Somogyi Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-127. szám)
1956-05-18 / 116. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1956. május II, A T Á R G Y A L O T E R E M B Ő L Május 22-én, kedden hirdet ítéletet a bíróság a Selymes-bűnszövetkezet ügyében A Selymes-ügy nyomozása során «hegy már megírtuk — Sándor Lajos, a Dénes-bünszövettoezet egyik vádlottja ismét a bíróság elé került. Ka- ponya és Juhász, a Kaposvár és Vidéke Földművesszövetkezet standvezetői nagymennyiségű olyan zsírt vettek meg Sándortól, amit annak a FŰSZERT szállított, azzal, hogy boltban adja el. A kevert, iádázott asírt beolvasztva ibödönökben, Sándor átadta Kaponyáéknak, akik mint házizsírt adták el. A 35 forintos zsír — kinevezve tiszta házizsírnak — Ka- ponyáéknál 45 forintos áron került forgatómba. Sándort így egyszerre a közellátást veszélyeztető ibűncselek mény, s ugyanakkor csalás miatt kell vádolni Kaponyával és Juhásszal együtt, Hem évüil el Sándor hentes bűne! Érdemes foglalkozni a védelemnek azzal az állításával, hogy Sándor bűne másfél év óta vesztett aktualitásától, csokiként bűntettének veszélyessége, tekintve, hogy azóta már megjavult a zsíreliátás. Véleményünk szerint szó sem lehet itt valamiféle elévülésről vagy arról, hogy mert most nincs fennakadás a zsírellátásban, Sándor másfél évvel ezelőtti bűne már nem a közellátást veszélyeztető bűncselekmény minősítés alá esik. A paragrafus, amelyre a védő hivatkozott, nem hozható semmiféle vonatkozásba Sándor ügyével. Sándor, Kaponya és Juhász bűncselekménye — ez csak egy a sok iközül — még akkor is a közeHátást veszélyeztetőnek minősíthető — a csalás mellett —, ha másfél évvel ezelőtt történt, s annak ellenére, hogy azóta javult a zsírellátás. Sándor Lajos az utolsó szó jogán elmondta, hogy nem érzi magát bű nősnek. Meglepő, hogy még a Dénes ügyben sem. Szegény mártír! Úgy beszéli, mint aki azt sem tudja, hogy a Dónes-ügyben és most Selymesék mellett miért ül a vádlottak padján. Mert ő — ahogy mondta — a jelenben is, a múltban is — hentes korában — mindenkivel csak jót tett. Akárki fordult hozzá bármiféle kéréssel, soha nem mondott nemet. Vajon mennyit beszélhetnének ennek ellenkezőjéről Sándor hajdani vásárlód?! A Dénes-ügyrői írt cikkünkben már elmondtuk, hogyan beszéltek a »jószívű« Sándor hentesről. dő: honnan tudhatja Latok Tibor üzletvezető, hogy Selymes havonta ezreket költött a grdüben, amikor őnála Selymes soha nem fizetett. Hadd jegyezzük meg, hogy nemcsak Lakk Tibor, de más is felfigyelt Selymes költekezésére, ami 860 forintos fizetésből valóban gyanús. S ha Lakk Tibor tanúvallomásában nem Is mondta el — ismeretes, hogy figyelmeztette Selymest, hogy »nem lesz jó vége a nagy költekezésnek«. Végeredményben pedig nem az képezi a vád tárgyát, hogy Selymes a grillbe járt, hogy költekezett, hanem az, hogy miiből, milyen úton szerzett pénzből. Ez pedig most már mindenki előtt világos. II „piackirály“ nem hiányzik senkinek Juhász, ez a nagystílű kofa, vagy ahogy Kaposvárott hívták, a »piac- király« védője szerint — s a maga véleménye szerint is — csaknem ártatlan. Védője a Somogyi Néplap egyik cikkére hivatkozott, ezzel óhajtotta bizonyítani., hogy Juhász milyen nélkülözhetetlen tekintély volt a kaposvári piacon. Hadd mondjuk meg Juhász