Somogyi Néplap, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-12 / 190. szám

2

SOMOGYI NÉPLAP

Vasárnap, 1956. augusztus iá.

Anyagellátásunk

egyes kérdéseiről

Második ötéves tervünk nagyszerű célkitűzéseit dolgozó népünk szorgalmas munkával igyekszik megvalósítani. Az irányelv-tervezet különösen nagy feladatot ró iparunk munkásaira, mérnökeire; mezőgazdaságunk, termelőszövetkezeteink dolgozóira egyaránt. Célkitűzéseinket azonban csak úgy érhetjük el, ha az első ötéves terv időszakának fogyatékosságait nem visszük át második ötéves tervünkre.

Honnan erednek ezek a hiányosságok?

Az egyik leghátráltatóbb hibaforrás az anyagellátás tervszerűtlensé- ge. Üzemeink legtöbbje anyaghiányra panaszkodik. Kétségtelen, a Központi Vezetőség határozata óta javulás mutatkozik ezen a téren is, azonban továbbjutásunkat gátolná, ha nem szólnánk a meglévő hibákról. Nem egyszer határidős feladatok •■■csúsznak el« anyaghiány miatt, máskor munkaidőkiesést indokolnak hasonló okokkal. Vajon, ha mélyebben megnézzük az anyagellátás kérdéseit, valóban minden esetben »anyaghiányt« kell látnunk?

Az esetek többségében nem! Inkább a »hol van, honnan lehet felkutatni« problémája merül fel, amit helyes szervezettséggel ki lehet és ki keli küszöbölni. Természetesen nehézségek vannak egyes anyagök beszerzése, előállítása körül. Szó van itt az importanyagokról, egyes alapanyagokról, például a fa, nyersgumi, speciális acélokról stb. Bár ezeknél is fokozottabb takarékossággal, műanyag felhasználásával csökkenteni lehet a hiányt. De

az anyagok nagy részénél, túlnyomó többségénél a helyes elosztás, igénylés, készletezés

hiánya gátolja a jobb, tervsze

rűbb gazdálkodást.

Takarékoskodni az anyaggal, takarékoskodni a felhasználásával egymagában véve még nem elég. A sok »profil«-változással, egyes üzemrészek menetközbem átszervezésével, tervmódosításokkal sok vállalatnál, üzemnél fölös készletek halmozódtak fel. Olyanok, melyek máshol szükségesek, melyeket már régóta keresnek, melyek »hiányoznak«. Hasonlatosan ahhoz, mintha egyik ember nagy halom cipőn ülne, de nincs ruhája, míg a másik több rend ruhán guggol, mezítláb. Egyik nem ad a másiknak, talán nem is ismeri a másik szükségletét.

A Kaposvári Cukorgyár anyagosz- tájának vezetője, Faragó elvtárs jó példával szolgált erre. Elmondta, hogy a Tabi Gépállomásnak egy időben bizonyos méretű csavarokra volt szüksége, igényelte és megkapta a Vasnagykereskedelmi Vállalattól. Időközben azonban változott az elgondolás. a csavarok feleslegessé váltak. Huzamosabb idő után a Cukorgyár vette meg, régóta keresték ugyanazt a méretet, de sehol nem tudták megvásárolni »anyaghiány« miatt. Ugyanakkor nekik most is 300 000 forint értékű fölösleges készletük van, amit szívesen odaadnának, ha tudnák, kinek!

Vagy vegyünk másik esetet.

A Mélyfúró Vállalatnál például felsőbb utasításra megvásároltak kb. 300 darab bányászfejvédőt balesetvédelmi célra. Értéke cca 20 000 forint. Pár darabot kiadtak a munkahelyekre, legnagyobb része azonban egy évig használatlanul hevert raktárukban. Végül rengeteg levelezés, utánjárás után a Tatabányai Széntröszt vette meg. A legyártáshoz anyag, költség, munka kellett. Nem mindegy a népgazdaságnak, hogy 300 darabbal többet vagy kevesebbet kell legyártani.

Kovács elvtárs — mérnök a Gépállomások Igazgatóságánál — elmondja: sok felesleges csapággyal rendelkeznek, melyet hajlandó lenne átadni bármelyik üzemnek. így azonban visszamegy az FM anyagellátóhoz. Onnan csak újbóli igénylés, Pestre való utazás, hosszas huzavona után lehet megszerezni, ha egyáltalán meg lehet.

