Somogyi Néplap, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-04 / 183. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! mogyi AZ HDP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIII. évfolyam, 183. szám. ARA: 50 FILLÉR Szombat, 1956. augusztus 1. Barcson aratják a zabot Gellért Ferenc, a Barcsi Községi Tanács elnöke jelenti: — Községünk Nagyatáddal verseng a cséplés, be-, takarítás szemveszteség nélküli el- I végzéséért. A verseny megnyerésére , mozgósítottuk a Vörös Csillag és a Béke Tsz-t. A Béke tagjai már a zabot aratják, 4-én végeznek a ke- »yérgabonacsépléssel. A behordással egyidejűleg felszántották a tarlókat, elvetették a másodnövényeket. Egy hold földről két termés — 10 650 forint bevétel A mezőcsokonyai Uj Tavasz 1 holdon termelt bíborheremagból 5650 forint bevételre tett szert. A bíbor betakarítása után a tarlót azonnal középmélyen leszántották és bevetették sárgavirágú édescsillagfürt és napraforgó keverékkel. Ebből kb. 200 mázsa silótakarmányt terveznek. A siló értéke kb. 5000 forint lesz. így egy évben két termést takarítanak' be e földről. A csillagfürt tarló- és gyökérmaradványaiban visszamaradó1 nitrogénműtrágya egyenlő kb. 120 mázsa jól kezelt istállótrágyában rejlő nitrogénmennyiséggel, azaz két és fél, három mázsányi pétisó ható-' anyagával. Kétszeresen, háromszom san jól jár tehát a tsz a kettős ter-i meléssel. (Gönczi János mezőgazdász levele nyomán.) Kedves vendégeket várnak\ a ráksi Új Élet Tsz tagjai Bolgár, csehszlovák, lengyel kül-} döttség látogat el hétfőn hozzájuk,? hogy megismerjék a ráksi szövetke-X eéti parasztok szorgalmas munkáját,1 á tsz eredményeit. A ráksiak nagy\ érdeklődéssel tekintenek a baráti országok küldötteivel való találkozó-} suk elé. A Ihotmányunk tiszteletére... Zselichisfalud is beleszól Toponár és Kadarkút versenyébe Örömmel csatlakozunk Toponár és Kadarkút augusztus 20-ra, alkotmányunk tiszteletére tett felajánlásához, s azt az alábbiakkal kívánjuk kibővíteni: Kenyér- és takarmánygabonabeadási kötelezettségünket közvetlenül a cséplőgéptől teljesítjük. Ugyanakkor biztosítjuk az egyéb beadási cikkek: sertés-, tej-, tojás- és baromfi beadási terveik teljesítését is. A hátralékokat felszámoljuk. ra teljesítjük. Munkánkat úgy szervezzük meg, hogy az adófizetésben az önkéntes adófizetés elve érvényesüljön. III. negyedévi adóbevételi tervünket augusztus 20-ra 75, szeptember 28-ra pedig 110 százalékAugusztus 15-ig befejezzük a taríóhántást. A másodvetést augusztus 5-ig elvégezzük. Zselickisfalud dolgozó parasztsága nevében: Schlitt János vb-elnök, Simon György MDP-titkár, Papp János, a Hazafias Népfront-biz. elnöke, Nyúl Mihály versenybiz. elnök, Kása István gazd. áll. biz. elnök. DICSŐSÉGTÁBLA a gépállomások legjobb kombajnosai: Kombájnos: 1. Ifj. Vörös Ferenc 2. Somogyi Jenő 3. Miklós József Gépállomás: Marcali Balatonkiliti Segesd Béták, terület: 225 hold 200 hold 196 hold 204 hold 193 hold 190 hold LEGJOBB ARATÓGÉPKEZELÖK: 1. Sásik István Tab 2. Elekes János Csokonyavisonta 3. G. Horváth János Csokonyavisonta LEGJOBB CSÉPLÖGÉPKEZELÖK: Dobméret: Csépelt term. 1. Károly János