védőjének, hogy az a bizonyos hagymaárdrágítás, amiről írtunk s amire hivatkozott — korántsem Juhász távollétéből fakad, Várható időjárás pénteken estig: felhösebb idő, több helyen záporeső, helyenként zivatar. Mérsékelt. a záporok idején délnyugati, később nyugati, északnyugati szél. A nappali felmelegedés főként északnyugaton gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 19—20 fok kozott. ^5oi művelődjünk, hol szórakozzunk^ Színház: Török Tamás: Dél keresztje. Este fél 8 órakor bemutató előadás. Ady-bérlet. Pártoktatás Háza: Könyvkölcsönzés és egyéni tanulási Idő 9—19 óráig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11, 13—19-ig. TTIT-klub: »Arany János esztétikája« címmel az irodalmi és filozófiai szakosztály rendezésében este 7 órakor előadást tart Hermann István tudományos kutató. Rippl-Rónai Múzeum: Baláta-tó élővilága, Kaposvár város története és Tornyai János kiállítás. MOZIK: Vörös Csillag: Dollárpapa. Uj magyar fllmvígjáték. Szabad Ifjúság: Törvényen kívüli lovag. Francia filmvigjáték 16 éven felülieknek. íi^ SPORT ® Hát még ha az eső nem esik. .. Ezt" is hallgassa meg... Kossuth-rádióban: Délután 2,35-kor: Részletek Poldini: Farsangi lakodalom és Mosonyi: Szép Ilonka c. operájából. Este 8,20-kor: Operett-est. Petői i-rádióban: Délután 4,10-kor: Részletek Huszka Jenő: Szép Juhászné c. operettjéből. Tulajdonjogszerzés — lopással Volt még a védelemnek a többi vádlott érdekében elmondott beszédében is egy-lkét olyan kitétel, amivel semmiképp sem lehet egyetérteni, akár a paragrafusokat, nézzük, akár paragrafusok nélkül csak logikusan gondolkodunk. Az egyik kitételből például világosan az következett, hogy az ellopott társadalmi tulajdon, amikor a sikkasztó továbbadja, akkor már magántulajdon. Vajon mióta lehet lopással tulajdonjogot szerezni? Esetleg csak a sikkasztó vagy az orgazda érzi magántulajdonnak, mivel hogy »megszerezte«. Ez azonban még nem tulajdonjog. Arról aztán már a védő feledkezett meg, hogy ezután az érvelés után a sikkasztott áru átvevőjének minősítéséhez még az orgazdaság vádját is oda kell fűzni. Bizonyos, hogy a bíróság nem fogja elismerni az ítélet mérlegelésénél az ■ilyesfajta »tulajdonjogot«. Egy jóslat beteljesedik.,. Selymes védőjével sem lehet egyetérteni, amikor azt kérdi: mióta bűn, hogy valatoi — mint Selymes — a grillbe jár, hogy lemezjátszót, hanglemezt és más egyebet vásárol? Az bizony nem bűn, ha becsületes munkával szerzett pénzből szórakozik valaki s vásárol. S azt kérdezi a véés cseppet sem okozott Juhász távolléte zavart a kaposvári piacon. A »piackirály« nem hiányzik senkinek a kaposvári piacon. Az utolsó szó jogán a vádlottak elmondták, amit akartak, s amit tudtak: azt, hogy ők csaknem bűntelen, csalinem mindenben ártatlan emberek, akik — bizony nem is tudják, miért ülnek a vádlottak padján. Valóban furcsa: kilenc »becsületes« ember a bíróság előtt. Legalább is a védők által benyújtott tanácsi és vállalati igazolásokból ez tűnik ki. Mind a kilenc — szavatolják — becsületes ember. Nekünk anás a véleményünk, mint egyes tanácsi és vállalati igazolásnak, s bizonyos, a bíróságnak is. Ültessék a vádlottak padjára Selymes segítőit is! Elhangzottak a védőbeszédele, az utolsó szó jogán tovább tagadtak a Selymes-ügy vádlottal. A Megyei