A Műszak! Bizományi Áruházba bejelenti ugyan minden vállalat az elfekvő készleteit, de

meddig kell várni, míg azt valahová elirányítják?! És ha

igen, akkor is milyen költséges!

S közben lehet, hogy itt Somogybán is kellene valamelyik üzemnek, állami gazdaságnak. Sok esetben olyan

visszásságok is előfordulnak, hogy 80 százalékos csapágyfémet csak úgy kap válüialatúk, íha bizonyos meny- ny iséget kisebb százalékúból is átvesz. A gyengébb minőséget persze használni nem tudják, elfekvő készlet lesz. Aztán várhatják, míg kell valakinek.

Ilyesmi elképzelhetetlen a kereskedelemben. Mit szólnánk, ha a dohányárudákban egy doboz »Kossuth« cigarettát csak egy zsebtükör hozzáadásával vehetnénk meg? Ugye képtelenség? Pedig a vállalatok nem egyszer így járnak fontosabb anyagaik beszerzésekor.

Magyar elvtárs, az Állami Gazdaságok Igazgatóságának anyagosztályvezetője úgy nyilatkozik, náluk is megyei viszonylatban sok fölös készlet van. Raktáraikból valószínűleg van olyan felesleges * anyag, amire esetleg a tsz-eknek égetően szükségük volna, ök szívesen átadnák, de nem tudják, kinek.

És számos esetet lehetne felsorolni majdnem minden vállalat, üzem. gazdaság életéből.

Mi hát a megoldás?

Tervszerűség, jobb gazdálkodás. Helyesebb, a reális szükségletnek megfelelő igények; állandó feltárása, mozgatása a fölösleges készleteknek. Kétségtelen, az utóbbi években iparunk óriási növekedésével nehéz lépést tartania anyaggyártásunknak. Nem is állíthatjuk, hogy az összes anyagellátási probléma a helyes készletezéssel, gazdálkodással megoldható. Nehézségek vannak és lesznek. De lényeges javulást jelentene máris, ha ésszerűbben oldanánk meg a legyártott anyagok elosztását, mozgatását.

Egy-egy vállalat, üzem, gyár életét nézve:

a műszaki gárda, a mérnökök,

technikusok, tervezők, üzemés művezetők nagyobb jelentőséget tulajdonítsanak az anyag

takarékos

felhasználásának,

kellő időben történő megrendelésének, biztosításának.

Az üzemi tervek, módosítások elkészítésénél vegyék tekintetbe a népgazdaság anyaghelyzetét, lehetőségeit. A sok tervváltoztatás kapkodást, tervszerűtlenséget idéz elő nemcsak a munkában, hanem az anyagellátásában is! A már legyártott, nem egy ízben leszállított anyag hirtelen fölöslegessé válik. Többször előfordul, hogy egyes műszaki vezetők élve az alkalommal, a »vállalat érdekében«, reális szükséglet helyett többet rendelnek, mint kellene; »anyaghiányra« való hivatkozással. Egy kell? Rendeljünk hármat, hátha később nem lesz!

Mondani sem kell, hogy az ilyen ■gazdálkodás nem sóikat ér. Rosszul értelmezett vállalati érdek az, amelyik ütközik a népgazdasági érdekkel! A Központi Vezetőség határozata utat mutatott a hibák kijavítására. Küzdeni kell tehát az anyagellátás megjavításáért, de ne csak »fent- ről« várjunk segítséget, hanem magunk igyekezzünk megoldani a problémákat, helyes gazdálkodással.

A meglévő fölös készletekre vonatkozóan pedig: rendezzen a Nemzeti Bank és a Beruházási Bank a vállalatokkal közösen Kaposvárott készletrendezői kiállítást, hasonlóan a tavalyi pécsihez. Sajnos, a pécsi kiállításra Kaposvárról mindössze 10 vállalat ment el, ami érthető is, az adminisztratív nehézségek miatt.

A kiállításon az egész megye

összes üzeme, vállalata, gazdasága, tsz-e résztvenne felesleges készleteivel (illetve kartonjaival), s akkor közvetlenül

megismernék egymás szükségleteit, s mindjárt átadhatnák

azt, ami a másiknak kell.

Köszöntjük a somogyi vasutasokat

Vasutas dolgozóinkat ünnepeljük ma, akik a forró nyárban éppúgy, mint a leghidegebb télben éjjel-nappal egyaránt ott állnak a vártán. Hatodszor készítünk számvetést esztendőről esztendőre derék vasutasaink sokszor emberfölötti munkájáról.

Vasutas dolgozóinkat köszöntjük ma, akik az ország vérkeringését biztosítják. Akik elhozzák nekünk Somogybán az üzemek, gyárak termelvényeit, a bányák kincseit és akik cserébe elviszik a gyárak és bányák dolgozóinak a mi küldeményeinket: a gabonát, gyümölcsöt, az erdők fáját. Azokról a vasutasokról emlékezünk meg, akik egyre fejlődő közlekedésünkben a haza iránti szeretettől fűtve töltik be hivatásukat, látják el munkájukat. Akik lehetővé teszik, hogy 79 perc alatt elérjünk Kaposvárról a Balatonra, hogy gyorsvonatainkkal kényelmesen utazhassunk el a fővárosba, vagy térhessünk vissza otthonunkba.

A sok közül néhánnyal megismertetjük az olvasót, a legjobbak közül. Ismerjük meg őket, s a mai vasutas ünnepen hajtsuk meg mindnyájuk előtt az elismerés zászlaját, hisz mindannyian megérdemlik a megbecsülést.

Eredményes lenne-e egy ilyen kiállítás?

Megkérdeztük Tihanyi elvtársat, a Nemzeti Bank igazgatóját, aki helyesléssel nyilatkozott az elgondolásról. Lóvéiéi elvtárs, a Beruházási Bank aktív támogatását és a szervezésben való részvételét ígérte meg.

Reméljük, ezzel újabb lépést tehetünk az anyagellátás megjavításáért.

Sz. I

A 22—024 sz. mozdony és személyzete: Szalontai János mozdonyvezető, Kiss János fűtő. Váltótársaik: Kozári János mozdonyvezető és Vass János fűtő nem voltak jelen a felvétel alkalmával. Pedig ők is részesei annak a szép munkasikernek, amely a karbantartási és tisztasági verseny első helyét biztosította a kaposvári brigádnak a Pécsi Vasútigazgatóság területén folyó munkaversenyben. Csak aztán a második félévben ás őrizzék meg Szalontaiék az első helyüket!

Gyakorta előfordul, hogy a kaposvári vasútállomásra befutó szerelvényben egyik vagy másik kocsi meghibásodik. No de nagy baj ilyenkor sincs! A kaposvári fűtőház kocsijavító brigádja: Benke János, Vég Dezső, Vass István, Lados Antal és Hegedűs Sándor mindenkor munkára készen állnak, hogy a meghibásodott kocsikat azonnal kijavítsák. Munkájukat példamutatóan végzik. Teljesítményük állandóan az élüzem-szint: 105 százalék fölött van.

Mezőfi Lajos, a kaposvári fűtőház mozdonylakatosa selejtmentesen dolgozik. Keze alól csak minőségi munka kerül ki. Teljesítménye állandóan 100 százalék fölött van. Munkamódszerét sok fiatal veszi át.

Sipos György ellenőr, vonatveze- tő szép kitüntetéssel dicsekedhet. Megkapta már a »Szakma Kiváló Dolgozója« kitüntető jelvényt. Méltó is rá. Ez évben teljesítménye átlagosan 138 százalék. Sípos György szívesen foglalkozik a gondjaira bízott fiatalokkal is. Sok jó vasutast nevelt már a MÁV-nak. Azt szeretnénk, ha a keze alól kikerülő dolgozókból is olyan munkájukat szerető emberek válnának, mint Sipos György kiváló vasutas.

Molnár István főpályamester. Teljesítménye már három hónapja állandóan a kiváló dolgozói szint felett van. Nagy gonddal oktatja beosztott dolgozóit, s fejleszti műszaki tudásukat. Kiváló dolgozó oklevelet kapott.

AZ ÉRDEMES VASUTAS

A VI. vasutasnapra készülődő vasutas dolgozók között a munka szeretetének sok szép megnyilvánulásával találkoztam. Csokorba gyűjtöttem őket, melyből a legszebbet im átnyújtom kedves olvasóinknak. Egy őszbecsavarodó hajú, 73 éves emberről szólok, aki a VI. vasutasnapot követő héten 50. szolgálati évét tölti be a MÁV-nál.

ötven év nagy idő. Félszáz évet egy munkahelyen csak az tölt el, aki igazán szereti hivatását.

Balogh Márton nyugalmazott főpályamester a vasútat választotta hivatásául 50 évvel ezelőtt.

Pergessük vissza az idő kerekét azokra az évekre, amikor Balogh Márton még ifjú volt. A katonaidőkről ma is szívesen beszél. Hogyisne, amikor annyi szép élmény fűződik az ifjúkori évekhez. Tengerész volt. Bejárta a Csendes-óceán vizeit. Volt Japánban, s éppen Kínában tartózkodott hajójuk, amikor kitört a boxerlázadás.

Aztán visszaemlékezik 1906-ra, amilcor a vasútra került pályafelvigyázó-gyakornoknak. A horvátországi dolomitok között kanyargó pályán kellett bebizonyítani a fiatal pályamestemek, hogy valóban sikeresen végezte el a vályamesteri tanfolyamot. Hamarosan fel is figyeltek munkájára.

1916-ban már Kaposvárott látta el a pályamesteri teendőket.

Aztán 1918-ról beszél. A forradalom szele kezdte meglengetni a vasutas dolgozók kezében is vörös zászlót. Gyűlésre jöttek össze az akkori Szarvas-vendéglőben (a mai Szabóipari KTSZ helyén) a Izaposvá- ri vasutasok.

Bállá József raktárnak vitte a szót — emlékezik vissza. Aztán Balogh Márton is felszólalt sokadmagával. Ügy érezte akkor, hogy új idők következnek a vasutasok életében, s vége lesz a protekció-rendszernek, a szamárlétrának. — 19-ben még inkább megcsillant előttünk a remény. Igaz, hogy csak rövid időre — mondja. Nem szívesen beszél az ezt követő évekről. Őrajta is maradt egy kis »bélyeg«. Pedig akkor még nem is volt kommunista. Hosszú idő telt el, majd Írásban tagja lett a pártnak.

1942-ben nyugdíjazták. Igaz, hogy csak papíron, mert azonnal visszarendelték szolgálatba. A felszabadulás után az elßök között volt, aki fiatalos hévvél vette ki részét a vasút újjáépítéséből. Büszkén mutatja szerény, de szépen berendezett lakásában a bekeretezett díszoklevelet, mely 1945—46 újjáépítési munkájáról tanúskodik. 1946-ban ismét nyugdíjba ment. Ismét csak papíron, mert nem tudott a munkától, a vasúttól megválni. Résztvett a kisvasutak felépítésében, aztán visszapnent ismét a pályafenntartási irodába, oda, ahol kezdte. A szakmai tanfolyamokon előadásokat, gyakorlati bemutatókat tartott. Nevelte a fiatal pályamestereket. Ma is ott van minden reggel már jóval munkakezdés előtt az íróasztalánál. Munkatársai úgy mondják, hogy szinte nélkülözhetetlen. Hosszú élettapasztalata a legbonyolultabb kérdésekre is megadja a feleletet, s Balogh Márton szívesen adja át tudását a fiataloknak.

— Hisz ezeké a jövő, nem a miénk öregeké —• mondja. De aztán megjegyzi: — Azért rólunk, az öregekről sem feledkeznek meg. Igaz, sok esetben még nem megy minden rendben a nyugdíjazásoknál, de talán az új nyugdíjtörvény majd megszünteti a sérelmeket.

Terveim,? — kérdezi. Hát ezt az évet még »csak- azértis« kidolgozom, hogy túl legyek az ötvenen. Aztán harmadszor már valóban nyugdíjba megyek. Kis házam meleg otthont biztosít. Feleségem és én is jó egészségben vagyunk. Gyermekeink előtt is nyitva áll a jövő, épp úgy, mint a mostani vasút as fiatalok előtt, akiknek tálán kevésbé küzdelmes lesz az életük, mint a miénk volt — fejezi be szavait.

Balogh Mártonnak tegnap nyújtották át a közlekedés- és postaügyi miniszter kitüntetését, az »Érdemes Vasutas« kitüntető jelvényt. Meghatottan vette át a kitüntetést a VI. vasutasnap előestéjén. Valami olyasfélét rebegett, hogy nem. érdemelte meg.

Pedig megérdemelte, sőt aligha vannak sokan, akik úgy rászolgáltak a kitüntetésre, mint ő, aki ötven éven át bizonyította be munkaszeretetét, hűségét a vasúthoz.

A szép kitüntetéshez mi is gratulálunk, s hosszú életet, erőt, egészséget kívánunk a legöregebb Somogy megyei vasutasnak, KOVÁCS SÁNDOR

V-