Kaposvár 930-as 2100 q 2. Bárdos Sándor Fonó 1070-es 1750 q 3. Szloboda Gyula Marcali 1300-as 1800 q LEGJOBB TRAKTOROS BRIGÁDOK: — ÁRU- ÉS DIVATBEMUTATÓ« NAGYATÁDON. A nagyatádi mező-' gazdasági kiállítás keretében au-c gusztus 12-én nagyszabású áru- ésj divatbemutatót rendeznek a járás^ földművesszövetkezetei. — UJ FÖLDMŰ VESSZÖVETRE-? ZETI BOLT és kocsma épül Somogy-'; meggyesen társadalmi munkával. A? korszerű boltot, kocsma- és raktár-? helyiséget augusztus 20-án adják átt rendeltetésének. Brigádvezető: 1. Túrái Béla 2. Somogyvári Mihály 3. Gáli István LEGJOBB TRAKTOROSOK: 1. Kisignácz János 2. Szigeti István 3. Bukovics János 4. Benedek László 5. Szmatics Sándor A GABONACSÉPLÉS, BEGYÜJ- ’ÉS LEGJOBBJAI: Kaposvári Állami Gazdaság. Igazgató: Fidler Ottó. Cséplést befejezne, gyorsbeadási tervét teljesítette. Belegi Dózsa Tsz összes kenyér- és ’takarmánygabonabeadási kötelezettGépállomás: 1 gépre jutó telj.: Csokonyavisonta 36,5 műszaknorma Fonó 34,2 műszaknorma Darány 30,1 műszaknorma Csokonyavisonta 70,3 műszaknorma Nagyatád 63 műszaknorma Csurgó 58,1 műszaknorma Marcali 58 műszaknorma Iharosberény 52,1 műszaknorma ségét augusztus 1-re teljesítette. Tsz-! elnök: Zarka János. Fodor János, Otártics József, Simon István, Berta Károly barcsi: egyénileg dolgozó parasztok a köz-: ség élenjárói cséplésben, begyűjtés-: ben és tarlóhántásban egyaránt. Somogyudvarhelyi tsz-tagok Romániába látogatnak Nemrégiben küldöttség utazott a somogyudvarhelyi Ady Tsz-ből a budapesti rónán követségre. Azt kérték, hogy tsz-ükből egy küldöttség mehessen tanulmányútra néhány romániai termelőszövetkezetbe. A román elvtársak azonnal megígérték: teljesítik a kívánságot. Megjött a válasz a Földművelés- ügyi Minisztériumból is: ti?enöt főnek az útiköltségét biztosították. Merkler elvtárs, a megyei tsz-osztály dolgozója, a küldöttség vezetője is boldogan készül a romániai útra — mint mondja — bizonyára sok értékes tapasztalatot hoznak haza tarsolyukban a somogyudvarhelyi tsz-tagok. Helyreigazítás helyett: Nem 52.4, hanem 58.2 százalék Gadanecz elvtárs. a Darányi Gépállomás igazgatója pénteken telefonon közölte a Megyei Igazgatósággal, hogy a tegnapi lapban megjelent értékelés hibás, ugyanis Darány az összes traktoros motormunkatervét nem 52,4, hanem 58.2 százalékra teljesítette. Ennélfogva Darány a sorrendben az élenhaladó Iharosberény után következik. Gadanecz elvtárs reklamációjának szívesen helyt adunk. A Mezőgazdasági Igazgatóság tervosztályának dolgozóitól viszont több figyelmet és gondosságot kérünk. KEDVES ÉLMÉNYT jelentett a könnyűzene kedvelőinek a Színházban csütörtökön délután és este rendezett tánc- zene-est, amelyen a Csehszlovák Rádió (bratislavai) 16 tagú tánczenekara és csehszlovák, magyar szólisták léptek fel. A műsorban ismert és eddig ismeretlen tánc- zeneszámok szerepeltek. Zúgott a taps Alice Farkasova számai után, s az immár hazánkban is népszerűvé vált sanzonénekesnő — bátran mondhatjuk — orz egész est fénypontja volt. A közönség újra és újra a színpadra hívta ütemes, dübörgő tapsával. Josef Boráros humoros számaival nevettette meg a közönséget. Ákos Stefi