Bíróság kedden reggel ítéletet hirdet — s gondolhatjuk — ezzel véget ért a Selymes-ügy. Reméljük, nem így lesz, s bárhogy fenyegetőznek sajtóperrel és más egyébbel a sokat emlegetett illetékesek — Fekete P. Lajos- nétól Városi Józsefig —még egyszer felvetjük felelősségüket, s reméljük, nem haszontalanul. A közvélemény, a társadalmi tulajdon védelme követeli: ültessek a vádlottak padjára azokat is, akik — akár egy-két pohár borral, akár nagyobb értékkel lekenyerezve vagy összejátszva Selymessel — tudatosan elmulasztották az ellenőrzést, segítettek Selymesnek a társadalmi tulajdon fosztogatásában, akik leplezték az olyan aljas dolgokat, mint Fekete Páris Lajosné és Selymes tette — a mulatozások, a kollégista lányok éjszakai háborgatása, felkeltése. — Mindez magában is felháborította a közvéleményt, de még jobban akkor, amikor bebizonyosodott, hogy az oktatásügyi osztály is tudott ezekről, hiszen vezetőd közül többen és többször részt is vettek Selymeseknél ilyen dorbézolásokban. így aztán nyilvánvaló, hogy Selymesnek nem kellett félnie ellenőrzéstől. nyugodtan lophatott, sikkaszthatott. A közvélemény nemcsak a sikkasztásért, ezért is követeli a fele- iősségrevonást. Figyelem! A Dombóvári MÁV Építési Főnökség vasútépítő munkásokat toboroz kurd-csibrákt. siófoki és nagykanizsai építésvezetőségei részére. A dolgozó havi átlagkeresete 850 forinttól felfelé. A dolgozók és családtagjaik részére szolgálatbalépéskor kedvezményes vasúti arcképes igazolványt kapnak. A vállalat a dolgozókat munkaruhával látja el, a szabad szombatot biztosítja, a hazautazás díjmentes. Jelentkezni lehet a járási tanácsok munkaerőgazdálkodási csoportjainál és Kaposvár, Lenin u. 13. sz. alatt. — Somogy megyei Tanács Munkaerőgazdálkoiíásl Osztálya._________ Eladó 100-as Csepel, blokk motor hármas sebességű. Kaposvár, Füredi u. 93. ____________________________________(12411) Magas pénzjutalmat fizetek annak, aki elveszett tárcámat megtalálta, s igazolványokkal együtt lakásomra elhozza. Bácsy Géza. Kanizsai u. 57. (1030) Beköltözhető négyszobás, összkomfortos ház eladó. Cím: Állami Hirdetőben, Kaposvár._______ (12427) Egy azonnal beköltözhető ház eladó, amely áll 2 szoba, 2 konyha, 2 speizből, hozzá istálló, disznóól, 200 négyszögöl telek. Kaposszerdahely, Barócsi István. ___________________________ (1031) El helyezkednék gépkocsivezetőnek általános hajtási engedéllyel. Jankovics József. Kutas.______________________(1032) Be költözhető részletre. Cím családi házat i Kiadóban. vennék (1029) Eladó Somogysárdon azonnal beköltözhető, modern, félkomfortos. nagy ház. 2 szobás, 120 termő gyümölcsfa, adómentes, hatalmas szőlölugas, Kaposvártól 18 km. Sűrű buszjárat. Somogy- sárd, Kisiván Ferenc. (1023) Brassó u. 11-es sz. ház eladó. Cím a Hirdetőben. (12408) — PANASZNAPOT TART ma reggel 8 órától Betlehem László, a Városi Tanács VB tagja a Városi Tanács székháza ikis tanácstermében. (Első emelet 22.) — A TERMELÉSI AGITÁCIÓ KÉRDÉSEIRŐL előadás lesz ina est 6 órakor a Pártoktatás Házában. Előadó Wiirth Lajos, a Megyei Párt-VB munkatársa. — ÖRÖKLÉSTANI PROBLÉMÁK RÓL előadás lesz ma este 7 órakor az MSZT—TTIT székház földszinti helyiségében. Előadó: dr. Stohl Gábor veszprémi tudományos kutató. — MEGALAKULT MEGYÉNK ELSŐ SZIMFONIKUS ^NEKARA. A közalkalmazottak szakszervezete 45 tagú szimfonikus zenekarát Lehota Dezső karmester vezeti. A zenekar eJső próbáját megtartotta, s a közeljövőben bemutatkozik a város közönségének. — SALAMON BÉLA ISMÉT KAPOSVÁROTT VENDÉGSZEREPEL. A Fővárosa Varieté május 21-én este 6 és fél 9 órakor a színházban műsort rendez. Műsoron: a Vonósnégyes, Po- mócsi anarad. Női fehérnemű, Értekezlet, Tegeződés című bohózatok, ezenkívül magánszámok és tóneda- íok. Közreműködnek: Salamon Béla, Fehér György, Viola Mihály, Horváth Tivadar, Sebestyén Zoltán, Lengyel Gizi, Kovács Erzsi, Csikós Rózsi, Tcrdai Ottó. Konferál Kellér Dezső érdemes művész. — MEGRENDEZIK az úttörők második megyei találkozóját. A június 9-i kaposvári úttörő találkozó egésznapos lesz. Ez alkalommal rendezik meg az ifjú technikusok és ifjú képzőművészek első megyei kiállítását is. A találkozóra utazási kedvezmény lesz. Az ódon somoqyvári grófi kastélyt övezd park hatalmas faóriásait ugyancsak meglengette az éles balatoni szél. Az eső is vigasztalanul esett. S amikor dél felé kissé szűnt az eső, még azután is bodros felhók ijesztgették a csaknem száz sportoló fiatalt és azt az 5 — 600 főnyi nézőközönséget, akik egybegyűltek a vasárnap délutáni falusi szparta- kiád versenyre. Maitz János pedagógus és felesége már hetek óta nagy gonddal készíthette elő ezt a versenyt, ök adták a sportkörnek a javaslatot, hogy hívják meg a versenyre a szomszédos Somogyvá- mos és a közelben fekvő Öreglak sportolóit is. Vasárnap azután, amikor oly zord idő köszöntött be Somogyvár- ra, a pedagógus házaspár együtt szurkolt a vendég sportolókkal, hogy csak legalább any- nyira Javuljon ki az idő, hogy meg lehessen rendezni a versenyt. De nemcsak ők, hanem a sportkör vezetői, sőt a községi vezetők is azon izgulták, hogy megtartják-e a délutáni versenyt. Az idő azután végül is kegyeibe fogadta a Somogyváron egybe- gyült sportoló fiatalokat^ azok vezetőit, s a kitűzött időpontban megkezdődhetett a verseny. Egymás után peregtek a számok. Mint ez már a jól megrendezett szpartakiádokon másutt is megtörtént, a so- mogyvári szurkolók közül is többen ott a helyszínen kedvet kaptak és beneveztek a versenyre. A községi tanácselnök például, aki szintén az egyik beugró atléta volt, jóval az MHK szint feletti eredményt ért el a gránát vetésben. Szóval lelkesedésben nem volt hiány, amelyet még az sem tudott le- lohasztani, hogy időközben ismét szemerkélni, majd szinte zuhogni kezdett az eső. A jelenlévők nagy többsége azonban nem ijedt meg az esőtől. Még a szurkolók sem tágítottak, s legtöbbjük mindvégig jelen volt a versenyen s lelkes tapssal köszöntötte a győzteseket, akár somogyvári, avagy öreglak! volt a győztes. Legnagyobb sikere a leány és fiú tornacsapatoknak volt. Hat somogyvári leány vonult fel sportmezben. Nagy esemény ez egy községben. Pláne olyan helyen, mint Somoqyvár, ahol a mamák közül még ma is sokan nem jó szemmel nézik azokat a leányokat, akik sportmezben »mutogatják magukat«. A sportoló leányokat és fiúkat köszöntő hatalmas tapá) amely a leányok kendőgyakorlatát jutalmazta, azonban azt bizonyítja, hogy Somogyváron is győz az új a régi felett a sportban is. A verseny után Maitz Jánosné tanárnő volt a legboldogabb. Mint mondotta: nem volt könnyű a kezdet, a leányok kicsalogatása a sporttelepre. De végre Somogyváron is megtöri a jég, s a leányok szorgalmas munkája meghozta a maga gyümölcsét: a tornacsapat nem lesz esélytelen a járási döntőn sem. Hogy a megyei döntőn mi történik, arról még ma nem nyilatkoznak Somogyváron. Mi lett volna, ha nem esik az eső — hallottuk a Jól sikerült szparta- kiád után itt is. ott is a véleményt. Szerintünk azonban a rossz idő mit- sem von le a verseny sportértékéből. Sőt vasárnap a szpartakiádon a somogyvári, somogy- vámosi és öreglaki sportolók, no és a somogyvári szurkolótábor sport- szeretetből kitűnőre vizsgázott. N. S. SPORTLEVELEZŐINK ÍRJÁK Fényképésznek (tanulónak) elmennék nyárra Balaton mellé magánszektorhoz, szövetkezetbe. Gyakorlatom, felszerelésem, Braun Hobbym van. Levélcím: Bél czi Lóránt, Budapest, XL, Villányi út 6. 250-es Jáwa, lemezvillás, 100-as Sachs eladó. Széchenyi tér 5. Üveges. (1020) A NAGYATÁDI FUTBALL-LABDA SZOMORÚ TÖRTÉNETE Arról a kerek bőrlabdáról kívánok most szólni, amelynek útját a múlt vasárnap 99 percen át több mint 500 néző figyelte Nagyatádon. Amikor a játékvezetői sípszó véget vetett a Nagyatád— Balatonlelle megyei I. osztályú mérkőzésnek, akkor ez a labda néhány percre a pálya sövénye mellé került. Majd »különös« útra indult, azaz megkezdődött a mi futball-labdánk szomorú története. Azzal kezdem, hogy a Somogyi Néplap egylzben »különös edzö«-kénl mutatta be a balatonlelleiek edzőjét. Molnár Lajost. Nos, vasárnap mi, atádiak szomorúan tapasztaltuk, hogy Molnár valóban különös edző. Ezt a tényt a labdánk körüli események is bizonyítják. Az történt ugyanis, hogy a »különös edző« abból az elvből indult ki. hogy egy jó edzőnek tudnia kell, miként kell a futball-labdát szinte a »fű alatt« is továbbítani. Ö ezt »ügyesen« a mi labdánkkal be is akarta bizonyítani, s oly »ügyesen« cselezgetett a fűben árván maradt labdánkkal, hogy az végül is a balatonlelleiek külön autóbuszában kötött ki. Mit részletezzük a dolgot. Molnár edző »csele« nem sikerült. A jelenlévő rendőrök ugyanis — igaz, némi keresés után —. de megtalálták a keresett labdát ott. ahova azt Molnár elrejtette, az autóbuszban. Igaz. hogy magát Molnárt elekor már sehol sem találtuk, mert most már egy »ügyesebb csellel« hirte- lenében eltűnt. Aztán tovább nem is kerestük. De manapság is sokan keserű szájízzel gondolnak vissza Nagyatádon erre az esetre, az egyébként sportszerű mérkőzésnek igen sportszerűtlen utójátékára. Felvetődött sokunkban az a kérdés is. hogy Balatonlellén a sportkör vezetői helyeshk-e vajon, hogy e tette után olyan edző, mint Molnár Lajos, nevel- heti-e a leijei sportoló fiatalokat? Horváth MiklÓE, Nagyatád KEDVES CSURGÓI SPORTTÁRSAK! Mi, balatonbogláriak némi meglepetéssel olvastuk Halmai Emil sporttárs véleményét a két hét előtti mérkőzésünkről. Nem is a mérkőzés, hanem inkább a mérkőzés utáni események azok, amelyek valóban említést érdemelnek. Az ugyanis bebizonyosodott, hogy a mérkőzésen Bolla, a csurgóiak kitűnő kapuvédője teljesen véletlenül sérült meg. A sérülésnél szándékosságról szó sem volt. S örömmel láttuk, hogy Bolla sérülése nem is volt komoly, mert a következő héten már ismét csapata rendelkezésére állt. A mérkőzés befejezését követő percek szerintem nem voltak méltóak a két sportkör nemes vetélkedéséhez. Valóban szóvita keletkezett a két csapat játékosai között, s azt is meg kell mondanunk, hogy Itt a csurgóiak voltak a »kezdeményezők«, akik közül bizony többen is gúnyolták a vesztesként levonuló bogiári játékosokat. Aligha hisszük, hogy ez sportszerűségre vall. S az ilyen kezdeményezések után bizonyos fokig érthető, hogy néhány játékosunk esetleg tényleg elragadtatta magát. Ami a csurgói levélnek azt a részét illeti, hogy Csurgón sportszerű keretek között kívánják az őszi forduló mérkőzését velünk lejátszani, ezt csalt a legnagyobb örömmel vesszük tudomásul. Tavaly ugyanis nem ezt tapasztaltuk. A múlt év őszén ugyanis a mérkőzés után néhány magáról megfeledkezett csurgói szurkoló még meg is dobálta az autóbuszunkat. Reméljük, hogy ez évben valóban nem fgy lesz, mert ezt kívánja a sportszerűség is, amely terén lehet, hogy nekünk vannak még hibáink, de mint a fentiek bizonyítják, Csurgón is van még mit javítani. Molnár József, Balatonboglár Mégegyssser a vasárnapi labdarúgófordulóról Egy príma állapotban lévő 200 köbcentiméteres NSU motorkerékpár eladó. Cím: Pintér István, Kaposvár, Áchim A. u. 2—4—6. Mezőgazdasági Ktsz. (12414) Vezető könyvelőt képesített könyvelői oklevéllel a Magyar Nemzeti Bank nagyatádi fiókjához felvételre keresünk, írásbeli ajánlatot részletes önéletrajzzal a Magyar Nemzeti Bank VIII. sz. Területi Iroda, Pécs, Kossuth Lajos u. 11. sz. személyzeti vezetőjéhez kell címezni. (12420) Eladó 125-ös export Csepel. Hirdetőben. Cím a (12407) Eqy fehér mély gyermekkocsi eladó. Matyasovich, Kossuth Lajos u. 34. (12418) A qyőri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár azonnali belépésre felvesz horizontális, csúcs-esztergályos, lakatos és marós szakmunkásokat. Érdeklődőknek minden felvilágosítást megad a vállalat munkaügyi osztálya. _________ Sü rgősen, minden elfogadható áron eladó a belvárosban háromszoba, hallos, összkomfortos öröklakás. Cim a Kiadóban. (1013) SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő; Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latlnka S. u. 7. Tel.: 18-13 Kiadóhivatalt tel.: 15-10 lernogy megyei Nyomdaipari Vállalót Nyomdáért felel: Hidas János A megyei labdarúgóbajnokság tavaszi idénye befejezéshez közéig. Mindössze két forduló van még hátra a küzdelemsorozatból s azután két hónapra félbeszakad a nemes vetélkedés, hogy július 29-én újból megkezdődjék a harc a győzelemért, a bajnoki címért, a kiesés elkerüléséért. Az erőviszonyok is lassan tisztázódnak. Kitűnik, hogy a K. Dózsa, a K. V. Meteor, s a vidéki csapatok közül a Marcali Traktor az, amely legjobban felkészült a bajnokságra. Valószínűnek látszik, hogy ez a három csapat küzd majd ősszel is az elsőségért. A középmezőny is kialakult. Itt a nagyatádiak nyújtják a legegységesebb teljesítményt. Jellemző az atádi csapat erejére, hogy eddig mindössze egy vereséget szenvedett, azt is a K. V. Meteortól. A vártnál gyengébben szerepel a Barcsi Vörös Csillag, ahol a fúzió szerintünk későn jött létre. Ha tavaly a bajnoki idény befejezésekor megtörtént volna a barcsi sportkörök egyesülés, az esetben ma már aligha döcögne úgy a gépezet, mint jelenleg. A Siófoki Bányásztól is sokkal többet vártunk. A Balatonboglári Traktor. amelv tavaly ilyenkor a bajnoki táblázat élén