Somogyi Néplap, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-01 / 206. szám
Szambát, 1956. szeptember 1. SOMOGYI NXrhAF V A TÁRGYALÓTEREMBŐL Elnapolták a csurgói gyermekgyilkosok ügyének tárgyalását Csütörtökön délután, hangzott el a vódlbeszéd. Az ügyész a bizonyítékok felsorolása, a gyilkosság körülményeinek, lefolyásának ismertetése után kemény, igazságos büntetést kért Antal Istvánra és Kalányos Józsefre. A védőbeszédekre csütörtökön délután már nem kerülhetett sor, mert Anita! István hisztérikus viselkedése lehetetlenné tette a tárgyalás, folytatását. A tárgyalótermet élekor már zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők. Az emberek között kézről kézre járt a kis Zsupánok Amália egyik régebbi fényképe, amint egy virágos kertben ül és mosolyog. A bíróság a védőbeszédek elmondását péntek reggelre halasztotta. A védőbeszédek lé- n3i'egében a két vádlott ártatlanságát hangsúlyozták, s elégtelennek vélték az ügyészség által felhozott bizonyítékokat. Az utolsó szó jogán először a fiatalkorú Antal István, édesapja szólalt fel, aki fia fölmentését kérte. Antal István és Kalányos József ugyancsak felmentésüket kérték, hangsúlyozva azt, hogy a bűntettet nem ők követték el. A bíróság rövid Ideig tartó tanácskozás után kihirdette, hogy a bizonyítékok kiegészítése végett a tárgyalást szeptember 11-ig elnapolja, s újabb tanúk meghallgatását tűzi ki. Szeptember 11-én 8 órakor tehát tovább folytatják a pert, bár az eddigi bizonyítás, a négy napig tartó per során minden jel arra mutat, hogy Antal István és Kalányos József a tettes. Annyi bizonyos, feltétlenül tisztázandó még Túri Istvánné szerepe, akinek — mint akii a temetőben tartózkodott — feltétlenül tudnia kell, ki járt' akkor a temetőben, vagy hallania kellett a kislány sikoltását. Érthetetlen, hogy ha délután már látta a kislány holttestét, miért csak másnap jelentette ezt. Reméljük, a későbbi per, az újabb bizonyítékok során feltétlenül fény derül arra, hogy kik követték el a szörnyű kéj- gyilkosságot. GIZDÍTLAN ÉPÍTKEZÉS A marcali Széchenyi utcáiban az év elején fölszedték a járdát, mély árkot ástak, és százötven méteren csö- velcet raktak le. Betemették, aztán minden abbamaradt... Az építkezés idején kiadós esők pásztáztak, a csatornában összegyűlt víz átszivárgóit a házakba. így került »víz alá« a volt erdészeti lakás. A cementlapok lesüllyedtek, a bútor tönkrement, az udvaron kiöntötte a baromfiakat a víz... Miért történhetett? Mert a járda közepét bontották. Miért éppen azt? Mert az Útfenntartó Vállalat nem engedte, hogy az árokban vagy az árok szélén »túrjanak«. Akadályozza az árokkarbantartást! Miért fejezték be százötven méter után — fele úton! — a munkát? Mert a honvédség, a földszöv, és a kórház, amely érdekelt az építésben (szennyvíz-levezetés!), teljesítette a maga tervét. A tejüzemnek pedig, amely negyedik és egyben fő érdekelt — nincs pénze! A tejüzem egyelőre áll — amíg a vezeték el nem készül, a tisztiorvos nem engedi működését ... Ki a felelős a beázott lakásokért, a félbehagyott munkáért? A helyi tanács? — Vele nem beszélték meg az építkezést. Bojtor elvtárs szerint (a marcali állami ingatlanok előadója) a Megyei Tanács VKG Osztálya kezdeményezte. A Megyei Tanács VKG nem tud róla!... Különös történet. Jó lenne, ha az illetékesek sürgősen megbeszélnék a legfontosabb teendőket az erre legilletékesebbel: a Marcali Községi Tanáccsal. Ha az építkezés okozta károkat helyrehoznák, az építkezést pedig a lehető leghamarabb befejeznék, így kívánja a tejüzem érdeke és nem utolsó sorban a községé is ... . — mj — — TÁRSADALMI BÍRÓSÁG ALAKULT a napokban a 23-as számú Autóközlekedési Vállalatnál. Az AKÖV társadalmi bíróságában az összes szolgálati ág képviselteti magát, így minden esetben a legilleté- kesebb és leghozzáértőbb emberek véleménye szerirnt tudnak ítéletet hozni a vétőkkel és mulasztókkal szemben. — ÁRAMSZÜNET. Az Ararmszo1- gáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát, hogy szeptember 2-án, vasárnap reggel 6—9-ig áramszünet lesz. Szabályozták a kukorica-, napraforgó- és a burgonyabeadási köteiezetttség teljesítését A begyűjtési miniszter rendeletet adott ki a kukorica-, a napraforgó- mag- és a iburgonyabeadási kötelezettség teljesítésének, valamint e termények forgalmának szabályozásáról. Az őszi toetakairítású terményekből a termelőknek elsősorban a ter- ménykölcsönt kell visszaadniuk, majd ki kell egyenlíteniük esetleges gépállomása talajmurakadáj tartozásukat, valamint teljesíteniük kall a terület utáni beadási kötelezettségüket. A rendelét ezután előírja, hogy egyes terményeket a ,beadásnál mivel lehet helyettesíteni, majd megállapítja, hogy a termelők a kukoricát és a napraforgót a töréstől számított 8, a burgonyát pedig a szedéstől számított három napon belül köt elesek beadni. A rendelkezés szerint az őszi betakarításé terményekből fennálló beadási kötelezettségek teljesítésére 32 százaléknál magasabb víztartalmú csövesfcukoricát, 15 százaléknál magasabb víztartalmú morzsoltkuikorf- cát és 16 százaléknál magasabb víztartalmú napraforgómagot, -babot, bonsót és lencsét nem lehet átvenni. Az áibvett őszi betakarítású. termények ellenértékét az illetékes szerveknek átvételikor készpénzben kell kifizetniük. A termelőszövetkezeteknél a kifizetésre a korábbi jogszabályok érvényesek. A termelők az őszi (betakarítású terményeikből — az állam iránti kötelezettségeik teljesítése után fennmaradó feleslegüket az ország területén szabadon értékesíthetik, és mennyiségre való tekintet nélkül szabadon szállíthatják. Ugyancsak szabadon szállíthatják azok, akik saját felhasználásra vásárolták. Azokat a községeket és városokat, ahol a betakarításhoz képest a begyűjtési tervek teljesítése nem kielégítő — a megyei tanács végrehajtó bizottsága és a megyei begyűjtési hivatal javaslatára a szabadforgalomból kizárhatja. — Romár légitaxi. A Román Nép- köztársaság repülő konstruktőrei az utóbbi időben számos szép sikerrel dicsekedhettek. Tavaly például elké szült az IAR—817-es típusú egyfede- les repülőgép, amely sikeresen bevált mind a mezőgazdasági, mind pedig az egészségügyi szolgalatban. Augusztus elején próbálták ki az MR—2 típusú új kétmetoros repülőgépet, amelyet utasszúllításra fognak használni. A gép óránként 275 kilométeres sebességet tud elérni, öt utas szállítására alkalmas és 1000 kilométeres körzetben lógitaxiként helyezik forgalomba. KEZÜKBEN A KULCS! Hogyan adna a pamuki föld hat és fél mázsa búza helyett tizenkettőt? Famük község 80 gazdája közül az idén tavasszal 65 állította ki a belépési nyilatkozatot. Ám, ha végigmégy a határban, láthatod, hogy mindenki küllön-külön futkos dolga ■után; ahelyett, hogy az apró erőket, szertefoszfadozó parcelláikat egyesítették volna. Miért nem kezdték meg a közös munkát? — Nem kezdhették — mondja Berdár József elvtárs, a tanácselnök —■, mert március 24-én, az alakuló közgyűlésen senki sem írta alá a jegyzőkönyvet. Járom a falut, hallgatóim az embereket. Lassan kibontakozik a kép: Nincs tsz, mert: 1'. — A határ 1015 hold szántójából 870 urasági föld volt a felszabadulás előtt — mondja Berdár elvtárs. — És a volt cselédek 45 utón küllön-külön forgatták a maguk 10—12 holdját. A nap 24 órájában törték fejüket és testüket, hogyan alakítsák ki saját kis gazdaságúikat. Az egyiknek most két lova van, a másiknak egy vágy' annyi se. Az egyik leadott a kapott földből, a másik vásárolt hozzá ... Szóval egyek voltak a szegénységben, de most azt mondja a kétl-ovas gazda: »-Én -társuljak azzal, akiinek még rendes fogata sincs? Én gürcöljek helyette a tsz-iben is?« Arról már nem beszélnek, hogy az egyik futó- homokot kapott, a másik meg a príma közópkötött talajból hasított magának földosztáskor. 2. — Háromszor hirdettek tsz-láto- gatásit — mondja Polgár István. — Egyszer Ráksiba, másszor Barcsra. Az idén tavasszal meg Somogygesz- tibe. Egyik sem sikerült, pedig mi a faluból jópáran mentünk volna. Különösen Losoncziékxa lettünk volna kíváncsiak — és vagyunk most is! 3. — Persze, hogy három füstbement útiterv még nem szegi nyakát egy szándéknak — -bólogat Gulyás István 15 holdas -gazda. — Nem is az volt a fő baj. Hanem: egyetlen épület sincs a faluban, ahová a közös jószágot elhelyezzük, a közös termést fei- öntözzük. Ezért mondtuk, hogy I-es típusú csoportot szeretnénk, (No meg azért is, hogy először ízlelgetni akarták a közöst.) A járástól nem egyszer voltak kinn. Azt mondták: ►>Jó, jó, olyan tsz-t csinálnak, amilyet akarnak.« Az alakuló gyűlésen meg kijelentették: »Pamuton csak III. típusú lehet!...« Azóta is ott fekszik a tanács szekrényében a 65 aláírás1. Pedig nagyon kellene — Én azt mondom, nem élet ez így! — tör lei Varga Ferenc -keserűen. — 12 hold földem van, és hol vagyok vele? Egy tehenet, egy előhasit, két lovat meg öt malacot tudok csak rajta tartani. Most azt -gondolja, hogy -persze, mert sok szemeset termel«. Ne higgye! Három hold búzavetésem volt, és 20 mázsa termett rajta ... Miért? Hát nézze: a falunak kevés a legelője, rétje. Fél hold sem jut egy számosállatra. De ha legalább ez a kevés jó lenne! Most is levágtam a füvet a rétemről, s eladtam alomnak! Mert olyan kakas, »ásás... Igen, levezető árkokat kellene ásni. Ám az sem volna elég. Mert a főcsatornát legalább 15 éve nem tisztították. Sok helyen magasabb a feneke, mint a rét szintje. Ez itt a baj! Ha kihajtjuk a tehenet, állandóan disztolozn-i kell májméteüy ellen. Tavaly pocsékoltam így el- egy gyönyörű jószágot. Most van egy másik, alatta a borjú, de nem ad tejet. Mert egy év alatt kétszer kell disztolozn-i. Ha nem hajtjuk ki, akkor meg takarmány kellene neki. De honnan, miből? A mi talajaink soványak, savanyúak. Trágyázni kellene, de hét honnan vegyük? Meszezni kellene, de hát honnal. vegyem én a tőkét? Meg nem tudok én meg a gazdatársaim várni, míg a belefektetett pénz megtérül. (A barcsi Vörös Csillag jövőre 80 holdon vet lucernát olyan föld-be, amit az .idén meszesnek!) Ebből látni, hogy egy a sorsunk, még akkor is, hia az egyik jó földet kapott vagy több szerencséje volt a gazdasághoz, a másik meg homokot, s kétszer is megdöglött a lova, mint -például Kesztyűs Józsefnek. — Hót bizony a csatornázással kellene kezdeni. De hált az sok pénz, naigy munka... Én csak azt mondom, így egy toppot sem tudunk élőre menni. Úgy kellene ide a közös akarat, az összefogás, mint egy falat kenyér! Mert akkor nem 6 és tel mázsa búzát teremne a pamuki föld sem, hanem 10-et meg 12-t! De most már nehéz, mert: 1. — Igaz, nagyon igaz, hogy a tavasz óta a párt és a kormány sok intézkedéssel könnyítette meg az alakulást. Nem kell például azonnal közösbe vinni a jószágot — tűnődik Berdár József. — Meg aztán itt vannak a különféle társulási alkalmak. Melyeknek formáját, célját maguk az alakítók határozzák meg. De -mégis nehéz, nagyon nehéz, különösen, hogy most is, a tsz szervezésénél beváltatlan, megmásított ígéretek voltak. 2. — Nézze, elvtárs — mondja Keresztes János 8 holdas gazda. — Én a múlt télen meg a tavasszal annyit beszéltem, hogy a szám is -kirojtosodott. Mert én is azt mondom, mint Varga Ferenc gazdatársam. Meg Tales Ferenc, -Horváth Ferenc, Pintér Ferenc és még jó páran: kell, nagyon kell az összefogás! Hisz egy gazda sincs tón a faluban, aki jól tudja trágyázni a földjét. De a fuccsibament alakuló gyűlés után a fél falu elment mellettem, a köszönésem sem fogadták! Ám van kiút! Tisztán és világosain látják a hibákat, a kivezető -utat. Csak az a baj, hogy még mindig a történteken rágódnak. Lépjenek tovább eggyel! Persze, nem könnyű. Kicsit kanyargós, de jó tapasztalatokat adó lépcsőfokokat kell meghaladniuk. De hisz a világ sem egy nap alatt teremtődött. És egy biztos mindenképpen: a gondolkodó ember nem ellensége önmagának sem Pamuton, sem másutt. Ne keseregjenek hát a romló földeken, kóikásodó réteken, májmé- telyes teheneken. Hanem nyissák fel a kivezető útra nyíló ajtót: kezükben a kulcs! Kunszabó Ferenc HÍREK Várható időjárás szombaton estig: délnyugat felől növekvő felhőzet, legfeljebb egy-két helyen kisebb eső. Mérsékelt déli, délkeleti szél. A nappali felmelegedés kissé fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22—25 fok között. MŰVELÖDÉSzöRÜKOZliS Színház; Török Tamás: Dél Keresztje. Tájelőadás Hetesen. Pártoktatás Háza: Könyvkölcsönzés és egyéni tanulás 9— 13-ig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19-ig. Berzsenyi Művelődési Terem: Meg- nyitóünnepély este fél 8-kor. Hippi-Rónai Múzeum: Kiállítások: Somogy népművészetéről, ősrégészetéről, Kaposvár város történetéről, Kunffy- képkiállitás. MOZIK: Vörös Csillag: Visszaélés. Szabad Ifjúság: Mexikói. Csurgó: Első szó. Barcs: Idegen utas. Marcali: Kék vércsék erdejében. Lengyeltóti: Erősebb az éjszakánál. Tab: Három jóbarát. Igái: Zsongó melódiák. Nagyatád: Egy nap a parkban. Zamárdi: Halálugrás. Balatonföldvár; uázolás. Balatonszemes: Csínytevő. Balatonlelle: Holnap már késő. Balatonboglár: Visszaélés. Fonyód: Hűtlen asszonyok. Ezf is hallgossa meg... A KOSSUTH-RADIÓBAN: Délután 5.25-kor: Tánczene az Osztrák Rádió műsorából. Este 7.05-kor: Bálint elindul. Rádiódráma. A PETÖFI-RÁDIÓBAN: Este 9.10-kor: Részletek Puccini: Manón Lescaut című operájából. — ORVOST KAPOTT SOM. A már egy éve termelőszövetkezeti község a napokban orvost kapott dr. Szél Károly személyében. Ezzel a falu régi vágya teljesült. Csukott ablakok mögött írják panaszukat A Tóth Lajos utca 11. számú ház udvaréin keresztül három évvel ezelőtt új utcát nyitottak. Azóta naponta 20—30 autó, kocsi, motorkerékpár veri fel a port a lakás-ajtóktól 2—3 méterre lévő úton. A lakók kénytelenek a nagy por miatt éjjelnappal zárva tartani az ajtókat, ablakokat. A forgalom ugyanis még éj- szaka sem szünetel, úgyszólván sohasem szellőztethetünk. Á kimosott ruhákat kénytelenek vagyunk a lakásban szárogatni. A házban lakó hét családnak apró -gyermekei vannak, akiket nem engedhetnek ki még az udvarra sem. Kérdezzük az illetékeseket, mikor akarják — úgy érezzük, jogos — panaszunkat orvosolni? Egy kis jóindulattal könnyen el lehetne intézni, hogy olajjal portaiamtsák az utcát. A Tóth Lajos u. 11. számú ház lakói. Jelentős műszaki segítséget kapnak a termelőszövetkezetek házi építkezéseikhez A földművelésügyi miniszter — a Minisztertanács határozata alapián — elrendelte, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok a lövőben rázi t n seiknél igénybevehetik a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium, valamint a közlekedés- és Postaügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó vállalati szervek műszaki segítségét is. Magasépítéssel kapcsolatban műszaki segítséget adnak a tanácsok város- és községgazdálkodási szervei, valamint a megyei tatarozó és építő vállalatok tervező részlégéi. Az út ős egyéb mélyépítéshez a termelő- szövetkezetek, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó közúti kirendeltségektől és útfenntartó vállalatoktól kaphatnak segítséget. Gépjavításokat az Úti Gépjavító Vállalat területi javítórészlegeivel, az autójavító vállalatokkal, valamint a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium felügve- iete alá tartozó azon vállalatokkal végeztethetnek, amelyeknél nagyopp gépjavító részlegek vannak. — Taxi-mosás — szappanhabbal. A Német Demokratikus Köztár saságbaa megkezdték a taxik gyorstisztítását szappanhabbal. A szappant 1:30 arányban oldják fel vízzel egy katlanban, majd porlasztőcsővel a kocsikra irányítják. A tisztítószemélyzet munkája lényegesen könnyebb lett. A szappanhab 5 perc alatt ragyogó tisztára mossa a kocsikat. Az NDK állami taxivállalata a kocsimosás gépesítését tervezi. — KAPOSVÁR ANYAKÖNYVI HÍREI: Születés: Scheffer András leánya Magdolna, Dániel Oszkár fia Oszkár, .Balogh András fia Isifcván, Forró István leánya Irén, Guzmics Ijajos fia Zoltán. Halálozás: Kocza Jánosné 88 éves, Kovács Antalné 81 éves. — Kevesebb amerikai filmet vetítenek külföldön. A »Journal of Commerce« cimű amerikai gazdasági lap közlése szerint az amerikai filmiparnak a külföldi filmvetítésekből eredő bevétele csökkent. — ELKÉSZÜLT A GAZDASÁGI VASÜT Balatonfenyves és Somogy- szantpál között. A vasutat szeptember első napjaiban adják át a forgalomnak. — A nyugatnémet iskolásgyermekek ijesztő egészségi állapota. A Szövetségi Köztársaságban az iskolásgyermekek tízezrei szenvednek krónikus megbetegedésben, pszichopa- tikus és szívzavarokban. Az első osztályosok szűrővizsgálatának eredménye ijesztő. Csupán Majna-Frankfurtban csaknem 6000 iskolásnak nem volt saját ágya 1956-ban. Azoknak más’ gyermekekkel, illetve felnőttekkel kellett megosztani fekhelyüket. — VASÁRNAP NYÍLIK MEG a utódai Berzsenyi Irodalmi Múzeum. A Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a Niklai Községi Tanács szept. 2-án, vasárnap délután 3 órakor nyilvánítja múzeummá ünnepség kere téiben Berzsenyi Dániel egykori ni-klai lakóházát. Az ünnepség után a Somogy megyei Népi Együttes mutatja foe műsorát. — 30 ország 7000 kiállítója vész részt a lipcsei őszi vásáron. A lipcsei őszi vásáron, amely szeptember 2— 9-ig kerül megrendezésre, 30 ország . 7000 kiállítója vesz részt. A vásár a belváros 16 vásárépületét, valamint a műszaki vásár területén három vásárcsarnokát' vesz igénybe. A kiállítási terület mintegy 100 000 négyzet- métert tesz -ki. Könyvespolc KARASZLAVOV: Egy szegény leány szerelme (Uj Magyar Kiadó) Az első világháború utáni években egy Ids bulgáriai faluba új tanító érkezik. A tanító egy ügyvéd fia, szíve telve a legnemesebb érzelmekkel. Szeme megakad egy leányon, szomszédja Sztamfeáján, s a fiatalok megszeretik egymást. A fiú úgy érzi, megtalálta a párját, de amikor a döntő lépésre szánja maigát, megjelenik az apja és a fiatalok minden ábrándja, tervezgetóse semmivé lesz; kiviláglik a szegények és gazdagok örök ellentéte. A kiváló bolgár író e művét mély realizmussal, élvezetes stílusban írta meg. »Egy szegény leány szerelmeP 1 e, kötetéből, _ Ji Ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság Nem mennek Melbourneba a magyar labdarúgók .Csütörtökön a Népstadion márvány-- termében ülésezett a Magyar Olimpiai Bizottság, hogy meghallgassa Kutas Istvánnak, a MOB titkárának beszámolóját és határozatokat hozzon egyes fontosabb kérdésekben. A beszámoló foglalkozott sportolóink felkészülésével, s megállapította, hogy nem tértünk el az eredetileg kitűzött tervektől. Tizenegy sportág 305 tagú olimpiai kerete az elmúlt 8 hónap alatt 3800 edzésnapot tartott. Edzőink tervszerűen dolgoznak, hogy sportolóink az olimpia idején érjék el legjobb formájukat. A MOB elnöksége megállapította, hogy a labdarúgásban részint a. vezetésben bekövetkezett változás miatt a felkészülés elmaradt a kívánalmaktól, s az eddigi eredmények nem olyanok, hogy biz tatönak tekinthetnénk őket az olimpiai küldetéshez. Ennek, valamint a labda- rúgócsapat magas küldetési költségeinek figyelembe vételével javasolta, hogy labdarúgóink ne utazzanak el Melbourneba, ahol előreláthatólag a labdarúgás olimpiai mezőnye egyébként is jóval gyengébb lesz, mint az 1952. évi volt. Kitűnt a beszámolóból, hogy a mintegy 11,5 milliós olimpiai költségekből már több mint 7,5 millió forint összegyűlt., Az olimpiáig a még hiányzó ösz9zeg is rendelkezésre fog állni. Arról is szólt a beszámoló, hogy a magyar sportolók francia repülőgépeken utaznak majd Melbourneba, ugyanis az amerikai kormány megakadályozta hogy az ausztrál repülőtársaság, mely az utazást lebonyolítja, amerikai gépet biztosítson számunkra. Az amerikai hatóságoknak eme lépése nagy sajtóvisszhangot váltott ki Ausztráliában. Jelentős segítséget adott' sportolóinknak a Szovjetunió, amely október 1 és 10 között Odesszából Melbourneba induló hajóján biztosította, hogy a magyar társasgépkocsik, valamint az olimpiai csapat számára szükséges teheráruk. konzervek stb. Ausztráliába jussanak. Olimpiai attasénk jelentése szerint az előkészületek zökkenő nélkül haladnak. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az olimpiát megelőző nemzetközi tudományos konferencia két előadása közül az egyik megtartására dr. Hepp Ferencet kérték fel. A vívó és a kosárlabda nemzetközi szövetség döntése szerint Rozgonyi Györgyöt beválasztották a vívás. dr. Hepp Ferencet pedig a kosárlabda technikai bizottságba. A bizottság elfogadta a javaslatokat s döntés született, hogy labdarúgóink n^m vesznek részt a melbournei olim-. pián.