és Putnoki Gábor számai is sikeresek voltak. A zenekar Juraj Berczeller vezetésével tolmácsolta a tánczene legszebb gyöngyszemeit. Csupán a csehszlovák tánczeneszá/mokat keveseltük, hiszen éppen ebből vártunk nemcsak kóstolót, de alapos ízelítőt is. Fejér István konferanszié-szövege néha ötletes, s mondjuk meg, néha parlagi volt. A műsor befejeztével a közönség percekig tartó ütemes tapssal köszönte meg a csehszlovák vendégek szereplését, hiszen műsorukkal sikerült közelebb}érköz- niük szívünkhöz, sikerült mélyebbé tenni a magyar és csehszlovák barátságot. — FALUNAP JÁKÓBAN. Több község öntevékeny művészeti együttese ad műsort a falunapon. Az MSZT »A Szovjetunió mezőgazdasága-« címmel kiállítást rendez. A bürokrácia netovábbja ► Somogy megyei Tanács VB Mezőgazdasági Igazgatóság Beruházási Osztálya, Kaposvár. Telefon: 12—40—141 mellék. Előadó: Somogy Gyula/Hné. Szám: 23/3—T—41/1956. Tárgy: 1957. évi tsz. villamosítási terv tárgyalása. Somogy megyei Tanács VB Mezig. Termelőszövetkezeti Osztály Helyiben. A Földművelésügyi Minisztérium Építési és Beruházási Igazgatósága az 1957. évi termelőszövetkezeti villamosítási tervet 1956. július hó 5-én kívánja megtárgyalni. Kérjük, hogy ezen tárgyaláson- július hó 5-én délután 15 árakor képviseltetni szíveskedjék magát. Tárgyalás helye: Mezig. Beruházási Osztálya. Tekintettel az ügy fontosságára, pontos megjelenését kérjük. Kaposvár, 1956. június 28-án. Száraz György mennék osztály veaető. A fenti levél eredetijét a Megyéd ^Tanács Mezőigazdasági Igazgatóságáénak beruházási osztálya küldte a ivele egy épületben lévő Termelőszövetkezeti Osztálynak. (Egyetlen ajtó ^választja el egymástól a két osztályt, Igyafcran át is járnak egymáshoz.) Mi ^késztette Száraz mérnök elvtársat ar- ^ra, hogy amit egy-két szóval is elmondhatott volna, »hivatalos« átiratban közölje a másak osztállyal A bürokrácia. Az ilyen nehezíti, körülményessé teszi az egyszerűen is elintézhető munkát. Ez ellen kell harcolni. Sajnos, az államigazgatás egyik megyei szerve tanú jelét adta annak: hogyan1 léhet mesterségesen is szaporítani a 'bürokráciát. Akik jólétet teremtenek a nádasberek helyén Hosszú, akácos földútra tér le az ember a -balatoni műútról, ha Tóközpusztára megy. Valamikor messze esett ide falu, város... Amikor még a veszprémi káptadanság uralta a vidéket... Hej, de nagyon messze volt akkor minden a puszta népének! ... Csal? a robot, az volt közel. No, de hagyjuk a múltat... -Nem szívesen idézik az emberek a régi, rossz emlékeket. Nagyobb hévvel beszélnek a jelenről-, a jövőről.-Minden szavukból- kicsendül, hogy egyéni gondjaikat összefüggésben látják az ország gondjaival. Közel kerültek a városhoz gondolkodásiján, lélekben is. Hallgassunk meg közülük néhányat. Szarka Vilmos elvtárs fiatal, nyugtalan ember. Egy évvel ezelőtt a tóközpusztaiak közössége, a zamárdi Alkotmány tagsága vezetőjének, elnöknek választotta. Övé a szó. Sok termést adnak a géppel — a gépért — Sokat -gondolkoztam azon, hogy szövetkezetünk mit tett és mit tehet azért, hogy 'betölthesse hivatását, ügy látom: néhány szövetkezet mögöttünk maradt az országos célhoz