állt, ma a kiesés ellen küzd. Pedig ugyanazok a játékosok állnak rendelkezésére, mint tavaly. Szerintünk a bogiáriak esete is bizonyltja, hogy erősebb az idei mezőny a múlt évinél. Változatlanul gyengén szerepel a két újonc: a Balatonlellei Vörös Meteor és a Kaposvári Traktor. A 11. bajnoki fordulóról még az alábbiakat jegyeztük fel: TÖBBET ÉR eqy kisebb képességű Játékos, ha egészséges, mint egy nagyobb tudású, ha sérült. Régi szabálya ez a labdarúgásnak, s mégis gyakorta előfordul, hogy az edzők ilyen esetekben a nagy név mellett döntenek. Záborszky Jenő. a K. Dózsa edzője azonban vasárnap helyes utat választott. A sérült Dékányt és Mátyást kihagyta a csapatból. Ez utóbbi pedig már mezbe is volt öltözve. Az edző beállított egy névtelen labdarúgót, Sükit, aki azután három góllal mutatkozott be. Most aztán főhet a feje a Dózsa edzőjének, hogy Mátyásék felépülése után ki maradjon ki az együttesből, mert Süki bizony veszélyezteti a Dózsa-csatárok valamelyikének posztját. (Mint érdekességet említjük meg, hogy Süki a Dózsa II. csapatában szombaton nem kevesebb, mint 7 gólt rúgott.) A SPORTSZERŰSÉG TERÉN sem volt e héten sem különösebb baj. Ez annál inkább örvendetes, mert immáron sorrendben a negyedik héten egyetlen játékost sem kellett kiállítani. Ez nagy- részi a sportkörök nevelömunkájának eredménye. De azért hozzá kell fűznünk azt is, hogy maguk a játékvezetők is sokat fejlődtek az utolsó négy hét alatt. S ez a tény is hozzájárul, hogy sportszerű keretek között zajlanak le a mérkőzések. ELHÓDITJÁK-E a kaposvári csapatok ez évben a hegemóniát a vidékiektől? Ez a kérdés már az idény kezdetekor felvetődött. Mert bizony tavaly a kaposvári csapatok eléggé alárendelt szerepet játszottak a megyei bajnokságban. Úgy tűnik azonban, hogy ez évben a kaposvári csapatok készültek Jobban fel. Hogy ez valóban helytálló állítás-e, az majd a jövő vasárnapi Marcali — K. V. Meteor rangadón is eldől. 31 GÓLT RÚGTAK múlt vasárnap a csatárok. A góllövőlistán vezető Kimpf csak egy gólt szerzett. Vérségi pedig egyet sem. Kimpf egy góljával biztosította az első helyét, de már szorosan nyomában van a Dózsa Tóthja, aki három góljával újból az élmezőnybe került. A góllövőlista élén a helyzet most a következő: 10 gólos: Kimp (Barcs). 9 gólos: Vérségi, Tóth (Dózsa), 7 gólos: Egres (Boglár). Bicsáki (Nagyatád), Hot- tó (Csurgó), Tiszagáti (K. V. Meteor). A FORDULÓ VÁLOGATOTTJÁBAN igen sok a jó teljesítmény. Csupán a jobbhátvéd helyén leheteti aránylag gyengébb játékkal is helyet biztosítani. A két csapatot e héten a következőképp állítottuk össze: A-CSAPAT; Pápai (Marcali) — GruJ- ber (Marcali), Dénes (Nagyatád), Takács II, (K. V. Meteor) — Bódis (Kinizsi), Pammer (K. V. Meteor) — Kozma (Csurgó), Süki (Dózsa), Jakoda (Csurgó)* 1. Tiszagáti (Meteor) Schuszter (Kinizsi). B-CSAPAT: Hartmann (B.-lelIe) — Farkas (K. Tör), Janda (Dózsa), Ha)du (Marcali) — Kővári II. (Barcsi, Kiss (Dózsa) — Jutási (Kinizsi). Szilágyi (Siófok), Tóth (Dózsa). Bicsáki (Nagyatád). Szántó (Fonyód), ATLÉTIKA Atlétikai pályabajnokságot rendez május 20-án Barcson a Barcsi Vörös Csillag Traktor atlétikai szakosztálya. A barcsi atlétákon kívül a K. Bástya és a K. Kinizsi atlétái Is rajthoz állnak. Barcson a többi járás atlétáinak indulására is számítanak.