Somogyi Néplap, 1956. június (13. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-26 / 149. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1956, június 26. köszönjük, kedves óvónénik! Ez a kis írás nem akar ünneprontás lenni. Valójában az iskolai évzáró ünnepélyre indultunk, hogy beszámoljunk: mily örömmel lépnek ki az iskola kapuján a boldog diákfiatalok. Nemcsak rajiunk múlt, hogy az iskola »előkapujáig«, az óvodáig jutottunk el csupán. I-Iárom pöttömnyi óvodás kislány, aki hatalmas virágcsokorral a kezében igyekezett az óvodába, volt a csábító. Nyomon követtük őket a szabadságparki Kossuth-óvodába. Láttuk, mily gondosan tisztítják le cipőjükről a sarat, mielőtt az épületbe lépnek; miként köszönnek jóreggelt, s hajtják meg magukat illedelmesen az óvónéni előtt, aki már várja őket. Az óvodában is az iskolai év befejezésével találkoztunk. Mint kitűnt ugyanis, a Kos- suth-óvodában és a mintaóvodában e napon képesítő-vizsgáztak az óvónőképző végzett hallgatói: a kis óvónénik. A piros tűzben égő szegfűk s a ki tudja hányféle más virág Streit Laurának, a Kossuth-óvoda és Sárközi Istvánnénak, a mintaóvoda vezetőjének, no és nem utolsó sorban a kis óvónéniknek tolmácsolták a legifjabb pajtások szívből fakadó szeretetét. De ezt juttatták kifejezésre a szép virágcsokrolcon kívül az apró emberkék meglepő magabiztosságú feleletei is. A pöttömnyi Edit mitsem törődve az őszies időjárással, bátran állította, hogy most nyár van. Az Erzsikék, Évik ás Tibik keze nyomán a gyurma agyagból hamarosan pompás piros eprek készültek a kézimunkaórán. Bár a tornagyakorlat nem úgy silcerült, ahogy azt a képesítőző Bognár Irén gondosan elkészített terve előírta, de az akarás, az igyekezet megvolt mindegyik kispajtásban. Laura néni növendékei, a kis óvodások és a kis óvónénik (mert Streit Laura a tanítóképzőben is tanított) egyaránt kitettek magukért. Ezt bizonyította a jólsikerült vizsga, s most. már a kíváncsiságtól kísérve léptünk be a másik óvodába, az Április 4 utcaiba. Itt is hasonló kép fogadott bennünket. Bár a vizsga kellős közepén kopogtattunk, de Dombóvári Lacit, az alig hat éves kisfiút ez mitsem zavarta, s tovább mondta a kerek mesét még vagy tíz percen át. A hatvan óvodás cseppet sem szurkolt a vizsgákon, nem úgy, mint a hat vizsgázó kis óvónéni: Drahos Teréz, Herzsenyák Júlia, Bognár Irén, Barakonyi Judit, Kis Emma és Kápolna Erzsébet. Ez utóbbinak ugyancsak torkában dobogott a szíve, amikor először elénekelte a tananyaghoz tartozó leedves kis dalt. De csak egy pillanatig tartott a drukk, hogy aztán néhány másodperccel később kellemesen csengő hangja eljuttassa a dallamot a hallgatóság fülébe. S ez sikerült is, mert hisz pár perc múlva már nemcsak a gyerekek, de mi is a kis óvónővel együtt, duruzsoltuk a kedves dalt. ' Iqv festett az évzáró napja az óvodában. (Bár az óvodákban a nyáron sem szűnik meg a tanítás.) Tudjuk, hogy a Streit Laurák, Sárközi Istvánnék munkája milyen nagy segítség nekünk, szülőknek a gyermeknevelésben. Kedves óvónénik! Ugyan nem vittünk virágot az évzáróra, de engedjék meg, hogy mi, az óvodás gyermekek szülei ezúton is megköszönjük fáradozásukat. KOVÁCS SÁNDOR HÍREKVárható időjárás kedd estig: felhőátvonulások, több helyen kisebb eső. Időnként még élénk északnyugati, nyugati szél. A hőmérséklet alakulásában nem lesz lényeges változás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 20—23 fok között. 7őo\ művelődjünk, hol szórakozzunk^ Pártoktatás Háza: Könyvkölcsönzés és egyéni tanulás délelőtt 9—17 óráig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11 óráig. Délután zárva. Rlppl-Rónai Múzeum; Kiállítás a Nagyberek átalakulásáról. MOZIK: Vörös Csillag: Holnap már késő. Szabad Ifjúság: Holnap már késő. Csurgó: Északi Robinsonok. Barcs: Csavargó. Marcali: Első szó. Lengyeltóti: Törvényenkivüli lovag. Tab: Az ezred lánya. Igái: Reménység órái. Nagyatád: Nyári valcer. Balatonboglár: Merénylet a kikötőben. Balatonföldvár; Papa, mama, feleségem meg én. Balatonlelle: Döntő pillanat. Balatonszemes: Gyötrelmes éjszaka. Fonyód; Senki nem tud semmit. Siófok: Dandin György. Ezt is hallgassa meg... Kossuth-rádióban: 11,15-lcor: Jó munkáért szép muzsikát háziasszonyok és nagymamák kívánsága szerint. Este 9,40-kor: Bartók összes kórusmu- vei, IV. rész. Petőfi-rádióban: Este 6-kor: Könnyű zene Tiranából. Este 8,30-kor: Rádióecyetem. A világirodalom története, XV. rész. Tehetetlen támadásom miatt vesztett a megyei ifi válogatott BÄCS-KISKUN MEGYE—SOMOGY MEGYE 2:0 (0:0) A h é f könyve Földművelésügyi Minisztérium M/urtkaegységköinyv. 1952. 5. átd. szarvasmarhat enyésztési részszel és kiegészítő melléklettel eüL Idád. XXXV., 308 X. 6,— Katonai Kiadó Szmirnov: Rádiólokáció. (Térképező rádiólokátor) 51 1. (Technika és honvédelem 3.) 3,50 Magvető Könyvkiadó Hajnal Anna: Esők, szelek, csillagok. Versek. 229 3. 15,— írás és valóság. Szovjet írók vallomásai az alkotómunkáról. 341 1. 25,— Mezőgazdasági Könyvkiadó Tóth Tibor—Bbergényi Béla— Székely József: Szálastakarimá- nyok termesztése. 318 1. 32,— Zöfdségtarmesztés. írták Angela — MEGYEI BEGYŰJTÉSI ÉRTEKEZLET LESZ. A Megyei Begyűjtési Hivatal június 26-án délelőtt 9 órai kezdettel a Megyei Tanács kistermében megyei begyűjtési értekezletet rendez. Az értekezíleten a begyűjtési tervek teljesítését értékelik, majd a begyűjtés végrehajtásáról tart előadást Honnyák Mihály, a Megyei Begyűjtési Hivatal vezetője. Az értekezlet során szakmai oktatást is rendeznek a begyűjtési dolgozók részére. — KÖVESUTAT ÉPÍTENEK Őrei és Zimnány közt. A 8 km hosszú kö- vesút építését rövidesen megkezdik. Lambert, Bessenyei Zoltán stb. 3 kiad. 407 X 4 t. 32,50 Műszaki Könyvkiadó Horváth János: Elméleti optika. 265 1. 1 t. 24,50 Szépirodalmi Könyvkiadó Kovái Lőrinc: Fáfclyaíánc. 1—2. kötet. Regény. 2. kiad. 579, 569 1. 1—2 kötet ára 62,— Szemtiványi Kálmán: A molnárleány. Elbeszélések. 189 d. 13,— Szikra Könyvkiadó Ojzermanm: A német klassziikus filozófia — a marxizmus egyik elméleti forrása. 74 1. (Népszerű filozófiai füzetek.) 3,50 Uj Magyar Könyvkiadó Jan: A tatárjárás. Regény. 327 1. * 20,50 — A HAZAFIAS NÉPFRONT, a Megyei Tanács Népművelési Osztálya, a Magyar—Szovjet Társaság és a TTIT Somogy megyei szervezete »-Ismerd meg Dunántúlt« címmel tudományos autóbusz-kirándulásokat szervez. Július 28-án Fonyódra indul autóbusz. Az autóbusz-kirándulásra jelentkezni a rendezőknél lehet személyesen vágj» telefonon. — NŐI ÉS FÉRFI KERÉKPÁROKAT, öngyújtót találtak. Igazolt tulajdonosuk a B. M. kaposvári városi és járási osztályán átvehetik. Elcserélném 2 szobás lakásomat egy belvárosi fürdőszobásért, esetleg eme- letiért is. Cím: Mikszáth u. 2. Állathoz értő főző-mindenest keresek. Állatorvos, Mernye. ________(17656) Kü lönvonat indul Keszthelyre Július hó 1-én, vasárnap reggel 6,05 órakor. Vissza Keszthelyről 19,13 órakor. A vonat Fonyódon, Balatonfenyvesen, Bala- tonmáriafürdőn és Balatonszentgyör- gyön oda-vlssza útban megáll. Részvételi dij 15,30 forint. Befizetés folyó hő 25—28-án csütörtökön déli 12 óráig az IBUSZ-baa, _______________________(17657) El adó jó állapotban lévő csehszlovák sportkocsi. Cím a Kiadóban. Originál komplett kútszivattyú eladó, vagy építkezési anyagért elcserélhető. Bohár, Kaposvár, Gorkij u. 47. (17660) Pianinót vagy zongorát bérelnék hosszabb időre. Cím az Állami Hirdetőben. (17650) Egy Jókarban lévő cseh gyártmányú sportkocsi sürgősen eladó. Május 1 u. 95, sz,____________ (17653) 10 c salád méh Fonyódon, Lenin u. 24. sz. alatt sürgősen eladó. Milkovíts. _________________________________(1138) Szalagfűrész-reszelö, fűrészreszelő és cipészreszelő vágást vállalok. Pécsi Oszkár reszelövágó, Kaposvár, Berzsenyi u. 12. sz.____________________________(1128) El adó 125-ös Csepel (új) Wanderer vázban és egv »110« motor (hiányos). Dimitrov u. 40,___________________(1133) üd ülésre, nyári főzésre használjon kétlapos Villám petróleumfőzőt. Kapható: állami kiskereskedelmi üzletekben, föld- müvesszövetkezetekben. Ara 143,30 fo- To«*- (17633) — A RÉPÁSPUSZTAI ELSŐ ÖT ÉVES TERV TSZ-BEN szombaton az eső elálltával 17 kaszával megkezdték a repce aratását. A 15 holdas repcetáfola aratását a késő esti órákban befejezték. 300 forint Jutalmat adok annak, aki VI. hó 13-án eltűnt farkaskutyám nyomára vezet. Az állat hagy. szürketestű, fekete orrú hím. Fickó névre hallgat. Dr. Vári Lajos fogász, Nagyatád. A Somogy megyei Téglagyári Egyesülés kertészete mezőgazdaságban jártas segédmunkásokat és egy vezető kertészt felvesz. Jelentkezni lehet az Egyesülés központjában, Kaposvár, Május 1 u. 16. sz. A Kaposvári Vas- és Fémipari Kombinát férfi segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet reggel 8—16 óráig. Eladó 100-as cseh Monet motorkerékpár, alig használt. Varga Ferenc, Balatonboglár. (1135) — MEGYÉNK KÖZÉPISKOLÁS DIÁKJAI a tanév befejezése után <mozgótálx>rozásakcn vesznek részt. Ellátásukról saját maguk gondoskodnak. — Folytatódik a léggömb háború. Finnország területén az utóbbi napokban nyolc amerikai eredetű léggömböt találtak, lengyelellenes brosúrákkal. Ugyanebben az időben a sajtó közölte, hogy június 17-én éjjel nyugat-berlini kémszervezetek az NDK ellen lázító röpiratokkal és propagandaanyaggal ellátott léggömböket bocsátottak Nyugat-berlin fölé. A léggömbök egyes helyeken épületeket rongáltak meg. — TÁRSASUTAZÁS CSEHSZLOVÁKIÁBA. Az IBUSZ július 1-én 11 napos társasutazást indít Csehszlovákiába. A Budaipest—'Bratislava—Kar- lovy-Vary—Marian ské-Lasné—Riten és más városok megtekintésével egybekötött társasutazás 2036 forintba kerül. A részvételi díj alléban bent foglaltatik a menetdíj oda- vissza, a szálloda, étkezés és a külön programban részletezett kirándulások: városnézés, színház. Jelentkezni lehet az IBUSZ kaposvári, illetve siófoki tórendeltségénél. — Ebben az évben is az utcán tölti el a szünidőt a 14 millió nyugatnémet iskolásgyermek legtöbbje. Nyu- gat-Németországban képtelenek megoldani azt a feladatot, hogy az iskolások egyre rosszabbá váló egészség- iigvi állapotán ésszerű üdültetéssel segítsenek. A bonni állam, amely nem takarékoskodik a milliárdokkal, ha katonai kiadásokról van szó, a legminimálisabb összegeket is sajnálja a gyermekek üdültetésére. __ KURUZSLÓ ELLEN INDULT EL JÁRÁS. Tóth Istvánmé, homok- szentgyörgyi lakos ellen a barcsi járási ügyészség eljárást indított kuruzsfás bűntette miatt. Tóthne vdaszöntéssei -gyógyított különféle betegségeket és kuruzsliásáért rendszeresen ajándékot fogadott el. — AUTÓSZERENCSÉTLENSÉG A SOLTI GÁTON. Súlyos szerencsétlenség történt Solt közelében. A bátmonostori művészeti együttest Kecskemétre szállító teherautó lezuhant a .gátról. Az együttes tagja, a 20 éves Szabó Mária még a helyszí nen meghalt, hatan pedig életveszélyes sérüléssel kerültek kórházba. A szerencsétlenséget a gépkocsivezető szabálytalan előzése okozta. Székesfehérvár, 1200 néző. Vezette: Szabó. Bács: Dömötör — Fekete, Várnagy, Deli — Csikfalvi, Gács — Dubóczki, Rajpits, Csermák, Bosznai, Barta. Somogy: Istvándi — Csabai, Csima, Jan- kovics — Ilosfal, Peresztegi — Dipoll, Szentgróti, Sebestyén, Szabó, Mayer (Balia). Igen erős. helyenként viharos szél ellen kezdte a játékot a somogyi csapat. (A somogyi csapatkapitány, Szentgróti érthetetlenül a széllel szembeni kaput választotta.) Az első helyzet a Bács megyei csatárok előtt kínálkozott a 6. percben, Csermák azonban hibázott. Aztán kiegyenlített lett a játék, s hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. A 20. percben Sebestyén— Mayer összjáték után a balszélső öt méterről, senkitől sem zavarva, kapu mellé juttatta a labdát. A 30. percben Szentgróti előtt kínálkozott jó helyzet, de a jobbösszekötö is hibázott. A Bács megyeiek csak szórványos elfutásokkal kísérleteztek, ezek azonban elakadtak az egyelőr;’ jól záró somogyi hátvédhát mason. A 42. percben Szsntgróti három védőjátékost is kicselezett, öt méterről azonban kapu fölé lőtL Szünet után elállt a szél. Az első 10 percben a somogyi csapat volt fölényben. A Bács megyeiek beszorultak. A 12. percben mégis Bács megye szerezte meg a vezetést. Csima kezezett a 16- oson, a megítélt szabadrúgás után a labda a felálló sorfal mellett kiugró Bartához került, aki a hálóba vágta Bács megye vezető gólját. 1:0. Percekre feljött a Bács megyei csapat, majd ismét a somogyiak vették át a játék irányítását. A 30. percben Mayor szépen kitört a szélen, elfutott, s 10 méterről hatalmas kapufát lőtt, a visszapattanó labda Sebestyén elé került, akinek bombalövése az egyik védőről vágódott vissza Dipoll elé, a jobbszélső nagy lövése ismét elakadt az egyik védőn, s így felszabadult a Bács megyei kapu. Aztán egymás után három kínálkozó helyzet maradt kihasználatlanul. Szabó, Sebestyén, majd ismét Szabó lövései tévesztettek célt. A 45. percben ártatlannak látszó támadás indult a somogyi kapu ellen, Peresztegi és a somogyi védők Bartát egész a kapuig kisérték és a balszélsö három méterről a hálóba pöckölte a labdát. 2:0. A 46. percben (3 percet hosszabbított a játékvezető Szentgrötinak alkalma lett volna szépíteni, de lövése mellé szállt. így az eredmény már nem változott. A Somogy megyei ifjúsági válogatott tehát az első mérkőzésén vereséget szenvedett. Nem segített az sem, hogy a lelkes fehérvári közönség a somogyi csapatot buzdította. Az erőtlenül játszó somogyi (ámadósor egyetlen helyzetet sem tudott értékesíteni. Mint azt már előzetes megállapításunkban is megírtuk, a támadósor a megyei válogatott gyengéje. A nagy nevekből álló ötösfogat játéka a szépségben merül ki. Szépen passzol és cselez a támadóser valamennyi tagja, lövésre azonban csak ritkán vállalkoztak a csatárok és akkor is rendre célt tévesztettek ezek a lövések. (Mindössze három labda irányult kapura.) A Bács megyei csapat nem jobb a somogyinál, de egyetlen mozgékony s igen veszélyes csatáruk, a balszélső Barta egyedül képes volt a csapat javára billenteni a mérleget. A győztes csapatból kiemelkedett Barta, Várnagy. Rajpits, Gács és Dubóczki játéka. A somogyi együttesből Csabai, Csima és Jankovics játéka elégített ki. A többiektől többet vártunk. Az ÉDOSZ Szakszervezet sportünnepélye Vasárnap egész napot betöltő sportműsor keretében bonyolították le az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezetének sportünnepélyét. Atlétika, kerékpár, röplabda, no és labdarúgóműsor tette színessé az ÉDOSZ-sportünne- pélyt. Az igazi tömegek ugyan hiányoztak. de ezen a rendezőség úgy segített, hogy az élelmiszeripar kebelében működő élelmiszeripai i technikum sportolóit is rajthoz állította. így aztán végül is csaknem kétszáz volt az indulók száma. A leggyéi ebb Itt is a kerékpárosok mezőnye volt, ahol mindössze hárma# indultak. Eredmények: Atlétika: 100 m síkfutás (férfiak): 1. Szabó (Cukorgyár) 12 mp, 2. Hencz (Siófok) 13 mp. 100 m síkfutás (nők): 1. Éber Aranka (Barnevál) 16 mp, 2. Wirth Borbála (Barnevál) 16,1 mp. Súlylökés: 1. Deák (Sertéstenyésztő) 918 cm, 2. Pelcz (Tejipar) 903 cm. Magasugrás (férfiak): 1. Deák (Sertéstenyésztő) 160 cm, 2. Balogh (Célgazdaság (150 cm). (Versenyen kívül Horváth. Édesipari Technikum 170 cm.) Magasugrás (nők): 1. Péter Margarett (Célgazdaság) 105 cm, 2. Vastag Erzsi (Célgazdaság) 100 cm. Távol ugrás (férfiak): 1. Balogh (Célgazdasági, 2. Pelcz (Tejipar) 535 cm. Távolugrás (nők): 1. Péter Margarett (Célgazdaság) 412 cm, 2. Boros Katalin (Barnevál) 338 cm. Gránátvetés: 1. Farkas (Cukorgyár) 61 m, 2. Vékás (Siófok) 58 m. Röplabda: Férfiak: 1. Cukorgyár, 2. Sertéstenyésztő, 3. Siófok. Nők: 1. Barnevál, 2. Sertéstenyésztő. Kerékpár: 1. Pelcz, 2. Szabó, 3. Georg (mindhárom a Sertéstenyésztő Vállalat dolgozója). Labdarúgás: 1500 néző előtt bonyolították le az élelmiszeripari üzemi labdarúgóbajnokság döntőjét. A döntőben a Sáhtosi Sertéstenyésztő Vállalat csapata a Kaposvári Cukorgyár csapatavai mérte össze erejét. Az élénk iramú, heves összecsapásokkal tarkított döntő mérkőzésen a nagy lelkesedéssel játszó sántosiak végül is 0:0 arányú döntetleü eredményt harcoltak ki, s ezzel meg *e szerezték a bajnoki elmet. Dőri András^országos bajnokságot nyert Rádióirányítás a Balatonon A Balatonon az idén csaknem kétszer annyi vázdjármű közlekedik mint a felszabadulás előtti években. A megnövekedett vízilorgalom irányítására a .hajóállomásokon, rév- kapitámyságokon rádiófigyelő állomásokat szerelnek fel. A balatoni rádió adó-vevő állomások központja Siófokon lesz, amely Keszthely, Fonyód. Balatoniüred, . Tihany, Badacsony rádióállomásaival tart összeköttetést. A rádióval való irányítás •lehetővé teszi, hogy az utasforgalomnak megfelelően egy-egy járatot a legrövidebb időn belül megerősítsenek, illetve a menetrendszerűen közlekedő hajókon kívül új járatot indítsanak. Az új rádiófigyelő állomások szerelését az elmúlt napokban kezdték meg. Július első felében már több alkalommal tartanak próbairá- nyítást, majd augusztusban megkezdik az első balatoni rádiófigyelő állomások üzemszerű működtetését. Az országos egyéni ökölvívóbajnokság versenyeinek második és harmadik fordulóját szombat—vasárnap bonyolították le a Nemzeti Sportcsarnokban. A szombati nap legérdekesebb s legizgalmasabb mérkőzése a Dőri—Csiszár találkozó volt. Válogatott versenyzőnk a közönség tomboló lelkesedése mellett nagyszerűen küzdött. Csak úgy záporoztak az ütései. Dőri ügyesen védte Csiszár nagyerejű horgait, s közben értékes pontokat szerzett. Tcbbet és szabályosabban is ütött, mint igen lelkes ellenfele. A pontozőbírák egyöntetű megállapítása szerint győzött Dőri. Ez győzelem egyúttal azt is jelentette, hogy válogatott versenyzőnk a váltósúlyban megszerezte az 1956. évi magyar bajnoki címet. Ugyancsak a váltó- súlyban lépett szorítóba Hergert, Erdélyi ellen. A két versenyző heves összecsapásából a pontozőbírák Erdélyit hozták ki győztesként. Hergert végül is a bajnoki küzdelemben a negyedik helyen végzett, épp úgy, mint Wágner, aki sérülése mialt nem tudott szorítóba lépni. A bajnokságban egyébként a következő versenyzők szerezték meg a bajnoki címet: Légsúly: Nagy József (Bp. Vasas). Harmatsúly: Riskó II. Ferenc (Bp. Honvéd). Pehelysúly: Horváth István (Bp. Vörös Lobogó). Könnyüsúly: Kisfalvi István (Bp. Kinizsi). Kisváltó- súly: Balogh Tivadar (Bp. Vörös Lobogó). Váltósúly: Dőri András (K. Dózsa). Nagyváltósúly: Papp László (Bp. Vasae). Középsúly: Rnduly István (Bp. Honvéd). Félnehézsúly: Horváth Béla (Győri Dózsa). Nehézsúly: Szabó László (Győri Vasas). csttf' ‘ >' '*Bp. Kinizsi öregfiúk—K."Kinizsi 3:2 (2:2) Kaposvár, 2000 néző. Vezette: Vég'^Az Élelmiszeripari Dolgozók Szak- szervezete sport iunepélyének befejezéseként került sor a Kinizsi hajdani játékosaiból s a Dncsewel megerősített öregfiúk és a IC Kinizsi NB Il-es csapatának találkozójára. A két együttes az alábbi összeállításban lépett pályára: öregfink: Csikós — Monostori, Da- csev Tátrai — Bán, Lázár — Rátkai (G. Tóth), Finta, Adám, Mészáros, Kemény. Kinizsi: Molnár II. — Szigeti. Molnár I., Pálfalvai — Nagy (Gergely). Várvizi — Mózsi (Jutási), Vigh, Bodis (Mózsi), Stadler. Horváth. A kaposvári csapat támadásaival kezdődött a játék. Negyedóra utá* azonban mégis a budapestiek értek el golt. Adám kihasználta a védelem hibáját, s véd- hetetlen eó'lal megszerezte a vezetést. A 32. percben újból Adám juttatta a hálóba a labdát. A Kinizsi-játékosok ekkor kezdték látni, hogy ennek fele se tréfa, s előbb Mózsi, majd Stadler bombagóljaival válaszoltak az öregfiúk vezetésére. Szünet után mindenki azt várta, hogv a fiatal játékosokból álló Kinizsi felörli majd a fáradtnak tűnő öregfiúk csapdának erejét. Nem ez történt. A technika mesterei: Lázár. Kemény és a többiek igen ügyesen tartani kezdték a labdát, s kiegyensúlyozták a Kinizsi-fiatelck lendületesebb Játékát. Hiába tá nadott a hazai csapat, ezekben a támadásokban nem volt kellő erő, s Dacsev egyedül is tartani tudta az egész Kinizsi-támadósort. Az öregfiúk 11-es- hez jutottak, Dacsev ezt védhetetlenül a hálóba vágta. Az újabb K. Kinizsi-rohamok sem vezettek eredményre, így az eredmény már nem is változott. A mutatott játék alapján az öregfiúk csapata megérdemelten szerezte meg a győzelmet a szétesöen, erőtlenül játszó K. Kinizsivel szemben. Az öregfiúk csapatából Monostori, Dacsev, Lázár és Kemény játéka emelkedett ki. A kaposvári csapatból csak Molnár I. és Várvizi játéka érdemel említést. Jól kezűtek a magyar csapatok a Középeurópai Kupában Mint ismeretes, megkezdődtek a Középeurópai Kupa labdarúgómérkőzések küzdelmei, melyekben most már bekapcsolódtak a magyar csapatok is. A magyar színeket képviselő Bp. Vörös Lobogó Belgrádban a Crvena Zvezda csapata ellen lépett pályára, s a magyar bajnokcsapat hatalmas küzdelemben végül is 1:1 arányú döntetlen eredményt ért el. Remélhetően e döntetlen után a budapesti mérkőzésen a Vörös Lobogó majd kiharcolja a továbbjutáshoz szükséges győzelmet. A másik magyar csapat, a Bp. Vasas a Népstadionban 55 000 néző előtt 0:0-ás félidő után 2:0 arányban legyőzte az UDA (Prága) csapatát. A Vasas együttese nemcsak eredményesen, hanem jól is játszott, s bizakodással tekinthetünk a prágai visszavágó mérkőzés elé is. A totó 12 találatos szelvénye: lxll 21x21 lx X. A 12 találatos szelvény 103 708 forintot, a 11 találatos 3261 forintot, míg a 10 találatos 401 forintot fizet. Hadsereg-bajnoki labdarúgómérkőzés lesz ma Kaposvárott Ma délután 6 órakor a K. Dózsa-sport- telepén érdekesnek Ígérkező hadseregbajnoki labdarúgómérkőzés lesz. E találkozón dől el, hogy a helyőrség csapatai közül melyik együttes jut tovább a kecskeméti középdöntőbe. A délutáni mérkőzés esélyese a taszári repülök csapata, amelyben szóhoz jut szinte a« egész Dózsa-támadósor. ____________ SO MOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth Jáues Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Katinka S. u. 7. Tel.: IS-U Kiadóhivatalt tel.: 15-16 Somegy megyei Nyomdaipari Vállalni Nyomdáért fülel: Hidas János