Somogyi Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-16 / 114. szám

1 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1956. május 16. i ■ I I R Szovjetunió ój leszerelési nyilatkozata 1957. május 1-ig újabb 1200000 fővel csökkenti fegyveres erőit A moszkvai rádió közli: A szovjet kormány bejelentette, hogy 1957. május 1-ig újra, s még je­lentősebb mértékben csökkenti a Szovjetunió fegyveres erőinek létszá­mát, vagyis 1 millió 200 000 fővel. A csökkentés a Szovjetunió fegyveres erőinek 1955-ben végrehajtott 640 000 főnyi csökkentésén felül történik. Ennek megfelelően 63 hadosztályt és egyes dandárokat oszlat fel. Töb­bek között feloszlatja a Német De­mokratikus Köztársaság területén ál­lomásozó három légi hadosztályt, va­lamint több mint 36 000 főnyi más katonai alakulatokat. A szovjet leszerelési határozat első nyugati visszhangja (MTI) A Szovjetunió leszerelési ha­tározatéihoz a nyugati fővárosokban egyelőre kevés kommentárt fűznek. WASHINGTON Amerikai kormánykörökben a szov­jet kormány bejelentése után azt mondották, hogy a fegyveres erők létszámának csökkentése »ütem kel­tett meglepetést, mert számítottak rá a leszerelési albizottság londoni munkájának befejezése óta«. Harold S fassen külföldi segélyhivatalának szakértői »kiegészítő részieteket« várnáik a szovjet leszerelési határo­zatra vonatkozóan, mielőtt kommen­tálnák azokat. NEW YORK ENSZ -körökbe n a Szovjetunió be­jelentését úgy kommentálják, mint ösztönzést arra, hogy a nyugati hatal­mak szintén csökkentsék csapataik­nak létszámát. Mint az AFP megállapítja, az ENSZ-körökben azt tartják, hogy »az oroszok fegyveres erőinek csök­kentésével a leszerelési bizottság leg­közelebbi ülésén — amelyet június közepe táján tartanak meg New i Yorkban — akarnak majd új ered-! mányit elérni. »E körök hangsúlyoz­zák, hogy a szovjet határozatok kö­vetkeztében a nyugati hatalmak kénytelenek lesznek újból átgondolni leszerelési terveiket«. LONDON Az angol külügyminisztérium, mint londoni jelentésekből kitűnik, egye­lőre nem foglal állást a létszámcsök­kentésre vonatkozó szovjet bejelen­tésről. Katonai szakértők véleménye szerint »a moszkvai bejelentés azt a felfogást tükrözheti, hogy a konven­cionális fegyverek a korszerű had­viselésben veszítenek fontosságuk­ból«. BONN Nyugatnémet hivatalos körök azt állítják, hogy a szovjet leszerelési ha­tározat egyik célja »megnehezíteni a nyugatnémet hadsereg felállítását«. PÁRIZS A párizsi NATO-főparancsnokság egyik szóvivője azt mondotta, hogy a szovjet fegyveres erők csökkentésé­ről szóló közlemény »jelentős« és hogy francia körökben »örömmel fo­gadták a hírt«. Fokozódik a ciprusi feszültség Tüntetések szerte Görögországban — Elhalasztották az amerikai hajóhad krétai látogatását — A két ifjú hazafi kivégzésének sajtó­visszhangja ROBESPIERRE Maximilien Francois-Isidore de Robespierre, a francia forrada­lom nagy alakja, 198 évvel ez­előtt, 1758. május 16-án született a franciaországi Arras városban. Robespierre ifjúkorában ügy­véd volt. A király Varennes-i menekülése után Robespierre be­folyása megnőtt a jakobinusok­nál. Amikor Párizsban az izga­lom tetőfokára hágott, és Fran­ciaország veszélyben volt, Ro­bespierre és Marat mozgósította a tömegeket. Robespierre már a forradalom egyik nagy vezére volt, amikor 1793 júliusában a Jóléti Bizott­sághoz került. Itt töltötte be igazi küldetését. Ebben az időben a girondisták elárulták a nemzeti egység esz­méjét. Robespierre kiadta a jel­szót: »A burzsoázia legyőzésé­hez egyesíteni kell a népet.