Somogyi Néplap, 1956. június (13. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-17 / 142. szám

Vasárnap, 1956. június 17. SOMOGYI NÉPLAP 7 A FRANCIA FILMHÉT ESEMÉNYEI A FILM MEGÉRDEMLI a fi­gyeimet, hiszen írója Sten­dhal, rendezője Claude Autant Lara, főszereplői pedig olyan művészegyé­niségek, mint Danielle Darrieux és Gerard Philipe. Mindezek a nevek gondolom már magukban elegendők a sikerhez, s ha ehhez még hozzá­adjuk a francia filmművészet jelen­legi holállását, akkor az érdeklődés méginkább érthető. A film valóban okos, őszinte és nagyszerű alkotás, mely mindenképpen rászolgál a meg­különböztetett figyelemre. Megvallom őszintén, magam is fo­kozottabb idegességgel vártam a be­mutatót, mint általában a filmeknél szoktam. Izgatott és kíváncsivá tett, hogy egy nagyon is szívemhez nőtt könyvet a mozivásznon megelevened­ni láthatok, élő és eleven alakok hangját hallhatom, akik a stendhali mondanivalót újra felszikráztathat- ják és mindazt újra átélhetem, ami a regényben oly csodálatos. Mert nem kevesebbről van itt szó, mint a világ- irodalom egyik legremekebb alkotá­sát átültetni a film világába, a re­gény természetétől mégiscsak sokban különböző művészetbe. Szép és kockázatos vállalkozás ez. A film alkotóinak vigyázniuk kell sok mindenre, mérlegelniük munká­jukban ezer lehetőséget. Különösen is nehéz feladat egy Stendhal-regény megfilmesítése, hiszen ami a sorok egymásutáni hömpölygésében érthető és felfogható, az nem biztos, hogy a film képszerű ábrázolásában még hi­bátlanul sikerül. Megkapom-e azt, tettem fel a kérdést, amit Stendhal- ban legjobban szeretek, az igényes lélekábrázolást, Julien Soréi jellemé­nek a fejlődését, és azon a hőfokon, ahogy az író adja. A film feltétlen érdeme, ha nem is teljesen, de képes felidézni a regény hangulatát. És nemcsak Julien Soréi két szerelmének romantikus végleté­ben, hanem az alakok megformálá­sában, de különösen is a környezet megteremtésével. Valamivel azonban adós marad, s éppen a legfontosab­bal, a főhős fejlődésének, forrongá­sainak gazdag árnyalásával. A film elsősorban azok számára él­vezhető, akik ismerik a regényt, még­hozzá alaposan. Julien Soréit, ahogy elindul a falusi ácsműhely gyalufor- gácsos illatából gőgös és gyönyörű ideálokkal, és ahogy eljut a hazug­ságok fertőjén és a képmutatások ál­cáin keresztül a megtisztító szerele­mig. jVIONDOM, MINDEZ A KÉPEK és a történet összhatásából kielemezhető, de nem minden azzal a megrázó pontossággal, ahogyan Stendhal írásaiban teszi. Akik még nem ismerik a regényt, kicsit nehéz dclguk van. A több mint három óráig tartó előadásban sem kaphatnak tel­jes képet a regény főhőséről, a törté­net is kicsit homályos a sok esetben kényszerű kihagyások miatt. VÖRÖS ÉS FEKETE Persze ne legyünk szőrszálhasoga­tók. A film mégiscsak olyan igényű alkotás, amilyet ritkán láthatunk, s ha olykor alul is marad — ez egyál­talán nem szégyen — Stendhallal szemben. A regényben szinte végte­len a lehetőség mindarra, amit a filmben rövidíteni, tömöríteni kell, tehát filmszerűvé kell változtatni. Ott a szavak számlálhatatlan hadse­rege vonul fel, hogy a legapróbb zu­gaié is pontosak és világosak legye­nek, s minden részlet egy zseniális író gyémántlogikáján válik érthetővé. Itt azonban csak jelezve lehetnek és a regény elsőbbségét épp az bizonyít­ja, hogy a filmbeli Julien Soréi belső vívódását és emberi jellemének for­rongását legtöbb néző részéről épp ott kíséri kacaj, ahol ez egyáltalán nem indokolt. L'ZEK ELMONDÁSÁT az teszi szükségessé, mivel egy olyan filmmel van dolgunk, amelyiknek művészi súlya a fenti megjegyzése­ket el is bírja. Sőt igényli is, mint minden olyan alkotás, mely valóban rá is szolgál e megkülönböztető jel­zőre. Mert a Vörös és fekete minden­képpen az. Igazi és őszinte film, esz­tétikai igénnyel mondja el mindazt, ami Stendhal szándéka volt. A Vörös és fekete alkotóegyüttesé­nek ez a legnagyobb érdeme. A fil­met az író szellemének megfelelően készítették és ha a film középpontjá­ban Julien Serei szerelmének az elemzését helyezték is, mégis sike­rült a stendhali gondolatokat, igaz­ságokat érvényesíteni. A regényből megragadták mindazt, ami roman­tikus, de nem feledkeztek meg az írói ábrázolás realista értékéről sem. S éppen ennek a lehetőségnek a ki­aknázásában van a regény és a film társadalomábrázoló ereje, a társadal­mi konvenciókat, hazugságokat és az egyházi képmutatást leleplező bátor­sága. 'T'OBBET TALÁN erről felesle- ges is mondani. Akik látták a filmet, azok előtt mindez világos. Kü­lönösen is, ha figyelembe vesszük, hogy a film éppen Julien Soréi bűné­nek tárgyalásával kezdődik. E tár­gyaláson a vádlott olyan szavakat vág a bírái fejéhez, hogy azok osz­tálygőgjükben megsértve más ítéle­tet nem is hozhatnak, mint példást és halálost. A film tehát már az első képekkel hangsúlyozza a társadalmi tendenciát és a továbbiakban minden művészi ténykedésük arra irányul, hogy ezt a célkitűzést a legteljeseb­ben előkészítsék, megindokolják, il­letve bebizonyítsák. A regény mondanivalójának Sten­dhal szellemében való megvalósítása természetesen a két főhős alakjában történhet. Julien Soréi, az előbbi hiá­nyosságok ellenére is, izig-vérig stendhali figura. Persze ebben nagy szerepe van Gerard Philipe művésze­tének. Regénybeli elképzelésünket ál­talában kielégíti. Gőgös és ravasz, SOMOGYI PÁL: EMLÉKEZÉS m törtető és álszent, mert ezt parancsol-')’ ja a társadalom szükségszerűsége.fi{ Csak egy egyszerű ács fia, akiben:« olyan lángok lobognak, amiket na-x gyón is takargatni kell. A napóleonifi' ideák túl veszedelmesek, s éppen az)/) olyanok szájából, mint Julien Soréi.X És ezért kényszerül ez a ragyogóanfi* eszes fiatal gyerek állandóan tigris)/) ébrenlétre és cselekvésének sohasem.!) lehet őszinte öröme, mert mindig ottfil dolgozik benne a megkovácsolt pa-j(l rancs: ezt meg kell tenned. Meg kell tenned, hogy megfogdji- Mme de Renal kezét, és el kell csá-$ bítanod, mert paraszt vagy, egy ács-n fia, és ha ezt megteszed, roppant;)’ csatát nyertél. Pedig milyen jó és be-jú csületes, ha álca nélkül megjelenik.:« Erre azonban csak olykor-olykor van;)’ lehetőség. Ezért kell Julien Söreinek) { papi ruhába bújnia, játszani és meg-’j téveszteni, míg el nem érkezik a tel-' jes megsemmisülésig. Renalné alakjában, Danielle Dar nuex játékában egyszerűt, nemese és megrenditőt kapunk. Minden em bőrnek joga van a boldogsághoz é Mme de Renalnak is, s még aklco is, ha tízévi házasság után keresi két scgbeejtő szomorúsággal. Mindennel azonban mi állhat legjobban útjábs mint az a hazug vallásos nézet, amel Renalnét is annyira hálójába fogja És a film legkitűnőbb talán azokba) a jelenetekben, amelyek az egyház élet tartalmatlanságát és erkölcsi ni hilizmusát mutatják be. O'A A FILM alatta is marad O regénynek, egyáltalán ner rőhatjuk fel hibájául. Ami az írásba: a legfontosabb, az ott van a filmben Stendhal szelleme, Stendhal igazsá ga. A film alkotóegyüttese ezt min denképpen igyekezett megvalósítan Nemcsak a szereplők igényes meg választásában, hanem a képek mű vészi megkomponálésában, a bizto operatőri munkában, a tökéletes ren dezésben, a mindig finom színezés ben és a kifejező muzsikában. Olya: film a Vörös és fekete, amely él ményt jelent és amelyre magunk vi táiban is mindig szívesen emlékszünl vissza. Boda István GYURA GYAKOVICSRA* PIANINO ÜVEGBŐL fi) ) A közedimúlitjbain megrendezett pá-fi) rizsi nemzetközi vásáron igen nagy:« sikere volt egy érdekes újdonság­nak: a kiállított tárgyak között sze­repeit a világ e)!ső oliyam pianinója, ameljmek szekrénye üvegből készült. A szakemberele véleménye szerint ez az új hangszer, amelyet Francia­országban gyártanak, igen sok tekin­tetben felülmúlja az eddigi jpdaninó- kat, főként ami a pianínó hangját illeti. Én, a magyar nép egyszerű fia Szívem szerinti forró szép emléket Óhajtok alkotni Gyakovics, Tenéked Jugoszláv dolgozók nagy mártírja. Osztálytestvéri közösségben, A harcban, bajban, szenvedésben Tanultalak tisztelni Téged, Megtanultam szeretni néped. Száműzöttként éltem akkor nálatok, hazám volt hazátok, házam házatok, Pedig hazátlanok voltunk tnindahányan, Bús éhezők gazdag Jugoszláviában. Elsuhant azóta harminc év fölöttem, Sok borús és derűs nap van énmögöttem A fejemet beszórta ezüstös dér, Ereimben lassabban vágtat a vér, De ifjan őriz Téged a szivem. Eennem élsz ma is, követlek híven. II. Akkor szel'ö nótázott a nádak fültyös száján, Rigó is énekeit gyöngyharmatos ‘ nyárfan, Könnyű felhövitorlák úsztak fenn az egen, Acélmadár búgott a Ifjú tavasz volt, pirongó szürkület Lent a víz partján találkozott a »sejt«: A félszemű Biczó, Somogyi és Kiss Az ősz Márkó s a fiatal Dobrovics, És mint mindig »lebukások« után, összeverődtünk ziláltan, sután, Kr.bultan még alig talpra állva, Minden percben új veszélyre varva. ö közénk ült a dunaparti porba, Mintha nem is Moszkvából jött volna, Közibénk szürkült bár közülünk^ Jelenléte szinte erőt lehelt ránk. »Hát itt vagytok, elvtársak, mindannyian itt, Úgy látom, a félelem nem tört le senkit. .. « így beszélt, melegség áradt szavából, öröm sugárzott szigorú arcáról. Amíg köztünk volt, óvtuk, védtük Hogy elvált tőlünk, nagyon kértük: Mindenütt résen légy, jól vigyázz, Mert hínáron, ingoványon jársz ... De ö csak mosolygott, mosolygott, ó, hogy ez milyen mosoly volt, Valami szent gyűlölet-féle. Felcsillant fénye a kéklő égre, Eörtönt, bitót, kínhalált, Spiclik, kopók csúf hadát, Kik díjat tűztek fejére, Megvetette, lenézte. Továbbment. Bejárta az országot. Szive fájt attól, amit ott látott: Urakért ki vérét ontotta vak-bután, Most éhezve lohol kenyere után A dolgozó ember megvetett pária, De már-már sejti, nincs mire várnia, Sejti, hogy önmaga segíthet önmagán, Szervezkedik, érzi, béklyó a magány. III. Az égretörő nagy hegy tövében, Zcldellő szelíd kis völgy ölében Azt az apró, csendes, fehér házat, Hova teste, lelke oly rég váqyott, Az asszonyt, gyermeket, a családot, cAz eho jeloímp qazdája 'T'éli köntösben köszöntött be az ősz 1950. okló- -*■ bérében Somogyszil tágas határába. A sebes szél garázda módon cibálta a fákat, lilára hűtötte Tan­aik Jóska térdét, amely a nadrág és a harisnya köziil kikandikált. Fázósan didergett, mégsem haza indult az iskola végeztével, hanem az alvég felé tartott. Meg­állt egy műhely előtt, melynek ajtaja felett két cím­tábla állta az eső pacskolását. Az egyiken »Férfiszabó", a másikon »Népkönyvtár« felirat homályoskodott. Oda­nyomta orrát az üvegajtóhoz és befelé nézegetett. A lámpafény tarkahátú könyveket világított meg egy ki­nyitott szekrény polcain. A szemüveges szabómester egy nadrág fölé hajolva pergette a varrógépet. Mikor észrevette a tágranyílt szemmel befelé bámészkodó gye­reket, felkelt munkájától és az ajtó felé indult. Jóska mint az ijedt nyúl futni kezdett. — Jóska! Jóska! Gyere vissza, fiam! Jóska a barátságos hangra megállt és betért a meleg, szövetszagú könyvtárba. Aláírt egy rózsaszínű kartont és az elmúlt esztendők alatt még jó néhányat. Tancsik Jóska olvasni kezdett. Riadós gyerek volt Jóska. Félt az emberektől, az élettől. Félelmének gyökerei mélyre nyúltak, ijesztget­te a cselédnemzedékekben évszázadokon át kitenyész­tett tömény félelem. i'élt az iskolától is. Példásan csendes, engedel­mes, jószándékú gyerek volt, de nem ékeske­dett híres bizonyítvánnyal. Az első követ az vesse rá, aki megpróbált a három kilométerre fekvő Szanács- pv.sztáról hideg, esős, havas, szeles vagy tikkasztóén meleg reggeleken bekutyagolni az iskolába, azon az úton, amelyet a tengelyt fojtogató sárban elakadt sze­keresek »Bár ne volna« útnak csúfoltak. Csak az mond­jon felette ítéletet, aki kapálás után fogott már kezé­be tollat, vagy aki lecketanulás előtt félnapon át vezet­getett lovat a buktató, csúszós barázdákban. Abban az időben az Igali Gépállomás vígkedvű traktorosai szántottak a szanácsi határban. Gyakran kapták fel a nyeregbe a gépek körül és a brigádszállá­son sürgölődő Jóska gyereket. Ö pedig marokra kapta a vaskos kormánykereket és 12 éves korában már úgy vezette a jó öreg G—35-öst, hogy a traktorosok csak úgy kacagtak örömükben. Entiek a kedvtelésnek aztán tartós szerelem lett a folytatása: traktoros iskola Nagy­atádon, Mernyén. Ez év kései tavaszában Tancsik Jóska Fé már mint a somogyszili Kossuth Lajos Termelőszö­vetkezet traktorosa helytálló, kemény, férfias munká­val a munkaegységen kívül 1900 forintot keresett. Volt napja, amikor 9 holdat szántott vagy 20 holdat gyűrű­zött. Dicséri is Horváth János, a termelőszövetkezet agronómusa: »Előhántás ekével dolgozott a tavasszal Jóska. Kifogástalan minőségű munkát végzett. Ha dél­után 4^kor szólítottuk, hogy még lenne 4 hold sürgős szántanivaló, zokszó nélkül nekiállt, ha napkeltekor in­dult is munkába.« faágáért, apjáért és anyjáért dolgozott, akik szintén tagjai a termelőszövetkezetnek. Vet­tek egy kis házat, ha nem is valami rangosat; kezdet­nek, indulásnak ez is megfelel. Három éve DISZ-tag, mégpedig »kétszeres« DISZ- tag. 579396 számú könyve szerint a somogyszili Kos­suth Lajos Termelőszövetkezet DISZ-szervezetének tag­ja, az 580988-as tagkönyv pedig azt bizonyítja, hogy a Memyei Gépállomás DISZ-szervezetéhez tartozik. Mindkét helyre fizeti tagdíját. A szíve a szili szervezet­hez húzza. Abban a faluban született, ott él és dolgo­zik, ott vannak barátai, a szili tsz kultúrcsoportjában színjátszó. Mit tegyen, ha a gépállomási szervezet is ragaszkodik hozzá? »Inkább legyek kétszer tag, mint egyszer sem.« És ezzel a vitát le is zárta. Sok minden megváltozott Tancsik Jóska életében, csak egy maradt változatlan: a könyvek iránti sr^rc- tete. Elsők között jelentkezett a József Attila jelvény- szerző olvasómozgalomban való részvételre és a so­mogyszili új művelődés házában összegyűlt több száz ember barátságos tapsa közepette az ő mellére tűzték először Somogybán a jelvényt: fényes, nyitott fehér könyvet, kedvenc költőjének, József Attilának bronz- képével. 'T’j.ncsik Jóska nem fél már az élettől. Építgeti ■*- terveit. Jó volna bizony a rázós »körmös« helyett egy gumis traktor nyergébe szállni. Ha a tarló­hántás jól beüt, az őszre Danubia motorja is lesz. Pó­tolni akarja az elmaradt hetedik, nyolcadik osztályt és a tél folyamán a József Attila mozgalom ezüstjelvényét szeretné kitűzni. Megértette, hogy tanulnia kell, mert a művelt em­ber kezében engedelmesebb a gép és eredményesebb a munka is. KELLNER BÉLA Hogy gyanú ne vessen rájuk árnyat, Ha az édesapa bajba kerülne, O messze, nagyon messze elkerülte. Ment, ment tovább a vészvemhes c j- vak éjben, 5??.n.y.®.do. embererdö sűrűjében. Szülőföldén mint száműzött bujkált, Titokban szervezett és agitált. A párt mint feldúlt búzarendek szerte, Vaskezekkel a pártot rendbeszedte. Urak közt félelmet keltett a híre A zágrábi ifjakat sztrájkba vitte. De az igaz hazafit, kommunistát Az árulók meglesték és besúgták . .. Az élcsdiek remegve örültek, A kérges öklök bosszúra kövültek. Először szépszóval próbálták öt ki, Aztán itallal akarták legyőzni, S hogy szóra nem bírta bor, se • ravaszság, Jött a nő és a pénz, most így vallatták ... Majd megvadultak, ütötték, vagdalták, Izmos két karját tőből kicsavarták, Égették a körmét, égették a talpát, »Beszélj, szörnyeteg, kikből áll most a párt?« S amikor már agyonverték félig, Kést hoztak, ha nem vall. kiherélik ... És napok múltán ronccsá tört holttestét Kinn a mezőn, a béresek meglelték. Fáj, fáj nekünk a veszted, Vezér, Testünkből kitépett hús es ver. Még aznap leálltak a belgrádi gyárak, Még aznap elfogtak még pár száz ^ elvtarsat, A nagy gyász mint futótűz mindenhova élért, Kaszát fenve gyászolt a vajdasági cse i ed j Kaszát fent a rengeteg földnélküli paraszt, Zsandárt vert a pásztor, fekete hegyek A tömlöcök torkig megteltek, Sok-sok proletárt holtra vertek, Vér-üszkös köveken fetrengtünk, Uoy gyászoltunk, úgy ünnepeltünk, ötí, de a mártírok örökké élnek, Megmaradtál nekünk örök példaképnek. IV. Tanyai sejtünkben, üzemben, bányában, Halálra szánt társaink éhségsztrájkjában Te voltál a tűz, az éltető erő, Pártunk pulzusa, örökké lüktető. Velünk voltál mindenütt, Gyura Gyakovics És nem hagysz el, velünk vagy mostan is Az építésnek e szent, nagy lázában, Lendületünk fenséges árjában, Harcban a szocializmusért, békéért Veled küzd és győz a hős jugoszláv nép, Veled küzd az orosz, kínai és magyar. Mert mind, mind nyugalmas, szép életet akar. Amiért Te ifjú életeddel fizettél, Milliárdnyi ember küzd ma az Életért. (^Megjelent 1928-ban Moszkvában} a Sarló és Kalapács c. magyar) nyelvű folyóiratban.) Szergej Svecov: Paródiák a válás fájdalmának lírájáról Tallózás a folyóiratok hasábjain Nem egy költő akad manapság, ki modern témák után vágtat piheg, s könnyezve hinti szét rád bús színeit az elválásnak. Az olvasó már megszokhatta, bármily újságot kézbevesz, hogy rátalál a versciklusra: »Miért kell szakítanom veled.,,« Ily vers ős forma — valljuk hát meg gyakran Jut nálunk napvilágra. Paródiát vársz? Múzsa, szállj meg! Megírtam őket. Mindenki lássa! Nyílt-tér A szomszédoktól ma megtudtam, hűtlen lett hozzám Eliza. A sajtón át közölhetem: elválok tőle én is a közeli szebb időkben. Feldúlt Fülöp Mily furcsa, ó, a szerelem ... Szerettem őt és ő is engem, megbékélt szívvel, csendesen. Miért szakadtunk el akkor hát? Ezt mondjátok meg énnekem! Pillangólelkű Paulina Válás Ülök az illatos füvön, elhagyatva, tőled külön. Válásunkról írok mélán, könnyeim sósán omolván. Jól tudom: elégiámat várják a szerkesztőtársak. Könnyűim, csak omoljatok, minden cseppért jó pénzt kapok. Anyagi Alajos Reménytelenség Én kedvesem! Jobb lesz, ha eldobsz már. ,4 becsület megvallni kötelez: nélküled élni, szívem, jaj, de fáj, de veled együtt: százszor nehezebb. Bánatos Eugénia A Krokodilból fordította: Gáspár Gyula, a Táncsics Mihály Gim­názium IV/:b. o. tanulója. Egyre több könyv jelenik meg tibeti nyelven Ez év január eleje óta 17 szépirodal­mi, politikai és gazdasági tárgyú köny­vet adtak ki a Kínai Népköztársaságban tibeti nyelven. A tibeti nyelvre fordított és kiadott könyvek példányszáma meg­haladja a 47 ezret. Az elmúlt évben 50 könyvet fordítottak tibeti nyelvre és adtak ki több mint 200 000 példányban a Kínai Népköztársaságban. A kínai művészek verses mesét írtak a Huáj-folyó szabályozásáról. Az érde­kes, izgalmas és tanulságos mesét Kína különböző részeiben eddig több mint 100 000 ember hallgatta meg. Kínában jegyezték fel a világ leghosszabb meséjét A »Pln-Tan« elnevezésű klasszikus kínai versmondó művészet egyik meséje olyan hosszú, hogy ha naponta három óra hosszat mesélnék, a teljes mese el­mondása nyolc hónapot venne igénybe. Francia festőművészeti kiállítás Varsóban Június 15-én megnyílt a varsói Nem­zeti Múzeumban a francia festőművé­szet remekeinek kiállítása. A XIX. szá­zad nagy francia festőművészeinek 90 műve szerepel a kiállításon.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents