy, öt — olvasták halkan, majd egyszerre felkiáltottak: — öt! — Hol vannak a tisztek? — Nincsenek! — Öt óra és nem vittek ki senkit. — Ugylátszik, meggondolták. —i Látjátok az ellenállás hatását? — lelkendezett Varga. — A nagy vereségben ez a mi első győzelmünk! ... — Elvtársak! — ujjongott a diák. — Ez győzelem, valódi győzelem! Fénysugár a sötét éjszakában!