« A bizottság tömegfelkelést szervez és megtisztítja a hadse­regek parancsnokságait. A kato­naság lelkesedése határtalan. A köztársasági szellem erősebb, mint valaha. Hoche és Camot hirdetik a kollektív vezetés stra­tégiáját. A szabadság hadseregei erejük tudatában összeforrnak az egész francia néppel. Robespierre-t vádolják az ú. n. »rémuralom« bevezetéséért. Fran­ciaországot minden oldalról el­lenség fenyegette, biztosítani kel­lett a nép külső és belső védel­mét. Éneikül Franciaország nem menekült volna meg. Franciaország megmenekült, de Robespierre-t elárulták. Amikor a burzsoázia titkos pénzforrásait kezdte támadni, egyedül maradt, és áldozata lett azoknak, akik­nek okuk volt félni meg nem al­kuvó egyéniségétől. Thermidor 9-én (1793. július 27-én) Robes­pierre-t a nyaktiló lefejezte. A nagyburzsoázia diadalt ült holt­teste fölött. “ • uwnesseg« ilHMJJIIlllJIUUllllllUUlliJIIIliUllillllllillllJllltiLJilllllUillimiiiiHlJIIIIllUJKIIllllLmillíIflII I mne n-o nnan * Femandel és a modern inkvizitorok Femandel a nagy zitor alakját. Mit te- teszünk, mintha azt francia filmkomikus gyen ilyen körűimé- hinnék Ez viszont szerepet vállalt a XVII. nyék ,között író és ren- nem gátol meg bennün- szazadban játszódó dező, hiszen az inkvizi- két abban hogy úgy "Don Juan« című spa- tor nélkül ábrázolha- játsszunk: ’a közönsém nyol filmben. A film tatlan a XVII. századi ne higgye azt aminek írójának és rendezője- Spanyolország. Fernan- hitét ránk kényszert* * nek legnagyobb meg- del azonban megnyug- tették, s a film megte- döbbenésére a spanyol tatta őket. hintése után azzal t hatóságok kíméletlen — Nos — mondotta meggyőződéssel távoz­megtorlást helyeztek a híres színész —, ha zon a moziból: a XVII. kilátásba arra az eset- ezek azt akarjak, hogy század óta nem sokat re, ha nem hagyják ki azt higgyük: soha nem változott az élet Spa- alkotásukból a főinkvi- volt inkvizíció, hát úgy nyolhonban .. Milyen nemzetiségű a kis Ursula? Maurice Ferry nevelte a tizenhá­rom éves kis Ursula Blatnickot, aki egy németországi internálótáborban született 1943-ban. Ferry nevelt leá­nya számára saarvidéki állampolgár­ságot kért. Ferry elszászi születésű, a Saarvidéken telepedett le és je­lenleg saarvidéki állampolgár. Szá­mára a francia állampolgárság el­nyerése folyamatban van. Mi lesz a helyzet, ha a Saarvidék visszakerül Németországhoz? Ursula anyja a kisleány születésekor jugoszláv ál­lampolgár volt és most Ursula is az, mert a saarvidéki gyámhatóság még nem ismerte el a gyámapa jogait. De Ursulát édesanyja, Mrs. Mélita Real, aki időközben az Egyesült Államok­ban ismét férjhezment, most Ameri­kába akarja hozatni és számára amerikai állampolgárságot akar biz­tosítani. így még nem lehet tudni, hogy Ursula milyen állampolgársá­got kap. „A tölgyek alatt“ Az öreg poéta, Arany János na­gyon szerette a régi »Nyulak Szige­tét«, a Margitszigetet. Szép őszi dél- u fámon, szemben a pesti parttal a véa platánok alatt ült egy roskadozó fa- padon. Az őszi verőfényiben ott írta meg egyik legszebb versét. Zsebbéli jegyzőkönyvébe plajbásszal írta be a. címét is: »A tölgyek alatt«, öreg éle­te derűs alkonyatán ezzel a versé­vel búcsúzott életétől. Nos, valamikor az 1920-as években a kegyelet márvámypadot állított a szóbamlévő vénséges vén platánok alá. A márványpad táblájába ezt vésték ‘bele: »Itt, e tölgyek alatt írta Arany Já­nos »A tölgyek alatt« című versét.« Ez a furcsaság közderültséget kel­tett, amit az 1930-as években még furcsább módon akartak jóvátenni ae t »illetékesek«. Áthelyezték a padot a platánfák alól ugyancsak a sziget pesti oldalán, koros, de mégis fiatal' töl­gyek alá, oda, ahol Arany Jáno6 so­hasem üldögélt. Ciprus szigetén Karaolisz és De- ínetriu görög fiatalok kivégzése után tovább fokozódik a feszültség. Mint a londoni rádió közölte, az EOKA- szervezet röpiratokat terjeszt, ame­lyek felszólítják a ciprusi görögöket, hogy semmisítsék meg Harding kor­mányzót. Az athéni rádió egyik adása sze­rint Karaolisz és Demetriu kivégzé­se következtében most borzalmas harc kezdődik Ciprus szigetén. Az angolok élete »állandó gyötrelmes lidércnyomás lesz«. Az utóbbi 24 órában több incidens­ről érkezett hír. Limasszolban bombá­kat dobtak egy angol család házára. Pafosz közelében az egyik faluban házkutatás során lőszereket találtak. Három ciprusi görögöt letartóztattak. Görögországban is folytatódik a ciprus-szigeti angol terror elleni til­takozó mozgalom. Hellinkonban, At­hén nemzetközi repülőterén szomba­ton angol-ellenes röpcédulákat osz­togattak, amelyeket a görög diákszö­vetség bocsátott ki. A röpcédulák hangoztatták, hogy a Ciprus-szigetén alkalmazott angol módszerek »ugyan­olyanok, mint amilyeneket a Gesta­po alkalmazott Hitler idejében«. A görög kormány javaslatára egyébként elhalasztják az amerikai 6 . hajóhad jövő hétre tervezett kré­ta-szigeti látogatását. A kérelmet a görög kormány nem indokolta, de feltételezhető, hogy a görögök el akarják kerülni az esetleges ameri- kaellenes tüntetéseket, amelyekre a ciprusi feszültség fokozódása miatt sor kerülhetne. Az angol sajtót továbbra is széles­körűen foglalkoztatják a ciprusi ese­mények. A Sunday Times szerint, ha a ki­végzett ifjaknak megkegyelmeztek volna, ezzel »lejáratták volna a gyil­Elhúnvt HleHszandr Fagyejsv A Szovjet írószövetség vezetőségé­nek közleménye: A Szovjet írószövetség vezetősége mélységes bánattal és határtalan szívfájdalommal közli, hogy Alek- szandr Alekszandrovics Fagyejev, a kiváló szovjet író, a Szovjet írószö­vetség vezetőségének titkára, aki 1918-ban lépett be a Szovjetunió Kommunista Pártjába, s a későbbiek során a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának pót­tagja, a Szovjetunió Legfelső Taná­csának küldötte, a Béke-Világtanács Irodájának tagja, a Szovjet Békebi­zottság elnökségének tagja lett, tra­gikus módon váratlanul elhunyt. A Szovjet írószövetség vezetősége együttérzését fejezi ki a megboldo­gult családjának. A Szovjet írószövetség vezetősége kosság és az erőszak ellen hozott tör­vényeket«. Az Observer a fentiekkel szemben békülékeny hangon ír. »Az angol kormánynak — mutat rá a lap — újra fontolóra kell vennie azt a tanácsot, amit nemrégiben a can­terbury érsek adott. Javaslata — amely szerint tárgyalásokat kell kez­deni a ciprusi alkotmányról, majd pedig vissza kell engedni Makariosz érseket a szigetre — sokkal több re­ményt nyújt, mint a megtorlás med­dő politikájának folytatása«. John Gollan Nagy-Britannia Kommunista Pártjának új főtitkára Nagy-Britannia Kommunista Párt­jának végrehajtó bizottsága kétnapos ülést tartott. Az ülés során Harry FolSutt elvtárs kornoly betegségére való tekintettel lemondott a főtitkárt tisztségről és a végrehajtó bizottság egyhangúlag John Gollan elvtársat választotta meg a párt főtitkárává. A végrehajtó bizottság meleg köszö­netét fejezte ki Poliitt elvtársnak. Még a múlt század közepén is volt a fran­ciaországi kis Querouf falucska templomának egy különleges ereklyé- íe- Ez pedig nem vo^ egyéb, mint egy eleg masszív faszék, amely 1804. szeptember 16-án több falubeli szeme- láttára lehullt az ég­ből. A csodálatos eset óta a széket a derék lakosság a legnagyobb tiszteletben tartotta, bár kezdetleges volta arra engedett követ­keztetni, hogy a »Para­dicsom« nem bővelked­Szék hull az égből hét kényelmes ülőhe­lyekben. A parasztok nem is sejtették, hogy az »ég ajándékát« va­lójában híres fizikus honfitársuknak, Gay- Lussacnak köszönhe­tik. Ugyanis a tudós, aki a maga korában egyedülálló útra vállal­kozott, mert léggömb­bel repült és az akkori technikai viszonyokhoz képest igen tekinté­lyes magasságot ért el, Querouf fölött is elre­pült és éppen a falu fölött dobta ki a lég­gömb kosarából az utolsó ballasztot, ezt a bizonyos széket. Ami­kor azután közzétették Gay-Lussac repülésé* nek hírét, a paraszto­kat mar nem lehetett eltéríteni áhitatos j,j_ tűktől és kb. ötven éven ikeresztül az »ereklye« még a falu büszkesége volt. ías- san-lassan elfeledkez­tek róla. Egyideig még mint furcsaságot mu­togatták, majd egy gyűjtő megvette és végleg nyomaveszett. Marokkó a Földközi-tenqer mel­lett elhúzódó afrikai ország, nyu­galom ós béke után áhítozik. De alig múlik el nap, amikor vér ne folyna: az afrikai lakosság vére és olykor francia vér. Marokkó a történelem fordulópontján áll. Most akarja saját kezébe venni sorsát. Nemrégiben jelent meg Zürichben Christian Sarott marokkói elbeszé- lésgyűjteménye »Café de France« címen. »Az erkölcsfelügyelő« című elbeszéléséből ragadjuk az alábbi részletet. Ú1 5FÉLTÁ JBAN megint nyo- -L< masztó légkör feküdt a város­ra, de ezt most nem a hőség idézte elő, hanem az emberek, a helyzet fe- ; szültsége, amelyet nagyhangú fran­cia kereskedők és földbirtokosok pök­hendi viselkedése állandóan fokozott. Ez a feszültség fullasztóbb volt, • mintha hőség forralta volna, és fe- •nyegető szikrákat vetett. Barátom irodájában üldögéltünk nyitott abla­kok mellett, az asztalon olcsó bor és légy hosszúkás francia kenyér. Fül- :ledt volt az éjszaka. A barátom az- ;zal könnyített magán, hogy beszédbe kezdett. Közben olykor fáradtan