vezető úton. Egyes termelőszövetkezetekben például még mindig ellenségnek látják a gépet. Nálunk viszont, amit csak lehetett, gépesítettünk. összes gabonánkat kombájnnal arattuk le. így az aratással egyszerre a cséplést is befejeztük. Időben betakaríthattuk a húsz holdon termett 110 mázsa borsót is. Ez 33 ezer forint -bevételt jelentett. A 32 hold -kukoricánkat négyzetesen vetettük, s háromszor géppel, egyszer fogatos kapával, háromszor pedig kézierővel megkapáltuk. Legalább 35 mázsás csövestermésre számítunk holdanként. A gépesítéssel sok munkaegységet takarítunk meg. Úgy terveztük, hogy ebben a gazdasági év-ben 13 400 munkaegységet használunk fel, de eddig még alig nyolcezret teljesítettünk. Egyesek azt kérdezik, hogyan kereshetnének sokat, ha kevés munkaegységet teljesítenek? Mi azt mondjuk: ha kevesebb a munkaegység, több rá az osztalék. Az idén 37,70 forint értékű jövedelmet terveztünk munkaegységenként, de úgy látjuk, több lesz még negyven forintnál is. Eddig tíz forint előleget osztottunk egy- egy munkaegységre. Volt aki árpát és búzát is kapott előlegbe. Teljesítettük évi beadási kötelezettségünket is. De a közellátási segítjük úgy is, hogy szerződésesen hizlalunk állatokat. Hamarosan eladunk tizenhat 90 kg átlagsúlyú sonkasül- dőt. A kukoricabeadásba is adunk 9 'hízottsertést. De hízik hat bikánk is, ezeket négymázsás súlyban- adjuk el. Hogy miért mondom ezeket? Mi kapunk -gépet a várostól, hogy köny- nyebben^ olcsóbban, többet és jobban termelhessünk, jobban élhessünk. S kötelességünk, hogy megbecsüljük, hasznosítsuk és viszonozzuk, amit a város ad. És a kertészet? ... Gazdagon gyümölcsözik a kertészef Átadjuk a szót a kertésznek, aki a legszakavatottabb ebben. — Örömest jöttem ide dolgozni — mondja Manhaldt János —, mert itt jobban értékesíthetem tudásomat, tapasztalatomat, mint az egyéni kis kertészetben. Tavaly vettünk eg'y öntözőberendezést. Sokat ér az!... így tavasztól őszig állandóan friss zöldséget vihetünk a -balatonmenti üdülőkbe. Csa-k paprikáért 30 000 forintot vettünk be. Tavaly 40 000 forint tiszta jövedelmünk volt a kertészetből, de az idén meglesz az 55 ezer is. Jó, hogy a télen vettünk teherautót, most gyorsan és könnyen szállíthatjuk az árut. Hanem a MEZŐ- KER csúnyán elbánt velünk. Kérésére felszedtünk vagy 800 forint értékű káposztát és zöldséget, ládákba raktuk, de nem jöttek érte. Az áru nagy része megromlott. Igaz, a kárt megtéríti a MEZÖKER ... de kinek a zsebéből veszi a pénzt? Az államéból. Hogyan lehetnek egyesek i-lyen felelőtlenek? Meg kell akadályozni, hogy ilyesmi mégegyszer előforduljon. Igaza van... S ha a siófoki MEZÖKER vezetői olyan felelősséggel dolgoznának, mint Manhaldt János, nem szolgáltak volna rá erre a bírálatra. De hallgassuk meg a többieket is. Segítség az anyáknak — Én azt akarom megtudni — mondja Papp János —, hogy mi a valóság a tsz-asszonyok anyasági segélyével kapcsolatban. Mert ahány helyen érdeklődtem efelői, annyiféleképpen mondták. Ez igen fontos kérdés, mindjárt meg is válaszolunk rá. A minisztertanácsi határozat előírja, hogy ha az anya nem tsz-tag, de mint családtag dolgozott a tsz-ben, és legalább 80, a férje pedig legalább 160 munkaegységet teljesített, férje után részesül anyasági segélyben. Ilyen esetben az első gyermek után 400, a második és minden további gyermek után 300 forintot kell folyósítani anyasági segély címén. Ezt megkapja az anya akkor is, ha férje katona, vagy bentlakásos tanfolyamon van, s emiatt nem tudja teljesíteni a tsz- ben a kötelező munkaegységet. A halvaszületett gyermek után 120 forint anyasági segély jár. Megkapja az anyasági segélyt az anya akkor is, ha az előírt munkaegységet azért nem képes teljesíteni, mert kettőnél több 12 éven aluli gyermeke van, s napközi otthonban nem tudja őket elhelyezni. Ezt a tsz-nek és a helyi tanácsnak kell igazolnia. (Most már nézzen utána Papp elvtárs a dolognak, mert lassan megnő a fia, s felelősségre vonja a segély miatt.) Gondtalan öregség — Ha már a szociális juttatásokról van szó — veszi át a szót Hajdú István, akinek a 68 év már megfehérítette haját —, én is hadd mondjak valamit. Nehezen szántam rá magam, hogy beáll jak a tsz-be. Azt hittem: úgysa#i bírom. Amikor megmagyarázták, hogy lesz könnyebb munka is, amit el bírok látni, meg hogy szociális segélyt is kapok, hát beálltam... S mondhatom, jól érzem magam. Már eddig 135 munkaegységet teljesítettem. Igen megnyugtatott, amit az újságban . olvastam: intézményesen oldják jmeg az öreg tsz-tagok nyugdíjazását. Igaz, ez még csak javaslat, de azt hiszem, szívesen elfogadhatjuk ... Korlátlan lehetőségek Végül hallgassuk meg az agronó- must, Kemarell Károly elvtársat. — A tavasz óta ismerem ezt a termelőszövetkezetet. A tehénállománynál veit az első fontos tennivaló. Szépek voltak a tehenek, de csak egy-két liter tejet adtak. Uj takarmányszabványt állítottam össze. A tehenészek pontosan be is tartják ezt a takarmányozásnál. Már 11 literre emelkedett a fejési átlag. De több tej is lesz itt még. Ezért készítettünk 100 köbméter zöldsilót, de még ugyanennyiről gondoskodunk. Tavaly csak 50 köbméter zöldsilója volt a tsz- nek. Most 31 holdat vetettünk be zöldsilónak való takarmányfélékkel; Javítani kell a talajművelésen is. Megfigyeltem: pados a talaj. Vagyis a sekély szántás alatt kemény talajréteg van. Ezért a tí’.rlóhantás helyett is középmélyszántást végzünk... Nagyon jó lenne, ha a tarlóra pétisót szórhatnánk, s úgy szántanánk alá, mert pótolhatnánk a talajban azt a nitrogénmennyiséget, amit a tarló korhadása elvon... Bízom benne, hogy — amint az újság is írta — hamarosan javul a műtrágyaellátás. Rendbehozzuk a százholdas, eddig szinte használhatatlan rétet is. Az idősebbek azt mondják: valamikor príma kaszáló volt ez a rét. A háború alatt és után benőtte a nád, a sás. Most a rét közepére mély árkot húzunk, s levezetjük a vizet. Egyik részén nemes fűzet termelünk, vesz- szőjét télen feldolgozzuk. Másik részén tavat létesítünk, s víziszárnyasokat tenyésztünk. Legnagyobb részéből azonban jó kaszálót akarunk teremteni. Ha mindezt megvalósítjuk, ugrásszerűen megnő a tagság jövedelme... • * • így gondolkodnak, beszélnek és dolgoznak a jövőbe tekintve a tóközpusztaiak, akik kánaánt teremtenek a berek helyén. Szűcs Ferenc