Somogyi Néplap, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-19 / 196. szám
SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1956. augusztus 19. É P ÜLŐ SZOCIAL1Z M U S A román nép 12 éve szabad DCi&pajtáwknak, úttörőknek AZ ISKOLA KÉRÉSE tanév kezdetére Augusztus 23-án a Román Népköz- társaság dolgozó népe megünnépli hazája felszabadulásának 12. évfordulóját. Tizenkét évvel ezelőtt, 1944. augusztus 23-án a Szovjet Hadsereg felszabadította az országot és a román fegyveres felkelés megdöntötte a fasiszta diktatúrát, lehetővé téve, hogy Románia csatlakozzon azokhoz az országokhoz és népekhez, amelyek a fasizmus ellen harcoltak. A felszabadulás és a nemzeti függetlenség kivívása a gazdasági és a kulturális fejlődés beláthatatlan távlatait nyitotta meg az ország előtt. A városok és falvak dolgozó tömegei megteremtették a népi demokratikus államhatalmat és felszabadult energiával láttak hozzá a Román Munkáspárt vezetésével az ország talpra- állításához, majd az első ötéves terv teljesítéséhez. Az első ötéves terv sikeres teljesítésének eredményeként jelenleg a Román Népköztársaság ipari termelésében a nehézipar részaránya 60 százalék. Ugyanakkor az első ötéves tervben évenként 12 százalékA Román Népköztársaság biztos léptekkel halad előre a szocialista építés útján. A fejlődő ipar teljes egészében a békés építőmunkát, a dolgozó nép életszínvonalának szakadatlan emelését szolgálja. kai növekedett a közszükségleti cikkek termelése. Az ország évről évre nagyobb sikereket ért el az iparosítás, valamint a falvak szocialista átalakításának útján. Sohasem tapasztalt méretekben bontakozott ki a kultúrforradalcm. Jelenleg a román nép már második ötéves tervének teljesítésén dolgozik. 1956—1960 között az ipari termelés 60—65 százalékkal emelkedik, ami pedig a mezőgazdaságot illeti, 1960-ban a gabonatermés legalább 15 millió tonnára emelkedik. A kereskedelem állami és szövetkezeti szektorában az áruforgalom 1960- ban eléri a 45—46 milliárd lejt, azaz további 16 százalékkal emelkedik. A második ötéves terv a nemzeti bevételeknek mintegy 50 százalékos emelésével egyidejűleg a következetes árleszállítások révén előirányozza a dolgozók reálbérének 30 százalékos növekedését. A Román Népköztársaság dolgozó népe nemcsak országépítő munkájában ért el szép eredményeket. Napjainkban a Román Népköztársaság külpolitikai helyzete szilárdabb, mint valaha. Az ország kormányzata következetes politikát folytat a béke érdekében, a népek közti együttműködés és barátság érdekében. A Román Népköztársaság megjavította kapcsolatait számos nyugati országgal, 1956-ban pedig lépéseket kezdeményezett, hogy normalizálja kapcsolatait Görögországgal és Törökországgal, hogy megjavítsa viszonyát az Amerikai Egyesült Államokkal. A világbéke érdekében igen jelentős a Román Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság közötti baráti együttműködés visszaállítása. Tito elnököt romániai látogatása során kitörő örömmel fogadta az ország dolgozó népe és ez a látogatás megteremtette az együttműködés továbbfejlesztésének szilárd alapját. M. Sarvapalli Radha- krishman, az Indiai Köztársaság al- elnökének romániai látogatása megmutatta, hogy milyen sok lehetőség van a közeledésre, a kölcsönös megismerésre és az együttműködésre a különböző rendszerű államok között. A Román Népköztársaság következetes békepolitikájának ékesszóló tanúbizonysága az ország fegyveres erői létszámának kétszeri csökkentése. 1955-ben 40 000 fővel csökkentették a román néphadsereg létszámát és a legutóbb egy közlemény bejelentette, hogy a minisztertanács még szeptember 1-e előtt újabb 20 000 fővel csökkenti a hadsereg tényleges állományát. 'A Román Népköztársaság különös figyelmet fordít a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok, a kulturális, a tudományos, a turisztikai és a sport találkozók fejlesztésére, a különböző országok vezető személyiségeinek találkozásaira. Jelenleg a Román Nép- köztársaság 70 országgal folytat kereskedelmet. Az utóbbi időben gyors fejlődésnek indultak az ország kulturális és tudományos kapcsolatai is. A legutóbb például a román matematikusok kongresszusán a különböző országokból 72 tudós, köztük számos világhírű tudós v*t részt. Ugyanakkor a román tudósok is részt vesznek a nemzetközi tudományos. üléseken. Augusztus 23-án ünnepel a Román Népköztársaság dolgozó népe Azt hiszitek, ugye, hogy a szürke, kemény iskolafal néma? Szíve rideg kőtömb, teste merev, halott egymáshoz bújt tégla? Lépj csak közel hozzá, te kis pajkos gyerek, hegyezd fülecskédet, s hallgathatod akkor panaszos szavait, miket elsír néked: — Jaj nekem, gyerekek, mért kínoztok folyvást kegyetlen szavakkal? Kicsi, piros szátok mért emleget egyre szörnyű szidalmakkal? Jó, jó, tudom, érzem — én jelentek nektek pontot a nyár-végre, örömöket nyel el éhesretárt ajtóm szorgos munkát kérve. Kicsi fiúk, lányok, pár szeretet-csepp az, mit esengve kérek! örömkönny csurranna vakolat-arcomon, hogyha szeretnétek! ZSÓFI NÉNI Kötelességtudás vastag ecsetével átkenek száz képet: ölelő Balatont, csipkés hegycsúcsokat, zöldterítős rétet. Hűvös őszi széllel legyezgetem magam, mi a nyárnak veszte, s fehérmellű fecskék csomagolnak délnek meleget keresve. Ezért gyűlöltök hát, mert örömöt viszek, de egyet feledtek! Feleditek mind, hogy cserébe mit osztok, tőlem mit szereztek! Hogy eszecskét tárok, belctöltögetve, mi jó, szép és nemes, s mindezért cserébe éhező lelkem csak kis viszonzást keres. ] Az első ötéves tervben több mint 253 új géptípus: olajipari és bányagépek, traktorok és más mezőgazdasági gépek, mozdonyok, tehergépkocsik, gőzkazánok, robbanómotorok, építőipari gépek stb. sorozat- gyártását kezdték meg Romániában. és miközben mérleget készít elért eredményeiről, szilárd fogadalmat tesz, hogy tántoríthatatlanul halad előre azon az utcn, amelyet a Román Munkáspárt jelelt ki számára, hogy maradéktalanul teljesíti a II. pártkongresszuson kitűzött nagyfontosságú feladatokat, hogy minden erejét latbaveti a szocialista jövő felépítése és a világbéke biztosítása érdekében. Terveink a jövő tanévre övőre mi leszünk az iskola legidősebb tanulói. Mi irányítjuk majd tanáraink segítségével az iskola úttörőéletét. Már az elmúlt tanév végén is szőttük a terveket, törtük a fejünket: mit csináljunk, hogyan csináljuk, hogy a tanulással se maradjunk el, és mégis sokat játszhassunk, szórakozhassunk. Gondolkodásunk nem volt eredménytelen. Sokféle terv született meg fejünkben. Ezekből szeretnék néhányat leírni. Elhatároztuk, hogy sokat, nagyon sokat megyünk majd kirándulni. Az őrsi összejöveteleket — ha csak lehet — a szabadban fogjuk tartani. Akadályversenyeket rendezünk, előbb őrsönként, később osztályonként. A csapat- és rajgyűlésekre írókat hívunk meg. Egy-egy olyan könyv íróját, amelyet mindnyájan ismerünk. Nálunk igen nehezen ment a faliújságcikkek írása. Ezen a fotó- szakkör tagjai segítenek majd. Felvételeik javarészét iskolánk életéből készítik, s ezeket fogjuk kirakni a faliújságra. Terveink közül az »ifjú mestere próbázásokat sem hagytuk ki. Hiszen csaknem mindannyian szeretjük a természetet és a könyveket. Elhatározásaink valóraváltásáöan tanáraink is segítségünkre lesznek. Az igazgató bácsi többek között azt is megígérte, úgy fogják összeállítani az órarendet, hogy a foglalkozásokat és összejöveteleket követő napokra ne legyen sok leckénk. Mindezt azért írtam le, hogy más iskolák növendékei is elsajátíthassanak egyet-egyet terveink közül, s hogy ők is írnák meg jövő évi terveiket. BÁRÁNY GIZELLA, a kaposvári Hámán Kató ált isk. VII. osztályos tanulója. A LUSTA GÓLYAFIÓK JEQYZETEK A MAQYAR AUTONÓM TARTOMÁNYBÓL Köteteket kellene írni ahhoz, hogy valaki teljes egészében és változatosságában megrajzolja a Magyar Autonom Tartomány képét, hogy híven tükrözze a tartomány minden természeti szépségét, a mindennapi élet szépségeit, a gyökeres változtatásokat és a hétköznapok csodálatos szépségét... Hosszú évtizedeken át beszéltek a Székelyföld iparosításáról. Cikkeket, egész könyveket írtak erről a kérdésről, de mindez csak holt betű maradt mindaddig, amíg a népi hatalom hozzá nem látott a vidék elmaradottságának tervszerű felszámolásához. Ha valaki napjainkban bejárja ezt a festői vidéket, mindenütt új gyárakat, üzemeket talál. Gyergyóremetén, az egykori krumpliföldek helyén ma korszerű tejporgyár emelkedik. 1953 őszén kezdődött a nagy építkezés és 1955- ben az új gyár már teljes kapacitással termelt. Néhány hónappal később vette kezdetét az ilyefalvi lenfeldolgozó gyár építkezése, amely már 1955-ben fel is dolgozta a környező tartományok teljes lentermését. Az első ötéves terv éveiben szinte a földből bújtak elő az olyan városnegyedek, mint Erdőszentgyörgy új lakónegyede az ugyancsak nemrég üzembe helyezett hőerőmű közelében. Vagy ott van a marosvásárhelyi »Encsel Móric-'-' bútorgyár, amely a maga nemében a legnagyobb és a legkorszerűbb az egész Délkelet- E urópában. Uj élet köszöntött be a Kárpátok erdőborította hegyoldalain is. Villamos körfűrészek, hatalmas traktorok, elektromos mozdonyok könnyítik meg a favágók és a fakitermelési munkások verejtékes munkáját. A Uj élet köszöntött be a Kárpátok erdőboritotta hegyoldalain. festői völgyekben korszerűen felszerelt fűrésztelepek szirénája köszönti a reggelt. Es az ember munkája nyomán nem maradnak kopáran a hegyoldalak, mert a szabad emberek gondoskodnak az erdők kincseinek utánpótlásáról is. Az évszázados fa- óriások helyén gondos kezek ültetik az új facsemetéket. A Hargitán, a‘ Szent Anna tó környékén és másutt biztatóan fejlődő sarjerdők hirdetik, hogy az új ember nem folytat rabló- gazdálkodást. • A Maros völgyében két új gépállomás épületeit építik szorgos kezek. Az Olt szabályozása több mint 5000 hektár termőföldet szabadít meg a tavaszi áradások pusztításaitól. Sep- siszentgyörgyön és Marosvásárhelyt két hatalmas keltető központ, mindkettő valóságos gyár, látja el a tartomány falvait fajbaromfival. Top- licán és Borszéken hatalmas méhészetet létesítettek, Szonátán és Csik' vidékén pedig korszerű halgazdaságot, amely a pisztrángutánpótlást biztosítja. De ugyan ki tudná nyomon követni az új élet tarka, ragyogó szálait, ki tudná valamennyit megörökíteni írásában, bármilyen terjedelmes is legyen az? Költők lantjára, írók tollára, művészek vásznára kívánkozik a lüktető új élet minden mozzanata. És az emberek? Ezek a szorgoskezű, bátor, kemény emberek? Ök is a költőket, az írókat és a művészeket várják, hogy a természettel, a nép ellenségeivel vívott harcaikat megörökítsék, hogy versben, prózában, ecsettel és mintázó fával örökítsék meg a magyar, a román és a szász dolgozók egymásra találását, vállvetve végzett munkáját. Mennyit lehetne írni erről is, épp úgy, mint a Román Népköztársaság valamennyi tartományáról, a szocializmus minden építőjéről! ji1 zen a tavaszon a Ferkóék 1 J háza kéményéin tanyázó gólyapár jött vissza elsőnek a télen megrozzant fészkére. Az egész kör- , nyéken híre-hamva sem volt más •j gólyáknak, amikor ezek már kezd- ! ték szépíteni fészküket. Más gólyafészkéklben még csak pelyhesek voltak a nagycsőrű, mindig éhes fiókák, amikor Ferkóék kéményéről esetlen számymozdu- latokkai, rémült kurrogással a patak partjáig vergődött az első fc's- gólya. Másnap már egy másik, majd egy harmadik is számyrakelt, és csak este tértek vissza, amikor a kéményből a denevérek kiröpül- | tek. Azóta minden nap elszállt a három fürge fiókgólya a kender- áztatóhoz, ahol vidáman kergették a szöcskéket és az ebihalakat. O sak a negyedik testvérkéjük gubbasztott árván a fészekben. Egész nap szülei után kiabált, hogy hozzák nagyranőtt bögyébe az elemózsiát. Azok hozták kitartóan, de biztogatták is fiókájukat, hogy szálljon már le ő ás a rétre, tanuljon meg repülni, vadászni. így múlt el a nyár. A lusta fiók már akkorára nőtt, mint az anyja, de még nem szállt ki a fészekből. Egy nap azonban nagy dolog történt. Egész délelőtt feléje se néztek szülei, pedig kiabált, szinte foelerekedt, de délben már olyan éhes volt, hogy — minden intelem és tanács ellenére — a fészek gallyai között 'lakó verebek otthonából rabolta el a tehetetlen kis- verebeket és azokat ette meg. A tkozták ám a verebek és pletykálták csúf tettéről, és estefelé, amikor visszaértek mind a gólyalakók, szidták is, majdhogy meg nem verték. SzégyeHte magát a lusta, de örült a jó falatnak, amit hoztak néki. Elmúlt a nyár, költözni kell. Három nap múlva lesz az indulás. — Holnap egész nap a levegőben leszünk, két napig pedig csak eszünik, hogy erősek legyünk — beszélt a gólyapapa. — Hát veled mi lesz? — kérdezték a lustát. ... Költözni kell és én még nem is szálltam — riadozott a lusta. És akkor éjjel, mikor a többiek aludtak, megpróbált repülni. Csúnyán megütötte magát. De csak ugrált, verdesett egész éjjel, egész nap. Nem is evett még másnap sem, de még mindig csak a patakig tudott elrepülni. * * * p ajtások! Ti az iskolában ta- 1 nuljátok meg mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy szépen, okosan, emberin tudjatok majd élni. Nemsokára új iskolai év kezdődik. Tanuljatok mindig úgy, hogy ha majd szárnyatokra bocsát benneteket egykor iskolátok, ne járjatok úgy, mint a lusta gólya. • K. I. mmmmmmmmmmwmmmmmmmmi Európa leghatalmasabb erőműve épül a Dunán Amikor Tito elvtárs romániai útjáról visszaérkezett Jugoszláviába, beszédében megemlítette, hogy a két kormány között elvi megegyezés jött létre a Kazán-szorosban építendő vízierőmű előkészítéséről. »Óriásii méretű lesz — mondotta — és rendkívül fontosságú nemcsak a két ország, hanem mások számára is.« Ezek a szavak nagy érdeklődést váltottak ki mindkét érdekelt országban, hiszen rendkívüli nagy beruházásról van szó. A Duna, Európa második legnagyobb folyama, óriási víztömeget szállít. Közel háromezer kilo- méter hosszú, 800 ezer négyzetkilométer területről gyűjti össze Közép- Európa folyóinak a vizét. A nagy víztömeg az évezredek alatt vájt Kazán-szoroson folyik keresztül. A Vaskapun a legalacsonyabb vízállásnál másodpercenként 1500, a legmagasabb vízállásnál pedig mintegy 17 000' köbméter víz halad át. A folyó mélysége itt eléri a negyven métert. Ezt a hatalmas erőt nagyszerűen fel lehetne használni az óriási vízierőmű üzembentartására. A szakértők másfél-kétmillió kilowattra becsülik az erejét. Ha a vízierőmű felépül, legalább 12 milliárd kilowattóra• villanyerőt szolgáltathat. Ez több, mint Románia és Jugoszlávia együttes áramtermelése. így a felépülő erőmű Európa leghatalmasabb erőtelepe lesz, versenyez majd a szovjet és az amerikai óriásőkkal is. Ilyen erőforrás természetesen hihetetlen gazdasági lehetőségeket nyújt, sok ezernégyzetkilométeres körzetet láthat el olcsó árammal. A két építő országon, Románián és Jugoszlávián kívül Magyarország és Bulgária is használja majd az erőmű villanyáramát.