te­kintett maga elé. Sokéves szolgálati : idejére emlékezett. Tizennégy évvel ezelőtt helyezték át a kis marokkói városba. Mint er­kölcsfelügyelő a városka éjjeli mu­latóhelyét ellenőrizte, ahol főként arab katonák fordultak meg, ezenkí- ívül ellenőriznie kellett a szállodákat, az arab szállásokat és kocsmákat. Éppen az előző nap volt kénytelen : letartóztatni régi barátját, egy hat­vanéves arabot, akit azzal vádoltak, hogy meggyilkolt egy kikötői fel­ügyelőt. Ez a letartóztatás nagyon foglalkoztatta, mert tudni kell, itt úgyszólván soha nem történik olyan gyilkosság, amelyet a gyilkos bűnös hajlamoktól vezetve követ el. Az eu­rópaiak magatartása és a körülmé­nyek néha olyanok, hogy a gyilkos­nak nincs más választása. Ezeket a körülményeket mesterségesen te­nyésztik, hogy a nép előtt megmu­tassák, milyen nagy hatalom van a francia hatóságok kezében, és meny­nyire meg tudják torolni az arabok állítólagos brutalitásait. A RRA AZ ESETRE gondoltam, amely nemrégen játszódott le a városkában. Egy reggel a piacról Äs erkölcsfelügyelő jövet a kikötő felé vezető szűk utcá­kon át haladtam. Az óváros végén, ahol a sikátorok fokozatosan kiszé­lesednek, csaknem kilencvenéves, vak koldus ült a régi, immár alig látogatott mecset előtt. Húsz év óta kuporog mindennap ugyanazon a he­lyen. Soha nem bántott senkit, nem zaklatta a jövő-menő embereket sem. Fiatal, egyenruhás rendőr sétálgatott unottan ezeken az utcákon, és egy­szerre megállt a koldus előtt. Jól megnézte, mustrálta az öreget, az­után unaloműző gondolat született korlátolt agyában. Cipője hegyével a koldus felé bökött és ráförmedt: — Mit ülsz itt? Takarodj innen! A koldus elcsodálkozott a felszó­lításon, és segítséget kérőén tárta ki karjait. Azt akarta ezzel a rendőr előtt jelezni, hogy ő már húsz éve ül itt, és senki sem akadt fenn rajta. Soha nem volt semmi baja sem a ha­tóságokkal, sem a járókelőkkel. — Uram, mit akarsz tőlem? Húsz éve élek itt a jó emberek könyörü- letéből. De a fiatal rendőr úgy találta, hogy a koldus engedetlensége meg­sértette az ő méltóságát és erélyesen folytatta: — Egy szót se többet. Lódulj innen, ha parancsolom. A vak koldus megrémült, hogy el­veszti nyomorúságos kenyerét, ismét segélykérőén kitárta karjait és nyö­szörögve kiáltozott. Az ostoba íickót most már felbőszítette á koldus el­lenállása, neki esett és ruhájánál fog­va ráncigálni kezdte az öreget. A koldus kétségbeesetten igyekezett ki­szabadulni a kemény karokból. — Ne bánts, uram. Az isten sze­relmére, mit akarsz tőlem? De a rendőrt már annyira elragad­ta a hatalmi téboly, hogy az öreg­ember karjait hátra csavarta, segít­ségért fütyült, és rúgásokkal taszí­totta előre áldozatát. Észre sem vet­te a koldus vak szemének rettentő pillantását. A füttyszóra még egy rendőr érkezett oda, és a kaszárnyá­ba cipelték együttes erővel a szitko­zódó, tehetetlen aggastyánt. TTGYANE2EN AZ ESTÉN bará- ^ tómmal egy arab bisztróban ültem, hamarosan egy negyven év körüli arab teakereskedő telepedett mellénk. Nyugodtan, halkan elbeszél­te a koldus történetét. Tárgyilago­san, szenvedély nélkül beszélt, majd kezébe vette a teáscsészét, de nem ivott belőle. Maga elé meredt, sza­vak után keresgélt, és inkább magá­nak, mint nekünk mormolta, hogy ezek után a rendőr életéért nem ke­zeskedik. Eltoltam magamtól a tányért, el­ment az ' étvágyam. A teakereskedő suttogva töprengett: — Miért tette? Meg lehet ezt ér­teni? Miért kell a mi türelmünket minden áron próbára tenni? HALLGATTUNK. Ők ketten nyilván mondani akartak egy­másnak valamit, amiben már régen egyetértettek. A barátom hosszas vo­nakodás után, nem sok meggyőző­déssel kérlelte a teakereskedőt, le­gyenek elnézőek a fiatal rendőr iránt, talán megjön a józan esze. Biztosan tudom, hogy barátom kérése az arab előtt parancsnak számított, és nehe­zen bár, de ellentmondás nélkül tu­domásul vette. Még testvéri hangon vitatkoztak azon, hogy némi figyel­meztetés mégsem ártana. Ezen a ponton barátom sem tudott dönteni. Az arab tétovázva búcsúzott el tő­lünk. Másnap láttam a fiatal rend­őrt, amint szolgálati körútját végez­te. Keze vastagon bepólyálva. Arcá­ról azt olvastam le, hogy ez a figyel­meztetés sem tett rá különös hatást. Reggel két óra felé történhetett. Még mindig a barátom irodájában üldögéltünk. Az iroda ablakai a rend­őrkaszárnya szomorú udvarára néz­lek. Egyszerre ordítás verte fel a csendet. Egy arab fogoly kiáltott: — Pourquoi? Pourquoi? Miért versz engem? Miért? Miért? Ez a »miért« megrázó erővel ha­sította át az éjszakát. Felálltunk és a fogda udvarára rohantunk. Az őr­szobában egy kissé becsípett arab tartotta védőleg feje fölött a karját, az arcán és kezén vér folyt. A fiatal rendőr, akinek karja még mindig fel volt kötve, a fogda nagy kulcsával verte az arab fejét. Mikor bennün­ket meglátott, meghökkent egy ki­csit, de aztán ismét ütni akart. A fo­goly a barátom elé rogyott, és kö­nyörögve kérdezte: — Miért ver engem? Miért? A barátom felemelte a térdeplő embert: — Nyugodj meg, nem lesz több bántódásod. Ülj le ide a padra. Nesze egy kis víz, igyál. Az arab mohón kortyolt. Barátom ezután a fiatal rendőrhöz fordult. — Magyarázd meg neki. miért ver­ted? Tudni akarja, miért? A korlátolt fickó mintha most éb­redt volna fel valami kábulatból, — ránézett, de szólni sem tudott. Barátom rámutatott a rendőr fel­kötött karjára: — Nem tudod, mit jelent ez? Hát téged semmi sem tud észretéríteni? Százszor figyelmeztettelek már, te ostoba. Gyapjútakarót hozatott az arab számára, és megparancsolta, hagyják az őrszobában aludni. Semmi értelme sem lett volna, hogy a rendőrt mée szóra méltassa, mert ez dühében fo­gait csikorgatta. f Visszatértünk az irodába. Barátom morgott valamit maga elé, tudta, hogy azt, ami jönni fog, nem lehet el­hárítani. Nem volt hatalma többé arra, hogy a szerencsétlenséget meg­gátolja. ÉT NAPPAL KÉSŐBB megta­lálták a fiatal rendőr holttes­tét a régi kikötő-erődítmény egyik sarkában. Egyetlen késszúrással döf­ték át szívét. A feszültség nőtt, éj­szaka szinte elviselhetetlen volt. Ba­rátom éjszaka is fegyvertelenül járta be szolgálati körzetét. Szomorú, fá­sult ember lett belőle. Néhány hónappal később elbocsá­tották a szolgálatból és népes család­jával együtt bizonytalan sors elé né­zett. V­KÉ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents